azóta a naptól, amikor bele került az univerzumába (és akkor még nem tudta, hogy nem csak utazó lesz, hanem egy olyan ember, aki már a naptól abban a galaxisban nem tud el menekülni) már egy hét el telt, és ő még mindig nem beszélt vele.

figyelte őt, amikor a füzetbe be írta a tananyag címet de soha nem írt hozzá jegyzeteket csak rajzolgatott. de félt őt újra megszólítani, de még ő sem tudta miért. félt attól, hogy nem fog ellen állni annak a diszkrét nézésnek és el meséli neki még az utolsó titkot is.

utána akart menni és meg kérdezni, ki vagyok?, mert tudni akarta, hogy az ő véleménye szerint ki, de túlságosan félt attól, hogy csak egyszerűen jordan fllitzen.

de ezután már nem bírta de még mindig túlságosan félt attól, hogy eléje álljon, így írt neki egy papír lapra a ki szakított füzetjéből : ma este az iskola előtt tizenegykor. remélhetőleg nem hagysz ki egy ilyen különleges lehetőséget, méghozzá azt, hogy át írod a jegyzetek tőlem. hogyha még valahová el férnek a sok rajztól.

nehezebb volt azonban kimellőzni brooklynt, aki száguldott a tömegben mint egy hulló csillag. senki sem állt az utába, mert mindenki tudta hogy ha a csillag a földhöz ér, fel robban.

olyan volt mint egy csillag, amely esik az üresség végtelenségebe, de jordan ott volt, mint egy elhagyatott bolygó amely el határozta, hogy meg állítja őt nem figyelve a robbanásra, amely után csak a sok szét tört darab maradna, el szórva az űrben, mint a csillagok amelyek segítségért kiáltonak.