Nem jó meglőttnek lenni.
Az új év első pár napját ágyban töltöttem, mert még mindig elég gyenge voltam, és a sebet is hagynom kellett zavartalanul gyógyulni. Az ikrek minden idejüket a szobámban töltötték, engem szórakoztatva. Rengeteget társasoztunk, vagy épp filmet néztünk (volt mi bepótolnom az Odaátból); máskor Clint vagy Bruce nézett be. Tony, Nat és Steve próbáltak a H.Y.D.R.A. nyomára bukkanni. Kételkedtem benne, hogy aludtak volna három óránál többet egy huzamban.
A rémálmok azért nem kíméltek. Minden este üldöztek a formátlan, felismerhetetlenre nyomott arcok, vagy mennydörgő lövések. Megesett, hogy egy pillanattal az ébredés után Wanda rontott be az ajtón, mert még alvás közben is eljutottak hozzá a gondolataim. Hangosabbak voltak, mint bárkié, akivel eddig találkozott.
Vízkereszt előtt egy nappal végre elég erősnek éreztem magam, hogy kidugjam az orrom a szobámból. Kibotorkáltam a nappaliba, természetesen, hogy főzzek egy teát, és csináljak egy adag pirítóst. Nem számítottam arra, hogy Steve-et és Tonyt találom ott, a kávéfőző mellett diskurálva.
- Jó reggelt - battyogtam el a pult előtt. Amint megláttak, aggodalom jelent meg az arcukon.
- Cas! Biztos, hogy szabad már járkálnod?
- Csak szólnod kell Pénteknek, ha kell bármi, és ő szól nekünk.
Rájuk mosolyogtam. - Nyugi, Bruce ma szedi ki a varratokat. Azt mondta, itt az ideje egy kis sétafikának, de ne vigyem túlzásba, vagy megint egy hétre ágyba kerülök.
- Az jó. Tényleg ne erőltesd meg magad - figyelmeztetett Steve.
Csak a szemem forgattam. - Nem fogok összeesni félúton a szobám felé. Tony - a férfi felnézett a kávéfőzőről -, el szeretnék kérni minden aktát a H.Y.D.R.A.-ról és a Tél Katonájáról.
Tony a fejét ingatta. - Nem biztos, hogy az egy olyan jó ötlet.
-Mert?
A férfi felsóhajtott. - Nem kéne ilyen hamar a nyomukba eredned. Hidd el, nem egészséges.
- Nem akarok szaglászni utánuk - kerültem meg őket, és előszedtem egy adag pirítósnak való kenyeret. - Csak szeretném tudni, kikkel van dolgunk. Dolgotok - javítottam ki magam Steve fintorát látva. Betettem két szelet kenyeret a pirítóba. - Tényleg csak informálódni szeretnék. Semmi többet.
Steve és Tony tekintete összetalálkozott, és egy darabig némán egyezkedtek. Steve végül megadóan biccentett, Tony pedig nyomott egy puszit az arcára.
- Ha megreggeliztél, és Bruce kicérnázott, gyere le a laborba. Odaadom, amink van - fordult felém. Hálásan bólintottam.
- Köszönöm. - Tony meglapogatta a vállam (a kevésbé sérültet), és elsétált a liftek felé. Steve maradt egy pillanatra.
- Cas... - mondott volna valamit, de becsukta a száját. Végül csak ennyit bökött ki. - Jobbulást.
Szélesen rámosolyogtam, és kiszedtem a pirítósokat egy tányérra, mielőtt még megégtek volna. Mire felnéztem, már Steve is elment.
Ezek után egyre inkább fűlött a fogam a kintlétre. Körbe-körbe járkáltam a Toronyban, hogy lássam, mennyit bírok, és pár nap múlva már az edzőterembe is lemerészkedtem.
Nem mintha bármit is csinálhattam volna a futógépen gyaloglás helyett. Gyakran azon sétálva olvastam az aktákat.
Felmondtam a GoodWoodnál, vagyis, Tony mondott fel helyettem még a lábadozásom kezdetén. Mint kiderült, pár nappal később le is égett a barkácsáruház; szerencsére sebesültek nem voltak, de jó időre bezárhatták a boltot.
Már két héttel benne jártunk a januárban, mikor végre, végre sikerült kikönyörögnöm egy sétát a Tornyon kívül. Két teljes napig győzködtem őket, mire végre mindenki rábólintott, de sikerült.
Clint és Nat kivittek a Central Parkba. (Ezek szerint nem gondolták, hogy a H.Y.D.R.A.-sok megint ott próbálkoznának.) Az egyik korcsolyázó-tó körül keringtünk, a jégen ide-oda sikló embereket figyelve.
- Tudtok korcsolyázni?
- Persze - felelték egyszerre. Reménykedve néztem rájuk.
- Nem!
- Ki van zárva!
Lehorgasztottam a fejem, de nem ellenkeztem. Aztán kiszúrtam egy teásbódét a tó túloldalán.
- Kértek teát?
- Nem.
- Nem, kösz.
- Oké. Én viszont igen. Ne menjetek sehová. - Zsebre dugott kézzel slattyogtam az ösvényen. Örültem, hogy ilyen jó rálátásuk van a bódéra, különben biztos nem engedtek volna el. Beálltam a kanyargó sorba, és vártam.
Még azon filóztam, milyen teát kérjek, mikor a domboldalban, az egyik padon ismerő alakot fedeztem fel. Egyszerre vettük észre egymást; majdnem felpattant ültéből, mikor megpillantott.
Én következtem a sorban. Gyorsan leadtam a rendelést (fogalmam sem volt, mit), és egy perc múlva már fölfelé kaptattam, teával a kezemben.
Bucky nem volt a padon, de tudtam, nem lehet messze. Egy bokor mellett láttam meg, úgy tíz méterre. Ahogy Naték felé pillantottam, hogy figyelnek-e, jöttem rá, a bokor mögött takarásban leszünk.
Mikor odaértem, köszönni sem volt időm. Bucky egy elrebegett "Ó, Cas"-szel a karjába zárt, ami nagyon is tetszett volna, ha nem vagyok meglőve.
- Au! Ne! - Bucky rémülten engedett el, én pedig a vállamra szorított kézzel rogytam térdre. - Á... Te jó isten... - ziháltam, lassan leküzdve a fájdalmat.
-Édes istenem, Cas, bocsánat! - térdelt elém Bucky. Leintettem.
- Nem... - Vettem egy mély levegőt. - Nem a te hibád, nem tudhattad. Úh.... Te jó ég. - Mikor végre eltűntek a csillagok a szemem elől, felnéztem a fiúra. - Hali.
Összenevettünk, de Bucky arca hamar elkomorult.
- Nagyon aggódtam érted. Olvastam a lövöldözésről, aztán másodikán semmit sem hallottam felőled, Steve se ugrott be, na meg ott volt a tűz a barkácsboltban, és azt hittem...
- Hé - tettem a kezem a vállára. - Jól vagyok.
-Nem tudom, ki esett össze jajgatva, mikor az előbb megöleltem.
Megforgattam a szemem. - Az semmiség. Csak meglőttek.
Bucky szemöldöke majd' a hajvonaláig felszaladt. - Meglőttek? És azt mondod ez semmiség?! Jó isten, Cas, miért vagy egyáltalán itt kint?
Neked még ágyban...
- Egy szóval se említsd, hogy nekem mit kéne csinálnom az ágyban. - Későn jöttem rá, mit is mondtam. Visszafojtottam a kínos vigyort, de Bucky szája sarka gyanúsan remegett, és ez egy cseppet sem segített. - Szóval, az van, hogy engedéllyel vagyok kint. Ami azt illeti, Nat és Clint kísértek el - Bucky bólintott -, és hamarosan újra a látókörükbe kellene kerülnöm, hogy ne jöjjenek utánam, úgyhogy most nincs idő azon vitázni, kikelhetnék-e már az ágyból vagy sem. - Felálltam a földről. - Figyelj...
Bucky is felegyenesedett, és most kérdőn nézett rám. - Hm?
- Sajnálom, hogy nem szóltam neked. Másodika lefújásáról, egyáltalán, hogy élek... Fogalmam sem volt, hogy tudnálak elérni.
- Nos, ezen segíthetünk - költözött csintalan fény Bucky szemébe. - Add a kezed.
Gyanakvóan nyújtottam neki a karom. Ő feltűrte a kabátom ujját, majd a dzsekije belső zsebéből előhúzott egy tollat, és felírt egy számsort a csuklómra. Visszaigazította a kabátom, és rám mosolygott. - Menj. Mielőtt még keresnének. És ne törődj a rémálmokkal.
Viszonoztam a mosolyt. - Köszönöm. - Majd mielőtt még meggondolhattam volna magam, vagy ő elléphetett volna, lábujjhegyre álltam, és egy puszit nyomtam az arcára. Ellépve mellette siettem ki a bokor mögül, vissza Clintékhez.
- Cas! Sokáig elvoltál.
- Igen, tudom. Az egyik bokor tövében találtam egy sünit; biztos lerúgták róla az avart. Visszatakartam - jelentettem ki büszkén. Clint meglapogatta a lyuk nélküli vállam.
- Jól van, ügyes vagy. Eleget levegőztél?
Eljátszottam a gondolattal, hogy még maradunk egy kicsit, de kezdett gyengülni a lábam. - Igen, mehetünk vissza.
- Rendicsek - karolt belém Nat, ügyelve, hogy ne mozgassa túlságosan a vállam (neki a lyukas jutott). - Akkor gyerünk!

<•~•>

Este volt. A fürdést letudva (kínszenvedés) heverésztem az ágyamon, a cetlit bámulva, amire még mikor visszaértünk, átmásoltam Bucky számát, hogy lemoshassam a csuklómról. A tekitetem ide-oda vándorolt közte és az éjjeliszekrényem fiókja között, ahol a mobilom tartottam. Nevetséges voltam.
Végül betettem a cetlit a telefonom mellé, és kezembe vettem a félbehagyott könyvem. Celaena Sardothien szerencsére elterelte a figyelmem egy darabig.
- Mort, Mort, Mort... - motyogtam, elnyomva egy ásítást. - Olyan morc ajtógomb vagy. - Becsuktam a könyvet, lekapcsoltam a lámpát, és bevackoltam magam a takaró alá. Negyed óra múlva frusztráltan rúgtam le magamról a paplant, majd felkapcsoltam a villanyt, előszedtem a mobilom, és tárcsáztam.
Három csengés után felvette. - Halló?
- Öhm, Cas vagyok.
- Cas! - Bucky hangja felélénkült. - Szia! Nem gondoltam volna, hogy ma még hívsz.
Zavartan nevettem. - Hát, én sem... De nem hagyott aludni a lehetőség. Nagyon késő van neked?
-Mi? Dehogyis. Nem, még fenn vagyok.
Elmosolyodtam.
- Akkor jó.

~~~~~~~~~~~~~

Jó étvágyat a korai részhez 😁
Tudom, nem lett hosszú, de a sok akció után (jó, nem olyan sok) jól esett egy ilyen is. Bonyolódnak majd szépen a dolgok, nem kell aggódni 😈😉
Már ti is érzitek a sulikezdés szelét, vagy csak én?
(Mi több, mi ma tudtuk le a vásárlást. Durva.)
Oksa, pá, rózsás angyalokat és bajuszos álmokat!