Másnap Samanthának búcsút kellett vennie nagyszüleitől, ugyanis délelőtt érte jött Cara, hogy hazavigye. Azért ebédelni még ott ebédeltek, és mivel még nem beszélték meg, mikor fognak újra találkozni, Julie mama és Artie papa felköszöntötték unokájukat.

Samantha egy pár új lovaglócsizmát és egy kobakot kapott, aminek nagyon örült. Természetesen a tortázás sem maradhatott el. Julie mama isteni finom csokitortát sütött – a lány kedvencét –, mindenki kétszer szedett belőle. Aztán persze az öregasszony rájuk tukmálta a maradékot, így Cara és Samantha süteménnyel megrakodva tértek haza.

A lány egyből el is határozta, hogy felavatja újonnan kapott lovaglófelszerelését, és jár egyet Paripával a környéken. Cara pedig az üvegház felé vette az irányt, ugyanis délután nyitotta a kertészetet, és még sok dolga volt a növények körül.

Samantha aznap már nem számított további meglepetésre, azonban miután estefelé visszatért terepről és megjutalmazta Paripát egy kis abrakkal, a karámtól a ház felé sétálva arra lett figyelmes, hogy édesanyja a teraszon ül – mégpedig társaságban. A kertészet addigra bezárt, így a lánynak fogalma sem volt, ki lehet a látogató, amíg közelebb nem ért.

Az illető háttal ült, de amikor Samantha kiszúrta a fényes sötétbarna hajat és a mályvaszín, tüllel díszített kalapot, egyből rájött, hogy ez csakis Madam Malkin lehet, Cara legjobb barátnője. Mivel a felnőttek annyira belemerültek a csevegésbe, és nem vették őt észre, a lány úgy döntött, megvicceli őket.

A hátuk mögé osont, majd hirtelen előugrott és felkiáltott.

– Vááá!

A két nő szívbajt kapott. Cara majdnem kiöntötte a kezében szorongatott bögréből a forrócsokit, Madam Malkin pedig félrenyelte az eperszörpöt, amit kortyolgatott. Köhögve lepakolta az asztalra a poharat, és miután úgy ítélte meg, már nem fog megfulladni, Samantha felé fordult.

– Úgy látom, drágám, te nem változtál, mióta utoljára találkoztunk – állapította meg, de a szeméből derű áradt.

– Úgy látom, te sem – nyelvelt Samantha, de nem tudott elfojtani egy büszke vigyort. Szerette, ha egy csínytevése jól sikerült.

Egyébként igazat mondott. Madam Malkin szokás szerint a legutolsó varázslódivat szerint volt öltözve, ami szöges ellentétben állt az ő koszos lovaglóruhájával és kócos, izzadt fejével.

Samantha még sosem látta a nőt slamposnak. Habár alacsony volt és az átlagnál teltebb alkatú, senki sem mondhatta rá, hogy nem szép. Sőt, annak ellenére, hogy sima barna haja és szeme volt, kifejezetten feltűnő jelenségnek számított ápolt, igényes külseje és elegáns öltözködése miatt. Továbbá dekoratív idomai is hozzájárultak ahhoz, hogy a férfiak felfigyeljenek rá.

Elizabeth Malkin elnevette magát, és felemelkedett ülőhelyéről, hogy a karjaiba zárja Samanthát.

– Örülnék neki, kiscsillag, ha nem hoznád ránk a frászt – bosszankodott Cara.

– Mi vagyok én, Szörnyella? – ugratta Samantha.

– Ha-ha – csóválta a fejét az anyja, de közben halvány mosoly kúszott az ajkaira. – Máskor azért legyél szíves óvatosabb lenni, kedves Samantha de Frász. Ki is boríthattuk volna miattad az italunkat.

– De nem borítottátok ki – világított rá Samantha. – Amúgy meg normális ember nem iszik forrócsokit ilyen hőségben, anya.

– Ebben bizony igaza van – állt ki a lány mellett Madam Malkin, még mindig kuncogva.

– Azt iszom, ami jólesik – felelte kissé durcásan Cara, és csak azért is belekortyolt a forrócsokijába.

Lánya persze nem sejthette, hogy a kijelentésével régi emlékeket kavart fel benne, nem is akármilyeneket. Az a bizonyos nyár járt a fejében, amelynek során egy bizonyos fiú ugyancsak megkérdőjelezte az elmeállapotát, amikor közölte vele, hogy forrócsokit akar inni.

Hogy enyhítsen a fájdalmán, Cara olykor jobb szeretett úgy gondolni a férjére, mint amit Samantha hitt róla, vagyis, hogy már nem él. Hiszen az az ember, akivel azon a régi nyáron felkerekedtek, és együtt bebarangolták a mugli Londont, nagyon távolinak tűnt.

– Te is kérsz eperszörpöt, drágám? – fordult a lányhoz Madam Malkin. – Hoztam nektek egy üveggel ajándékba.

– Még szép, ide vele! – csillant fel a lány szeme.

Madam Malkinnak mindössze néhány kifinomult pálcaintés kellett, és már Samantha is egy pohár szörppel a kezében huppanhatott le közéjük. Talán kicsit hirtelenebb módon tette le magát a kelleténél, mert neki viszont sikerült a nadrágjára löttyintenie belőle.

– Neked még ijesztgetés sem kell ehhez, kiscsillag – nevette ki Cara.

– Nagyon vicces – vágott pofákat a lány, mire anyja és Madam Malkin csak még jobban mulattak rajta.

– Na, és hogy sikerültek a vizsgáid? – kérdezte aztán a boszorkány.

– Nem voltak vészesek, mindenből átmentem. – Samantha hálás volt neki, amiért másra terelte a témát. Miután belekortyolt az eperszörpébe, így folytatta: – Magamhoz képest még a bájitaltan is egész tűrhetően ment. Fred és George segítettek felkészülni.

– Eszerint édesanyád „tehetségét" örökölted ezen a téren – hahotázott Madam Malkin. – Emlékszel, hogy sajnálkozott mindig Lumpsluck, hogy olyan csapnivaló vagy a tárgyából, hiába a kviddicstehetséged? – fordult Carához.

– Szerinted el tudom felejteni, Lizzie? – kérdezett vissza az őzbarna hajú nő, a kelleténél talán élesebben.

Barátnője szavai újra az elevenére tapintottak. A bájitaltannal mindig is hadilábon állt, Sirius volt az, aki segített neki felkészülni az RBF-vizsga letételére. A kviddics pedig... milyen jókat nevettek együtt, amikor az éj leple alatt kiszöktek a pályára, és Cara megpróbálta tanítani! Siriusnak valami pocsékul ment a játék, így a kísérlet nem járt sikerrel, de legalább jól szórakoztak.

Elizabeth Malkin vette a lapot, és inkább megint témát váltott.

– Na, de jobb nem is beszélni nyáron az iskoláról, igazam van? – hunyorgott barátságosan Samanthára, aki a szörpjét kortyolgatva bólogatott.

Az eseménydús első éve után azért örült neki, hogy végre van két hónapja, amikor lazíthat.

– Egyébként ez a Fred és George, akikről beszéltél, a barátaid? – érdeklődött Madam Malkin.

– Aha. Csak ma elutaztak a családdal valami Muriel nénihez, és nem is jönnek haza hétvégéig – hangzott a csüggedt felelet.

– Muriel Prewett? – Madam Malkinnak a szája elé kellett kapnia a kezét, hogy leplezze kitörni készülő kacagását. – Nem irigylem őket.

– Ismered? – hökkent meg Samantha.

– Sok varázsló és boszorkány ruháit varrom – mosolygott a nő, miközben használatba vette rózsaszín legyezőjét. – Muriel Prewett, hogy úgy fogalmazzak... nem egyszerű személyiség.

Samantha nem igazán értette, ez mit akar jelenteni, mindenesetre nem féltette a nénitől az ikreket.

– Gondolom, akkor Fred és George Weasley-k – vonta le a következtetést Madam Malkin. – Molly és Arthur fiai, igaz? – pillantott Carára, aki megigazította a napszemüvegét, és megerősítőleg bólintott.

– Nagyon aranyos kisfiúk.

Samantha pukkadozott magában a röhögéstől, ha arra gondolt, hogy Frednek és George-nak mennyire sértené az önérzetét a „kisfiú" megnevezés.

– Majd' elfelejtettem, hoztam neked valamit – fordult a lányhoz Madam Malkin, sokat sejtető mosollyal. Samantha nagyon szerette, hogy ilyen mosolygós volt.

A nő néhány új iskolai talárral lepte meg, amik jól jöttek neki, hiszen az előző tanévieket már kinőtte.

– Így nem kell majd az Abszol úton várakoznotok a boltomban – mondta kedvesen. – Iskolakezdés előtt szörnyen nagy a forgalom, emlékszem, tavaly is mennyit voltatok ott.

Samantha szívesen közbeszúrta volna, hogy sokkal hamarabb is végezhettek volna, ha Cara nem beszélget vele annyit, de végül sikerült ellenállnia a késztetésnek.

– Remélem, eltaláltam a méreteid – folytatta Madam Malkin.

Ő és Cara ragaszkodtak hozzá, hogy megcsodálhassák az új talárjaiban, így Samantha kénytelen volt felpróbálni, még ha nem is lelkesedett a műsorért. Szerencsére mindegyik darab passzolt rá, csak néhol kellett igazítani, de azt Madam Malkin hamar megoldotta.

– Nem hallottam, hogy megköszönted volna az ajándékot, kiscsillag – emlékeztette Cara.

– Köszönöm – ölelte meg Madam Malkint Samantha.

– Nagyon szívesen – simogatta meg a haját a nő. – Merlin éltessen, drágám. Ezekben aztán olyan csinos leszel majd, hogy minden fiú utánad fordul – hunyorgott. – Fred és George is csak lesni fognak.

– Miii? Fúj! – öklendezett Samantha. – Hová gondolsz, Madam Malkin? – kérte ki magának. – Ők a legjobb barátaim.

Fred és George már-már olyanok voltak, mintha testvéreket kapott volna a személyükben, el nem tudta képzelni, hogy bármelyikükkel is valaha romantikus kapcsolatba keveredjen. Valószínűleg a fiúk is ugyanilyen felháborodással reagáltak volna arra, hogy Madam Malkin össze akarja őket boronálni.

Mindemellett Samantha nehezen tudta elképzelni, hogy egy iskolai talárban bárki is utána forduljon. Hiszen az az egyenruha, mindenki más is olyat visel.

– Bocsánat – nevetett Madam Malkin.

– Amúgy sem akarok fiúzni – jelentette ki szilárdan Samantha. – Tök hülye mind.

– Jaj, ne is mondd – sóhajtozott a nő. – Borzalmasak a férfiak. Múlt héten is megint egy olyannal randevúztam...

– Végig csak a cicidet bámulta, mi? – csóválta a fejét a lány.

– Na, de kiscsillag! – Cara szeplős arcára szégyenében pír ült ki.

– Az egy dolog – legyintett Madam Malkin, mint aki már megszokta a tipikus férfipéldát. – Az megint egy dolog, hogy még vörös rózsát sem hozott. De hogy a szülei még enni sem tanították meg rendesen! Úgy csámcsogott, mint egy disznó. Ráadásul egy lebujba vitt vacsorázni, leitta magát a sárga földig, és összehányta a padlót. Még a számlát sem tudta kifizetni rendesen, nekem kellett kisegíteni.

– De gáz – húzta el a száját Samantha. Fogalma sem volt, mit jelent az a lebuj, de sejtette, hogy nem egy ötcsillagos étterem.

– Sosem könnyű normális pasit találni – sóhajtotta Madam Malkin. – Reméltem, hogy ha már engem üldöz a balszerencse, esetleg legalább nálad alakulgat valami kis tiniszerelem – hunyorgott a lányra.

– Blehh – fejezte ki a tömör véleményét Samantha. – Én aztán biztos, hogy soha nem fogok csókolózni senkivel. Undorító.

– Várd csak ki, amíg szerelmes leszel – rázta meg a mutatóujját a boszorkány.

– Á, én sosem leszek olyan nyálas – bizonygatta a lány. – Már ki is találtam, egyedül fogok élni egy trópusi farmon, pálmafákkal, függőággyal, de medence nélkül. És azért gyakran találkozom majd a barátaimmal meg a családdal. Lesz egy lézerkardom is, meg tizenkét lovam – jelentette ki büszkén.

Madam Malkin összezavarodva nézett rá, ugyanis sok minden felvetődött benne, kezdve a lézerkarddal, és hogy vajon léteznek-e egyáltalán trópusi lovasfarmok. De végül bölcsen úgy döntött, elengedi a dolgot, és inkább valami másra kérdezett rá.

– Miért pont tizenkét ló?

– Nem tudom, az olyan szép szám, nem? – vonogatta a vállát Samantha. – Meg mindjárt annyi éves leszek. Amúgy Paripán kívül már csak tizenegy ló kell. Őt magammal viszem – elmélkedett. – A többit meg szerintem úgy fogják hívni, hogy Paripa Kettő, Paripa Három, Paripa Négy, Paripa Öt, Paripa Hat, Paripa Hét, Paripa Nyolc, Paripa Kilenc, Paripa Tíz, Paripa Tizenegy és Paripa Tizenkettő – darálta.

– Micsoda tervek – pislogott döbbenten Madam Malkin.

– Bolond vagy, kiscsillag – nevetett rá Cara, és barackot nyomott a fejére.

– Mondja, aki dög melegben forrócsokizik – húzta fel az orrát a lány.

Elizabeth Malkin remekül szórakozott rajtuk.

– Le sem tagadhatnátok, hogy rokonok vagytok.

Péntek reggel Samantha békésen durmolt, ahogy az szokása volt, hirtelen azonban arra ébredt, hogy Bagoly éktelen huhogásba kezdett.

– A fenébe, lebuktat minket! – hangzott fel a káromkodás egy fiú szájából. Samanthának nagyon ismerős volt a hangja.

– Sss, nyugodj meg, Bagoly, mi vagyunk azok – társult be egy lány.

– Szerintetek felébredt? – suttogta egy félénk fiúhang.

– Megnézem – határozott egy újabb lány. Samantha lépteket hallott közeledni, és végül valaki megállt az ágya mellett.

– Vááá! – ült fel hirtelen, a frászt hozva az illetőre.

– Áááá! – sikított a képébe iskolatársa és jó barátnője, Angelina Johnson.

– A dobhártyám! – fogta be a fülét Samantha.

Kellett egy kis idő, mire felmérte, pontosan milyen szituációba csöppent. Lee Jordan betegre röhögte magát a két lányon, Alicia Spinnet egy lovas szatyrot szorongatva mosolygott mellette, Kenneth Towler pedig egy tortát tartott a kezében, amin tizenkét gyertya égett.

– Még mindig álmodom, vagy tényleg itt vagytok a szobámban? – nézett körbe kótyagosan Samantha, majd megdörzsölte a szemét.

– Itt vagyunk, személyesen – bökte meg vigyorogva Angelina. – Meglepetés!

– Boldog szülinapot – lépett az ágy mellé Alicia is, és átnyújtotta az ajándékszatyrot.

Miután Lee is összeszedte magát és abbahagyta a röhögést, négy osztálytársa elénekelte Samanthának a „Boldog szülinapot" kezdetű dalt, aztán elfújhatta a gyertyákat.

– El sem hiszem, hogy eljöttetek – hatódott meg Samantha. – Olyan jó fejek vagytok! – ölelgette végig a társaságot. – Amúgy anya tud rólatok? – ráncolta a homlokát.

– Nem, beszöktünk a kerítésen. Szerinted? – ugratta Lee. – Lebeszéltem vele levélben, hogy érkezünk. Fred és George megmondták a címeteket.

– Hihetetlen, hogy elengedtek titeket a szüleitek – nézett végig rajtuk Samantha.

– Kellett egy kis rábeszélés, de végül belementek. Hop-porral jöttünk – magyarázta Alicia. – Engedélyt kellett kérnünk a minisztériumtól, hogy ideiglenesen rákössék a hálózatra Kenék kandallóját, de szerencsére megkaptuk. Angelina apja segített elintézni.

– A mágikus gondnokságon dolgozik, sok mindenkit ismer – bólogatott a sötétbőrű lány. – Egyébként Daphne is el akart jönni, csak épp nyaralni mentek a családjával Belgiumba. De megkért, hogy adjuk át az üdvözletét. Az ikrekről meg gondolom, tudod, hogy valami nénikéjüknél vannak.

– Igen, igen – bólogatott Samantha. – Nem számít. Úgy örülök, hogy ti itt vagytok! – vigyorgott négy osztálytársára. Már ébredéskor megalapozták a hangulatát. – Amúgy ez milyen torta? – nézegette a Kenneth kezében tartott süteményt.

– Ettél már Kinder Buenót? – kérdezte félénken a fiú. – Egészen új édesség a Kindertől, idén dobták piacra. Nekem nagyon ízlik. Apukám meg tudod, szakács, de szeret a süteményekkel is kísérletezni. Úgyhogy kitalálta, hogy megpróbál sütni egy Kinder Bueno tortát. Remélem, jó lett.

– Aha, szóval ez ilyen kísérleti széria? – kérdezte gyanakodva Samantha.

– Olyasmi – bólogatott félszegen a Towler fiú.

– Csak túléljük – tréfálkozott a Jackson lány, azzal már szaladt is a szobája ajtajához. – Irány a konyha!

– Az ajándékod itt ne hagyd, még nem nézted meg! – kiáltott utána Alicia, de Samantha már nem hallotta. A Spinnet lány nagyot sóhajtott. – Akkor majd viszem utána.

– Ti is valami ilyesmire számítottatok, nem? – nézett körbe a szobában Lee, ahol mintha bombát robbantottak volna.

– A roxforti szobánkban is ilyen az ő része – vont vállat Angelina, aki Aliciával már megszokta az általános őskáosz képét, ami Samantha körül uralkodott. – Na, menjünk utána – indult az ajtó felé.

Négy osztálytásra hátrahőkölt, amikor a konyhában a lány egy jókora késsel ugrott eléjük, arcán levakarhatatlan vigyorral.

– Ti meg hol maradtatok?

– Ne hadonássz vele, kiscsillag, még megvágsz valakit – vette el tőle a vágóeszközt Cara. – Majd én felszeletelem a tortát.

Angelina, Alicia, Kenneth és Lee őszintén megkönnyebbültek. Mint kiderült, a Kinder Bueno torta remekül sikerült, mindenkinek nagyon ízlett.

– Ennek el kell kérnem a receptjét, hogy megsüttethessem majd mamával – nyammogott Samantha.

Alicia felhívta a figyelmét az ajándékszatyrára, így végre azt is kibontotta. Egy Star Wars-os kulacs volt benne, amihez még kitűző is járt – Samantha el is határozta, hogy majd felteszi a többi mellé a hátitáskájára –, valamint kapott még egy Falmouth-i Feketesólymok posztert és egy kiskacsamintás felfújható úszógumit is. Utóbbi előkerülésénél mindenki jót nevetett, látva a lány grimaszba torzult arcát.

– Bocs, ezt csak poénból vettük meg – nevetett Lee. – Az én ötletem volt.

Mind tudták, hogy Samantha nem tud úszni, és irtózik a mélyvíztől.

– Ha végeztetek az evéssel és felöltöztél, körbemutathatod a többieknek a házat – simogatta meg a fejét Cara. – Aztán kimehettek a kertbe is.

– Odalesztek, ha meglátjátok Paripát! – lelkesedett Samantha.

Rekordidő alatt befalta a tortáját, és miután lecserélte a pizsamáját, már kezdődhetett is az idegenvezetés.

– Ez itt anya szobája – nyitott be az ajtón. Ha osztálytársai nem látták volna előtte Samantha szobáját, simán kupisnak bélyegezték volna Carát, de meg kellett állapítaniuk, hogy a lányhoz képest az anyja még mindig nagyobb rendet tart.

Hamar végeztek a Fészek felderítésével, hiszen nem volt nagy ház. Samantha inkább a kertbe kalauzolta őket, ahol elbüszkélkedhetett nekik Paripával. A pej színű csődör nyerítve üdvözölte őket.

– Hát, szia! – Alicia csillogó szemmel megsimogatta az állat orrát. – Milyen szép vagy!

– Ugye? – húzta ki magát Samantha. – Nyugi már, Paripa – méltatlankodott, amikor az állat bökdösni kezdte őt a fejével. – Mindjárt megkapod az almád. Megetethetitek őt, ha szeretnétek – nyújtotta barátai felé a gerezdeket. – Ez a kedvenc csemegéje.

– Nem fogja leharapni az ujjunkat? – méregette bizalmatlanul az állatot Angelina.

– Ha csak a tenyeredre teszed a kaját, és elé tartod, akkor nem – felelte Samantha, és a kezébe nyomott egy almát. – Tessék, próbálkozz.

Angelina összeszedte a bátorságát, és előrelépett. Úgy tett, ahogy Samantha instruálta, de megijedt, amikor a ló szája a kezéhez közelített, így ijedtében eldobta az almát. A többiek jót nevettek rajta, Paripát pedig nem zavarta, felette a földről.

Alicia már nagyobb sikerrel járt. Bizalommal fordult az állat felé, és az szépen le is ette a tenyeréről a kitartott almát. A lány szeretetteljesen megpaskolta a nyakát.

Lee-nek sem okozott gondot a művelet, amikor viszont Kenneth-re került volna a sor, észrevették, hogy a fiú tőlük kissé félrehúzódva ácsorog.

– Baj van? – kérdezte Alicia.

– Én... nem igazán rajongok az állatokért – bökte ki a fiú. – Így távolabbról egész oké, de nem szívesen megyek oda, ha nem baj.

– Hát, nem kötelező, te tudod – vont vállat Samantha, és odanyújtotta kedvencének az utolsó almát. Kenneth megkönnyebbülten kifújta a visszatartott levegőt.

– Amúgy olyan megülni, mint egy seprűt? – morfondírozott Angelina.

– Nem igazán – rázta a fejét Samantha. – Nehezebb irányítani, mert saját akarata van. De én imádom, még jobban is, mint a seprűm. Az egyetlen hibája, hogy nem repül.

– Tényleg, ugye ti hárman jelentkeztek idén a kviddicscsapatba? – bökött a lányokra Lee. – Emlékszem, hogy tervezgettétek tavaly.

Angelina, Alicia és Samantha nagyokat bólogattak.

– Melyik posztot pályázzátok meg? Két hajtó és két terelő ballagott el a végzősök közül.

– Hajtó – felelték teljesen egyszerre a lányok. Zavartan néztek össze.

– Hoppá – nevette el magát Lee. – Akkor győzzön a jobb.

– Hát, szerintem nekem nincs túl sok esélyem. Ti biztos ügyesebbek lesztek – csóválta a fejét Alicia.

– Ugyan már, milyen hozzáállás ez? – biztatta Angelina. – Egyébként engem nem zavar, hogy ti is hajtók akartok lenni, gyakorolhatunk majd együtt a válogatásra. Bárki is kerül be, büszkeség lenne az osztálynak. De még az is lehet, hogy lesznek nálunk sokkal ügyesebbek, és őket választja a csapat.

– Simán – bólogatott Samantha. – Amúgy Fred és George is jelentkeznek terelőknek, úgyhogy öten már tök jó kis edzést tudnánk tartani magunknak.

– Én drukkolok mindnyájótoknak – vigyorgott lelkesen Lee. – Az első sorból nézzük majd a válogatót – lökte oldalba a mellette álló Kenneth-et. A Towler fiú bólogatott.

A lovazás után csatlakozott hozzájuk Cara, és megmutatta a gyerekeknek az üvegházat. Napszemüveggel a fején magyarázott nekik a növényekről, amiket termeszt, és a mágikus részleget is megismertette velük. Beszélt arról, hogy milyen bűbájokkal rejti el a muglik elől, és még a fehér furgonját is megmutatta, amivel beszállítást szokott végezni különféle vállalatokhoz.

A gyerekek egyöntetűen menőnek találták a tevékenységét.

– Nagyon klassz anyukád van – súgta oda Samanthának Lee. – Tök jó fej volt akkor is, mikor leveleztem vele a meglepetésről.

– Ő a legjobb – húzta ki magát büszkén Samantha.

A tikkasztó hőség miatt az öt kis griffendéles visszahúzódott a házba, és a nappaliban ülve beszélték meg, hogy kivel mi újság. Bár mivel még nem sok ideje tartott a nyári szünet, nem igazán történt velük semmi érdekes az iskola vége óta.

– Tulajdonképpen mi volt az év végén a Gringottsban Ingrammel? – hozta fel a témát Lee. – A bátyám Bill Weasley osztálytársa volt, mesélte, hogy jártatok az igazgatóiban.

Samantha nagyot nyelt. A diákok között felröppentek ugyan pletykák, hogy neki és a Weasley ikreknek közük volt Ingram akciójához, de Millicent Bagnoldnak köszönhetően a Reggeli Próféta nem írt róluk név szerint.

A lány nem szívesen beszélt az esetről, de ahogy végignézett osztálytársai arcán, úgy érezte, tartozik nekik annyival, hogy beszámol az igazságról – elvégre Ingram mindannyiukat kísérleti nyúlnak tekintette. Alicia, Angelina, Lee és Kenneth döbbenten hallgatták a sztorit, miszerint a sötét varázslatok kivédése tanáruk tesztelni akarta az elsős griffendéles csapatot, hogy legyen B-terve Griffendél kardjának a megszerzéséhez.

Amikor Samantha ahhoz a részhez ért a történetben, hogy a professzor levetette magát a szakadékba, Alicia a szája elé kapta a kezét. A többiek is sápadtak voltak. Még az elsőként szóhoz jutó Angelina is csak ennyit bírt kinyögni:

– Hú...

– Asszem, most már mindent értek – motyogta maga elé Lee. – Nem semmi. Azt mondod, vérátok volt rajta?

Samantha bólogatott.

– Sokan úgy tartják, a sötét varázslatok kivédése állás is meg van átkozva, úgyhogy ez így duplán szerencsétlenül jött ki – húzta el a száját Alicia. – Már jó ideje senki nem tanította egy évnél tovább a tárgyat.

– Kíváncsi leszek, idén kit kapunk – morogta sötéten Samantha. A tavalyi sötét varázslatok kivédése tanáruk után semmi jóra nem számított.