Kiba szemszöge

Unalmas. Amikor azt mondta, hogy a fia után kell kutakodnom, nem pont ez az a szó volt, ami eszembe jutott. Pedig az, unalmas. Az első pár nap még élveztem, hogy életem legpihentetőbb munkájával állok szemben. Hol egy távoli padról vagy a kocsimból figyeltem őt, hol pedig dobozokat pakoltam a stúdióban. Kizárólag akkor csináltam valamit, ha már az idő se telt, na jó meg ha a lebukás veszélye fenyegetett. Csakhogy hosszútávon én nem az az ember vagyok aki a seggén ülve nézi, ahogy el megy mellette az élet, tehát szó szerint már szenvedtem amikor elém lépett Hana. A megoldás előttem állt. Bár telefonáltam egyből eszembe jutott, hogy könnyebb közelebbről megismerve őket infohoz jutni. Beleuntam az egyedüllétbe.

Visszafoghatatlanul húzott a kíváncsiság, amikor beültem melléjük a kocsiba, hogy valójában milyen emberek, és Hiro hasonlít-e Denre. Öt éve ismerem, de még egyszer sem láttam, a fiát csak hallottam felőle. Olykor pletykákat is hisz színész, de leginkább Dentől. Akivel már a kezdetek kezdetén jó barátok lettünk a mogorva viselkedése ellenére, s fittyet se hányva arra, hogy a kiképzőtisztem. Végül a titkára lettem.

Szereti a fiát. Vele lakom, sőt egész nap együtt vagyunk, ki ne tudná nálam jobban. Fáradtan sokszor felidézi, amikor lepkéket kergettek, fociztak vagy leckét írtak. Aztán jön a kérdés: „ Mit rontottam el?". Magát okolja, hogy a srác meleg lett. Anno egy féléves misszióra ment el otthonról, de nem ment többé haza. Elborult az agya a gondolattól, hogy a fia más pasikat visz haza. Nem akarta végignézni. Én se értem mi játszódik le benne, de szereti. Tudom, hogy mindig figyelemmel kísérte az életét, nehogy utcára jusson. Mostanában viszont kezd túl messzire menni. Én vállaltam a megfigyelést, de amikor azt mondta, hogy ne engedjem Ryuuval ennél jobban összemelegedni..fogalmam sem volt mit tegyek. Hát tessék. Hazahoztam. Szépen megkötözve, mint egy ajándékcsomagot fogom átadni. Átkozottul nem akarok részt venni ebben a családi perpatvarban. Mégis megtettem, mert fontos volt Dennek. Nekem pedig ő az.

Anyám sokszor mondta, hogy hülye vagy kis fiam, de mire tudatosult bennem, hogy igaza van már késő volt, beleszerettem a kiképzőtisztembe.

Ugyan most mit kezdjek ezzel a bájgúnárral? Rosszul indítottam az ismerkedésünk, és minden összekutyultam. Dennek meg még vagy két nap kell mire hazaér. Biztos, hogy hülyeséget csináltam, ám remélhetőleg nekem kényelmesebb lesz így.

Kivettem a hűtőből egy palack ásványvizet és visszarobogtam a szobába ahol hagytam. Szántam valahol, hiszen összekötözött lábakkal és bilincsel a kezén feküdt a hátán elkábítva. Elvetettem az ötletet, hogy így itassam meg, csak megfulladna. A probléma viszont ott kezdődött, hogy láthatóan kiszáradt a szája, és elég régóta aludt. - Talán kicsit több cuccot használtam mint kellett volna..Ja, és ha már fulladás. - Oldalára görgettem élettelenek tűnő testét, és megnéztem a pulzusát, majd a száját. – Jó, még nem nyelte le a nyelvét. - Büszke voltam a művemre, mert nem kis ember és ha elszúrom az altatását verhettem volna be a csinos képét, hogy előnyhöz jussak. Így viszont erőszakmentesen vittem végig amit elterveztem. Illetve vittük, mert a seregnél az egyik haverom Springfield segített. Átvette a kezemből Hirot és berakta a kocsiba amikor észrevettem, hogy Ryuu ijedten bámul minket. Kissé én is ledermedtem, nem csak ő. Springfield bepattant a vezetőülésbe, majd rám kiabált, hogy kövessem. Nos, ma biztos nem alszik jól a szerencsétlen srác.

- Mmm.. – Hiro morogva tudatta, hogy ébren van, mi több észrevett. Bekötöztem a száját időközben, mert először meg kell hallgatnia, aztán beszélhet, sőt felőlem járkálhat a házban. Az ajtókat és az ablakokat nem esik nehezemre zárva tartani. Majd romantikusan kettesben szellőztetjük mindig a lakást.

- Üdvözöllek, a hajlékunkban! – Mutattam előre szinpadiasan. Miért? Nem tudom, csak reméltem, hogy ha ezt mondom vagy teszem otthonosabban érzi majd magát. Mégis csak színész vagy mi. Viszont továbbra is csak morgott, ezért levettem róla a kendőt.

- Ki az isten vagy te? – Kiabált rám, s én a szájára tettem az ujjam.

- CSsss, még biztos hallucinálsz a szertől. – mormoltam neki – Egyáltalán nem vagyok isten!– Értelmezni próbálta az elhangzottakat, de legalább befogta a száját. – Szóval kisapám, mondom mi lesz. Te nem hangoskodsz, nem kiabálsz. Holnap után este jön haza apád, vacsorázunk és addig a seggeden maradsz. Pisilni fürdeni elmehetsz, bilincsben. Old meg, mert én nem fogom a hátad mosogatni mit az asszonykád, vagy mid.

- Asszonykám? Te jó embert kötöztél meg?

- Előttem ne! Előttem nem kell titkolóznod, én végig néztem, és hidd el az apád csak a negyedét tudja annak amit én. Annyira nyíltan flörtöltetek Ryuuval, hogy leszakad a pofám. Egy puszi az öltözőben, egy a sarkon aztán meg még ki tudja mi történik otthon. A nyulak jutnak rólatok az eszembe, ezért nem akartam rátok törni otthon..a végén összeragadtok, ha nem megfelelően közelít az ember. Akkor aztán magyarázkodhatnál apádnak.

- Baszki...bár igazad lenne. – Teljesen leragadt a szex részén a dolognak.

Megsajnáltam, őszintének tűnt az arca, ezért könnyítve a helyzetén kioldoztam a lábait. – Most jobb?

- Nem, ellenben sokat segítene, ha elmondanád mi történik.

- Már megvolt. – forgattam meg a szemeim – Haza jön Den, beszélgettek, vacsizunk aztán a te döntésed mit csinálsz.

- És ehhez miért kellett elrabolni?

- Ja, ez egy baleset a részemről. – vallottam be.

- Baleset?

- Igen, kifogytam az ötletekből és haza hoztalak az apádhoz, csak ő később érkezik. – erőltettem magamra egy mosoly félét. Valahogy sejtettem, hogy ő nem fog.

- Ha elengedsz én esküszöm kinyírlak! – Osztotta meg velem véleményét, hogy a bilincs az jó ötlet volt részemről és hát szeretne így maradni. Elképesztő mennyire egyre gondoltunk!

- Nyugi nem terveztem. – Húztam fel ülő pozícióba, hogy a kezébe nyomjam a vizet, mert lassan nem értettem amit beszél. - Mitől pöccentél be így?

Három akkorát kortyolt amivel kiitta az üveg tartalmát, és miután lejjebb hagyott a lihegése elmondta. – Ma sarokba keríthettem volna végre - hunyta le a szemét a gondolatra - erre veled vagyok. – meredt rám újra mérgesen. Rendben, én is morcos lennék..

Ryuu szemszöge

Csak egyszer láthassak a fejébe ennek az idiótának. Biztosra veszem, hogy megint valamin trükközik. Felmerült bennem, de tréfának is rossz, hogy Kiba elrabolta. Ő egy kedves, önzetlen srác akivel el lehet viccelődni. Hirorol viszont tudom, hogy mindig próbálkozik valamivel. Dehogy mire jó ez? Ma biztos megkapta volna a régáhított pusziját, nem értem. Ahogy azt se miképp hálózta be Kibát. Na jó, azt talán mégis. Amióta a sarkamban lohol voltam a pokolban és a mennyben is, de mindenhonnan megnyugtató mosollyal nézett vissza. Eleinte haragudni akartam rá, aztán utálni aztán mindkettő. Nem ment. Ki tudná? Kedves, tényleg mindent megtesz azért, hogy jól érezzem vele magam. Vicces, arcátlanul pajzán és el lehet veszni az érzékeket keltő nézésében. Valahogy már nehezemre esik tartani tőle a távolságot. Igen, be kell látnom, legyőzött. A reggeli kávés attrakcióm után még vagy egy órán keresztül merevedésem volt.. Mindenesetre nem jellemző rá, hogy pont most nincs itt. 

Az ágyba gubózva újfent lepörgettem magam előtt az emlékeimet. Amikor közeledtem hozzájuk tisztán, kivehetően Kibát ölelgette. A járda szélén bújtak egymáshoz. Karjai a nyaka körül, az istenverte feje pedig a vállán pihent. A vörös hajú átkulcsolta Hiro derekát, s egy darabig sajnálkozóan engem fixírozott. Ekkor egy katona kiszállt a mellettük lévő autóból, kiakasztotta a nyakából Hiro kezeit és betuszkolta a hátsó ülésre, ugyanakkor engem egy gyors pillantással letudott. Rákiáltott Kibára, és egyedül hagytak az üres megállóban. Tudná a vöröshajú barátom, hogy Hana és Ryuu ugyanaz a személy? Furcsa, eddig csak lányruhában beszélgettem vele. Hiro elmondta neki? Talán részeg volt, különben miért ölelgették egymást..Ah, ez az elmélet sem állja meg a helyét, hogy tudna pár perc alatt ennyire lerészegedni. Ki volt a harmadik? Hiro feladta volna? Visszautasított? Az agyamat lesokkolva bandukoltam haza. Reménytelenül vágytam arra, hogy fejet cserélhessek valakivel, mert a teória gyártás elől nehéz meglógni, hiába zárkóztam be a szobámba.

Kialvatlanul keltem ugyanabban a pózban, mintha tíz percre hunytam volna le a szemem, pedig pár órát biztos aludtam. Hazajött? Fogalmazódott meg bennem a reggel első gondolata a szobaajtót kitépve. Azonban Hiro felségterülete elkeserítően üresen tátongott, és a konyha rideg csendben fogadott a megszokott melegséggel feltöltő fekete illata helyett. Hiányzik. Nem beszélve a lángolásról a lelkemben amikor velem van, vagy a testemben amikor hozzám ér. Az is hiányzott, noha úgy éreztem becsapott, hiszen itt hagyott.

Sietve felöltöztem, még a cipőm se kötöttem be úgy igyekeztem az aznapi helyszínre, hogy kérdőre vonjam. Mi a fészkes fene van köztük Kibával? Haragom ellenére azért tudtam jól, hogy ha csak a háttérben is, de mellette akarok lenni, érezni őt véletlen pillanatokban, akkor is ha nem szabad.

A nap fele a keresésével telt el, ám mindenki más túl nyugodtnak bizonyult a főszereplő nélkül. Olyan nyugodt volt a környezet, hogy meguntam a körberohangálást. Ahhoz mentem aki tisztában lehetett mindennel ami a forgatáson zajlott. Erihez, a lyukba, vagyis az irodájába.

- Szia! – Köszöntem rá, de elég rossz passzban volt. A nyomtató meg még rosszabban amit próbált „megjavítani". Szerencsétlen gép kazettái szanaszét álltak, de jó jelnek tűnt, hogy még nem tört le belőlük semmi.

- Mit akarsz? – erőlködött az elakadt papírral a gépben.

- Segíteni. – Fogtam meg alkarját, hogy arrébb rakva a lányt, megoldjam a technikai fennakadást. Két perc alatt végeztem, ezért elismerően villantak a szemei.

- Elmondod végre miért jöttél? – Sürgetett.

- Az ember már a barátait sem látogathatja meg? – Tettetem némi felháborodást.

- Nem vagy hozzá elég szexi, hogy ilyenkor zavarj. – Húzta fel az orrát.

Aranyosan duzzog, most tényleg nőies. Azt kell mondjam, hogy ez a ritka alkalmak egyike. Pedig úgy öltözködik, csak néha megszólal. Valaki felidegesíthette, ezért változtattam a terveimen, rögtön a lényegre tértem. – Tudsz valamit Hirorol?

- Ho, ho, hoho – Nevetett fel mint a télapó.

- Barátok vagyunk. – Reagáltam le a fején látható „én tudtam" kifejezést.

- Szilárd meggyőződésed? Láttam ahogy egymásra néztek, izzik köztetek a levegő. – Vigyorodott el mondandója végén.

- Ja az, nekem nem úgy tűnik. – megállítottam a képzelgésben – Szóval?

- Ito azt mondta, hogy Hiro apjának a titkára hívta. Sürgősen az ezredeshez kellett utazniuk pár napra. – kihangsúlyozta a rangját..talán emiatt volt dühös a kezdetektől – Nem kis balhé lett belőle, de megoldottuk. Addig minden mást forgatunk amit lehet nélküle, úgyhogy hangolódj a munkára. A holnapi szabidat nem töröljük, de mostantól senki sehova amíg Hiro nincs itt.

- Hmm..- Mondandója végét már nem hallottam, ezért kénytelen voltam így reagálni a dolgokra. Újfent kattogott az agyam. Hiro apja katona, a tetovált srác, aki a kocsiból pattant ki egyenruhában lófrált előttem, de akkor meg Kiba nem fér a képbe. Már az elején is a hármas felállással volt gongom. Ha jobban belegondolok, érdekes, hogy valóban átvette tőle Hirot, mert nem ő mozgott, csak mozgatták, fel se nézett. – Tényleg elrabolták volna?

- Te bolond vagy. – Hangosan kimondott következtetésemre Eri tollat meg papírt adott a kezembe és kidobott az ajtón. – Írd le ezeket a sztorikat inkább, de most ne fárassz. - Nekem is egyedüllétre volt szükségem, össze kellett állítani valahogy a kirakóst. Valóban könnyen lehetne belőle könyv, és általában hasznát veszem a fantáziámnak, de ilyenkor inkább hátráltat. A tényekre kell, hogy alapozzak.

Elhagytam a tollat és a papírt majd beálltam rakodni és rendezgetni a raktárt. Ha nem csinálok semmit a legrosszabb jut az eszembe. Az apja homofób. Egyszer hallottam Hiro szájából, de beleborzongtam. Ez a jelző ostor a képzelőerőmnek, rosszabbnál rosszabb végkifejletekig képes ilyenkor elmenni. Vagyis több értelmét láttam azon törni a fejem, hogy mit kellene tennem. Megkeresem az biztos! De hogy?

- Maga kicsoda? – Szólított le az egyik biztonsági ember. Először nem értettem miért nem ismer fel, de hamar rájöttem, hogy nem öltöztem be. Ha már eddig kevés ismerőssel találkoztam, eszem ágában nincs lebuktatni magam, mélyítettem a hangomon.

– Mira unokatestvére vagyok, őt keresem. – Mázli, hogy a folyosón fülelt le és nem amikor kijöttem a raktárból.

- Odavezetem, de semmi trükk! – Vitt el a stúdióig, nekem meg égett a fejem a feledékenységem miatt. Soha sem láttak még fiúként. Nem hiszem, hogy lebuknék, semmi gyanús nincs bennem. Fekete farmer, fekete félig kigombolt ing..a reggeli sietség óta csupán a cipőmet sikerült bekötni, nem koncentrálhatok mindenre. Azért inkább a csodálatos kezem munkáját bámultam - a masnit a cipőmön - mint a körülöttem lévőket, amíg meg nem állítottak a lány előtt. – Az unokatestvére?

- Ryuu hát te? – Emelte ki a nevem mire Sila és Zoé is mellettünk termett.

- Szóval ismerik, szép napot! – Fordított hátat az őr, és Zoé nem tétovázott tovább, a képembe nyomott egy szalmakalapot. - Francba, takard el magad. Így, hogy velünk vagy még kézenfekvőbb a hasonlóság. Ekkor megcsörrent a telefonom.

- Szia Seya, most nem a legalkalmasabb. – Felvettem, őt nem akartam megváratni, ám szomorkásan morogta a kérdését.

- Nem érsz rá ma, mi?

- Nem. – Válaszoltam szűkszavúan, kockáztatva, hogy hamarosan nem csak szemmel tekerik ki a nyakam három irányból.

- Shon üzleti úton van, unatkozom. A héten mindenki magamra hagyott. – Sóhajtott egykedvűen.

- Holnap! Holnap is szabadnapos vagyok, átmegyek. Majd hívlak előtte! – Ezzel letettem. A csajok így se kegyelmeztek. Iszonyat haragosan lökdöstek ki a területről. Jó, hogy nem ütöttek meg!

Aztán már nem volt mit tenni, jöttek az őrültebbnél őrültebb fantáziálások. Nos, sok minden átfutott az agyamon, de egy ragaszkodott, amit szörnyen szégyelltem. Hiro a pincében kikötözve, egy szűk nadrág van rajta és a pólója piszkosan fedi a testét..Már ami megmaradt belőle. Az anyag cafatokban lóg a hasizmára, míg az arca szívdöglesztően vad.

Ah, barátnak sem vagyok jó. A valóságban lehetséges, hogy tényleg kínozza az apja. Viszont gőzöm nincs mit tehetnék. Látni akarom, hogy jól van.

Hazafele vettem az utam, mert ilyen állapotban végül is mindegy, hogy hol vagyok, mígnem eszembe jutott a medence. Egyre jobb döntésnek tűnt venni pár sört a fürdőzéshez, és mint tudjuk az alkohol segít a gondolkodásban..aha, meg ahogy azt megálmodtam. Minden lehetőséget elvetettem, aztán egy időre megőrültem. Illumináltságomban kétségbe ejtett a tehetetlenség. Fel- le úszkáltam, hogy megnyugodjak, s mire sikerült már a csillagok világítottak csak. Berendezkedtem magamnak a kanapéra a nappaliba, hátha meghallom ahogy hazajön, ám ez nem következett be hajnalig, és utána sem, mert délben egyedül keltem. Nem, nem reméltem, hogy bemászik mellém az ágyba, de legalább a házban lehetett volna. A gyomrom éhesen mordult, és hát eszembe jutott Seya akit egyből tárcsáztam. – Főztél valamit? – Rontottam rá barátságunk helyzetéhez képest illetlenül.

- Még rendelhetek amíg ideérsz. Magamra minek főzzek? –Könnyedén vett, máris szívesebben vállalkoztam a feladatra. Jól eset a tudat,hogy számíthatok egy barátra aki majd megbékít magammal. Ember tervez,isten..máshogy alakítja. Bízni se mertem volna abban ami ott fogadott és elindított Hiro megtalálására. – Most indulok.