Remegett a lábam, ahogy megrúgtam a boxzsákot.
- Na még egyszer!
Tudtam, hogy a villámló tekintet nem számít Natnek, de nekem jól esett. Letöröltem az izzadságot a homlokomról, és még egyszer rúgtam.
- Egy utolsót!
Megrökönyödve nyögtem fel, de a nő hajthatatlan volt. Erőm végső morzsájával emeltem föl a lábam, és amint a sípcsontom a bőrön csattant, összerogytam.
- Ugyan már! Tudom, hogy belefér még egy! - Abban a pillanatban épp lefoglalt az, hogy elegendő mennyiségű levegőt juttassak a tüdőmbe, így a beszéd szóba se jöhetett. Tiltakozásul csak feküdtem a földön, esdeklő szemekkel meredve Natre. - Na jó - sóhajtott, viszont az ajkán játszó félmosolyból tudtam, elégedett. - De ne hidd, hogy az izomláz holnap kifogás lesz!
Még mindig zihálva figyeltem a távolodó alakot, ahogy mentében odasúgott valamit az ikreket egrecíroztató Clintnek, majd kisétált az edzőteremből. Lehunytam a szemem, és próbáltam rendezni a légzésemet. Nem ment olyan könnyen, mint reméltem.
Épp, mikor már úgy éreztem a brutális edzés után, a térdem baj nélkül megtartana, Steve állt meg mellettem.
- Most én jövök.
Meg se próbálta kiszűrni az önelégültséget a hangjából. Elárulva meredtem rá, majd miután sem ő, sem a vigyor az arcán nem állt odébb, nagyot nyögve toltam magam ülő helyzetbe.
- Nem lehet, hogy valaki újból meglő, és akkor végre megszabadulok tőletek?
- Nem bizony - ragadta meg a kezem a férfi, és felhúzott a földről. Követtem a ringhez, ahol felém nyújtott egy palackot. Hálásan vettem el tőle a vizet, és egy hajtásra kiittam az egészet, majd átkászálódtam a gumikötelek alatt.
- Ó, istenem - sóhajtottam, ahogy alapállásba helyezkedtem Steve-vel szemben. Fogalmam sem volt, hogy fogok másnap egyáltalán megmozdulni.
Steve támadott. Elhajoltam az ütés elől, de bevinni egyet már nem sikerült. Steve újból alapállásban volt.
- Rúgj! Nem véletlenül szekált vele Nat egész délelőtt - indult meg ismét. Kifordultam az öklét elől, és hátba akartam rúgni, de nem tudtam elég magasra vinni a lábam, és csak a fenekét találtam el. Sandán vigyorgott rám. - Meg ne lássa Tony!
Lihegve vágtam vissza. - Akkor legalább jól megdolgoztat az éjjel, és holnap nem csak nekem nem fog menni az ülés.
Elégedetten figyeltem a kapitány vörösödő fülét. Éppen újra ütött volna, mikor Tony bukkant fel az edzőterem ajtajában.
- Emlegetett szamár - böktem állammal a férfi felé.
- Helló, Steve - jött a ringhez Tony. Váltottak egy gyors csókot, mire csak a szemem forgattam. Nem mintha nem lennének ott egymásnak egész nap. - El kell rabolnom Cast.
- Hála istennek! - másztam le a matracról, mielőtt Steve még tiltakozhatott volna. - Vigyél innen gyorsan, amíg lehet!
Tony nevetett, és a kapitányra mosolygott. - Holnap tovább kínozhatod.
- Ne bíztasd! - fogtam meg a férfi karját, és elhúztam a ringtől. A pár még intett egymásnak, aztán kiértünk a folyosóra.
- Látom, nem kíméltek - vetett Tony egy pillantást a csapzott fejemre és átizzadt ruháimra. - Így nem fogunk tudni veled mihez kezdeni. Zuhanyozz le gyorsan, és találkozunk a laborban.
- Oké - szálltunk be két szomszédos liftbe. Kíváncsi voltam, mi tartogat nekem a férfi.
Kevésszer örültem életemben annyira egy zuhanynak, mint akkor. Pólóban és melegítőben siettem végig a Tornyon, és negyed órával elválásunk után már a labor ajtaján kopogtattam. Azon nyomban belépést nyertem.
- Hali, Bruce - néztem az egyik asztal mögött tevékenykedő dokira.
- Helló, Cas. - Bruce kérdőn pillantott Tonyra, ő bólintott, Bruce pedig abbahagyta amit addig csinált. Összevont szemöldökkel figyeltem a párost.
- Miben mesterkedtek?
- Hát... - Tony nagy levegőt vett. Aggódni kezdtem a tétovázását látva. - Mivel amint megvagy a tréninggel, aktív Bosszúállóvá avanzsálsz, Bannerrel úgy gondoltuk... Itt lenne az ideje egy ruhának.
Idegesen lesték a reakciómat, de nem értettem, miért. - Milyen... ruhának? Mire kéne... - Eltátottam a szám, ahogy végre rájöttem, mire gondoltak. - Mármint... Úgy ruhának? Szuperhős ruhának?
- Igen - mondta Tony, még mindig izgulva.
- De hát ez ÁLLATI! Köszönöm! - öleltem meg mindkettejüket, de hamar elhúzódtam. - Ez nagyon király!
A két férfi megkönnyebbülten vigyorgott össze.
- Nos - kezdett bele Tony, újra elemében -, arra gondoltunk, hogy valami hasonló szerkó kéne neked, mint ami Natnek van. Erős, de rugalmas anyag, nem gátol a mozgásban, de elegendő védelmet nyújt. Ugyan te nem a közelharcra fekteted a hangsúlyt, de ha mégis szükség lenne rá, akkor ne legyél a ruha miatt hátrányban. Péntek, ha megkérhetlek... - Kék színű hologram jelent meg a levegőben. A szerelés valóban Nat ruhájára hajazott. - Köszönöm. A törzsi részt megerősítjük, valószínűleg karbonszálas plexilapkákkal, megintcsak védelmi célból. A kezed teljesen fedetlen lesz, hogy jól tudd használni az erőd. A tarkódnál a ruha egészen a hajvonaladig fog fölfutni, hogy senki ne tudja kihasználni a róka érzékenységét. Azt hiszem... egyelőre ennyi - nézett kérdőn Bruce-ra. - Nem?
- De - bólintott a doki. - Nem akartunk belekezdeni a tényleges tervezésbe nélküled, mert nem tudtuk, milyen módosításokat szeretnél. Beépített fegyverek, maszk, bármi...
- Aha. - Jobban szemügyre vettem a hologramot. - Cipő... Nem kell cipő.
-Dehogynem kell cipő - ellenkezett Tony. - Ki tudja, mibe léphetsz bele, és akkor mire elkapjuk a rosszfiút, te már félig halott vagy a vérmérgezéstől
Megráztam a fejem. - A talpamon át a legegyszerűbb használnom az erőmet. Nem lesz időm lekapni a bakancsomat, ha felbukkan az ellenség.
- Viszont ez a belelépős dolog igaz, Cas - mondta Bruce. - Nagyon hamar kikerülhetsz a képből, ha ketté van vágva a lábfejed.
- A cipő akkor sem jó. - Tűnődve nézegettem a kivetülést. - De... Azt lehet, hogy folyton használom az erőmet, és mindent, ami a talpamhoz ér, megpuhítok annyira, hogy ne álljon belém.
Tony kétkedőn nézett rám. - Ilyet tudsz?
- Elméletileg igen - vontam vállat. - Biztos, hogy valamennyi gyakorlás után megoldanám.
- Tuti? - Bólintottam. - Oké. Akkor nincs cipő. - Tony egy legyintéssel leszedte a ruháról a  lábbelit. - Mi mást?
- Hát... Túl sokat fed - csóváltam a fejem. - Nincs elég szabad bőrfelületem, amin használhatnám a rókát.
Tony arcára csalafinta vigyor kúszott. - Ezen segíthetünk.

<•~•>

Mire kijöttünk a laborból, már bőven benne jártunk a délutánban. Ebéd körül Steve bekukkantott, hogy megyünk-e enni, de mindannyian túl elfoglaltak voltunk ahhoz, hogy éhesek legyünk, így csak biztatóan ránk mosolygott, és hagyott a ruhával foglalkozni.
Ami nagyon tuti lett.
Az ujjakat teljesen elhagytuk, a bőr még a vállamat se takarta. Különszedtük a felsőt a nadrágtól, aminek a combrészén és a vádliján is hasadékok tátongtak, hogy ott is tudjam használni az erőmet, a szára pedig rásimult a lábfejemre. A bokám fölött egy késtok rejlett, amiben egy keskeny penge pihent. A ruha a bőrnél elérhető legmattabb fekete volt. Ezentúl Tony valahogy megoldotta, hogy mikor belebújok a felsőbe, az rám igazítja magát, így híján volt bármiféle gomb, patent vagy cipzárnak. Mindannyian szuper elégedettek voltunk az eredménnyel.
Hullafáradtan sorjáztunk be a nappaliba, ahol épp családi filmnézés zajlott. Míg Bruce Nat mellé telepedett le a kanapéra, Tony egyenest Steve ölébe zuhant. A férfi épp időben kapta el a popcornos tálat a combjáról, és jobb híján átnyújtotta Pietronak. Clint és Wanda előzékenyen széthúzódtak a kanapé lábánál, én pedig hálásan ültem le közéjük.
- Milyen a szerkó? - kérdezte Wanda halkan, közben fél kézzel a popcornban.
- Állati - súgtam vissza. - Szerzel nekem is egy kicsit?
Bólintott, és kukoricát potyogtatott a markomba.
- Kösz.
- Nincs mit.
- Miért is nézünk Shreket?
- Mert klasszikus.
Vállat vontam. - Jogos.
Habár elmondhatatlanul szerettem a Shrek filmeket, mégis, a tervezés hosszú órái után félúton bealudtam. Tudtam, hogy Wanda vállára hajtott fejjel dobtam be a törölközőt, ezért is lepődtem meg, mikor a reggeli napsütésre ébredtem a szobámban. Azt hittem, a film végeztével való szedelőcködés felver majd; nyilvánvalóan rosszul gondoltam.
Mivel este elmaradt a fürdés, első utam a zuhany alá vezetett. Zavarodottan dörzsöltem a sajgó vágást a bal vállamon; három hónappal a szerzése után biztos nem kellett volna fájnia. Elzártam a vizet, és kiléptem a kabinból.
- Cas? - Pietro hangja tompán szűrődött át a fürdő ajtaján.
- Pillanat! - Igyekeztem minél gyorsabban megszárítkozni. Ki tudja, mit akar már megint.
- Ja, csak annyi, hogy limitált mennyiségű tonhalas pirítósunk van, szóval siess, ha szeretnél.
Nem szerettem volna. - Oké!
Figyeltem a lépéseit, ahogy kiment a szobámból, és csak miután a topogás elhalt, merészkedtem ki törölközőbe csavarva a szekrényemig. Gyorsan felöltöztem, és épp, mikor kiléptem volna az ajtómon, újból fájdalom nyilalt a vállamba. Fintorogva kaptam a sebhelyhez, ahogy a konyha felé sétáltam.
- Jó reggelt! - Csupán az ikrek, Nat és Bruce tartózkodtak a helyiségben. Kérdőn néztem körbe. - Pi, mit is akartál azokkal a pirítósokkal?
- Ó, csak ki akartalak rángatni a szobádból - vigyorgott rám a fiú. Nyelvet öltöttem rá, majd grimaszolva és a vágás nyomát dörzsölgetve mentem oda a tűzhelyhez.
- Bruce - töltöttem meg a vízforralót -, mitől fájhat egy sebhely, ha már meggyógyult?
- Fáj valamelyik sebed? - Hümmögtem.
- Időnként nyilall, többnyire csak sajog, de van, hogy azt se. - Feltekertem a gázt, és a férfi felé fordultam.
- Szerintem jön a front - nézett rám Natasha. - Én is érzem a hegem.
Meglepetten vontam föl a szemöldököm. - Van sebhelyed?
A nő bólintott. - Golyónyom. Szerintem a tied is az időjárásra reagál.
- Okés. - Nem volt hülyeség az elmélet. A húgom császármetszéssel született, és anyának is mindig nyilalt a varrata, ha frontváltozás volt. Előszedtem egy bögrét.
- Halihó - jelent meg Steve. Mind intettünk a férfinak, aki rögtön a kávéfőzőt vette célba. Elnyomott egy ásítást, miközben a gombokat nyomogatta. - Arra gondoltam - fordult felém -, hogy ma kihagynám az edzést.
- Ó! Oké. - Az edzést hallva ébredtem rá, nincs semmiféle izomlázam. Pedig tegnap le se nyújtottam rendesen. - Rendben.
- Rendben - bólintott Steve is, és figyelte, ahogy a kávé belecsorog az alatta váró bögrébe. Amint elegendőnek találta az ital mennyiségét, egy üreset tett a helyére. Mikor az is megtelt, visszaindult a szobák felé.
- Valamit elfelejtettél! - Ahogy visszafordult, átnyújtottam neki a bögréket. - Ezek nem ártanának.
- Nem bizony - sóhajtott, majd egy fáradt mosoly után kiment a nappaliból. A fejemet csóválva néztem utána, és nyakon öntöttem a filteremet a forró vízzel.
Épp az utolsó pirítósomnál tartottam (ami eperlekváros volt, nem tonhalkrémes, ugye Pietro?), mikor Tony ballagott be, a nyakkendőjét kötve.
- Nat és Bruce, öltözni, jelenésünk van a belügyminiszternél.
- Mi? Hogyhogy most? Mikor szóltak erről?
Tony megigazította a gallérját. - Úgy két hete, legalábbis Péntek szerint. Azt hiszem az email a spamembe jött.
Bruce szeme elkerekedett. - A kormány neked spamként van kategorizálva?
Tony vállat vont. - Nagyon kevés ember nincs úgy.
Steve toppant be, szintén öltönyben. Nat felháborodva meredt rá.
- Te is tudtál róla?
- Nem, nekem is két perce szólt - morogta a férfi.
- Kinyírlak, Stark - viharzott el a nő. Bruce sóhajtva felállt, és szintén eltűnt a szobája felé.
- Jók legyetek - rázta felénk Tony játékosan az ujját, mire én és Pietro csak nyelvet öltöttünk. Tony elnevette magát, és Steve-vel együtt távoztak a liftek felé. Nat egy perc múlva, teljes kosztümben követte őket.
- Hű! Ez gyors volt - nézett Wanda elismerően. Nat lassítás nélkül felelt.
- Van néhány hasznos praktikám...
Ahogy reggeli után a lakófolyosón sétáltam, végigmértem a napfényben fürdő várost. Ki akartam használni a jó időt, főleg, mivel az újból sajgó vállam a végét ígérte. Formálódó ötlettel a fejemben huppantam le az ágyamra, S kotortam elő a mobilom az éjjeliszekrényem fiókjából. Ajkam rágva hallgattam a búgást, hosszabb ideig, mint megszoktam. Ki tudja, lehet otthon sem volt.
Sípolt az üzenetrögzítő. Elszontyolodva sóhajtottam.
- Öhm... Cas vagyok. Csak azért hívtalak... - Kattanás.
- Cas! Szia! Bocs, csak senki nem hív ilyenkor, és nem tudtam, ki lehet ez. - Elöntött a megkönnyebbülés, és mosoly termett az arcomon.
- Szia! Azt hittem, nem tudlak majd elérni.
- Hát, mégis sikerült - nevetett Bucky, habár a kínos felhang feltűnt.
- Valóban. Szóval... Azon gondolkodtam, hogy van-e valami terved mára? Csak mert olyan rég találkoztunk, és szombat van, és...
- Nem, szabad vagyok! - A reménykedő tónusra csak még jobban vigyorogtam. - Találkozzunk?
- Aha! Igen, az jó lenne.
- Pompás! Hot Spot?
- Tökéletes! Dél neked megfelel? - Hanyatt vetettem magam az ágyamon, és a plafont fixáltam. Lepkék kezdtek éledezni a gyomromban. (Igazán megtanulhatnák már, hogy az a savas közeg nem a legjobb nekik.)
- Jobb nem is lehetne. - A hangjából áradó melegség tovább szélesített a mosolyomon.
- Rendben. Akkor...
- Délben.
- Délben.

<•~•>

Halvány mosollyal léptem be a Goodwood fotocellás ajtaján. Nyoma sem volt a tűznek; mintha egy darab szikra sem pattant volna el. Örültem, hogy Sally-ék ilyen jól rendbe tudták hozni ilyen rövid idő alatt. A kassza felé pillantva kiszúrtam Rubs bíbor haját, épp egy csupa feketébe öltözött lánnyal nevetgélt. Köszönés nélkül surrantam be a polcok közé.
Elgondolkodva dörzsölgettem a vállsebemet a farmerdzsekim alatt - a sajgás időről időre rákezdett-, miközben a különböző fából készült polclapokat nézegettem. Úgy gondoltam, a cseresznye szépen mutatna a szobámban. Negyed óra múlva a vörös falappal, egy kis zacskó csavarral, és két tartópanellel a kezemben sétáltam oda a pénztárhoz. Épp akkor végzett az utolsó vásárló.
- Helló - mosolyogtam Rubsra, a futószalagra pakolva a polcalapanyagokat. Hatalmasra kerekedett szemmel ölelt meg, áthajolva a pulton.
- Cas! - sivította, én pedig nevetve öleltem vissza. - Te jó isten, olyan rég nem láttalak! Hogy vagy?
- Jól, köszi. És te?
Izgatottan vigyorgott. - Ó, én nagyon jól. Épp elment vécére, de pont beugrott Lisa, és képzeld... - Meglobobtatta előttem a kezét, amin egy gyűrű csillant. Méghozzá az eljegyzési féle.
- Jóságos ég! Gratulálok! - Most rajtam volt a sor, hogy elképedjek. - Ez csodálatos!
- Ugye? Jaj istenem, olyan boldog vagyok.
- Nagyon örülök nektek - mosolyogtam rá, ő pedig belekezdett a vonalkód-leolvasásba. A táskámból elővettem egy nagy vászonszatyrot, és belesuvasztottam a polcot a csavarokkal és a fémháromszögekkel együtt. Már fizettem, mikor a fekete hajú lány feltűnt.
- Helló - köszöntem, mire ő szégyenlősen intett.
- Lisa, ő itt Cas. Cas, Lisa.
Lisa arcáról leoldódott a feszültség. - Ó, szia!
Biccentettem, és eltettem a kártyámat. - Örülök a találkozásnak. - Szemem a faliórára tévedt, ami háromnegyed tizenkettőt mutatott. - Öhm, mennem kell, de gratulálok az eljegyzéshez! Nagyon szép házaspár lesztek!
A két lány csak nevetett, és egy "pá"-val le is tudtuk a búcsúzkodást. Szatyorral a karomban siettem a Hot Spot felé (a polc miatt nem lehetett rendesen tartani), és épp délben léptem be az ajtaján. Biccentettem az egyik szembejövő pincérnek, s körbenéztem, Buckyt keresve. A férfit egy sarokban álló asztalnál ülve pillantottam meg, ahogy az órát fixírozta a falon. Félúton felé vett észre, és rögtön felvidult az arca.
- Hali - huppantam le vele szemben, és rögtön elkezdtem letekerni a kendőt a nyakamról.
- Szia. - A haja helyes kis félkontyban pihent a feje hátulján, a sötét tincsekbe a tavaszi napfény aranyszín szálakat varázsolt. Felvont szemöldökkel nézett a szatyromra. - Miben mesterkedsz?
- Ó, csak egy új polc - legyintettem, kabátomat a széktámlára terítve. - Kell a könyveknek.
- Hű, ennyire unalmas a bosszúállás?
Csak a szemem forgattam. - Egyelőre még inaktív vagyok, szóval minden napot a Toronyban töltök. Nem a leg eseménydúsabb, de legalább van időm olvasni. - Egy pincér állt meg az asztalunknál.
- Jó napot, hozhatok valamit?
- Igen, köszönöm. Egy... - Gyorsan végigfutottam az itallapot. - Prince of Wales teát, fűből, szűrve és mézzel. - A lány bólintott, és firkált valamit a jegyzetfüzetkéjébe, majd Buckyhoz fordult.
- Én egy sima eszpresszót szeretnék. - A lány ezt is felírta.
- Amúgy cuki ahogy összeöltöztetek - mosolygott ránk, mielőtt elperdült volna a rendelésünkel. Egy másodpercig nem értettem, miről beszél, de aztán megpillantottam Bucky vörös pulóverét meg az én karmazsinpiros felsőmet, és akaratlanul is elkuncogtam magam.
- Jé, tényleg!
Bucky is elnevette magát. - Valóban. Észre se vettem.
- Egy húron pendülünk - mondtam egy komolytalan grimasz kíséretében. Mindketten somolyogtunk. - Na, és, mi újság?
A férfi vállát vont. - Semmi különös. Kinőtt egy muskátli a lépcső mellett egy repedésből. A fenyőnek még mindig hullanak a levelei.
- Jujj... Nem segített a savanyítás?
A fejét csóválta. - Nem. A gombafonalak se; jó, mondjuk azok nem feltétlen voltak túlságosan hitelesek.
- Szomorú.
Csendben figyeltük egymást, töretlen szemkontaktussal. A tenyerembe támasztottam az állam, ahogy a kék íriszeket szemléltem.
- Mennyivel jobb, mint telefonon beszélni.
Bucky elmosolyodott. - Ennyire nem élvezed őket?
- Persze, miért is hívnálak fel minden este, ha kellemesnek találnám?
- Sose lehet tudni. Ravasz kis róka vagy.
Kuncogtam. - Hát, a róka részben igazad van.
A pincér visszatért az asztalunkhoz, és egy csészét helyezett Bucky elé.
- Egy eszpresszó... - A páfrányminta a kávé felszínén enyhén remegett, ahogy én is megkaptam a rendelésem. - És egy Prince of Wales tea. - A gőzölgő ital mellé egy apró csöbör mézet is kaptam. - Fogyasszátok egészségel!
- Köszönjük - mosolygott Bucky a lányra, aki biccentett, és már ott se volt.
- Tudod - merítettem a kanalam a mézbe -, ebédidőben teázni menni nem a legokosabb dolog volt tőlünk.
- Éhes vagy? - Bucky óvatosan beleivott a kávéjába, elmosva a páfránylevelet.
- Nem. - A teámat kavartam. - Legalábbis egyelőre. Csak a legtöbb ember ilyenkor inkább ebédelni megy.
- Ha itt végeztünk, ehetünk valahol. Nem sietek sehova.
Elmosolyodtam. - Az jó. Én se.
Némán iszogattunk, élvezve a másik társaságát. Nagyon régóta nem éreztem magam ilyen békésnek, ilyen könnyednek. Ennyire a pillanatnak élve.
Apró szusszanást hallottam, ami kiszakított merengésemből. Bucky az orra alatt mosolyogva figyelt engem. Összeszűkült szemmel néztem rá.
- Mi az?
- Semmi - rázta a fejét, de a szája sarka továbbra is felfelé pöndörödött, ami nem igazán tette hitelessé a tiltakozását.
- Na persze... - Bucky vigyora egyre szélesebb lett, növekvő (és komolytalan) bosszúságomra. - Ugyan már! Mi az?
- Nem, semmi. - A férfinak végre sikerült moderálnia magát egy újabb korttyal a csészéjéből.
- Komolyan ezt fogjuk játszani?
Bucky ártatlanul vállalt vont. - Nem tudom, mire gondolsz.
- Bunkó - motyogtam, és tovább kavartam a teámat. Mikor fél perc múlva megint a férfira néztem, arcára visszakerült a halovány mosoly. - Ó, nem hiszlek el! Mi az?
Bucky megforgatta a szemét, de egy rezignált sóhaj után csak kibökte.
- Ugyanabban a spirálalakban kevered a teádat megállás nélkül, miközben kibambulsz az ablakon.
- Valóban? - Meglepetten tettem le a kanalat. - És ennyire mókásnak találod?
- Nem, szerintem kifejezetten aranyos.
Lesütött szemmel próbáltam visszafojtani egy mosolyt. - Aha. - Mikor visszapillantotam Buckyra, ajka újból felfelé kunkorodott. Kissé kihívóan emeltem meg az állam. - Jó tudni.
A férfi elvigyorodott. - Nagyszerűen veszed a bókokat.
Visszavigyorogtam. - Tudom.
Negyed óra múlva léptünk ki a Hot Spot ajtaján a verőfényes napsütésbe. Élénken csevegve sétáltunk a járdán egy szimpatikus kajáldát keresve, habár a jó idő miatt egyre jobban hajlottunk a szabadban ebédelésre.
- De még csak nem is a belső szervek izgatnak igazán, hanem a csontváza! Mármint, a ló rész az oké, mert ott rendesen a hátcsigolyák vannak. De az ember fele! Az megvan egészen az ágyéki csigolyákig! Azok nem fognak túl jól összeállni a ló hátcsigolyáival! - Fél kézzel gesztikuláltam, ahogy magyaráztam. A szatyrot a másik karommal szorítottam a mellkasomhoz.
- Jó, mi van, ööö... Mi van, ha kimaradnak a felsőtest ágyékcsigolyái? És csak a hátcsigolyám csatlakoznak? Mármint, a medencecsont is sok vizet zavarna, de így azt is ki lehet húzni az egyenletből. - Bucky a következő sarok felé mutatott. - Mit szólsz egy kis kínaihoz?
- Jöhet - mondtam, de hamar visszakanyarodtam az előbbi témához. - Oké, a gerinc megvan. Mi van a bordákkal?
- Mi mi van a bordákkal?
- Ugye a lóéi a mellső lábai után vannak. De az emberéi még az átmenet előtt elfogynak, ugye a lengőbordák meg mit tudom én, szóval mi van a köztes részen? Egyszerűen folytatódik a bordakosár, vagy szabadon állnak, mint a kígyóknál?
Bucky elgondolkodó grimaszt vágott. - Hát, nem hinném, hogy a szegycsontja végig menne, szóval valószínűleg marad a lengőbordás megoldásnál. De, mondjuk, akkor mi lenne a lótest szegycsontjával? - Kinyitotta a kínai ajtaját, és beljebb tessékelt.
- Köszönöm.
- Nincs mit.
A kínálatot szemlélve is folytattuk az eszmecserét.
- Áh, szerintem az megmarad. Kell a védelem. - Felpillantottam a szedőkanállal a kezében várakozó lányra. - Elvitelre szeretnék... Rizst, és édessavanyú csirkét. - Bucky felé fordultam. - Itt is megehetjük a dobozból, de kereshetünk egy szimpatikus padot is valahol.
- Majd találunk valami helyet - bólintott a férfi. - Én üvegtésztát szeretnék bambuszrügyes csirkével.
Fizettünk, vagyis én, mivel a Hot Spotot Bucky állta, és visszaléptünk az utcára.
- Mondjuk, ha a védelemnél tartunk, az átmeneti rész nem lenne így túl sebezhető? Mármint, semmi nem állná az útját egy kardnak a belek előtt - folytatta a beszélgetést Bucky.
- De a meghosszabbodott szegycsont sem lenne jó, túlságosan korlátozná a mozgást. Habár... - Találomra befordultunk egy kereszteződésnél. - Ha csak porcok tartják a kosárban a bordákat, az talán megfelelő lenne. Véd, de meghagyja a hajlékonyság nagyját.
- Nem tudom - sóhajtott Bucky. Oldalról sandított rám. - Talán ezért nincsenek kentaurok.
- Na ja - horkantottam. - Evolúciós zsákutcák.
További tíz perc kutyagolás után egy parkba futottunk. Keringtünk egy sort, mire rájöttünk, az összes pad foglalt, így végül egy, már a zöldellés küszöbén álló kocsánytalan tölgy alá telepedtünk le. Előhalásztuk a dobozokat a kínai étterem zacskójából, és enni kezdtünk.
- Ugyan, vedd már ezt le - nyúltam Bucky baseball-sapkájának sildjéért, amit, mióta kiléptünk a Hot Spot ajtaján, viselt. - Szombat dél van. Nincs mitől tartanod. - Rövid hezitálás után Bucky a kabátja zsebébe gyűrte a sapkáját, de nem mentesített egy megrovó pillantás alól. Csak a szemem forgattam. - Amúgy se lenne szabad ennyit takargatni a hajad. Ahhoz túl szép.
A férfi ciccegett, és folytatta az evést.
- És még én veszem rosszul a bókokat, mi?
Bucky nem szólt, de épphogy csak sikerült elfojtania a mosolyát egy újabb falattal. Én meg se próbáltam.

<•~•>

Miután jóllaktunk, a fának támasztott háttal tűrtük a kaja-kómát. A nap kellemesen melegítette összeérő lábunkat; a békés üldögélésben felmerült bennem egy gondolat. Bucky felé fordítottam a fejem, csak hogy észrevegyem, ő már engem néz. Az égkék tekintet elfeledtette velem a mondanivalómat.
Nem tudom, melyikünk törte meg előbb a szemkontaktust, de az biztos, hogy a pillantása a másik ajkára vándorolt. Mindketten közelebb húzódtunk, amíg el nem keveredett a leheletünk. Bucky tekintete ide-oda cikázott a szemem és a szám között, csakúgy, mint az enyém.
- Szabad? - kérdezte, hangja alig volt több suttogásnál. S ugyan értékeltem az engedélykérést, válaszra nem méltatva csókoltam meg.
Azt hiszem, egyikünk se tervezett ennyi ideig benne maradni, de túl jó volt. A hihetetlenül puha ajka az enyémen, a keze az arcomon, a halvány csiliíz, amivel nem törődtem, mert éppen Buckyt csókoltam. A srácot, aki teljesen oké volt az előszobájában alvó rókával, akibe úton útfélen belebotlottam, és akivel ki tudja mikor találkozom legközelebb.
Bucky húzódott el először.
- Ezt nem... én... Veszélyes. - Nagyot nyelt, és a bal kezét ökölbe szorítva ült távolabb.
- Mi...? Nem, miért... - Elhallgattam, mikor rájöttem, mire gondol. - Nem érdekel.
A hangomból sütő eltökéltség keserű fintorba rántotta Bucky arcát. - Nem tudod, miről-
- De, pontosan tudom - szakítottam félbe. Meglepettség és kétely csillant a tekintetében. Felsóhajtottam. - A lövés után... - Hideg futott végig a gerincem mentén. - Minden aktát elolvastam. A H.Y.D.R.A.-ról, a... Tél Katonája ügyről - intettem a fémkarja felé. - Tudom, hogy keresnek. Áh, te jó ég, engem is azért lőttek meg, mert tudták, hogy tudok rólad. - A kezembe temettem az arcomat. - Igazad van. Ez veszélyes. Veszélyforrás vagyok a számodra. - Felálltam, és a szatyromat is a karomba vettem. - Sajnálom. Nem kellett volna kihozzalak téged ide. Hülyeség volt. - Mekkora barom idióta voltam, hogy ebbe nem gondoltam bele. Buckynak sokkal több vesztenivalója volt, én meg kirángattam New York közepére, miért is? Hogy smacizzak vele egy sort? Okos dolog, Cas, nagyon okos.
- Várj - ragadta meg a férfi a kezem, ahogy indultam volna. - Te... Azóta tudod?
- Igen. - Lesütöttem a szemem. - El kellett volna mondanom. Nem volt helyes titokban tartani előtted.
- Tudtad... és mégis hívtál?
- Persze - mosolyodtam el halványan. - Magasról teszek az egészre.
Bucky mondott volna valamit, de a hirtelen felharsanó csengés nem engedte. Meglepetten kotortam elő a telefonom.
- Szia Wanda. Mi az?
- Hol vagy már? Három órája, hogy elmentél! - Te jó ég, már ennyi volt az idő?
- Igen, bocs, de Sally-ék nagyon marasztaltak. Mindjárt indulok vissza.
Sóhajt hallottam a vonal végéről.
- Rendben, de siess!
- Oké, oké. Pá! - Kinyomtam, és bocsánatkérőn néztem Buckyra. - Mennem kell. Tényleg sajnálom, hogy nem szóltam, és hogy ilyen helyzetbe hoztalak. Hülye voltam. - Nyeltem egyet, és mielőtt észrevehette volna a szememben csillogó könnycseppet, sarkon fordultam, és elsiettem. Próbáltam a talpam alatt csikorgó murvára figyelni az azon lépéseimet számláló gondolataim helyett, amik egyre távolabb vittek Buckytól.

~~~~~~~~~~~~~~~~~

Jó reggelt, jó reggelt.
Remélem tetszett a rész (na persze, ki nem imád egy ilyen depis véget), eskü boldogabb befejezést terveztem, de az a baj azzal, ha az ember minőségi szereplőket akar írni, hogy az ő racionális és karakterbe illő lépéseik újból és újból betesznek annak, amit én akarok.
Bocsánat, hogy ennyit kellett várnotok rá, de nevetséges az órarendem, és alig tudok írni. (Nem tudom, a következő heti részt tudni fogom-e legkésőbb vasárnapra hozni. Előre is bocs.) Ettől függetlenül megteszek majd, amit tudok, habár nem tudom, az mennyit fog érni. Remélhetőleg eleget.
Ó, igen! Kaptam egy csodás alkotást még hetekkel ezelőtt CsatariZsofia -tól:

Casről, és megint megköszönöm neki, mert ez gyönyörű és zseniális, és ezúton szólnék nektek is, hogy egyrészt ha valakinek van kedve szintén rajzolni, bátran írjon rám privátban, megadom az email címem és lezsírozhatjuk (csak akkor rakom ki ide, ha ti is rendben vagytok vele, emiatt nem kell aggódni), mert bármilyen ilyen munka megmelengeti a szívem (komolyan). Másodszor, korábban említettem, hogy ha van valami kevéssé ismert sztori a birtokotokban, vagy ismerős birtokában, szívesen belenézek bármibe, mert olvasni jó dolog.
Ennyi lenne mára, kitartás a sulihoz, és a következő részben rendbe jönnek a dolgok (legalábbis én úgy tervezem)
Pápá!