- Mindent elpakoltál? - hallatszott YoonGi hangja, ki szemeivel az ide oda rohangáló lányt leste, ki egyik szobából a másikba mászkált, akár egy veszett egér.

- Azt hiszem igen - mondta ahogy előbukkant, mand el is tűnt egy másik szobában - Tényleg! - sikkantott fel egyet, majd a fiúhoz szaladva folytatta - Mit mondtál anyának? Egyáltalán elengedett?

- A legjobb barátodnak tart engem. És mivel tanár vagyok, leigazolhatom neked azt az egy pénteki napot - mosolygott rá, miközben elmagyarázta a helyzetet - Erről jut eszembe. Nem kéne megemlítenünk a szüleimnek, hogy abba az iskolába jársz ahol tanítok. A végén még eltiltanak tőled - kuncogott egyet szórakozottan - Szóval mondj valami más sulit.

- Igaz. És melyiket mondjam? Mert ha külön kérdeznek minket, rájönnek.

- Majd kitaláljuk, hosszú az út - mondta, s az órájára nézett - Fél nyolc van most. Holnap hét órakkor indulunk... - mondta hangosan gondolkodva - Hmm meglesz ez. Még jó hogy nem kell iskolába mennünk, mert leigazolom.

- Mert Tanár Úr kedves és nagylelkű - kuncogta. A férfi magához húzta Hannah alacsony testét, majd mélyen a szemeibe nézett. Magával ragadták azok a sötét, szépen ívelt mandula szemek.

- De a Tanár úr ezt nem ingyen csinálja... - morogta mély, rekedtes hangján, mely miatt a lányt kellemesen kirázta a hideg. Egész lénye bizsergett azokon a pontokon, ahol a másik hozzá ért. Hogy válthatja ki ezt belőle? Ilyet még sosem tapasztalt. Ez a bizsergés, hevesen lüktető szív, mely majd' kiugrik a helyéről, biztonság érzet, izgalom, és hatalmas szerelem... Mind ezt miért nem érezte az előző kapcsolatában? Miért érzi másnak a férfi érintéseit? Olyan volt számára mintha mindez még csak az első vola neki. Minden egyes érintés, csók, vagy alvás.

- Mit szeretne?...

- Hmm... - hümmögött hangosan, ahogy elgondolkozott azon hogy mit is mondjon... Elmondja-e vagy ne. Gondolta hogyha előre eltervezik hogy pontosan ezen a napon lesz az első közös éjszakájuk, akkor annyira nem lesz különleges, tüzes, vagy

...

YoonGi leparkolva a ház előtt, nézett rá kedvesére, aki félő pillantásokat vetett rá. A férfi megnyújtóztatta elgémberedett tagjait, a sok órás vezetés után.

- Biztos menjek?... - tette fel kicsit félve a kérdést - Tényleg nem akarok zavarni... Hamarosan megy egy vonat, azzal el tu.. - kezdett volna bele, de azonnak elcsitította YoonGi.

- Figyelj - nézett mélyen a szemébe, s megfogta a kezét, melyet bíztatóan megszorított - Nem kell félned. Kedvesek, nem olyanok mint az osztálytársaid... És tudom hogy szeretni fognak. Nálad jobban keresve se találnék - mosolygott rá lágyan, ezzel valamennyire nyugtatva kedvesét - Csak... Anya sokat fog kérdezni. Ne félj válaszolni. Olykor rátapint olyan dolgokra amik kínosak, rosszak vagy zavarba jössz tőlük. De ez nála normális, de majd megszokod egy idővel.

- Hm... Értem - mondta motyogva, és biccentett egyet fejével.

- Nem kell félni... Na adj egy csókot, és induljunk - mondta mosolyogva, hogy jobb kedvre derítse a lányt, ami sikerült is, mivel egy édes, kilányos görbülettel az ajkain, adott egy csókot párnáira - Hm... Ez finom volt - mondta elégedetten - De most már tényleg induljunk - ahogy ezt kimondta, kiszálltak a fekete járműből de azonnal megálltak hogy kinyújtózzanak. YoonGi kinyitotta a csomagtartót, melyben két nagyobb táska foglalt helyet. A kisebb Hannah-é volt, míg a nagyobb a férfié - Minden megvan? - kérdezte, ahogy szétnézett a kocsiban és a csomagtartóban - Még Holly-t kivesszük, és megvagyunk - kinyitotta az anyósülés felöli oldalt, és hátra nyúlva kivette a pokrócba csomagolt kis állatkát, ki világát se tudva durmolt.

A bejárat elé lépkedtek, melybek csengőjét nyomva várták, hogy valaku kinyissa. Hannah egész lénye remegett, ahogy izgult. Tetszeni fog nekik? Kedvelni fogják? Elég jó lesz YoonGi-nak?...

- Sziasztok! - nyitotta ki az anyuka egy hatalmas mosollyal az ajtót. Tekintete végigszántott az előtte lévő pároson. Szemeit végigvezette fián, aki miatt majdnem elmorzsolt pár könnycseppet ahogy látta, felnőtt. De annál tovább leste a másikat, kinek vörös hajkoronája kitűnt - MinSu vagyok. Sokat hallottam rólad. Örülök hogy megismerhetlek.

- Hannah Wick vagyok, nagyon örülök - hajolt meg mélyen előtte, melyel egyben a nő megszeppenve állt, ahogy lenyűgözte a tiszta kiejtése és a tisztelettudása, melyben érződött a koreaiak szokása. Itt nőhetett fel... Gondolkozott el.

- Gyertek beljebb, nehogy megfázzatok itt nekem - invitálta be őket, a házba. Betopogtak, majd máris elkezdék leszedni magukról a sok ruhát. A férfi letette a kutyát a földre, majd folytatta a vetkőzést. Anyukája folyamatosan csak a lányt nézte, mivel még sosem látott természetes vörös hajú embert, s szépsége is megbabonázta. Már az első pillantásnál leolvasta a lányról, hogy eg jámbor kis bárány, de van kemény oldala is ami sok embert biztos megrettenthet - Gyertek beljebb, csináltam teát - mondta és a konyha felé kezdte el vezetni a két fős társaságot.

- Apa?

- Hamarosan itthon lesz, csak még dolgozik. Tanítás van, fiam - kuncogott jóízűen.

- Igaz - léptek be a konyhába. YoonGi azonnal leült, míg Hannah állva maradva az anyuka felé fordult.

- Tudok valamiben segíteni?

- Nem kell. Te csak ülj le szépen. Sokat utaztatok, biztos kifáradtál - mosolygott rá, majd elsétált a konyhába, magukra hagyva őket. A lány leült a férfi mellé, és szomorú tekintettel a padlót nézte. Ölében lévő ujjait birizgálta, és rágni kezdte a száját.

- Mi a baj?

- Szerinted... Szerinted kedvel az anyukád?... Szerintem nem... Vagyis... Nem tudom... - motyogta orra alatt alig érthetően, melyeknek kis cafatkáit hallotta ki a férfi.

- Nyugalom, kedvel - állította le - Ha nem kedvel, azt majd látni fogod és tudni. Ne izgulj, csak legyél önmagad.

- Hm... - szorította meg kezeit, ahogy próbálta levezetni feszültségét - Oké... De... Anyukád nagyon aranyos - mondta egy apró mosollyal az ajkain - Hasonló a mosolyotok.

- Háth igen - kuncogott jóízűen - Jó dolgokat örököltem tőle.

- Ha már beleadtunk apait anyait, akkor legyen jó a gyerek. Sokat dolgoztunk rajta - nevetett fel az anyuka, ahogy belépett a szobába egy tálcával a kezében, min felsorakoztak a poharak és egy kisebb kancsó - Remélem szereted ezt a teát.

- Igen, köszönöm.

- Nos - rakott le mindenki elé egy csészét, és mindegyikbe töltve teát, leült, és azonnal a lányra nézett - Hogy ismerkedtetek össze?

- YoonGi a szomszédunkba költözött még nyár elején, és összeismerkedtünk... És egy idő után kialakult köztünk - pillantott rá a fiúra és egy édes görbületet intézett felé, mely viszonozva is lett - A legelső alkalommal csak azért mentem át, mert anyukám és YoonGi megbeszélték, hogy majd megnézem a házát. Onnantól fogva sokszor átjárkáltam. Beszélgettünk, ettünk együtt, és volt olyan mikor együtt elmentünk bevásárolni... Ő volt az első ember aki nem bántott engem és meg akart ismerni... - mondta, miközben elveszett a másik szemeiben.

- Hm... Szóval régóta együtt vagytok. Nagyon érdekes... Fiam?! Miért nem tudtad elmondani ezt nekem hamarabb? - korholta le gyermekét, ki hirtelen rá kapta a tekintetét, mivel nem értett semmit. Hannah megijedt, mivel azt gondolta hogy valami rosszat tett vagy mondott.

- Mit?

- Hogy egy ilyen édes kis báránykád van - mondta, melynél mindenki szíve kihagyott egy ütemet, ahogy rájöttek, semmi kárt nem okoztak semmiben - Sokkal életrevalóbb mint az eddigiek - kuncogott, mely miatt a lány arcát elöntötte a pír - Érdekes és romantikus történet, azt meg kell hagyni. De egy valamit nem értek mindebben. Hogy érted hogy nem bántott és hogy meg akart ismerni? Bántanak? - kérdezett rá, persze tapintatosan.

- Háth... Um... - kezdte el morzsolni pulóvere alját, ahogy azon gondolkozott, elmondja e vagy sem. Ha nem az anyukája lenne, akkor biztos elmondaná, de úgy hogy a fiával van együtt, őrültnek, antiszociálisnak vagy még rosszabbnak tekintené.

- Az osztálya terrorizálja a mássága miatt - kezdett bele YoonGi helyette, melyen az anyukája, és Hannah is meglepődött - De persze értelmetlen dolgok miatt, amit nem érdemel meg. Párszor emiatt elmentem érte az iskolába, mert azok képesek voltak még az utcán is terrorozálni - a lány elszégyellte magát, ahogy hallotta az igazságot, melyben csak egy csöpp hazugság volt. Nem akarta ezt... Nem akarta hogy sajnáltassák... Nem akart panaszkodni... Nem akarta hogy ez történjen... - Csodálatos személyisége van... És ha ezt rajtam kívül senki nem értékeli, akkor én leszek az egyetlen...

- Hmm... Értem. De őszintén szólva, igaza van YoonGi-nak. Tudom, könnyű mondani hogy ne foglalkozz velük, ő csak hülyék és irigyek. Teljesen ki kell zárni őket. De ezt kell tenni - monhta nyugodt, kimért hangnemben, s Hannah szemében egy jó pszichológus ült előtte.