Telefonjának jelzése szakította meg csókunkat. Még mindig ölében ültem mikor elolvasta az SMS-t és arca egyszeriben nagyon elkomorult és összeszorította szemeit.

-Ilyen nincs - mormolta, majd homlokát kezdte dörzsölni.

-Mi történt? - kérdeztem aggódva.

Derekamnál fogva visszahelyezett a kőre, majd rögtön tárcsázott.

-Jin gyere ki a kocsihoz - szólt bele és már le is tette, majd hozzám lépve leguggolt elém - El kell mennem - nézett szemeimbe, amiben a harag halvány szikráját láttam megcsillanni - Tudnád nélkülözni a kocsid? Tudod a motorom... - mosolyodott el utalva kis incidensemre.

-Jaj már - ütöttem vállon nevetve - Elviszlek csak mondd el mi történt - kértem.

-Épp az előbb húzott be neked egy állat, nem vezethetsz - rázta meg a fejét - Tudod mit? Hazaviszlek. Pihenned kell - húzott fel megragadva kezeimet, így már állva néztem mérgesen szemeibe és rászorítva ujjaimat az övéire nem engedtem tovább menni.

-Mondd el mi a baj - kértem most határozottabban.

Ajkait beharapva hajtotta le fejét, majd nagyot sóhajtva húzott az ajtó felé.

-Majd útközben - mondta a lépcsőn lefele menet.

Nem volt erőm ellenkezni, így hagytam, hogy magával vigyen. Kimentünk a bejárati ajtón és egy a kocsimnak támaszkodó Jint találtunk kint.

-Itt a táskád - nyújtotta felém a darabot, amit nem értettem honnan tudta, hogy ki kell hozni, de inkább nem tettem szóvá.

-A kulcsok - vettem ki belőle, majd adtam Jimin kezébe, de mielőtt elengedtem volna kijelentettem.

-Veletek megyek - mondtam mélyen szemeibe nézve, de ő csak megrázta a fejét.

-Nem fogadnának szívesen hidd el - lépett közelebb, majd hátraigazította egy tincsemet.

-Nee Jimin mondd, hogy nem! - kiáltott fel Jin fájdalmasan, majd hátravette a fejét és elkezdte beleverni a kocsi tetejébe - Teljesen meghibbantál?! Pont vele kellett összejönnöd?! Pont...

-Most fogd be Hyung - szólt rá mérgesen -Az én dolgom nem a tied. Most pedig menjünk JinAh-ért.

-Ki az a JinAh? - kérdeztem értetlenkedve.

-Az, akit ma megvertek a haverjaid - lökte oda mérgesen Jin, majd beszállt a hátsó ülésre.

-Most lányt vertek meg?! - döbbentem le -Ezt nem hiszem el - hajtottam le szomorúan a fejem, majd gyorsan összeszedtem magam és ismét Jimin-re néztem - Akkor is veletek megyek - jelentettem ki.

-Nem - nézett mélyen szemeimbe Jimin -Ha Jin így fogadta gondold el... - nyelt nagyot, majd hirtelen magához szorított.

Visszaöleltem, közben beszívtam kölnijének páratlan illatát. Megnyugtató volt ölelése, és erős szorításából levettem, hogy aggódik értem, ami jól esett, de felesleges volt.

-Veled akarok menni - mondtam a mellkasára döntve fejem - Nem kell tudniuk mi történt.

-De akkor nem tudlak megvédeni - tolt el magától és két keze közé véve arcomat fürkészte tekintetem - Az pedig borzalmas lenne... Ha történne veled valami - nyelt nagyot.

-Én is jövök! - hallottam hirtelen magam mögül Hobi hangját - Azt hittétek itthagy... Jóságos szent gatyakötő madzag - tátotta el a száját ahogy meglátott minket - Hyun Ji... - nézett rám kételkedve - Most épp fojtogat, vaagy... - nem merte kimondani. Jimin nagyot sóhajtva engedett el, majd lépett egyet távolabb.

-Majd később megbeszéljük - mondta halkan, majd beült a vezetőülésre.

-Szállj be - mondtam Hobinak, majd beültem az anyósülésre.

Mikor mindenki elhelyezkedett elindultunk.

-Ne haza vigyél - mondtam Jimin-nek -Veletek megyek.

-Mit játszod a hőst? - szólt előre Jin nagyszájúan - Vigyük haza Jimin. Csak útba lenne és felháborodást váltana ki.

-Az a baj, hogy sietnünk kell - mondta az útra szegezve tekintetét - Nem hagyom, hogy bántsák.

Jól estek szavai, de inkább nem szóltam semmit. Habár arcom még mindig fájt, attól még tudtam mozogni. Kutya bajom.

Jimin egyre kifele ment a külvárosba, méghozzá abba a részbe fordította a kocsit, ami tipikusan a Jimin féle bandákról volt híres.

Szinte hallottam Hobi hangos nyögését, amikor megálltunk egy romos épület előtt. Jimin kicsatolta magát, majd rám nézett.

-Maradj itt. Nem leszünk sokáig - nyomott gyors puszit arcomra, de mielőtt elhúzódott volna még a fülembe súgta - Kérlek most tényleg ne gyere utánunk.

Azzal rám se nézve kiszállt a kocsiból, majd elindult egy messzebb álló épület felé. Belökte lábával a koszos ajtót, majd Jinnel a nyomában bement.

Amint eltűntek az ajtó mögött kinyitottam az ajtót.

-Hyun Ji! - szólt rám Hoseok mérgesen -Azonnal szállj vissza!

-Nyugi - hajoltam be, majd elmosolyodtam - Nem kell jönnöd - csaptam be, majd indultam el.

Pár másodperccel később hallottam, ahogy kinyitja, majd becsukja az ajtót és mellém fut. A fal mentén közelítettük meg az épületet a kihalt utcában. Komolyan semmi életjel nem volt látható itt.

Ahhoz az épülethez érve, ahova bementek lelassítottunk és le is hajoltunk, hogy az ablakban ne lássanak meg. Megálltunk az egyik alatt, ahonnan rögtön hangok ütötték meg füleinket.

-Miért hagytátok magára? - üvöltött fel Jimin, amire szívembe fájdalom nyilallt -Rád bíztam, hogy vigyázz rá! Hol a fenében voltál amikor megverték?!

-Én... - hallottam egy ismeretlen hangot -Csak egyedül akart lenni...

-Éppen ezt nem volt szabad! - kiáltotta - Ő volt az elsődleges célpontjuk tudod jól te barom!

Lehunyt szemekkel guggoltam az ablak alatt. Nem akartam elhinni, hogy ez Jimin. Már megint olyan vad... Muszáj tennem valamit, hogy megváltozzon...

-Bent van? - kérdezte még, de választ nem kapott, csak lépteit hallottam távolodni.

-Szóval Hwan-ék megint megvertek valakit -ráztam meg a fejem fáradtan - Mikor lesz már ennek vége? - suttogtam reményvesztetten.

-Ne aggódj - simogatta meg a hátam -Úgyis átküldik őket más suliba. Nem sokáig rontják már itt a levegőt.

Hálásan mosolyogtam rá, amikor is hirtelen kivágódott az ajtó mellettünk, mi pedig ijedten pattantunk fel.

-Nézzenek oda kémek - mutatott ránk röhögve egy ismeretlen srác - Hé srácok megjött az esti műsor - kiáltott be az ajtón, majd lassan felénk sétált.

-Hyun Ji - rángatta meg Hoseok a pulcsimat - szerintem menni kéne...

-Most már késő - vigyorgott gúnyosan az ismeretlen, majd megragadta a karom, de én kiforgattam azt kezei közül. Meglepődött, hogy ilyen gyorsan kiszabadítottam magam, de hamar elmosolyodott - Szeretem a vad csajokat - jött közelebb és már éreztem undorító leheletét, de én csak hátat fordítottam neki és elindultam a kocsimhoz. Valahogy elment a kedvem ettől az egésztől.

-Nem mész sehova - kapott utánam és rántott magához, így mellkasának ütköztem - Nem kellett volna idemerészkedned. Mondjuk, ha jobban belegondolok én nem bánom - vezette le kezeit a combomra.

Éktelen harag áradt szét a testemben, így megragadtam a kezét és hátracsavartam. Felkiáltott fájdalmában, a többi pedig rögtön nekem ugrott volna, ha Hoseok nem segít be.

-Hagyjátok! - hallottam meg hirtelen Jimin hangját, és lám! A három srác rögtön elengedett minket.

-Hallgatóztak Jimin - mutatott rám az egyik.

-Befelé - intett nekik a fejével, mire azok szó nélkül bementek, de arcuk arról árulkodott, hogy ilyet azelőtt még nem csinált. Kezdtem sejteni mekkora befolyása van Jiminnek ezeknél...

-Azt mondtam várjatok a kocsiban - lépett közelebb mérgesen - Miért nem tudsz csak egyszer is a testi épségedre gondolni? -sóhajtott, majd fáradtan megdörzsölte szemeit - Na gyertek - ragadta meg a a karom és vezetett a kocsimhoz - Itt vannak a kulcsok - nyomta a kezembe - Menjetek haza - nézett hirtelen szemeimbe - Majd én is megyek.

-Dehogy megyek - akadékoskodtam -Megvárlak.

-Azt mondtam, hogy menjél! - fakadt ki hirtelen és szemei már a legkevésbé sem voltak kedvesek - Az isten szerelmére csak egyszer hallgass már rám a francba is! -csapott mérgesen a kocsira.

Döbbenten álltam előtte. Ez lenne az igazi Jimin? Rettenetesen lelombozódtam abban a pillanatban.

-Hwan-nak igaza volt - ráztam meg a fejem miközben egyet hátraléptem. Jimin arcán már megjelentek a megbánás jelei és már nyitotta a száját, de én kinyitottam a kocsiajtót - Te nem fogsz megváltozni -ráztam meg a fejem könnyes szemekkel, majd be akartam ülni, de ekkor eszembe jutott valami így egyesen nekiszegeztem a kérdést - JinAh a barátnőd? - néztem rá kifejezéstelen arccal.

Hallgatását igennek vettem, így szó nélkül beszálltam a kocsiba és mikor Hoseok is beült mellém elindultam. Szívemet facsarta a keserűség. Mégis hogy bízhattam meg egy ilyenben?! Hová tettem az eszemet?! Miért nem hallgattam Hwan-ra?!

Hazaérve esett le, hogy nálam van az egész banda. Már besötétedett, és hirtelen pánik fogott el.

Szombat van! Anya tuti már hazaért! Jóságos ég... Vajon mi történt?

-Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte Hoseok rám pillantva, majd ismét a házra, ahol égtek a villanyok.

-Szerintem menjünk be gyorsan - csatoltam ki magam, de ekkor eszembe jutott a monoklim - Ajaj...

-Mi az? - nézett rám, majd neki is leesett.

-Azt hiszem a táskámban van alapozó -vettem elő a hátsó ülésről és kezdtem el matatni benne.

Pár perccel később kikent arccal mentem be a házba Hobi pedig mögöttem jött.

-Megjöttem! - kiáltottam miközben lehúztam a cipőmet.

-Áh Hyun Ji! Gyere be drágám!

-Anya? - léptem be a nappaliba, majd meg is torpantam az ajtóban.

Woo Jin, Taehyung és Namjoon ültek a kanapén és anyámmal teáztak.

-Mi... - kezdtem volna, de Nam szájára tette ujját, majd felfelé mutatta hüvelykujját.

Értettem a célzást, így gyorsan megpusziltam anyát.

-Látom jól elvagytok - mosolyogtam rájuk.

-Ó remekül - nevetett fel Anya -Vacsorázzatok meg.

-Oké - mondtam - Namjoon kijönnél velünk?

Hárman mentünk át a konyhába. Hallottam Anya felhőtlen nevetését, így nyugodtan tudtunk beszélgetni.

-Mi történt? - kérdezte Nam.

-Kicsit elfajultak a dolgok - sóhajtottam -Hwan megütött.

-Mi?! - kiáltott fel, de gyorsan lecsitítottam.

-Anyáék nem tudhatják meg!

-Most már a mieink is ellenünk vannak? -kérdezte az ájulás szélén állva.

-Nem - sóhajtottam, majd a sütőből kivéve a még meleg ételt tettem az asztalra és vettem elő terítéket négy főre. Yoongi és Kook biztos nem ettek még - Csak Hwan behúzott Jiminnek, aztán elkezdtek verekedni, de úgy mindenki. Közbe avatkoztam, de Hwan véletlenül engem talált el.

-Az a rohadt...

-Namjoon! - szóltam rá erélyesen.

-Jó, bocsi - támaszkodott neki a pultnak dühösen - Ez így nem lesz jó - rázta a fejét - Vezetett eredményre a gyűlés?

-Nem - sóhajtottam miközben szedtem mind a négy tányérra, közben Hobi gondoskodott a köretről, Nam pedig hasznosította magát és poharakat meg üdítőket vett elő - Mielőtt kialakult a bunyó arra jutottunk, hogy fegyverszünetet kötünk, de... Ezek után semmit sem tudok - tettem vissza az ételt a sütőbe - Megyek szólok anyának, hogy fent eszünk és utána lefekszünk. Maradtok?

-Nem hiszem - rázta meg a fejét Namjoon -Lassan haza kell mennem.

-Én pedig megbeszéltem MinAh-val, hogy nálam alszom. Nem nagyon volt időnk egymásra mostanában - felelte Hobi.

-Oké - mondtam, majd kimentem a nappaliba.

-Anya fáradt vagyok. Fent eszünk, aztán ha Namjoonék elmentek lefekszem - adtam puszit az arcára.

-Rendben kicsim. Jó éjszakát!

-Jó éjt! - mentem ki a konyhába, majd felvittük a kaját és az üdítőket.

-Hogy sikerült megoldani, hogy ne vegyék észre őket? - suttogtam felérve az emeletre.

-Elbújtak a szobádban - vont vállat -Anyukádat, meg lent tartottuk. Tudtuk, hogy ha vendégek vannak, akkor nem hagyja őket magukra.

-Ügyes - bólintottam kuncogva, majd benyitottam a szobámba.

Kook rögtön felpattant, de mikor látta csak mi vagyunk megnyugodott.

-Hogy van? - kérdeztem Yoongi-ra utalva.

Jungkook ugyan még mindig gyanúsan méregetett, de válaszolt.

-Jobban. De még gyenge.

-Egyél - nyújtottam át egy tányért -Namjoon segítenél Yoongi-nak enni?

-Persze - felelte készségesen, majd már munkához is látott.

-Nem kell etetni - vágta rá Suga flegmán, szemei villámokat szórtak.

-Nem is azt mondtam - feleltem miközben odahúztam az ágy mellé két puffot és egy széket.

-Felhozom Tae-t - indult ki Hobi.

Namjoon nagy nehezen rávette Suga-t, hogy engedje, hogy felültesse, majd átnyújtotta neki az evőeszközöket és a tálcát.

-Jó étvágyat - mondtam, mire ők is eldörmögtek egy hasonlót.

Taehyung is feljött, majd leült mellém.

-Minden rendben? - kérdezte.

Nekik is elmeséltem mi történt, beleértve a romos háznál történteket, de a csókot és a JinAh-s részt kihagytam. Nagyon csalódott voltam, de igyekeztem nem mutatni. Majd, ha egyedül leszek gondolkozom rajta.

Nem sokat beszélgettünk utána. Mindenki a gondolataiba mélyedve evett, majd egy idő után Hobi és Namjoon elbúcsúztak. Taehyung-ot bekísértem a vendégszobába, én pedig abban feküdtem le, ahol eddig Yoongi volt, de mivel nem akartuk megmozgatni ottmaradt a szobámban és a biztonság kedvéért kulcsra zártuk. Nem hiányzik, hogy Anya reggel benyisson...

Jungkook nem akart barátja mellől mozdulni, így ők együtt aludtak. Lezuhanyoztam, majd átöltöztem pizsamába. Nagy sóhaj kíséretében feküdtem be a paplan alá, majd amint lehajtottam a fejem a párnára meg is rohamoztak a gondolatok.

Végigpörgött előttem az egész nap. Mikor elmentem Hwan-hoz, aztán Tae-hez a kórházba, majd vissza ide mikor megtudtam összeverték Sung-ot, Hwan öccsét. Megütöttem Jimin-t, amiért megverette. Igen. Annyira változékony! Egyszer kedves és sebezhető, máskor megcsókol, majd leordítja a fejemet. És barátnője van... Olyan naiv vagyok! Olyan nagyon naiv! Elegem van már!

Csukott szemmel idéztem fel milyen érzést váltott ki belőlem az a csók. Mintha egybeolvadt volna a lelkünk és megértettük volna a másik baját és fájdalmát. Sose tapasztaltam még hasonlót, azonban rájöttem, hogy Jimin nagyon érzékeny és érzelgős ember, csak dühvel takarja.

Annyira szerettem volna, ha megváltozik. Elhatározásom, hogy segítek neki és megmutatom neki milyen szép tud lenni az élet, egyszeriben megvalósíthatatlannak tűnt. Olyan könnyen lehet felingerelni és olyan nehéz rávenni, hogy megnyíljon. Teljesen bele van rögzülve ebbe az életmódba, hogy nagyon nehéz, szinte lehetetlen lenne kirángatni ebből...

Erősen törtem a fejem, hogy mit tehetnék, de semmi nem jutott eszembe. Felkeltem és kitártam az ablakot, hogy egy kis friss levegő jöjjön be.

Gyorsan visszabújtam, majd az ágyból bámultam ki a csillagokra, miközben végig rágondoltam. Hamarosan el is aludtam.

Egy puffanásra ébredtem. Azonnal felültem és fülelni kezdtem. Nem tudtam honnan jöhetett a hang, de nem ismétlődött meg.

-Aish! - hallottam hirtelen az ablak felől, így odakaptam fejem, de a sötétben nem láttam semmit.

Az éjjeliszekrényemhez nyúlva felkapcsoltam a kis lámpát. Rögtön halvány fény terjedt szét a helyiségben, megvilágítva ezzel látogatómat.

-Jimin? - döbbentem le.

-Hyun Ji? - nézett rám meglepve - Miért... Yoongi hol van? - ijedt meg rögtön.

-Az én szobámban - feleltem, mire megnyugodva fújta ki a levegőt. Ott ült a földön, gondolom az ablakon mászott be és véletlenül bebukfencezett.

-Miért van ott?

-Nem emlékszel? Odavittétek fel mikor apád megjött. Nem akartuk ide átcipelni megint.

-Jaa - értette meg.

Csönd telepedett ránk. Nem tudtam mit mondhatnék. Nem volt még elég időm gondolkodni így semmi ötletem nem volt hogyan kezeljem ezt a szituációt. De ahogy Jimin-re néztem, valami megfogalmazódott bennem.

Mindig gondol a barátaira. Nem hagyja őket cserben. Mégis olyan könnyen dühbe jön és cselekszik meggondolatlanul... De éjszaka mégis teljesen más. Ilyenkor sokkal nyugodtabb és nyíltabb is, legalábbis legutóbb az volt. Mintha kettős természete lenne. Hűséges barát és rosszfiú imidzs. Mit jelenthet ez?

Ekkor Jimin hirtelen felkelt, majd elindult az ágyam felé.

Nagyot nyelve néztem szomorú szemeibe.

Vajon mi lesz most?

Helósztok! :D

Nagyon nagyon nagyon sajnálom ezt a hosszú kimaradást! Őszintén nem tudom miért nem írtam, pedig fejben megvolt mi lesz, csak nem volt kedvem hozzákezdeni :'D Kissé gagyika lett, de megpróbálom a kövit jobbra írni ^^