A lány összecsuklott, én pedig rémülten szorítottam magamhoz. Majd lassan, ahogy arcát az ingembe fúrta megnyugodtam. Egyetlen őrült éjszaka miatt jobban csodáltam őt mint ezelőtt. Képes lett volna az életét is feláldozni Tyeért. Nem sok mindent láttam abból, ami történt. De a fontosabb dolgokat, ahogy Tye zuhan a hajókorlát felé, és ahogy Faye mellette terem, mind láttam. Azonnal cselekednem kellett és most hálat adtam apámnak azért, hogy jól az eszembe véste, ha a tengeren viharba keverednék, mindig legyen kezem ügyében egy kötél, a tartókötélen kívül. Máskülönben a világ mostanra szegényebb lenne, egy olyan bátor lánnyal, mint Faye.

Most viszont éreztem, ahogy elszivárgott az ereje. Keze, mely eddig a mellkasomon pihent lassan lecsúszott, én pedig egyre jobban szorítottam magamhoz. Egy újabb érzes futott át rajtam, és ez olyan volt, melyet még soha nem éreztem. Meg akartam óvni őt mindentől. Eddig egyszer sem láttam nyomát rajta törékenységnek. De rá kellett ébrednem, hogy ő sem tud erős lenni a végtelenségig. Erre pedig akkor eszméltem rá először, mikor elkaptam a tekintetét. Már csak tompa, hálás ragyogást láttam benne. Az élénkség kiveszett abből a smaragdzöld szempárból. Most pedig, hogy szinte élettelenül feküdt a karjaimban, remegve kértem az eget, hogy mihamarabb vége legyen a viharnak. Ami nagyon, de nagyon lassan csitult el. A legénység összes tagja csurom víz volt. A horizonton lassan kelt fel a nap.

Ránéztem Fayre, de ő még mindig szinte élettelenül a mellkasomnak dőlve ült.

-Kapitány? -szólítottam, de nem reagált, így az arcára csúsztattam a kezem. Szinte lángolt az egész arca. -Florine! Florinee! -kerestem a tekintetemmel az asszonyt, aki pillanatokon belül mellettem termett.

-Vigyük a kabinjába. Gyorsan! - utasított.

Levittem a lányt és végigfektettem az ágyon, majd Florine kiküldött segíteni a többieknek, az alsóbb szintekről kihordani a vizet. Mikor ezzel megvoltunk elkezdtük kisikálni az egész hajót.

Mindeközben végig a kapitány járt a fejemben. Bárminek fogtam neki, nem tudtam kiverni a fejemből. Florine nem jött ki a szobából sokáig, majd amikor mégis feltűnt a fedélzeten egyenesen Benhez ment és beszélgettek, amiből ahogy az arcokból és a mozdulatokból láttam egy kisebb, heves vita is keletkezett.

Majd amikor a nő elment mellettem megállítottam.

-Hogy van a kapitány? -hangom aggódóbban csengett, mint szerettem volna.

-Rosszul. Orvosra van szüksége, ezért mihamarabb muszáj lesz kikötnünk.

-Esetleg láthatnám? - kérdeztem, mire Florine halványan elmosolyodott és bólintott.

Így utánaindulatam, le a lépcsőn végig a folyosón az utolsó ajtóhoz. De amint megpillantottam Fayet a szívem kissé összeszorult. Arca hófehér volt és pirospozsgás. Florine kicserélte a nedves rongyot Faye homlokán, majd magunkra hagyott.

Egy kicsit tétováztam, amíg oda mertem ülni mellé. Haja szétterült a párnán, hullámossága miatt a tenger jutott eszembe róla. Végigsimítottam az arcán, mire ő felsóhajtott, erre pedig elkaptam a kezem. Bevillant egy kép a fejembe a családomról. Anyám kedves vonásai, ellentétben apám szigorúságával. És rájöttem valamire.

-Kapitány. Nem mehet most el. A legénységnek szüksége van magára. Ahogy nekem is. Mert nincs hova mennem. -bámultam magam elé.

-Akkor maradj itt velem. -hangjára felkaptam a fejem. Zöld szempárja a láztól csillogott.

Nehezen bírtam magamból kipréselni a szavakat. Rázott a hideg, de Hayden szavai mégis melengették a szívem. És most ahogyan nézett rám, arra ha kerestem volna se találok szavakat. Emellett még mindig olyan fáradságot éreztem, hogy alig bírtam nyitva tartani a szemem.

-Mennyit aludtam? -nyögtem ki a kérdést.

-Egy fél napot. De még pihenned kell. Keresünk egy kikötőt és egy orvost.

Annyi mindent szerettem volna mondani. De nem tudtam. Lassan lecsukódtak újra a szemeim. Amit utoljára éreztem, hogy ujjai az enyéim alá csúsznak, majd elnyelt a sötétség.

Mélykék éjszaka volt, amikor ismét magamhoz tértem, de akkor már kissé jobban voltam. A mellettem levő asztalon egy pohár víz volt. Felé akartam nyúlni, de valami ránehezedett. Mély levegőt vettem és kissé megemelkedtem. Majd meglepetten néztem a szőke kissé borzos tincseket melyek Hayden arcába hullottak. Éppen békésen aludt ujjai az enyémre kulcsolódtak. A szívem hevesen zakatolt mégis nyugodt voltam. Végül a másik kezemmel próbáltam elérni a poharat és ittam néhány kortyot. Majd a fejem oldalra fordítva, az ablakomon figyeltem, ahogy felkel a nap. És néha még Haydent is. Szívem szerint kisöpörtem volna arcából azokat az aranyszőke tincseket. De nem éreztem elég erőt hozzá. Majd Florine lépett be, én pedig intettem, hogy hallgasson. Ő csak elmosolyodott és bólintott. Ám nemsoká kisebb hangzavar támadt a folyosón. Erre Hayden is felriadt. Én pedig felnevettem álmos és értetlen tekintetét látva. A kezem is elengedte és talán most láttam először kissé zavarban, de aztán ez pillanatokon belül eltűnt. Tye rontott be az ajtón.

-Faye! Jól vagy? -ugrott a nyakamba. Felnevettem.

-Igen jól vagyok. -kócoltam össze a haját. -Haydennek hála.

-Ugyan, bárki megtette volna a helyemben.

-De nem bárki tette. -mosolyogtam rá.

-Tye nem meg mondtam, hogy ne zavard Fayet? -jött be Florine is.

-De meg kell tudnom, hogy Ben miért ment el?

Értetlenül kaptam fel a fejem.

-Ben elment? Mikor?

-Az éjjel kikötöttünk. Kerestünk egy orvost, aki megvizsgált. Mivel lejjebb ment a lázad, csak azt mondta, hogy pihenned kell. Ben pedig úgy döntött az apjával együtt elhagyja a hajót. Egy levelet hagyott.

-Majd később elolvasom. -mondtam, mire Florine letette a levelet az asztalomra.

-És most ki fog vívásra tanítani? - kétdezte Tye.

Kérdőn néztem Haydenre.

-Talán.. Ha Haydent szépen megkéred hajlandó lesz rá.

Ám a férfi arca egyszerre szomorúvá vált.

-Úgy hiszem erre nem én lennék a legmegfelelőbb személy...

-Kérlek Hayden! -könyörgött Tye.

-Vagy majd én. -mosolyogtam Tyera. -Amint egy kicsikét több erőm lesz.

-Rendben!

-De most menj tanulni.

-Muszáj?

-Muszáj. -tettem pontot a végére, így a fiú kicsit kelletlenül bár, de kilépett Florinennel a nyomában az ajtón én meg fellélegeztem. Nem tudtam mit kellene szólnom ahhoz hogy Ben elment. Talán jobb volt így. És nem is akartam ezzel túl sokat foglalkozni.

-Köszönöm, hogy megmentettél, megint és ne haragudj a meggondolatlanságomért. -néztem Haydenre. Ő kissé elmosolyodott.

-Nem ön tehet róla. Az apám...

-Nem kell magyarázkodnod. De ha beszélni akarsz róla szívesen hallgatlak ezt tudnod kell.

Erre visszatért a mosolya.

-Florine nem tévedett magával kapcsolatban, kapitány.

-Faye. -szögeztem le.

-Faye. -ismételte meg, mire engem jóleső bizsergés futott át. -Azt mondta nem fogsz a titkaimról kérdezni, ha én se teszem.

-Ez igaz. Mindenkinek vannak titkai. Florine elég régóta ismer, hogy tudja ezt. Vannak dolgok, amikről könnyebb nem beszélni.

-Ezzel egyet kell értenem.

-Na és mik a terveid a későbbiekben? -kérdeztem.

-Az érdekel meddig lézengek a hajódon? - vigyorodott el.

-Valóban lezengenél? Pedig most szükségem lenne egy elsőtisztre. De akkor lehet még átgondolom..

-Nem hiszem, hogy méltó lennék rá.

Nem értettem. Az egyik pillanatban vidám volt és szemtelenkedett velem. A következőben viszont olyan szomorúság volt a szemeiben, melyet még senkiében nem láttam.

-Nincs olyan emberem, aki méltóbb lenne. Láttam, hogyan boldogulsz. És nem mellesleg megmentetted az életem. Talán ezzel kissé meghálálhatom. -bámultam mereven magam elé.

De ez nem tartott sokáig. Ujjait megéreztem az államon. Felemelte a fejem és egy pillanatra megint elvesztem a szemeiben.

-Nem ezért tettem... -mondta lágyan, de keze továbbra sem mozdult.

Egy csattanás következtében viszont szétrebbentünk. De csak a bagoly volt, amely még mindig nem nyugodott bele, hogy kalitkába van. Erre felnevettünk.

-Talán még pihenned kellene. -kelt fel.

Valahogy most nem tudtam marasztalni, csak bólintottam. Pedig mennyire szerettem volna, hogy maradjon. Hayden a bagolyhoz sétált.

-Vigyázok rá, amíg helyre nem jössz. Így nem fog zavarni. -emelte meg.

-Rendben. Köszönöm.

A szívem kissé összeszorult, ahogy távolodott.