-Attól még, hogy már nem vagyok ember, nem kell tőled félnem - nyelt egyet idegesen Chloe, legjobb barátnőm.

-Nem félek tőled - próbáltam meg meggyőzni, de remegő testem nem ezt bizonyította. Végignézve barátnőmön tényleg megrémültem: hófehér, vattacukorszerű szárnyai és hegyes fülei újdonságnak számítottak. - Csak... Ledöbbentem. Még sosem láttalak így - túrtam bele hajamba idegesen.

-Megpróbáltam előled eltitkolni - harapott Chloe alsó ajkába, majd megrázta a fejét. - De mindegy, hiszen egyszer úgyis kiderült volna.

Az utolsó órám háromkor volt, majd úgy gondoltam, beugrok egy pékségbe, hogy vegyek magamnak és Chloe-nak egy pizzaszeletet. Fél ötre értem haza, mert sikeresen lekéstem a buszt; elment minden életkedvem és a szemhéjaim is leragadtak. Persze ez az állapot csak addig tartott, míg meg nem láttam barátnőm ilyen kinézettel, és sikeresen ki is ejtettem kezem közül a gondosan becsomagolt pizzaszeleteket.

-Veled meg mi a gyönyörűség történt? - kértem számon hitetlenkedve, mire ő kétségbeesett pillantással fordult felém, és leroskadt az ágyára.

-Telihold van, May - szipogott, mire én még értetlenebbül meredtem rá. - Ilyenkor mindig átváltozok tündérré. - Megrökönyödve álltam koliszobánk rozoga ajtajában, Chloe-t szuggerálva. Próbáltam megérteni, mi is történik éppen, de ez nehéz feladatnak bizonyult, tekintve, hogy barátnőm nem volt hajlandó bővebb magyarázatot adni, ráadásul sírni is elkezdett. Felhalásztam a papírzacskót a padlóról, majd hanyagul ledobtam az asztalra. Lehuppantam Chloe mellé az ágyra, és szorosan átöleltem a derekát.

-Hé, Loe, minden oké. Ez semmit sem változtat meg köztünk - nyugtattam, végigsimítva kezem a hátán. Letörölte könnyeit és egy keserédes mosollyal nézett rám.

-Köszi, May - hajtotta fejét a vállamra, és néhány másodpercig kellemes csend borult a szobára. Olyan, amilyet már hónapok óta nem tapasztaltam. - Szóval, akarod tudni, hogy mi ez az egész?

A szobát merengős félhomály borítja, az ablak redői csíkokban engedik csak be a hold és a csillagok fényét. Chloe elhúzódott tőlem és úgy tűnt, próbálja összeszedni a gondolatait.

-Nos? - néztem rá várakozóan, miközben ujjaimmal játszadoztam zavartan. Még mindig meghökkentett barátnőm látványa, a szárnyai fel-le mozogtak, bőre kifehéredett és pirospozsgás arca keskenyebbre szűkűlt. Nem tűnt valódinak, ezért kissé megijesztett.

-Amikor meghívást kaptál a Zephyr Cliff-be, töprengtél valaha azon, hogy miért? - érdeklődött, mire összevontam a szemöldökeim. Emlékszem arra, hogy a régi iskolám igazgatója oldalra hívott, és néhány mondatban összefoglalta azt, hogy mivel a tanulmányi eredményeim és viselkedésem is jó, meghívást nyertem egy amolyan elit egyetemre. Akkor nem kérdőjeleztem meg semmit, utána pedig már nem érdekelt. - Ez az egyetem nem egy egyszerű egyetem - közölte Chloe.

-Hogy érted? - éreztem, ahogy torkom kiszárad és megfoszt minden levegőtől. - Mi teszi mássá?

-Az itt tanulók nem emberek. Egyikük sem. - Chloe mély csendbe burkolózott eme kijelentése után, engem pedig ott hagyott, lebegve a saját gondolataim tengerén, amik lassan elkezdtek felemészteni. - Én tündér vagyok, más vámpír, sárkány vagy herceg. Azért kaptál meghívást, mert te sem vagy ember, May. Csak... csak még nem tudod, hogy mi is vagy igazából.

A szavai éles tőrként hasítottak végig a szívemen. Éreztem, hogy szemem sarkában könnyek gyülekeznek, valamilyen megmondhatatlan oknál fogva sírni akartam.

-Mindenki normálisnak tűnik, de ha jön a telihold, átváltozunk. A legtöbbünk tudja, kik is vagyunk, de sokan nem - magyarázta, megpróbálva lenyugtatni, vagyis a hangszínéből ezt olvastam ki.

-Ez nem probléma, ugye? - nyögtem ki szaggatottan, de barátnőm pillantásából mást olvastam ki.

-Aki nem találja meg az igazi énjét a tanév végéig, az... - kezdte, de szavait mintha elvágták volna. Akartam, hogy végre mondjon ki mindent, szabaduljon meg az őt nyomó tehertől és engem is engedjen el, mert nem bírtam.

-Az? - kérdeztem, mert a türelmetlenség egyre hevült bennem, szította a lelkemet, a tűz lángjai égették testem minden tagját; verejtékezett a homlokom és fémes ízt éreztem a számban.

-Az meghal.