Hannah minden ruháját elrakva a táskájába, cipzározta be azt. Komor kedve nem hagyta őt nyugodni és a fájdalom mely percenként hasított alfelébe. Ülni sem tudott rendesen, mivel már egy kisebb nyomás hatására is kellemetlenül kezdett neki csípni. És mindezt a fájdalmat egy olyan embertől kapta, akit teljes szívéből szeretett, s remélte hogy nem tudatosan akarta bántani, csak egy picikét durvább volt a kelleténél. Nem akart rosszra gondolni, sem arra, hogy a férfi komolyabban bántaná, akár így, a szexuális életük során. Nem hibáztatta, nem festette az ördögöt a falra és reményét abba vetette, hogy tényleg tett valami rosszat ami miatt ezt kapta, vagy megint valami újat akart neki mutatni YoonGi.

- Készen vagy Cicám? - robogott be a szobaajtón YoonGi fáradt arccal. Korcos hangjában semmilyen érzelem nem érződött, csak a színtiszta unalom és fáradtság, mint akinek már élni is nehezére esik. Karikás, táskás szemek néztek rá, melyek most üvegesen csillogtak, s bőre sápadt volt és fehér akár egy hulláé.

- Igen. Mehetünk - mondta majd táskáját a vállára dobva indult ki a házból, ahol a férfi szüleit látta otthonos ruhákba bugyolálva és szinte reszketve a hidegben a kocsi mellett.

- Miért nem mentek egy kicsikét később? Kicsikét korán van még. Hétvége van és legalább fiam, te is kialszod magad mert szarul nézel ki - intézte utolsó szavait gyermekének aki csak megforgatva a szemeit, levette Kedvese válláról a táskát és bevágta a kocsi csomagtartójába.

- Köszönöm anya a szép bókot - mondta szarkasztikusan - És azért kellene most indulnunk, mert nekem is van dolgom és Hannah-nak is. Sok a javítani való és miegymás még. És holnap már iskola, szeretnénk egy picit otthon pihenni is - eresztett el egy félmosolyt szülei felé.

- Hjaj fiam. Ne legyen az nálad hogy csak a munka csak a munka - rázogatta ujját a fiának a nő - Fiatal vagy még, nem kell hogy elszúrd ezt magadnak.

- Nyugalom anya, nem fogom. De most már tényleg mennünk kell - mondta majd már tárta is szét karjait, s megölelte vele szüleit, melyet a lány mosolyogva nézett végig a háttérben.

...

Percekig csend ült kettőjük között a kocsiban, mely csak Hannah számára volt egyre kellemetlenebb. Fel akarta tenni azt a kérdést melyre már tegnap óta kíváncsi és most, így hogy kettesben maradtak, ki akarta deríteni, hogy miért volt ilyen előző este YoonGi. Egy kis része mindig visszafogta, félve attól, hogy megbántja vele a férfit, de ezt a kérdést nem halaszthatta el későbbre. Most történt meg, most akarja megtudni mindennek az okát, és hogy miért volt. Egy nagy levegőt véve megemberelte magát és a vezető felé fordította a fejét, de amint szólásra nyitotta a száját, toekán akadt a szó. A férfi szeme sarkából látta párját amint felé fordul, így oda pillantott, de a lány bambulására csak kérdőn felemelte egyik szemöldökét, s szemeit  visszavezette az útra.

- Mit szeretnél mondani? - tette fel kérdését, mire Hannah nyelve eggyet, egy kis pampogás után kinyögte.

- Miért voltál olyan durva tegnap este? - mondta ki hirtelen, mire a YoonGi arca semmitmondó lett, s megrögzötten csak az előtte elterülő utat figyelte szüntelenül. Beállt közéjük a csend egy pillanatra, melyet a férfi mély orgánuma szakított meg.

- Mert nem árultad el hogy magyar is vagy félig - bökte ki a hülye érvet, s lezártnak tekintve a témát, pillantott alányra, majd vissza az útra. Hannah értetlenkedve és idegesen ült tovább az anyósülésen emésztve a hallottakat. Akkor... Ezt azt jelentette hogy tudatosan okozott neki fájdalmat?...

...

YoonGi belépve az elcsendesedett terembe, lépkedett asztalához majd lerakva rá a naplót nézett az osztályra. Gondosan végigvezette rajtuk a tekintetét, de egy kicsit elidőzött Szerelmén, kinek gyönyörű zöld szempárja elvarázsolta egy pillanat alatt.

- Ma felelni fogunk - jelentette ki hirtelen - Mára el kellett olvasni egy művet, amit még múlt héten adtam fel. Pár ember kiválasztok, ők ezen az órán felelnem, következő órán pedig másokat választok ki. Nyugalom, mindenki sorra kerül - mondta unott hangon mely senkit sem nyugtatott meg. Inkább minden diák tűkön ült, főleg Hannah, akinek teljesen kiment a fejéből a kötelező olvasmány. A szíve is kihagyott egy ütemet, imádkozva azért, hogy YoonGi ne az ő nevét mondja. Reménykedett, hogy eszébe jut, hogy az egész hétvégét együtt töltötték, és hogy nem volt ideje elolvasni. Szemeivel végigkövette ahogy a tanár lazán helyet foglal a kipárnázott székén, majd kinyitva a naplót, s megnyalva száját szólal meg.

- Hanyadika van?

- Másodika - szóvalt egy az egyik diák, választ adva gyorsan a kérdésére. YoonGi a névsorban szereplő második nevet kimondta, majd folytatta.

- Mennyi az idő?

- 09:27 - azonnal a névsorban kilencedik ember nevéhez lapozott, majd az utolsóhoz, s kimondta az illető nevét.

- Hannah Wick - hallotta meg a saját nevét, s arca keserű grimaszba torkollott. Nem tudott semmit a műről, és azt is elfelejtette hogy ki a franc írta.

- Hogy hívják az írót? - tette fel a kérdést az elsőnek.

- Anton Pavlovics Csehov.

- Helyes. Mettől meddig élt az író? - szegezte a kérdést a lánynak, aki csak lehorgasztott szemekkel mondta ki a megtippelt évszámot.

- 1870-1914-ig.

- Ez nem jó válasz. Mi annak a híres művének a címe amit el kellett olvasnotok mára? - kérdezte a következőt.

- Az nem operákat írt? - tette fel a kérdést, mire YoonGi arcára egy érdekes mimika kiült, mely azt sugározta, hogy ha ezt komolyan gondolja, akkor inkább pályát vált.

- Nem jó - zárta le ennyivel - Mi a mű stílusa?

- Realista - válaszolt helyesen.

- Mi a műnek a témája? - tette fel a kérdést Hannah-nak.

- Tragikus szerelmi történet - vágta rá.

- Nem jó. Milyen bűnt követ el a főszereplő? - kérdezte a következőt.

- Tüsszent egyet.

- Hányszor tüsszent?

- Három.

- Nem jó. A főszereplő hányszor kér bocsánatot? - nézett újra Hannah-ra.

- Kétszer.

- Nem jó. El kellett volna olvasni, akkor legalább tudnád. Hova megy Cserjakov?

- Haza.

- Nem jó.

- Mit jelent a Cserjakov név?

- Cserje.

- Nem jó. Ki az a Brizsalov? - tette fel az újabb kérdést a lánynak, bár nem sok reményt fűzött ahhoz hogy tudni fogja. De még akkor sem hagyhatja abba a felelést miatta, mert az már gyanús lenne mindenkinek.

- Após.

- Nem jó. Hány napos a történet?

- 2 hónap.

A felelés addig folytatódott, míg nem Hannah-n kívül a két ember hármast kapott míg ő egy karót, mely még inkább a béka feneke alá süllyesztete a kedvét. De keresve ebből a rosszul kisült felelésből a kiutat, tervezte el, hogy szünetekben átolvassa az interneten található olvasónaplók egyikét és majd órát után újra megpróbálja a felelést, remélve hogy a férfi majd engedni fogja neki.

...

Halk kopogás zavarta meg a papírokat intéző YoonGi-t, aki a hang hallatán idegesen morgott egyet, majd egy hangos "szabad" után, egy hatalmas levegőt kifújva nyugtatta le idegeit. Kicsit sem volt kedve ahoz, hogy bárki is idegesítse, feltartsa, vagy egyáltalán hozzászóljon. Nem volt kedve dolgozni, sem idióták közt lenni most, dehát sok volt a papírmunka, dolgozatok, vagy azoknak javításai, és azt mind meg kellett hogy csinálja, meg ha nem is volt hozzá kedve. Mert csak gyülemlett és gyülemlett minden, és nem akart semmivel sem almaradni. Ujjait sorjában megropogtatta, majd az ajtó felé nézett, megpillantva zaklatóját.

Az ajtó kinyílt, és Kedvese, Hannah lépett be rajta, majd maga után be is csukta az ajtót, de amint fordult volna a férfi felé, az illető megszólalt karcos, mély, semmitmondó hangján.

- Zárd is be - a lány eleget téve a másik kérésének a zárban lévő zöld kulcsot elforgatta, ezzel kettőjükre zárva azt, majd az asztal elé lépkedett, megállt előtte s ujjait maga előtt - Mit szeretnél? - tette fel kérdését, miközben éhesen végignézett a Hannah aprócska testén, melyet az általa nagyon imádott egyenruha fedett. A lány arca érzelemmentes volt, és ahogy ránézett úgy érezte, mintha csak egy élettelen bábúval beszélne. Zavarta őt a hozzáállása, a semmit mondó hangneme és arca, ami egész nap zavarta. Nem értette és nem tetszett neki mindez, de kedve ellenére sem érdekelte őt miért ilyen a kedve. A saját problémáján kívül nem akart máséról hallani, még Hannah-éról sem, akármennyire is szereti.

- Szeretnék javítani a jegyemen - válaszolt ridegen - Ha szabad.

- Hogyan akarsz rajta javítani? - tette fel kérdését, majd gurulósszékében hátradőlt, s az ujjai között lévő tollat pörgetni kezdte vagy éppen csak játszadozott vele, miközben újra alaposan végignézett rajta.

- Felelésre gondoltam, javító dolgozatra, vagy esetleg egy beadandóra - válaszolta.

- Le tudnál felelni most gyorsan, vagy megbeszéljünk egy másik időpontot?

- Most, ha nem zavarom a Tanár úrat - ahogy kimondta, YoonGi testén átszaladt egy kellemes bizsegés, mely megvadította őt, s emiatt egy pillanat alatt másképp látta a világot, másként nézett mindenre. Maga előtt már nem csak a diákját látta egyenruhában, hanem azt a lányt, akit a kezdetektől igazán kíván, és ahogy mindig, most is felpakolná a papírhalmokkal és mappákkal borított asztalra hogy aztán ott tegye magáévá. Az asztal szélén lévő alig használt vonalzónak mostmár látta értelmét, mint ahogy a fiókjában lévő szikszallagnak is.

- Nekem most éppen jó. Akkor kezdhetjük? - tette fel kérdést, szinte morogva, miközben szabad kezével övére simított, magát ingerelve. Felizgatta maga a szituáció, és az, hogy csak ketten vannak bent a kicsinyke kis szobában. Senki nem hall semmit. Senki nem lát semmit, de mégis, a lebukás veszélye indítja be őt.

- Igen - biccentett egyet, majd mélyen a férfi szemeibe nézett, aki csak íriszeivel vetkőztette kedvesét, nem figyelve arra, hogy ez most komoly szituáció, és Hannah sem íncselkedő vele szemben.

- Öt kérdést fogok feltenni- mondta, s keze ágyékára csúszott. Dorongja merevedni kezdett és kielégülésért vágyódott - Akkor felteszem a ma elhangzott kérdéseket. Mettől meddig élt az író?

- 1860-1904-ig.

- Ügyes kislány... - morogta, s kicsikét rámarkolt méretére - Mi annak a híres művének a címe amit el kellett olvasnotok mára?

- Csinyovnyik halála.

- Látom tanultál - mosolygott rá kajánul, miközben lassan felállt - Akár a jó kislányok... - sétált oda hozzá, s Hannah-t az asztala és teste közé zárta - Miről szól a mű?

- Az egyszerű polgári emberek kiszolgáltatottságáról szól - ahogy kimondta, érezte hogy azok a hatalmas, s birtokló zongorista kezek combjaira csúsznak, melyek először finoman, aztán fokozatosan, egyre falánkabbul cirógatták felhevült bőrét.

- Ügyes Kislány - hirtelen fenekébe markolva, annál fogva emelte fel és pakolta rá az asztalra, majd olyan szorosan húzta magához csípőjét, hogy a lány érezze keménységét, és kielégületlenségét. Hannah egyre mélyebb levegőket vett, és arcát pír öntötte el, ahogy a vágy eluralkodott rajta - Következő kérdés. Hányszor tüsszentett a főszereplő? - kérdése feltétele után a lány nyakához hajolt, melyet édes csókokkal kezdett el hinteni.

- Egyszer... - a szó végét már egy kellemes sóhajba folytotta, mely mégjobban feltüzelte a férfit, ki méginkább rátapadt a hófehér bőrre. Kezét a lány combján felvezetve, egészen szemérméig, kezdte el Kedvese legérzékenyebb pontját cirógatni, hogy ugyan úgy kívánja őt mint ahogy YoonGi.

- Hányszor kért bocsánatot? - tette fel a kérdést csókok közepette.

- Négyh... Szer... - remegett meg hangja ahogy a vágy kezdett eluralkodni rajta. Nem érezte azt hogy teljesen el tudja engedni magát a férfi kezei közt, mivel az a rossz érzés mely egy ideje benne volt, nem hagyta nyugodni.

- Okos Kislány - mondta egy mosoly keretében majd egy utolsó csókot nyomva Kedvese nyakára, egyenesedett ki, s mérte végig szemeivel a lányt. Tetszett neki amit maga előtt látott. Az ő asztalán egy nála fialatabb egyenruhába bújtatott lány ül, szétterpesztett lábakkal, melyek között ő áll most. Szoknyája felgyűrve, megmutatva neki vörös bugyiját, amely méginkább csak odacsalogatta a tekintetét. Hosszú ujjai elvándoroltak a vörös fehérnemű korcáig, melyet kicsit erőszakosan próbált lehúzni Hannah-ról. Amint leszedte róla a zavaró ruhadarabot, kicsatolta övét, s kiszabadította merev tagját nadrágja szorításából - Legyél jó Kislány és ne hangoskodj... - morogta parancsolón, miközbe keze a szerszámára csúszott. Hannah gyomra összeszűkült és alhasa már-már fájdalmasan könyörgött azért, hogy magában érezhesse őt. De lelke mélyén ezt most, itt, nem akarta... - Tedd szét a lábad Daddy-nek - ahogy kimondta, ujjait benyálazva bekente vele tagja hegyét. A lány remegő lábakkal, de megtette amire a férfi kérte, aki egy kaján mosollyal nézte végig őt. Tetszett neki az az apró félelem a szemében és a vágy keveréke, melyek azonnal megbolondították őt. Ujjait újra benyálazta, de ezt most a lány érzékeny pontjához kente, ki egy pillanatra összébb zárta térdeit - Nem mozdulsz! - mondta türelmetlenül és elégedetlenül, majd megfogva egyik térdét, tárta szét a lábait. Hannah remegő lélegzetvétellel nézte végig a férfi minden mozdulatát, s magát a személyt is végigmérte zöld íriszeivel. Az eddig tökéletesen beállított szőke haja most kuszán az arcába omlott, tökéletesre vasalt öltönye s inge gyűrödten és már hanyagul lógtak rajta. Dorongja pedig úgy állt mintha a hasához ragasztották volna - Most Daddy megdug téged Kiscicám - morogta füle mellett - Maradj csendben... Nem hiányzik hogy lebukjunk - kuncogta. Élvezte ezt. Ezt a tiltott dolgot melyre mond mindketten készültek. Szíve hevesen dobogott, a tudatra, hogy lehet lebuknak. De az izgalom, a vágy és ennek a szabálynak a megszegése jobban hajtotta őt - Szeretnéd hogy Daddy keményen megdugjon, itt és most?... - karcos hangja szinte bezengte az egész szobát. Mondata végén, tagja végét a lány szemérméhez nyomta s ott húzogatni kezdte fel-le. Hannah alhasa görcsölni kezdett kielégületlengégét mutatva.

- Ih... Igen - mondta szakadozva, majd egy kicsikét széjjelebb tárta lábait.

- Szerintem nem is akarod. Mond úgy, hogy el is higgyem - húzta tovább, kajánul mosolyogva, s egy picikét megmártóztatta benne a hegyét, melyre a lány felnyögött - Mond ki...

- Ighen Daddy...

- Könyörögj - mondta eréjesebben, majd kihúzta, majd újra visszadugta makkját, kínozva ezzel a másikat.

- Kérlekh... Kérlek Daddy...

- Mond mit szeretnél ennyire Cicám?

- Kérlekh... - remegett meg hangja. Nem akarta soha kimondani mert mocskosnak tartotta volna magát, de most vágy erősebb volt ennél a kis "szabályánál" - Dugj meg Daddy! - mondta ki gyorsan, s abban a minutumban, YoonGi elmélyült teljesen a lányban, aki fájdalmasan felnyögött, mivel teste erre nem volt teljesen felkészülve. A férfi ajkai közül mély morgások szakadtak fel, ahogy élvezte a nedves, köré záruló szűk falakat. Lassacskán elkezdett mozogni, melyek a lányból apróbb, még mindig fájdalmas nyögéseket váltottak ki, melyek zavarták a másik füleit. A hatalmas zongorista ujjak rátekerődtek Hannah torkára, aki így ezáltal alig kapott levegőt, s nem tudta mi fáj neki jobban. A levegőhiány, vagy a fájdalom, melyet YoonGi okoz neki éppen az alsóbb területén.

- Ne legyél hangos! - mondta erőteljesen, és mégiobban rászorított a nyakára, mely arra késztette a lányt, hogy a másik csuklójára rámarkoljon, jelezve hogy ez már egy picit sok. De YoonGi-t nem érdekelte most semmi a saját kielégülésén kívül. Csípőmozgása egyre intenzívebb, erősebb lett, s már nem kellett sok neki hogy elérje a beteljesülést. A fájdalmas, elfojtott nyögés keveredett a vele ellentétben élvezkedő morgással, még jobban kiéheztette YoonGi-t. Ő irányít. Ő parancsol. Ő diktálja a tempót. És az ő Cicájának engedelmeskednie kell és kielégítenie az ő Daddy-ét.

Csípőjével olyan tempót diktált, melyet már Hannah sem tudott követni, s szinte már majdnem elájult a fájdalomra, mely minden egyes másodpercben alfelébe csapott.

- Oh igehn... - morogta hangosan lökések közepette, s kihúzva szerszámát párott rántott rajta, majd a lány belső comjára élvezett, kinnek nyakát abban a minutumban el is engedte, így levegőhöz kapott azon nyomban. Kezét a nyakára tette, dörzsölgetve az eddig szoríott felületet, miközben fájdalmasan köhögött. YoonGi rendbetéve ruháját és magát, sétált vissza az asztál másik végébe, majd leülve kényelmes székére folytatta amit eddig abba hagyott - Haza mehetsz - mondta a lánynak érzelemmemtesen egy kis szünet után, miközben újra a papírok közé merült. Hannah nagyokat lihegve pillantott hátra, hogy megbizonyosodjon arról, hogy jól hallotta-e amit az előbb neki mondtak. A férfi ráemelte a tekintetét és érzéketlen, bunkó hangnemen megszólalt - Dolgoznék - vágta oda a fejéhez, mire a lány egy nagy adag levegőt felszívva tartotta vissza könnyeit és haragját. Egy zsebkendőt megfogva az asztalról törölte le magáról YoonGi nedvét, melyet visszavágott az asztalra. Felhúzva bugyiját és megfogva minden cuccát kiviharzott onnan. Torka kapart, orra szúrt, és szemeire ülő könnyfátyol miatt csak homályosan látott. A maga előtt elterülő padlót nézve, szinte rohant a folyosón, s emiatt a figyelmetlensége miatt, nekiment egy embernek, akiről azonnal visszapattant a lány.

- Ahj basszus - morogta a fiú, kinek kávéját a lány ráöntötte.

- Uram isten bocsánat! Nagyon sajnálom - kezdett el sorozatosan bocsánatot kérni, és kapkodása miatt, az eddig felgyülemlett könny kibuggyant s végigsöpört kipirult orcáján - Annyira sajnálom!

- Semmi baj - mosolygott rá a fiú, de meglepődött mikor látta Hannah könnyeit - Ugye most nem amiatt sírsz mert leöntöttél?

- N-Nem! - hadarta, s egy pillanat alatt inge ujjával fel is itatta a kis sós cseppeket.

- Te vagy Hannah Wick, igaz? - tette fel kérdését, mire az illető rápillantott és bólintott egyet - Ah bocsánat, hülye kérdés volt. Te vagy itt az egyetlen külföldi és csak neked van más neved... Vagyis! Neked is szép neved van, nem úgy értem hogy nem szép csak más! - kezdte el kijavítani magát a fiú zavartan, próbálva menteni magát - Ah... Bocsánat... Nem igazán szoktam beszélgetni és olykor vannak ilyen nyelvbotlásaim és sokszor félreérthetőn is beszélek - kuncogott zavartan, mely a lány ajkaira egy halvány mosolyt csalt.

- Semmi baj - mondta halovány hangszínben - Tényleg nagyon sajnálom hogy leöntöttelek... - csapta le tekintetét, majd visszavezette - Kimosom neked... Ez a legkevesebb.

- Nem kell, meg tudom oldani - mosolygott édesen - Meg úgy sincsen semmi váltó ruhám - magyarázta.

- Akkor... - gondolkodott el egy pillanatra, majd folytatta - Gyere át hozzám. Kimosom az ingedet és adok helyette egy pólót... Szeretném ezt valahogy jóvá tenni... De holnap vissza is hoznám neked ha az úgy neked jó - nézett rá, s hangja azt sugározta, hogy mennyire szégyenli magát, és hogy amit tett. Már tekintetében is azt lehetett látni, ahogy tehetetlenül keresi a kiutat, a választ, a megoldást, a jót. És leginkább nem a fiú ruhája miatt tükröződött ez íriszeiben, hanem amiatt ami tegnap, és a pár perce történt vele. Nem értette mit rontott el, mi rosszat mondott vagy tett ami miatt a számára legfontosabb férfi csak így kihasználja őt, mintha csak egy szexbaba lenne...

- Köszönöm szépen - biccentett egyet - Nagyon kedves vagy. Szívesen átmegyek hozzátok ha úgy jobban érzed magad... Ah! Akarom mondani ho-hogyha ú-úgy már nem lesz lelkiismeret furdalásod és j-jobban fogod érezni magad, akkor szívesen elmegyek! - hadarta dadogva, zavartan és kipirultan, ahogy próbálta újra kimagyarázni magát, bár Hannah nem igen értette félre a fiút és nem a rossz, perverz részét figyelte. Lehet tényleg kétértelműen mondta, de amiatt mert nem hallotta benne a kéjes hangszínt, így nem értette félre - Milyen messze laksz?

- 20 percnyire gyalog, de busszal csak pár perc - magyarázta.

- Nem baj ha gyalog megyünk? Nincs semmi jegyem.

- Dehogy baj - mosolygott rá a lány, mire a fiú mellkasában egy kellemes érzés tört elő - De induljunk ha még te is időben haza szeretnél érni - mondta, majd a másik bólintva egyet, már fogta is a kabátját, s elindultak a lány otthona felé a csípős, hideg időben. Sokáig egymáshoz se szóltak, csak mentek előre, és tűrték a hideget, mely olykor-olykor kabátjuj alá kúszott egy pillanatra.

- Hamarosan elkezdődnek a táncpróbák, és még nincsen párom... - kezdett bele a fiú hirtelen, megszakítva ezzel a köztük lévő hosszú csendet - Nem tudok jól táncolni, de... Lennél a párom a szalagavatón? - tette fel egy kicsit félve a kérdést. Hangja megremegett és picikét még a víz is leverte, bár reakcióját foghatta a fagyra, így nem szentelt ennek különösebb figyelmet - Ha van párod, megértem. Ha nincsen, én szívesen lennék - mondta szelíden mosolyogva, s a lányra pillantott, kinek arcáról próbálta leolvasni az érzelmeket, de ő csak meglepődve nézett vissza rá.

- Szívesen leszek a párod.