Hiro szemszöge

Mit csinálok? Tettem fel magamnak a kérdést és vonakodva hajtottam le a fejem a patália közepén amit egyetlen mondattal indítottam el. Lassan fogtam fel, de aki szidást érdemelne az nem Hana, hanem én. Szerepet játszok, ő pedig érthetően védi magát. Sose volt kapcsolata, hogy rángathatnám bele egy ekkora hazugságba? Hogy várhatnám el tőle, hogy úgy ugráljon ahogy én fütyülök? És a végén ha már meg tett mindent amit akartam mit teszek? Eldobom? Mert más opció nincs. Igaza volt Ryuunak amikor azt mondta ne játsszak mások érzéseivel. Ha ismeri, bizonyára tisztában volt ezzel is, és ugyan még időben visszaléphetek, mégis szemétnek érzem magam.

- Elmondjátok miről szól amúgy a film? – Dobta fel asztalunknál az új témát Zoé. Meg akarta törni a feszült légkört, ez tökéletesen látszott. És én úgy adhattam hálát a legjobban, ha befogom a szám. Hana kikért még egy kör italt mindenkinek, bár csak az övé fogyott el, aztán egy nagy sóhajjal sorsába beletörődve hagyta új vizekre evezni a társalgást. – Elég komplex, el kellene olvasnod.

- Naaa, mi nem kaptunk forgatókönyvet. – Nyüglődött Zoé vállon lökve a felelőt mit sem törődve a köztük ülővel.

- Még kérhetsz. – simogatta meg az ütés helyét – Itt ül veled szembe, akinél ott van a kézirat.

- Ah, most érdekel! – Követelte élénken.

Hana várta hátha átveszi más a szót, ám mivel ez nem valósult meg belekezdett a mesébe. – A történet úgy indul, hogy Rin és a legjobb barátnője megtalálja az átjárót a másvilágra, ami jelen esetben egy hotel, ahol a főszereplő a szállodavezető. Annak ellenére, hogy tőlük indul a történet Rin csak egy mellékszereplő a legvégéig. Valójában Kairól szól, aki akkor lesz a szálloda igazgatója. Mindent megmozgatott ezért a pozícióért, mert elveszette a lélekcseppjét. – Láthatóan itták a szavait a körülöttünk lévők, még ha kuszának is tűnt amit közölt. Cseles, tudja, hogy lehet fenntartani az érdeklődést. Az utolsó mondata kézenfekvővé tette a következő kérdést.

– Mi az a lélekcsepp? – szállt be Mira lelkesen Hana játékába.

A fiatalabb tetetett merengéssel elgondolkodott hogy magyarázza el. – Voltaképpen, az egy darab Kaiból. Nevezhetjük egy erőteljesebb érzésnek, ami elhagyta a testét. – bökte ki végül - A hotel dimenziókat köt össze. Onnan nyílnak a kapuk más világokra, ugye a másvilágra ahogy mondtam. Viszont van egy átjáró ahonnan ered az egész. Ott él egy maroknyi lény akik megalkották a többi világot, és az ő lélekcseppjeikből fejlődött ki a többi lény. – Ködös tekintetek fogadták a magyarázatot, de mintha pont ezt akarta volna elérni. Rendkívül rafinált ez a lány. - Egy illetőnek akár millió lélekcseppje is lehet, de Kai soha se akart részt venni ebben. Ezért keresi azt az egyet amelyik kiszakadt belőle. Ezért lett igazgató. – Vett egy mély levegőt, hogy körbetekinthessen, és gonosz vigyorral megcsóválta a fejét, hogy már pedig ő nem mond többet.. Úgy tesz, mintha le akarná zárni a témát, mégis élvezi. Annyi beleélés van a mozdulataiban, ahogy affektál, hogy nehéz kivonni magad a bűvköréből. Arra ösztönöz valamiért, hogy valóban el akard olvasni a történetet. - Közben, hogy ne legyen egyszerű Kai helyzete, hatalmi harcot vív oldalán a felügyelővel, akit a segítségére küldtek. A sztori nem egy szálon fut, az is bonyolítja a körülményeket, hogy Rin és barátnője még élő emberek, pedig a földünkről csak halottak léphetnek a területre, ezért a szálloda Kai tudtán kívül az életükre tör. Démonokat küld ellenük. Összetett, olvassátok el. – Zárta le a beszámolóját, s én önelégülten bólogattam. Bár ilyen könnyen lenne ötösöm a lottón.

- Megtalálja a lélekcseppjét? Ennyit árulj el. – Faggatózott tovább Zoé.

Hana mosolya elvarázsolt, szinte a füléig ért a szája. - Rin az, szóval igen. Azért van némi vonzalom köztük a történet alatt. Mindketten újra eggyé akarnak válni. Viszont annyi a buktató, hogy akkor Rin megszűnik létezni. Szánt szándékkal a végén derül ki.

- Wow, Eri kitettél magadért, nagyon jól hangzik! Már amit felfogtam belőle, de biztosan kasszasiker lesz! – Hüledezett Mira miközben beleharapott egy zellerszárba.

Teljesen megdöbbentett cselekedetével. Jézus isten, hát annyi kaja van itt hogy lehet ezt magában rágcsálni? Éreztem arcizmom rángását. A nyálam keserűnek hatott, ahogy kúszott le a torkomon mikor néztem, ezért hamar magam elé kaptam valami eleséget, hogy a kellemetlen szájízt enyhíthessem. Sokan falatoztak már, tehát feltűnés mentesen menekülhettem fintorogva az ételbe.

A vacsora fenntartás nélkül fogyott minden asztalról. Eszükbe jutott az embereknek, hogy az ivászat önmagában nem feltétlen szerencsés. Ezzel egyetemben a hangzavar hol halkult, hol erősödött, attól függően kinek mennyire volt tele a szája. Bár egyeseket az se zavarta ha kipottyan egy-egy falat belőle. Nem ők takarítottak, de tükröt se tartott eléjük senki, hogy mennyire kiábrándítóak tudnak lenni. Körbelesve próbáltam mindenkit beazonosítani több - kevesebb sikerrel. Az asztaloknál nagyobb klikkek alakultak ki, azonban ez nem jelentette azt, hogy kirekesztenének bárkit vagy idegenkedtek volna egymástól. Csupán mindenhol másról beszélgettek, vagy mást csináltak. Például a két kameramen Rick és Paul nagyon jó barátok. Számtalanszor látszott az összehangolt munkájukon, vagy abból, hogy félszavakból megértették egymást. Most mégis külön élvezik az estét. Paul az egyik csapattal kártyázik amíg Rick hangosan kacagva mesélte el a napját egy másik asztalnál. Élénk társaságot választott, akik olyan elánnal ittak, mintha kötelező lenne. Hana dettó. Nem tudom, hogy nála ez általánosnak mondható-e, de amióta megjöttem a negyedik korsó sörét issza ki. Amilyen picinek és törékenynek tűnik úgy bírja az alkoholt. Én próbálok egészségesen élni, biztosra veszem, hogy a szervezetem nem tolerálná ennyire jól mint neki. Nem azt mondom, néha lecsúszik egy kevés, de ennyitől már az asztalon fetrengve várnám, hogy elhagyja a fejem a zsibbadás. Viccesen néznék ki annyi szent.

- Héj, csend király, ne bámulj! – kapta el tekintetem – Inkább szólalj meg, azt mondtad meg akarsz ismerni minket! – Hörpintette fel az utolsó cseppet kiürült poharából Hana, ám már a szeme se állt jól.

- Ó, nos én..- Akadt el a szavam a lebukásom hatására. Nem sűrűn fordult elő velem ilyen, de hát az előzményeket tekintve fogalmam sincs mivel állhatnék elő. A terveim között mindössze a meghódítása szerepelt, mással nem készültem.

- Idegesítesz! – jelentette ki összeszűkült pillái mögül.

- Jajj, Hana, ha ő nem beszél, bírjuk szóra mi – Ötletelt Mira magához húzva a lányt vállánál fogva – Volt az egyik pletykalapban egy beszélgetős pszichológiai teszt ami sok mindent elárul az emberről. Vállalod Hiro?

- Persze! – mentem bele egyből, nehogy belém kössön újra a barátnője. Nehezen kezelem a nőket, főleg őt ebben az elcseszett helyzetben.

- Oké, én szóra bírom. Cserébe te megiszod az ásványvizemet. – Üzletelt a méregzsákkal Mira és a félliteres üveget elé rakta. Jó volt látni, hogy van aki ráparancsol, ha már én nem megfegyelmezem meg. – Állíts le nyugodtan, ha valamit nem értesz. - fordult felém a stylist - Felteszek kérdéseket, amikre válaszolnod kell, az eredményt pedig a feleleteid után elárulom. – bólogatásom után hamar belevágott – Használjuk egy kicsit a képzeletedet. Mész egy kies úton egyszer csak találsz egy kulcskarikát. Hány kulcs van rajta?

- Egy.

- Oh – lepődött meg – Hogy néz ki?

- Kicsi, de szép formája van.

- Akkor jöhet a magyarázat, de előre leszögezném, hogy nincs jó vagy rossz válasz. – Tette fel mutató ujját mindenki előtt. – A karikán lévő kulcsok a barátaid számát mutatják. A kinézete pedig a minőségét a kapcsolatotoknak, minél dekoratívabb annál fontosabb a személy. Tehát szerintem nem régi a barátság, mert kicsinek jellemezted, viszont kezd fontossá válni, hiszen azt mondtad, hogy formás. Idővel talán majd kialakul. – bíztatott.

Barátok? Hmm, az utóbbi napokban tényleg közelebb engedtem magamhoz Ryuut, de azt nem mondanám kifejezetten, hogy pusztán barátilag. Az viszont tényleg betalált, hogy formás..szó szerint.

- Jöhet a következő? – Figyelte érdeklődve ahogy elmerengtem.

Komikusnak találtam, hogy ezzel akarja megfejteni a belsőm, de belegyeztem. – Sétálsz tovább rég túl vagy hosszú kilométereken, fáradt vagy, nyúzott. Feladod?

- Nem kíváncsi vagyok az út végére. – Feleltem határozottan.

- Kitartó vagy, ez szimpi. - Jegyezte meg.

- Annak kell lennem, hatan figyelnek. – Nevettem el magam a körülöttem lévőkre gondolva.

- Jól van, de elállja az utad egy kisebb kidőlt fa. Megpróbálod átlépni vagy elhúzod?

- Őszintén szólva könnyebb lenne átlépni, de ha ágas- bogas jobb elrakni onnan. Szóval a második.

- Tényleg bírlak! – ujjongott, és Hanára pillantott aki karbatett kézzel járatta a szemeit közöttünk a székének dőlve – Nem fogy a vized. – vetette oda neki, s közelebb csúsztatva hozzá az üveget megvárta amíg belekortyol csak aztán foglalkozott velem újra – A fa a problémáidat jelenti az életben. Megpróbálhatsz átlépni rajtuk, de sose tudhatod mennyire sűrű vagy milyen mély sebeket hagy, esetleg mikor köszön vissza az életedben. Szerintem is jobb ha megoldod, nem szabad átlépni felettük. Örülök, hogy a másodikat választottad. – Mosolygott. Elég komolyan veszi magát.. – Haladjunk tovább. Változik a táj, egyszer csak egy falu szélén találod magad, ahol meglátsz egy csodálatos, ritka gyönyörű eperbokrot. Mit teszel vele? Távolról nézed majd tovább állsz, netán leszedsz belőle pár szemet mielőtt otthagyod vagy haza viszed elültetni, hogy otthon gondoskodhass róla?

- Az attól függ. Ha más területén nő, csak megnézem. Ha jól érzi magát a környezetében max egy-két szemet leszakítok róla, de ha egyik se még jó, hogy haza viszem. A magaménak akarnám.

Mira az ujjaival játszott az asztal felett miközben elénk tárta mit jelent a hasonlat. – A gyönyörű eperbokor a legszebb nőt takarta akit valaha láttál. Érdekes a válaszod, mert azt mondtad, ha másé nem lopod el, ha nem akar veled menni, mert jól érzi magát a környezetében akkor talán egy-két éjszakát töltesz vele. – Pirult el. Sejtettem, hogy az elejétől vonzódik hozzám, de ezzel végképp elárulta magát. Viszont azt megjósolhatom, hogy ha ilyen marhaságokat olvas nem lesz sikeres a párkapcsolatokban... Mókás, ő engem elemez, én pedig jósolok neki. Azt hiszem az eredeti szakmánk jobban áll mindkettőnknek. - Persze ez csak az én fordításom a válaszodra.

- Uh, erre a sok hülyeségre innom kell! – Horkant fel Hana, és egyből lendült is a keze a felszolgáló felé, amit átnyúlva az asztal felett elkaptam mielőtt rendelni tudott volna. Ő kérdőn nézett rám a nagy szemeivel. Elnyílt ajkain nem jött ki hang, ujjait leengedve a markomba csúsztatta, mert nem eresztettem. Mint a selyem úgy siklott a tenyerembe bársonyos bőre. Alsó párnácskájára harapva állta tekintettem. Férfiasan bevallom kihagyott egy pillanatra az agyam. Ártatlan pillantásában sejtelmes zavar csillogott vissza. Megigézve cikázott át testemen az izgalom egy halvány szikrája, minek hatására úgy eresztettem el, mintha legalább égetett volna. A székemet hátrébb lökve álltam fel a helyemről, hogy sűrű elnézések közepette a mosdóba menjek, ám még mindig a hatása alatt voltam. Azt éreztem valamit mondanom kell neki, de talán jobb lett volna ha meg se szólalok. – Ne igyál ennyit, mert árt a szépségednek.

Ahogy elhagytam a termet a folyosón fujtatva próbáltam rendezni magas pulzusom, ami már inkább az aggodalom miatt jött elő. Szerettem volna kitalálni mi lehet velem, viszont ez jelenleg túl nagy feladatnak bizonyult. Meg lennék kergülve? Meleg vagyok, a testem mégis lázban ég. Mi a frász volt ez, hogy válthatta ki belőlem? Haza kell mennem Ryuuhoz, hogy helyre állítsa a rendszert bennem. Mindeddig védtem magamtól, fiatal ráadásul lakótársak vagyunk, viszont bizonyítékra van szükségem. Valamivel igazolni akarom, hogy igenis meleg vagyok!

Válaszokat keresve zártam ki a külvilágot, hogy ne zavarhasson meg semmi a rémület határán, s figyelmetlenné váltam. Nem hallottam a közelgő lépéseket nyomomban, pusztán az éles fájdalmat éreztem meg, ami a tarkómat érte. Sejtésem szerint egy ököl lehetett ami belém csapódott, de egy ilyen nap után semmiben sem lehet biztos az ember. Megszédülve az orv támadástól estem neki a fal vonulatának, ahol még idejében megtámasztottam magam alkarommal. A térdem is meghajlott, épphogy nem estem arccal a földre. – Hana! – Kiabálta egy női hang mögülem egy újabb csattanás után, ami nem engem ért, hisz elmaradt az átható sajgás. Várakozva, kábultan fordultam a hang irányába, úgy néz ki kezd minden napossá válni, hogy megüt ez a nő, kizárólag az volt újszerű, hogy hátba támad. Mire felfogtam mit látok, jött a döbbenet. Fred sűrű elnézések közepette szorongatta Hana karját, aki viszont az arcát fogta.

– Ne haragudj, ez azért van, mert láttam, hogy azasztalnál fogdosta a kezed. Egyedül őt akartam megütni, téged sosem bántanálak.– esdekelt az operatőr - Fogalmam se volt, hogy te nyúltál a kezem után, hogy lefogd, ezért ütöttem másodjára visszakézből.