Ryuu szemszöge

"A kacagás újra előtört belőlem, és minél inkább meghökkenve nézett rám annál kevésbé éreztem, hogy ezt valaha abba tudom majd hagyni. Eleve ostoba feltételezés, hogy sikerülhet az öregnek, de megembereltem magam, mert egyáltalán nem erre koncentráltam.. élveztem, hogy végre én hozhatom zavarba Hirot. – A kapcsolatunknak milyen része van még ami nem szexes?"

A kérdést ugyan viháncolva tettem fel, valahol viccesen, ám frusztrált arcát látva a szívem szapora dörömbölésbe kezdett. Nem tudhattam igazán, hogy azért ilyen, mert könnyelműen átbillentem apja kijelentése felett, vagy mert olyan válasz keresésére indult az elméje amivel kevésbé bánt meg, de mégis lerombol mindent bennem. A mellkasomban ficergő kellemetlen érzés arra késztetett, hogy mihamarabb tűnjek el a föld felszínéről, vagy legalábbis kerüljem ezt a témát, hiszen egész jól megvoltunk a tudatlanság sötétjében. Ugyanakkor bízni akartam, mert az nem lehet, hogy ennyire megtévesztett volna szex közben. Egyre biztosabb vagyok abban, hogy ha már belekezdtem, tudnom kell az igazat. Ezért még mikor a képzeletem szárnyra is kapott butaságokat gyártva, előző szavaival érveltem. – Azt mondtad, hogy ez egy tortúra amitől féltesz. Engem, - nyomatékosítottam benne a szót - nem önmagad. Mégis itt vagyunk. Miért? – Kérdésemet csend fogadta mely a parányi szobában végtelen súllyal telepedett ránk, ellenben én még mindig nem adtam fel. Lehet egy életre megbánom a hevességem, esetleg kapok egy jókora pofont az élettől, mert elhittem, hogy nem csupán számomra váltott apránként komolyabbra az érdeklődés. Mindeddig bizakodtam, hogy ha leküzdöm a félelmeimet lesz jövője ennek az egésznek..

Lassan kapizsgálom az egyéjszakás kalandjaim érzéseit, amikor azt gondolták, hogy majd megváltozik a véleményem szex után, hiába tudták az elején mit csinálunk.. A kockázat mindig benne volt, csakhogy én mentem utána. Mert mikor a kételyeimmel küzdöttem, ő akkor is bíztatott. Tehát itt az idő, hogy kiterítsük a lapjainkat. Egyedül úgy van értelme a harcnak. – Hiro, - Fogtam meg a vállát, hogy észhez térjen és újra nekem szentelje figyelmét akármennyire ködös tekintete. – Az előbb még a gyerek témával jöttél, és biztos észrevetted, hogy szeretkezésről beszéltél velem kapcsolatban. Nyelvbotlás volt? Szeretném tudni mit érzel!

Arcizmai megrándultak, s egy védtelen pillantással illetett mielőtt megkomolyodva kapcsolódott íriszeimmel. – Minden alkalommal kicsit meghalok mikor nekem adod magad. Annyira hihetetlen az ágyamban tudni téged. Elveszed az eszem, de nem csak ezzel, bár azt hiszem ez indított el mindent. A vágy. – Sóhajtott és én pusztán remélni mertem, hogy nem a vadászösztön hajtotta, ezért visszatartottam a szívemben tomboló dühöt, míg be nem fejezi. – Ám nem mentem volna el idáig ha nem lennék szerelmes. Már a lelkedre is vágyom.

A szemeim kikerekedtek vallomásától. Folyton folyvást heccel ezért semmiképp nem számítottam egy ennyire őszinte, körmönfont válaszra. Ilyenkor érzem igazán, hogy idősebb, mert nekem most sem jut eszembe több mint egy szó. – Szeretlek!

Kimondtam, és ebben benne volt minden mégis hiányzott valami. Törekszem jobban bánni a szavakkal, de leírni sokszor könnyebb egy-egy könyvben, mint átélni az élet színpadán miközben makogva próbálod kifejezni magad. Csúcs..azonban, ha nem megy szavakkal a tettek mezejére kell lépnem.

Ujjaim bőrét cirógatva indultak meg az arcához, s mikor ajkán is végigcsúszott az egyik, közelebb hajoltam hozzá. Élveztem a pillanatot mikor összeolvadtunk. A mellkasomban nyoma sem volt a keserves feszítésnek. Kóstolgattam lágyan, és ő hagyott érvényesülni. Érezni akartam, tudni, hogy ő nem egy délibáb, ami eltűnik ahogy közeledsz hozzá. Tökéletes ajkai megunva a tétlenkedést végül az enyémekkel együtt, pajkosan játszadozva mozdultak meg. A féktelen élvezetek hajszolása helyett kellemesen lassan ismerkedtek, befejeztük a versenyfutást az idővel.

Gőzöm sincs hol voltak a mai napig szunnyadó pillangóim, azonban per pillanat elszabadulva repkedtek. Idegeimen táncolva egyesével próbáltak kijutni bendőm fogságából, tüdőmön keresztül megcsavarva a szívemet rezgésükkel. Kezdeti szárnycsapásaik tornádót idéztek elő elmémben. És bár nem láttam kiszabadulni őket, hiszen fátylat húztak szemeim elé, de éreztem, hogy a gerincemen csúszdáznak végig. Át akartam hessegetni Hirohoz mind, hogy ugyanazt élje át amit én.

Ez a pár érintés érzékibb mint azt az ember el tudná képzelni. Nekem is át kellett élnem ahhoz, hogy tudjam milyen mikor mámorral telik meg a vérem. Számtalanszor hittem már, hogy szerelmes vagyok ám ilyet először élek át. Talán nem utoljára, de az hétszentség, hogy először. Ki gondolná, hogy ilyen gyorsan el lehet jutni a pokolból a mennybe. Egy jól irányzott mondat, egy rövid szó és szempillantás alatt változik meg a világ. Az éteri csókokat könnyed érintések követték, s újfent megbabonázva hagytam, hogy átöleljen. Minden remegése igazi volt mikor hozzám ért, és ez felszabadított.

- Varázslatos vagy. – Lehelte fülcimpámra, mire a pír jó barátként üdvözölve kúszott fel az arcomra – Láttam rajtad a kétségbeesést kis méregzsák. – vigyorgott teliszájjal.

- Szóval direkt csináltad? – Felháborodva ráncoltam homlokom. Na erről beszéltem. Bármikor képes a fellegekből a földre rántani, és úgy néz ki ő a kulcsa annak is, hogy visszakerüljek oda. – Kárpótolnod kell!

- Ki mondta? – Zavartalanul bosszantott.

- Jól van, nem gond. – gonosz mosolyom erővel ruházott fel – Akkor megyek Kibához, mindig jó ha az embernek van B terve. – Kecmeregtem távolabb, hogy kikelhessek a puha ágyból, csakhogy derekamnál fogva húzott vissza.

Karjai bilincsbe zárva öleltek, s nevetésem még úgy is harsány volt, hogy a matracba fúródott az arcom. – Szeretem amikor kacagsz, annyira élettel teli, a legfagyosabb szívet is megdobogtatja. – Csókolt rá lapockámra ahogy feljebb tornázta magát.

- Rendben, ebben ez esetben apukádhoz megyek inkább, hátha sikerül jobb belátásra bírni. – mocorogtam.

- Ácsi, ácsi ki mondta, hogy visszakapod a ruháid? – A szexi srác erősen derekamra fogott, hogy teljesen maga alá gyűrve a tarkómat vegye célba szájával. Az ő érdeme, hogy egyáltalán alsó volt rajtam.

- Hmm, nyilván jobban festenék felöltözve, – nyöszörögtem a jóleső puszikra – viszont csak megérti majd ha elmondom neki, hogy nem volt aki megnevelje a fiát. – A sértő, s talán fájdalmas szavak véletlenszerűen áramlottak ki a számon. Egyből keserű ízt hagytak maguk után miközben gyengült fogása, ezért gyorsan megfordultam, hogy a nyakába csimpaszkodva kérjek bocsánatot. – Ne haragudj, nem gondolkodtam.

- Semmi baj, igazad van, csak a valóság néha fáj. – bújt mellkasomba – Ne mondd el senkinek.

- Elárulod mi történt a szüleiddel? – Kérdeztem óvatosan haját simogatva, és ő mesélt.

- Azt hiszem egyszerűbb megértened, ha ott kezdem, hogy az igazi anyám meghalt a születésemkor.

- Sajnálom. – Simítottam arcára mire felnézett rám úgy regélt tovább.

- Apám két évvel később újraházasodott, ha tippelnem kéne azt mondanám kötelesség tudatból. Nem hiszem, hogy szerette azt a nőt, de egy gyereknek elvileg anya kell.. Az elején még valóban boldogan éltünk. Apa nem ment missziókra, egyedül az itteni laktanyába járt be, és ha letelt a nyolc óra, haza indult. Azt hiszem valamilyen aktakukac pozíciót töltött be, csak később lett kiképző, mikor elértem a 14-et. Ott kezdett el romlani a helyzet. Egyre kevesebbet láttam, de a mostoha anyámat is. Az utóbbi kevésbé érdekelt, sose viselkedett anyaként, szerintem nem egyszer lépett félre, szóval feleségnek sem volt a legjobb, de apámra csodálattal néztem fel. Rengeteget játszottuk vagy tanultunk együtt, viszont gimisen már ritkábban láttam. Nem akartam azzal feszélyezni, esetleg visszafogni a karrierjét, hogy panaszkodok mennyire magányos vagyok, ezért kerestem egy színjátszó kört. Ha nem tanultam vagy a haverokkal lógtam, akkor ott tengettem a mindennapjaimat. Két évvel később olyan darabokban játszottam amikért fizettek. Apám büszke volt rám és nem vette el a pénzem, hagyta had spóroljak. Aztán amikor majdnem betöltöttem a 18-at beleszerettem az egyik színészbe aki oktatott. Egyoldalú volt, de hogy könnyebben feldolgozzam a szüleimhez fordultam, mert a barátaimnak nem mertem elmondani, hogy egy férfi az illető. Egy ember volt aki mindig mindenben támogatott, hát hozzá mentem tanácsért. Az apámhoz. Nem fogadta jól, ráadásul az a némber is végig hallgatta a beszámolóm. Ő pocskondiázott a legjobban, mégis az fájt igazán, hogy apám szemében mindössze a csalódottságot láttam. Onnantól kezdve felgyorsultak az események, mindenki magamra hagyott. Ennek köszönhetően befordultam, a barátaimmal se tartottam a kapcsolatot és a mai napig csak a munkának éltem. Nagyvonalakban ennyi.

Hiro halkan szuszogva várta a reakcióm. Én hallgattam a történetet, de még így is kegyetlennek tűnt, hogy nem éltem át. Számomra ez felfoghatatlan, hogy ilyen emberek vállalnak gyereket. Egy lényt aki feltétel nélkül szeret, hogy lehet eldobni? Jó, mindannyian csinálunk butaságokat, rosszalkodunk gyerekként, hiszen feszegetjük a határokat. Ám senki, az égvilágon senki nem érdemli meg, hogy a szülője egy tollvonással áthúzza az életét, és azt mondja így mégse kellesz. Mondta volna a férfiasságának..elvégre megcsinálni könnyű. Most szívesen levágnám az ezredes ékességét, de gyanítom ahhoz Kibának lenne pár keresetlen szava.

- Miért húzod az orrod? – Hiro a grimaszom láttán jobb kedvre derült.

- Nem bírom az ezredest. – Kijelentésemre egy szenvedélyes csókba hívott, feltételezem felejteni akart, és én örültem neki, hogy van valami amit megtehetek érte. Áh, kit akarok becsapni, élvezem minden érintését, ez számomra egyáltalán nem megerőltető. Ki kell találnom valamit, amivel tényleg éreztethetem, hogy mellette állok. – Elmondanád, hogy csókolsz ilyen jól, ha csak a munkádnak éltél?

Oldani akartam a hangulatot, ellenben sikeresen befeszült felettem. – Őszintén?

Bólintottam. Mi mást tehettem volna? Ha azt mondom, hogy csak vicceltem nyilván nem hiszi el.

- Az ember elég sokat tanul, ha bordélyházba jár. – vörösödött el. Ezek szerint ő is képes erre, édes..

- Nem tudsz megbotránkoztatni. Higiénikusabb sokszor mintha egy kocsmában szednél össze valakit. – Tártam szét karjaim egy pillanatra, hogy aztán visszacsúsztassam a lapockájára.

- Te tényleg ennyire elfogadó vagy? – Nézelődött furcsán, mintha keresne valamit az arcomon. – Hova rejtetted a másik Ryuut?

- Őt Hanának hívják. Miatta vagyok feszültebb, meg a kényelmetlen ruhák miatt. Jó, mostanában te is idegesítettél, de pusztán azért mert nem akartam elfogadni magam. – Bármennyire nehéz volt, megfontoltam a válaszom. Őszinte akarok lenni teljesen. – Téged viszont ha jól látom az se zavar, hogy női öltözékben flangálok.

- Az azért más.

- Egyáltalán nem. Ha tisztában lennének azzal, hogy ki vagyok valójában nem lenne megtévesztő, de így csak egy csaló vagyok. – morogtam – Ezt apával rontottuk el. Én kínosnak tartottam az ismerősök előtt, nem akartam elvállalni egy szerepet amit rám osztott. Erre ő kitalált nekem egy másik személyiséget, később pedig pont ezért nem bontakozhattam ki fiúként, hamar lebuktam volna.

- Mindkettőnknek meg van a bolond története. – Lehelt csókot a vállgödrömbe, hogy egy vékony nyálcsíkot maga után hagyva a fülem tövéig húzza ajkait, s én szemeimet behunyva élveztem.

- Hiro – Suttogtam a nevét hátha kevésbé lesz kínos a kérésem. – Megengeded, hogy most én kényeztesselek?