5 év telt el, a történtek óta. Miután Atsuya kikerült a kórházból összeházasodtunk és egy saját házba költöztünk csak mi ketten. Az érettségi után, pedig tovább tanultam és nem hagytam abba, ahogyan azt az anyám akarta. Atsuya szerencsére nem bánta, hiszen ő úgyis dolgozik és nem akarta, hogy otthon unatkozzak. Egy évre rá, pedig megszületett a kisfiúnk Ryohei, aki most négyéves. Atsuya állapota változatlan maradt, de már megszoktuk a dolgot és úgy élünk, mintha semmi sem történt volna.

- Anyu, gyere ide! - hallottam meg Ryo hangját az erkélyről.

- Mi történt? - mentem oda hozzá.

- Azt hallottam, hogy ma sok hullócsillag lesz! Szerinted, ha kívánnék egyet, akkor valóra válna?

- Miért, mit kívánnál?

- Hogy apa újra tudjon sétálni! - nem mertem neki megmondani, hogy én minden egyes alkalommal ezt kívántam, már 5 éve és azóta sem történt semmi.  Úgy tűnik tényleg csak egy kívánság válik valóra, de bárcsak ne így lenne! Ami a kívánságokat illeti, Shishio jelenleg is egy pszichiátrián van és egy jó darabig ott is fog maradni. Bármennyire is el akarom felejteni az egészet, a mai napig kísért az emléke.

- Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet megváltoztatni, hiába is szeretnénk! De te így is szereted apát igazam van?

- Igen! Apa szuper menő! - a csillogó szemei mindent elárultak. Ryohei imádja az apját és legszívesebben mindenhová vele menne.

- Megjöttem! - hallottuk meg Atsuya hangját, aki épp akkor érkezett meg.

- Menjünk oda apához! - ugrott Ryo a karjaimba és úgy mentünk a nappaliba.

- Üdv itthon Atsuya! - odamentem hozzá és egy csókot nyomtam a szájára.

- Már nagyon vártam, hogy hazaérjek. A munka lefárasztja az agyamat! -elmosolyodott és beleültette Ryo - t az ölébe.

- Apa képzeld, ma láttam egy hullócsillagot! - mi ketten összenéztünk Atsuya - val és egy kicsit elmosolyodtam. Ki tudja, ha akkor nincs az a kívánságom, akkor minden egészen másképp alakult volna.

- Na jó, most irány az ágy! - borzolta össze Ryo haját, én pedig köszönömöt tátogtam neki.

- Anyu, ugye ma is te fogsz elaltatni?

- Ez csak természetes! - felvettem és bevittem a szobájába. Ott befektettem az ágyba és jól betakartam.

- Remélem, ha egyszer nagyon igyekszek, akkor valóra fog válni a kívánságom! - mondta egy nagy ásítás közepette, én pedig nyomtam egy puszit a homlokára.

- Most már aludj szépen, hogy holnap ne legyél álmos!

- Szeretlek anyu!

- Én nagyon szeretlek téged! - nyomtam az arcára is egy puszit és kimentem a szobából. Én is kezdtem már elfáradni, ezért bementem a szobánkba. Láttam, hogy Atsuya az erkélyen van, így kimentem hozzá.

- Nem tudsz aludni? - öleltem át hátulról.

- Ryo említette a csillagokat és gondoltam megnézem, de nem láttam egyet sem!

- Már túl késő van hozzá! Talán inkább aludnunk kellene! - megsimogattam az arcát, mire Atsuya nemes egyszerűséggel az ölébe rántott.

- Szerintem maradjunk még itt! Mei, nem bántad meg, hogy hozzám jöttél? Nem vagyok valami túl aktív! - felnevetett, én pedig megráztam a fejemet.

- Egyáltalán nem! Én így is nagyon boldog vagyok veled! Különben sem a te hibád ami történt! Talán, ha nem kívánom azt amit, akkor ez meg se történt volna.

- Igen, de ha nem kívántál volna, valószínűleg mi ketten most nem lennénk együtt! Nem érdekel, hogy nem tudok felállni, ha cserébe mindennap láthatlak téged mosolyogni! Mei, azon gondolkodtam, hogy mi lenne ha lenne még egy gyerekünk? Ryo elég sokat nyaggatott ezzel mostanában. De előtte szerettem volna megkérdezni, hogy te benne vagy e?

- Ahogyan parancsolja Yamada San! - elmosolyodtam és megcsókoltam. Talán tényleg jó ötlet lenne egy második gyerek. A csókunk közben észrevettem egy hullócsillagot. Végül nem kívántam semmit sem. Az egyetlen kívánságom, hogy én dönthessek az életem felől, már régen valóra vált, mikor én magam döntöttem arról, hogy Atsuya felesége akarok lenni. Már akkor is tudtam, hogy nagyon boldogok leszünk együtt és ahogy telnek a napok egyre jobban biztos vagyok benne. Most már tudom, hogy nincs szükségem arra, hogy tökéletes feleség legyek, hiszen a férjem és a fiam úgy szeretnek engem, ahogy vagyok!