Az önmarcangolásra szerencsére nem sok időm jutott, mert a felmentő sereg viháncolva megérkezett. Egyszerre hárman termettek ott mellettem elszívva azt a kevés levegőt ami befért a helyiségbe. Több szempontból jó az, hogy ezt a fák közti kis konténer öltözőt választottam, de belátom elég szűkös. Mivel kültéren és beltéren egyaránt forgattunk kaptam lehetőséget nagyobbra, ám innen könnyebb elsunnyogni nap végén. Tehát ez a legmegfelelőbb, távol van a kíváncsi szemektől.

Mira és Zoé helyet foglalt a szobában lévő két személyes ülőalkalmatosságon, Sila pedig munkának látott. Nevetgélve pletykáltak és fecsegtek összehordva mindenféle butaságot, természetesen kerülve a mai kitörésem. Sejtették, hogy egyenlőre úgy se kaphatnának normális választ, ahhoz még mindig túl feszült vagyok. Abban viszont biztos lehetek, hogy a holnapi vacsorán már nem úszom meg ennyivel. Ki kell találnom valamit, de le kell tisztulnia bennem is. Átmenetileg elég, hogy létezem.

A lányok csöppet sem restellték kibeszélni a forgatáson lévő pasikat. Kinek van a legjobb feneke, kinek van a legszebb keze, ki a legpocakosabb és melyik a legjobb képű. Az utóbbinál megoszlottak a vélemények, aztán valahogy eljutottak odáig, hogy engem szavazzanak meg, ami hízelgő volt és mosolyt csalt az arcomra. Persze egyértelművé vált, hogy fel akartak dobni. Főleg Sila ízléséből kiindulva. Őt a legkevésbé se tudom komolyan venni. Számára csak a husis, mackó típusú férfiak léteztek mindig is. Aki nincs 150kg felett azzal nem kezd. Én pedig a vékony testalkatommal, beesett arcommal nem vagyok a zsánere.

Ahogy az idő haladt úgy kaptam vissza önön valóm. Gyorsan intézkedtek, cserélgették a helyüket, lekerült rólam a paróka, és végül Mira vetkőzetett sikeresen boxerig. Majd mint aki jól végezte a dolgát belehelyezkedett a másik kettő ölébe, hogy teret adva fel tudjak öltözni. Nem zavartatták magukat, árgus szemekkel figyelték ahogy lehajolok a táskámba gyömöszölt ruhákért és magamra kapom. Zoé még fütyült is mielőtt megjegyezte, hogy az elmúlt években mennyit férfiasodtam, bár hozzá tette, hogy ezt akkor tudná jobban megállapítani, ha a stylist az utolsó ruhadarabot is lerángatta volna rólam. Fejemet csóválva nevettem ki, nyilvánvalóan nem fogok pucérra vetkőzni nekik. Azért felszabadított, hogy megakadt a szemük rajtam. Silától ennek ellenére kaptam a megjegyzéseket, hogy ehetnék többet, de nem voltam hajlamos a hízásra, na meg hajlandó se. Hogy ehetnék többet vagy kevesebbet annál ami jólesik? Fél mosollyal öltöttem magamra az utcai ruhám, ami mellé felvettem egy fekete maszkot a fekete baseball sapkámmal, és figyelmetlenségemből adódóan elsőként léptem ki az öltözőből.

- Te ki vagy? –morrant rám rajtakapva az operatőr akibe majdnem beleütköztem. Mira mögöttem egyből kapcsolt. Arrébb lökött az útjából, hogy szembeállhasson Freddel, közben a többiek is kikecmeregtek és Zoé félig maga mögé rántott.

- Ő az unokaöcsém, hozzám jött. – tette csípőre kezeit a védelmező tyúkanyó – Te mit keresel itt?

- Hanával akartam beszélni, itt van? – forgolódott körbe hátha észreveszi, s feltűnően újra végigmért – Biztos kiborult a jelenet után, meg szeretném vigasztalni.

Lehajtott fejjel szorítottam a sapka siltjét. Az izgalomból adódó szapora légzésem csendesítése miatt nem igen volt lehetőségem az aggodalomra vagy úgy unblock a gondolkodásra.

- Menj el. Nincs itt, és jobb ha nem koslatsz utána. Más korosztályban kellene keresgélned. – adta ki az útját habzó szájjal Mira.

Végtelenül hálás voltam. Felismerte a férfi hazug szavai mögött rejlő perverz vágyakozást, ezért megvetően támadta. Balsorsomra Hana úgy vonzotta az idős faszikat, mint légypapír a legyet. Ha lehetne választani a zaklatók közül akkor Hirora voksolnék. Igen, még ő a legszimpatikusabb. Egész nap kerültem, de nem erőszakoskodott és szóvá se tette. Hiro a félreértések ellenére, amolyan tartózkodóan tolakodó.. Van ilyen? Kezdek megint összezavarodni.

Fred kekeckedve védte magát, Mira pedig rájött, hogy nehezebb lesz tőle megszabadulni, ezért felém fordult. – Menj nyugodtan Ryuu nehogy teljesen elázz, majd beszélünk legközelebb.

Elég volt egyszer mondania, máris intettem feléjük és vissza se fordulva haladtam előre. Ugyan sajnáltam a lányokat, hogy miattam ácsorognak az esőben, míg az operatőr az esernyő alól prédikál, de talpra esettek, és talán több esélyük van nélkülem. Reméltem, hogy hamar lerendezik. Felkaptam a kapucnimat a baseball sapkára, és nagyokat lépkedve kerültem a tócsákat, hogy a cipőm némileg száraz maradhasson. Így a földet fixírozva értem el a buszmegállóig, ahol viszont megtorpantam. Rejtőzködve vetettem be magam a tákolmány egyik végébe a falat bámulva. Még levegőt venni se mertem, bizakodva abban, hogy el tudok olvadni, mint egy jégszobor, és vízzé válva lefollyak a csatornába. Hiszen minden esélyem meg volt rá, a meleg levegő, a langyos csapadék, és az ok, hogy elkerüljem a kínos beszélgetést Hiroval, aki kintebb állt távol tőlem. Ám hiába könyörögtem minden szenthez hosszú percekig csak nem jött össze az olvadás. Azonban ő sem figyelt fel rám. Óvatosan az irányába néztem, de még mindig eredeti helyén volt. Élvezte az időt. Legalábbis ezt vettem ki abból, hogy hátravetett fejjel, rezzenéstelen arccal mosolygott szemét lehunyva. Szívderítő harmóniát sugároz. 

Annyira távolinak tűnik, még gondolatban sem jár erre, mégis szeretném megérinteni. Nem értem igazán magam, s talán butaság, de arra lázít, hogy felé magasodva zárjam el az eső útját, hogy ne érjék el a cseppek és végre rám figyeljen. Viszont ha más problémát nem is veszünk alapul, még mindig alacsonyabb vagyok nála. Fenébe, miért érzem, hogy tetszik amit most mutat magából? Magának való, mégis könnyed, beleillik a jelenlegi környezetbe. Csodásan ellentmond az időjárás adta búskomor hangulatnak a tetteivel. Ha a fejemhez fognak egy fegyvert se tudtam volna felidézni olyan embert eddigi életemben, aki ennyi örömet lelt az esőben, max a filmekben. Ah, össze-vissza kalandoznak a gondolataim. Minden bizonnyal meghibbantam, ahogy ő is. Igaz nyár van, és lassan szitálnak a felhők, de azért fedezékbe vonulhatna. Ha nem vigyáz a végén még lebetegszik. A haja egyébként is már tiszta víz, a pulóvere sötétebb a nedvességtől ahogy a mellkasához és az íves vállaihoz simul. Ez az atmoszféra, ömm, szexibbé teszi? Azt hiszem így fogalmaznának a csajok. Mondhatni kifogásolhatatlan a testalkata ebben a szerelésben. Totálisan letör, nekem sose lesz ilyen. Sőt mi több meztelenül sem kell szégyenkeznie.. Na, és megint itt tartok, az elvadult fantáziám ismét szárnyal a benne égő emlékekkel, amire a testem akaratom ellenére reagál. Fantasztikus, de a legrosszabb az az apró puszi volt, ami számtalan filmben megtörténik. Nem emlékszem mindegyikre, de arra igen, hogy sosem reagáltam ilyen módon. Hagyjuk.

Erőteljesen megráztam a fejem, hogy ismét önmagam legyek, és szorosan ragaszkodva a kiinduló problémához azon kezdtem aggódni, hogy mi lesz ha megfázik. Csúszni fog a forgatás és az új életem kezdete, melyre oly régóta áhítozok.

A francba, hogy lehet ennyire felelőtlen?

- Hé, esőember! - szólítottam meg mélyebb hangon – Gyere beljebb a fedett helyre, mert a végén nekem kell ápolni, ha beteg leszel.

- Ryuu? – fordult felém ámulva – Mit keresel erre? Vagyis, az fontosabb kérdés, hogy ápolnál? –pimasz mosollyal közeledett, amit szívesen letöröltem volna az arcáról.

Totál óvatlan vagyok! Ez az alak állandóan olyan kérdésekkel bombáz amire nem tudok vagy nehezemre esik válaszolni. Miért nem képes csendben örülni nekem?- Az unokanővéremnél voltam. Te? – érdeklődtem, mert a legjobb védekezés a támadás. Nem mintha nem tudnám, de inkább ő beszéljen mint én.

Mielőtt felelt volna kézfejével letörölt egy leguruló vízcseppet az álláról, s én áhítatosan figyeltem ahogy egy másik a nyakán folyik végig. – Csikizett. – reagálta le beszédes bámulásom - Most végeztem a melóval.

- Á, értem – Fokuszáltam zavartan az érkező buszra, és sebtében felpattantam rá, hogy helyet foglaljak. Mire leült, eszembe jutott miről faggathatnám. – Mi van azzal a lánnyal akiről meséltél? Hogy halad a merényleted?

- Sehogy, mert úgy viselkedik mintha tisztában lenne a dolgokkal. – sandított rám.

- Öreg, nekem semmi közöm hozzá, ne nézz így! – védekeztem.

- Hogy mi? Öreg?

Kíváncsi lennék, hogy a harminc körüliek miért vannak ennyire oda a koruk miatt, mikor ez egy szófordulat. Bár számomra kedvez, ha leragadunk ennél a témánál. Szótlanul hagytam, hátha kidühöngi magát.

- Ne húzz velem ujjat, mert hidd el nem szeretnéd, ha megmutatnám mennyi energia van bennem. – Kacsintott csábosan, s én pironkodva lestem le a lábamra, hogy valóban nadrágba vagyok-e nem szoknyában. Hát nem csak lányoknak udvarol?

- Bocs, szóval miből szűrted le, hogy rájött? – Bámultam a combom továbbra is, hogy ne kelljen szembe néznem vele.

- Csigavér, meg lesz. Kéreti magát, de jó úton haladok. – Tehát így játszunk. Kaptam fel a fejem mondatára. Már sajnálom, hogy kihagytam, de biztos vagyok benne, hogy a szeme se rebbent úgy hazudik. Közöm nem volt hozzá egész álló nap.

- Azért ne legyél ennyire elragadtatva magadtól. – Mosolyogtam rá, hogy élét vegyem kijelentésemnek, és incselkedésnek hasson.

Hiro vállat vont – Pusztán jó vagyok.

Ezen az alakon igazodjon ki az ember! Viszont türelmesnek kell lennem hozzá, hiszen tartsd közel a barátaidat, még közelebb az ellenségeidet. Ahogy az idézet mondja. Megforgattam a szemem és más témába kezdtem. – Mesélj a filmről, vagy a sztoriról. Milyen?

- Nos, titoktartási nyilatkozatot írtam alá, de érdekes a sztori. – Dicsérte az irományom tudatlanul, aztán áradozott tovább. A forgatás körülményességéről, az emberekről, a tapasztalatairól. Érdekes volt az ő szemszögéből látni.

Amilyen nehezen indult a faggatása, olyan gyorsanoldódott fel a számomra is kellemesebb témára. Rendesen megeredt a nyelve, méghazaérve sem lehetett lelőni. Azonban el kellett küldenem, hogy vegyen egyforró fürdőt nehogy tényleg lebetegedjen. Én pedig álmosan dőltem be az ágyba.Megint reggelre marad a zuhany..