Hyun Ji POV:

Minah, Hobi, Namjoon és én még aznap este felhívtuk az összes osztályelnököt, hogy alakítsanak csoportokat. Mindegyikben legyen legalább két fiú. Kikötöttük, hogy ezek a csapatok mindig együtt mozogjanak és sehova ne menjenek egyedül, mert Eunha esetéből is tanulva nem szabad még iskolán kívül sem egyedül járni. A csapatok minden tagja felelős egymásért, nem hagyhatják el a másikat.

Az osztályelnökök nem voltak elragadtatva, mert túl sokszor van mindenkinek külön órája, de miután elmeséltük mi történt aznap rögtön nekiültek pár emberrel csapatokra osztani az osztályt.

Osztályelnökként nekem is fel kellett osztanom a magam osztályát. Az én csapatomba raktam Eunha-t, Tae-t, egy gyengébb lányt, akire eddig is többet figyeltem, mert sokat betegeskedett, és egy még egy erősebb fiút.

Már másnap eszerint a rend szerint indultunk el. Eunha nálam aludt, így hárman indultunk el reggel suliba, de előbb elmentünk Eunha táskájáért, majd felvettük a lányt és a srácot is. Nem akartam a kocsimat is vinni, de így volt az egyszerűbb. Remélhetőleg a banda nem csinál vele semmit...

Mikor megérkeztünk örömmel konstatáltam, hogy senki sem érkezett egyedül. Három és négy fős csoportokban érkeztek az emberek, senki nem volt egymagábanl.

-Remélem működni fog – sóhajtottam, majd bementünk az épületbe.

Ahhoz képest, hogy csak 27-en voltak a bandából, úgy tűnt mintha legalábbis egy hadsereg lenne.

-Hyun Ji szükség van erre? – állított meg hirtelen egy csaj – Most minden reggel el kell viselnem azt az idióta Hwant – csapott mérgesen a combjára.

-Ha szeretnéd, hogy délután összeverjenek akkor felőlem járkálhatsz egyedül is a műkörmeid biztos elijesztik őket – feleltem, majd faképnél hagytam a dühös csajt.

Többen is az ötlet ellen voltak, de tegnap hiába tanakodtunk Hobiékkal órákon át, semmire sem jutottunk. Ennél jobbat nem tudtunk kitalálni. De nem hagyunk fel a gondolkozással. Egyébként is. Nem maradnak itt örökre. Ez csak ideiglenes megoldás.

Suga és Jin húsz perces késéssel érkezett, majd vágódott le a padjukba. Morcos hangulatukban még a tanárnak sem szóltak vissza, amire a tanár csak pislogás nélkül nézte őket egy ideig, majd elégedetten folytatta az órát.

Kíváncsi lettem volna mégis mitől ilyenek, de közben azt is észrevettem, hogy a zöld hajú kissé nehézkesen mozog. Nem értettem miért jött ilyen hamar suliba, plusz az is érdekelt volna mégis hová lett a házunkból.

Merengésemből a tanár ébresztett fel, de Minah súgott nekem, így megúsztam. Úgy döntöttem nem foglalkozom velük. A saját csapatomat kell megvédenem. Jiminéket ki kell raknom a képből.

Eunhat annyira megviselték a tegnap történtek, hogy egész nap Taevel volt és semmi pénzért el nem mozdult volna mellőle. Második órán dolgozatot írtunk, így mindenki a teremben volt. A srácnak és a lánynak más órája volt, így csak hárman maradtunk a csoportunkból.

-Hyun Ji – lépett a terembe egy végzős fiú, majd átadott egy papírt.

-Mi ez? – kérdeztem elvéve a fehér füzetdarabot.

-Jimin küldi – húzta el a száját, a teremben lévők pedig döbbenten pislogtak felénk.

-Vidd vissza neki – dobtam az asztal lapjára, majd ismét jegyzeteimbe temetkeztem, miközben hallottam ahogy a fiú kimegy a teremből. Felháborítónak és lekicsinylőnek találtam, hogy így akar nekem üzenni.

Hirtelen erős, döngő lépteket hallottam, amire értetlenkedve kaptam fel a fejem, de ekkor már előttem állt egy mérges Jimin.

-Miért viselkedsz úgy, mint valami királynő? – kérdezte idegesen széttárva kezeit, de láttam ez még a visszafogott verzió nála, azonban hiába történt köztünk akármi is, ez a stílus igencsak kihozott a béketűrésből, és az még rátett egy lapáttal, hogy barátnője van és úgy csókolt meg.

-Talán ha nem levelekben üzengetnél nekem, mint valami titkos hódoló, akkor esetleg meg is hallgatnálak – vetettem rá egy szúrós pillantást.

-Ne álmodozz – legyintett, ami tényleg szíven ütött, de mivel folytatta kénytelen voltam ezt lenyelni – Ha esetleg még érdekel, amit a gyűlésen megbeszéltünk, akkor elmondanám, hogy a többiek belementek a fegyverszünetbe. De akkor nincs elkülönülés, egyen ragúként kezeltek minket és minden diák beszélhet a másikkal, legyen az új vagy régi diák – adta meg a feltételeket, miközben átható tekintettel figyelt engem, de igyekeztem ezt figyelmen kívül hagyni.

Kellett pár másodperc mire megértettem mit akar, ugyanis ennek nem láttam értelmét. Kissebségi komplexusuk van vagy mi? Miért akarnak ezek a bandázók a mieinkkel társalogni? Pont azért jöttek létre a csoportok, hogy ezeket elkerüljük! Nem tetszett ez az egész...

-Ha tárgyalni akarsz, akkor azt az ebédszünetben a médiateremben –mélyedtem ismét a jegyzeteimbe mintegy jelezve, ennek a beszélgetésnek vége.

-Már megint olyan felsőbbrendű vagy –mondta olyan halkan, hogy csak én halljam, mire csodálkozva kaptam rá a tekintetem, de ő csak kényelmesen kisétált az éppen bejövő tanár mellett.

Nem tudtam száz százalékosan a tesztre koncentrálni, ami szerintem meg is látszott a teljesítményemen, azonban fontosabb dolgom is akadt. Kicsengő után rögtön Minahoz mentem.

-Bűzlik – mondtam egyszerűen miközben elhagytuk a termet, Tae és Eunha előttünk mentek, így szemmel tudtam őket tartani.

-Pedig zuhanyoztam reggel – felelte.

-Ne most humorizálj már jó? – kértem fájdalmasan.

-Jó jó – vigyorgott – De igazad van. –Nagyon nem stimmel a dolog, azonban nem nagyon tudunk mit tenni ellene – húzta el a száját miközben kinyitotta a szekrényét, mi hárman pedig körbe véve őt tanakodtunk.

Becsengettek és mi semmire sem jutottunk. Miért akarnak ezek velünk beszélgetni? Azt hittem csak a saját társaságukban hajlandóak levegőt venni.

Elérkezett az ebédszünet ideje, én pedig Minahval, Hobival és Hwannal elmentünk a médiaterembe.

Ők is négyen voltak. Jimin, Suga és még két srác. Mind a négyen flegmán ültek a forgószékekben, amik egy nagyobb asztal körül helyezkedtek el.

Miközben bevonultunk megakadt a szemem Suga-n. Ő is rám pillantott. Még látszott rajta, hogy nincs a toppon, de szerintem semmi pénzért ki nem mutatta volna. Tartottuk a szemkontaktust amíg leültem. Mintha egyfajta tisztelettel vegyes tartózkodással nézett volna rám. Ekkor Jimin köhintett egyet, én pedig elkaptam Suga-ról a tekintetem.

-Miért szükséges ehhez egy „tárgyalás" –kérdezte kissé gúnyosan.

-Mert mint értelmes emberek egy ilyen komoly ügyre szánunk időt, méghozzá egy rejtett helyen, ülve – feleltem.

Jimin rám kapta tekintetét, ám abban semmi érzelem nem volt. Kifejezéstelen, de én a szemeiből már tudtam olvasni.

Kezdtem teljesen összezavarodni. A gyűlésen még teljesen úgy tűnt, hogy szeret engem... Pff ez de rosszul hangzik... Szóval akkor még úgy tűnt... Aztán jött az a JinAh, aki feltehetőleg a barátnője, majd dühösen elküldött. Tudom, hogy csak a testi épségem miatt aggódott, azonban én utáltam, ha valaki ilyen gyengének néz. Ilyenkor mindig az ellenkezőjét akarom bemutatni.

Aztán éjjel... Olyan gondoskodónak és ártatlannak tűnt... De akkor miért ment el úgy, hogy csak annyit mondott, hogy igaz volt? Miért ilyen velem? De legfőképp én miért vagyok vele ilyen?! Hisz a szemeiben egyértelműen látom a bánatot! Vagy lehet nem miattam van?...

Valószínűleg ennek is JinAh az oka...

Elkaptam róla a szemem mielőtt túlspiláztam volna a dolgot és igyekeztem a „békekötésre" koncentrálni.

-Szóval mit akartok? – kérdezte Hwan –Hyun Ji elmondása szerint egy társaságban akartok lenni az idevalósiakkal.

-Ha már egy suliba járunk – rántott vállat az egyik ismeretlen srác. Szemei sötétek voltak és minden gonoszságot kinéztem volna belőle. Kirázott tőle a hideg.

-Min töritek már a fejeteket? – kérdeztem karba tett kezekkel.

-Te miért kezdesz mindig rögtön gyanakodni? – kérdezte a másik idegen srác felindultan.

-Mert van mire – vágtam rá.

-Micsoda egy ri...

-Hé! – kiáltott Jimin, mire döbbenten kaptam rá tekintetem, ám ő a sráchoz intézte szavait – Maradjunk témánál oké? Felőlem utána szétszedhetitek egymást.

A szünet végén letaglózva jöttem ki a teremből, mellettem három társammal.

-El se hiszem, hogy belementünk ebbe –ráztam a fejem még mindig hitetlenkedve.

-De ez teljesen jó nekünk – tárta szét a karjait Hobi – Ha beszélgetni akarnak, akkor beszéljenek. Biztos nem telik pszichológusra.

-Rájuk férne néhány kezelés - dörmögte orra alatt Hwan.

-Srácok a lényeg, hogy végre abbahagyják a veréseket – békített minket Minha – A csoportok majd vigyáznak egymásra. Csak szólni kell mindenkinek, hogy most fokozottabban vigyázzanak.

-De azt mondták nem vernek meg több embert – mondta Hobi.

-Nem baj – felelte barátnője – Ne kockáztassunk.

Még volt két órám, de egyiken se tudtam koncentrálni. El se tudtam képzelni mégis mi baja Jiminnek. Lehet én szúrtam el? Egyáltalán mi is van akkor köztünk??

Fáradtan fuvaroztam haza mindenkit, majd mire Taevel hazaértünk már totál kivoltam.

Anya már otthon volt és a vacsit főzte, addig mi felmentünk tanulni.

Egyszer csak anya kopogott be, majd egy bicskával a kezében beljebb jött.

-Ezt a vendégszobában találtam – nyújtotta felém a zsebkést – Szerintem Jimin hagyta itt. Odaadnád neki holnap?

-Persze – mosolyogtam rá, majd miután kiment, közelebbről is szemügyre vettem.

Bátyónak

Ezt állt rajta.

-Bátyó? – ráncolta homlokát Tae – Nem lehet, hogy akkor Suga-é?

-Nem tudom – forgattam kezemben a kopott darabot – Elég réginek tűnik. És nem is drágának...

-Intézzem el én?

-Nem kell – tettem le az asztalra, majd rá mosolyogtam – Folytassuk.

Éjjel képtelen voltam aludni. Elszúrtam. Már megint. Én mindig mindent elrontok. Jimin nem is tett semmi rosszat és én mégis úgy bántam vele, mint amikor megismertem.

Fejemben teljes káosz uralkodott, amin nem tudtam sehogy sem segíteni. Többször is lepörgettem magam előtt az eseményeket, de Jimin azután, hogy éjjel bejött a szobámba annyira megváltozott. Miért nem jött oda hozzám? Miért egy cetlin üzent? Miért viselkedik így??

Annyira szerettem volna már, ha vége lett volna ennek az egésznek, hogy újra helyreálljon a megszokott rend, a béke és azzal tudjak foglalkozni, amivel egy magam korúnak kellene. Anya esküvője is hamarosan itt lesz. Én leszek a tanúja és megkért, segítsek neki megszervezni az egészet.

***

Két hét eltelt. Két hétig semmi nem történt. Jiminnel kerültük egymást és ismét a régi haverjaival lógott. Két hétig rám se nézett. Két hétig volt néma csend. Két hétig minden rendben volt a suliban. Két hét. Ennyi volt a béke.

Utána kitört a háború...

Sziasztoook!! ^^ :3

Ezer meg még ezer bocsi a késésért! Eléggé elfoglalt voltam és tudom ez iszonyat gagyi rész lett :/ De ígérem a kövi eseménydúsabb lesz :3

Köszönöm, hogy ilyen sokan olvassátok és csillagoztok :33

Saranghaee!! ❤❤❤