A reggel Atsuya szobájában ért el. Ő már nem volt a szobában, én pedig békésen szundítottam az ágyon, mikor nyílt az ajtó.

- Jó reggelt Mei! - suttogta a fülembe Atsuya, mire én elmosolyodtam.

- Mennyi az idő? El fogok késni az iskolából! - nyöszörögtem, de ő óvatosan visszatolt a helyemre.

- Nyugodj meg, anyám beszélt az igazgatóval! Tudod ma lesz az apám temetése és szeretném, ha ott lennél mellettem! - látszott, hogy még mindig rosszul érzi magát. Én felkeltem az ágyból és szorosan átöleltem.

- Ez csak természetes! Hiszen tegnap megígértük egymásnak, hogy támogatni fogjuk a másikat. Meg amúgy is össze kell még szoknunk az esküvő előtt! - egy pillanatra elmosolyodtam, Atsuya pedig egy gyors csókot nyomott a számra.

- Tudod tegnap nagyon boldoggá tettél azzal, hogy azt mondtad te is szeretsz engem. Enélkül nem is tudom, hogyan álltam volna talpra.

- Szeretlek és ezt jobb ha tudod, de nagyon bizonytalan is vagyok és félek az esküvőtől!

- Nincs mitől félned! Én megígérem neked, hogy olyan férj leszek akire neked szükséged van! - elmosolyodtam, majd szorosan hozzábújtam.

- Nem kellene reggeliznünk? Farkas éhes vagyok!

- Akkor mi lenne,  megetetnélek! - vigyorgott rám Atsuya, majd mindketten ráültünk az ágyra és elkezdtünk reggelizni. Nem is tudom mihez kezdenék nélküle. Egész reggel úgy bánt velem, mint egy hercegnővel. Gyengéd volt és egyáltalán nem akart rám nyomulni. Miután befejeztük a reggelit, kértem kölcsön Atsuya anyukájától ruhát a temetésre. Atsuya hangulata pillanatok alatt újra elromlott, miközben készült rá. Nagyon rossz érzés volt őt így látni. Bárcsak tehettem volna valamit, de nem szerettem volna ha tolakodásnak venné a dolgot. Teljesen másnak láttam most őt. Egyáltalán nem hasonlított már arra a mosolygós és vidám srácra, aki korábban volt. Most komoly volt, akár egy igazi férfi. Nagyon féltem őt, hogy bele fog betegedni ebbe a hatalmas teherbe.

- Én előre megyek, te gyere majd anyámmal jó?

- Segíthetek neked valamiben? - kérdeztem és megsimogattam az arcát.

- Csak mosolyogj! Legalább legyen egy kis vidámság is ebben a házban! - egy pillanatra elmosolyodott, majd nyomott egy puszit a homlokomra és elment. Mégis hogy kérheti tőlem, hogy mosolyogjak mikor tudja jól mennyire aggaszt ez a helyzet. De ha ő ezt szeretné, akkor megpróbálom valahogyan teljesíteni neki. Hirtelen elkezdett rezegni a mobilom.

- Halló! - szóltam bele.

- Mei gyere ki az erkélyre! - én kimentem, erre Satsuki - t láttam a ház előtt.

- Te mit keresel itt? Satsuki jobb lenne, ha most elmennél. Ma van Atsuya apjának a temetése és nem szeretnék problémákat vele!

- Csak gyere le és utána nem zavarlak tovább! - én sóhajtottam egyet, majd kimentem a ház elé.

- Mit szeretnél mondani?

- Ez csak egy tanács semmi több: Nem szabad hagynod, hogy elnyomjanak! Az életed a tiéd Mei, azt kezdesz vele amit csak akarsz! Ne legyél te az engedelmes feleség! - ennyit mondott csak, majd elment. Ezen elgondolkodtam. Bár nem terveztem, hogy Atsuya minden egyes kérésére azonnal ugorni fogok, de ezt azért nem árt észben tartanom.

- Mei Chan indulnunk kell! - jött ki hozzám Atsuya mamája, aki néhány perccel ezelőtt sírt, legalábbis erről árulkodott a vörösre duzzadt szeme. Én bólintottam egyet, majd elindultunk a temetésre. Atsuya már ott volt és épp a szüleim próbálták megvigasztalni őt, természetesen sikertelenül. Én odamentem hozzá, majd gyengéden átkaroltam.

- Ne haragudj, amiért nem küldtem értetek kocsit!

- Ugyan ez igazán nem számít. Legalább tudtam kicsit beszélgetni anyukáddal!

- Köszönöm, hogy itt vagy velem Mei! - magához húzott, majd szorosan megölelt. Ezek után elengedtem őt. Takuya San koporsóját néhány céges alkalmazott hozta, tekintettel arra, hogy Atsuya most nagyon labilis és bármikor összezuhanhat és az nem hiányzik legfőképpen nekik nem, hiszen szükségük van az új főnökükre, méghozzá éppen.

- Amit ígértem neked azt megtartom! Nem hagyom, hogy az amiért te éveken keresztül keményen dolgoztál semmivé legyen! Térdelt le Atsuya a koporsó mellé és eltört nála a mécses. Én lehajtottam a fejemet és igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Odafutottam Atsuya - hoz, majd felsegítettem a földről.

- Mei kérlek most menj haza! Nem akarom, hogy ilyen állapotban láss engem!

- Eszemben sincs! nem emlékszel már arra mit ígértünk egymásnak? Hogy mindig támaszt nyújtunk a másiknak és én nem most szeretném megszegni az ígéretemet Atsuya! Történjék bármi, én itt leszek neked és együtt csináljuk végig! - összekulcsoltam a kezemet az övével, mire Atsuya hálásan rám mosolygott.

- Köszönöm szépségem! De most inkább tényleg menj haza pihenni! Tegnap éjszaka nem aludhattál túl sokat.

- Jó, de csak azért, mert tényleg kimerült vagyok! - nyomtam egy puszit az arcára és a szüleimmel együtt hazamentünk. Épp, hogy betettük a lábunkat a lakásba, anyám újabb ötlettel állt elő.

- Mei neked most Atsuya Kun mellett a helyed, így az édesanyjával együtt jó ötletnek tartjuk, ha néhány napot náluk töltesz és gondoskodsz róla.

- Anya neked mikor ment el az eszed, már ha volt egyáltalán? Mégis, hogy gondolod ezt? Hiszen még össze se házasodtunk! Eleve te mondtad azt, hogy addig nem élhetek együtt vele, ameddig házasok nem leszünk.

- Ez most kivételes alkalom! Menj és szedd össze a holmidat! - én dühösen és fújtatva mentem fel és szedtem össze néhány ruhát, amit magammal viszek. Miután összecsomagoltam, beszálltam és Sho vitt el engem a Yamada házhoz.

- Sok sikert húgi! - letolta a napszemüveget a szeméről, majd megvillantott egy mosolyt.

- Kösz! Szükségem lesz rá! - biccentettem egyet, majd kiszálltam a kocsiból és bementem a házba.

- Mei Chan örülök, hogy megjöttél! Ne haragudj, hogy nem szóltam neked előre!

- Ugyan már nem kell aggódnia! - biccentettem egyet, majd felmentem Atsuya szobájába. Teljes sötétség volt a szobában, csak egy apró fény pislákolt. Atsuya a szoba közepén ült pizsamában, mellette, pedig egy teljesen üres vodkás üveg.

- Mei mit csináksz itt? - kérdezte és a hangja alapján nem tűnt részegnek.

- Ide száműztek a szüleim! Úgy látom te se vagy valami jó passzban! - mutattam rá az üvegre, mire egy kicsit elmosolyodott. 

- Csak kipróbáltam milyen mikor a sárga földig leisszuk magunkat, de ez az egy üveg nem volt elég. Mei én nagyon félek! Mi lesz, ha az alkalmazottak nem fognak kedvelni engem?

- Nem kell megváltoznod senki kedvéért. Te úgy vagy jó, ahogyan vagy. Az alkalmazottak tudják, hogy te vagy az egyetlen, aki át tudja venni a céget és meg fognak bízni benned ne aggódj! - leültem mellé és kicsit összeborzoltam a haját.

- Szerinted milyen lesz mikor már ténylegesen itt fogsz lakni és csak mi ketten leszünk majd? - kérdezte, miközben a vállamra hajtotta a fejét.

- Valószínűleg ugyanolyan mint most. Nem hiszem, hogy túl sok különbség lenne. Azt hiszem én megyek is aludni, bár nem szívesen hagylak itt egyedül.

- Akkor aludj az ágyamban, én pedig majd alszok a földön!

- Eszemben sincs! Ez a te ágyad, majd alszok én a földön!

- Akkor mi lenne, ha ketten aludnánk az ágyban? Persze, ha téged ez nem zavar!

- Nem egyáltalán nem! - na jó, talán egy kicsit mégiscsak zavart, de csak aludni fogunk és semmi több. Befeküdtem az ágyba, Atsuya pedig mellém bújt és átölelt.

- Annyira jó érzés, hogy végre te is szeretsz és nem egyoldalú ez az egész.

- Igen tényleg nagyon megnyugtató, hogy itt vagy velem Atsuya! - nyomtam egy puszit a homlokára, majd lassan elnyomott az álom. Előtte még eszembe jutottak Satsuki szavai, már pedig én nem leszek engedelmes feleség!