- Jó napot, miben segíthetek? - húzta ki magát a nő a pult mögött, ahogy látta, vendégek érkeztek. Fültől fülig érő mosollyal nézte végig a két férfi lépteit, melyekkel felé közelítettek.

- Jó napot. Min YoonGi névre rendeltem tortát még három nappal ezelőtt - mondta a lánynak teljesen érzéketlenül, nem törődve azzal, hogx hangneme bántó.

- Azonnal megnézem - hajolt meg egy picit előtte, majd egy ajtó felé vette az irányt, magára hagyva a két személyt.

- Még mindig nem értem - motyogta magában a férfi, s lábával dobogni kezdett türelmetlenül. Hitetlenül gondolkozott el, és képzelte el fiát egy ilyen lány mellett, aki meg sem érdemli őt. Az ő fiának egy korea nő kell, nem egy külföldi kislány!

- Nem is kell, apa. Ha nem tudod elfogadni, akkor csak mond ki cakli- pakli, és nem erőltesd a nézeteidet, és ne bánts vele másokat. Ez az én döntésem hogy vele legyek, és az övé. Mi fogjuk bánni ha tévedtünk, és akkor jöhet az "én megmondtam" szöveged - hadarta el YoonGi, miközben az üvegajtós hűtők tartalmát nézte szakadatlanul - Ha vele vagyok boldog, akkor fogadd el. Ne nézd a származását és a bőrszínét. Vannak rossz koreai emberek is a világon - komorodott meg hangja, ahogy eszébe jutott, hogy gyerek létükre, Hannah osztálytársai hogy bátnják a lányt.

- Kevesebb mint Európai - morogta az orra alatt, de ezt fia tisztán hallotta.

- Ha ezt gondolod, kevés embert láttál még apám - köpte szinte felé a szavakat, de mire apja lekorholta volna hangneme miatt, a nő visszajött egy közepes méretű, rózsaszín krémmel fedett tortával a kezében, melyen szépen sorakoztak fel a szebbnél szebb eprek.

- A Min YoonGi névre rendelt torta - tette le a pultra.

- Köszönöm szépen - biccentett felé egyet, s ezzel együtt a nő bedobozolta a tortát.

- A múltkor kifizette a torta árát - mondta, de azonnal folytatta - Kér még valamit?

- Köszönöm, nem - megfogta a doboz fogóját, majd a majdnem vele egymagas lányra nézett - Köszönöm szépen, viszont látásra. További szép napot - ahogy kiejtette ajkain az utolsó mondatot, sarkon fordult, és elindult a kijárat felé. Apja követve fiát ment utána, s kiérve a csípős hidegbe, csukta be maga után az üvegajtót.

...

- Megjöttünk! - szólalt meg YoonGi, ahogy belépett a házba, de válasz nem jött, csak apró sutyorgások moraja. Fél kézzel lehámozta magáról vastag kabátját, és sálját, majd lábairól leruggva cipőit indult meg a konyha felé, ahol a két nőt látta beszélgetni. Az alacsony termetűbb, vörös hajú lányon akadt meg a szeme, akin az ő egyik fekete pólója volt, és egy ugyan ilyen színű cicanadrág. Ezerszer és ezerszer végigmérte a talpától a feje búbjáig, mintha most látná először. Hannah mögé lépve, a hajába nyomott egy puszit, majd letette a pultra a torta dobozát. Egy száznyolcvan fokos fordulatot téve, állt szembe párjával a lány, s halványan rámosolygott.

- Szia. Mikor jöttetek?

- Pont most - biccentett fejével az ajtó felé - Köszöntem is, csak annyira belemerültetek a csajos dumálásba, hogy nem hallottátok - eresztett el egy féloldalas mosolyt, majd a pulton elterülő kajákra nézett, melyek már csak arra vártak hogy kivigyék őket az asztalhoz és megegyék őket - Ezeket ti csináltátok?

- Igen - válaszolt mosolyogva az anyuka - De menj moss kezet, aztán meg gyere és eszünk - hesegette el fiát, ki csak felemelt kezekkel hátrált ki a konyhából, majd útja a szobájába vezette, ahol az egyik kis fiókból kivette a becsomatolt, születésnapi ajándékot. Borítása nem állt másból, mint egy sima, krémes rózsaszínű színű papírból, amin cica és virágminták voltak rátéve, mintha csak egy kislánynak lett volna becsomagolva. A papír néhol gyűrött volt és a ragasztása sem volt a legjobb munkája YoonGi-nak, így olyan volt szegény ajándék, mint aki az országúton gurult volna végig. Letette az asztalára a kis tárgyat, majd elindult szekrénye felé.

Levette utcai ruháit, és átvedlette magát otthoni göncökbe. Felvett egy fehér pólót egy fekete mackónadrággal, melyel teljesen meg volt eléggedve. Nem születésnapi buli vagy valami hasonló ahova ki kell öltözni. Otthon van, pont leszarta hogy néz ki és tudta senki sem szól miatta. Megfogva az ajándékot, akaratlanul is szeme sarkába pillantott, ahol a falon a képek sorakoztak. Végignézett rajtuk, és látta hogy nincs ott az egyik kép, amit még tegnap szedett le. De akadva, akaratlanul is odaképzelte...

- Nem! Ő nem szeretett! Ezért hagyott el! - suttogta szavait, de mégis olyan idegesen, hogy majdnem normál hangerőben mondta mindezt. Pilláit erőszakosan lehunyva próbálta kizárni minden vele kapcsolatos gondolatot, meggyőzve azzal magát, hogy ő nem tett semmi rosszat - Ő tette... Nem én... Nem én! - rázta meg fejét, ezzel próbálva kiűzni démonjait, és kijózanítani magát. Arca rángatózni kezdett, s mintha szájzárat kapott volna, úgy szorította össze állkapcsát, mitől félő volt hogy fogait is megrepeszti azzal az erővel. Izmai megfeszültek, mintha csak arra készülne, hogy bármelyik pillanatban a ringbe szállna. Mély levegőket vett, lenyugtatva magát valamennyire, de számára ez jelen pillanatban valahogy lehetetlen volt. Valahogy azok a hangok a fejében nem hagyták nyugodni, és közben magában ordított velük, hogy hallgassanak. Mintha saját magával küzdött volna.

- YoonGi - hallotta meg a halk, angyali hangot, mely azonnal kirántotta őt önnmarcangolásából. Szemeit azonnal kinyitotta, és még a lélegzete is megállt egy pillanatra. Mennyit hallott? Mióta van itt? Mennyit tud? Tette fel magának a kérdéseket, de persze mint a legtöbb alkalommal, most sem kapott választ, csak néma csendet, mely még jobban idegesítette és egyszerre zavarba is hozta - Minden rendben? - hangja aggódó volt, mégis erőtlen és szelíd kislányos. Nem mert odamenni hozzá, hogy közelebbről is lázza a férfit. Egyszeriben lábai a földbe gyökereztek ahogy érezte a belőle áradó rossz aurát. A hideg is végigfutott a hátán arra a látványra,de mindezt próbálta leplezni.

- Igen - egyenesedett ki, majd kifújva egy nagy adag levegőt remegő tüdejéből, nyújtotta ki kezeit, mint aki nyújtózkodik - Csak egy pillanatra begörcsölt a karom - mondta az apró hazugságot, miközben bal alkarját kezdte masszírozni, miközben eleresztett egy halvány mosolyt, próbálva megnyugtatni kedvesét - Mehetünk?

- Hm. Igen - bólintott egyet, s megvárta míg a férfi lassan felé lépked, meg nem szakítva a szemkontaktust. A hatalmas, hosszú ujjak a hatalmas pólóba bújtatott derékra csúszott, hogy a kis testet magához tudja húzni.

- Minden rendben? - tette fel kérdését, miközben szakadatlanul a makulátlan angyali arcot tanulmányozta. Aggódni kezdett legbelül, hogy látta az egészet ami az imént pár percben történt.

- Igen - mosolygott rá halványan - De menjünk, mert a szüleid már várnak - simított rá a mellkasára, s ráhajtotta a fejét.

- Oké Cica - nyomott egy puszit a vörös hajkoronába, mire Hannah felemelte fejét, és most már az ajkain érezte YoonGi csókját, mely egy pillanatra erőszakosnak és birtoklónak tűnt. Mély levegőket vett, mely egyre jobban feltüzelte vágyát, hogy még jó pár perccel később menjenek le a szüleihez, de most nem tehette. Ez egy különleges nap volt és nem akarta hogy apja még jobban utálja és lenézze a lányt, s erre kellett most koncentrálnia. Hogy megadja neki a második családot, amely eldogadja, szereti és teljes mértékben támogatja.