Chloe kijelentése után képtelen voltam aludni, amikor befeküdtem az ágyamba, csak színleltem; igazából lehunyt szemeim mögött a Zephyr Cliff-ben töltött eddigi háromnegyed évem filmkockái játszódtak le. Hogy nem vettem észre senkin sem furcsa előjeleket?

Barátnőm elmagyarázta, hogy minden teliholdkor átváltoznak, de csak estig maradnak így - ilyenkor egy titkos bulit szerveznek, ahol mindenki együtt van és nem kell szégyenkeznie amiatt, mert más. Chloe is eljárt ezekre a bulikra, de ma egyszerűen képtelen volt (főként miattam). Azt mondta, muszáj szembesítenie engem az igazsággal.

Csak ebben a hónapban költöztem be Zephyr Cliff kollégiumába, mert az albérlet valahogy nem működött, ráadásul túl távol volt az egyetemtől. Chloe, akit szeptemberben ismertem meg, elintézte, hogy egy szobába kerüljünk. Úgy érzem, akkor cseppet sem az járt a fejében, hogy egy nap megláthatom majd teljes tündéri pompájában. De így történt, és ez több kalamajkát okozott, mint megkönnyebbülést. Mert hiszen nekem fogalmam sincs az erőről, amit birtoklok, és már csupán két hónapom maradt, hogy kiderítsem, különben... meghalok!?

Nem tudom, ki találta ki ezt a szabályzatot, mert elképesztően morbid és félelmetes. A halál gondolatát eddig sem szívesen forgattam a fejemben, főleg ilyen fiatalon, de most, hogy ennyire közel kerültem hozzá, képtelen vagyok kiverni az agyamból. Az utóbbi néhány percben azon kattogtam, hogy milyen dolgokban vagyok jó, de egyiket sem tudtam erőhöz társítani, így úgy tűnik, talán mégis végem.

Chloe mesélt nekem azokról, akik ugyanúgy rendelkeznek képességekkel: Medea, aki szintén irodalomra jár, ahogy barátnőm, ő a gondolatolvasást birtokolja, s tudatalatt nagyon örülök, hogy még sosem találkoztam vele, mert látva őrült töprengéseim, biztosan kirohanna a világból. Egy Sandra nevű lány képes életre kelteni a zenét - bármit énekel, az valóra válik. Aztán Patrick, a fiú, aki Chloe barátja, nos, nem éppen a szerencsésebbek közé tartozik, mert ereje az, hogy képes bármit eltörni.

Remélem a szíveket nem, mert akkor neki annyi.

És itt van Aurel. Az egyetem tipikus rosszfiúja, aki biológiát tanul, csakúgy, mint én, és a tűz képességét birtokolja. Nincs barátnője, mert aki túl közel kerül hozzá, megég. Persze minden lány bolondul utána, elviselve néhány minimális sérülést egy puszi érdekében...

Egy kérdés égett már csak a fejemben, de tudtam erre választ nem kaphatok: hogyan találjam meg az erőmet? Erre Chloe is azt felelte csupán, hogy mindenki magától jön rá, egy teljesen véletlen pillanatban; ő úgy jött rá tündérségére, hogy hazafelé jövet az iskolából megértette a fákon csivitelő madarak énekét. Ebből rájöttem arra is, hogy az erőd mindig birtoklod, de akkor látszik meg rajtad, mikor a hold teljes fényében ragyog az égen. Így Chloe is ekkor növeszt szárnyakat, Medea szeme is ekkor lövell narancsos fénysugarakat, Sandra is ekkor énekel áriában, Patrick bőrét is ekkor borítják törésnyomok, és Aurel is ekkor izzik.

Az este gyorsan eltelt, mert lassan álomba merültem (s talán csak képzelegtem, de mintha a távolban bulizene szólt volna, és részeg fiatalok boldogságtól túlcsordult kiáltásait hallottam volna). A reggel úgy jött el, mintha el se ment volna, a nap sugarai vakítóan sütöttek át a szoba krémszínű függönyén.

A szoba egyszerű hatást keltett: fehér, itt-ott repedezett falak; azokra a helyekre, melyeken a repedésnyomok túl bemélyültek, valaki posztereket ragasztott. Kirándulás Milánóba, Gilbert Grape filmplakát, egy tortarecept vagy éppen Nightwish. Bevallom, az utóbbi én voltam, de erről senkinek sem kell tudnia. Emellett két ágy, két íróasztal és egy termetes szekrény állt még a szobában, jobbra pedig fürdőszobára nyílt az ajtó.

Legnagyobb meglepetésemre Chloe-t az íróasztalnál találtam, valamit lázasan jegyzetelt. 

-Te meg mit csinálsz? - dörzsöltem meg fáradtan a szemem és felültem. A falióra hatot mutatott, így vissza is dőltem a kényelmet nyújtó ágyamba.

-Neked is jó reggelt! - köszöntött, fel sem nézve az írásból. - Tudod, nem szeretném, ha a legjobb barátnőm meghalna, így éppen leírok minden képességet, ami eszembe jut és ami illik hozzád. Megyünk és mindet kipróbáljuk!

-Jó terv - mormogtam és a fejem a párnámba temettem. Tudva, hogy Chloe milyen dolgokra képes, már előre rettegtem: még mindig tisztán élt emlékezetemben az az alkalom, mikor az őszi szünetben elrángatott magával bungee jumpingolni. Életem élménye, amint félúton megakadt a kötél és azt hittem, örökre ott maradok. Persze utólag belegondolva jót lehet rajta nevetni, de akkor legszívesebben sírtam volna.

-Szerencséd van, mert ma kezdhetjük is a lázas keresést! - állt fel, magához szorítva a noteszt, amibe eddig írt. A következő órám csak kilenckor kezdődik, drágalátós barátnőm pedig szinte egész nap szabad. - Gyerünk, készülődj! Megyünk az üvegházba!

***

Az egyetem saját üvegházzal rendelkezett, amit a kampuszon belül lehetett megtalálni. Nem volt nagy, de ha beléptél, mintha egy földöntúli világba csöppentél volna. Minden sarokban más cserepes virág, a tetőről kúszóindák és egyéb zöld növények lógtak le, mindent a termékeny föld és a természet illata lengett körbe. 

-Most pedig - kezdte Chloe, mikor már alaposan kicsodálkoztam magam a gyönyörű virágok láttán -, próbáld meg életre kelteni a növényeket!

-Hogyan? - megrökönyödve néztem felé.

-Hááát... fogalmam sincs, varázsolj, mozgasd a kezed, koncentrálj valamelyik virágra, próbáld meg telepatikus úton felemelni valamelyik cserepet - dobálta be az ötleteket barátnőm, mire én összeráncolt homlokkal a pillantásom az egyik cserépre irányítottam és megpróbáltam felemelni. Mivel nem sikerült, ezért hadonászni kezdtem, hátha történik valami, de még csak bizsergést se éreztem a végtagjaimban.

-Ez nem működött - húztam el a számat; egyébként is nagyon kínos volt az, amit éppen csináltam.

-Nem baj, még van 174 dolog a listámon! - húzta ki magát Chloe, mire leesett az állam. 

-Biztos vagy abban, hogy mindet át kéne járnunk? - kérdeztem tőle szkeptikusan, majd elképedtem, látva, hogy lelkesen bólogat. - Ugye ezt nem gondolod komolyan?

-De May, ha nem leled meg az erődet, meghalsz! Ezt akarod? - vizslatott Chloe, mire én megráztam a fejem.

-Természetesen nem! De te is azt mondtad, hogy az erő véletlenszerűen jön! Akkor mégis mi értelme lenne keresni? - fakadtam ki kétségbeesetten: ha tudtam volna irányítani az időt, most záporesőt fakasztottam volna, mely kiáztatja a világból a színt, és csak búskomor szürkeséget hagy maga után.

-May, ne pánikolj! Ha szeretnéd, elmegyünk a könyvtárba és kiveszünk egy könyvet a képességekről. Mást úgyse tehetünk - barátnőm együttérző pillantást vetett rám, mire én keserédesen elmosolyodtam. Talán tényleg várnom kell és az ölembe esik a megoldás.

-Kösz, Loe - biccentettem felé, majd hátrahagyva az üvegház skarlátvörösen parázsló sásliliomjait és haragoszöld bordapáfrányait, elindultunk a könyvtár felé.

***

A könyvtár kihalt volt, már sokaknak elkezdődött az első órája. Egyedül csak Rouge, a könyvtáros ült asztalánál, Dorian Gray arcképét olvasva. A lány velünk egyidős lehetett, de sokat lógott az óráiról és ehelyett a könyvtárban tengette napjait, igaz első ránézésre senki se hinné ezt el róla: a metál a lételeme, a karján és tarkóján tetoválás húzódik, valamint a haját is festi, most például lilára esett a választása. Egész jóban voltunk vele, Chloe gyakran járt a könyvtárba és ilyenkor engem is magával rángatott.

-Szia, Rouge! - köszöntünk oda neki, mire ő gyorsan felpillantott és intett egyet. Megindultunk a polcok felé, Chloe-n látszott, hogy tudja, mit keres, mert hamarosan ki is szúrt egy vaskos könyvet, mit leemelve én is jobban szemügyre vehettem. Gyönyörű, aranyozott borítóján a "Zephyr Cliff titkai" cím állt, körülötte virágminták, melyek végigfutottak az egész borítón.

-Ebben benne van az, hogy hogyan találhatod meg az erőd és hogyan keltheted életre - magyarázta barátnőm, miközben én átlapoztam a sárgás oldalakat, melyeken meglátszott az idő múlása. - De azért vigyázz vele! - figyelmeztetett, mire én mámorittasan bólintottam, mert az oldalak azonnal magukkal ragadtak.

Idillemből telefoncsörgés zaja ragadott ki, mire Chloe felé fordítottam a tekintetem. Előhalászta farmerjének zsebéből a telefonját, majd meglátva, hogy Patrick az, azonnal felvette. Arrébb sétált, de még így is tisztán ki tudtam venni, amint barátjának áradozik egy elbűvölő Tennyson versről, amit nemrég olvasott. Ne engem kérdezzetek, nem én vagyok az irodalom szakos, én csak a bioszhoz értek.

Apropó biosz! Nos, azt már nagyvonalakban elmeséltem, hogy anno, mikor egyetemre küldtek, az igazgató félrehívott. A Zephyr Cliff megadta a lehetőséget, hogy szakot válasszak, s nekem, mivel mindig is életeket akartam menteni, a biológiára esett a választásom. Az, hogy Chloe Elrod-dal összehozott a sors, a merő véletlen műve, de mai napig hálás vagyok a találkozásunkért: a lány a legjobb, akit valaha is ismertem és mindig ott van nekem, ha szükségem van rá.

A biológia szakon sok érdekes fazont ismertem meg, plusz oda járt Aurel is, akiről már esett szó s akiről a lányok mindig pusmogtak, ha végighaladt a folyosón vagy a kampuszon. Természetesen nem lehet elmenni amellett a tény mellett, hogy helyes, de sosem tetszett igazán. Csupán tudtam, hogy van benne valami, ami arra késztet, hogy néha kissé több ideig bámuljam, mint amennyi illendő lenne.

A könyvtárból egyedül indultam vissza a koliszobánkba, mert Patrick randit beszélt meg Chloe-val. Zephyr Cliff titkait a hátizsákomba süllyesztettem, s eldöntöttem, hogy este majd szorgosan végigolvasom a gyönyörű betűkkel rótt, iniciáléval díszített lapokat, természetesen halovány lámpafény mellett. 

Amint ezen töprengtem, rendesen elkalandozva, hirtelen nekiütődtem valaminek (később kiderült, hogy inkább valakinek), és a földre zuhantam, a kő felsértette a kezem és a könyököm is. Felnézve észrevettem a fölém magasodó Aurel-t, aki bocsánatkérő pillantással bámult le rám. Hezitálva nyújtotta felém a kezét, de azonnal vissza is húzta. Értettem a reakcióját, mert különben megperzselt volna, ami sebhelyes kezeimre csupán hab lett volna a tortán.

-Hé, bocs - vakarta meg a tarkóját, majd további figyelemre nem méltatva otthagyott engem a földön, egy elég kínos szituációban. 

Sziasztok! Nagyon-nagyon köszönöm annak, aki elolvasta az első fejezetet: elképesztően hálás vagyok ILovesWriteStories - nak, hogy ajánlotta a könyvemet! ❤️❤️❤️  Mindenképpen nézzétek meg az ő műveit is, legfőképpen az Egy Csokor Rózsát. ;) 

Ezzel a történettel sok tervem van a jövőre nézve és remélem, hogy továbbra is érdekes lesz. :D Egy kérdéssel fordulnék még felétek: jelenleg ez a fejezet 1486 szó. A következő fejezetek lehetnének rövidebbek, esetleg akár hosszabbakra is írhatom őket?