Wanda adott egy melegítőt, egy testhezálló felsőt, meg egy sportmelltartót (még jó, hogy egyezik a kosárméretünk). Gyorsan átöltöztem, majd kelletlenül a nappaliba mentem. Wanda majdhogynem rögtön utánam lépett be a szobába, ahol már ott várt minket Steve, Clint, Romanoff és Pietro.

A lift felé menet összefogtam a hajam. Steve és Romanoff meglepődve szemrevételezték a rókatetkót.

-És a szüleid megengedték? – kérdezte a nő. Feszengve sóhajtottam.

-Azután lett, hogy elmerültem otthonról

-Édes szabadság?

Elértünk a lifthez. Miután bezsúfolódtunk az apró kabinba, Steve egy, a huszadik emelet környéki gombot nyomott meg. Csendben ereszkedtünk.

A liftből kilépve egy előtérszerűségbe jutottunk, ahonnan számtalan folyosó ágazott szerteszét. Néma csendben sétáltam végig, bele-belehallgatva Wanda és Pietro beszélgetésébe.

Gyakorlatilag egy edzőterembe értünk. Nem tudom, miért vártam mást, de meglepődtem. Voltak gépek, súlyzók, számtalan szivacs, kettő ring is. Clint az egyik sarokba terelte a testvérpárt, Steve pedig betessékelt egy ringbe.

-Nat, akarod kezdeni?

Összezavarodva néztem rájuk. – Nem erőnlétről volt szó? Nem futkorásznom kéne meg felüléseket csinálni?

Romanoff egy macskamosolyt villantott rám, miközben beterelt a szorítóba. – Ha végeztünk, nyugodtan futhatsz pár kört Stevevel.

-El se akarom kezdeni – hátráltam a ringbe lépő nő elől.

Romanoff csak somolygott, majd nekem indult. Iszonyatosan gyors volt. Rúgott egy íveset a fejem felé, mire én lehajoltam és a szomszédos sarok felé pördültem. Mikor felegyenesedtem, a vörös hajú már ütött is az arcom felé, alig bírtam félrecsapni a kezét. Akkor meg jött a lába. Fejen talált, én elestem, de a szédülés ellenére kisöpörtem alóla a lábát. Már álltam volna föl, de a lába megint megtalált. Dühömben én is rúgtam egyet felé, ám elkapta a lábam, és maga felé húzott. A másik lábammal belerúgtam az oldalába, és keresztülgurultam rajta. Azt hittem, elengedi majd a lábam, de nem. Az arca felé rúgtam elkapott lábammal, de közben ő a medencémet célozta meg. Fájdalmasan görnyedtem magzatpózba. Elengedte a lábam, és keze élével a tarkómra vágott.

A fehéren vakító fájdalom hirtelen jött. Nem voltam benne biztos, hogy kiáltottam-e, az iszonyatos csengés mindent elnyomott.

Egy idő után minden visszaállt normálisra. A padlón elterülve ziháltam. Valaki a hátamra fordított, és megláttam Romanoff aggodalmas arcát. Fölötte ott álltak a többiek is, laza kört alkotva.

Ahogy lassan felültem, a kezem furcsán belesüppedt a szivacsba. Mikor a zsongás is eltűnt a fejemből, vettem csak észre, hogy a róka nem volt sehol.

Amint elöntött a pánik, még lejjebb süllyedtem a matracba. Riadtan néztem le; a kezem a szivacsba mélyedt. De nem a súlyom alatt; a róka erejétől. Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor megláttam a halványuló és enyhén fénylő mancsnyomokat a csuklóm felett.

Lehunytam a szemem, s kifújtam a levegőt. Visszahívtam a rókát a nyakamra, aztán kihúztam a kezem a szivacsból. Meglepetésemre a lábammal is ezt kellett tennem.

Ahogy felálltam, észrevettem, hogy a többiek megrökönyödve bámulnak. Felvontam a szemöldököm.

-Ez nagyon durva – suttogta Pietro. Clint csak tarkón legyintette, majd újra felém fordította figyelmét.

-Szóval ezért van ez a tetoválás. – Romanoff félrebillentette a fejét. – Valamiféle szimbióta?

-Mi? Dehogyis! Pusztán... - elbizonytalanodtam. Nem magyarázták el, nem volt szükség részletes miértekre, mikor megkaptam a rókát. Agyamban ide-oda forogtak a fogaskerekek. – Csak az erőmet koncentrálja. Szabályozza. Nem önálló létforma, csupán energia. – Hangom cefet bizonytalanul csengett. Híján voltam az információknak. Megráztam a fejem. – Nem irányít engem. Mondhatni... inkább csak egy hatodik érzék.

Lehuppantam a földre. Sosem magyarázták el, hogyan is van bennem, került belém a róka. Tudtam, hogy segít nekem, hogy erőt ad. De ha nem tudok kielégítő magyarázatot adni nekik, talán soha nem engednek el. Talán egy apró cellából kell majd kiszabadulnom, talán harcolnom kell majd ellenük. Pedig egészen megkedveltem néhányukat.

Egy kezet éreztem a karomon, aztán Clint felrántott. – Na gyere! Felmegyünk, és akkor elmagyarázhatod, miként is működik ez a róka. Maradhat a fegyveres felmérés holnapra? – nézett Steve-ék felé. Ők bólintottak, mi pedig kiindultunk a teremből. Mikor Maximoffék követni akartak minket, Clint rájuk szólt. – Nem, nem! Maradjatok csak itt. Nat panaszkodott, hogy még mindig nem tudtok lefegyverezni egy pisztolyost, szóval rajta! Ha megint rosszat hallok, elmarad az estimese! – A testvérpár felnevetett, mi pedig továbbmentünk. A konyhába felérve csináltam magamnak egy teát, és helyet foglaltam az egyik fotelben.

-Szóval – telepedett a kanapéra Clint. -Mesélj.

Sóhajtottam. – Honnan?

-A legelejéről.

Levettem a zoknimat. – Nem voltam mindig a Földön. Nem vagyok marslakó, vagy ilyesmi, csak... azért kerültem el otthonról, mert átjutottam egy kapun. Nem mondhatom meg hová, vagy kikkel találkoztam, mert megesküdtem, mikor eljöttem onnan, hogy nem adom tovább a létezésüket. Ők ruháztak fel a rókával. A tintával együtt mágiát, talán ez a legjobb szó rá, juttattak belém. A róka segít uralni. Mikor alszik, nem használom az erőm. Ha mondjuk levezetem a kezemhez – felkeltettem a rókát és letessékeltem a jobb tenyerembe, majd lehajoltam és a padlóhoz érintettem. Apró, koncentrikus körök keletkeztek a nyomán, mintha egy pocsolyába nyúltam volna. -, akkor csak ott tudom az erőm használni. Így nem nyel el a fotel, vagy nem nyúlok keresztül a bögrén. Mondhatni, az anyagokat manipulálom, megváltoztatom a formájukat. – Visszahúztam a kezem, és ügyeltem rá, a padló újra sima legyen. – Azt már én döntöm el, a róka visszacsinálja-e. Arra is kérhetem, hogy ne menjen sehova, és akkor az egész testemben eltölt az ereje. Ilyenkor minden szabad bőrfelületemmel képes vagyok ugyanezt csinálni.

Belekortyoltam a teába. Még mindig azt az erősen fogyó készletet használtam. Clint tűnődve nézett, én pedig a szemkontaktus helyett inkább a várost mustráltam.

-Szóval képes vagy mindenből gyurmát csinálni. – Felnevettem.

-Így is mondhatjuk.

Clint tekintete elkomorult. – Nem tervezel itt maradni, mikor letelik az egy hét, ugye?

A teámba bámultam. – Nem, valóban nem. – Belegondoltam, milyen is lenne, ha itt maradnék. Normális körülmények között élhetnék. Ez egy pro. Lehetnének barátaim. Még egy pro. Bevetésekre küldenének. Egy kontra. Időről időre tőlem függne a világ sorsa. Még egy kontra. Fel kéne fednem nekik mindent. Lehet fokozatosan, de akkor is. A kapun túli világot. Nagyon nagy kontra.

Clintre pillantottam. Kitalálhatta, hogy épp latolgatok, mert megszólalt.

-Az ikrek nagyon megkedveltek. – Ők ikrek? Azta! – Mégiscsak egy új korukbeli vagy. És azt hiszem, a többiek is örülnek, hogy itt vagy. Ez alatt a hét alatt a szívükhöz fogsz nőni.

Chh. Egy nagy pro.

-Nem úgy tűnik, hogy a vörös barátnőd is így van ezzel. – Clint felnevetett.

-Nat csak végzi, amit Fury kiadott neki. Mikor nem elemez minden másodpercben, nagyon kedves. És megsúgom, hogy kifejezetten tetszel neki. Szerintem elkapta a karizmád. – Most én nevettem.

-Ezek szerint válogatós karizmám van.

Ő is nevetett. Ránéztem.

-Ha maradnék... és ez egy nagy ha. Akkor mi várna rám? Mit kellene csinálnom?

-Hát – túrt bele a hajába Clint. (Nem tudom azon a tüskén mit túrt.) -, lenne egy kiképzésed. Legfőképp fizikai, de valószínűleg az erőddel is foglalkoznánk. Természetesen ha Fury nem gondolja úgy, jobb az használatlanul. Lennének bevetések, de azt lehet kérvényezni, hogy ne küldjenek olyan sokszor ki, ha nem szeretnéd. Egy-egynél talán maga a kapitány tiltaná meg. – Elmosolyodtam. – Egyszóval lenne egy csomó kémes dolgod. A fennmaradó időben lazulunk. Itt ücsörgünk a Toronyban, néha kirángatjuk Tonyt a durvább bulijaiból, csak úgy marháskodunk, szóval minden ami kell.

Teljesen kihűlt a teám. Fintorogva kortyoltam belőle.

-Ez jó sok pro volt.

-Ó, ha szeretnéd még nagyon sok prot fel tudok neked sorolni – horkantott Clint. – Korlátlan mennyiségű melegvíz. Wanda kosztja. Két sarokra van egy sztriptízbár. – Elröhögtem magam. – Ne nevess! Számtalanszor szedtük már onnan össze Tonyt. A kapi legnagyobb rémálma. Hiába, az öregek már csak ilyenek. – Mindkettőnkből kitört a nevetés. Megkérdeztem, kell-e neki felnőtt pelenka, mire Clint lefordult a kanapéról. Nagy nehezen kinyögte, hogy inkább ne, a műfogsorát is mindenhol ott hagyja.

Mikor a többiek feljöttek az edzőteremből, mi még mindig a földön fetrengtünk. Megrökönyödött arckifejezésük láttán félig-meddig összeszedtük magunkat, de amint tekintetem Clint vöröslő fejére esett, újra kirobbant belőlem a röhögés. Persze a férfi is csatlakozott. Végül Romanoff, na jó, Natasha elvonszolta a lakófolyosó felé. Clint még egyszer rámnézett, mielőtt befordultak volna a szobákhoz, és annyit tátogott, pelus kapitány. Csak egy perc múlva tudtam abbahagyni a nevetést, mikor Clint visszaért nedves hajjal a fején. Én még zihálva feküdtem a földön, és nagyon próbáltuk elkerülni a szemkontaktust.

Ebédre kínait rendeltünk. Kiderült, hogy rajtam kívül csak Wanda bírta a csípőset, és hogy Steve meglepő módon tudott pálcikával enni (ami Clintről nem volt elmondható). Banner akkor esett be, mikor már majdnem végeztünk, Stark pedig csak egy órával később, és teljesen megrökönyödött, hogy megettük az összes édessavanyú csirkét.

Délután visszavonultam a szobámba, és felhangoltam a gitáromat. Hiányzott a használata, de erősen kételkedtem abban, hogy a többiek díjaznák.

Épp a G húrral vacakoltam, mikor kopogtak.

-Igen? – Wanda dugta be a fejét.

-Te tudsz gitározni? – hatalmas mosoly terült el az arcán.

-Hát, valamivel csak kellett pénzt szereznem – kínos nevetés. A lány egy picit toporgott, majd megkérdezte.

-Nem jössz ki? Játssz nekünk valamit!

Ilyen bociszemeket csak a húgom tudott csinálni. Vonakodva bár, de beadtam a derekam, és követtem a boldogan szaladó lányt a nappaliba.

-Nicsak nicsak – vonta fel a szemöldökét Stark az egyik bárszékben. – Van egy dalospacsirtánk? – Kinyújtottam rá a nyelvem, és a fotelek felé mentem. Pietro épp abban trónolt, amiben én szoktam teázni, a másikban Banner ült. Pietro megpaskolta a combját.

-Itt van még egy hely.

Rávigyorogtam. – Ha azt akarod, hogy gitározzak is, akkor nincs. Nem fér el a könyököm. – Letelepedtem a fiú fotelja és a kanapé közé. Felhangoltam a többi húrt is, majd várakozóan néztem a többiekre. – Na, mi legyen?

-Something just like this! – kiáltott Wanda. Nevetve megcsóváltam a fejem.

-Egy Coldplay rajongó? – a lány csak vigyorgott, én pedig belekezdtem a számba.

A dalok csak jöttek és jöttek. Volt amit megvétóztam (a Seven Nation Armyt nem lehet akusztikus gitáron játszani, és nincs is sok értelme), volt amit nem ismertem (legalább is ez volt a kifogásom a Walking on sunshine-ra). Egészen vacsiig énekeltünk, aztán megettük a maradék kínait. Clint és Pietro leültek videojátékozni, Natasha pedig olvasott. Napnyugtával, vagyis nem sokkal a vacsora után visszamentem a szobámba. Ahogy az ágyban feküdtem, azt reméltem, ez alkalommal nem a földön fogok kikötni az éjszaka közepén, takarókba csavarodva.