- Külföldi kis senki!

- Munkarabló!

- Idióta nyomorék!

- Betolakodó!

Hallgatta újra és újra a fejéhez vágott szakat fapofával, miközben üveges tekintetével a padját nézte. Szinte már visszapattantak róla ezek a dolgok. Ezekre csak annyit tudott mondani, hogy : Már megszoktam. Mi mást tehetne? Ha visszaszól akkor csak mégjobban piszkálni fogják. Eddig is minden bűnt rá kentek. Minden egyes kis hibáért őt okolták. Zaklatták. Sértették és bántották nap mint nap. Volt már arra eset, hogy mindenből elege lett és visszaszólt. Nem lett túl jó vége, mivel hazafelemenet az osztály fele letámadta. A lányok ütötték, rúgták, miközben a fiúk csak videózták, ami persze felkerült az internet világára. És mit csinált közben ő? Tűrte az ütéseket, pofonokat és rugásokat. Nem ütött vissza, mert nem akart az ő szintjükre lesüllyedni. Ez volt a középsuli első évében. Ezek után megtanulta hogy inkább tartsa magát és ne foglalkozzon velük.

- Mi az kis külföldi szutyok? Nincs itt senki hogy megvédjen? Hol vannak a barátaid? - mondta tettetett sajnálkozással a hangjában az egyik fiú. Körbeállták a lányt, és folyamatosan csak bombázták ezekkel. Persze voltak olyanok akik a basztatást nagy ívben leszarták és csak a helyükön ültek, várva hogy kezdődjön végre az irodalom óra.

- Dick! Neked itt nincs helyed! Az egyetlen ember aki megvéd az az osztályfőnök! Te kis tanárbácsi kedvence! - köpte neki a másik, miközben a padjára támaszkodott.

- Hagyjatok... - suttogta maga elé, visszafolytva haragját.

- Mi? Nem hallottam. Mit mondtál? Nem értek külföldiül - mondta miközben füléhez emelte kezét, jót szórakozva a lányon.

- Hagyjatok - mondta egy fokkal hangosabban.

- Oké - ahogy kimondta, kivette a lány táskályából a sötétkék dobozkát, melyben az ebédje volt. Leszedte a tetejét, majd a benne lévő spagettit egy mozdulattal a fejére öntötte. De ő mit csinált eközben? Csak tűrte és tűrte a folyamatos megaláztatást amelyben folymatosan részesült. A csengő hangja zavarta meg az osztály szórakozását - Tessék - dobta fejéhez a dobozt és mindenki azon nyomban szétszéledt és a helyükre szállingóztak.

Pár másodperccel később, belépett Min Yoon Gi elegáns és kifinomult, szürkésbarna öltözékében. Sötét, szépen húzott, jeges szemeit azonnal végigvezette az osztályon, és mikor meglátta Hannah-t, az ütő is megállt benne. Mi történt itt?! Kérdezte magában idegesen. Persze meglepődöttségét ki nem mutatva ült le asztala mögé s nézte végig újra az osztályt. A legtöbben ott röhögtek halkan magukba míg a többiek kussban voltak. A megalázott lány felállt természetesen, és odalépkedett a tanári asztal elé. Minden egyes mozdulatát végigkövette a férfi, és elborzadt a látványra. Mit tettek vele?

- Tanár Úr, kérem. Kimehetek a mosdóba? - tette fel halkan a kérdést, mikor megállt előtte. Tekintete itt is a padot karcolta. Yoon Gi látta a szemében, hogy meggyötört ez a lélek, melybe beleszeretett. Nem emelhette fel a hangját, és nem viselkedhetett volna úgy mintha fontos lenne neki bárki is. Meg kellett tartania maszkját és látszatát, mely ebben a pillanatban nagyon nehéz volt a számára.

- Persze, menj csak - mondta fapofával. A lány meghajolt majd gyorsléptekkel kiment az osztályteremből, egynesen a mosdóba. A szőke hajú férfi az osztály felé fordult, kik azonnal elhallgattak. Semmi kuncogás, semmi beszéd. Mindenki felvette a jó gyerek maszkját és a teljes fegyelmezettség látszatát keltették vele - Ki tette? Kik tették? - tette fel mély, karcos hangját a kérdést, olyan ridegen hogy minden fiúnak és lánynak végigszántott a hátán a hideg. Teljes csend uralkodott. Senki nem mert felszólalni - Nem kérdezem még egyszer. Kik tették? - holt nyugodtság hallatszott hangjában, de félelmetkeltő is volt egyben. Egy fiú emelte fel kezét a magasba.

- Tanár Úr. Hannah magára borította - válaszolt, persze olyat amivel megvédheti cinkosait.

- És miért?

- Azt mi sem tudjuk. Szerintem fel akarta kelteni magára a figyelmet és ránk akarta kenni mindezt.

- Normális ember ilyet nem csinál.

- De ő nem normális.

- És miért?

- Mert... Mert nem ide..

- Mert nem idevalósi? Attól hogy még nem koreai, attól még lehet normális az ember. Miért baj hogy itt van? Amerikából is toloncoljanak ki ázsiaiakat mert nem odavalósiak? Vagy bárhonnan ahol élnek? Neked jól esne ha kiközösítenének és zaklatnának a nap huszonnégy órájában?

- Nem... - válaszolt halkan.

- Szóval. Kik tették? Ha nem kapok választ mire 10-ig számolok, mindenkinek beírok egy szaktanárit vagy egy osztályfőnökit. Vagy megvárhatjuk míg Hannah visszatér és elmondja kik tették. Nekem mindegy - rántotta meg vállát - Szeretném elkezdeni az órát, szóval... 10... 9... 8... - kezdett lassan visszafele számolni, mire egy másik fiú felszólalt.

- Miért kell nekünk bünhődni egy ilyen miatt?!

- 7... 6...

- Tanár Úr! - szólította meg egy lány, mire minden szem rá szegeződött. Neki pont nem volt benne a keze ebben, de már úgy érezte, hogy tele a pohár azzal amit ezek művelnek. Nem nagyon ismerte Hannah-t, de ez már több volt a soknál és igazságtalannak tartotta a vele szembeni viselkedést - Az osztály tette, 5 emberen kívül... - kezdett bele, de mellette az egyik fiú lepisszegte és odasuttogta neki.

- Ne csináld.

- Elegem van már ebből! Szegényt folyamatosan csak terrorizáljátok évek óta! Mit tett ő ellenetek?! - nézett rá haragosan - Elvette a nemlétező munkátokat?! Jobb ember lesz belőle mint bármelyikőtökből aki itt van ebben a teremben! - nézett körbe - Tanár Úr. Kérem vágja be nekik, mert ezt már nem bírom - mondta, miközben a férfi jeges szemeibe nézett.

- Legyen hát. Óra végére egy cetlire írd rá, kik nem voltak benne. Könnyebb dolgom lesz. És ha bárki is terrorizálni fog bárkit, akkor az nem ússza meg - zárta le ennyivel, majd nyugodtan kinyitva a könyvet, kezdte el az órát.

...

Hannah-t hazaküldték, mivel így nem maradhatott volna tovább az iskolában, főleg ilyen öltözetben. Egész napra igazolást kapott, így ki tudta pihenni az aznapi dolgokat. Senki nem volt otthon, mivel a csalás többi tagja már rég munkába ment. Már délután fél három volt. Kimosta és kiterített le ruháját, hogy legalább holnap fel tudja venni. Megmosta a haját kétszer is, mivel a tésztaban lévő húsdarabkák nem akartak kijönni. Nem evett semmit, mivel nem volt étvágya a ma történtek után. Elment az étvágya az emberektől, az osztályától, a világtól és legfőképpen magától.

- Szellem - simogatta meg fejét. Az ágyon feküdtek, miközben "beszélgettek". A lány az oldalán feküdve, míg a másik a hasán és fejét előre kinyújtott lábain pihentette - Szerinted rossz ember vagyok? - kérdésére a kutya ránézett, de fejét nem mozdította el - Mit tettem ellenük hogy ezt érdemlem? Vagy csak az jön le rólam mindenkinek hogy nem vagyok idevalósi? A másság miért rossz? - tette fel kérdését, bár tudta hogy szegény jószág nem fog válaszolni. Csak felemelte a fejét és egy hatalmasat ásított - Miért vagy hozzám ilyen jó? - vakargatta meg a kutyus mellkasát, aki oldalra dőlt a jóérzéstől, egyenesen a lány karjára, az ágyhoz szögezve ezzel - Jaj te ebugatta - puszilta meg kobakját.

Csengő hangja szakította meg ezt a meghitt pillanatot. A kutya felpattanva, suhant a bejárati ajtó elé és kezdett el ugatni.

- Ki lehet az? - tette fel halkan magának a kérdést, majd felkelve ágyából, sétált a bejárai ajtó elé - Ki az?

- Ki lennék? - hallottam meg azt a mély organumot, mire elvörösödött újra az arca. Mit keres itt? Miért jött? Nagy levegőt véve, elcsavarta a zárban lévő kulcsot, majd kinyototta a faajtót. Ott állt előtte teljes pompában, ahogy ma reggel meglátta. Elegáns, szexy, vonzó és kifinomult. Haja egyik fele oldalra votl nyalva, míg a másik stílusosan beállítva - Hogy vagy Kislány? - kérdezte lágyan mosolyogva.

- Megvagyok.

- Ne hazudj, Kicsi - lépett hozzá közelebb - Bejöhetek? Hoztam finomságot - emelte fel egyik kezét, melyben egy fehér zacskó volt, benne egy kajás dobozzal.

- P-persze. Gyere - állt félre, hogy a másik be tudjon lépni. Becsukta az ajtót, amint az előszobába ért, majd elsétált mellette, miközben a férfi levette a cipőjét - Kérsz valamitt inni?

- Egy kávé most jól esne.

- Milyen?

- Rövid.

- Oké - válaszolt, majd el is kezdte csinálni vendégének a kért italt és persze magának is egyet. Elmerengve és nem figyelve a külvilágra, főzte le a kávékat, melyet folyamatosan nézett Yoon Gi, miközben leült az étkezőasztalhoz. El volt varázsolva és ezerszer feltette magának a kérdést. Miért kell egy ilyen angyalt bántani? Hiszen senkinek sem tudna ártani - Tényleg. Mit hoztál?

- Magamat. Meg persze kaját - kuncogott - Csirkét hoztam rizzsel.

- Aranyos vagy, de nem vagyok éhes - mosolygott rá kedvesen a lány, miközben letette elé az asztalra a kért innivalót, és leült mellé.

- Ettél ma egyáltalán valamit?

- Nem igazán - válaszolt hallkan.

- Akkor eszel.

- De mondtam hogy nem vagyok éhes.

- Akkor nem iszol kávét - vette ki Hannah kezei közül a bögrét.

- Hé! Add vissza! - kapott utána, de a másik elhúzta előle.

- Nem, amíg nem eszel. Üres gyomorra kurva rossz a kávé. Fájni fog a pocakod.

- Annyira nem érdekel. De add vissza! - kapott megint utána. Yoon Gi hallotta a lány szavaiban a keserűséget és a szomorúságot, mely tagadhatatlan volt. Megfogta a kezét, ezzel megállítva. Felállt, és ezzel együtt húzta magával, míg nem egy hirtelen mozdulattam magához ölelte a kis testet, oly' szorosan, hogy szinte egybe olvadtak. Hannah orrába kúszott a férfi illata és a meleg, szeretetreljes ölelésétől könnyek gyűltek a szemébe. Mellkasa szorított és alig kapott levegőt, ahogy próbálta visszatartani szomorúságát. Az egyik hatalmas kéz ami őt tartotta, a fejéhez kúszott, majd annál fogva jobban magához szorította.

- Sírj nyugodtan. Nem szégyen és ettől nem leszel gyenge... Te erős vagy... És ne félj. Minden rendben lesz, ígérem...