*2 hónappal később*

Ma van az esküvőnk napja, vagyis ma hivatalosan is Atsuya felesége leszek. Már nem bánom, hogy ilyen hamar elérkezett a nap. Lázasan készülődtem már a mai napra. Izgatottan bújtam bele a hófehér menyasszonyi ruhámban és már alig vártam, hogy láthassam Atsuya reakcióját, mikor meglát. Szerettem volna, ha szépnek talál különösen a mai napon. A begöndörített hajam lágyan omlott a vállamra. Úgy éreztem magam, mint egy hercegnő, aki készül hozzámenni a hercegéhez, hogy aztán boldogan éljenek, amíg meg nem halnak. Kár, hogy a gonosz boszorkány, ezt nem hagyta nekünk. Egyedül voltam már a szobában, hogy kicsit kifújjam magamat és az apámmal együtt mehessünk a templomba, ahol Atsuya várt rám. Az ajtó kinyílt, én pedig mosolyogva fordultam az irányába.

- Apa készen vagyok, mehetünk is! - ám a mosolyom egyből az arcomra fagyott, mikor megláttam, hogy nem az apámmal nézek farkasszemet.

- Hiányoztam Mei? Látom, már el is készültél!

- Shishio, te mit keresel itt? - a rémület lett úrrá rajtam, alig néhány másodpercen belül. Miért is hittem azt, hogy végre békén fog hagyni? Hiszen két hónapig a színét sem láttuk, miért pont ma kellett felbukkannia.

- Gondoltam enyém lesz a megtisztelő feladat, hogy elrabolhatom a menyasszony! . mielőtt ellenkezni tudtam volna, egy kendőt szorított a számra, én pedig beszippantottam a belőle áradó erős illatot. Az utolsó emlékem az volt, mikor Shishio berak engem egy autóba, a többit homály fedi.... Mikor legközelebb felébredtem, egy üres rakodóteremben találtam magamat, megkötözve. Minden porcikám sajgott, ráadásul még mindig szédültem a belélegzett anyagtól.

- Hol vagyok? - suttogtam és igyekeztem ébren maradni, nehogy megint elájuljak.

- Biztonságos helyen, ahol senki sem fog ránk találni, hacsak én nem ezt akarom. Most pedig szépen felhívjuk a drága vőlegényedet és megmondjuk neki, hogy te már soha többet nem fogsz visszamenni hozzá.

- Miért csinálod ezt velünk? Hiszen nem ártottunk neked egyszer sem!

- Az a bolond elvette azt ami az enyém! Te az enyém vagy Mei és senki másé!

- Nem voltam a tiéd és nem is leszek soha!

- Sajnos azt már nem te fogod eldönteni! - kinyitotta a mobilomat, majd felhívta Atsuya - t.

- Kérlek legalább had beszéljek vele! - nyöszörögtem és igyekeztem erőt venni magamon. Erre kihangosított a mobilt és a kezembe nyomta.

- Mei, hol vagy? Nagyon aggódom miattad!

- Kérlek ne ijedj meg, de Shishio - val vagyok egy ismeretlen helyen!

- Mond, hogy ez nem igaz!

- Szegény kis Atsuya, mihez kezdesz most? Még arra sem voltál alkalmas, hogy megvédd ami a tiéd volt! Egyébként hálás köszönet ezért, mert így Mei végre csak az enyém lesz!

- Hová vitted a menyasszonyomat?

- Tudni akarod? Akkor gyere ide egyedül és mérkőzzünk meg. Amelyikünk életben marad, az lehet együtt a lánnyal.

- Atsuya ne egyezz bele! - kiabáltam, mire Shishio felpofozott.

- Rendben van. Mond a címet és odamegyek! - erre Shishio lediktálta a címet. Nagyon féltem, mert nem akartam, hogy Atsuya - nak baja essen miattam. Nem tudtam volna elviselni a hiányát. Atsuya egy fél órán belül már ott is volt.

- Mei! - kiáltott oda nekem!, mire könnyes szemekkel elmosolyodtam.

- Kérlek Atsuya menj el innen! Nem akarom, hogy bajod essen!

- Nem érdekel semmi más, csak a te testi éppséged! Annyira féltem, hogy mire ideérek, már késő lesz!

- Én csak azt akartam, hogy szépnek láss, de egy ilyen helyzetben minden vagyok, csak szép nem!

- Te mindenhogyan gyönyörű vagy! Ebben a ruhában olyan vagy, mint egy igazi angyal!

- Nahát milyen megható! Kár, hogy nem sokáig fogjátok élvezni, ezt a pillanatot. Készen állsz Atsuya? - jelent meg Shishio egy pisztollyal a kezében.

- Mit akarsz azzal? - kérdeztem tőle, mire elmosolyodott.

- Nem megmondtam, hogy addig tart a harc, ameddig az egyikünk meg nem hal? Nos az igazság az, hogy én sosem veszítek! - Atsuya felé tartotta a pisztolyt és célzott is volna, ha a lábammal nem rúgom meg őt annyira, hogy a pisztoly kiessen a kezéből.

- Te ebbe ne szólj bele! - ismét felpofozott, engem viszont csak az érdekelt, hogy Atsuya - nak ne essen baja. Atsuya és Shishio egyszerre nyúltak a pisztolyért, egy ideig csak vitatkoztak rajta, majd Shishio kitépte Atsuya kezéből a fegyvert és felé fordította.

- Na elég a játékból! - csak a fegyver dörrenését hallottam. Atsuya a hátára tapasztotta a kezét, fehér inge pedig egy pillanat leforgása alatt lett vörös a vértől.

- Atsuya! - kiáltottam és elkezdtem mocorogni, hátha közelebb jutok hozzá.

- Most pedig te jössz Mei! Mész szépen a szőke herceged után! - a fegyvert ezúttal rám szegezte, de mielőtt lőhetett volna, egyszerűen összeesett. Megláttam az érkező rendőröket és a mentőket. Az egyikük szabadon engedett és elmondta, hogy egy járókelő hívta ki őket. Én válaszra sem méltatva egyből Atsuya - hoz siettem. Már nem volt eszméleténél, én pedig nem mertem megmozdítani.

- Atsuya szépen kérlek tarts ki egy kicsit, mindjárt bevisznek a kórházba! - reszkettem a félelemtől és elég nagy sokkot kaptam, mert a saját szemem láttára lőtték le a vőlegényemet, akivel ma lett volna az esküvőnk.

- Kisasszony velünk szeretne jönni? - jött oda két mentős, akik hordágyra tették Atsuya - t.

- Ez csak természetes!

- Lassan a testtel. A kisasszonynak előbb vallomást kell tennie, mert ő az egyetlen szemtanú! - jött oda a rendőrfőnök is, de én nem figyeltem rá.

- Nézze, a vőlegényem épp életveszélyes állapotban van, én pedig addig nem mondok semmit, amíg ő jobban nem lesz! - fogtam magam és beszálltam a mentőkocsi hátuljába, ahol Atsuya is volt. Közben az egyik nővér adott nekem gyógyszert, hogy egy kicsit megnyugodjak, illetve egy takarót, mert látta, hogy reszketek. Bár a két mentős elöl volt, én tisztán hallottam a beszélgetésüket.

- Szerinted sincsen sok esélye a srácnak?

- Kétlem, hogy túlélné! Túlságosan fiatal még! Ha túl is éli nem hinném, hogy normális élete lenne ezek után. Az ilyen dolgok nem tűnnek el nyom nélkül!

- Halkabban, nem hiányzik, hogy a lány is meghallja, még a végén ő is rosszul lesz! Egyébként nem furcsa, hogy ilyen fiatalon már a házasságon jár az eszük?

- Vannak olyan maradi szülők, akik rákényszerítik a gyerekeiket az esküvőre, de az is látszik, hogy a lány szereti.

- Ha nem szeretnék, hogy halljam, talán halkabban is közölhetnék egymás között a dolgot! - motyogtam magamban, mire az anyósülésen ülő felém fordult.

- Ne haragudj kislány, megértjük, hogy nem vagy túl jó állapotban, de a kórházban mindent meg fognak tenni érte!

- Maguk szerint meg fog halni, hiszen hallottam!

- Nézd, elég súlyos a sérülése, de nem reménytelen a helyzet, ha a golyó nem fúródott mélyre! - szerencsére hamar megérkeztünk a kórházba, a mentősök pedig a műtőbe vitték Atsuya - t. Én idegesen és ijedten sétáltam fel és alá.

- Mei! - hallottam meg az anyám hangját.

- Anya annyira jó, hogy itt vagy! - egyenesen a karjai közé vetettem magamat, mire szorosan átölelt.

- Bántott téged? - elkezdte végig tapogatni az arcomat, mire én megráztam a fejemet.

- Engem nem, de Atsuya - t a szemem láttára lőtte le! Mi lesz ha meghal, én azt nem fogom túlélni! - megeredtek a könnyeim, mire az anyám újra magához ölelt.

- Jobb lenne, ha most hazamennél és átöltöznél! Addig én itt maradok a kórházban!

- Eszemben sincs! Itt fogok maradni, amíg Atsuya fel nem ébred! Szeretném, ha az első akit látna az én lennék és tudná, hogy én hozzá fogok menni feleségül kerül, amibe kerül! - idegesen leültem az egyik székre és úgy vártam az orvost. Miután kijött a műtőből, felpattantam a helyemről.

- Sajnos nincsenek túl jó híreim! Úgy nézz ki, a beteg magához fog térni, de a gerince annyira megsérült, hogy esély sincsen arra, hogy valaha lábra fog állni! - úgy merevedtem le, mintha egy szobor lettem volna. Egyre csak az a szó visszhangzott a fejemben, hogy béna. Atsuya soha többé nem lesz képes újra járni és ez egyedül az én hibám. Erősnek kellett maradnom, nem szerettem volna ha azt látja, hogy össze vagyok törve. Én mindig ott leszek neki és segítek majd neki mindenben.

- Mikor fog felébredni?

- Amint elmúlik az altató hatása! Szertené, ha mi mondanánk meg neki a történteket?

- Azt megköszönném! - igaz az eredeti tervem az volt, hogy én leszek az első akit Atsuya látni fog mikor felébred, de képtelen lennék a szemébe mondani, hogy soha többet nem fog tudni járni. Úgy egy óra is eltelt már, de én még mindig a menyasszonyi ruhámban vártam, hogy Atsuya mikor lesz végre magánál. Aztán nyílt a kórterem ajtaja, én pedig már mentem is befelé.

- Mei! - nézett rám Atsuya és elmosolyodott.

- Hogy érzed magadat? - mentem oda hozzá és nyomtam egy puszit a homlokára.

- Voltam már jobban is! Az orvos már közölte velem, hogy lebénultam. Tudom, hogy te nem bírtad volna elmondani, de nem hibáztatlak miatta!

- Atsuya bocsáss meg nekem! Az egész az én hibám! Ha én nem lennék, akkor nem lenne semmi problémád!

- Erről nem te tehetsz, hiszen nem te lőttél meg engem! Mei szeretném, ha keresnél valakit aki egészséges és boldoggá fog tenni téged! Nem kérhetem, hogy maradj velem és arra sem kötelezhetlek, hogy azzal töltsd a napjaidat, hogy gondozol egy nyomorék embert!

- Elmondhatom én is a véleményemet? Először is nem akarom, hogy így beszélj magadról, másrészt meg eszem ágában sincsen találni mást helyetted! Én a menyasszonyod vagyok és amint kijössz a kórházból a feleséged leszek Atsuya!

- Mei, én nem akarom, hogy boldogtalan legyél mellettem!

- Ki mondta, hogy az leszek? Szeretlek Atsuya, neked ennyi nem elég? Gondoskodni fogok rólad és nem fogom hagyni, hogy gyötörd magad! Elvégre a feleség dolga az, hogy törődjön a férjével és tartson ki mellette bármilyen rossz is történik!

- Biztosan ezt szeretnéd? 

- Igen Atsuya, a feleséged akarok lenni és veled lenni az elkövetkezendő jövőben! - Atsuya elmosolyodott, majd megcsókolt. Amit neki mondtam, azt komolyan is gondoltam. Most már sem Shishio, sem más nem tudja megakadályozni, hogy Atsuya meg én boldogan élhessünk együtt örökké!