Az órám csörgésére ébredtem.
Csak miután lecsaptam a piros, régimódi vekkert, vettem észre az ablakon a szokásosnál halványabban beszűrődő fényt. Ordítva ugrottam ki az ágyból, és rohantam ki a folyosóra, hogy mindenkivel tudassam a hírt.
-HAVAZIK!!! HALLJÁTOK? ESIK A HÓÓÓÓÓ! ANNYIRA SZUPEEEEEEEEER! - Mindenki ajtajára legalább egyszer rávágtam ököllel, hogy felkeljenek. Ujjongva futottam be a konyhába, ahol Tony állt, kezében egy bögre kávéval, szeme körül karikákkal.
-Miért kell kiabálni? - Elcsigázott pillantása rövid időre lelohasztotta a lelkesedésemet.
-Esik a hó - mondtam halkan, nagyra nyílt szemekkel. Stark elmosolyodott, és felsóhajtott.
-Gyerekek... - Nagyot nyögve felkászálódott az egyik bárszékre. Nevetve nyomtam egy puszit az arcára. - Hűha - nézett nagyot. - Tényleg fel vagy villanyozva.
-Igen! - ugrándoztam. - Mert esik a hó! És ez annyira jó! - Megtorpantam, ahogy ötletem támadt. - Annyira jó, hogy munkába menet fogok reggelizni. Pá! - suhantam vissza a hálófolyosó felé. - Esik a hó! - kiáltottam a szemét dörgölő Clintnek, miközben kikerültem. Csak érthetetlenül motyogott, de ez akkor kit érdekelt?
Három perc alatt felöltöztem. Úgy döntöttem, a hóhoz piros kabát dukál, így az ahhoz passzoló fekete sálamat menet közben tekertem a nyakamra. (Gimiben egy barátom egyszer beható előadást tartott a különböző feketékről. A vicc az, hogy teljes mértékben igaza volt, és valóban számított, hogy egy telt, vagy egy fakóbb feketét veszek-e fel.) A csapat nagy része a konyhában tobzódott, a reggelijét vagy épp a kávéját készítve.
-Te mégis hova? - Steve haja borzasztóan aranyosan kócos volt.
-Ki a hóba! - vigyorogtam mindannyiukra, nem szakítva félbe utamat a liftek felé. - Találkozunk este!
Türelmetlenül toporogtam a kabinban, amíg lassan leereszkedett a földszintre. Amint kinyíltak az ajtók, kirohantam belőle, majd az épületből is, egyenesen a havazásba.
-Esik a hó! - forogtam körbe kitárt karokkal, a világosszürke egek nézve. Néhány járókelő megbotránkozva haladt el mellettem, mások csak mosolyogtak és a fejüket csóválták.
Vigyorogva indultam a Goodwood felé. Még korán voltam; általában beletelik egy háromnegyed órába, mire megreggelizek és elkészülök. A kaja gondolatára megkordult a gyomrom. Betértem egy pékségbe pár croissantért, aztán megindultam New York utcáin.
Egy kis kavarodás után sikeresen odataláltam a Hot Spot italbolthoz.
Megálltam a bejárat előtt, és szemügyre vettem a nyitvatartást.
-Nulla-huszonnégy óra? - suttogtam ámuldozva. Derűsen léptem be az ajtón.
A küszöb túloldalán egy fiú állt, nyakában a kávézó kötényével.
-Jóreggelt - Viszonoztam a mosolyát. - Tisztelettel kérjük, hogy itt tartózkodása alatt csendesen viselkedjen. - Az elkerített sarokban két lány és egy fiú szunyókált. - Néhány részmunkaidős dolgozónknak itt a vizsgaidőszak, és halálra tanulják magukat... - Még folytatta volna, de félbeszakítottam.
-Ó, értem. - Bíztatóan rámosolyogtam. - Csendben leszek. És sok sikert nekik!
A fiú hálásan bólintott, én pedig a pulthoz sétáltam.
-Egy vaníliás rooibost szeretnék, mézzel és elvitelre. - A pultoslány bólintott, és intett, hogy üljek le. Az egyik bárszékre telepedve vártam.
A kevés vendégnek hála hamarosan megkaptam a teámat. Megköszöntem és fizettem, majd kifelé indultam. Ám azonban amint a kilincsre tettem volna a kezem, az ajtó kitárult, és Bucky állt a túloldalán.
Jókedvem azonnal megfagyott s szilánkokra tört. Dühösen összeszorítottam az állkapcsom, de hűvösen felszegtem a fejem, és kissé meglökve őt kimentem a hópelyhek közé.
-Jóreggelt - vetettem oda fagyosan közben, és elsiettem a Goodwood felé.
Megszaporáztam a lépteimet, és a bajszom alatt morgolódtam. Hetek óta még csak nem is hallottam felőle. És most, pont most kellett belebotlanom, mikor igazán felhőtlenül boldog voltam.
Egyik kezemben a pékség papírzacskójával, másikban a Hot Spot poharát tartva kerülgettem a latyakos tócsákat az út szélén. Épp nem volt senki az utcán, és már-már kezdtem lenyugodni a csendesen hulló hótól, mikor egyszer csak valami berántott egy sikátorba. A falhoz taszított, közben kiütve a kezemből a papírpoharat és a pékség zacskóját. Nem volt időm felháborodni, mert a következő pillanatban behúzott egyet.
Fájdalmasan felkiáltottam, de sikerült eltérítenem a következő ütést. Sípcsonton rúgtam, és felpofoztam volna, de elkapta a csuklóm. Kicsavarni szerencsére már nem volt ideje, ugyanis tökön térdeltem.
Felmordult, lazult a szorítása. Ellöktem magamtól, és távolabb botorkáltam, az arcomat szorongatva. Akkor vettem észre, ki is ő.
-Te seggarc! - kiáltottam, és Bucky újból felém indult. Gyorsan lerántottam a kesztyűt a kezemről, és felébresztettem a rókát. Egész testemet elöntötte az erő.
Bucky gyorsabb volt, mint számítottam, így újból a falhoz csapott. Valahonnan egy kés került a kezébe, de én addigra beleolvadtam a falba. Egy méterre onnan jöttem ki belőle, és kupán vágtam egy téglával. Meg se kottyant neki.
-Mégis mi bajod van velem?! - szuszogva hajoltam el egy újabb ütés elől.
-Megmondtam - szűrte a fogai között. Fémkezét ugyan kesztyű fedte, mégis ugyanúgy fájt a karom a csapásai blokkolásánál. - Ha még egyszer meglátlak utánam ólálkodni, megöllek.
Az elképedéstől leengedtem a karom, Bucky pedig erősen mellkason vágott. Kiszökött a tüdőmből a levegő, és hanyatt vágódtam. Bucky azonnal rajtam termett.
-Szart követtelek - sziszegtem, és bevittem egy bal horgot. Félrerántottam a fejem az ütése elől, és az aszfaltba szippantottam a kezét. - Nem tudom, miből gondolod, hogy kémkedek utánad, de...
-Felismerem a H.Y.D.R.A.-t - morogta, s szabad kezével újból arcon ütött. Egy pillanatra csillagok robbantak a szemem előtt. Megsoroztam a bordáit, habár már elgyengültek az ütéseim. Levegőt se kaptam rendesen a súlya alatt. Vicsorogva felemelte a kezét, én pedig végre megijedtem.
Ha eltalál, biztos kiüt. Egyrészt, ki tudja mi lesz velem, másrészt, még kevésbé fogom tudni meggyőzni, hogy valamit nagyon benézett. Az aszfaltba mélyesztettem a kezemet, és már készen álltam belesüppedni, de mégis felkiáltottam.
-Állj!
Buckynak továbbra is lángolt a tekintete, de nem ütött meg. Fájdalmasan ziháltam. Úgy tűnik, több könyörgés surrant a hangomba, mint terveztem.
-Nem vagyok H.Y.D.R.A. ... vagy akármi. - Minimum megvolt nyolcvan kiló, de valószínűleg keveset mondtam. Nem voltam jó a becslésekben. - Én... Steve miatt találtalak meg. - Bucky megrökönyödve dermedt meg. Tétovázva lejjebb eresztette a kezét. - Alig két hónapja kerültem a Bosszúállókhoz. Egyszer láttam Steve-et kisurranni, és követtem. Aggódtam, hogy bajban van, vagy drogprobléma, vagy valami.
-Steve nem drogozik. - A fiú összehúzott szemöldökkel figyelt; vér csorgott onnan, ahol eltaláltam a téglával.
-Tudom. De akkor még ezzel nem voltam tisztában.
-Sehol nem hallottam még rólad.
-Mert... - egyre jobban sajgott a törzsem a ránehezedő súlytól. Elég biztos voltam benne, megrepedt néhány bordám, és a rajtam trónoló hústömeg nem segített. Kimerülten lehunytam a szemem.
-Cas? - Ahogy kinyitottam a szemem, Bucky enyhén aggódva méregetett.
-Nehéz vagy - suttogtam. - Le... szállnál?
-Megtenném, ha kiszabadítanád a kezem.
Újból lecsukódott a szemhéjam, és erősen koncentrálva kiengedtem az öklét. Bucky nyögve felállt, és onnan nézett le rám. Én nagyot szívtam a fagyos levegőből, de rögtön feljajdultam. Jobban fájtak a bordáim mint gondoltam.
Bucky töprengve figyelt. - Tényleg nem vagy H.Y.D.R.A.?
-Tényleg - pillantottam rá bosszúsan. Meglepetésemre lehajolt, és talpra állított. Megtántorodtam kissé, és neki kellett támaszkodnom.
-Gyere - fordított el az utcától. - Beszéljünk valami meleg helyen.
Szomorú pillantással néztem vissza a kiborult és már elpárolgott teámra és a croissantos zacskóra. Bucky követte a tekintetemet, majd a falnak támasztott, és visszaszaladt a péksüteményért. Átadta a papírtasakot, majd támasz gyanánt felajánlotta a karját. Szemem forgatva karoltam belé, de tagadhatatlanul megmentett az úton néhány taknyolástól.
Sikátorról sikátorra haladtunk. Bucky valamilyen varázslatos módon az összes sugárutat és forgalmasabb utcát elkerülte, mintha a fél életét itt töltötte volna.
Ami, lássuk be, nagyon is lehetséges.
Talán húsz perc néma séta után egy apró, ismerős közbe értünk.
-Hozzád megyünk?
A fiú hümmögött.
-Pár perce még egy H.Y.D.R.A.-s mocsok voltam.
-Az alatt a pár perc alatt valamilyen módon sikerült megrendítened ebbéli hitemben. - Megálltunk a bejárat előtt, és fél kezével a zsebébe túrt. Rövid keresgélés után előhúzott egy kulcscsomót, és beljebb tessékelt.
-Ülj le ott bent - intett egy helyiség felé, ami, ha jól emlékeztem, a konyha volt.( Jól emlékeztem.) Letelepedtem az asztal mellé, és szemügyre vettem a szobát.
Hűtő, mosogató és tűzhely foglalta el az egyik falat. A többi mellett polcok és szekrénykék álltak, bennük fűszerek, tányérok, egy tál krumpli, satöbbi. Pont akkor fejeztem be a bámészkodást, mikor Bucky betoppant.
-Úristen - kaptam a szám elé a kezem. - Fel kell hívnom Sallyt, hogy kések.
-Nem - rakta le Bucky az elsősegélydobozt az asztalra. - Nem mehetsz be így dolgozni. Szét van verve az arcod, és valószínűleg el is van törve egy-két csontod. - Hangja kissé bűntudatosan csengett, amitől elégedettség költözött a gyomromba. Azonban beláttam, igaza van. Így nem toppanhattam be a Goodwoodba.
Bucky már a tarkómat vizsgálta, mire Sally felvette.
-Goodwood Barkácsáruház, miben segíthetek?
-Szia Sally, Cas vagyok - Próbáltam nem felszisszenni, ahogy Bucky, áttérve az arcomra, épp a vért törölgette a járomcsontomról. - Csak annyi, hogy ma nem tudok dolgozni menni. Útközben megpróbáltak kirabolni, és elég csúnyán meg is ütötte az arcomat, szóval most itt ülök a kórházban.... Au! - Mérges pillantást vetettem Buckyra, de a srác oda se bagózott.
-Édes istenkém, te jól vagy? Mármint, az arcodon kívül... - Igazán cuki volt Sallytől, hogy így aggódott.
-Persze, persze. Szét is rúgtam a seggét, amiért kiömlött a teám. - Bucky csak ciccegett, és véletlenül erősebben dörzsölt bele egy sebbe a kelleténél. Feljajdultam, és dühösen a karjára csaptam, de meg se rezzent. Mi több, kuncogott egy sort. - Na jól van, mennem kell. Hívlak, amint tudom, mikor mehetek megint.
-Rendben, rendben. Gyógyulgass csak!
Elköszöntem, Bucky pedig áttért az arcom másik oldalára. Fémujjai hidegen súrolták a bőröm. Szemem sarkából figyeltem, ahogy ügyködik.
-Szóval, Bosszúálló vagy. - Nem szakította el a pillantását a horzsolásaimról.
-Inaktív. - Kutatott egy kicsit az elsősegélyládában, és elővett egy csomag ragtapaszt. - Ezt is érdekes lesz majd elmagyarázni nekik... - sóhajtottam föl. Bucky megmerevedett, mire sietve hozzátettem. - Persze nem árullak be. Nyugi.
Bucky végzett az arcommal, s tekintete tétován a mellkasomra tévedt.
-Öhmm....
-Majd megnézetem Bruce-szal - szóltam gyorsan. - Nem érzem úgy, hogy bármim is el lenne törve, egy pár kék folt meg kit érdekel? - Kínos csönd telepedett ránk. Pillantásom a croissantos zacskóra tévedt; megfogtam, és Bucky felé nyújtottam. - Kérsz?
Rövid szünet után kivett a zacskóból egy péksüteményt. Csendesen majszoltunk, mikor hirtelen felállt a székről.
-Te teázol. - Bólintottam, mire ő az egyik szekrényhez sietett, és elővett két doboz teát. - Fekete vagy zöld?
-Fekete - feleltem. Halványan elmosolyodtam, ahogy rájöttem, a Hot Spotos esténkre emlékezett. Kutakodott még egy kicsit a polcokon, majd kezében egy poros üveggel fordult felém. - Régi méz, de...
-Tudod, hogy a méz nem romlik meg, ugye? - szakítottam félbe. Megforgatta a szemét, de egy félmosollyal tette le a mézet az asztalra.
-Csak annyit akartam mondani, hogy már megikrásodott, de feltételezem, ez téged nem érdekel.
-Nem bizony - néztem rá derűsen.
Fejét csóválva szedett elő két bögrét és egy kiskanalat. Ahogy a fölső polc felé nyújtózott, önkéntelenül is lecsekkoltam, és meg kell mondjam... Hát, nem a legrosszabb látvány volt.
Egy vércsíkot pillantottam meg a tarkóján.
-De hiszen kupán vágtalak egy téglával! - Megrándult az arcom, ahogy a székről felállva fájdalom nyilallt a bordáimba. - Téged is el kell látni.
-Megoldom magamnak, hidd el - nézett hátra a válla fölött, de én megráztam a fejem.
-Nem, nem. Most szépen leülsz, a tea ráér. Ha elájulsz, sosem keveredek innen haza.
Nagyot sóhajtva lépett vissza a szekrénytől, és megadóan helyet foglalt. A mosogató mellől szerzett papírtörlőt benedvesítve óvatosan kitapogattam a sebet a fején.
-Te mégis milyen sampont használsz? - Fahéj illata lengte körül a sötétbarna tincseket, ahogy közel hajoltam.
-Sampon sampont... Au!
-Ez visszajárt - mondtam, miközben próbáltam kíméletesen kihúzni a hajszálakat az alvadó vérből. - Már mióta keresek egy valamire való fahéj illatú sampont, de sehol sem találok.
-Ez szilva. - Bucky felszisszent, ahogy elkezdtem törölgetni a sebet. - Gondolom, a fahéj része tovább megmarad.
-Elképzelhető... - Egy kevés betadinnal körbekentem a felnyílt bőrt, és a hajat nagyjából elfésülve onnan, óvatosan ragtapaszt tettem rá. - Honnan veszed?
-Walmart.
-Okés. - Visszaigazítottam az áll alá érő tincseket, és még egyet szippantottam a fahéjillatból. - Pár napig még ne moss hajat, és akkor is csak óvatosan. A ragtapasszal is vigyázz majd, mikor cseréled.
-Köszönöm.
Időközben felforrt a víz. Amíg mindkettőnk kezében nem gőzölgött egy bögre tea, nem szóltunk újból. Bucky már épp beleivott volna, mikor inkább visszaeresztette az asztalra.
- Hogyan lettél Bosszúálló?
Megkevertem még néhányszor a teámat, mielőtt válaszoltam volna.
-Megmentettem egy anyát és a fiát. - Töviről hegyire elmondtam neki mindent, ami a robbanás után történt. A tépelődésem, Fury, az ikrek. Bucky végig figyelmesen hallgatott, egyszer sem szólt közbe, vagy kérdezett vissza. Mire befejeztem, a teánk nagyja elfogyott.
-Köszönöm, hogy végre elhitted, nem vagyok hydrás - szólaltam meg a rövid csendet megtörve.
Bucky szórakozottan elmosolyodott.
-Igazán nincs mit. Remélem, valamennyire törlesztettem az ellátásoddal. Meg a teával.
Én is elmosolyodtam, ahogy bólintottam. Az ajtófélfával szemben függő órára tévedt a tekintetem. Fél tíz múlt.
-Azt hiszem, megyek - néztem Buckyra. Ő bólintott, és felállt.
-Kikísérlek. Meg, útba igazítalak.
Kuncogtam, mert valóban, onnan nem találtam volna egyhamar a Bosszúálló Toronyhoz.
Az előszobában visszafordultam. - Akkor most már nem fogsz nekem ugrani, ha meglátsz az utcán, ugye?
Felnevetett. - Nem. Maradok a biccentésnél; kevésbé energiaigényes.
Elmosolyodtam, és kinyitottam a bejárati ajtót. - Esetleg megkockáztathatnál egy intést. Úgy hallom, az is könnyű.
Nevetgéltünk egy kicsit, és mindketten kiléptünk a hóesésbe.
-Ha abban a sikátorban mész, pár percnyi séta után lesz egy köz, abban egy láda muskátli az egyik ablakban. Onnan menj a nagy türkizkék tévétorony felé, és ki fogsz lyukadni egy sugárútra. Ha jobb kéz felé elindulsz, negyed órán belül a Toronynál leszel.
Bólintottam. - Muskátli, türkiz tévétorony, jobb kéz felé. Oké.
Rámosolyogtam, és egy rövid időre ott ragadt a tekintetem. Bent még királykék szeme most fakón csillogott; az arcomat fürkészte. Feltérképezte vonásaimat, akárcsak én az övéit.
-Akkor - szakítottam el róla a pillantásom -, megyek. És ha legközelebb ilyen helyzet adódik, elmeséled, hogy szerezted azt - mutattam a fémkarjára. Bucky tiltakozásra nyitotta a száját, de végül mást mondott.
-Majd meglátjuk. - Derűsen rám hunyorgott, én pedig egy utolsó mosoly kíséretében elléptem az ajtótól, és a kijelölt sikátor felé indultam. A hópelyhek megtapadtak piros kabátom ujján, ahogy egyre távolabb kerültem a bejáratban álló fiútól.

Bucky

Halvány mosollyal az arcomon figyeltem a lány távolodó alakját. Mikor már bőven hallótávolságon kívül járt, visszafordult, és vadul integetni kezdett. Elnevettem magam, s visszaintettem. Bár a hideg bekúszott a fölsőm alá, csak akkor mentem vissza a lakásba, mikor Cas alakját elnyelte a sikátor kanyarja.
Kedves lány volt. Engem pedig nagyon aggasztott, mit fog reagálni, mikor megtudja az igazságot arról, ki is vagyok. Mert hát Steve és Stark mellett biztosan rá fog jönni.
Az orrom elé húztam a hajam. Tényleg ennyire fahéjszagú lett volna? Megfordult a fejemben, hogy átállok egy másik samponra.
De Casnek tetszett ez az illat.