Karácsony másnapja volt.
Megeszem a kalapom, ha reggel hétkor nem ücsörgött már mindenki a fa alatt, a másikat várva, hogy végre kibonthassák az ajándékokat. Ennyit a felnőttek érettségéről. Mint az óvodások.
Természetes, hogy én voltam ott legkorábban.
A bontogatást nem részletezném, mert katasztrofális mennyiségű csomag pihent a fenyő tövében. Nem mintha bárki is bánta volna. Persze volt néhány említésre méltó gyöngyszem; Tony tőlem kapott pólója (nagyon örült neki), egy "veszett róka veszély"-re figyelmeztető pulcsi Wandától, a plüsspók, amit Clin adott Natnak (és amit a nő rögtön hozzá is vágott), az amerikai himnusz fehérfejű rétisasos képkeretben, Tonytól Steve-nek.
Nagyon jól szórakoztunk.
Tíz környékén aztán tisztességesen felöltöztem, zsebre vágtam az utolsó kiosztásra váró ajándékok, fejembe nyomtam a Bruce-tól kapott skót kockás sapkák, és kiindultam a Toronyból. Egy ismerőst látogatok meg, mondtam Clintnek, a liftek felé haladva.
Elmosolyodtam, ahogy kiértem a metszően hideg levegőre. Az ég vakítóan kék volt, sehol egy felhő; hunyorogtam a téli nap fényében. Szokatlanul kevesen járták az utcákat. A járdán sétálva derűsen szemléltem a hóval borított fákat és lámpa oszlopokat, a napközben is világító izzósorokat.
Mikor már közel tíz perce gyalogoltam, figyelni kezdtem az útról nyíló sikátorokat. Egy ismerős kukát látva befordultam az egyik sarkon, és nagy levegőt véve haladtam tovább. Úgy száz méter után megálltam, és visszafordultam.
Igen. A türkizkék tévétorony.
Izgatottan folytattam utamat az ég felé törő épületek között. A muskátlis közben elvacakoltam egy kicsit a megfelelő sikátort keresve, de végül beértem az aprócska térre. Rögtön felismertem a szúnyoghálós ajtót a hozzá felvezető néhány lépcsőfokkal.
Idegesen toporogtam a fokok tövében. Becsengessek, ne csengessek... Lehet, hogy még alszik. Vagy itthon sincs.
Nagyot sóhajtottam, és letettem a csomagot a küszöb elé. Így jó lesz.
Egy pillanatig még szemeztem az ajtóval, aztán inkább elfordultam, és visszaindultam a sikátorban.

Bucky

A fotelomban ültem, egy bögre kávéval a kezemben, és a falamat bámultam. Karácsony reggel volt, úgyhogy megengedtem magamnak egy kis lustálkodást, és tízig ki se keltem az ágyból, akkor is csak a posta miatt. Napok óta át kellett volna néznem.
Épp ittam egy kortyot, mikor lépteket hallottam kintről. Megdermedve füleltem. Hamar elhaltak; a kávémat a fotel mellé letéve néma csendben a bejárat felé osontam.
Még ki se értem a nappaliból, mikor a lépések újra felhangzottak, ezúttal távolodva. Szó nélkül araszoltam az ajtó felé, majd mikor odaértek, hirtelen felrántottam.
Senki.
Aztán megpillantottam a csomagot a küszöbön. Szalaggal átkötve egy cetli pihent rajta. Összevont szemöldökkel vettem fel a földről.

" Talán itt még nem tartunk, de a plázás eset után úgy éreztem, ezzel tartozom neked. Na, meg, nem árt egy kis változatosság. Boldog karácsonyt!
C"

Felbontottam a csomagolást. A papír alól egy mézes mandulás sampon került elő. Elmosolyodtam.
Cas.
A még langyos ajándékot fogva jöttem rá, nem járhat messze. Visszaperdültem az előszobába, majd már kabátban és bakanccsal a lábamon csaptam be magam mögött az ajtót, besietve a sikátorba. Szapora lépteimet visszaverték a téglafalak, ahogy próbáltam a kanyarok mögé lesni. Talán csak egy perc telt el, mikor megláttam a piros kabátos alakot a távolban.
-Cas! - A kiáltásra az alak megtorpant, és hátrafordult. A magasba emeltem a karom, s vadul integettem. A lány leszegte, majd finoman megcsóválta a fejét, de visszasétált. Nem sokkal később már ki tudtam venni a mosolyt Cas arcán.
-Helló - köszöntem.
-Helló.
-Öhm... Megkaptam az ajándékodat.
-Tényleg? - csillant fel a lány szeme. - És?
-Hát - vakartam meg a tarkómat -, elég szorosan kötődök a szilvás samponomhoz... - Cas arca elkomorult kissé. - De, ahogy hallottam, nem árt a változatosság.
Cas megkönnyebbülten nevette el magát. - Hát, jól hallottad.
Elmosolyodtam. - Igen... Figyelj csak, nekem is van számodra valamint, és ha már... Szóval... Nincs kedved maradni? Egy picit?
Próbáltam nem pofán csapni magam. Legutóbb tizenkét évesen dadogtam így. Gratulálok Bucky, ezt jól megcsináltad. És még Steve-et hülyézed.
Cas ajka széles mosolyra húzódott. - Dehogy nincs.
Elfojtottam egy megkönnyebbült sóhajt.
-Pompás.

Cas

Három lepkeháznyi pillangó szabadult el a gyomromban, mikor a kiáltást hallva megfordultam, és Bucky állt vadul integetve a sikátorban. Hát még, mikor visszahívott a lakásába.
Jézus, azt hittem már nem vagyok tinédzser.
Zsebre dugott kézzel sétáltunk egymás mellett.
-Milyen a karácsony a Bosszúállókkal? - Fehér pára tört elő Bucky ajkai közül, ahogy kérdezett.
-Jó, nagyon jó. - Elnevettem magam. - Életemben nem sütöttem még ennyit! Azt hittem, ki se jön a liszt a hajamból.
Bucky is kuncogott. - Az jó. Mármint, hogy jó, nem a lisztes haj.
-Igen, gondoltam. - Csend. - Neked?
-A karácsony? - Bólogattam. - Egész jó. Habár, kijöttem a gyakorlatból.
Felvont szemöldökkel néztem rá. - Hogyhogy? - Bucky arcára fagyott a derű. Hupsz. - Csak nem voltál ötven évig a marslakók között, miután elraboltak? - próbáltam elütni egy viccel a kérdést. Egész egyértelműen titkolt valamit, én pedig úgy döntöttem, nem fogok tolakodni. Úgyse számítana. Szerencsére, mielőtt a csend még kínossá válhatott volna, megérkeztünk a lakáshoz. Bucky felszaladt előttem a lépcsőn, és kinyitotta nekem az ajtót.
-Micsoda gáláns úriember! - A fiú csak mosolyogva fejet hajtott, és betessékelt. Tétován álltam meg, miután megszabadultunk a kabátainktól. - Öh... Levegyem a cipőmet?
-Ahogy gondolod - rúgta le Bucky a saját bakancsát. - Csak a konyha és a fürdő csempézett, szóval nem fog fázni a talpad. - Kibújtam a csizmámból, és zokniban követtem a fiút. - Ülj le nyugodtan a nappaliba! Kérsz teát?
-Persze! - óvakodtam be az említett szobába. Nem volt benne sok minden, a polcok jó része üresen állt, csupán itt-ott figyelt egy cserepes növény. Ahogy leültem a régi (de kifejezetten jó állapotú) kanapéra, megpillantottam az egyik sarokban a kisasztalon álló apró fenyőfát. Cseréppel együtt alig lehetett több mint fél méter magas, de büszkén függött rajta a pár aranyszín gömböcske.
- Mit szólnál inkább egy forró csokihoz? - dugta ki Bucky a fejét a konyhából.
-Még jobb! - Tovább nézegettem a krémszínű falakat. A plafon alatt a sarokban kanyargó bordó díszítéseket leszámítva csupaszak voltak, de nem rondított bele a szobába. - Szép lakás!
- Köszönöm - szöszmötölt Bucky a konyhában. Egy perc múlva fémkezében egy gőzölgő bögrét tartva jött elő. - Vigyázz, forró - nyújtotta oda nekem. A kerámiafület fogva vettem át tőle az italt, ő pedig leült az egyik szemben lévő fotelba. Mellőle a földről felkapott egy másik bögrét (eddig észre se vettem), és fintorogva konstatálta, hogy kihűlt benne az innivaló.
-Ahogy elnézem, nincs túl sok mindenkid, akivel karácsonyozhatnál - szólaltam meg.
Bucky elhúzta a száját. - Valóban.
-Akkor - fújtam meg a forró csokimat -, örülök, hogy itt lehetek. - Viszonoztam Bucky halvány mosolyát. Senkinek sem lenne szabad egyedül ünnepelni.
-Te nem amerikai vagy, igaz? - Kérdőn húztam fel a szemöldököm, Bucky pedig hadonászott egy keveset a kezével. - Az akcentusod...
- Ó - nevettem el magam. - Igen, az Egyesült Királyságban nőttem fel.
-De nem teljesen brit...
Bólintottam. - A skót határ környékén laktunk. Hadrian fala, Cheviot-hegység, a Kielder Forest park... Innentől fogva már mondhatnék akármit, úgyse tudnád megmondani, létező hely-e. - Bucky derűsen kuncogott.
-Való igaz, de azért érdekel.
Nem voltam egy pirulós lány, érezni meg végképp nem éreztem, de ha épp egy nyálas tinisztoriban lettünk volna, akkor garantáltan paradicsomvörösbe borul az arcom. Ehelyett csak a fejemet csóváltam, és inkább a forró csokimmal szemeztem. Azért folytattam.
-Gilslandnek hívják a falut, ahol nevelkedtem. Van egy nagyon helyes patak mellette, az Irthing, és gyakorlatilag Hadrian falára épült. Északra, úgy harminc kilométerre van egy tó, amit Kielder-víznek hívnak.
-Hadd találjam ki, ott van a Kielder Forest park!
-Valóban. - Bucky büszkén szegte fel az állát, mire elvigyorodtam. - Sőt, onnan északkeletre van a Northumberland Nemzeti Park. Mindkét helyre sokat jártunk túrázni, egy csomószor vadkempingeztünk is, ezért tudtam ennyi ideig húzni hajléktalanként. - Hirtelen beállt a csönd. Szórakozottan szuszantottam, ahogy oldalra billentve a fejem bámultam a semmibe. - Ezt se mondtam még el senkinek.
Nem mertem Buckyra nézni. Tudtam, hogy viszonyulnak az amerikaiak a hajléktalanokhoz, volt időm megtapasztalni.
Teltek múltak a percek, de egyikünk sem szólalt meg. Már csengett a fülem a némaságtól, és elkezdtem összegyűjteni a bátorságom, hogy mondjak valamit, de Bucky megelőzött.
- Elmeséled?
Halkan kérdezte, mintha valami szörnyűségről lenne szó. Tudtam, az én agyamban egy ilyen helyzetben a lehetséges traumák futnának keresztül, hogy vajon milyen borzalmak történhettek vele, és csak reméltem, az ő fejében hasonló gondolatok járnak.
-Annyira nem volt iszonyat, mint valószínűleg képzeled - néztem rá. A tekintetében biztatás és aggodalom keveredett. Erőnyerés céljából belekortyoltam a forró csokiba.
Hát, nem kellett volna.
Kigúvadt szemmel kaptam a szám elé a kezem, hogy ne köpjem ki. Megrökönyödve meredtünk egymásra Buckyval. Miután lenyeltem az innivalót, nagyokat pislogva forgattam az íze emlékét a nyelvemen.
-Azt hiszem, véletlenül rum helyett whiskey-t tettem bele - lehelete a fiú. Suttogva válaszoltam.
-Igen, az valószínű.
Ahogy a sokk múlóban volt, egyre inkább nevethetnékem támadt. Pár pillanaton belül már némán rázkódtam a röhögéstől, ami aztán egyszerre tört ki belőlünk Buckyval.
Mikor kivihogtuk magunkat (mert tagadhatatlanul egy komikus helyzet volt) nagy levegőt vettem, és nekigyürkőztem.
- Na szóval. - Bucky kipurult arccal figyelt, ahogy letettem a bögrét a padlóra, egyrészt, hogy szabadon gesztikulálhassak, másrészt meg, hogy minél messzebb legyen tőlem. - Tizenhat voltam, mikor elkerültem otthonról. Egyik nap elmentem sétálni az erdőbe, talán mert veszekedtünk valamin anyával, már nem is tudom. Sokat jártam ki, úgy ismertem a környéket, mint a tenyeremet, de aznap messzebb mentem, mint korábban bármikor, és tudtomon kívűl keresztülsétáltam egy átjárón. Az lényegtelen, hova jutottam, amúgy is megígértem az ottaniaknak, hogy egy szót sem fogok elárulni róluk, annyi számít, hogy két évig voltam ott, mert nem tudták megnyitni az átjárót. Aztán, megintcsak lényegtelen okokból kifolyólag el kellett mennem, így kerültem vissza egy bonyolult és veszélyes úton a Földre. Valahova az Urál környékére. Aztán szépen kelet felé kezdtem vándorolni, és saccper kábé három évben telt eljutnom New Yorkba. Nem terveztem itt maradni, de... - Felsóhajtottam. - Innentől már ismered a sztorit.
Éreztem, ahogy foszlik a kedélyes légkör.
- Három évig kint a vadonban?
Bólintottam. - Kemény volt. De - megpaskoltam a rókát a tarkómon -, volt segítségem.
Bucky összevont szemöldökkel fürkészett. - Nem tudom, milyen segítség van a tarkódon. - Furcsállóan méregettem, de aztán megcsapott a felismerés.
-Hát persze! Te nem tudod, hogy azt használtam. - A találkozásainkkor, amikor az erőmet használtam, Bucky sose tudhatta, hogy az a róka miatt van. Fél kezemmel a fejem fölé fogtam a hajamat, és hátat fordítottam.
Megnyikordult a bőr, ahogy Bucky kikelt a fotelból. Ujjai a bőrömet súrolták, ahogy lejjebb húzta a pupcsim nyakát, hogy jobban lássa a tetoválást.
-Ettől tudsz rókává változni?
-Többek között. - Egy ujjával végigsimított a mintán, majd észbe kapott, és elhátrált. - Bocsánat.
-Semmi probléma - fordultam vissza mosolyogva. Ilyen időben is meleg volt a keze. Bezzeg nekem még nyáron is béka.
-Szóval... Egész végig róka voltál?
-Nem, dehogyis - prüszköltem. - Volt rá példa, de nem tudok egy napszaknál tovább róka lenni. Nem, ez hasznosabb volt. - Lehívtam a kezembe a rókát. Az apró mancsnyomok a megszokottan világítottak, ahogy az erő levándorolt a tenyerembe. Rányomtam a kanapé előtt álló kis dohányzóasztalra, és elmosolyodtam Bucky ámuló sóhaján, amint hópehelyminták hálózták be az üveget. - Amihez hozzáérek, annak manipulálni tudom a formáját, az állagát. - Mielőtt felemeltem a kezem, még eltüntettem a rajzokat. Visszafojtottam a kuncogásom Bucky csalódott szusszanását hallva. - Mikor visszaszívom az erőt, én döntöm el, hogy maradnak-e a változások.
- Így olvadtál bele abba a téglafalba. - Kellett egy kis idő, mire eszembe jutott, a verekedésünkre gondol. Helyeslően bólintottam. - És a plázában a fickó is miattad állt térdig a padlóban. - Újabb biccentés. Bucky elrévedő tekintettel dőlt hátra. - Hűha.
Ránk telepedett a csend, ahogy elhalt a beszélgetés. Csak ücsörögtünk ott, ki-ki a maga gondolataiba mélyedve. Összerezzentem, mikor Bucky hirtelen felpattant a fotelből.
- Az ajándékod! El is felejtettem! - Valóban, de nem csak ő. - Egy pillanat - sietett ki a folyosóra. Halkan zörgött egy keveset, majd hamarosan vissza is tért. - Tessék - nyújtotta át a zacskót.
Kíváncsian lestem be a szatyorba, és elakadt a lélegzetem.
-Ez nagyon aranyos! - sivítottam, ahogy előszedtem a plüss rókát. Elegáns játék volt, nem az a műszőrös borzadály, amit sokan annyira imádnak, mert "élethű". Teljes mértékben rajzfilmróka volt; a kecses ívek, ahogy fut, a lompos farka görbülete, az élénk színek... (Később az IKEA-ban láttam ehhez hasonló stílusú plüssöket. Az a cápa....) Ahogy szemügyre vettem a pofáját, néztem meg jobban a szemét. Nem a megszokott fekete gyöngyszerű üveg volt, hanem...
-Olyan, mint a te szemed - mondta lágyan Bucky. Valóban, világosbarna írisz khakiszín cirmokkal. Boldog mosollyal néztem fel rá, majd letettem magam mellé a rókát, felálltam, és megöleltem.
-Köszönöm.
Eltelt pár félelmetes másodperc, amíg Bucky nem mozdult, és azt hittem, valami nagyon kínosat csináltam, de aztán visszaölelt.
-Szívesen.
Így álltunk egy darabig, nekem pedig kezdett melegen lenni. Ez a pasi olyan, mint egy kályha.
Én húzódtam el először. - Azt hiszem, lassanként mennem kéne.
Bucky bólintott. - Amúgy mit mondtál nekik, hova mész?
-Egy ismerőshöz - feleltem, és óvatosan visszatettem a rókát a zacskóba. Elsuttogtam neki egy "olyan aranyos"-at, és megcirógattam a fejét. Bucky mögöttem jött, ahogy kimentem az előszobába.
-Köszönöm a forró csokit - vigyorogtam a fiúra, ahogy a csizmám húztam. Csak nevetett.
-Legközelebb rummal csinálom. Vagy, maradunk a teánál.
-Lehet, hogy az jobb ötlet. - Már nyúltam volna a kabátomért, de Bucky gyorsabb volt, és most várakozóan tartotta. Fél szemöldökömet felvonva bújtam bele. - Micsoda úriember! Kinyitja előttem az ajtót, felsegíti rám a kabátot... - Bucky kuncogott, én pedig mosolyogva fordultam vele szembe, a sálamat tekerve a nyakamba. A nevetéstől apró ráncok gyűltek a gyönyörű, égkék szeme sarkába.
Fejembe nyomtam a sapkák, és felvettem a földről a zacskót. - Hát, köszönöm a vendéglátást, na meg a rókát...
-Én meg köszönöm a társaságot, és a sampont, nem utolsó sorban. - Mindketten nevettünk. Kinyitottam magam mögött az ajtó, és kiléptem a kis térre. Hirtelen ötletről vezérelve pördültem meg.
-Figyi, én nem akarok megint egy verekedés kapcsán összefutni. Mit szólnál, ha Szilveszter után találkoznánk?
Bucky szeme felcsillant. - Annak nagyon örülnék.
Mosolyogtam. - Január harmadika?
- Másodikat nem jó? - Nagyot dobbant a szívem.
- De, tökéletes - feleltem halkan, és a pillangók a lepkeházakból újra a gyomromba özönlöttek. Rövid csend után Bucky szólalt meg.
-Akkor másodika. Hot Spot?
Csak bólogatni tudtam, ahogy egyre szélesedő mosoly kúszott az arcomra. Bucky szája sarka is rángatózott. Nem tudtam elszakítani a tekintetem az övétől.
A fiú hirtelen előrehajolt, és arcon csókolt. Vörös foltok gyúltak az arccsontján. - Rendben. Akkor... Szia.
-Szia - lehetem. Pislogtam párat, és gyengén megfáztam a fejem, hogy kiszabaduljak a kábulatból. A fejemet leszegve siettem be a sikátorba.
Úgy ötven méter múlva megfordultam. Bucky még mindig az ajtóban állt, a hideg téli fény megcsillant intésre emelt fémkezén. Visszaintegettem, és levakarhatatlan vigyorral az arcomon mentem tovább.
Csak mikor hosszú percek múlva kiértem a Toronyhoz vezető sugárútra, vettem észre, hogy havazik.

~~~~~~~~~

Na, hogy tetszett? A csúszást kieszközlendően még reggeli közben is ezt írtam (még érezhetitek
rajta a müzli szagát), úgyhogy egyétek, vegyétek, jó étvágyat, és ne haragudjatok a késés miatt.
Ó, és értékeljétek, hogy nyár közepén dobállak titeket a karácsonyi részekkel XD