- Halló? – szólt bele a telefonba Tiffany.

- Már meg sem ismered a számomat? – kérdeztem.

- Francba. Angelina. Mit akarsz? Megijesztettél.

- Kinek adtad meg, hogy hova költözöm?

- Senkinek.

- Komolyan? Akkor Azazel miért tört rám?

- Na, jó. Lehet, hogy kikotyogtam pár embernek, de ez nem valami atom titok ugye? – kérdezte és hallottam a háttérből, hogy rágózik, amitől végig futott a hideg a hátamon.

- Kinek mondtad el? – kérdeztem türelmetlenül.

- Néhány fegyveres pasi betört hozzám, így kénytelen voltam. Meg akartak ölni.

Ennyi éppen elég is volt, hogy tudjam, mi folyik itt. Kinyomtam a telefont, mert Bruce bejött.

- Beszélnünk kell. – mondtam neki.

- Baj van?

- Én nem az vagyok, mint akinek hiszel. Én régen....

- Nem számít mi volt régen. Az számít, ami most vagy.

- De számít, mert ha nem csinálok semmit, akkor megölnek mindenkit, aki valaha kapcsolatba került velem, hogy megkapjanak valamit.

- És mit akarsz csinálni?

- Nem mondhatok, semmit sajnálom. Pár napra elmegyek a városból. És most kell indulnom. – mondtam és felmentem összeszedni pár dolgot.

- Miért nem mondhatsz semmit? – kérdezte és elvette tőlem a táskát.

- Mert akkor téged is megölnének. – mondtam és összehúztam a táskámat és oda léptem hozzá. – Soha semmi áron nem hagyom, hogy akármelyik szerettemet megölje valaki.

- Ki vagy te?

- Angelina Raynolds vagyok. Ugyan az, aki eddig. – mondtam keserű mosollyal, majd előhalásztam a telefonom és felhívtam a „Nagyembert".

- A Játszma elkezdődött. Nem, még meg van. – mondtam és a nyakláncomhoz nyúltam akaratlanul. – Küldj egy kocsit. Minél hamarabb végeznem kell. Visszaakarok térni a régi életemhez. Tudom, de akkor is. Értettem. Várok. – nyomtam ki a telefont.

- Veled megyek. – mondta Bruce és megragadta a kezem.

- Nem lehet.

- Hagy jöjjön. – állt meg Mark az ajtóban. – Ha ez igaz, akkor mindenkire szükségünk lesz.

- Hogy-hogy itt vagy? Most akartalak hívni.

- Itt hagytam a noteszemet. – mondta és a földön lévő füzetért nyúlt.

- Aha, értem. – mondtam és gyanakodva néztem rá. – Nem is mentél el igazából, igaz?

- Nem. Aggódtam érted. És a biztonságodért. Tudod, nem igazán ismerem ezt a tagot. – nézett gyanakvóan Brucera, aki állta a tekintetét.

- Most bezzeg nem játszadozol, azzal a fiúval.

- Oh..Most mérges vagy.

- Micsoda Sherlock vagy. Rájöttél igaz? Nem akarom belevonni Brucet ebbe az egészbe.

- Már akkor belekevertél, amikor oda jöttél hozzám. Én segíteni akarok neked. – szólalt meg Bruce.

- Rendben. – adtam meg magam, de nem tetszett ez az egész dolog.

Pár perc múlva egy autó állt meg a ház előtt. Beszálltunk és elindultunk. Előre ültem a sofőr mellé. És előszedtem a laptopot, ami a kesztyűtartóban pihent és azonnal utána néztem mindennek.

- Mi az úti célunk Angel? – kérdezte Mark, amikor elraktam a gépet.

- Olaszország.

- Az olaszok. – kezdte és láttam, hogy a tükörbe meg nyalja a száját. – Szülinapom van drágám?

- Nincs, de az a nőszemély jelenleg nyaral, szóval most beleköpök a levesébe egy kicsit.

- Na, végre. Itt az igazi Angelina. – mondta Mark. - Most már be kéne avatni Brucet is.

- Előbb elmegyünk hozzá, hogy hozzon magával ruhát. – mondtam. – Nos, ha annyira velünk akartál jönni, akkor készülj. Hozz pár váltás ruhát, és amire szükséged van. A pakolásra 10 perced van nem több. Kint fogunk megvárni. Diktáld le a sofőrnek a címed és oda megyünk, addig felhívom anyáékat, hogy közöljem velük, hogy hova megyünk és, hogy ne keressenek.

Amikor végezett beszállt a kocsiba és elindultunk a repülőtérre. Mire oda értünk már minden elő volt készítve. Az egyik testőre ott várt minket az ajtóba és elkísért minket a járműhöz. Felszálltunk Mr. Graham gépére és elfoglaltunk a helyünket. Pár pillanat múlva a tulajdonos is felszállt a gépére és elindultunk. Amikor sikeresen felemelkedtünk szembetaláltam a nagybátyám szigorú tekintetével.

- Mi az? – kérdeztem.

- Angelina. Miért nem avattad be még ezt a fiút? – kérdezte Mr. Graham.

- Nem akartam. – mondtam.

- Pedig illene, hiszen valamit félre fog érteni. De mivel te nem tetted meg kénytelen vagyok én megtenni.

- De...

- Nincs de.

- Miért vág mindenki a szavamba? – háborodtam fel és kifordultam az ablak felé.

- Ne duzzogj! Már nem vagy gyerek. – mondta, majd Bruce felé fordult. – Örvendek a szerencsének a nevem Anthony Graham. Angelina nagybátyja vagyok.

- Örvendek. Bruce Selman.

- Angelinát mióta ismered?

- Október óta, uram.

- Ne hívj uramnak.

- Rendben.

- Nos, akkor itt az igazság az unokahúgomról. 3 éves korától 12 éves koráig velem lakott így belekóstolt az én életembe, ami a bűnszervezetek lekapcsolása. Éppen ezért sokan akarják őt eltenni az útból és megszerezni azt, amit régen neki adtam. Gyere ide Angelina.

- Ne ugassak hozzá?

- Ne akadékoskodj velem.

Felálltam és oda mentem. Levettem a nyakláncomat, amin egy tenyérnyi medál volt.

- Látod ezt igaz? Ez a nyaklánc milliókat ér.

- Miből van ez, hogy olyan drága? – kérdezte a fiú.

- A tartalma a legdrágább. – mondta és kinyitotta a medált, amiben sok kicsi gyémánt volt. – Rá bíztam, mert soha nem kapták el eddig. 4 éves kora óta hordja. Egy chip van benne a világ összes hadititkával.