Ryuu szemszöge

Van az érzés, amikor annyira irritál valaki, hogy legszívesebben felakasztanád magad. Imádkozol, hogy ne is nyissa ki a száját, amíg egy kis hangmélyítő gázt be nem szívott. És, hát nem csak ezzel van gond. Miért érdekli ennyire a magánéletem, és a karrierem, amit eddig futottam be? Nem hazudhatok neki túl sokat mert abba belebonyolódom. Vége, kifogytam a betanult szövegekből, sőt még szőttem is hozzájuk, de utálok hazudni. Miért nem maradhatok a háttérben, hiszen itt van a főszereplő is! Az istenért már ezt a némbert..Folyamatosan szekál, mintha az nem lenne elég, hogy Hiro itt ül mellettem. Minden percben résen kell lennem, nehogy valami olyat tegyen ami kellemetlenebb szituációhoz vezet. Ma számtalanszor átlépte azt a pontot amit még tolerálni lehetne, ezért döntöttem. Kénytelen voltam leállítani, mert én ezt nem akarhatom. Még akkor se, ha forrósággal tölt el egy-egy érintése. Bosszantott a tudat, hogy az egyik felem azt remélte, nem hagy elmenekülni, de a megbízhatóbb ezen felülkerekedve ismételte: Így lesz a legjobb.

Mindenképp figyelnem kell rá. Egyáltalán nem bízom benne.

Linett hosszas hallgatása feltűnően nyugalmas perceket hagyott maga után Hiro bámulása közben, ezért visszavezettem a riporterre tekintetem. Ahogy a mobilját nyomogatta azt latolgattam mikor töri be a képernyőjét. Csodával határos módon nem ment neki. Elfehéredett ujját, ami a képernyőből állt ki Hiro teliszájal kacagva fogta le, valamiért nem hagyta, hogy dühében felrobbanjon. – Lefagyott, adj neki egy kis időt.

A riporter lelkesen feltűrte az ingujját, olyan hirtelen előtörő izgalommal, mintha az előbbi őrülete nem is létezett volna. – Szünet, technikai szünet! – kiáltotta el magát, félrerakta a telefont és az asztalra könyökölt, hogy jobban szemügyre vehesse Hirot. Minden bizonnyal létezett az az őrület...Az étteremben ülők még a szájukban lévő falatot se tudták lenyelni úgy kapták a fejüket felénk és a szemem sarkából láttam, hogy az egyik felszolgáló sajnálkozó arccal ingatta meg a fejét.

- Bocsánat, dohányoznom kell, vére kinyújtóztatom magam. – Toltam kintebb a székem, hogy megszabadulhassak ettől a kínos szituációtól. Linett rosszallóan villantotta rám a szemét de megbeszélhette magával, mert vállat rántott. Igyekeztem minél hamarabb felállni a székemből nehogy valaki visszafogjon, s már éreztem a megkönnyebbülést. Az üvegajtóhoz érve még épp elcsíptem egy pár hangfoszlányt a riportertől ahogy mézes mázosan megkérdezi Hirot, hogy valóban olyan egészséges életmódot folytat-e mint ahogy azt ő hallotta, de ez már nem érdekelt. Majd csak rájön, hogy semmi esélye.

Ritkán dohányzom, viszont akkor nagyon jólesik. Ennél fogva felkészületlenül érkeztem és csupán az elhatározásom volt meg. A teraszon telefonált az a vörös hajú srác akitől megalázottan koldultam. Aztán öngyújtót is, mivel nekem csak szám volt a művelethez. A stressz sok gátlást fel tud szabadítani, így képes vagyok idegenektől kéregetni. Elmutogattam neki jelelve, mert mégiscsak telefonált, és se szó se beszéd rögtön nyílt a cigis doboza felém. Fel alá járkáltam a bűzcsíkkal a számban hátha az lenyugtat, vagy legalább csúnyán elbotlok és kórházba kerülök. Mert még az is jobb lett volna mint visszamenni. Addig- addig vívódtam, hogy a cigi elfogyott, de a francnak se volt kedve azzal a nővel jó pofizni, ezért inkább a wc-t céloztam meg. Hiro éppen kezet mosott, mikor megjelentem. Mindenesetre lazán célba vettem a piszoárt zavartalanul csevegést kezdeményezve – Mázlista! Érted odáig van ez a nő. – morogtam, azonban Hiro pajkos szájhúzására rögtön félbehagytam „vetkőzési szándékom." Tétlenül szemeztem a piszoárral ami hívogatott. Még szép, hogy észrevettem min jár az a csepp agya. Vállalva húgyhólyagom robbanását elvetettem a pisilés ötletét. – Tereld el rólam a figyelmét. – osztottam meg vele életem eddigi legjobb ötletét. Valójában vártam, hogy kimenjen végre, de nem úgy nézett ki mint akit mozdulni szeretne. A kényszer adta helyzet miatt csúszott ki a számon, de ez a legtökéletesebb tervem arra, hogy megússzam az éjszakát amíg haza nem érünk. Mindkettőt lefoglalná egy időre, míg én merenghetnék csak úgy egy kicsit. – Le kell szedned rólam ezt a nőt! Fizetek érte, akár minden nap én viszem ki a szemetet, esetleg lehetnék a bejáró..férfid?

- És ez miért lenne nekem jó? Elvennéd a mostani megélhetését? – Volt abban valami a mit mond, és ezt a részét én sem gondoltam komolyan, minden vagyok csak házias nem. Ám nem volt kedvem találgatni, rákérdeztem.

- Mit akarsz?

- Én? – incselkedett – Itt az a kérdést te mit tudsz felajánlani, hogy nekem megérje elviselni Linettet.

Sejthető volt a hátsószándéka. Mázlimra egyből kapcsoltam, és hát ugyan ki kell használjam a hiszékenységét, ám ez nem gátol meg abban, hogy elérjem a célom. – Adok egy csókot.

- Minden kérésed után adsz egyet. - alkudozott.

Hümmögök először, de belemegyek. Egy-egy pusziba még nem halt bele senki, és ami a legfőbb feljegyzem magamban, hogy kerülnöm kell a kéréseket felé, akkor nincs buktatója. Menni fog. – Rendben. – Fordultam volna ki az ajtón, ha már pisilni nem hagy legalább ne legyek kettesben vele többet annál mint amennyit kell, de kibillentett az egyensúlyomból. – Héj!

- Hol marad a csók? - Húzta fel követelőzően szemöldökét.

Lelkileg szokva a gondolathoz próbáltam felidézni, amikor apának adtam legutóbb puszit a szülinapján. Mindenkinek jobb lenne, ha nem izgatnám fel magam. – M-most már kezdjük is? – Néztem fel rá, hisz vészesen közel lépdelt hozzám. Minden akaratom ellenére a szenvedélyes emlékek mégis elértek. Eszembe jutott, hogy a köztünk lévő számtalan erotikus helyzetet pár érintés idézte elő. És én egyre jobban a kezére játszok. Lassacskán meghatározhatatlan kitől kell jobban tartanom. Linettől, tőle vagy magamtól. Félek attól, hogy egy figyelmetlen pillanatban rávesz, hogy a hajába markolva sóhajtozzak a nyakában. Ezt gyorsan el kell felejtenem.

Megfogtam balommal a felkarját, s lábujjhegyre álltam az átkozott magassága miatt. A másik kezemmel kicsit közelebb húztam magamhoz egy gyors puszira amíg nem volt eszénél a határozottságom miatt.

-Ez..? – Nyögte ki zavartan. Láthatóan kevesellte a gesztusom. Számítottam rá, pedig a kedvében jártam.

- Megcsókoltam az arcod.

- Tudod én arra gondoltam amit nyelvekkel csinálnak meg ilyesmi..dehát csókolóztál már!

- Neem, nem ebben állapodtunk meg. – ellenkeztem, noha látom rajta, hogy szerinte igen. Meg akarta magyarázni az igazát mégsem tudta. Látszott az arcán, hogy ezer gondolat rohamozza meg. – Legyen, de minden teljesített kérés után egyre beljebb haladsz a szám felé. – Alkudozott.  Hasztalan, mert nem emlékszem olyan helyzetre amikor a segítségét kértem volna. Könnyen belementem.

Már bőven a desszert végénél jártunk, mikor a nő kitalálta, hogy szívesen megnézné a házat ahol Hiro felnőtt. Kétségbeestem. Nem tudhatja meg, hogy együtt lakunk. Oké, le tudok lépni, de hova? Erihez nincs kedvem. Még úgy se, hogy egész aranyos a lány akivel kerülgetik egymást. Pihenni szeretnék, és ez apámnál szintúgy lehetetlen. Kiélvezi a velem töltött időt. Állandóan mesél, sztorizik a múlról, meg viccelődik velem mintha még mindig gyerek lennék. Szerintem nem véletlenül kezdtem novellákat írni...néha olyanokat talál ki. Elbagatelizálva lerázza magáról a felelősséget, és jobb kedvre derít. Vagyis próbálkozik vele, mert nem mindig jön be neki. Tíz éves lehettem amikor nem ért a sulihoz elém időben. Akkor kezdett el fényes nappal is történeteket kreálni nem csak lefekvéshez. Azt hazudta azért kellett rá várnom másfél órát, mert elrabolták, és nehéz volt kimagyaráznia, hogy nem ő az elnök, aztán még annyi sem volt az emberrablókban, hogy elhozzák a sulim elé..

Lényeg a lényeg, egyik megoldáshoz sem volt energiám vagy kedvem, így könyörgően Hirora néztem, hogy hagy mehessek haza a négy fal közé, ahol Ryuu lehetek. Győzelemittasan mosolyogva megingatta a fejét, hogy aztán minden nehézség nélkül lerázza a nőt. – Ne haragudj, de az a személyes zónám. Ritkán engedek be bárkit is.

- Oh, semmi gond, kicsit tolakodó voltam- szabadkozott majdhogynem megsajnáltam – Mit csináltok ez után? – szedte össze magát, mert mi már felálltunk az asztaltól.

- Én haza viszem Hanát, hosszú volt ez a nap és megígértem apukájának. – Húzott el maga előtt Hiro, hogy az ajtóhoz közelebb kerüljünk. Vagy legalább én.

A friss levegőn aztán elbúcsúztunk a nőtől, aki miatt kezdtem büszke lenni arra, hogy vonzanak a férfiak. Amíg a kocsiban kettesben nem maradtam életem megnehezítőjével.

- Félsz tőlem? – billentette oldalra fejét a vezetőülésben engem bámulva.

- Én? Miért tenném? – legyintettem – Hm? – Utolsó kérdő nyöszörgésem az ijedségnek is felfogató volt. Hogy-hogy ilyen gyorsan megtörténik amitől féltem? Lélegzet visszafojtva figyeltem ahogy Hiro csökkenti a közöttünk lévő távolságot.

- Meg akarlak csókolni. – Lehelte a számra és széthullottam. Összeérintette ajkainkat, hogy kihasználja a közelségem, aztán távolabb húzódott. – De nem így. Megvárom amíg te kezdeményezel. - Nos, azt hiszem ilyen amikor vissza nyal a fagyi. Még mennyire, hogy szerettem volna okolni azért mert hozzám ér, ám ahogy mondta visszafogta magát. – Nevezzük ezt grátisz fizetségnek számomra a mai estéért. – Indította be a járművet, s én kicsit lejebb csúsztam ültömben. Nehéz napok elé nézünk..

Hiro szemszöge

Remélni se mertem, hogy ilyen könnyű lesz, és egy pillanatra se szégyellem, hogy kihasználom az alkalmat. Ha az vesszük még úriember vagyok. Bár jobban örülnék neki, hogyha ő nem lenne az. Kétség kívül nekem kedvez a kis játéka, megszokja a közelségemet, ráadásul némileg csökkentem a bennem lévő frusztrációt. Még ha aktuálisan kevés is amit kapok. 

Mikor majd önszántából csókol meg, na akkor biztosan nem eresztem. Beleharapok az ajkaiba, hogy utat találjon a nyelvem az övéhez és a legforróbb kényeztetésben részesítsem. Aztán meg már ki állna meg egy csóknál nem? Ahogy majd hajol felém, nekem már a formás hátsóján lesz mindkét tenyerem. Csak lennénk már ott. Még mindig nem értem mi ez vele. Tény, hogy megmozgatja a szívem. De az a könyörgő tekintet amit láttam nem rég...attól még a fantáziám is szárnyra kapott. Minden arca tetszik, de ez valahogy más volt. Így türelmetlen típus lévén én vettem el a nekem járó díjat. Azóta ez járt a fejemben, annyira megbabonázott. Azt hiszem ennek köszönhetően az elmém kreált egy másik verziót is ami kicsit máshogy végződik. Sajnálatomra azonban még mindig távolságtartó.

Felbőgettem a motort, felkapcsoltam a lámpákat, de arra nem számítottam, hogy meglátok egy alakot a motorháztetőn tenyerelni. A gyanús csávó lassan az ablakhoz sétált és ránk vigyorgott, mintha mindennapos lenne, hogy halálra ijeszt embereket a kocsijukban. – El tudnátok vinni pár sarokkal lejjebb? Sietnem kell, és láttam, hogy a kocsiban ültök.

Unszimpatikus volt a pasi, de Ryuu mindkettőnk helyett döntött. – Gyere, ülj be mögénk! – Ismerné?

Megköszönve a kedvességet beszállt és igazat beszélt, mert két sarokkal lejjebb, ahol a fő út kezdődött kipattant, én meg addig úgy vezettem mint akit karóba húztak, hogyha támadna felkészülten várjam. Megkönnyebbültem amikor becsapta a hátsó ajtót és az ablakom mellé lépdelt. – Jövök egyel! És egy jó tanács - nézett a szemembe - vedd fel a telefont, mikor apukád keres. – majd elillant.

Ez vajon drogozott? Apám? Több mint tíz éve nem láttam, hogy jön ő ide? Már az elején gyanús volt, hogy bolond. Tényleg nagy az isten állatkertje. Jó, volt pár hívásom egy titkos számról, de az bárki lehetett. Akár egy marketinges vagy Ito. Nincs jelentősége, de az apám? Az eszem megáll ettől a képtelen ötlettől. – Honnan ismered te ezt az embert? – Vontam felelősségre Ryuut, mert nagyon úgy nézett ki a helyzet, hogy bármilyen dilinyóst beenged a kocsiba.

- Adott cigit az étteremben, normálisnak tűnt. – Rántotta meg a vállait. 

Lesokkolt a naivitása. Innentől kezdve meg se szólaltam hazáig, mert azon morfondíroztam, hogy élhette eddig túl ebben a világban. Otthon befoglalta a fürdőszobát amíg én összeütöttem egy kis vacsorát. Láttam, hogy Ryuunak se volt elég az a bemutató adag amit pár órája ettünk, ezért rászántam magam. A kis életem olyan fáradt volt és kótyagos, de vissza kellett alakulnia én meg szeretettel kényeztettem a főztömmel. Csupán reméltem, hogy különbséget tud tenni a körömkefe és a fogkefe között. Félórával később valamivel üdébben egy combig érő pólóban flangált be a konyhába. Nem voltam benne biztos, hogy ő ezt most komolyan gondolta..

- Mit eszünk? – ült le az egyik székre felhúzva az ülésre jobb lábát. Tiszta rálátást biztosított harapnivaló belsőcombjára, s éreztem ahogy a vágy végigfut testemen felállítva minden szőrszálamat. Én tényleg a szemébe akartam nézni, de amikor a térdének döntötte az állát már nem volt mit tenni.

- Mármint te is szeretnél ebből kapni? – Ugrattam, mert nyilván nem csak magamnak csináltam, és hergelve őt bekaptam egy sült krumplit. Rettenet forró volt, leégette a nyelvem.

- Ne szívass..kérlek!

Hoppá, és itt egy újabb kérés. – Nyugi, mindjárt kész a rántott sajt és ehetünk. Addig meg rendezzük le a piszkos anyagiakat. - Húztam el a szám magabiztosan, neki pedig kidülledtek a szemei.