Tegnap kénytelen voltam a kórházban aludni. Nem akartam magára hagyni Atsuya - t. Szegény egész éjjel nyugtalan volt, folyton forgolódott és a nevemet motyogta, mintha attól félne, hogy mire felébred, én már nem leszek ott mellette. Őszintén megmondom, hogy nem aludtam túl sokat, ami meg is látszott rajtam. Arra keltem fel, hogy teljesen egyedül vagyok a szobába. Ha Atsuya el merte hagyni a kórházat, én esküszöm ki fogom őt nyírni.

- Már fel is ébredtél? - jött be a szobába Atsuya és látszólag már nem volt semmi baja.

- Hol voltál? - mérgelődtem és igyekeztem kitörölni a szememből a fáradságot.

- Csak kimentem levegőzni, meg amúgy sem akartalak felébreszteni.

- Ha hazamentünk bezárlak a szobádba, hogy ne tudj bemenni dolgozni!

- Én is tudom, hogy mit mondott az orvos, de muszáj bemenjek.

- Ha bemész felejts el engem! - dühösen összepakoltam Atsuya cuccait, majd elindultam velük kifelé.

- Most komolyan ez a bajod?

- Tudod elég sok bajom van, kezdve azzal, hogy tegnap ribancnak neveztél!

- Szerinted hogyan kérjek még bocsánatot? Térden állva? Ha ez kell neked akkor megteszem! - erre valóban letérdelt elém. Nagyon kellemetlen volt ez nekem, tekintve, hogy most először kér tőlem valaki így bocsánatot.

- Hagyd ezt abba! Nem a bocsánatkérésed kell hanem, hogy ilyenkor kicsit gondold át, milyen rosszul esik ez nekem! Főleg úgy, hogy el sem mondhattam miért tettem! Ha meghallgattad volna, akkor most tudnád, hogy ez az egész nem is az én ötletem volt. Csak azt akartam, hogy vonzónak találj, még ha nem is vagyok olyan idős mint Azusa San! - Atsuya csak állt ott és egyáltalán nem nézett a szemembe, csak szorosan magához ölelt.

- Egyet jól jegyezz meg! Soha senkiért nem cserélnélek le! Egyáltalán nem érdekel rajtad kívül más. Na ne haragudj már! - olyan szemeket meresztett rám, hogy képtelen lettem volna tovább haragudni rá.

- Jól van, de ne nézz már így rám! - erre Atsuya elmosolyodott és nyomott egy csókot a számra.

- Ennek örömére, elviszlek téged a kedvenc helyemre!

- Mintha azt mondtad volna, hogy tudod mit mondott neked az orvos! Az első az, hogy jobban legyél!

- De unalmas otthon ülni. A friss levegő, mindig jót szokott tenni! Gyere el velem! - lebiggyesztette a száját és elkezdte rángatni a ruhámat, mint egy ötéves.

- Rendben, menjünk el csak ne hisztizz már Atsuya!

- Akkor indulhatunk? - felém nyújtotta a karját, én pedig belekaroltam. Elkértük Atsuya papírjait és már el is mentünk a kórházból. Mivel kocsink az nem volt, így fogtunk egy taxit és azzal mentünk el, az Atsuya által említett helyre, ami kikötő volt. Igazából nem is nagyon tudtam, hogy mégis mit akar ő itt csinálni.

- Nem akarlak elkeseríteni, de ezt a helyet mégis, hogy tudod szeretni?

- Szálljunk fel a hajóra és meglátod magad is! - mutatott egy fehér hajó felé, mire nekem is leesett a dolog. Bólintottam egyet, majd felszálltunk a hajóra és elindultunk. Atsuya - nak igaza volt, a hely tényleg csodás, ráadásul kint voltunk a szabad levegőn.

- Milyen békés itt minden. Bezzeg otthon nálunk, folyton hallgathatom anyám nyavalygását.

- Mei én szeretném megkérdezni, hogy mikor szeretnéd megtartani az esküvőt?

- Őszinte leszek veled: Én egyáltalán nem akarok esküvőt és nem csak azért, mert még túl fiatal vagyok ehhez, hanem mert teljesen felesleges egy darab papír miatt megtennünk. Ahelyett, olyan dolgokat mondunk egy rakás idegen előtt, amit el tudunk mondani egymásnak bármikor. Miért nem lehet ez az egész házasság egy ígéret arról, hogy szeretni fogjuk egymást? Miért kellene mindent túl bonyolítani?

- Ilyen szempontból, még nem is gondoltam rá! Ez az ötlet nem is hangzik olyan rosszul.

- Nem téged akarlak ezzel megbántani, de én nem szeretnék esküvőt, legalábbis most nem!

- Megértelek és ha tényleg ezt akarod, akkor nem foglak rákényszeríteni! Csak ígéred meg, hogy nem fogsz rajtam kívül mást szeretni!

- Ha te meg azt ígéred meg, hogy nem keresel majd magadnak egy idősebb nőt szórakozásként! - felemeltem a kisujjam, majd ő is a sajátját és kereszteztük őket. A nap hamar eltelt, észre se vettük és lassacskán lenyugodott a nap. Csodálatos volt Atsuya - val együtt nézni a naplementét, ahogyan azt gyerekkorunkban is tettük. Miért is gondoltam volna, hogy ez az idilli pillanat, egyetlen telefonhívással szertefoszlik? Épp annak a közepén voltunk, hogy csókolózzunk, mikor megcsörrent a mobilom és Satsuki nevét jelezte ki a telefon.

- Nem veszed fel? - kérdezte Atsuya, de én csak megráztam a fejemet. Erre, gondolom viccből, kikapta a kezemből a telefont és a szeme szinte rajta ragadt a képernyőn.

- Honnan van meg a száma? - kérdezte és a szavaiból áradt a harag.

- Na jó elmondom: Shishio magán órákat ad nekem, hogyan legyek jó feleség. Ennyi az egész! - erre ő csak gúnyosan felnevetett.

- Szerinted én ezt el is hiszem? Vedd fel nyugodtan, én meg addig ott várlak a kocsinál! nyugodtan beszélgessetek csak, mintha én itt sem lennék! - erre hátat fordított nekem és otthagyott. Azt a pillantást, amivel végigmért, soha nem fogom kiverni a fejemből. Tudtam, hogy most nagy baj van, de ha Atsuya képes lesz bántani Shishio - t, akkor azt kell hinnem alaposan félreismertem őt!