Hiro szemszöge

A hajnali futás után lihegve, izzadtan dobtam le magam a konyhába. Nem volt olyan álmom amelyben Ryuu csodálatos teste köszönt volna vissza, és ez elkeserített. Pedig megmertem volna esküdni rá, hogy a tegnapi nap után nem csupán nedvedző feszüléssel, hanem delíriumban fogok felkelni és a mértéktelen szexuális éhségem miatt kell kocognom kicsit. Sajnálatomra nem ez történt. Még az erekcióm ébredezése sem erőteljesebb mint máskor. Pedig reméltem, hogy legalább ott az illúziók világában legalább szexelünk egy jót. De hogy az álmaiban sem bízhat az ember.....

Azt hiszem már nem feszengek annyit a szabályaim miatt. Sok mindent eldöntöttem magamban.

Tegnap Ryuu, amikor elmenekült szembesített a tényekkel. Nem akarja, hogy hozzá érjek. Biztosra veszem, hogy ha teheti menekülni fog előlem. Nehezemre esik elhinni. Szerinte ennyi lett volna a mi kis románcunk?

Egy ideje minden porcikám azt akarja, hogy átlépjük a köztünk lévő határokat. Ahogy rám tézett tegnap meg azt sugallta, hogy ne is legyen köztünk semmi gátló tényező...se ruha, se levegő.

Szóval fogalmam sincs miben higgyek. A megérzéseimben? Vagy a szívemnek, esetleg az eszemnek, a látottaknak vagy annak a kevés szónak ami elhangzott köztünk? Annyira bonyolult...de adja fel a hóhér! Bármit is tesz vagy mond, nekem több kell belőle!

Libabőrözve hessegettem el ezeket a sóvárgásom miatt előtörő gondolatokat amikor elmerengtem azon, hogy az előző napunk mégiscsak jó volt. Le kellett állítanom magam nehogy jobban belebonyolódjak az egyébként sem tiszta elmém kuszaságaiba. Helyette kémleltem a tájat futás közben és az ébredező várost. Az embereket, ahogy álmosan lépnek ki a házukból, illetve a természetet, ahol mindenféle szárnyas lény idejekorán csicsergett és repdesett..

Annyira erőlködöm, hogy ne így legyen, de nem értem őt. Egyszer akarja, egyszer meg nem. Ki ismerné ki magát rajta? Segítek..senki. És most már megbeszélni sem tudjuk. Bolond lenne ha kettesben akarna maradni egy zaklatóval, aki minden adandó alkalommal ráveti magát, igaz? Ha arra gondolok, hogy az elején milyen könnyű volt ignorálni. Valójában nem érdekelt. És hogy mi változtatott meg ne kérdezze senki. Talán amikor arra értem haza, hogy kikandikál a segge a hűtőmből. Az egy meghatározó pillanat volt!

Kezeimmel megdörzsöltem arcom, mintha az kiűzhetné a gondolatokat a fejemből. Gyorsan megreggeliztem, majd összekaptam a cuccaim, hogy mihamarabb beérjek dolgozni, ahol végre láthatom őt. Úgy éreztem akkor dől el minden. De rá kellett segítenem..

Hana egyedül pakolászott a stúdióban. Amint észrevette az érkezésem hangosan köszönt és egy olyan oldalát mutatta meg ami tökéletesen új volt. Kimért, határozott olyan más, nem tudnám elmondani. Túlzottan komoly, és ha nem egy babaarcú szoknyás kislány mondaná mindezt ilyen mély hangon, akkor megfontolnám, hogy komolyan veszem. De így.. alig tudtam visszatartani a mosolyom.

- Ha lepakoltál az öltözőben jelentkezz be Miránál. Ma a három lány lesz velünk kettőig, mert fotózkodunk. Ők segítenek nekünk mindenben. Aztán a késői ebéd után befejezzük a tegnap annyiban maradt jelenetet, este meg egy riporterrel fogunk találkozni egy étteremben. – csendben fogadtam szavait ezért folytatta – Apám üzente a lányokon keresztül, én is csak ma tudtam meg. Szóval készülj, mert le kell nyűgöznünk pár embert. – legeltette rajtam a szemeit jó alaposan végigmérve, amitől kicsit megborzongtam, aztán morogva hozzá tette – Mondjuk kétlem, hogy ne lenne meg hozzá az állóképességed, elég edzettnek tűnsz.

Ezt most félreérthetem? Érezhetően dekoncentrált vagyok a tegnapiak miatt, erre még rátesz egy lapáttal. Csak nem folyik valakinek a nyála? Kikészít! Azt akarná, hogy megint én kezdeményezzek? Nem, nem, nem kivárom a sorom. Kíváncsi vagyok mikor dobja oda nekem magát. Nem húzhatom be csak úgy valamelyik sarokba. Egyenlőre nem.

- Hé, figyelsz te rám? – Igyekezett fenyegetőzően közelebb. Azt hiszem lemaradhattam egy-két szaváról. Milyen édes, ahogy idefele tart szinte vérben forognak a szemei, kezd izgalmas lenni.

Most gondoljunk csak bele mit akar elérni azzal, hogy közelebb jön? Mert bántani nem fog. Egy kis csibeharctól pedig senkinek sem lett még baja. Le tudom fogni. De még hogy letudnám...ez lenne a cél? Csak hogy tudjam...egy a bibi, akkor is nekem kellene megint letámadnom. Kihagyom. Megvárom mit lép aztán ösztönből cselekszek. – Hello! Itt a föld! – Legyez az orrom előtt. – Apa hívott téged? Már harmadjára kérdezem meg.

Istenemre, akartam válaszolni, de olyan közel van, hogy az illata belengi a levegőt. És olyan, de olyan jó lenne megcsókolni. Egy kevés is elég lenne, csak egy kicsit kellene lejjebb hajolnom. De.. hogy is mondják? Úriember. Az leszek és kivárok. – Ne idegesíts már állandóan! – Fogta le a fejem kezeivel, hogy a szemébe nézzek. Ugyanis nehezen vontam el a figyelmem a szájáról.

Nem tudom mit láthatott, de először kitágult a pupillája, majd lesütötte zavartan a szemeit, és a pillái ismét érintették az arcát - Hi-hívott apa?

Hmm, volt egy nem fogadott hívásom valami ismeretlen számról, ám nem gondoltam, hogy Ito az, mert nem írta ki a nevét. – Lehet volt egy hívásom, de nem fogadtam.

- Végre, hogy megszólalsz! Azt hittem vihetlek be a dilinyósok közé, vagy az elvonóra. Még nem tudom biztosan. Miért nem szólsz ha kérdezlek?

- Elgondolkodtam, viszont értettem amit mondtál. – Már amit hallottam belőle.

- Mindegy, indulj meg. Mindjárt itt a fotós, a nagyteremben leszek a többiekkel együtt. – ütögette meg az arcomat.

Ez se fordult még elő, hogy ilyet hagytam. De rendben, nem bánom, majd móresre tanítom, ha végre kezdeményez. Bólintottam, aztán csak vártam, hogy eltávolodjon. Kövezzenek meg, ám ki kellett élvezni minden percét a bódultságnak. Még jobban zavarba jött, hogy ő is ott áll tétlen. Persze ahelyett, hogy mozdult volna lökött rajtam egyet az ajtó irányába.

Mire teljes díszben visszaértem a fényképész már Hanával készített pár mutatós fotót. Szép ruhában pózolt, viszont irritált, hogy a testéből csak azok a gyönyörű kifinomult íves karok és a vádlija látható. A legcsodálatosabb testrészeit pedig bőven takarja a szoknya...Néha úgy érzem egyre bolondabb leszek, de bízom abban, hogy ez csak azért van, mert hiányzik a szex. Erős lenne kijelenteni, hogy belebolondultam ebbe a srácba. Le kell nyugodnom. Hogy is volt reggel? Hogy sikerült kiürített fejjel futni?

A továbbiakban minden erőmmel azon voltam, hogy a munkámra koncentráljak.

Elég sokáig tetszelegtem a kamerának egyedül, majd mindig mellém állítottak egy másik színészt a filmből. Aztán a sokadik ilyen pihenő mentes perc után egyre kevésbé volt őszinte a mosolyom. Viszont a végére rájöttek, hogy mi kell ahhoz, hogy teljesen felrázódjak. Hanára került a sor. Ahogy belesimult az ölelésembe a szívem, kicsit gyorsabb tempóra kapcsolt. De nem probléma, mert az illata már behálózta a gondolataimat.

- Hiro, ne a derekára, a vállára tedd a kezed! – Kiabálta a fotós Alex. Én meg felháborodva a helyére intettem – Úgy is lesz pár közvetlenebb jelenetünk, szerintem harapnának rá. – Villantottam meg elszánt mosolyom. Egy pillanatra azért elgondolkodtatott, hogy a titoktartási szerződésemet vajon megszegtem-e. Viszont minden kétségem elszállt, mikor kezemben tartottam Ryuu derekát és hátulról ölelve élveztem a testéből kiáramló hőt. Rám nézett és enyhén nyakhajlatomba döntötte a fejét. A világ összes festékes szempillája képtelen lett volna eltakarni íriszeiben azt a valamit, ami mozgatta a kezeimet. Mert én biztos, hogy magamtól nem tettem volna ilyet. Úgy markoltam a csípőjébe, hogy még nekem is gondokat okozott. Teljesen ágyékomnak szorítottam, mikor megcsókoltam a halántékát, így volt miért mosolyognom a kamrába.

- Ne csináld ezt! – suttogta maga elé néha kitekintve mennyien látták ahogy egy minutumra elolvad a karjaim közt én pedig begerjedek rá. És ő a legkétértelműbb embere a világon, mert szavai ellenére még mindig hozzám tapadva áll.

Ám igaza van, megint túllőttem a célon. Úgy érzem addig húzott amíg nem léptem. Természetesen ő a hibás. De ez most mind mellékes mert tényleg nem kettesben vagyunk. Kordában kellene tartanom ezt a...Valamit ami bennem van.

Elvillant pár kép rólunk, közben minden elismerést kiérdemelve, feszengve visszafogtam magam. Pár pillanattal később aztán végre lekerültünk a porondról. A többiekkel valahogy több időt vett igénybe a fotó sorozat, de nem kötöttem bele Alex munkájába. Azonban valami mégis aggasztott. Amint kikerültünk az árgus szemek csapdájából már láthatóan nem volt a bűvkörömben. Baromi idegesen rontott előre biccentve a fejével, hogy kövessem. Egész jó kis helyet talált...a sarokban. Sajnálatomra még mindig látott mindenki.

- Beléd meg mi ütött?

- Nem vette észre senki. – Nyugtatgattam mert tisztában voltam vele nagyjából mi a problémája. Csakhogy abban a szituációban eszembe se jutott erre figyelni, nem tudhattam biztosra.

Megforgatta szemeit. – Munka közepén vagyunk, vagy ennyire felizgat a női ruha? – húzta el a száját édesen, mégis vagányan – Rossz helyen kopogtatsz!

A női ruhában maximum annyi vonz, hogy lehámozzam róla.Őrület. A tettei és a szavai nem egyértelműek. Még ha összevágna a kettő.. – Szóval egyébként nem? Ha nem a női ruháról van szó, akkor nem kopogtatok rossz helyen? – pontosítottam első kérdésem. Tisztázzuk végre hogy állunk és észhez térek. Vagy nem.

Én, - köszörülte meg a torkát – én kedvellek – dőlt a falnak – azonban szeretnék megállni ennyinél. Nem menne ez nekünk.

Hatástalan. Ettől csak egyre jobban magam alá akarom gyűrni, megcáfolni azt amit mond. És valljuk be mellékesen elég őszintétlen. – Ezt vajon miért ilyen arccal mondod?

Meglepetten, ám lelkiismeretesen válaszolt – Figyelj, rendben, hatással vagy rám, de nem szeretném folytatni, elég volt ennyi. - fogta meg a kezem. Eleinte bele akart nézni a szemembe, de láthatóan elvetette ezt az ötletet. – Jobb lenne most leállni. Én azt se tudom mit csinálok. Biztos van nálam jobb jelentkező. - Erőltetett mosollyal bíztatott megpaskolva ujjaimat melyeket végül elengedett. – Azonkívül a fájdalmat se bírom. – lökte oda elnevetve ahogy lelépett.

Nehéz volt egyből felfogni amiket mondott, vagy rájönni a miértekre, vagyis egy ideig meghúztam magam. Kétségkívül tartottam a távolságot. Bizony, egy darabig.

Utána kicsit besegített a sors abban, hogy mit is kéne tennem. Hála az én elkötelezett színház látogató rajongómnak, Linettnek, aki egy nevesebb újságnak írt cikket rólunk. Rögzítette minden mondatunkat a telefonján, és láthatóan frusztrálta, hogy keveset tudott meg a filmről. Magunkról viszont készségesen meséltünk. Azt nem tudom, hogy Ryuu valós dolgokat mondott-e az életéből tekintve, hogy most lány, de érdekelne. Érdekel a gyerekkora, milyen volt kicsinek, aztán kamasznak. Mivel akasztotta ki a szüleit, és mi volt a kedvenc játéka. Meg úgy kb minden.

Linett néha belekötött a történeteibe mintha valamiért nem kedvelné. Amikor viszont összenézett velem a nő, a kezdeti támadó jellege meglágyult.- Azért jöttünk együtt, mert a kettőnk kapcsolata különleges a filmben. – Vonzotta vissza magára Ryuu az újságíró tekintetét.

- De ugye a való életben nincs közük egymáshoz? – Jött élből a kérdés amire talán nem is számított, mondjuk én sem ilyen formában.

- Nincs! – hadarta a választ vékony hangján, nehogy megelőzzem. Linett azonban innentől kezdve még szigorúbban bánt vele. Ryuu ennek ellenére végig tűrt. Még azt is, hogy csak ő van faggatva, mintha valaki gyengepontot keresne rajta..