Mivel még az autókölcsönzőbe is be kellett térnünk, hogy visszaadjuk a motort, alaposan kicentiztük a reptérre érést. Épp csak beléptünk az épületbe, egy biztonsági őr sietett elénk, és a leszállópálya magán részére vezetett minket, közben végig arról fecsegve, hogy Mr. Stark pár percen belül megérkezik, és ne aggódjunk nem kerül sor átvilágításra, és még pont időben toppantunk be. A szószátyarsága ellenére hatalmas gombóc nőtt a torkomban, s veszettül vert a szívem. Buckyn is láttam az idegesség nyomait. Mindketten a másik kezét szorongatva próbáltunk lenyugodni, de egyikünk gyomra se oldódott ki a csomóból, amivé összeugrott. Már majdnem remegtem a feszültségtől, mikor kiléptünk a szabadba; a szürke aszfaltra éppen akkor ereszkedett le egy quinjet. Földbe gyökerezett a lábam, ahogy lenyílt a gép rámpája, de Bucky finoman előre tuszkolt, amint ismerős alakok siettek elő. Tágra nyílt szemmel figyeltem őket.

Pietro ért elsőnek hozzám. Ez csak természetes volt, mégis majd' elsírtam magam, ahogy a karjába kapott. Elfúló hangon ismételgettük egymás nevét, amíg a többiek nem érkeztek meg. Wanda volt a következő, nem sokkal utána pedig Steve. A férfi arca ugyanolyan elgyötört volt, mint az enyém, az ölelését mégis az ikreken át is megéreztem. Clint és Tony futott be, majd Nat, Bruce, sőt, Vízió is. A könnyeimen át és a vállam fölött mintha Thort pillantottam volna meg a quinjet lábánál, de nem foglalkoztam vele. Lekötött a csapat szorongatása, a csoportos zokogás, és a megkönnyebbülés, hogy egyikük se undorodott, félt, vagy egyszerűen csak tartott tőlem. Olyan könnyűnek éreztem magam, mintha csontok helyett héliumos lufik lettek volna bennem.

- Olyan mérhetetlenül idióta vagy, Cas - súgta a fülembe Wanda egy egész perc után, s elhúzódott, bár kezét még mindig a karomon nyugtatta. Pietro sem engedett el, bár helyet adott Steve-nek és Tonynak, akik, mint rémült és mérges apukák meredtek rám.

- Ne merj még egyszer ilyet csinálni, okés? - öleltek át másodszorra is. Mindkettejük szeme körül éjsötét karikák pihentek, és kibuggyanni vágyó könnyek fátyolozták el. Aztán Tony pillantása Buckyra tévedhetett, mert éreztem, ahogy minden izma megfeszül, és lassan eltolt magától. Nat tekintetében is düh lobogott, amint felé indultak. Szipogva ragadtam meg a könyöküket.

- Ne. Ha ő nincs... - Megint csak a sírás kerülgetett, mikor összekapcsolódott a tekintetünk  - Előbb menjünk haza. Utána letámadhattok, csak...

- Nem téged akarunk letámadni Cas - állt Clint is melléjük, bár az arckifejezése nekem se ígért sok jót. Az ikrek még mindig karomon lévő kezéből merítettem erőt.

- Ha hazaértünk. Mert velünk jön.

- Hát biztos, hogy... - Tony frusztráltan ugyan, de elhallgatott, mikor Steve elővette a náciknak tartogatott nézését. A férfi emlékeztette, hogy nem a bosszúért jöttek. - Jó. De egy emeleten se lesz velünk.

Nem volt erőm vitatkozni vele. A családommal körülvéve is folyton azt ellenőriztem, a róka a helyén van-e. Még láttam, amint Steve int a barátjának, de Wanda és Pietro szelíden a quinjet felé tuszkoltak. Talpunk alatt az aszfalt olyan szürke volt, mint amilyennek éreztem magam.

- Örülök, hogy megvagy, rókák lánya - tette széles tenyerét Thor a vállamra, mikor beléptünk a gépbe. Kedves mosolya megnyugtatott kissé.

- Én is, Thor.

Az ikrekkel közrefogva telepedtem le a raktér faláról lehajtható ülésekre, és még mindig remegő gyomorral figyeltem, ahogy a többiek besorjáznak. Tony a pilótaszék felé menet nyomott egy puszit a fejem búbjára, és a szokásos önelégült vigyorát villantotta rám, mintha minden az uralma alatt és rendben lenne. Clint és Nat az ikrek két oldalán foglaltak helyet, a nő le se vette a szemét a gép túloldalán ülő Buckyról. A férfi Steve mellet kuporgott. Mikor végre elkaptam a pillantását, vagy harminc dolgot próbáltam a tudtára adni, köztük azt, hogy köszönöm, ezen is túl leszünk, szeretlek. Azt hiszem valamennyire megértette, mert a szája sarka kissé felfelé kanyarult.

- Felszállunk! - kurjantotta Tony, közben a segédpilóta helyén ülő Víziónak duruzsolva valamit. - Egy óra múlva otthon is leszünk!

- Ravasz nőszemély vagy te - súgta a fülembe Wanda, mikor már a levegőben voltunk. - Technikailag sose hazudtál...

A könyökömmel löktem meg, hogy hallgasson. - Tényleg itt akarsz erről beszélni? - Ahogy a tekintete a Pi mellett ülő Natre siklott, ő is belátta, hogy nincs szüksége fejmosásra a nőtől. Azért még visszabökött.

- De legalább nem rossz választás.

- Nem bizony - hajolt át Pietro is előttem. - Szerinted csinálták már? Biztos vagyok benne, hogy...

- Na, ez már több a soknál - toltam vissza a fiút a fejénél fogva a helyére, de a testvérével váltott elégedett grimasz megnevettetett. Bucky meglepetten kapta fel a fejét a hangra.

A meleg mosoly, ami felragyogott az arcán végigbizsergette a bensőmet, és feloldotta az idegességtől keletkezett csomókat. Visszamosolyogtam; aztán tarkón vágtam a huhogó ikreket.

A hazaút maradék része csendes beszélgetéssel telt. Wanda és Pietro apróságokról fecsegtek, újra és újra hozzám intézve a kérdéseiket; Steve Buckyval sutyorgott valamiről; Clint  pedig a kő-papír-olló rejtelmeibe vezette be Thort. A szélvédőn besütő nap vajsárga fénye egészen barátságossá tette a quinjet sötét bélését; majdhogynem elszontyolodtam, mikor a gép ereszkedni kezdett, hogy ki kell szakadnunk a családias hangulatból. Az érzés aztán abban a pillanatban elszállt, hogy a szeles tetőre léptünk. Csak ennyi a Toronyból már úgy tűnt, mintha hazaértem volna.

A liftezés volt a legkínosabb. Beférni befértünk ugyan, de Nat és Tony túlságosan is közel voltak Buckyhoz, hiába helyezkedtem hármójuk közé. Vágni lehetett volna a feszültséget. Azt hiszem, mind fellélegeztünk, mikor beözönlhettünk a nappaliba. Wanda rögtön a pult mögé perdült, én pedig megígérve neki, hogy segítek a főzésben, elsiettem a szobámba átöltözni. Kényelmes volt a bőrszerelés, de öt nap után mintha a menyországból küldték volna a pamut nadrágot és kapucnis pulcsit.

Vízió épp a hagymát vágta fel Wandával, mikor visszaértem. A lány nem szüneteltetve az aprítást nézett fel. - Lasagne lesz. Vedd elő a darált húst a mélyhűtőből!

Halvány mosollyal engedelmeskedtem, majd átvettem a lány helyét a vágódeszkánál, hogy összeszedje a többi hozzávalót. Darabolás közben a tekintetem a nappalira tévedt. Bucky a fotelemben ült, próbálva leplezni feszengését, és figyelmen kívül hagyni Natet, amint résnyire húzott szemmel bámulja a kanapéról. Mellette Clint ellenőrizte nagyon is látványosan a nyilait, mindegyik hegyét úgy forgatva, hogy a rajta megcsillanó fény Bucky szemébe tűzzön. Steve és Tony sehol se voltak, Bruce abban a pillanatban sétált elő a folyosóról Thorral az oldalán. Wanda a tűzhelyen melegedő fazékba lebegtette a kupac hagymát; ahogy mellé léptem, hogy kidobjam a kukába a száraz héjakat, rásandítottam.

- Kösz, hogy te nem úgy viselkedsz - suttogtam, és enyhén a kanapé felé billentettem a fejem. A lány rámkacsintott.

- Mire nem jó egy tesó. És Pi is úgy van a dologgal, mint én - tette hozzá.

A sütés-főzés közben a srác is előkerült, kék villanással termett Wanda mellett, hogy kritizálja egy kicsit a besamelt. - Túl híg lesz.

- Fogd be, Pietro!

- Akkor is túl híg lesz.

Somolyogva ellenőriztem a rotyogó bolonyait. Pietro az én vállam fölött is átpislogott. - Miért nincs benne olajbogyó?

- Mert még senki sem vágott, nagyokos. Nyugodtan nekiláthatsz. - A szemem sarkából is láttam a grimaszát, de azért előszedte a bogyókat a hűtőből. A nappalira pillantottam; Bruce épp körbevezette Thort, ám Tony, még ha Steve-vel az oldalán is, de ott ült a kanapén, csatlakozva a még mindig Buckyt bámuló Nathez. Steve hol Buckyra nézett bocsánatkérőn, hol Tonyra fenyegetően, de törékeny lábakon állt a békesség.

- Bucky! - A férfi kérdőn nézett fel, majd villámgyorsan a pulthoz jött, ahogy magamhoz intettem. Egy reszelőt és egy nagy darab sajtot tettem le elé. - Hajrá.

Köszönöm, tátogta, mire egy virgonc kacsintással feleltem. Mindannyiunk érdekében hoztam ki abból a megfélemlítő-körből. Tíz perc múlva a lasagne már a sütőben pihent, Wanda pedig elégedetten pakolta be a koszos edényeket a mosogatógépbe.

- Csak ebédig maradj itt - támaszkodtam Bucky mellé a konyhapultnak. - Aztán eltűzhetsz.

- Mit meg nem tesz az ember a szerelemért - sandított rám a férfi, ajkán halvány mosoly játszott. Árulkodó sóhajomat hallva összevonta a szemöldökét. - De végig is maradhatok.

- Nem, nem kell - masszíroztam meg a halántékom. - Reggel óta úgy merednek rád, mintha talán bizony te raboltál volna el. És akkor talán még ma túl leszek a fejmosáson is.

Bólintott. - Este mindenképpen hívj. Kíváncsi vagyok, Steve hogy fogja állni a sarat - kuncogott. Fintorogva bokszoltam a karjába - hála az égnek a jobb oldalán álltam, így nem törtem el a kezem -, de a kuncogás nem maradt abba. Mindegy is.

A ebéd valóban kínos volt. Rettenetesen, borzasztóan, nagyon kínos. Olyan gyorsan még nem lapátoltam be lasagnét; csak akkor lélegeztem fel, mikor becsukódott mögöttünk a liftajtó. Szerencsére senkinek egy szava sem volt ahhoz, hogy kikísérem Buckyt.

- Figyelnek minket a kamerákon? - kérdezte félig játékosan, ahogy a Torony előtt álltunk. Vállat vontam.

- Fogalmam sincs. Miért?

- Nem akarom a másik karomat is elveszíteni, amiért megcsókollak.

Elnevettem magam, és én nyomtam az ajkam az övére. - Engem csak nem metszenek meg.

Ő is nevetett. - Remélem.

Mikor elnyelte a New Yorki tömeg, visszasétáltam az épületbe, nem felejtve el köszönni a portásnak, és a legrosszabbra készülve hallgattam a halk búgást felfelé menet a liftben. Próbáltam minél jobban megacélozni magam.

Már egy emelettel lejjebb is hallottam a kiabálást. A fülkéből kilépve Tony, Nat és Steve hangját hallottam sokkal-sokkal hangosabban, mint valaha is hallani akartam. Hirtelen nagyon jólesett volna megszorítani Bucky kezét.

- Nem érdekel, hogy tud vigyázni magára, az az ember egy bérgyilkos!

- Nem tudom, kinek a cége felelős ártatlan százezrek haláláért!

- Hónapok óta, és egy szót sem szóltál?!

- Nem tudtam a konkrét személyt, oké!?

- Óriási veszélyben volt! Ezt nem lehet így csinálni!

- Ezért lőtték meg, Steve, térj már észhez!

Csak mikor megköszörültem a torkom, csendesült el a szoba. Mintha mindenki vett volna egy nagy levegőt; a forró felháborodás hideg dühvé változott. Tony még mindig vörös arccal ült vissza a kanapéra, és remegő kézzel intett.

- Kérlek Cas, foglalj helyet.

Összeszorított fogakkal ereszkedtem le a fotelembe. Tony felemelte az állát.

- Mikor is akartál nekünk szólni arról, hogy a Tél Katonájával jársz?

Nyeltem egyet. - Mostanság. Nem mintha egy felnőtt lennék, aki tud magára vigyázni, és dönteni a saját magánéletéről.

- Cas, a H.Y.D.R.A. bármit megtenne azért, hogy megkaparinthassa - hajolt előre Nat.

- Ez mindannyiunkkal így van.

Tony homlokán vadul lüktetett egy ér. - Mi lesz, ha megint elgurul a gyógyszere, Cas? Ha megint átáll Katona-módba?

- Mintha nem tudnátok, én mire vagyok képes - lendültem előre. - Már január óta. Nem hiszed, hogy le tudnám olvasztani a karját, ha nekem jönne? Nem hiszed, hogy megtenném? - Remegett a hangom, és a róka eltűnt a tarkómról. Nat talán észrevette a padló reszketését. - Már emlékszem arra a katonára. De azokra is, akikkel öt nappal ezelőtt végeztem. Szerinted nem lennék képes rá? Szerinted nincs meg hozzá az erőm?! - Kocsonyaként ingott alattunk a parketta, és csuklója merült a kezem a szivacsban, ahogy a  karfát markoltam. Belül ugyanúgy inogtam én is, és a dühömmel próbáltam félresöpörni a bevillanó képeket. Most nem az volt a lényeg. - Igen, együtt vagyunk! Február óta minden este felhívjuk egymást, két hónapja hivatalosan is járunk, nem mintha korábban már nem lett volna meg hozzá a kellő kötelék közöttünk, és képzeld, semmi bajom! Sőt! - Visszahanyatlottam a fotelba, és a rókát is visszahívtam. - Lehet, hogy már korábban is elmondhattam volna, de pont ezért nem tettem. Pontosan ezért.

Figyeltem a csendet, az arcokat. A vérem dobolását a fülemben. Aztán Tony nagy sóhajjal felállt, és egyszerűen elsétált. Nat követte a példáját, és még mielőtt a többiek is így tehettek volna, az orrom alatt motyogva valami kifogást én is elinaltam a szobámba. Komoran zuttyantam az ágyamra.

Ezek után hogyan tovább?

•×•

Estig ki se dugtam az orrom a szobámból. Mikor aztán kiosontam végre, hogy szerezzek egy tálka lasagnét, amivel kibírom reggelig, Tonyval találtam magam szembe. A konyhapult két oldaláról néztük egymást. A sötét karikák még mindig nem tűntek el a szeme alól, és mintha a hajában ősz szál csillant volna. Kihúztam magam, mikor megkerülte a pultot, újabb adag szidásra számítva...

Az ölelést vártam a legkevésbé.

Éreztem a mély sóhaját, ahogy magához szorított. Tétovázva öleltem vissza. Mégis mi ütött belé?

- Sajnálom - húzódott el kis idő múlva. - Hogy nem mondtuk el neked. És hogy úgy kiabáltam. Szeretném, ha boldog lennél.

- Nem rossz ember. Tényleg nem. Nála jobban senki se akarja meg nem történté tenni, amit a Katonaként csinált.

- Akkor is szólnod kellett volna.

- Nem akartam, amíg nem voltam biztos a dolgomban. - Tony felvonta a szemöldökét.

- És most már biztos vagy?

Bólintottam. - Igen.

Újabb ölelésre húzott magához, és hatalmas hullámban öntött el a megnyugvás. Bucky rendben lesz. Tony is, a csapat is. Én is. Többet nem is kívánhattam volna. Éreztem, ahogy eltűnik a levegőből a feszültség, és mindketten ellazultunk, az elmúlt öt nap ellenére is.

- Azért az áldásomat még nem adom rátok.

~~~~~~~~~~~~

Pont időben. BÚÉK, másodszorra is, és mindenkinek sok lelki erőt így a sulikezdés előtt. Remélem, élvezhető lett, mert hol ezt írtam ma, hol a töritzmre tanultam. Meg Trump Iránt érintő fenyegetőzéséről és arról olvastam, hogy hiába minden, nem úgy tűnik, megszűnik elnöknek lenni.
Na mindegy. Bontsátok a karácsonyfát, imádkozzatok Trump lemondásáért, és ne fagyjatok meg a hidegben! Jövő vasárnap jön az új rész!