Hiro szemszöge

Megtetettem. Fejvesztve rohantam az élvezetek elé tárt karokkal, kizárva minden kétségem és aggályom. Feladtam az elveimet. Arról meg ne is beszéljünk amikor megéreztem türelmetlenül hívogató ágyékát..ah, pasiból vagyok, még szép, hogy vitt a hevességem. Az ösztöneim maradtak hátra, semmi kétség, nem mentegetőzhetek.

Indulatból löktem neki a falnak az elején, állandóan kihúzza a gyufát. Egyfolytában kerül, belém köt vagy éppen ellenkezik velem. Még akkor is ha jót akar neki az ember. Kötötte az ebet a karóhoz, hogy el kell engednem, mert már pedig ő pasi. Meg akartam mutatni neki mennyire nem érdekel. Vagyis de, de mindegy.

Az attrakcióm után felajzottan ízlelgetem Ryuu émelyítő kivonatát a számban. Buja mélázással rendezgettem vissza a ruházatát, némileg szomorkodva azon, hogy nem láthattam ahogy elárasztja az eufória. De kárpótolt a sugárzó tekintete a gyönyörtől amit pár pillanattal ez előtt élt át. Megnyalva szám sarkát, megfogtam karomat szorongató forró kezeit, hogy felegyenesedhessek a térdemről, viszont ő se essen el.

Kegyetlenül aranyos, azt lehet mondani szívbemarkolóan, bár valójában tényleg fura női ruhában látni úgy, hogy már tudom ki ő. Kimerült arca láttán felemeltem a kezeit egy-egy puszit nyomva tenyere belső felére, s játékosan mosolyra húztam a szám. – Jól vagy? Lassan vissza kellene mennünk. – Fátyolos tekintettel pihegett megbénulva, véleményem szerint szándékosan nem törte meg az engem egyre jobban frusztráló csendet.

Afelől kétségem sincs, hogy tetszett –e neki amit műveltem. Árulkodott az a kacaj, amit a csókunkban produkált, és bármikor ellökhetett volna. Egyébként is harcias, de nem tette. Na meg pár napja még ő ráncigált vadul az ajkaihoz. Vagy csak ámítom magam? Kettőnk közül én biztosan meleg vagyok míg ő... Ah, itt a probléma.

Eleresztettem apró mancsait, távolabb léptem a magánszférájából, nehogy megint valami butaságot tegyek és jobban megijedjen. Mert bár most vezettük le a fesztültségét, nem mernék megesküdni rá, hogy a pulzusa nincs az egekben. Senkinek se hiányzik, hogy a mentő vigye el. Némán megigazítottam a nadrágom, mivel vészesen szűknek tűnt, s azt figyeltem merre járhat a kis feje. Mindketten kockáztatunk. Nehéz bárkinek bepillantást adni a magad köré húzott falakon túl, ám ő is rám bízta az egyik titkát, ugyan akaratlanul, ellenben úgy tisztességes, ha én is megteszem. Talán a vallomásom nem volt hétköznapi, de így jött ki.

Azt hiszem ideje türtőztetni magam. Nem most kéne szóra bírni, amikor ilyen zavart. – Gyere, otthon majd átbeszéljük ezt a témát, és ígérem amíg te nem akarod egy ujjal sem érek hozzád. – vállánál fogva forgattam a lépcső irányába.

- Jól van. – Ártatlanul bólogatott miközben rögtön megindult. A hangja hallatán a szívemen terpeszkedő kő arrébb gurult a tüdőm, irányába, hogy kipasszírozza a szorongásom miatt bennragadt levegőt. Kissé felszabadultabban követtem.

A stúdióban pattanásig feszült idegekkel várták a visszatérésünk. Belépve mindjárt egy büszke Itoval találtam szembe magam. – Fiam, elismerésem! Reméltem, hogy visszahozod ezt a lányt, de fogadni mertem volna, hogy nem lesz ilyen békés melletted.– Esetlenül hagytam, hogy karját vállamra fektesse, s úgy sanyargasson meg. Ezzel szemben Ryuu fej leszegve fogadta apja felém intézett kedveskedő szavait. – Folytathatjuk?

Valami még mindig nem stimmelt a fiúval, mintha a világát se tudta volna. Tenni szerettem volna ezért a jobbomon tartózkodó angyalért, aki feltehetően miattam őrlődik, tehát bátorságot vettem magamon. – Igen, ám ha javasolhatok Hana jeleneteit most hanyagoljuk. – közelebb hajoltam Ito füléhez, hogy csak ő hallja rögtönzött hazugságom – Megjött neki.

A rendező szemei majdnem kiestek, azonfelül az egyikkel tikkelt miként kettőnk közt járatta tekintetét. Szerintem hirtelen azt se tudta mi legyen. Szórakoztatott. Az igazság azért távolról se lett volna ennyire vicces. Örültem, hogy nem kell színt vallanom. De számítottam rá, hogy nem árulja el a fiát előttem. – Menj haza mára kislányom. Egész kevés maradt ebből a fejezetből, holnap folytatjuk.

Ryuu visszanyerve régi önmagát rosszallóan nézett rám. Magam sem értem miért, de egy elégedett vigyorral honoráltam. Bizonytalanul beleegyezett apja akaratába, s az öltözőbe vette az irányt. Istenemre mondom fellélegeztem miután elhaladt mellettünk. Ugyanis rettegtem attól, hogy egy nagy pofonnak leszek kis gazdája, ha mégis hallotta a sutyorgásom. Holott akárhonnan nézzük segítettem neki...egyszer a kedvességem fog a sírba vinni.

Pár órával később, délután a rendezővel együtt tettük meg az utat az irodájába. A férfi viccelődve mulatozott. Olykor úgy érzem, mintha gimis haverok lennénk. A gondolataim elkalandozni se tudnak mellette, mert várja a visszajelzést és csapongva folyamatosan témát vált. Figyelni kell rá. Bárcsak az én apám lenne ilyen szimpatikus, jókedvű fickó. – Itt egy toll, olvasd el ezeket gondosan és írd alá. Ha kérdésed van megbeszélhetjük, de változtatni sajnos nem feltétlenül tudunk rajta. Remélem nem lesz gondod vele. – tehetetlenségében alsó ajkát rágcsálta.

Lenézve az asztalra rengeteg papír hevert előttem. A második titoktartási szerződésemet forgattam a kezemben, pedig alig vagyok itt egy hete. Mindenre kitért. Miről beszélhetek, mit tehetek meg és mit nem a nyilvánosság előtt. A médiával szemben szintén rengeteg szabálynak kell megfelelnem. Az érdemi része leginkább az, hogy nem jelenthetek ki semmi olyat ami lehúzná a filmet, vagy bármit elárulna róla. Külön mellékletként dokumentálták a közreműködésem árazását egy-egy interjú alatt. A jutalékok, járulékok, százalékok levezetése ami a fotózás vagy a riportok után járt kellemesebbé tette a száraz szöveget. A lényegen azonban nem változtatott.

Nincs ellenvetésem, nem akarok komolyabban erre több időt szánni, sejtem, hogy Itotól messze áll, hogy rabszolgamunkára fogjon, vagy nagyon kötekedjen. Biztos akadnak tervek, sablon szövegek ami alapján túl lehet élni. Igyekeztem gyorsan átolvasva értelmezni a lapokat, hogy hamar hazamehessek. Mesterien álcázom, de izgatottan várom, hogy Ryuuval legyek. Bocsánatot kell kérnem. Jelenleg úgy érzem erre van szükségem. Ez a srác egy olyan tünemény, akit meg szeretnék ismerni, felfedezni a kis titkait és megérteni. Szeretném elhinni, hogy jelentek neki valamit, és igenis akarta azt ami köztünk volt. Felfoghatatlanul vonzódom hozzá, és zavar, hogy ez napról napra nő, ahányszor csak látom. Ráadásul tudat alatt Hanaként is vonzott.

Jártam korábban úgy, hogy valaki megtetszett, de hamar elvesztették a varázsuk. Sosem pazaroltam ennyi időt senkinek a megismerésére. Ami nevetséges ahhoz képest, hogy csak egy pár napja kerülgetjük egymást. Mikor azt hiszem, jó úton járok vele kapcsolatban, és már nem okozhat meglepetést, akkor visszalök a kezdetekhez. Jelezvén, hogy nem adja ki magát ilyen könnyen, értelmezzem át, indítsam újra az elcsökevényesedett agyam.  Emiatt pedig ismeretlen terepen kószálok. Az étteremben azt mondta idegesítem..akkor én mit szóljak? Amikor elveszek mellette és idiótán kapkodok. Tükörjégen járok, ami bármikor beszakadhat...és alattam mindig beszakad.

Tiszta agybaj, össze vagyok zavarodva. Ezért kell minél hamarabb tisztáznunk a helyzetet.

Aláfirkantva a nevem végeztem a munkával, s kapkodó léptekkel értem el, az éppen a buszmegállóban rostokoló közlekedési eszközt, ami haza repít. Csodával határos módon negyed óra alatt otthon voltam, szerencsére a megállótól sem laktunk messze.

Mikor beértem a nappaliba Ryuu a tv-t nézte. Az egyik csináld magad csatornán valamilyen házépítős műsor ment. – Hello! – köszöntem rá, amitől összerezzent, s továbbra is a képernyőt bámulva intett felém.

Kinyitottam a szobában a tőle legtávolabb eső ablakot, hogy a kültéri levegő felfrissítse az elmém, és ne azon járjon folyamatosan, hogy itt a nappalaiban hány helyre tudnám feldobni a csinos kis seggét, hogy elvegyem az eszét. Megígértem neki, kénytelen leszek kontrollálni a tetteimet. Annyi a szerencsénk, hogy jelenleg ül azokon a bizonyos félgömbökön amik átválthatnák a fejemben a kapcsolót.

- Beszéljünk. – Dőltem az ablakpárkánynak. Éreztem, hogy ez a legjobb döntés amit tehettem, mert ha csak ránézek azon kapom magam, hogy a szemeim érdeklődve vetkőztetni kezdik leleplezve a teste vonulatait, amit csupán felületesen, lopva volt szerencsém látni. Viszont akkor sem fedezhettem fel a rejtett anyajegyeket. Lehetőségem se volt jobban megnézni a mellkasát, vagy a hátát melyek még izgatóbbak, ha az izzadság gyöngyözik rajtuk. Ah, nem mehetek tovább.. a végén annyit érzékelne belőlem, hogy mint valami debil ülök az ablakban csorgó nyállal a szám szélén. Így, hogy végre nincs beöltözve abba a maskarába még veszélyesebb rám nézve. A haja fellélegezve lóg minden irányba, mivel nem takarja az az otromba paróka. Szeretném érezni az ujjaim alatt a lágyságát ahogy tovább kócolom. Az arcbőre tiszta, gyengéd vonásai meglágyítanak. Ugyanakkor férfias, széles az álla, amit a sminkek a természetnek ellentmondva próbálnak elfedni. Valószínűleg ezért van mindig kiengedve a haja, hogy árnyékolja. Eltakarja azt a remekművet amit a szülei a képtelenség határát súrolva hoztak össze. Mégis itt van.

Kétségtelen, hogy én is kockázatos vagyok a számára. A kielégületlenségem néha köröket ver a józaneszemre, és ma bőven felpaprikázott.

- Miről? - Kérdezi, de látszik abból ahogy izeg-mozog, hogy nincs a helyzet magaslatán, zavarban van és pontosan tudja mire gondolok, csak húzza az időt. Bántó, hogy semmibe véve engem a tvbe feledkezik. Ezért legszívesebben a térdemre fektetve fenekelném el. Francba az átkozott fantáziámmal!

Ne rontsd el Hiro, legalább már szóba áll veled.

- Arról, hogy mi is történik vagy hogyan tovább. – ülök le a kanapé másik végébe, hogy végre rám emelje a tekintetét.

Bevált, ám váratlanul elvett egy barackot az asztalon lévő gyümölcsös tálból, aztán úgy helyezkedett, hogy a karfán könyökölve üljön a helyén és feltehesse közénk a lábát. Átlátszó mozdulatok. Nem akarja, hogy közeledjek, esetleg hozzáérjek, de még a száját is lefoglalja.

A gyümölcsöt a fogai közé véve törekedett rá, hogy kimondjon pár szót – Ugye nem akarsz kidobni? – Viszont a gyümölcs leve kiszaladt ajkai közül, bárhogy próbálta rányomni, csak rosszabb lett, mert még több buggyant ki a túlérett termésből. Epekedve figyeltem, ahogy végigfolyik az állán, majd a nyakán, s rácsöppen a fehér pólójára. Mindeddig észre sem vettem, hogy a vékony felső átlátást enged a barna kis gyöngyszemekre, amiből most az egyiket eláztatta gyümölcslével. 

Jézusom, most adj erőt..Ezt biztos direkt csinálja, lehetetlen, hogy valaki véletlenül ilyen szexin falatozzon az étlapot a testén hagyva, hogy meg akard kóstolni. Tudom, hogy felnőttként meg kellene őriznem a hidegvérem, de így nem megy.. A testem valóban nem engedelmeskedett. Az a szemernyi akaraterő ami eddig a pillanatig bennem volt könnyedén búcsút intett. A józan eszem halvány hagyatéka maradt meg csupán, az a hosszú sípoló hang, mintha kikapcsolták volna a tvben az adást.

Eleinte észre sem vette amíg a gyümölccsel bíbelődött hátravetett fejjel, hogy tenyereimet oldalához téve felé hajoltam. A mellbimbóját vettem először célba, hogy megtisztítsam az anyagot. Vajon mióta ennyire finom egy baracknak a leve? Teljesen megfeszült alattam, izmai kidomborodtak lüktető ütőerénél. Hívogatott, hogy nyelvem hegyével a folyadék útjába állva a nyakáról is eltüntessem álláig az édes levet. Esetlen próbálkozásom, csak részben volt eredményes, mert ahogy rám nézett maszatos arccal, mosolyra késztetett. Aztán egyből elfelejtettem vigyorogni mikor kezei a barackkal együtt az ölébe estek. Úgy hullottak le, mintha nem is hozzá tartoznának. Megigézve meredt rám megnyalva ajkait, hogy a végén beszippantva alsó részét megszabaduljon a ragacstól ott is. Elidőztem kissé félszeg tekintetében, míg mozdulatlan tűrte közelségem, de csöngettek. Ennél jobb időpontot keresve sem találhatott volna az a valaki, akit hamarosan megsemmisítve küldök melegebb éghajlatra. Kelletlen eltávolodtam tőle, határozottan nem volt kedvem felállni. Megráztam a fejem, és az ajtófele menet eldöntöttem, hogy ha Eri az biztosan elzavarom rácsapva az ajtót.

- Szia! – üdvözölt hangosan az egyik betolakodó, akinek most nem emlékszem a nevére. A másik pedig egyáltalán nem ismerős. – Ariss kérésére beugrottunk a postájáért.

- Aham. – Haragtól ködösen, kissé gyanakvóan méregettem.

- Nem emlékszel rám? Itthon van Ryuu? Ő biztosan tudja ki vagyok.

A fiú a neve hallatán mellém szökkent. Arca már tisztább volt és a kezében egy zsebkendőt szorongatott. – Seya!- kiáltott örömtelien.

Az említett a szemöldökét felhúzva legeltette rajta szemét, bár főleg a pólóját vizslatta. – Na ugye megmondtam.

- Mindjárt hozom, a szobámban van. – Egyeztem bele, mindegy csak essünk túl rajta alapon és lépjenek le. Kettesben szeretnék beszélgetni a lakótársammal. Természetesen komolyan gondolom, ezért úgy tervezem, hogy a szoba másik végében maradok. Nem kalandozhatok el, meg kell nyílnia előttem. Át akarom beszélgetni vele az éjszakát. – Itt vannak. – nyújtottam felé azt a pár jelentéktelenül könnyű borítékot, amit kért, s tanácstalanul figyeltem Ryuut a ház előtt immár mellette ácsorogva.

- Köszönjük! – biccentett felém a szőkeség hálásan és a kezét Ryuu lapockájára csúsztatta. – Menjünk.

- Hé, te hova...? – Nyúltam a fiú után a levegőt markolászva bizonytalanul, mert félúton megállt a kezem lendülete mikor elhúzódott. Gyanúsan kerülte a szemkontaktust, s képtelen volt válaszolni csak hebegett.

- A segítségét kértük. Éjfél előtt visszahozom, apuci. – Vicceskedett velem Seya. Ez a szó.. az ő szájából végképp nem tetszett. – Remélem nem baj.

Boldogtalanul lemondva róla megrántottam a vállam, és búcsúzás nélkül bezártam magam előtt a falapot, hogy ne lássák sértettségemet. Mindent elrontottam a hülye fejemmel.