Reggel, fél hatkor, mert tudom, hogy a szüleim ekkor még éppen nem mentek el dolgozni, lementem reggelizni, pedig nyáron még nem is reggeliztem. Mindenki ledöbbenve nézett rám. Az a vicc, hogy tényleg mindenki ott volt. (Apa, anya és az ikrek is. De hogy ezek mit keresnek fent ilyen korán, elvégre nyár van?) Apám még a laptopjából is felnézett döbbenten, amikor anyám meglökte. Én viszont nem mondtam semmit, szerintem tök vicces volt, hogy a családom mind a négy tagja értelmetlenül bámult rám, még a beképzelt öcsém is, akit egyáltalán nem izgat, hogy mi van velem.

Egyszer csak muszáj lesz megtörni a csendet és az nem én leszek. Én ráérek. A szüleimet ismerem annyira, hogy nem bírják sokáig, ők túl kíváncsiak ahhoz, hogy tíz percen belül ne kérdezzék meg, hogy mi van velem. (Ilyen esetben természetes, hogy megkérdezik, miért vettem ilyen 180 fokos közérzeti fordulatot, de ha arról van szó, hogy milyen nehézségekkel kell szembenézem a suliba, akkor le vagyok szarva. Pont ezért nem töröm magam már vagy három éve, hogy meséljek a suliról. A tanáraim nyolcvan százalékát nem is ismerik. Na mindegy). Végül anya törte meg a csendet.

-Gréti, figyelj nem értjük, hogy, miért mert tavaly is olyan jól érezted magadat, bár a tegnapi sírásodból ítélve már nem vagyunk benne olyan biztosak, de elfogadjuk a döntésedet és, ha nem akarsz menni, akkor még talán le tudjuk mondani a jelentkezésedet- hadarta kábé egy levegővétellel. (Csak azért hiszik, hogy jól éreztem magamat, mert azt mondtam nekik, hogy jó volt, de csak azért, hogy békén hagyjanak.)

-Bár, akkor feleslegesen fizettük be a tábort és egy csomó pézünk elveszik így, de...- és igen visszatértek az "igazi" szüleim.

-Semmi szükség rá- válaszoltam, na, ezen még jobban meglepődtek.- Meggondoltam magamat. Mégis elmennék szívesen- na ezt a pillanatot kellett volna megörökíteni. Apa abbahagyta egy pillanatra a gépelést, anya keze megállt a levegőbe, amikor nekem vett le egy tálat (most azt hihetitek, hogy milyen rendes anyám van, aki segít a gyerekének, de nem, csak azért ad nekem tányért, hogy "megmutassa", hogy "törődik" velem), Bence kezében megállt a kanál, ahogy a müzlit tömte, az amúgy is tele szájába, Heni meg mintha egy pillanatra abbahagyta volna a csetelést a "barinőivel"- Amúgy miért van fent mindenki ilyen korán?

-Dolgoznom kell- felelte anya és apa egyszerre, legyintettem mert nem is rájuk gondoltam.

-Ma átmegyek Dávidhoz, és még el kell mennem kozmetikushoz- mondta Heni úgy, hogy fel sem nézett a telefonjából. Mi az? Már válaszol nekem? Mióta?

-Még le sem feküdtem- volta meg hanyagul a vállát az öcsém.

-És miért gondoltad meg magad?- értetlenkedett apa.

-Mióta érdekel?- vettem el anyámtól a tálat és vágtam magamnak egy szelet kenyeret.

-Azért édes lányom, mert amíg mi fizetünk neked ilyen dolgokat, és a mi házunkba laksz, kötelességed beszámolni, hogy mit csinálsz! És ebben az esetben arról is, hogy miért.

-Az egyik oka ez!- böktem a vajazókéssel apám felé, akinek a figyelmét most is a gépe kötötte le, miközben beszélt hozzám- Hogy ha egy kis időre is, de elszakadjak ebből a rohadt házból.

-Szerencsére nemsokára 18 és elhagyhatod ezt a rohadt házat- nézett fel rám bosszúsan apa a laptopjából.

-Másrészt, meg be akarom bizonyítani nektek, hogy nem vagyok antiszociális.

-Nem kell bebizonyítani. Ezt mindenki tudja- mondta Bence a telefonját nyomogatva.

-Ki mondja ezt?- húzta össze a szemöldökét apa, de már a monitort vizslatva megint és Bence beszólását meg szerintem meg se hallotta. Az elve: egyszerre csak egy gyerekem van, azzal talán tudok foglalkozni.

-Hát ti, csak nem szemtől szembe nekem, hanem kiveszem abból, ahogy beszéltek velem- haraptam bele a vajas kenyerembe.

-Alig beszélünk veled- mondta apa. (mintha annyira bánná) Szerintem neki kezdett elege lennie az egészből.

-Erről nem én tehetek- morogtam az orrom alá.

-Jó hagyjuk. Most nem erről van szó- nyugtatta le apát anya, aki amúgy amióta levette nekem a tálat eltűnt a konyhából és most erre az utolsó két szóra jött vissza. Látom neki is borzasztóan fontos, hogy meggondoltam magam- Hanem arról, hogy Gréti mégis megy a táborba. Ennek örüljünk! Akkor gyorsan menjél bepakolni.

-Ok, de még semmit nem tudok a táborról.

-Ja, tessék, itt van...- kotorászott anya egy halom papírkupacban- Vagyis tudtommal itt volt. De most nem találom. Zoli nem tudod, hol van?- fordult anya apához. Ő megrázta a fejét, de az öcsém megszólalt.

-Nálam van, odaadtátok elolvasni- mondta teli szájjal.

-Hogy te milyen kulturált vagy!- néztem rá lesajnálóan.

-Anyúúú!!- nyávogott Bence- Gréti bántalmaz lelkileg- ment el röhögve mellettem.

-Mindjárt nem csak lelkileg foglak bántalmazni- mondtam egyre dühösebben.

-Jajj, de megijedtem!- tette gúnyosan a szívére a kezét- Már jelentkezek is a kórházba, hogy a törött karomat kezeljék.

-De jó lesz nélküled is ez a két hét!- emeltem égnek a tekintetem.

-Ezt benézted!- nevetett még jobban-Ugyanis kedves, édes, nem egyetlen nővérem, most én is megyek a táborba- karolt át, de én ledobtam a kezét a vállamról- Idén végre elértem azt, hogy anyáék nem az egyetlen kicsi fiuknak hisznek és elengednek a sarkon túl is egyedül- mondta anyára nézve. Amúgy apát már régen elvesztettük. Bence amikor beszélt minden egyes szavából csak úgy sütött a gúny persze anyáék felé, úgy hogy ők ennek a fültanúi voltak, de ő nem igazán zavartatta magát.

-Azért nem engednek el sehova, te hülye, mert az idióta haverjaid elveszik a maradék agysejtjeidet is, és egy értelmes gondolatod sincs. Életveszélyes vagy még magadra nézve is- mondta Heni. Igen, attól még, hogy ikrek ki nem állhatják egymást. Pedig nagyon hasonlítanak egymásra. Bence egy bunkó, egoista focista. Heni meg egy plázacica. Ő is azt hiszi, hogy körülötte forog a világ. Szóval passzolnak egymáshoz, de ők ezt biztos úgy értelmezik, hogy egyformák szóval mindenáron túl akarják szárnyalni a másikat, és folyton szekálják, és beszólogatnak egymásnak. Ami itthon is zavaró, és nem tartózkodunk együtt sokat, szóval gondolhatjátok, hogy milyen lehet. Pont ezért el sem akarom képzelni mi van a suliba, ugyanis ugyan az a baráti társaságuk. Mindketten a menők oszlopos tagjai. Hát igen. Mi már csak ilyen "jó" testvérek vagyunk. Ezért nem szoktunk spontán családi vacsorákat tartani. A családi társaséletünk kimerül a karácsonyban, és egy-egy szülinap alkalmával. Ilyenkor is csak azért, mert a nagyszüleink átjönnek és néha Lili is hazalátogat.

-Gyerekek, elég legyen!- kiáltott anya, mert közben kezdett elhatalmasodni köztük a vita- Heni, megeszed a reggelidet és felveszel egy hosszabb szoknyát, mert attól, még, hogy nyár van, nem engedem, hogy ilyen ruhákba mászkálj a városban, mint valami...- harapta el a mondat végét.

-Ezaz, gyerünk! Mond ki! Úgyis tudom, hogy mit gondolsz rólam!- kiáltott rá Heni- Amúgy meg nem igaz, hogy még nyáron is parancsolgattok- mondta drámaian- És nem tudjátok megváltoztatni az öltözködési szokásaimat- hisztizett. Majd felkapta a táskáját és kiviharzott az ajtón

-Hjajj!- sóhajtott anya, megdörzsölte az orrnyergét és kábé ezzel el is intézte, legalábbis magában. Majd az ikerpár másik feléhez fordult- Bence te meg felmész a szobádba és lehozod a nővérednek a tábor papírját.

-Igenis, Miszisz Zsuzsanna Keberok Kiképző Őrmester- vágta magát vigyázva és tisztelgett Bence.

-Most azonnal!- kiabált apa. Jé felnézett a laptopból- És ne szemtelenkedj!- olyan „aranyosak" amikor szigorúak akarnak lenni, és próbálnak nevelni bennünket.

Bence nem állt messze attól, hogy a szüleink képébe röhögjön, inkább csak morgott valamit az orra alatt, és elindult a szobája felé. Én meg bevágtam a tálamat a mosogatóba, majd anyáékra se nézve követtem az öcsémet.

Mindhármunk szobája az emeleten van. Plusz, még van három tök üres szoba, az egyik Lilié, a másik kettő vendégeké. Ezt a hatalmas házat apa és a cége épített, mint az utcába kb. minden második házat. A mi hármunk szobája külön-külön is hatalmas, mert egy-két éve, amikor épült a házunk, apa felismerte, hogy eddig egy „picit" elhanyagolt bennünket, mert előtte csak a karrierje építésével foglalkozott, majd rájött, hogy vannak gyerekei is, így a szobánkat úgy akarta megépíteni, hogy minden igényünket kielégítse, mi meg hülyék lettünk volna nem kihasználni ezt a lehetőséget. Így olyan király szobánk lett, és igazából ez egész ház úgy néz ki, mintha egy nagyon drága bútorüzlet kirakat háza lenne.

Amíg ezen gondolkoztam odaértünk a szobájához. Mikor kinyitotta az ajtót egy pillanatra benéztem és láttam, hogy mekkora rendetlenség van. Hogy képes egy fiú ekkora rendetlenséget tartani abban a hatalmas szobában, úgy, hogy alig van itthon, ha meg itthon van, akkor meg az ágyán fekszik tablettel a kezében, tv-t néz, vagy valami hülye játékkal játszik. Mielőtt beléphettem volna becsapta az orrom előtt az ajtót. Épp meg tudtam állni, hogy ne menjek neki.

-Hé-, kiáltottam utána.

-Most mit vagy úgy oda? Mintha te nem tartanád éjjel-nappal csukva az ajtót- szólt vissza az ajtóból.

-Argh!- így kint vártam. Vagy öt percet, de úgy tünt, mintha tíz lett volna. Nem értem miért álltam ott, hiszen a saját házamban vagyok... Na mindegy.

-Nesze itt van- nyomott a kezembe egy összegyűrt pappírt, aminek az egyik sarka le is volt szakadva.

-Hogy lehetsz ilyen igénytelen?- néztem döbbentem a kezen lévő papírra- Miért nem tudsz rendet tenni a szobádban? Vagy, ha te nem vagy képes rá, mert elrontaná a nagyon menő imidzsedet vagy, mert lerohadna a kezed, ha arrébb tennél valamit, akkor kérd meg Zsizsi nénit, hogy takarítson ki.

- Na, még csak az kéne, hogy az a szenilis öregsszony elpakolja a cuccaimat, aztán semmit ne találjak- azzal rámcsapta s ajtót (megint).

Bence senkinek se engedte meg, hogy belépjen a szobájába (nemmintha, én igen). De Zsizsi néni egy kicsit más tészta, amióta ebbe a nagy házban élünk azóta takarít nálunk Erzsébet néni, de mi csak Zsizsi néninek hívjuk, szinte családtaggá vált. Többször segített nekünk a háziban is, amikor anyának szokás szerint fontosabb volt a munkája és kevesebb ideje maradt ránk.

Elmentem a szobámig, bementem és becsuktam az ajtót. Leültem az ágyamra és elolvastam a levelet.

Kedves gimnazista fiú/lány!

Tarts velünk! Idén is sok szeretettel várunk téged a Balaton-parti táborunkba! Nagyon örülünk, hogy idén (is) a mi táborunkat választottátok a nyáron, ahelyett, hogy a facebookon lógnátok.

Jókedvvel, szeretettel várunk benneteket. Rengeteg jófej emberrel lehetsz együtt, csomó új embert megismerhetsz, akikkel együtt zenélhetsz, sprotolhatsz, táncolhatsz, starandolhatsz, túrázhatsz és persze bulizhatsz. Régi és új ismerősökkel találkozhatsz.

De az életben elengedhetetlen, hogy jól működj csapatban. Nagy szükség van manapság jó csapatjátékosokra. Remélem Te is az vagy. Vagy, ha nem, akkor is gyere el és fejleszd ezt a készségedet két héten keresztül a festői badacsonyi tájat élvezve.

Lehetőséged lesz zenei, tánc és sport versenyek keretében összemérni a saját- és csapatod tudását a többiével.

Hogy mi is ez pontosan? Részletes tájékoztatót majd a helyszínen kaptok, de előszóban annyit, hogy zene és tánc stílusban korlátlan a lehetőség. Csapatsportok közül, meg a futball, a kézilabda, a röplabda, a kosárlabda, a floorball és a vízilabda közül választhattok. Minden versenyen az egész csapatnak szerepelnie kell, még ha csak apróbb feladatai vannak, vagy cserejátékos.

Eddig felkeltette már az érdeklődésedet?
Még nem?
Akkor mit szólsz ehhez?

Sportversenyek a két hét folyamán folyamatosan lesznek. A zenei és táncos produkciók bemutatására a második hét vége fele, egy tehetségkutató szerűség keretében lesz lehetőség. Mivel ez egy verseny, jutalmazzuk a helyezetteket. Lesznek napok, amikor a jó szokásunkhoz híven egész napos túrákat, vagy Balaton-parti fürdőzést rendezünk. A mostani táborzáró program szintén meglepetés lesz. Ekkor már minden verseny lemegy. De ezen kívül minden negyedik napon meghívott ismert, vagy kevésbé ismert előadók lesznek. Az esteken vagy az előadókat hallgatjátok, vagy saját egyéni versenyeken vehettek rész, vagy az egész napos túrákat pihenitek ki, vagy csak egyszerűen egymás társaságát élvezhetitek.

Hozzatok magatokkal minden olyan dolgot, amiről úgy gondoljátok, hogy hasznos lesz egy kéthetes nyári táborban.

Ezután, már csak telefonszámok, e-mail címek voltak, amikről a tábor vezetőit tudjuk elérni és a dátum. Holnaptól kezdődik és két hétig tart. Nem mondom, a szüleim nem sietik el s dolgokat. Ha jobban belegondolok, a helyükben én is ezt tettem volna. Ha hamarabb szólnak és esetleg már akkor is belemegyek, addig vagy hatszor meggondolhatom magam.

Visszatérve a meghívóra. Először is, hogy lehet ilyen nyálas meghívót kitalálni...? Brr! Másrészt ki a fene ír még papír alapú értesítést? Ott az e-mail. Annak talán még Bence se szakította volna le a sarkát.

Amúgy maga a tábor témáját szerintem kicsit túltolták. Mármint vágom én, hogy valami tehetségkutató szerűséget akartak csinálni, de akkor minek a sport? Hm... Érdekes lesz. Mármint nem azt mondom, hogy felkeltette az érdeklődésemet, mert nem, csak azért megyek el, hogy a szüleim végre leszálljanak rólam. De mintha a tavalyi sokkal szervezettebb és egészebb lett volna. Nyelvi tábor volt, ahol olyan idegen nyelven tanultál, amilyenen akartál. Én a nővérem miatt, aki kiköltözött az olasz férjével Olaszországba, az olaszt választottam. De legalább kettőt kellet választani szóval a másik az a svéd lett. Igaz a két ország elég távol van egymástól, de nagyon kíváncsi voltam a svédre is. A szobatársam meg a japánt választott és mivel a három nyelv órái nem ütköztek ezért elmentem vele és megnéztem milyen. Ja igen, és akkor még jobban társasági lény voltam. Nagyon tetszett a japán ezért azt is felvettem. Nem túl sok szabadidőm volt, de nagyon élveztem mind a hármat.

Számolni, alap kifejezéseket tanultunk, például, Hogy hívnak?, Hány éves vagy? és mondjuk Hol a wc?. Ilyen és ehhez hasonló mondatokat. Egy másik napon az ország kultúráját ismerhettük meg. Japánon az első két nap az írást is gyakoroltuk. Nagyon nehezek, de kitartással meg lehet csinálni. A táborzáró alkalom meg egy vetélkedő volt csapatosan az adott nyelvből. De csak kettőn lehetett részt venni, szóval a kedvencemet, a japánt ki kellet hagynom, mert azon nagyon sokan voltunk. Rossz döntés volt a svéd helyett mehettem volna arra, akkor most lehet, hogy szívesebben mennék a táborba. Végülis tökmindegy, szerintem így is úgy is bekövetkezett volna. De most nem lesz ilyen. Hidegen hagynak az emberek, legfőképpen azok, akik bunkók velem.