Darcie

Elgondolkodtató így felnőtt fejjel, hogy ha két ép ésszel rendelkező ember gyermeket vállal, és az a gyermek megszületik, akkor miért adják árva házba? Majd amikor a gyerek felnőtté válik, kap egy élete végéig elegendő összeggel rendelkező számlát, plusz egy ház kulcsot. Ha elhagytak még is mi a francért törődnek velem? Miért kellett a világra jönnöm? Vagy most miért is dolgozom? Nem is kellene dolgoznom. Mi értelme? Fel kelni, eljönni dolgozni haza menni, enni, aludni, majd újra felébredni. Muszáj. Muszáj vagyok. Ha egyedül vagyok otthon még megölném magam. A hang a fejemben... A saját hangom. Folyton megpróbál rávenni arra hogy nincs is értelme az életemnek. Valójában igaza van. Ezért is kell gyógyszerekkel elnyomnom a hangot.

– Elnézést fiatalhölgy – bök meg hátulról egy öreg hölgy. Felé fordulok. Rövid ősz, dajjeres haj. Ráncos szemek, gyöngy sorok. – Megmondaná merre találom a Lattafa parfümöket? Ajándékba szeretném – mosolyog. Vagy inkább vigyorog. Nem sóhajtok. Nem tehetem. Eladóként dolgozom. Kurvára mindent a vásárlókért. Gyerünk mosolygok Darcie! Azon vagyok hidd el!

– A mögöttünk lévő, polcon a harmadik sorban balra – mosolygok. Még csak meg sem köszöni csak vigyorogva bólint. Visszatérek a dolgomhoz. Feltöltöm a tamponos, és betétes polcot. Kihúzom a polc belsején található kis dobozokat, feltöltöm a polcot, majd amiket kivettem előre pakolom. Az emberek jönnek mennek. Főleg az ünnepek előtt. Egy pláza drogériájában dolgozom, és néha beugrom a könyves boltba is. Van hogy túlórázom is ott. Ilyenkor mindig sokan vannak. Mit csináljak? Miért ülnék otthon? Abban a kurva nagy házban! Egyedül... Egyedül... Néha olyan érzésem van mintha valaki figyelne. Pedig tényleg senki nincs ott. 

– Elnézést, tudna segíteni? – kérdezi egy szőke hajú kék szemű nő, egy három éves kislánnyal a kezében, aki bömből. 

– Mit szeretne? – állok fel.

– Nem találom azt a fajta gyermek fürdetőt, ami hipoallergén. 

– Át lett pakolva más helyre. A pelenkákkal szembeni polcon található legfelül.

– Nagyon szépen köszönöm! – hadarja, majd elrohan a síró gyerekkel. Megfájdult a fejem. Mennyi az idő? Végre. Zárunk lassan. Elpakolom az üres dobozokat a raktárban, majd átveszem a munkás pólómat.

– Bezársz? – kérdezem Sarah-tól. Kábé velem egy idős szőke hajú barna szemű lány. Azt hiszem egyszerre kezdtünk itt. Eléggé szótlan akár csak én. Soha nem keressük egymás társaságát. Sőt a többi idősebb nővel sem. Persze ők megtalálják a közös hangot, főleg ha férfiakról van szó.

– Igen – zárja le az előtte lévő kasszát.

– Okés. Akkor majd holnap – biccentek, majd a karomra teszem a kabátomat, és elindulok. Az ajtó kinyílik előttem. Újra tömeges zaj sérti a fülem. Gyerek sírás. Kiabáló szülők. Szorongó férfi aki nem tudja eldönti milyen gyűrűt válasszon a nejének. Hamarosan itt a karácsony. A pláza égősoroktól, fénylik. És a rádióban, a We Wish You A Merry Christmas című dal szól. A mozgó lépcsőre állok ami levisz a földszintre. Besétálok a könyves üzletbe. Adam, már zárni készül. Őszes haja rövidre van nyírva, és piros kötött pulóvert visel. Benyitok majd megállok az ajtóban. 

– Áhh! Szia Darcie! – mosolyogva néz rám miközben egy dobozba könyveket pakol. – Hogy vagy? – kérdezi. Hogy vagyok? Nem tudom. A fojtogató érzés a torkomba arra utal hogy be kellene vennem a szorongásoldómat.

– Megvagyok.

– Holnap be tudsz ugrani? El kell mennem.

– Persze. Holnap amúgy sem melózom.

– Köszi – néz rám újra mosolyogva.

– Én megyek is – biccentek, majd mielőtt köszönhetne elhagyom a helységet. Az üzletek körülöttem még élnek. Javában, mint az emberek. Csak én haldoklom. Vagy talán egész életemben haldokoltam. A te hibád! Már rég búcsút mondhattál volna ennek az egésznek ha elvágod a torkod vagy felvágod az... – Kussolj már el! – veszek mély levegőt, miközben magamra veszem a kabátomat, és a nyakam köré tekerem vajszinű pamut anyagú sálamat. A szél enyhén fúj. A hó hatalmas pelyhekben húll. Az utcák zúdultik vannak emberekkel. Elindulok végre, az unalmas otthonnak nevezett házamba. A telefonom a kezembe veszem hogy megnézzem az időt, és ekkor egy üzenet villan fel.

Jess: Mitcsinálsz?

Én: Most indultam el haza. Miért? 

Lehet nem kellett volna azt írnom hogy haza felé tartok. Ki tudja mit talált ki már megint. Folyton bulizni akar vinni. Utálok tarsaságba menni.

Jess: Oké, akkor én is elindulok, majd ott találkozunk! Puszii!

Oké... Mit akar már megint? Semmi kedvem ahhoz hogy megint kitalálja, hogy menjünk el a haverokkal valahová. Nekem nincsenek haverjaim. Nincsenek barátim. Jess is csak azért a barátnőm, mert a suli után, többször elhívott beszélgetni, és tud a mentális szarságaimról. Megállok az egyik buszvárónál, majd felszállok. Újra a telefonomra nézek. A tiktokot pörgetem. Minden nap ugyanaz. Táncos videók, cuki állatok, főzős videók. Fellálok majd megnyomom a leszállás jelzőt. Leszállok, majd át sétálok a zebrán, a járdára. A telefonom még mindig pörgetem. Újabb unalmas videók. Smink tutorial. Barkácsolás, outfit trendek, majd hirtelen elesek. Jobban mondva valakinek megyek. Olyan kemény volt a mellkas aminek ütköztem, hogy a fejem fogom. Félnezek egy pillanatra. A férfi egy szikla. Fekete haja átmenettel nyírt. Éles egyenes csík díszeleg benne. Fekete szövet kabátot visel. Lenéz rám bogár fekete szemeivel. Éles, izmos, csontos arcszélek, ajkai szétválnak egymástól ahogy rám pillant. Bőr kesztyű fedi hatalmas kezét. Felém nyújtja. Elfogadom. Hirtelen mozdulattal húz fel. Túl könnyű vagyok. Akár egy pihe a szélben úgy rántott fel. Erős a fogása. Egyetlen mozdulattal elroppanthatná a nyakam. Egyetlen mozdulat is elég lehetne. Úgy néz rám mint aki soha nem látott még nőt. Erős, magabiztos a kisugárzása. Könyörtelen, félelmetes... Vonzó? Kérd meg hogy törje ki nyakad! Mire vársz?  Fogd be! Hallgass el!  Gyerünk kérd meg! Azt mondtam kussolj!

– Ne haragudj! Nem sérültél meg? – vizslat rajtam végig. Fekete szempárja ide oda rohan arcomon. Talán emiatt ég annyira, vagy a kurva szél miatt? Az ő arca is piros. Biztos hogy a szél miatt. 

– Nem – rázom meg fejem.

– Biztos nem ütötted magad? Elég nagyot estél – érinti meg vállam finoman. Hiába, ha súlyos, és hatalmas. Még csak most látom hogy másfél fejjel magasabb nálam. Ez a férfi egy erős testalkatú, megtermett szikla. Megrázom a fejem. Tekintetem vállán pihenő kezére siklik. Azonnal elkapja. – Még egyszer bocsánat – szabadkozik, majd beül az előtte lévő fekete sötétített ablakú autóba. Miért kér bocsánatot, amikor én voltam az aki neki ment? Nem nézek vissza. Tovább sétálok a lámpák fényei alatt.

Az emberek már alig alig látszódnak a sűrű hóesésben. Feljebb húzom sálam, és már a kapucnim is a fejemre teszem. Hideg van. Kurvára. 

A kapu elé érve előveszem a kulcsaim majd kinyitom és felsétálok az ajtóig. Azt is kinyitom. Arcomat meleg levegő csapja meg. Kiráz a hideg tőle... Meg attól a férfitól is. Azt hiszem nyomot hagytak bennem a fekete szemei... Mint egy démon.

Leveszem a kabátomat, majd lerúgom csizmáimat. Zokniban sétálok végig a márvány mintás padlón. Padló fűtés van, ezért szeretek csak zokniban járkálni. A konyhában vizet eresztek egy pohárba, majd egy szuszra megiszom. Ránézek a pohárra. Remeg. Vagy is a kezem... És a mellkasom is szorít. Egyedül vagyok. Kurvára egyedül. De szeretsz egyedül lenni! Igen, ez is igaz. De mi van ha valaki egyszer betör hozzám? Ha a falnak szorít és megfojt, vagy bele veri a fejem a sziget pult sarkába? Akkor meghalsz... Valószínűleg. Hiszen ezt akarod nem? Fogd be! Miért nem könnyítel magadon? Itt vannak az éles kések, vagy a borotva pengék. Igen igazad van, így a fájdalmam enyhülni fog. Benyúlok a felső szekrénybe, ott tárolom a pengéket. Közelebb van mint a fürdő. Előveszem a kis dobozt, majd benyúlok alulra a szekrénybe és előveszek.egy üveg bort. Milyen érdekes... Egy egész életre való bort hagytak rám a szüleim. Talán ezzel is foglalkoztak? Kit érdekel, csak vágd meg magad! Legyen könnyebb végre nem? Igen, igazad van. Megrázom a fejem ki öntök a vörös folyadékból, a fejem fölött lógó egyik boros pohárba, majd a nappaliba lehuppanok. A szemben lévő kis asztalon mindenféle gyógyszer megtalálható. Be kellene vennem. Nem, nem kell! De kell, hogy téged ne halljalak a fejemben. Vágd meg magad! Könnyíts a keserűségen. Igazad van! Belekortyolok a borba,majd hátra dőlők. A bor kesernyés, savanykás íze marja a légcsövem. Felhúzom fekete pulóverem ujját az alkaromon. Kezembe veszem a pengét. Lassan vágom meg bőrőmet. Fáj... Fáj... De kellemes. Fellélegzek. Ez már hiányzott. Talán utoljára egy hete csináltam. Újabb metszés. Égető érzés, fájdalmas... Olyan jó. Olyan érzés amit leírni nem lehet szavakkal. A vérem pöttyökben mutatkozik. Gyerünk! Mélyebben! Kussolj! Azt mondtam mélyebben... Tudom hogy akarod! Még jobban felélegezhetsz! Valóban? Hát persze. Csináld! Csináld! Csináld! Még feljebb tűröm az anyagot. Belemélyesztem a bőrömbe a pengét. Felszisszennek... Fáj... Még is mosolygok... Még is szárnyalok. A bennem lévő szorongás, a mellkasomban ragadt hideg hűvös érzést átveszi, egy forróság. Hátra döntöm fejem teljesen. Most vágd meg a torkod. Csak egyetlen metszés! Fogd be! Fogd be! Már így is sokat tettem! Gyerünk tedd meg! Hiszen nincs értelme élnünk. Tedd meg! Tedd meg! Tedd meg! Kussolj már! Tedd meg Darcie! Tedd meg! Megrázom a fejem, talán akkor abbahagyja. Csak egy apró metszés Darcie... Felemelem a kezemben lévő pengét. Ideje megtennem. Itt az ideje. Így van! Itt az ideje! Tedd meg! A fejem még mindig hátra döntve tartom. Megfeszül a nyakamon a bőr. Tedd meg! A pulzusom lüktet. Tedd meg! A bőrömhöz érintem. Tedd meg! Lehunyom szemeim. Tedd meg! A hideg penge megérint, majd ekkor hangosan megszólal a csengő. Elfordítom fejem a hang irányába. Sóhajtok, majd felemelem fejem. Bassza meg Jess itt van! Kár hogy nem a holttestedet találta meg! Kussolj már! Fellálok, majd kinyitom az ajtót. A csendes hóhullás hózivatarrá vált A havat arcomba fújja a szél. Össze fonom karjaim magam előtt úgy sétálok ki a kapuig. 

– Sziaa! – integet mosolyogva. Már megint befestette a haját? A múltkor szőke volt. Most meg fekete. Újabb piercing díszeleg az orrában. Most olyan mint egy bika. 

Kinyitom a kaput előtte majd besétálunk a házba. Leveszi a kabátját majd lehúzza a cipőjét, és egyenesen a konyhába rohan. Előveszi a forró csokiport, majd a hűtőbe nyúl, és tejet vesz elő.

– Tudod hogy tejjel szeretem. Sokkal krémesebb – mosolyog majd a mikróba teszi a tejjel teli bögrét, és felmelegíti. Beleteszi a forró csoki port. Össze keveri és tejszínhabot nyom a tetejére. – Csináljak egyet neked is? – kérdezi miközben felül a pultra. Megrázom a fejem. – Jól vagy? – húzza össze szemöldökét miközben a gőzölgő pohár fölé emeli ajkait. Most akartam megölni magam. Még nincs késő. Most is megteheted! Fogd be! 

– Meg vagyok.

– Jobb az új gyógyszer? A régi azt mondtad gyenge volt.

– Talán... Nem tudom – vonok vállat.

– Ugye nem iszol rá? 

– Néha – vonok vállat újra. – Baszd ki a vér folyik végig a karamon. Melegség önti el. – Mindjárt jövök – mondom majd nyugodtan elsétálok a fürdőbe. Előveszem a kötszereket, majd körbe körbe tekerem rajta. Leragasztom, lehúzom a pólóm majd vissza indulok a konyhába, de ő már a kanapén ülve veszi kezébe a boros poharam. Szúros szemekkel néz rám. A penge a zsebemben pihen.

– Megbeszéltük hogy nem iszol rá – nem válaszolok csak mellé ülök.

– Miért jöttél?

– Mert november huszadika van. A szülinapod – mosolyog. Tényleg ma van a szülinapom? Azt sem tudom milyen nap van ma. – Boldog születésnapot! – ölel magához, majd egy kis dobozt nyom a kezembe.

– Nem kellett volna.

– De hogy nem kellett! – veszi elő gloját majd elkezdi szívni.

A fekete dobozon lévő, kis piros masnit leszedem majd kinyitom a dobozkát. Egy ezüst karkötő, J&A betű mintával a közepén. Ő az egyetlen aki folyton emlékeztet arra hogy öregszem.

– Köszönöm Jess.

– Hány éves is lettél? – vigyorog. – Huszonkettő?

– Azt hiszem... Igen.

– Szóltam a haveroknak. Mit szólnál ha elmennék kicsit bulizni? Azért tényleg csak a szülinapod van. Vegyél fel valami csinit.

– Nincsenek "csini„ ruháim, és nem fogok mínusz négy fokban szoknyában rohangálni.

– Akkor mindegy – forgatja meg szemeit. – Amiben jól érzed magad – von vállat. Azt mondja szólt a haveroknak. Nekem nincsenek haverjaim. Neki vannak akik ismernek engem. Lucas, Aiden, Carter, és Harper. Harper és Lucas kábé két évig jártak, azután szakítottak. Viszont barátok maradtak. Jess mindig elmondja hogy néha dugni szoktak. Nem is vártam mást. Csak azért lógtam velük, mert Jess nem engedte hogy egyedül legyek. 

– Lezuhanyzom és átöltözöm – állok fel majd elindulok a fürdőbe.

– Oké – kiált utánam. Újabb értelmetlen éjszaka egy zajos fiatalokkal teli helyen. Semmi értelme. De mit csináljak? Üljek itthon? Legalább így ma kimaradnak a hülye gyógyszerek. Soha nem szerettél társaságban lenni. Tudom. Maradjunk itthon! Kussolj! A fürdőben is végezhetnél magaddal! Kussolj már! Meddig akarsz várni? Fogd be! Rázom meg fejem a tükör előtt majd hideg vízzel megmosdom, és megnyitom a zuhanyt hogy beállitsam a víz hőmérsékletét.