Sziasztok,

nos, az van, hogy az elkövetkezendő 1-2 hétben ahogy időm engedni, (tudjátok a munka meg miegymás miatt meghatározhatatlan) bele-bele fogok javítgatni az előző részekbe. Tudom, ez nem korrekt, de nem fogok sokat változtatni rajta. Gondoltam szólok előre, mert fogalmam  sincs mikor hogy jelez a wattpad, de továbbra is szombatonként jövök az új részekkel.

Tuki, itt a válaszom az előző hozzászólásodhoz  :)

Ryuu szemszöge

Elnyűtten vettem el a zsebkendőt a szekrényről, hogy rendbe szedjem magam miután az asztalra helyeztem a félig megrágott barackot, amit nem rég még két kézzel nyomtam a fejembe, és ezért Hiro ismét megkörnyékezhetett. A szívem hevesen zakatolt, tengernyi érzés árasztott el. Mind közül az volt a legszörnyűbb, hogy intenzíven hullámozva rohantak meg az erotikusabbnál erotikusabb jelenetek, melyek kialakulhattak volna ebből a helyzetből. A testem sokkot kapott a közeledésétől. Épp úgy képtelen voltam ellenállni neki, mint korábban. Akartam, ismét akartam őt, és minden bizonnyal jobban is mint azelőtt. Esküszöm nem vagyok normális. Francba, hogy pont egy meleg pasival kellett összeköltöznöm! Nem az a baj, eddig nem voltak rossz tapasztalataim a melegekkel kapcsolatban, csak magamon vagyok megrökönyödve. Azon, hogy élvezem a figyelmét, az érintéseit, mindent amit tesz velem, és ilyenkor eszembe se jut a fizikális fájdalom, amit tuti nekem kellene elviselni, ha tovább lépnénk. Na ez már probléma! Jól tudom hogy mennek a dolgok két férfi között.

Képtelenség, hogy ez velem történjen meg. Észrevettem ugyan a változásokat amiket Hiro hozott elő bennem, de minden könnyebbnek tűnt amíg azt hittem, hogy hetero. A lehetőségeim megtöbbszöröződtek a mai nap után, és a vágyaim alattomosan túlnőttek rajtam. Mintha nem is én lennék.

A gondolataim nyugtalanul kavarognak megoldás nélkül. Felfoghatatlan, mintha ezer ember kiabálna mellettem, és én nem hallom azt amelyik elmondja mit kellene tennem. Egyszerűen nem tudom, nem értem önmagamat se. Amikor apa hazaküldött eldöntöttem, hogy megtartom a tisztes távolságot, hisz mindkettőnknek jobb lenne. Talán visszatérek a felfüggesztett melóimhoz, hogy kevesebbet legyek itthon. Ám úgy néz ki a testem mást akar. Az agyam szimplán leállt most is, hogy a szívemnek ne oda kelljen pumpálnia a vért.

Zaklatott révedésemből egy ismerős hang és a nevem szakított ki, ezért az ajtóhoz siettem, hogy megnézzem ki jött. – Seya! – Láttam a fényt az alagút végén, hiszen ő az a jóvágású meleg srác aki biztosan nem akar kikezdeni velem. Annyira megörültem neki, vagyis a mázlimnak, hogy rögvest szövögetni kezdtem terveimet. Miután Hiro bement a levelekért lélekszakadva belebújtam a cipőmbe és kint termettem a mintázott keskeny beton úton ami a házhoz vezetett.

– Vigyetek el! – Le akartam lépni. Hiro közelében nehezen jutok egyről a kettőre. Túl sok. Az a vágy ami perzseli köztünk a levegőt túl sok. Ő nem bír leállni, én pedig nem tudok nemet mondani. Ennek az egésznek rossz vége lesz ha most maradok.

- Hova? – Leevett pólóban és melegítőgatyában tébláboltam előtte. Nem botránkoztatott meg a kérdés, sem a tekintete.

- Magatokkal. Mindegy, csak vigyetek el! – Vártam a választ, de egy évtizednek tűnt mire felelt.

- Bántott?

- Igen, azaz nem. Nem tudom, csak...kérlek! – pillantgattam az ajtó felé nehogy épp a könyörgésemre tervezze belépőjét.

A vele lévő srác érdeklődve figyelt, és mintha ráeszmélt volna mi történt velem, bólintott. – Hátul elférsz a kocsiban. Shon vagyok Seya férje. – Mutatkozott be. Furcsa mód ő hamarabb kötélnek állt, pedig most látott először, azonban áldásként tekintettem rá.

Végszóra  felbukkant lakótársam az ajtó mögül – Köszönjük! – Vette el szőke barátom a borítékokat, s kedvesen megsimogatta a hátam. – Menjünk.

- Hé, te hova..? – nyúlt volna értem Hiro, de féltem ha hozzám ér ellenkezés nélkül, azonnal visszamennék vele a házba, ezért nem engedtem neki. Egyenlőre képtelenségnek tartom, hogy a vágyaink elé vessem magam. Szerencsére Seya kimentett, válaszolt a nekem feltett kérdésre, s ő csalódottan zárta be az ajtót előttünk.

A kocsiban végre fellélegezhettem. Jólesően lejjebb csúsztam az ülésben amíg a biztonságöv engedett és a háttámlának támasztottam a fejem.

- Miért menekülsz tőle? – dugta hátra fejét régebbi ismerősöm – Jól sejtem, hogy valami perverz dolog történt köztetek? – Tekintetében tiszta érdeklődés tükröződött, és újra olyan közvetlenül informálódott, mint a buli estéjén. Nem akadt fenn undorodva a tényeken. Habár mitől is undorodna?

- Igen.

- Ajjh, szétvet a kíváncsiság, miért vagy ilyen szűkszavú? – förmedt rám kedélyesen.

- Tisztázzuk. Nekem még nem volt kapcsolatom férfival, kínos az egész és idegen tőlem. – vallottam be az ablakon kifele pillantgatva, s próbáltam berekeszteni a beszélgetést. Az elszaladó épületeket figyeltem, mert egyértelműen kifele tartottunk a belvárosból. A márkás üzletek kirakatai egyre ritkábban bukkantak fel és tudtam, ha tovább haladunk az úton fokozatosan tűnnek majd el a hatalmas bérházak teret adva a családiasabb létesítményeknek.

Egy ideig csend telepedett ránk. Seya jelentőségteljesen a vezető ülésen lévő párjára nézett, mintha kommunikálni akart volna vele. Megdöbbentett, hogy Shon nem csak észrevette, de tudta is miről van szó, mégis dacolva megrázta a fejét. A szőkeség mint egy kisfiú morcosan felfújta az arcát, ennek ellenére Shon hajthatatlannak tűnt. Hiába próbálta terrorizálni lélekben a másik.

- Jó akkor majd én! – ezzel Seya sértődötten felém fordult – Mondanám, hogy emlékszem mikor a férjem volt ebben a helyzetben mint te. – nézett félszemmel dorgálóan az említettre – De hazudnék, mert teljesen kizárt az életéből és a gondolataiból is. Pedig kevesebb hajcihővel elrendezhettük volna ha egy kicsit nyitottabb. – Shon egy darabig reakció nélkül vezetett, közömbösen figyelte az utat. Váltott a kanyar előtt, aztán nyugtatóan a párja kezéért nyúlt, hogy éreztesse vele van – El kellett jutnom odáig lelkileg. Bármit mondhattál volna nem számít, kételkedtem magamban. – és valóban, én is ezt teszem.

Az évek alatt rengeteg barátnőm volt. Szerettem kényeztetni őket. A mai napig szeretem a melleket, a hajlatokat, a szende tekinteteteket, a kecses testek erotikus kisugárzását és a csajok cicás mozgását. Ezzel szemben Hiro egy tesztoszteronnal túlfűtött férfi. Még jó, hogy fejvesztve menekülök az ismeretlentől.

Seya megforgatta szemeit, jelezve, hogy ő nem így látja, de ráhagyta. – Mit tett veled?

Morogva tapadtam rá újra az ablaküvegre, rossz ötlet volt őket figyelni, mert így most engem cseszeget, és közben a lelkemig hatolva bámul. – Jól van elmondom, csak nézz előre! Megcsókolt, lefogott, megharapott, fogdosott, nyalogatott és nem csak egy helyen.

- Ennyi? – kuncogott – Az arcod mindent elárul, látom rajtad, hogy tetszett.

- Oh, - kezeimbe dőlve takartam el magam – nem hanyagolhatnánk ezt végre? Fordulj előre!

Shonnak megeshetett rajtam a szíve, benyomta a cd-t ami éppen kiállt a lejátszóból magára vállalva párja haragját. Ismét kisegített.

- Megint ez a rettenetes hangzavar! – sóhajtozott Seya.

- Csak próbálj ráhangolódni, értékeld a jó muzsikát. – dobolt a másik férfi jókedvűen a kormányon.

- Ne haragudj, az én hibám, hogy ilyen botfülű vagyok, de ezzel ki tudnál kergetni a világból. Ha azt akarod, hogy a falnak menjek jó úton haladsz. - nyúlt a kikapcsoló gombhoz, de Shon rácsapott a kezére.

- Ha te vezetsz majd te választasz zenét, de addig viszont be kell hódolnod az uradnak! – kacsintott rá pajkosan, s a visszapillantóból láttam, ahogy Seya elpirul.

Teljesen elfeledkeztek róla, hogy mögöttük vagyok és eszembe se jutott megzavarni az incselkedésük. Szerencsésnek tartottam őket, hogy egymásra találtak ebben a megrekedt világban, azonkívül egy pillanatra irigy voltam rájuk. A múltban mindig olyan lányokat fogtam ki akiket körül kellett ugrálni, és egy ilyen beszólást a mozzanattal, mint amit Shon ejtett, egyiknél sem éltem volna túl akármilyen csábosan nézek. Ők nem csak szerelmesek egymásba, de láthatóan jó barátok. Párt találni nem egyszerű. Tetszett, hogy ennyire egy hullámhosszon vannak, még ha a beszélgetésük nem is mindig erről árulkodik, a tetteik ezt felülírják. Akarva akaratlanul szembe jutott Hiro, hisz még mindig velem volt lélekben és az a bizonyos mi lenne ha kérdés. Csakhogy az aggályaim is ott lappangtak. Nem tudtam megszabadulni tőlük.

- Francba.. – morrant fel Shon idegesen a fékre lépve, mikor a biztonságöv körém szorult – Mit kóvályog itt ez a holdkóros idióta az úton?

Seya elnézően integetett a majdnem laposra gázolt idegennek. – Hagyd csak, a jövő héten házasodik, biztos azért ilyen elveszett, inkább állj be a garázsba mielőtt átgondolja és a kocsi alá fekszik.

Shon kicsit közelebb hajolt hozzá, hogy farkasszemet nézhessenek – Drágám, nem egészen értem. Te a szomszédságról tudsz ennyire bensőséges információkat vagy a házasság előtti depresszióról vannak emlékeid? – Majd amíg a válaszra várt befarolt az óriási garázsba.

Seya fancsali képpel felelt – Azt hiszem mindkettő. Én mégis megházasodtam. – tetetett kétségbeesést, mint aki most eszmélt a tényre – Most mit csináljak?

Shon kikászálódva az üléséből lemondóan megrázta a fejét. – Csokis pitét, mert azt szeretem. – aztán kinyitotta nekem a hátsó ajtót – Kerülj beljebb szerény hajlékunkba.

A párocska lakása nagyobb volt mint az albérletem. Láthatóan jól kerestek. Kicsit szégyenkeztem, hogy nem tudom mivel foglalkoznak, mert Seya anno még névjegykártyát is adott. Ezért ezt a témát lógva hagytam, ehelyett élveztem a társaságuk. Vagyis hallgattam miről beszélgetnek a konyhában vacsorakészítés közben, aztán már a biliárdasztalnak dőlve teli hassal, sörrel a kezemben. Ennek a nagy hodálynak a földszintjén kettő is simán elfért volna, ám nekik csak egy adatott meg.

Nem gondolná az ember, de élvezetes volt hárman játszani, emiatt egyre többet jártattam a szám. Persze ők előnyből indultak, mivel napi szinten gyakorolhattak, ezért én mindig valamelyikkőjük mellett löktem a golyókat csapatban. Seya néha bénázott ugyan, azonban mintha direkt arra ment volna, hogy Shonnak megessen rajta szíve, adjon neki egy puszit, vagy megvigasztalja. Így harag nélkül figyeltem az eseményeket. Aranyosak együtt és jó a társaságukban lenni. Egyáltalán nem éreztették, hogy púp lennék a hátukon. Sokat nevettem, olykor a könnyeimmel küszködve fogtam a hasam. Feloldották a feszültséget bennem elterelve a figyelmem az otthoniakról, ezért mikor eljött az idő és hazafurikáztak boldogan léptem be az ajtón.

- Megjöttem – suttogtam halkan bár magam sem értem miért. A nappaliban ment a tv, simán felhúzhattam volna az emeletre, hogy észre se vegyen senki, csakhogy amint meghallottam egy nagyobb horkanást megtorpantam. Halkan settenkedve léptem a kanapé elé, s próbáltam megállapítani miért alszik ott Hiro a mellkasán tartva kezeit amiben a távirányítót szorongatta. Hosszú ideig bambultam őt, olyan felhőtlenül pihent, hogy nehezemre esett bármi mást tenni. Szükségtelennek éreztem nagyobb feneket keríteni a témának, bizonyára így hozta a helyzet, filmezett és belealudt. Sokkal inkább más volt az ami aggasztott. Vajon mielőtt ideköltöztem akkor is ez volt az esti programja? Mióta lakik egyedül és hol vannak a barátai? Tele voltam megválaszolatlan kérdésekkel. Hiába élek a házban, a szüleit nem hogy nem láttam, de még hallani se lehetett róluk. Kissé lehangol, hogy mennyire ismeretlen számomra. Olyan magányosnak tűnik így, bár meglehet, hogy pusztán a párocska nyomására ötlött fel mindez bennem.

Fél mosollyal az arcomon néztem körbe, egy pléd után kutatva, amivel betakarhatom lehetőleg úgy, hogy ne ébresszem fel. Sikerült a művelet, de ahogy húztam rá a takarót megakadt a tekintetem a távirányítón. Eleresztettem a pléd szegélyét és óvatosan megcirógattam a karját hátha kisvártatva megvakarja és elengedi zsákmányát, de csökönyösen ragaszkodott hozzá. Ujjaimat a vállától húztam le a csuklójáig, viszont erre sem reagált csak a szuszogás szűnt meg. Aztán a kézfejét simogatva igyekeztem lefejteni az ujjait gyengéden, ám nem engedte, sőt rabul ejtette a két ujjamat amivel befurakodtam a markába.

- Basszus! - motyogtam, s mikor az ajka megrezzent, mert igyekezett elrejteni vigyorát, hátra ugrottam kiszakítva magam a fogásából. – Te ébren vagy?

- Mélyen alszom, simogass még. – Reszelős hangján nyökögött, amitől kirázott a hideg, és mégis..

Bájos személyiségem ismét felülkerekedett rajtam, már nem voltam szívbajos a közelében. Odasóztam egyet a mellkasára félig eltalálva a távirányítót, amitől sajgott a kezem, viszont nem mutathattam gyengének magam. – Menj a szobádba aludni! És ne szórakozz velem, vagy kapsz még egyet! – Elkoboztam a kapcsolót, hogy ösztönzően kinyomjam a tv-t.

- Örülök, hogy a régi vagy! – állt talpra előttem, s én ezzel egy időben távolodtam – Kapok jó éjt puszit ?

Forrongva emeltem a kezem sejtetve, hogy valóban leütöm, így hamar elvetve az ötletet a lépcső felé indult. Megpihentem a tudatban, hogy nem kell vele harcolnom és kétségtelenül normalizálódni látszotta helyzet köztünk. Nyugodtabban vetettem be magam a fürdőbe, aztán az ágyamba azzal az eltökéléssel, hogy kialszom a mai napot, és holnapra már csupán egy rossz, de annál szenvedélyesebb álomként marad meg mindkettőnkben, míg végül el nem felejtjük.