Hiro szemszöge

- Beszélned kellett volna már Dennel, hogy elmehessetek. Főleg, mert az agyadat a gatyádban hordod. Meddig rontjátok még a lovagoddal nálunk a levegőt? – Mosogatott el Kiba, miután vacsoráztak. Gyanítottam, hogy foglalkoztatja a dolog, de nem egyszerű az öregemmel. Elvetettem a sulykot a vörössel szemben, ám védelmemben szóljon, hogy eszemben sem volt őt szekírozni, inkább az ezredest akartam. Csak nem gondoltam át.

- Tetszik ez a szeretetteljes fogadtatás. Jó érzés ha két apja van az embernek. – Baromira máshoz lett volna kedvem, a vele való diskurálás nem éppen volt közte, de szórakoztatott, hogy ennyivel le lehet venni a lábáról. Menten megenyhült a kis „udvarlásom" hallatán.

- Mivel fenyegetett meg? – Törölte meg kezeit, mielőtt elterpeszkedett volna a velem szembeni széken.

- Te nem tudtad mégis levetted a bilincset? - Mikor összeért tekintetünk bólintott. 

– Képzelem. – Naná, hogy! Bizony, ő is szenved.

- Valamit ki fogok találni. – Vigasztaltam, bár a kivitelezése kérdéses.

- Azaz semmi terved ellene, nem vall éles észre.

- Mit mondhatnék? Úgy tűnik Ryuu rajtam az egyetlen támadási felület. – fárasztó lett volna részletezni – Majd elmondom, most egyedül akarok lenni.

- Javaslom a szobádat. –tolta be a székét – Mielőtt elfelejteném. Terveim szerint nemsoká filmezünk Dennel, ne csinálj olyat amit mindketten megbánnánk! – Harsogott az ajtóból, aztán végre csend lett.

Legalább magamnak be kell vallanom, Ryuu számomra nem csak támadási felület, hanem olyan mint valami nyomorult kábítószer, amivel zsarolni lehet. Napok teltek el kínzó lassúsággal, és nekem percről percre elvonási tüneteim vannak. Amióta beállított esküszöm kerül. Valahol értem, csak Kiba érintheti..pocsék érzés. De miattam jött vagy nem? Annyira szeretnék már ismét elmerülni a csodálatos testében.. 

Többnyire mindössze egy valami vigasztalt, hogy láthatóan Apám is szenvedett a közelükben.

Ez a kis doppingszer kapott külön szobát, távol az enyémtől, mondván, hogy rengeteget dolgozik, aludnia kell. Ja, Kiba ezzel a dumával tartja távol tőlem őt. Ám arra tuti nem számított, hogy átlátok rajta, csupán lépnem kellene.

Az ezredesnek azóta sem esett le semmi, ő azt hiszi nagyon sokat pihen a sérült. Ehelyett kétségkívül kilóg a hátsó ablakon, hogy munkába álljon. Hibáztatni se tudom semmiért, sajnos valóban miattam dekkolunk itt. Döntésképtelen vagyok. Dunsztom nincs mit mondjak apámnak. Amennyiben, és hangsúlyozom, ha (!) beadom neki a derekam, megmarad a jelenlegi életük, és nem döntök romba egy családot. Max Ryuu egy kicsit szomorú lesz, aztán leéli valakivel az életét. Talán soha többé nem érhetek hozzá. 

Ha azonban nem hagyom annyiban tönkreteszi őket, és én egyedül a háttérből támogathatom ezeket az embereket akik nagyon hamar fontos helyet foglaltak el a szívemben, mert hát Itot szintén megkedveltem. Szétszórt, néha az emberei szedik össze, de helyén van a szíve és az esze is. Mennyire hihetetlen, hogy Ryuu az ő fia. A fia..egy álom, a legerotikusabbak közül. Kivitelezhetetlen, hogy mi még egy évig együtt dolgozzunk és távol tartsam magam tőle, mikor a vérem forr. Az lehetetlen...hiszen már akkor állt a cerka amikor szombaton vizes hajjal kilibbent a fürdőből. Hiába minden. Annyira elszánt volt, ahogy felvette apámmal a harcot, már akkor azt akartam, hogy kettesben hagyjanak. Nem állt módomban segíteni neki, mert ha megmozdulok minden nyilvánvalóvá válik. A melegítő nadrág amit magamra kaptam korábban, nem fogta volna vissza a nagymadarat. Hagyta volna meglibbenni olykor-olykor, mikor úgy esik kedve. Lényeg a lényeg, nem igazán akartam apám elé állítani egy kevésbé enyhe merevedéssel. Ez van, bár én sem értem hova ez a féltékeny vágy, máskor hetekig kibírtam..

Most meg itt vagyok a konyhában egyedül, két nappal később este nyolckor rá várva. Nem telt el eszeveszetten sok idő mégis szüntelenül ő jár a fejemben. Az illatának az emlékére is libabőrös leszek. A bőre pedig annyira selymes, mint a baba popsi, mindig hozzá akarok érni akárhányszor látom. Mitöbb kimondhatatlanul szexi a vállán lévő anyajegy, ami néha kibukkan a pólója alól és amit azon a bizonyos estén többször megpusziltam. Akkor érezhető volt a levegőben az a rendkívüli feromon mely önkéntelen megbolondított. 

Istenem, hogy mikre gondolok, be kéne fejeznem mielőtt bajok lesznek..

- Szia! Hát te? – Baktatott a hűtőhöz Ryuu mint mikor még kettesben éltünk. Jellemző, ahogy haza ér, az első gondolata a kaja.

- Hát én. – Feleltem eszesen, mert szokásához híven a frigó előtt hajolgatott. A helyzetemben talán nem volt olyan jó a rálátásom, de bőven akadt fantáziám a többit hozzáképzelni. A gyomrom görcsberándult az idomoktól, oda kellett lépnem szorosan mögé. Alkalom adtán elég perverz vagyok, ám hagytam azért köztünk helyet csak...Ott akartam lenni.

- Vissza kellene jönnöd dolgozni. A stáb nagyon aggódik. – Pakolászott a középső polcon, s egészen soká találta meg amit keresett. A megfelelő dobozzal a kezében felegyenesedett, és majdnem belém ütközött, amikor megfordult. Kíváncsian tekintett fel rám, nekem meg máris a derekára csúszott egyik kezem, a másikkal viszont lazán a pultra dobtam az ételtartót. Na ezért álltam ide. A minutum hevében védekezni sem volt ideje, teljes testével hozzám simult. Megcsapott a haja illata, és mosoly húzódott a számra, míg az övéhez nem ért.

- Hozom, ne türelmetlenkedj! – Kiabált az ezredes, jelezve, hogy túl közel van, s mi úgy rebbentünk szét ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

- Hello fiúk! – nézett körbe – Megzavartam valamit?

- Az életemet! – Feleltem egyből. Csaknem beugratós kérdésnek szánta..

- Az jó. – mondta magabiztosan – Slay, magával beszélnem kellene. Megiszik velem később egy whiskyt?

Slay...Ryuu ezt a nevet használja az összes videojátékában, ezért ez lett a katonai fedő neve. Annyit megosztott még velem, hogy az unokabátyjával sokat játszottak. Nem értettem miért fontos ez, de szerencséje, hogy nem kell bemutatkoznia.

- Ne haragudjon uram, de nem ihatok töményet. – Máskor dönti magába az alkoholt, most mégis van esze. Imádom!

- Whisky kólát? – Alkudozott az öregem, és beleegyezett.

- Csináljuk, rajtam nem múlik. Holnap este az öné vagyok. Whisky kóla sok jéggel, whisky nélkül. Megbeszéltük!

Apa sóhajtott egyet, összeszedte amit akart és már ott sem volt. Ryuu sokat gyakorolhatta ezt a szerepet, mert még az ezredes sem száll már harcba vele.

- Nem így emlékszem rá. Elég ügyesen leszerelted. – Erőlködtem, hátha sikerül lekenyerezni egy-két édes szóval mint Kibát, de hasztalan.

- Köszönöm, és ha most megbocsájtasz felvonulok a dinnyémmel. – Nyúlt el a mellettem lévő dobozért és nyújtózkodásában még a nyelvét is kidugta. Én mondom, arra koncentrált, hogy véletlenül se érjen hozzám.

- Várj! - Kérleltem, de nem értem el. Kár volt utána nyúlnom, tiszta szerencsétlennek nézhetek ki. Ráadásul ez már a második alkalom, hogy sikertelenül kapkodok.

- Később találkozunk! – Hebegte fülig érő szájjal és úgy éreztem magam mint akit kikosaraztak. Mikor később? Meg amúgyis miért hagy faképnél?

A kérdésemre persze nem volt válasz órák múlva sem, amikor az ágyban hevertem.

Annak szintén két napja, hogy lakótársam a pók, eltűnt a fejem fölül. Nem mintha lenne összefüggés a két dolog között.. De egy biztos, sokáig tartottunk mi egymástól. Mármint a pók meg én. Remélem nem ettem meg álmomban.

- Hiro?- Érdeklődött halkan a szoba sötétjében egy oly rég áhított hang, ezért az ajtó felé szűkítettem a szemem, viszont válasz nélkül hagytam. Lássuk mit csinál.

- Hé, Hiro! – Egyre közelebbről suttogott a lelkem. Édes, azt hiszi erre felkelnék? – Tudom, hogy nem alszol, elárul a bárgyú vigyorod! – pöckölte meg homlokomat.

Sietve kinyitottam a szemem, hogy magam mellé rántsam mielőtt ellép az ágytól. Büntetésként ráültem a csípőjére, és kezdetnek a szájához dőltem egy hosszabb csókra. Cseppet sem véletlenül mozdult meg a csípőm férfiasságán. S nyilván a kényelmem érdekében, még helyezkednem kellett rajta. Aztán nyelvemet bevetve kóstolgattam a nyakát, nem hagytam beszélni amiért megváratott.

-én..- Lihegve, a levegőhiánytól próbálkozott, ezért komolyabban vettem a feladatom. A lába közé térdelve folyatattam ajkaim játékát, s útnak indítottam szabad kezem. Ujjaim a vállától simítottak végig mellkasán, míg a szám lejjebb csúszott kulcscsontjára, ahonnan egyenes út vezetett a pólón keresztül is kimagasodó csúcsok felé. A fogaimmal összhangban mozdult végtagom, hogy rájuk csípve előcsikarjak belőle némi nekem tetsző hangot. A delírium magába szippantott egyetlen egy nyögésétől. Kezemmel a csípőjébe markolva toltam férfiasságom az övéhez, s automatikusan betapasztottam párnácskáit a sajátommal. Egymás szájába nyögve élveztük a helyzetet, amíg Ryuu jobb vádliját a faromba nem akasztotta és lökött a párnák közé.

- Hal –fuldoklott aranyosan miután feljebb tolta magát tőlem – hallgass meg végre! – Kapkodta a levegőt, bár tudtam, hogy nem éppen emiatt esik nehezére beszélni. Tuti érezhette mennyire kívánom, és hát ő se áll rosszul. Öö, ja..

- Olyan vagy mint egy nő. – Ficánkoltam lejjebb alatta, hogy a hasába súgjam a többit – Beszélgetünk később, tudom, hogy te is akarod! – Megszorítottam a fenekét közben, mert az mindig jobb kedvre derít. 

Sajnálatomra, nyöszörögve vette el kedvenc helyéről a kezem, hogy lekapja a felső testét fedő anyagot, amolyan fehér zászlóként lengetve. – Egy percet adj!

Nem tudom, hogy látta-e, hogy felcsúszott a szemöldököm, ezért összefontam karjaimat. Végtére, én kényelmesen fekszem...Állandóan ez a huzavona..

Ryuu, miután zöldutat kapott, az ágy mellé pattanva kapta le a boxerét, az egyetlen dolgot ami a testét fedte, majd széttárt lábakkal térdelve visszatért felém. Hirtelen azt hittem kellemesen vakmerő, esetleg ő akar irányítani picit, ám tulajdonképpen váratott még az igazi meglepetés. – É-észre veszel valami furcsát?

Sötét van, egyedül a hold fénye világít be, de az hátulról éri őt. Nem, alig látok valamit. Bármennyire összpontosítok a pofijára azt a karjával takarja..Meghalok, annyira zavarban van, hogy beleharapott a kézfejébe. Ah, lemaradok a legszexibb pírról, a francba!

Mivel valószínűleg nem ott kell keresnem a változást egyre lentebb vonszoltam a tekintetem. Minden erőmmel azon voltam, hogy amit látok centiről centire, mélyen elraktározódjon az elmémben. Vagyis rögeszmémmé vált a bámulása immáron a többedik alkalomra is. Gyönyörű teste van, annyira domborodnak az izmai, amennyire kell, és a csípője szépen ívelt. Sokat elvesz a látványból a sötét, ám mindent nem tud. Hosszas nyálcsorgatásom után, zavartan takarta el merevedését a másik kezével. Tehát bánatomra nem ott lesz a megoldás. 

- Nos, a múltkor – alig hallottam amit mond –elég rossz volt a másnap, és dolgozni se mentem. –Sóhajával egyidejűleg kezdtem rosszabbul lenni. Csak azt ne mondja, hogy nem akar szexelni, mert attól tartok, kikészülök. – tehát utána jártam dolgoknak.

- Mint például? – noszogattam. Élveztem a tétovázását, s hogy hatást gyakoroljak rá a combjaira tettem kezeim. Lassan csúsztattam feljebb őket hátha nem szól meg érte, de ekkor megcsillant valami a látókörömben, amihez felkönyökölve hajoltam közelebb. – M-Mi ez? – Nem, nem vettem át a dadogását, csupán nyelnem kellett a látványra.

- Ne nézd ennyire, épp elég kellemetlen! És ha bárkinek elmondod, a kertedben áslak el! – Fenyegetett meg a kis szende, miközben óvatosan, a fejemre tenyerelt, eddig arcában lévő kezével, hogy hátra húzva a hajam magára irányítsa a tekintetem. 

Hát ez után állok elébe! Hol kell aláírni, hogy eláshat? 

És én még azt hittem le fog rázni..belegondolni sem merek, hogy került az oda. Megszédít, amikor az ember úgy véli, hogy ennél kívánatosabb már nem lehet, bebizonyítja, hogy ő ugyan tud még rátenni. Ujjai engedtek szorításukból, s kellemesen cirógatni kezdte tarkómon a tincseimet. – Szerinted mi lehet?