jσηg yυηнєє
──────⊹⊱✫⊰⊹──────

Csendesen ballagtunk egymás mellett Szöul zajos utcáin, rá sem nézve a másikra. Igazán felesleges így hazakísérnie, ráadásul nem akarom hogy tudja hogy hol lakom. Valójában nem is lesz semmilyen esküvő délután, csak próbáltam valahogy szabadulni a kellemetlen helyzetből, dehát ezt a fiút nem lehet csak úgy lerázni. A fejem még mindig kissé kótyagos volt, azonban már nem éreztem minden pillanatban hogy mindjárt elájulok.

– Egyébként hány esküvőt szokott egyszerre szervezni? – törte meg a közénk telepedő kínos csendet Mingyu, miközben vártuk hogy a lámpa zöldre váltson és átkelhessünk a zebrán. Amennyire a jelenlegi állapotom engedte összehúztam a szemöldökeimet, majd értetlen fejet vágva néztem a mellettem álló fiúra.

– Miért kérdezi? – adtam hangot értetlenségemnek. Tényleg nem értettem honnan ez a nagy érdeklődés.

– Úgy volt hogy ma egy kávé mellett fogunk beszélgetni, de helyette fejbe vágtam egy ajtóval és most hazakísérem. Mit fogok mondani a nővéremnek ha megkérdezi hogy mi volt? – halványan elmosolyodott, miközben elindult.

– Változó, de általában hármat-négyet. – válaszoltam halkan, rá sem nézve – Egyébként nem szeretem a kávét.– fűztem hozzá.

– Huhh. Ezentúl alaposan átgondolom hogy magához szóljak e. – felelte még mindig mosolyogva.

– Pocsék humora van – néztem rá egy visszatartott mosollyal az arcomon.

– Tudom. Folyton a fejemhez vágják – drámaian a mellkasához kapott, mire végre szabadjára engedtem a mosolyomat. – Csak nem elértem végre valahára hogy mosolyt csaljak az arcára? – kérdezte felvont szemöldökkel.

– Ne szokjon hozzá. Attól még mindig egy bosszantó alak.

– Talán a végére megkedvel.– felelte kellemes hangon, mire egy különös érzés támadt a gyomromban. Nem tudom hogy meg akarom-e kedvelni őt.

Gondolataimba merülve sétáltam tovább a kellemes nyári időben, és szerencsére Mingyu sem szólt egy szót sem. Úgy érzem kimerítettük a "megbeszélni kívánt" dolgainkat, és ha Minra kérdez tőle, majd kitalál valamit azzal a nagy fantáziájával. A lábaim autómatikusan vittek hazafelé, és csak akkor tűnt fel hogy Mingyu még mindig mellettem áll, amikor halkan megköszörülte a torkát miközben én a kulcsaimat kerestem.

– Hát akkor... Remélem holnapra jobban lesz – hebegte zavartan, amitől én is furcsán kezdtem érezni magam. Teljesen abszurdnak tűnt az egész helyzet.

– Köszönöm hogy haza kísért. – mondtam ki az első mondatot ami eszembe jutott – Remélhetőleg elhalványul holnapra ez a folt a fejemen – feleltem viccelődve, de Mingyu még csak el sem mosolyodott. Őszinte aggodalmat láttam a szemében.

– Én tényleg... – kezdte, de közbe vágtam.

– Ne csinálja ezt! – felszólalásomra kissé értetlenül nézett rám, de mintha értette volna a még ki sem mondott gondolatomat – Térjen vissza a nagyszájú, visszabeszélős énje mert ez a Mingyu olyan elfuserált! – mostmár mosoly bújkált a szája sarkában.

– Biztosan csak a fáradság teszi. Ne tudja meg milyen fárasztó magával eltölteni egy egész órát! – tekintetében játékosság csillant, amitől érthetetlen módon nagyot dobbant a szívem. Válaszára csak elhúztam a számat.

– Nézhetne néha tükörbe! – dünnyögtem az orrom alatt – Úgy látom maga nem ismeri az arany középút fogalmát – mondtam hangosabban, mire magabiztos mosolya szinte a füléig ért.

– Pihenje ki magát! Holnap sok energiára lesz szüksége – hallottam még utoljára a hangját mielőtt beléptem volna a lépcsőházba, és elköszönés nélkül rácsuktam az orrára az ajtót.

Csak akkor tudatosult bennem hogy mire értette Mingyu a sok energiát, amikor a kanapén elterülve egy újabb adag jeget nyomtam a homlokomra. Holnap kell megkeresnem az esküvő tökéletes helyszínét miután beszéltem a jegyesekkel. És ahogy jobban átgondoltam, biztos voltam benne hogy az egész délutánt az idegesítő segédem társaságában fogom eltölteni.

kıм мıηgyυ
──────⊹⊱✫⊰⊹──────

– Jó napot! – köszönt illedelmesen Yunhee egy meghajlás kíséretében ahogy belépett az ajtón. Mindannyian motyogtuk valamit köszönés képpen.

– Érezd magad otthon! – invitálta beljebb Minra a lakásba, és bár még csak egyszer járt itt, egész jól tájékozódott. – Hozhatok esetleg valamit inni? – kérdezte kedvesen nővérem, miután helyet foglaltunk a nappaliban lévő kanapén. Én Yunhee mellett telepedtem le, velünk szemben pedig Minra és Dongwoo ült egymás kezét szorongatva.

– Nem, köszönöm. – válaszolta a lány meglepően kedves hangon (bár lehet hogy csak én nem érdemelem ki soha ezt a kedvességet). A házigazda válasz képpen csak bólintott. – Ma az egyik legnehezebb téma megbeszélésével kell foglalkoznunk, mégpedig az esküvő helyszínével kapcsolatban. Esetleg van valamilyen elképzelés? – újra ott pihent a lány ölében az a vaskos jegyzetfüzet, amit az első beszélgetésen is szorongatott vékonyka kezeiben, és amibe feltehetőleg az esküvő szervezéssel kapcsolatos információkat ír fel.

– Mi mindenképpen valami nyitott helyre gondoltunk. – kezdte izgatottan Minra – Persze a szertartás lehetne egy szép sátorban vagy épületben, de a buli az szabadtéri legyen.

– Ismerek pár csodaszép helyet. – nézett fel a füzetéből Yunhee – Mingyuval egyébként is azt terveztük hogy ma keressük meg a helyszínt, és megkönnyíti a dolgomat ha egy rokonnal dolgozhatok együtt, hisz ő jobban ismeri a menyasszony ízlését mint én. – mindig furcsa érzés hallani a nevemet a szájából. Főleg ha nem veszekedés közben mondja ki.

Minra szeme gyanúsan megcsillant ahogy megtalálta az én tekintetemet, és még egy félreérthetetlen mosollyal is megajándékozott. Még jó hogy Yunhee semmit sem vett észre az egészből. Csak tudnám mikor lett a nővérem kerítőnő!

Pár fontosabb dolog megbeszélése, és egy kávé után már azon kaptam magam hogy Minra tuszkol ki az ajtójukon.

– Jó szórakozást! – motyogta miközben megölelt, majd rám kacsintott, pont mielőtt az orromra csapta volna az ajtót. Halovány mosollyal az ajkaimon indultam el az autóm felé amely előtt már Yunhee állt türelmetlenül toporogva.

– Egy kicsit igyekezhetne! – szólt oda nekem mielőtt kinyitottam volna a központi zárat. Ennyit a "mások előtt megjátszuk hogy jól kijövünk egymással" színjátékról.

– Nagyon beverhette tegnap a fejét, mert ma még a szokásosnál is mogorvább – feleltem beülve a volán mögé.

– Eddig jó ha 10 órát eltöltöttünk egymás társaságában, szóval nem tudja hogy milyen is vagyok én valójában. – vágta rá, miközben becsatolta a biztonsági övét. Követtem a példáját.

– Így számon tartja az együtt töltött időnket? Ez igazán jól esik nekem – feleltem drámaian, majd kihajtottam az útra – Szóval, merre megyünk?

– Majd mutogatok, csak maradjon csöndben – kezdte el maszírozni a halántékát. Egy pillanat alatt váltotta fel a jókedvemet az aggodalom.

– Minden rendben? Jól érzi magát? – sandítottam rá a szemem sarkából, miközben próbáltam a forgalomra is figyelni.

– Persze, csak kicsit fáj a fejem. – felelte homlokát az ablaküvegnek nyomva – A friss levegőtől biztos jobb lesz.

– Hát, Szöul nem éppen a friss levegőjéről híres. – tettem hozzá cinikusan.

– Ki mondta hogy Szöulban maradunk? – nézett rám felvont szemöldökkel, és végre elmosolyodott – A városban nem sok szabadtéri, esküvőre alkalmas hely van. De ne aggódjon, nem okozok csalódást!

Efelől nincsenek is kétségeim.

••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••

Remélem tetszett^^

Igen, átneveztem főhősünk testvérét Minra-ra, mert rájöttem hogy a testvéreknél gyakran ugyanaz az első kettő szótag, és hát milyen menőn néz már ki: Kim MinGyu - Kim MinRa :D

Köszönöm hogy elolvastad, reményeim szerint a kövi rész hamarabb érkezik!