Az a tíz doboz pizza hamar elfogyott.
Sose gondoltam volna, hogy a papírmunka ennyire kifárasztja a srácokat, de most többet ettek, mint az egy hét alatt bármikor is láttam őket. Tony és Clint még azon is elgondolkozott, rendelnek még egy dobozzal, de aztán elvetették az ötletet.
A bágyadt csendben emésztést Natasha törte meg.
-Cas - csapott a fotel karfájára, ahogy kipattant belőle -, irány vásárolni.
Nyögtem egyet, de az időközben szintén felélénkült Wanda felhúzott a fotel puha párnái közül.
-Nem illik az emésztő embert zargatni - morogtam, ahogy a lányok a szobák felé rángattak.
-Nem illik halasztgatni sem! - szólt ellentmondást nem tűrőn Nat. - Öltözz fel és indulunk!
Wanda belökött a szobámba, majd egy perc múlva utánam dobott néhány ruhadarabot is.
Sóhajtva vettem fel a farmert, és egy pillanatig méltatlankodva méregettem a fekete inget.
-Figyelmeztetlek, hogy visszaharapok - morogtam, ahogy magamra gomboltam. A körömcipővel a kezemben aztán kisétáltam a szobámból, és bekopogtam Wandához.
-Igen? - Egy harisnyát szorongatott a kezében, mikor ajtót nyitott.
-Ezt nem veszem fel. Valami olyat adj, amiben nem törik ki a lábam. - A kezébe nyomtam a cipőket. Ő csak felsóhajtott, és ellépett az ajtótól. A gyere-be-intés után követtem, és behúztam magam mögött az ajtót.
-Szekrény, a legalja - huppant le az ágyra, és beledugta a lábfejét a harisnyába. A bézsszínű ajtók mögött a polcok dugig voltak ruhákkal, alul pedig a cipők sorakoztak. Helyet foglaltam a szekrény előtt, és rövid válogatás után egy bakanccsal a kezemben fordultam a lányhoz. - Vihetem?
-Persze, persze - mondta, miközben az ágy mellől belelépett a körömcipőkbe, amiket visszaadtam neki. - Kell még más?
-Hát, egy kabát jól jönne...
-Parancsolj - nyomott a kezembe egy farmerdzsekit, majd visszatessékelt a szobámba. Útközben megláttuk a nappali felé tartó, teljesen kész Natashát.
-Három perced van - figyelmeztetett Wanda egy játékos mosoly kíséretében. Esküszöm, Pietro ugyanígy szokott vigyorogni. Becsuktam az ajtót, Wanda pedig elindult Nat után.
Két perccel később teljes harci díszben toppantam be a nappaliba.
-Készen állok. Lett légyen bármily szörnyűség... öhm... Eljött az idő, midőn kilépünk ezen toronyból, s bevetjük magunkat New York ruháinak tengerébe...
-Rendben, rendben, elég a szónoklásból, gyerünk - ragadta meg a csuklóm Natasha. - Stark, vittük a hitelkártyád! - Tony csak megforgatta a szemét.
-Mindig azt viszitek.
-Mert téged pénzel Fury - szólt közbe a kanapén ülő Steve. Segélykérően néztem rá, ahogy Nat a liftek felé rángatott, de ő csak lemondón csóválta a fejét.

<•-•>

Soha.
Többé.
Soha.
Hiába voltunk hárman, így is alig bírtuk a szatyrokat cipelni. A több mint öt órás bevásárlókörút alatt több üzletbe mentünk be, mint ahány évesek vagyunk együttvéve. És nem vettünk mást, mint ruhákat és tisztálkodószereket, és ruhákat, és ruhákat. És... ruhákat.
-Hűha - füttyentette el magát Clint, mikor nagy nehezen kiszenvedtük magunkat a liftből. - Hát ti nem tétlenkedtetek!
-Ne is mond - nyögtem, és arccal előre beborultam a kanapéra.
-Pi merre van? - pakolta le a szatyrait Wanda.
-Azt hiszem lányokat bűvöl. Vagy Starkékkal a laborban valami újféle ruhát próbálnak. - Ijedten kiáltott fel, mikor egyszer csak lefordultam a kanapéról, egyenesen a padlóra. Egy nyögős sóhajtás kíséretében ültem föl.
-Legközelebb egy év múlva megyek vásárolni, és akkor is egyedül.
Nat felnevetett. - Azért ennyire nem voltunk rossz társaság!
-Nem is tudom kik akartak koktélruhát erőltetni rám.
-Az csak egyszer volt!
-Igen? Mert én öt ruhára is emlékszem. - Natasha megadóan forgatta meg a szemét, Wanda pedig csak kuncogott.
-Be kéne pakolnod a szekrényedbe - pislantott rám huncutul.
-Kéne a halálnak - terültem el újra a földön.
-Gyerünk gyerünk szaporán! - tapsolt az arcom fölött Wanda, mire fújtatva a keze után kaptam. - Maguktól nem fognak bemászni a szobádba!
-Mondja ezt az, akinek máris a szobája felé sétálnak a szatyrai. - Ártatlanul pislogott rám. - Igen, láttam ám!
Elnevette magát, aztán intett egyet az én szatyraim felé. A keze körül felderengő vörös fény után meg se lepődtem a hálószobák felé hallatszó műanyagzörgésen.
-Kösz - mondtam fásultan.
-Csak amíg újonc vagy - vigyorgott le rám, majd eltűnt a képből. - És most, veled ellentétben, elpakolom a cuccaimat.
Miután Natasha végzett az időközben kitöltött narancslevével, ő is követte Wanda példáját. Clint valamikor a kettő között elsurrant, ki tudja, merre. Én továbbra is a földön hevertem.
Elbóbiskolhattam, mert a lift halk csendülése felriasztott. Egy kissé izzadt, kissé lihegő Steve sétált be a nappaliba, s töltött magának egy pohár vizet.
-Veled meg mi történt? - kérdezte, miután letette az üres poharat.
-Vásárlás - sóhajtottam. Steve körbenézett a szobában.
-Én nem látok semmit.
-Wanda volt oly szíves és bevitte helyettem a szobámba.
Steve hümmögött, majd odament a kanapéhoz, és lassan leült rá. - Figyelj Cas, aznap, mikor elmentél...
-Követtelek. Sajnálom, csak... Nem is tudom. Nem a legjobb döntésem. És nyugi, nem érdekel kicsoda a barátod. Felőlem akár körözött bérgyilkos is lehet. - Pillantása egy másodpercre megnyugodott, majd újból idegesség villant benne. - Nem szólok senkinek, spongyát rá. Csak annyit - megakadtam. - Szóval, szólj ha bajban vagy. Ha bármi gáz van. Okés?
Elnevette magát. - Semmi olyasmi nincs, de oké. És köszönöm - állt fel a kanapéról, de visszafordult. - Mégis, hogyhogy olyan későn értél vissza ide? Sehol nem láttalak hazafelé jövet.
Félszegen elmosolyodtam. - Azokban a sikátorokban lehetetlenség éjjel eligazodni. Kész szerencse, hogy reggelre visszataláltam.
Steve derűsen szusszantott egyet. - Hamar ki fogod ismerni magad itt. Főleg, hogy most már nem kell egész nap itt bent kuksolnod. - Helyeslően elvigyorodtam. - Most megyek és lezuhanyozok, ha megbocsátasz - indult a szobák felé.
-Hát, rád férne. Valami - vagy valaki - alaposan megizzasztott.
-Nem is!
Csak nevettem. Persze hogy nem, de jó volt húzni az agyát. Meg persze, Nat és Wanda boldogan pletyizett a Tonyval váltott bensőséges pillantásokról, szóval kapisgáltam a helyzetet.
Egy kis további tétlenül fetrengés után feltápászkodtam és bementem a szobámba, hogy nekilássak a szörnyűségesen sok ruhám elpakolásának. Wanda egy kupacba pakolta le a szatyrokat, amik most a szőnyegem közepén virítottak.
-Max, ha ezt látnád... - sóhajtottam. - Mennyit mesélhetnél a húgodnak.
Egy óra is eltelt, mire mindent eltakarítottam. A ruhák most csinos stócokban álltak a szekrény polcain, a komód fiókjaiban, vagy voltak felakasztva a szekrény másik részén keresztülfutó rúdra. Tekintetem az üresen álló könyvespolcra siklott.
-Hamarosan rád is sort kerítünk - ígértem, majd még utoljára végig mérve a sok holmit kiléptem a szobám ajtaján.
A folyosó üvegfalán kinézve jöttem csak rá, hogy vacsoraidő volt. A többiek nagyja már a nappaliban volt, újabb adagnyi pizza fölött. Valami akciófilm ment a tévében, amit kissé humorosnak találtam azok után, hogy az életük is egy akciófilm.
-Csüccs! - paskolta meg maga mellett a kanapét Pietro. A túloldalán már ott ült Steve és Tony, aranyosan összeérő térdekkel.
Az ölembe vettem az egyik pizzásdobozt és befészkeltem magam a fiú mellé.
-Mit nézünk?
-Titok. - Valami épp felrobbant, Pietro pedig rám vigyorgott.
Tettetett durcával felhúztam az orrom. - Akkor nem kapsz ebből - raktam át a dobozt a bal térdemre. Pietro felhördült, majd összehúzott szemmel meredt rám. Most én vigyorodtam el.
-Mad Max.
-Jó étvágyat.

<•-•>

Már több mint egy hete voltam a Bosszúálló Torony hivatalos lakója, valamint szolgálaton kívüli Bosszúálló, és bevallom őszintén, kezdtem unni.
Mármint, nem a társaságukat, vagy magát a Tornyot, vagy a nyugalmat, hanem a semmittevést. Mint mikor két napig egyedül vagy otthon, és nagyon jól eltervezted, mit és hogyan fogsz lustálkodni, de aztán már úgy unod a fejed, hogy kétszerannyi házimunkát csinálsz, mint a család többi része egész héten. Na, pont ezt éreztem.
Jó hangosan kopogtam a labor ajtaján, hogy Tony még a gépei zúgásán át is meghallja.(Mikor épp összeeszkábál valamit, és napokig ki sem mozdul onnan, még fönt is halljuk a fúrók meg hegesztők meg kitudjamik hangját. Fincsi.) Meglepetésemre szinte azonnal egy "Gyere!" hallatszott. Benyitva Tonyt egy halom tervrajz fölött görnyedve találtam.
-Cas! Mi újságban? - egyenesedett fel, fájdalmas arccal dörgölve a hátát.
-Szeretnék dolgozni.
Tony összevont szemöldökkel méregetett. - Jól értem, hogy ez nem az aktív Bosszúállóságra vonatkozik. - Bólintottam. - Megkérdezhetem, hogy miért is?
-Mert szeretnék. Mármint, szeretnék valami viszonzást. Elvégre nem járok veletek bevetésekre, és csak ülök itthon egész nap.
-Tudod, hogy nem ke..
-Tudom, de én szeretném. Mellesleg a fejem is unom már a semmittevésben.
Megértően biccentett, és odébbpöckölt egy ceruzát az egyik tervrajzon.
-És, van már valami ötleted?
-Nem igazán. Igazából bármi jó lenne. Könyvtáros, árupakoló, bicikliellenőr...
-Van olyan, hogy bicikliellenőr? -Tony kissé megrémülve nézett rám, mire elnevettem magam.
-Nem, legalábbis én nem tudok róla. Lehet, hogy a vonatkerékpumpálóval egy munkakör. - Tony felhorkant. - Vagy a villamoskipufogó-tisztítóval.
-Na jó - nevetett fel. - Majd utánanézek, mit ajánlgatnak mostanság, csak hagyd ezeket abba!
-Igenis, kapitány! - Vigyorogva hátráltam ki a laborból.
-Ha már kapitány, ha látod, küldd le Steve-et. Van pár ötletem a pajzs fejlesztéséhez.
-Meglesz - csuktam be az ajtót. Elégedett mosollyal sétáltam a liftekhez. Egy újabb gyökér, ami itt tart.