-MingMing~-hallottam meg egy kedvesen csengő hangot, mire lassan nyitogatni kezdtem a szemeimet. Éreztem, hogy a fejem alatt nem párna van, és azt is, hogy egy tenyér van az oldalamon.

Kellemes, megnyugtató illat járta át a levegőt, és igyekeztem rájönni, hogy mit keresek én itt.

Nem sok mindenre emlékszem tegnapról...

-Jó reggelt.-néztem rá arra a személyre, akin éppen a fejemet pihentettem.

Pillantása arról árulkodott, hogy már egy ideje néz. Biztos sokáig aludtam, tegnap jól kiütöttem magam.

-Neked is jó reggelt, babám.-mosolyodott el fülig Junhui, aztán gyengéden a homlokomra tapasztotta ajkait.

Rettentő óvatosan fogott rá a derekamra, és még nagyobb odafigyeléssel húzott feljeb a mellkasán. Az arcomra is nyomott egy lágy puszit.

Miért viselkedik ilyen furán?

Értetlenül néztem rá, miközben a takaró alatt az egyik kezét kerestem, hogy összekulcsolhassam ujjainkat.

-Ugye...nem fáj annyira?-kérdezte meg Jun halkan, s a hangján hallatszott, hogy kissé fél a válaszomtól.

Lemaradtam valamiről?

Minek kéne fájnia?

-Ő...nem tudom miről beszélsz, nem fáj semmim.-válaszoltam csöppet összezavarodva.

Jun szemei elkerekedtek, és elég meglepetten nézett rám.

Most mi van?

-Te...nem emlékszel a tegnap estére?-tette fel a kérdését még mindig csodálkozva.

-Nem sok mindenre emlékszem...-motyogtam kicsit zavartan.

Nem tudom mi miatt ilyen furcsa, de tuti, hogy valami fontos dologról van szó.

-Akkor azért vagy ilyen nyugodt.-gondolkodott el Jun. Most én néztem rá meglepve, de inkább félve.

Valami hülyeséget csináltam?

Ugye nem futkároztam éjjel pucéran az utcán?

-Mi az, mostmár emlékszel?-nevetett fel Junhui az arcomat látva. Ennyire rémülten nézek rá?

-Nem, még mindig nem.-mondtam, aztán hirtelen megkordult a gyomrom, és felpattantam Jun-ról, de e tettemet azonnal megbántam, ugyanis a fenekembe éles fájdalom nyilalt.

Nane...

Ugye nem...?

Jun és én tegnap...

Lefeküdtünk!??

Szép, nem is emlékszem az első alkalmamra már most se.

-Mi... Tegnap este...-motyogtam egészen halkan, még mindig sokk hatása alatt.

Már most megcsaltam a leendő felésegemet, pedig még össze sem házasodtunk.

Ráadásul a saját batyjával.

-Igen...sajnálom...nagyon fáj...?-kérdezte meg most is félve, és közben ő is felkelt az ágyról.

-Hát... Nem valami kellemes, de az jobban zavar, hogy nem emlékszem semmire.-húztam el a számat, Jun eddigre pedig odaért, ahol én vagyok.

Óvatosan ölelt magához, és a kezeit a derekamra vezette.

Tetszik, hogy ilyen gyengéden bánik velem.

-Látnád a lila foltjaidat a nyakadon, és a testeden...-suttogta a fülembe a szavait. A testemben a vér őrült tempóban kezdett ármolni, a fülembe is hallottam.

Az egyik kezét lassan végig húzta teljesen fedetlen felsőtestemen, és az arcomra tette a tenyerét.

A tekintetét az ajkaimról a szemeimre terelte.

-És a nyögéseid... Még most is hallom...-folytatta a suttogását, szintén a fülembe.

-J-jun... Ne csináld ezt... Mi nem is lehetnénk együtt.-motyogtam zavaromba eléggé remegő hangon.

-De mégis együtt vagyunk.-mosolyodott el, mire megforgattam a szemeimet.

-Mert szeretlek, te butus.-hajoltam közelebb hozzá, mire ő egy gyors szájpuszit adott, aztán óvatosan felkapott az ölébe, én pedig átkaroltam a nyakát.

(...)

Három napja bújkálok Mei elől. Képtelen vagyok a szemébe nézni, pedig tudom, hogy sejtése sincsen a történtekről.

A legújabb alibim az, hogy elutaztam a szüleimhez-akik amúgy tényleg messze laknak-, és egy hétig nem jövök haza.

Senkivel nem találkoztam az utóbbi napokban, nem nagyon aludtam, és alig ettem. Szerintem fogytam egy kicsit, de hiába próbálok enni, mindig elmegy a kedvem tőle. Rettenetesen mardos a bűntudat is, ez a legfőbb oka annak, hogy nem alszom, hiszen nem hagynak nyugodni a gondolataim.

Miért kellett beleszeretnem?

Miért érdekel Ő jobban, mint bármi vagy bárki más?

Mit tudok tenni azért, hogy végre normálisan érezzem magam, és elmúljon a bűntudat?

Mondjam el neki az igazat?

Hallgassak erről, és próbáljam boldoggá tenni a menyasszonyom?

Örömmel szervezi az esküvőt, szívét-lelkét beleteszi, én meg annyira nem vagyok képes, hogy őszinte legyek hozzá.

De nem mondhatom el az igazságot sem, hiszen akkor Jun-nal szúrok ki. Tuti, hogy Mei úgy összeveszne vele, hogy többé egymáshoz sem szólnának.

Egyetlen egy opció marad, amit talán mindenki el tud viselni.

Szakítok vele, és nem mondom el neki az okát. Így is kárba megy a sok munkája, de legalább nem vesznek össze Jun-nal.

(...)

Délután volt már, mire rávettem magam, hogy felhívom Jun-t, és elmondom neki a döntésemet.

Pár perc telefonos beszélgetés után kinyomtam a hívást, nem sokkal utána pedig Junhui már a kanapémon ült, én pedig az ölébe.

-Már nem fáj annyira, ugye?-simította meg az oldalamat gyengéden, én erre egy halk sóhajjal feleltem.

-Nem, már sokkal jobb.-válaszoltam a kérdésére.

Az arcomhoz lassan hajolt közelebb, majd egy lágy puszit nyomott arra.

-Biztos vagy benne, hogy szakítani akarsz vele anélkül, hogy tudná az igazságot?-váltott témát, erre pedig gondterhelt sóhajjal válaszoltam.

El kéne mondanom neki?

-Nem akarom, hogy rosszba legyetek miattam.-hangsúlyozam ki az utolsó szavamat.

-Ha a te boldogságodhoz az kell, akkor összeveszek a húgommal.-mondta halál komolyan.

Közben a tenyereit a csípőmre vezette, és óvatosan a farmerem alá nyúlt. Az ajkai birtokba vették a nyakamat, lágy puszikkal hintette be.

Én meg csak sóhajtoztam, egészen addig, amíg egy hirtelen mozdulattal maga alá nem gyűrt. Nyikkantam egyet, de nem volt időm gondolkodni, mert már az ajkaimat falta, a kezei pedig az oldalamat simogatták.

-Junhh...-igyekezetem hiába való volt, nem tudtam nyögés nélkül kimondani a nevét.

-Mihh az, picim?-kérdezte szexi hangon suttogva a fülembe.

-Beszélnem kell Mei-vel. Szakítanom kell vele. Erre lesz időnk máskor is.-embereltem meg magamat, így sikerült a mondandómat apró sóhajok-de legalább nem nyögések-kíséretében közölni vele.

-MingMing, láttad már a nyakadat?-ült fel, én pedig követtem, így már egymás mellett ültünk a kanapén.

-Igen tudom. Keresek egy garbót.-indultam el a szobám felé.

A szekrényből egy fekete, hosszú ujjú garbót vettem ki, majd gyorsan átvettem a pólóm helyett.

Ahogy hártafordultam, Jun közvetlen közel állt hozzám, és a szemembe nézett.

Sóhajtottam egyet, aztán próbáltam mérgesen nézni.

-Jun, ne most.-mondtam, majd őt kikerülve megint a nappaliba értem, és a telefonomat vettem a kezembe.

-De Minghao vala..-kezdte, de én közbevágtam.

-Shhh-szóltam rá, és már tárcsáztam is Mei számát.

Sziasztook! :3

Remélem tetszett ez a rész, így utólag is boldog új évet mindenkinek❤️

Ha tetszett: csillagozz és komizz💗