Cho Chang szerencsésen felépült a Griffendél-Hollóhát meccsre, a roxfortos diákok szemében mégsem ez volt a legnagyobb szenzáció. Mindenki Harry Potter vadiúj Tűzvillámát csodálta. A mérkőzés reggelén a Griffendél asztalánál végig a seprű körül ment a susmus.

Samantha, akinek az osztálya fele a kviddicscsapatba tartozott, laposakat pislogott az asztalnál. Kis híján belefejelt a zabkásájába. De mit tehetett volna, ha Angelina mindnyájukat felkeltette és leráncigálta?

– Egyre jobban úgy érzem, hogy tényleg a második anyánk – morogta oda Daphne Samanthának. A szőke hajú lány a szája elé emelte a kezét, hogy elfedjen egy ásítást. – Mi itt olyanok vagyunk, mint a mosott sárkánytrágya. Bezzeg a kis Creevey-ben van szufla – vetett lapos oldalpillantást a másodéves fiúra. – Nem értem, hogy van ennek a gyereknek mindig ennyi energiája. Kölcsönadhatna egy kicsit.

Samantha követte a pillantását. Colin Creevey épp Harry Potter mellett pattogott.

– Megfoghatom a seprűd, Harry? Azta, milyen sima a tapintása! Egy igazi Tűzvillám... de hát, honnan szerezted?

– Karácsonyra kaptam – felelte vonakodva a Griffendél fogója.

– Nahát! De kitől? Ez a világ legjobb seprűje, nem? Biztosan sok pénzbe kerülhetett.

– Nem tudom. – Harryn látszott, hogy egyre kellemetlenebbül érzi magát. – Nem mellékelt hozzá levelet.

Samantha szemöldöke az elvarázsolt mennyezetig szaladt. Karácsonyi ajándék üzenet nélkül? Ismerősnek tetszett. Túlontúl ismerősnek.

– De furcsa!

– Nyilván egy titkos rajongója volt – vágta ki magukat a helyzetből Ron. – Csak nem akarja mindenki orrára kötni.

– De nem furcsa még így is? Meg is átkozhatták volna, ha valaki rosszat akar Harrynek.

– Ezért szedték szét a tanárok, nagyokos – mordult rá Ron. – De minden rendben vele. Ez egy kifogástalan seprű – vetett büszke pillantást a Tűzvillámra. Összehúzott szemmel visszafordult a másodéveshez. – Te még mindig itt vagy, nincs dolgod máshol?

– Igazad van, sietnem kell a lelátóra, hogy jó helyet foglaljak! – cincogta amaz, és kereket oldott.

A Tűzvillám köré újabb és újabb csodálók gyülekeztek. Samantha üres tekintettel bámult a zabkásástáljába. Harry névtelen, drága karácsonyi ajándékot kapott, akárcsak ő meg az édesanyja. Túlságosan gyanús ahhoz, hogy véletlen egybeesés legyen.

Az világos volt, hogy nekik ki küldte a gitárokat: Sirius Black. Samanthának pedig azt mondta az édesanyja, hogy Black és ő Harry keresztszülei...

Elnézte az asztalnál ülő kócos fiút, aki Ron mellett kanalazta a saját zabkásáját. Úgy tűnt, enyhén izgul a meccs miatt. Az apjaik elvileg legjobb barátok voltak... Nem talált más észszerű magyarázatot: Harrynek is Sirius Black küldte a seprűt. Így kellett lennie.

De miért tette? Talán agyára ment a börtön? És hogyan oldotta meg a vásárlást azkabani szökevényként?

Simán lophatta is a cuccokat – jutott eszébe. Illett volna egy ilyen bűnözőről alkotott képbe.

Addig agyalt, míg az utolsók között ballagott le a meccsre. Az osztálytársai közül szinte mindenki játszott vagy kommentált, így Kenneth-tel és Daphne-val foglaltak helyet a lelátón. A meccs Samantha meglátása szerint barátságosabban telt, mint amikor a Mardekár játszott a Hollóhát ellen – a Tűzvillám pedig felspannolta a Griffendéleseket. Maga a kommentátor, Lee kizárólag a seprűvel tudott foglalkozni.

– Szervusztok – huppant le a sor szélére Hagrid. A három szék, amit elfoglalt, panaszosan nyekkent alatta. – Hogy áll a meccs?

– Fogalmunk sincs – ásított Daphne. – Teasütit, Hagrid? – nyújtotta a szalvétát, amibe reggelimaradékot csomagolt nassolnivaló gyanánt.

A vadőr elfogadta.

– Fejezd már be! – csattant fel Samantha. Hagrid fogai megálltak a levegőben a sütemény felett. A lányt annyira lekötötte a karba tett kézzel duzzogás, hogy észre sem vette.

– Nem neked szól, Lee-re dühös – nyugtatta Daphne az óriást. Hagrid biccentett, és nyugodt szívvel majszolni kezdte a teasüteményt. – Úgy tűnik, szerelmes Harry új Tűzvillámába, mert negyedórája löki róla a sódert. Egy szót sem ejtett a meccsről.

A kommentátorfiú éppen arról ömlengett a tömegnek, hogy a legendás versenyseprű milyen fantasztikus, kétszáz kilométeres óránkénti sebességre gyorsulhat.

– Kétszáz... – puffogott magában Samantha. – Nagy szám. Én zuhanórepülésben gyorsabb vagyok.

– Mi? – Kenneth-et a meccs mellett immár osztálytársnője is összezavarta. Bár megszokhatta, hogy Samantha Jackson és a zavar két legalább olyan hasonló jelenség, mint Fred és George Weasley.

– Semmi – legyintett a lány. – Béna.

A meccs legizgalmasabb része egyértelműen az volt, amikor három dementor bukkant fel a pálya füvén. A legmeglepőbb dolog a nézők számára, hogy Harry Potter kilőtt feléjük valami ezüstfelhőt. Röviddel azután a Griffendél fogója a markában tartotta a cikeszt, és az is hamar kiderült, hogy a csuklyás trió tagjai hamis dementorok.

Samantha betegre röhögte magát az álruhába gabalyodott Malfoyon, Craken, Monstrón és Flinten. McGalagony javában üvöltözött velük, amikor Dumbledore is megjelent a színen hegyi beszédet tartani. Samantha pofákat vágott a négy fiúnak az igazgató háta mögött, és szórakozottan figyelte, hogyan lesz egyre vörösebb Malfoy amúgy hullafehér feje.

A mókának McGalagony vetett véget, aki megneszelte az incselkedést, és odébb hessegette a lányt. Daphne meg Kenneth addigra elsodródtak tőle, így egyedül, ám annál vidámabban trappolt fel a klubhelyiségbe.

– Kard ki kard, fészekhajú bitang! – kiáltott rá Sir Cadogan. – Vívj meg velem, ahogyan tisztességes férfiúhoz illik. Vesszen a kutya, győzzön az igaz lovag!

– Lány vagyok, Sir Cadogan – pislogott Samantha a kövér pónin csücsülő festményalakra. – Azt hittem, ezt már tisztáztuk.

Egyedül a néhai lovag festménye volt hajlandó elvállalni a Griffendél-klubhelyiség őrzését, amíg a Kövér Dámát restaurálták. A legtöbben vászonfestéket nem tűrő véleményt formáltak róla, ugyanis olyan gyakorisággal cserélgette a jelszavakat, mint a menstruáló lányok az intim betétjeiket, kacifántosság tekintetében pedig kenterbe verte Cicerót. Arról nem is beszélve, hogy az első szava mindenkihez felhívás volt párbajra.

Ezzel szemben Samantha és barátai szórakoztatónak találták Sir Cadogant, és hobbijukká vált, hogy ötletekkel bombázzák minél nyakatekertebb jelszavakhoz. Szerencsére a lovag sokat jónak talált, így megfogadta a tanácsaikat, ők pedig játszva bejutottak a klubhelyiségbe, míg a többiek szenvedtek. Mindenki jól járt (szerintük). Kivéve talán Neville Longbottomot, aki kénytelen volt jelszólistát vezetni.

– Ó, nemes ifjú hölgy, miért csúfítod fizimiskád ily szedett-vedett frizurával? Nem illő ez egy kisasszony bájához.

– Ez a divat! – húzta fel az orrát Samantha. – És attól, hogy lány vagyok, még lehet rövid a hajam! A huszadik században élünk, nem az őskorban.

Kezdett elege lenni, hogy milliomodjára is magyarázkodnia kell a lovagnak.

– Nosza, mégis dúl benned harci kedv! – lóbálta a kardját Sir Cadogan. – Birokra velem, hadd lám, mire képes az amazoni erő!

– Megmérkőznék én veled – tárta szét a karját Samantha –, de ki kéne lopnom hozzá Griffendél kardját az igazgatóiból. Abból meg balhé lenne. Pedig volt már nálam a kard. – Ahogy eszébe jutott Ingram, végigfutott a hátán a hideg. – Elsős koromban kihúztam a Teszlek Süvegből, tudtad? De nem én használtam, hanem egy kobold.

Azzal mesélni kezdett Sir Cadogannak gringottsi megpróbáltatásairól. Ahogyan kiadta magából, a mellkasára telepedő kellemetlen érzés fokozatosan felengedett.

A harcias festmény izgalmasnak találta a történetet. Olyannyira megérintette, hogy így szólt:

– Ez megéneklést kíván! Ide egy bárdot, dalba foglaljuk az utókornak!

Mivel nem volt dalnoki festmény a közelben, maga költött strófákat.

Bátor hajadon,
Kiről e dal szól,
Neve Samantha,
Nemes kisasszony.

Hajdan üldözé
Őtet nagy veszély,
Illúziót hív
Az átkozott vér.

Bankban fogá el,
De ő nem retten,
Szövetséget, ím,
Kobolddal köttet.

Kard segíti át
A végső csatán,
Győz bajtársával,
De élet az ár.

Az átkozott vér
Többé már nem él.
A mélység hívja,
Lent talál békét.

Hajh, tragédia
Az ember sorsa,
Ám Samantha még
Erényes példa.

Csatára fel hát!
Kardot ragadjál,
Hős leányt kövess
Tűzön-vízen át.

Samantha egyszerre találta szórakoztatónak és borzongatónak a nótát. Fülbemászó dallamát gyorsan megtanulta, így hamarosan együtt zengte a lovaggal. Nem gondolta volna, hogy valaha hősi csatadalt írnak róla, úgyhogy közös produkciójuk végeztével megköszönte neki, és a rögtönzött új jelszó kimondása után („Griffendélkardbluggy!") bemászott a portrélyukon.

– „Hajdan üldözé/Őtet nagy veszély..." – dudorászta. – Ha a Bon Jovi tagja leszek, megbeszélem a srácokkal, hogy adjuk elő ezt rockos hangszerelésben – fogadkozott félhangosan.

Micsoda sláger lesz! Már látta is magát a színpad reflektorfényében, előtte az orkánként éljenző tömeg. A rajongólányok irigykedve zokognak, mert elhappolta előlük Jont, az énekes és ő pedig szerelmes pillantásokat vetnek egymásra, miközben a gitárt pengetik, és éneklik, hogy „Hős leányt kövess/Tűzön-vízen át".

Tökéletes románcukba pedig egészen biztosan nem fog belerondítani a Szörnyek Szörnyű Könyve.

– Mi a...?

Samantha azon kapta magát, hogy álmodozása alatt a képébe kapott egy agresszív nyomdaterméket.

– Ha-ha-ha-ha! – kacagott a csillár alatt Hóborc, a narancssipkás kopogószellem. – Harap a ham-ham!

A többiek a klubhelyiség asztalai alá vonultak fedezékbe, onnan próbálták varázslattal ártalmatlanítani az ide-oda röpködő szörnykönyveket. Hóborc valahogy megbűvölte őket, hogy szárnyakat kapjanak.

– Már csak ez hiányzott! – Samantha sűrű káromkodások közepette próbálta lefejteni magáról az őt támadó példányt, ám az kitartóan csimpaszkodott a fülébe.

A helyzet arra emlékeztette, amikor kicsiként gyíkot fogott a birtokukon, és az apró hüllő az ujjába mélyesztette tűhegyes fogait. Azzal a különbséggel, hogy jelen esetben nem bömbölhetett kétségbeesetten Cara után, hogy: „Anyaa, gyere gyorsan, ments meeg!".

Nagy nehezen sikerült megmarkolnia a ficánkoló könyvet, és végigsimítania a gerincén. Az dermedten pottyant a földre.

– Fú, hála... – fújta volna ki a levegőt, ám a csetepaténak korántsem volt vége. Még tizenöt perc és a fúriaként fújtató McGalagony professzor kellett hozzá, hogy helyreálljon a klubhelyiség rendje.

Érdekes módon, amint a tanárnő megjelent, Hóborc kámforrá vált, de a sokat látott pedagógus így is összerakta a képet. A kopogószellem tréfás kedvében összelopkodta a diákok szörnykönyveit, és úgy döntött, ellenük uszítja a sebtében verbuvált hadsereget.

– Talán Lockharttól lopta az ötletet – lihegte Samanthának Parvati. – Tavaly az osztályunkra szabadított egy kalitkányi kelta tündérmanót, aztán ránk hagyta, hogy fogjuk be őket. Jó fej, mi? Na, azok a bestiák izzasztottak meg ennyire – törölte meg a homlokát.

McGalagony magánkívül volt („Hogy a klubhelyiségben randalírozzon, ez túlmegy minden határon!"), és megígérte a diákoknak, hogy Dumbledore elé terjeszti Hóborc ügyét.

– Nem áll módomban teljes garanciát vállalni – szabadkozott –, de megpróbálom elérni, hogy a jövőben többé ne forduljon elő ilyen. Mindazonáltal sajnos azt kell hogy mondjam, az igazgató úrnak jelenleg súlyosabb problémák foglalják az idejét – sóhajtott.

Ki sem kellett mondania, mindenki tudta, hogy Sirius Blackre gondol. McGalagony egy pálcaintéssel helyrehozta a romokban álló klubhelyiséget, a gyengélkedőre parancsolta azokat, akik könyvharapás áldozataivá váltak, és füstölögve távozott.

Samantha Parvati oldalán csatlakozott az áldozati brancshoz. Borítékolni tudta volna, hogy Madam Pomfrey nem lesz boldog – de ahogy őt ismerte, maximum annyi idejébe fog telni helyrepofozni őket, mint McGalagonynak a Griffendél-tornyot.

Oly sok minden mellett ezt szerette legjobban a mágia világában: még ha mindent nem is lehetett megoldani varázsütésre, legalább elhihette, hogy van esély rá. Egy gyengélkedői ágyon lóbálva a lábát már nem is tűnt olyan vészesnek a helyzet. Észre sem vette, hogy az AC/DC: Back in Blacket dudorássza.

Madam Pomfrey futószalag-szerűen látta el őket.

– Szeretnéd, hogy jósoljak neked, amíg várunk? – fordult hozzá izgatottan Parvati. – Épp a tenyérjóslást vesszük Trelawney professzorral, és jó lenne, ha gyakorolhatnék valakin.

Samantha már épp kezdett unatkozni, így megrántotta a vállát.

– Miért ne?

Parvati nagy gonddal vette a tenyerébe Samantháét és kezdte vizsgálgatni.

– Aha... a formáját nézve úgy látom, a te kezed Tűz típusú.

– Az mit jelent?

– Hogy tettre kész személyiség vagy, aki hamar elunja magát, és szereti a kalandokat.

Samantha hümmögéssel nyugtázta a kijelentést. Volt benne valami.

– Az életvonalad... hát, ez érdekes, egy ponton megszakad.

A lány kis híján lefordult ijedtében az ágy széléről.

– Mi van? Meghalok és feltámadok, vagy mi?

– Hát, technikailag arra is utalhatna, hogy inferust csinálnak belőled...

– Hát, ez fasza.

– ...de mivel utána még hosszú ideig folytatódik, szerintem inkább valamilyen balesetet jelent, vagy traumát.

– Egyre jobb.

– De jelenthet hirtelen sikert is – biztatta Parvati. – Az is lehet, hogy gazdag leszel. De az biztos, hogy az életvonal megszakadása valamilyen nagy változást jelent.

A harmadéves tovább vizslatta Samantha tenyerét.

– A sorsvonalad is szaggatott, tehát az életed egy pontján hivatást fogsz váltani. Mivel keresztezik egymást az életvonaladdal, még az is lehet, hogy fel fogod adni az eredeti karriered a családalapítás érdekében.

Samanthát nem hatotta meg különösebben a gondolat. Végül is, ha egyszer gyerekük születik majd Jonnal, nem lehet örökké a Bon Jovi tagja! Addig rocksztárkodik eleget, aztán majd kitalál magának valami mást.

– A fejvonalad – folytatta Parvati. Felnevetett.

– Mi van?

– Rövid – kuncogott. – A nővéremnek, Padmának jó hosszú, ami éleselméjűséget jelent.

– Akkor én hülye vagyok? – húzta fel az orrát Samantha.

– Nem, csak inkább ösztönből gondolkodsz. Kevésbé vagy hidegfejű. Ami végül is jól harmonizál a Tűz típusú kezeddel. Na, de nézzük a szerelmi életed! – fészkelődött Parvati csillogó szemmel. – A szívvonalad azt mutatja, hogy... oh, nos, úgy tűnik, egyetlen szerelmi kötelék lesz az életedben. Stabilan fut, nem látok elágazásokat.

– Még szép! – méltatlankodott Samantha. – Nem cserélném le Jont.

– Azt a mugli énekest? – kuncogott Parvati. – Hát, ha tényleg ennyire odavagy érte, majd kitaláljuk, hogy hozzunk össze vele. De hadd nézzem az ujjaidat...

Samantha kezdte elveszíteni a fonalat. Miközben közös életét tervezgette a Bon Jovi frontemberével, tompán zümmögött a fülében Parvati hangja. Annyit felfogott, hogy bolygókról halandzsázott – melyik ujj melyiket szimbolizálja és mit jelent –, de erről eszébe jutott az ikrektől kapott zsebóra, amelynek a szélén égitestek keringtek. Szabad kezével kitapintotta a zsebében az aranyszerkezetet. A furcsa öregasszony, akivel Godric's Hollowban találkozott, vadászórának nevezte, de se erről, se a működéséről nem tudott meg többet azóta sem.

Mélázásából Madam Pomfrey térítette észhez. A javasasszony megszakította a tenyérjóslást, hogy ellássa a két lányt. Pár perccel később Samantha és Parvati harapásmentesen ballaghattak vissza a Griffendél-torony felé. Útjukat halk, ütemes kopogás kísérte.

– Jaj, ne, már megint esik az eső – siránkozott Parvati az ablak felé pillantva.

– Nagy-Britanniában vagyunk, folyton esik – felelte rezignáltan Samantha, de őt is elkedvetlenítette az időjárás.

Szeretett az alkonyi szélben tenni pár kört a birtokon madáralakban. A tollait borzoló szél némileg olyan érzés volt, mint mikor emberként a haját fújta – csak még sokkal felszabadítóbb. Az esőben repdesés ellenben cseppet sem volt ínyére.

– Nézd, hogy szedi a lábát az a macska! – mutatott Parvati a birtok felé kuncogva.

Samantha követte a tekintetét, és a szemerkélő vízfüggönyön át egy vörös sziluettet látott suhanni a biztonságot nyújtó kastély felé.

– Szerintem ez Hermione macskája – húzta össze a szemét. Mióta sólyommá tudott válni, mintha emberként is élesedett volna a látása. – Nincs még egy ekkora vörös dög a birtokon.

– Naa, Csámpás aranyos macska – kelt a védelmére Parvati. – Nem a legszebb, de szerethető.

– Magyarázd ezt Ronnak – horkantott Samantha. – Szegény teljesen ki van akadva miatta év eleje óta. És nem alaptalanul. Fred és George vagy egy hétig próbálták vigasztalni, miután felfalta Makeszt.

– Jó, aláírom, ez tényleg szörnyű – hagyta meg Parvati –, de a macskák patkányt esznek. Ez a természetük. Hermione nem tehet róla...

– Komolyan őt véded? – Samantha hirtelen azt hitte, rosszul hall.

Mindketten tanúi voltak a klubhelyiségben történt ominózus drámának, emlékeztek Ron Weasley megnyúlt, szeplős arcára, és arra, ahogyan habzó szájjal lóbál egy köteg macskaszőrt és egy vérfoltos lepedőt.

– Jó, tudod, hogy nekem sem a kedvenc emberem, de látom, amit látok. Szobatársak vagyunk, és...

– Ja, tényleg. Őszinte részvétem.

Samantha csodálta barátnőjét, hogy ilyen jól bírja Hermione Granger mellett. Ő minden valószínűség szerint első este kilökte volna az ablakon az okoskodó lányt.

– Hidd el, hogy őt is szörnyen bántja az eset. Azt hiszi, Lavender meg én nem halljuk, de folyton sír éjszakánként. Sajnálom Ront és a patkányát, de szerintem ő és Harry igazságtalanul bánnak Hermionéval – kötötte az ebet a karóhoz Parvati. – A baglyok is vadásznak patkányra. Ennyi erővel Harry pompás hóbaglya is ugyanúgy lecsaphatott volna rá bármikor, ha véletlenül úgy hozza a helyzet.

– De nem tette, három év alatt sem, mert nem hülye. Ahogyan az a macska sem. – Samantha agyában megindultak a fogaskerekek. – Tuti, hogy félig murmánc. Azok ilyen élelmesek. Ebshont anno mutatott nekünk kölyköket legendás lények gondozásán... némelyik murmáncnak már akkor több sütnivalója van, mint egyes felnőtteknek. – Samantha gondolatai Cornelius Caramel mágiaügyi miniszter felé kanyarodtak. – Nem, Parvati, ez a macska nagyon is tudta, hogy mit csinál. Ron jól tette, hogy nem bízott benne. Neki volt igaza: Csámpás kipécézte magának Makeszt.

Samantha az ablakon át sötét pillantást vetett a park felé. A macska elérte a kastély lábát, és egy farokvillanással eltűnt. Mögötte a Tiltott Rengeteg látképe húzódott, az esőáztatta lombokat hullámoztatta a szél.

Hirtelen két sárga pont villant a fatörzsek között. A lány egy pillanatra azt hitte, káprázik a szeme, de ahogy erősen fókuszált, nagy nehezen ki tudta silabizálni a hozzá tartozó nagy, fekete testet.

– Szipák! – kiáltott fel hangosan. A szája is tátva maradt.

– Micsoda? – Parvati, aki épp széles gesztusokkal ecsetelte, hogy fontosak a háziállatok, de a barátság szerinte még többet ér, összezavarodva pislogott rá.

Samantha megbabonázva figyelte, ahogy a kutya – az ő kutyája, más nem lehetett – visszafordul a fák közé. Előtte bezzeg nem mutatkozott, amikor haza akarta vinni karácsonyra!

De ezek szerint visszatalált a birtokra, ami azt jelenti, hogy újra felkeresheti. Lesz is hozzá egy-két szava...

Mire a két lány visszatért a klubhelyiségbe, a többiek már javában buliztak. Lavender Brown azonnal Parvati nyakába ugrott és a hogylétéről érdeklődött, a Weasley ikrek pedig karon ragadták Samanthát, és a kezébe nyomtak egy pohár puncsot. Az osztályuk egy nagy csapatban állt, Katie Bellel kiegészülve.

– Jaj, fogjátok már be, fiúk, órák óta a Tűzvillámon megy a nyáladzás! – fortyogott Angelina.

– Még mindig? – hajolt oda Samantha Daphnéhoz.

– Még mindig – biccentett unottan a lány.

– Én is nagyon örülök, hogy Harry miatt egy ilyen jó seprűvel gazdagodott a csapat – jegyezte meg Alicia –, de Angelinának igaza van. Ejthetnénk a témát.

– Nyáladzzunk inkább utána? – karolta át Angelina vállát Lee. – Nem is rossz ötlet. Aki ilyen szép és tehetséges egy személyben, megérdemli a figyelmet.

A lány kibújt a karja alól, és úgy nézett rá, mint egy kupac sárkánytrágyára.

– Angelina, szép vagy, mint a Tűzvillám, ó, te kedves boszorkány! – szállt be a hülyülésbe Fred. – Csodásan repültél a meccsen.

– Csodásabbnál csodásabban! – toldotta meg sietve George. – Amikor utolsó pillanatban kitértél Fawcett ütője elől, és behúztad azt a csavart dobást... zseniális volt! A válogatottban sem csinálták volna jobban.

– Ja, meg az sem volt rossz, ahogy szerelted Arncliffet, amikor megpróbálta lenyúlni tőled a kvaffot.

– Bizony! Én mindent láttam – hangsúlyozta Lee. – És nagyon is tetszett.

– Az nem kifejezés! – bólogatott George.

– Nekem még jobban tetszett! – pöffeszkedett Fred.

– Mi vagyunk a legnagyobb rajongóid! – heveskedett Lee. – Tényleg, nem jössz el velem randizni? – hirtelen indíttatásból végigmérte lányt. – Járhatnánk.

Angelina rámeredt.

– Te hülye vagy – jelentette ki nemes egyszerűséggel.

– Miért? Jól is nézel ki, jól is kviddicsezel...

– Kiválóan kviddicsezik – szűrte a fogai között George.

– Kiválóbbnál kiválóbban! – cifrázta az ikre.

– ...összeillenénk.

– Mi, az ellentétek vonzzák egymást alapon? – fintorgott a lány.

– Hé!

Samanthából és Daphnéból ezen a ponton tört ki a vihogás.

– Ez az, mondd meg neki, Angelina!

– Ugyan, nem randizik veled – tolta félre Lee-t Fred. – Én leszek a befutó, szíve férfija, szerelmetes választottja.

– Férfi, persze... – Daphne kétrét görnyedt a nevetéstől. – Még jóindulattal is csak egy pattanásos suhanc vagy.

Angelina segélykérő tekintettel nézett végig a lányokon.

– Ezek teljesen barmok.

– Tudjuk.

– Na, jó – perdült szembe Samantha a fiúkkal. – Jól figyeljetek, mert csak egyszer mondom el – artikulálta. – Nem – fűzhetitek – a – második – anyánkat!

– Köszönöm – biccentett Angelina. – Tényleg ilyen anyáskodó vagyok? – járatta végig a tekintetét a társaságon.

Mindenki hallgatott.

– Hát... ja – felelték végül egyöntetűen.

– De így szeretünk! – simította meg barátnője karját Alicia.

A lány vállat vont.

– Nekem oké. Csimotáim – tette hozzá kuncogva.

– Lennék én a csimotád – araszolt hozzá közelebb Lee.

– KUSS! – pattant elé Samantha. – Ő Angelina, az osztály anyja! Nem kezdhetsz ki vele!

– Nem te mondod meg, mit csinálunk – nyelvelt Fred. – Angelina a legjobb csaj az osztályban.

– Az évfolyamon – javította ki George.

– Ott is – biccentett az ikre. – És a legjobb hajtó a csapatban.

– A Roxfortban – korrigált George.

– Kösz – húzta el a száját Katie.

– Na, szépek vagytok – puffogott Alicia.

– Ne aggódjatok, nektek is van hely a szívünkben. – Lee kétoldalról átkarolta őt és Katie-t.

– Kellesz a francnak! – lökte el az utóbbi.

– Lee-nek úgyis a Tűzvillám a szerelme – vigyorgott Samantha. – Jaaaj, kétszáz kilométeres sebességel gyorsuul! – sipákolta elvékonyított hangon. – Csak kétszáz, pff! Komolyan ettől dobod el az agyad?

Hirtelen csend állt be.

– Mi van?

– Öhm, ez a leggyorsabb seprű a piacon, Sam – jegyezte meg halkan Alicia. – Mit szeretnél még?

– Ja, semmit – kapott észbe a lány. – Csak hallottam egy új modellről. Egy izé... érdekes kísérlet. Most csinálják. – Próbálta felidézni a fizikakönyvek tartalmát, amiket Timnél látott, és órákat szörnyülködött rajta. – Vadiúj modell. Az a neve, hogy... Tűz-víz-át. – Nem jutott eszébe értelmesebb elnevezés. – Ezt a seprűt egy különleges fából készítik, izé... Datura stramonium.

Magában imádkozott, hogy senki ne ismerje az ördöghurok latin nevét. Az ő fejébe is csak az anyja oltotta szakmai ártalomból.

– Nincsen rendes fordítása. De igazából még fejlesztik. A Luxusseprűk Mindenkinek* – mondta ki az első céget, ami eszébe jutott. – Hallottam... izé, olvastam. Az újságban.

– Nem is szoktál újságot olvasni – meredt rá George.

– De, a kviddicshíreket igen.

– Én nem láttam semmit.

Samantha hiába próbálta üzenni a tekintetével, hogy „Fogd már be, és segíts!", egyik fiú sem vette a lapot. Szerencsére Katie így szólt:

– Nekem rémlik, mint ha lett volna hír konkurenciáról – töprengett. – Valamelyik múlt heti lapban. De már nem emlékszem pontosan.

Samantha fellélegzett.

– Arra én se, hogy melyikben volt.

– Hagyjuk már, a Luxusseprűk rég csődbe ment – legyintett Lee. – A Meteorok idejének leáldozott, csodálnám, ha most élednének újra. Az ilyen hírek legtöbbször amúgy sem igazak, minden héten felbukkan egy. De szeretném én látni azt a seprűt, ami kiszorítja a nagy T...

– Ha még egyszer kimondod, hogy Tűzvillám... – Angelina feje vöröslött az idegtől.

– ...akkor anyánk elzavar a szobádba – fejezte be Samantha.

– Ha ő is jön velem, nekem oké – vigyorgott Lee.

– Akkor én leszek a rosszabb kisfiú – kelt versenyre vele Fred.

– Nem lehetne, hogy egyszerűen csak békén hagyjátok? – vetette fel Alicia.

– Nem – vágták rá a fiúk kórusban.

Néhány Samantha-féle drámai kirohanás („Ez nem vicces, ti megveszekedett barmok!"), lökdösődés és anyázás után („Akkor bulizzatok egyedül, sügérfejűek!") a lányok otthagyták a hormonzavaros fiúkat – egyedül Kenneth-et ráncigálták magukkal –, és különvonultak bulizni. Samanthának csak egy icipicit hiányoztak, de mivel a nap folyamán bőven besokallt tőlük, örömmel konstatálta, hogy jól érezte magát nélkülük. Osztálytársaival nevetgélve pillanatnyi gondjairól is megfeledkezett.

Nyugalma egészen addig tartott, amíg egy vérfagyasztó üvöltés fel nem verte a Griffendél-torony népét hajnalban. Igazából Samantha maga békésen húzta a lóbőrt, Angelina ébresztésére kelt.

– Mi van? Mondtam, hogy lefekszem aludni, elég volt a buli.

– Gyere már, Sam! Valaki üvöltött!

– Mi?

– Nem hiszem el, hogy átaludtad, olyan hangos volt! Hogy csináltad?

– Szeretek aludni. Az alvásból senki nem billenthet ki.

– Márpedig most baj történt. Gyere, nézzük meg, mi van! – ráncigálta ki az ágyból.

Daphne és Alicia már hálóköntösben toporogtak a szoba közepén, és riadtan találgatták, mi történhetett. Mire leértek a klubhelyiségbe, heringeskedniük kellett háztársaik között.

– Na, jó, én visszaalszom. Nem kell a cirkusz – indult volna Samantha, de addigra már mögéjük is sorfal gyűlt a lépcsőn. Ha a tömeg nem tartja meg, a padlószőnyegre bukott volna az álmosságtól.

Két fej közötti hézagban megpillantotta Ron Weasley-t. Amennyire ki tudta venni, a fiú épp hevesen magyarázta McGalagonynak, hogy arra riadt fel: Sirius Balck ott áll fölötte, késsel a kezében.

– Ezért megdobálom trágyagránáttal... – dohogott Samantha a lányoknak. – Nekem is szoktak lenni rémálmaim. De nem verem fel miatta az egész klubhelyiséget!

Dühe akkor csapott át ijedtségbe, amikor McGalagony kimászott a portrélyukon, és meginterjúvolta Sir Cadogant, beengedte-e Sirius Blacket. Mint kiderült, igen, ugyanis az azkabani szökevény valahogy megszerezte Neville Longbottom elhagyott jelszólistáját.

Samantha behúzta a nyakát. Nem lett volna szegény fiú helyében. McGalagony eltiltotta őt a roxmortsi kirándulásokról, büntetőmunkával sújtotta, és elrendelte, hogy senki nem adhatja meg neki a Griffendél klubhelyiség jelszavát. Neville-nek így naphosszat a folyosón kellett szobroznia, várva, hogy valaki jöjjön és beengedje. A nagyanyja pedig rivallót küldött neki.

A lány sajnálta a pórul járt harmadévest, az azonban sokkal jobban idegesítette, hogy az úgynevezett „apjának" másodjára sikerült betörnie a kastélyba. Az önjelölt mikuláskodás után ez aztán végképp túlment minden határon!

Volt azonban valami, ami mindennél jobban összezavarta ebben az egész szituációban. Sirius Black minden jel szerint nem akart ártani Harry Potternek. Samantha akárhogyan töprengett, erre lyukadt ki. Hiszen, ha meg akarta volna ölni, elvágta volna a torkát a harmadéves fiúk szobájában, miután Ron Weasley felriadt. De hát, akkor mi a valódi célja? Miért szökött meg Azkabanból?

Samantha sokért nem adta volna, hogy tudja a választ. És már meg is született a fejében, kihez vezet az útja aggályaival.

￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣￣
*Megjegyzés: Az angol Universal Brooms Limited (rövidítve: Universal Brooms Ltd.) seprűcégnek tudomásom szerint nincsen magyar megfelelője, így én Luxusseprűt Mindenkinek (rövidítve Luxusseprűk Mdk.) fordítást használom – köszönet érte egy szuper barátnőmnek, akivel brainstormingoltam ezzel kapcsolatban, és kitalálta nekem. Sokat agyaltam rajta, de végül ő dobta be a nyerő ötletet (nekem legalábbis ez az opció tetszett legjobban). A címmel ugyancsak meg voltam lőve ennél a fejezetnél – úgyhogy hálám üldözze a segítségért a zseniális bétámat.