[ezt most 14+ résznek nyilvánítom, habár nem vagyok tisztában a korhatárok konkrét kritériumaival. szóval lehet csak vaklárma, de biztos ami biztos]

Hideg verejtékben fürödve ébredtem. Zihálva húztam vissza magamba az erőmet, próbálva minél hamarabb a testemen belülre kerülni, nem kint lebegni a levegőben, vagy együtt lüktetni a Toronnyal. Csak mikor a róka újból békésen szundikált a tarkómon, oldódott ki valamelyest a csomó a gyomromban; tagjaim remegése azonban nem csillapodott. Nagyon nagy szükségem volt egy forró zuhanyra.
Csupán akkor zártam el a vizet, mikor már nem láttam a lábam a kabinban terjengő gőztől. A sarokba telepedtem, fejem a csempének döntve. Muszáj volt valahogy kontrollálnom az erőmet. A tegnapelőtti homokozós eset óta nem gondolkodtam ezen, de igazán itt volt az ideje.
Nem féltem. Vagyis, de, igen, de az ismeretlentől. Attól, ahogy az elmém szélesebbre tárult, mint eddig valaha. Ahogy sokkal jobb fogást találtam a világon, ahogy a határaim elérhetetlenül messze ugrottak. Ahogy nem volt mi visszatartson. Viszont az erőm a részem volt. Nem rohangálhattam körbe karikába, miközben nem tudtam rendesen használni, miközben féltem túl nagyot meríteni belőle. Olyan lett volna, mint gépfegyverrel hadonászni hozzáértés nélkül.
Sóhajtottam, ahogy eszembe jutott, milyen napot is írunk. Szombat.
Találkozom Buckyval.
A párában ülve bevillantak a beszélgetésünk részletei, de egy fintorral elhessegettem őket. A legkevésbé sem volt értelme ezen rágódni. Amennyire meggondolatlan voltam, még azt is megérdemlem, hogy ne jöjjön el. Őszintén szólva nem hibáztatnám.
Elbagatellizálom? Lehet, nem tudom. De nem rendelkeztem konkrét képpel arról, mennyire gyűlöli a történteket, vagy akár magát.
Kikászálódtam a kabinból, de mielőtt felöltöztek volna, egy kézitükör segítségével szemügyre vettem a rókát a tarkómon. Semmi különös nem látszódott rajta. Kísérlet képpen körbevezettem a hátamon, de a nyomai sem változtak. Minden a régi volt.
Mint az ázott kutya, ráztam meg a hajam, szanaszét szórva a cseppeket. Ki kellet rángatnom magam a melankóliából. Elvégre, pár óra múlva randim lesz.

Bucky

Nem hívott a tetőn való csókolózás után. Éjjel egyig virrasztottam a telefon mellett, hátha csak hosszúra nyúlt az estéje, de semmi. Egy árva rezdülés se.
Másnap az újságban láttam a hírt. A Bosszúállók Floridában intéztek el egy mutánst, s lám, új taggal bővültek. Az eddig sosem látott lányt máris páran a Tetovált Mágus névvel illették, az erejét képező róka tetoválás miatt. Szemtanúk állították, hogy két kézzel az aszfaltba markolva tartotta kordában a mutánst. A leírás egyértelműen Casre utalt.
A cikk többi részétől azonban megállt bennem az ütő. Túlfeszített húr. A helyszínen elájult. Rossz állapot. Nem tudnak róla, az eszméletéhez tért-e már. A tegnap esti csend hirtelen sokkalta ijesztőbb lett.
Egész nap remegett a kezem. A bontóban vagy öt autónak téptem le az ajtaját; kiszáradt torokkal siettem haza, hogy ellenőrizzem az üzenetrögzítőt. Még mindig semmi. Azon az éjszakán az idegesség messze űzött tőlem bármiféle álmot. Utoljárava háború alatt ugrott így össze a gyomrom. Ez viszont valahogy még annál is rosszabb volt.
Mikor csütörtök délelőtt meghallottam a hangját a rögzítőről, hatalmasat dobbant a szívem. Mintha a Mount Everest került volna le róla, olyan könnyű lett. Abban nem is reménykedtem, hogy Casnek kutya baja lenne, de mégis, makkegészségesnek hangzott. És ez hihetetlenül boldoggá tett.
A Tél Katonájás dolog... készületlenül ért. És mélyre ment. És abban a pillanatban rettentően felmérgesített, hiszen egy fél órája azt se tudtam, Cas él-e vagy hal, erre most ezzel jön! Frusztrált voltam, borzasztó frusztrált, és Cas rosszul válogatta meg a szavait. De nem hibáztathattam érte. Főleg miután annyira sietve és vehemensen kért bocsánatot újra meg újra meg újra.
Mégse tudtam könnyeden válaszolni.

Cas

Tíz előtt három perccel megcsendült a bejárat fölé akasztott harangocska. Én az egyik cserepes növény melletti asztalnál ültem a sarokban, addig az utcát bámulva, de a hangra felkaptam a fejem. Kissé kínos mosollyal intettem a belépő Buckynak.
- Szia - ült le velem szemben a bokszban.
- Szia.
Egy futó pillantással végigmért, amit elsőre nem tudtam hova tenni. - Szóval tényleg rendben vagy. - Istenem, sebeket keresett rajtam. Melegség gyúlt a bensőmben a megállapítástól.
- Igen. - Éreztem, ahogy jégtörőként közeledik felénk a téma, biztosan és megállíthatatlanul, így inkább elébe mentem. - A Katonás megjegyzés borzasztó bunkó volt tőlem, de tényleg csak ügyetlenségből mondtam. Nem tudok elégszer bocsánatot kérni érte, de komolyan sajnálom.
- Tudom - fogta meg Bucky habozva az asztalon nyugvó kezemet. Érdes, száraz bőre az enyémnek dörzsölődött, ahogy összefűzte az ujjainkat. - És megbocsátok. Nincs ugyan igazán miért, de tudom, fordított helyzetben én is így éreznék. - A lágy mosolyra önkéntelenül is megszorítottam a kezét, majd a bal után nyúltam, amit ilyenkor is kesztyű fedett. A fém tisztán érződött a szövet alatt.
- Egy barom vagyok. És most a nyakadon maradtam. Gratulálok. - Az óriási vigyor láttán az arcomon a férfi szeme is derűsen csillant. - És ez sem érdekel - emeltem fel a fém karját, még mindig a kezét fogva.
Bucky egy másodpercre lesütötte a szemét, de aztán közelebb húzódott a bokszban. Követtem a példáját, mígnem csak arasznyira voltunk egymástól. - Hol találnék még egy ilyen lányt? - csókolt meg. Eleresztettem a jobb kezét, hogy gyengéden a hajába túrjak; két apró fonat állta utamat a tincsek között.
- Látom, nem fésülködtél - mormoltam, ajkammal továbbra is az övén. Éreztem, ahogy felkunkorodik a szája szeglete.
- A te kezed munkája. Miért szabadultam volna meg tőle?
Kuncogtam, és elhúzódtam a férfitól. - Tudod, szerintem a legtöbb vendég nem élvezi nézni a smúzolásunkat, szóval mit szólnál ahhoz, ha lépnénk innen?
- Csodálatos ötlet. - Bucky kacér vigyora felhevített valamit bennem, de mindketten felkaptuk a kabátunkat, s egy viszlát kíséretében elhagytuk a boltot. Az utcára érve összekulcsoltam az ujjainkat.
- Hozzád? - Bucky meglepetten vonta föl a szemöldökét, de hamar rábólintott.
- Persze.
Az elkövetkezendő húsz percet csipkelődés és játékos ütések közepette tettük meg, időről időre a hasunkat fogva nevettünkben. Csak kevésszer voltunk ennyire felszabadultak az elmúlt hetekben egymás társaságában, de talán a friss béke tehetett róla. Talán az, ahogy a sikátorkba érve Buckyt a falnak nyomva csókoltam meg, csak hogy egy perc múlva folytassuk utunkat. Talán a forróság, ami minden egyes lépéssel nagyobbra nőtt bennem.
Pár percnyire voltunk Bucky lakásáról, mikor megcsördült a telefonom. Wanda, mutatta a kijelző.
- Szia Wanda - vettem fel egy bocsánatkérő fintor kíséretében.
- Szia! A banda elment valami flancos rendezvényre, és csak én meg Vízió maradtunk itthon. Késő estig nem is jönnek vissza, szóóóval... - Sokat sejtetően húzta el az utolsó szavait. - Lesz lehetőségetek egy kis minőségi időtöltésre.
Próbáltam nem felhördülni. - Rendben. Kösz az infót.
- Nincs mit! - énekelte, majd kattant a vonal ahogy letette.
- Gyors volt - jegyezte meg Bucky. - Valami fontos?
- Ez relatív - léptem hozzá, csábítóan a nyaka köré fonva a karomat. Az ő mosolya is macskaszerűvé változott.
- Valóban?
- Mhmm... - Röviden megcsókoltam. - Az együtt töltött időre vonatkozóan. Ugyanis... - Újabb csók. Hirtelen nagyon melegem lett. - Késő estére kell csak visszaérnem.
Bucky légzése felgyorsult, pupillája nagyra nőtt. Pulzusom az egekbe röppent, ahogy megváltozott a tekintete.
- Ki szeretnéd használni? - Érdes hangjától libabőr futott végig rajtam, de ő nem mozdult. Még ilyenkor is ízig vérig úriember maradt; egy ujjal sem ért volna hozzám az engedélyem nélkül.
- De még mennyire - suttogtam, nem lévén képes rendesen beszélni.
- Be kéne mennünk.
- Ja, lehet.
Épp csak becsaptuk az ajtót magunk mögött, mikor nem bírtam tovább, Buckyt a falnak lökve csókoltam meg. Ajkam hevesen csattant az övén, vadul túrtam a hajába. Ő sem volt tétlen; egy szempillantás alatt kivarázsolt a kabátomból, s keze máris a felsőm alatt járt, feltérképezte a bőrömet. Nem szakadva el tőlem vezetett végig egy folyosón, útközben lerúgva a cipőjét, és jó néhányszor a falnak ütközve. Benyitott egy számomra ismeretlen szobába, bár a benne álló franciaágy hamar elárulta funkcióját; nem mintha ez per pillanat annyira érdekelt volna. A matracra huppantam. Bucky felegyenesedett, hogy levegye a felsőjét, és a már földön heverő ingem mellé hajítsa. Élvezettel simítottam végig csupasz mellkasán, amint újabb csókba húztam.
Bucky ajka a nyakamra vándorolt, majd végigsimított a két sebhelyen a vállaimon. Hullámokban szaladt végig rajtam a libabőr az érintésétől, ujjaim a lapockái közé vájtam. Ahogy lefelé haladt a szegycsontomon, morgás szaladt ki belőlem, s minden probléma nélkül a hátára fordítottam a férfit, a csípőjére ülve. Végigcsókoltam az állkapcsát, egészen a füle alatti pontig. Bucky felnyögött, addig a fenekemet markoló keze a hátamra siklott, a hideg fémujjak minden gond nélkül kapcsolták ki a melltartómat. A bennem tomboló forróság sehogy sem akart csillapodni, a hűvös érintés csak tovább szította.
- Cas... - Kérdőn néztem a férfira. - Biztosan akarod?
- Ha te is - feleltem. Láttam a tekintetében a vívódást. - Nem csináljuk, ha nem akarod - hajoltam le hozzá, de amint ajkam az övéhez ért, robbanásszerűen csókolt vissza. Kezét a combomra simította, s egy szempillantás alatt megint ő volt fölül. Lábamat a dereka köré fontam, ahogy a fülembe suttogta válaszát.
- Hogy ne akarnám?

•×•

Tört fény szűrődött be a plafon alatt sorakozó apró ablakokon, kivételesen élessé varázsolva az árnyékokat a lábunk köré gabalyodott takarón, addig észrevélen forradásokat rajzolva ki Bucky törzsén, arany szálakat keverve sötét hajába. Már jó ideje feküdtünk így, egymáshoz bújva, összesimuló bőrrel. Ujjamat szórakozottan húztam végig az egyik Bucky bordáján díszelgő hegen.
- Eddig nem tűnt fel, mennyire viharvert vagy.
A férfi kuncogott. - Mintha neked makulátlan bőröd lenne.
Vigyorogtam. - Talán zavarnak a sebhelyeim?
- Nem. Téged?
- Dehogy. - Megböktem az előbbi fehér csíkot. - Ez honnan van?
- Öhm... Egy küldetés '91-ből.
- Ez? - mutattam egy, a hasán lévő foltra.
- '86. Eltévedt golyó.
- Ez? - A vágás nyoma a jobb alkarján kifejezetten réginek tetszett.
- Törött üveg. Steve egyik sikátoros verekedésétől.
- Vajon az én téglám nyomot hagyott? - könyököltem fel, és lám, meg is találtam a forradást a tarkóján. - Aha.
- Nagyszerű - nevetett Bucky. - Oké, most én jövök.
Hanyatt feküdtem, és figyeltem, ahogy szemügyre veszi a felsőtestemet.
- Ezt ismerem - simított végig a bal vállamon húzódó hegen. - A pláza.
- Mhmm.
- Ez... - ujja a golyó hagyta nyomra vándorolt.
- A lövésem helye.
- Bizony - nyomott rá puszit, mintha csak egy kisgyerek lennék, majd rám mosolygott. - Az én bátor rókám.
Viszonoztam a mosolyt. - Aki nagyon boldog, hogy van egy ilyen nagyszerű katonája.
Bucky szusszantott, és keze tovább vándorolt a bőrömön. Ám a derű csak addig tartott, míg meg nem látta a két, alhasamat ékítő forradást; arca elkomorult a lehetséges jelentésük miatt. Finoman, mint a tollpihe ért a hegekhez.
Az én szívem is elnehezült kissé, ahogy nekigyürkőztem a magyarázatnak. - Gyerekként rengeteget játszottunk kint az erdőben, és mint minden gyerek, időről időre eltanyáltunk. Tizennégy voltam, mikor egy hegyes faágra estem, amit betemetett az avar. Az ág átszúrta a méhem - mutattam az iksz alakú sebhelyet.
- Cas... - Bucky aggódva nézett rám. - Nem kell elmondanod.
- Nem nagy ügy - vontam vállat. - És időm is bőven volt megbarátkozni vele. - Válaszul Bucky túlságosan is komoly arcára vágtam egy grimaszt, és folytattam. - Anyáék azon nyomban bevittek Glasgow-ba a kórházba, és rendben ki is szedték belőlem az ágat. De valami mégis félresikerült, mert két héttel később gennyező sebbel és iszonyatos hasfájással mentem vissza. Azt hiszem valami koszt bennem hagytak, és ezért minden begyulladt, vagy nem is tudom, de annyira károsodott a méhem, hogy nem kockáztathatták meg, hogy nem veszik ki. Annak a nyoma ez - böktem a kábé hétcentis vágásra az iksz mellett.
Halvány mosollyal pillantottam Buckyra, aki meglepetésemre minden szó nélkül magához húzott.
- Jóságos isten, Cas. Annyira sajnálom.
- Nincs miért - mondtam, de azért belebújtam az ölelésbe. - Igazából több előnnyel jár, mint hátránnyal. Sose utasítottam el az adoptáció lehetőségét; így nem lehetek tervezetlenül terhes; na és menstruációm sincs. Te jó ég, csak három évig volt, de baromira nem hiányzik.
Bucky felsóhajtott, és még jobban szorított. - Tényleg ennyire nem érdekel?
- Aha.
Megpuszilta a fejem búbját. - Lenyűgöző vagy. Komolyan.
Kuncogtam. - Tudom.
Bucky ciccegett. - A kis egoista!
Nevetgélve öleltük tovább egymást, egyszer-egyszer végigsimítva a másik hátán, pehelykönnyű csókot nyomva csupasz bőrére. Hihetetlenül békés volt.
Nem tudom, mikor szundítottunk el.

~~~~~~~~~~

Helóhaló!
Bizony, időben rész! (Sőt, korán is, mert nem bírtam magammal...) Ami azt illeti, már szerdán befejeztem (csodákat tesz az emberrel másfél napnyi szabadidő!), szóval most elég jól állok részek terén.
Remélem élveztétek, az biztos, hogy mókás volt megírni, és már vártam egy ideje, hogy eljussanak idáig. Apropó, felraktam DraPados0 második rajzát az előző fejezetbe, szóval azt is meg lehet lesni.
Ennyi lett volna mára. Kellemes őszi szünetet, már nincs messze a karácsony, és pihenjetek sokat! Pá!

Ui.: bárminemű ötletet szívesen fogadok Bucky és Cas ship nevére; már én is egy hónapja ezen agyalok, kommentben is kérdeztek róla, merthogy se a Cacky se a Bus nem a legjobb, szóval szárnyalhat a fantáziátok :)