Az előttem lévő asztalrészre letett egy teli tányér levest, melyet a hűtőből kivéve melegített tökéletes hőmérdékletűre. Eközben folyamatosan beszélgettünk és mutogatta nekem a kis praktiákáit és bevezetett főzőtudományába, melyre bülszke volt. Azt állította, hogy nehéz volt megtanulni, de megérte és jól is jött számára. Elmesélte honnan jött és hogy milyen nehéz volt egy normális házat találni magának. És hogy a beköltözés egy pokol volt számára, hisz először rossz címre vitték a bútorait, utána pedig szerencsétlenkedtek az elrendezéseknél. Ahogy hangját hallgattam, rájöttem, hogy olyan mintha két személyisége lenne ennek a férfinak. Hiszen én két különböző arcát ismerem. A rideg, megtörhetetlen, fegyelmezett, érzelemmentes énjét amit az iskolában mutat, és ezt a érzelmes, érdekes személyiségű, pörgősebb változatát amit most próbálok megismerni. De ahogy rá gondolok, azonnal az a kép jut eszembe, melyen én vagyok rajta. Még jobban borzongok, mióta azt megláttam. Most szerintem biztos hogy figyel engem. Bár a kép létezéséről nem akartam kérdezni, hisz nem tudtam volna hogy belekezdeni. Meg akartam róla bizonyosodni, hogy az állításaim igazak és figyel engem. De ha rákérdezek, azzal sok mindent is veszítenék.

- Jó étvágyat - ült le velem szembe, miközben saját tányérját maga elé helyezte, melyben a leves még gőzölgött. Pálcikáit keze ügyébe vette, majd neki is kezdett az étel elfogyasztásának. Tettét én is követve kezdtem el enni a finomnak tűnő általa elkészített ebédet. Az illata jónak tűnt, ez egy jó jel eddig. Akkor kóstoljuk meg. Pálcikáimmal megfogtam egy kisebb adag tésztát, majd azt a számba tettem. Az íze, egyszerűen mennyei volt. Mintha minden egyes ízlelőbimbóm orgazmust kapott volna egyszerre.

- Uram isten. Ez nagyon finom - tettem szóvá, mire elmosolyodott.

- Mondtam hogy tudok valamit Kislány - kötözködött velem, miközben egyik szemöldökét felhúzta.

- Kislány? - kérdőjeleztem meg új becenevem. Nem hisztérikusan csak megemlítettem, mivel nem értettem hogy miért kaptam.

- Törpe vagy..

- Te sem vagy egy hű de magas - vágtam vissza neki. Ha kötöszködni támadt kedve akkor rajta!

- De magasabb nálad - csapta vissza a labdát, melyet már nem tudtam elültni. Szólásra nyitottam számat, de azonnal be is csuktam, mivel a méretarányos dolgokkal már nem tudtam volna rendesen visszavágni - Na látod. Törpe vagy, fiatal, lány. És olyan vagy mint egy kislány.

- Értem Tata - vágtam vissza neki, majd egy újabb falat ételt tömtem a számba.

- Az Apuci az jobban hangzik. Annyira nem vagyok öreg, Kislány. Nagyjából egyidősek vagyunk.

- Maradsz Tata. Mennyi idős vagy?

- 26. Te pedig most leszel 18 ha jól tudom. Nincs sok különbség a kettő között. Szóval, nem vagyok Tata - magyarázta nekem, miközben pálcikájábal közrefogott egy kis adag tésztát. Mélyen a szemeimbe nézett, majd a megette a magának kikészített falatot - Mi a baj Kicsi lány? Látszik a szemedben hogy mondani akarsz valamit. Tedd fel nyugodtan.

- Az egyik könyvedben, ott volt egy kép. Rólam. Miért csináltad? - tettem fel neki a kérdést, nem félve hogy kiküld a házából, és nem félve, hogy megbuktat bármilyen tantárgyból. Ha már úgy kérdezett rá, akkor erőt veszek és megemlítem neki. Bár kicsit remegtem, hogy mi lesz a reakciója.

- Tudod, imádok fotózni és persze ez a hobbim. Nagyon sokat foglalkozok vele. Képeket szerkesztek, retusálom őket, és még sok mást. Ahogy megláttalak, tökéletes volt a tartásod, a fény szöge, és a környezet kisugárzása - ahogy elmondta nekem indokait és szenvedélyét, evőrszközvel piszkálta levesét, miközben még mindig, szakadatlanul nézett íriszeimbe. Sötétek voltak és magukkal ragadóak - Jó lennél modellnek. Nem akarsz az lenni?

- Üresfejű, plasztikcica akinek megmondják hogy csak 35 kiló lehet, vagyis röviden egy csontváz? Ha megöregednék, vagy elérnék egy bizonyos kort, már nem kellenék. Utána pedig tönkre menne az életem, mivel nem értenék semmihez és nem tudnám azt csinálni amit szeretek. És sosem szerettem ha fotóznak. Nem ez lenne életem kedvenc munkája - indokoltam meg kérdését, melyre nekem egyszerű volt a válaszom. Mély hangján kuncogni kezdett, amely zene volt füleimben. Megnyugtató volt számomra orgánuma.

...

- És ez itt a kert - ahogy ezt kimondta, már nyitottam is az ajtót és már abban a pillanatban a lábam mellett egy barna szőrgombolyagot láttam elsuhanni. Hátra fordultam hogy meg tudjam nézni mi volt ez, de amint megpillantotta a kiskutyát Yoon Gi hatalmas kezeiben, már tudtam, hogy ez az a kutyus akit ma láttam. Nyelve lógott és engem nézett. Farkát eszeveszetten csóválta jobbra-balra ahogy eluralkodott rajta az izgatottság - Na, Holly. Menj ki szépen - rakta le a földre a törékeny testet, ami gazdája szavaira hallgatva, már rohant is vissza a zöld gyepre.

- Szép kislány - szólaltam meg, ahogy szememmel végigkövettem a kutyus hatalmas körét a kertben.

- Ő az én nagy szerelmem. Az egyetlen igaz nőm - sóhajtott szinte szerelmesen, miközben maga után becsukta az ajtót - Lehet hogy nem egy torokszaggató vadállat, de én így szeretem - lépett mellém. Szemem sarkából láttam ahogy ő is a kis barátnőjét nézi. Tekintete boldogságot és melegséget sugárzott, mely még mindig szokatlan volt a jeges arcú, kemény kiallású férfitól. Egy ilyen ember szívét is képes ellágyítani egy ilyen apró és szeretreméltó kis teremtés. Csodálatos kapcsolatuk van.

- Szerintem ő még a betörőt is sütivel kínálná - kuncogtunk fel mindketten megjegyzésemre, majd mindketten elindultunk a kipárnázott hitaágy felé, melyre le is ültünk egymás mellé.

- De ő így tökéletes, a maga módján. Mindenki különleges és más. Persze ott vannak a rossz kivételek, de ebbe ne menjünk bele - magyarázta el nézeteit nekem, és sok dologban igaza volt. Senki sem tökéletes, csak a maga módján.

Ő is a két személye ellenére is, ő úgy tökéletes ahogy van. Nem tudnék változtatni rajta. Nem akarnék és nem is kellene. Ő valahogy különlegesebb embernek tűnik mint a többiek, bár lehet hogy azért mondom mert ő volt az első tanárom aki kiállt mellettem és nem hagyta hogy a többiek baszogassanak. És ezért a tettéért nagyon is hálás vagyok. Egyszer viszonozni fogom ezt a kedvességét. De majd idővel megtudom hogy hogyan.

- Te különleges vagy Kislány - hallottam meg halk szavait melyek kizökkentettem és hirtelen azt sem tudtam mit reagáljak. Szívem hevesen kezdett el dobogni és fejembe szállt minden vér, vörössé téve orcámat.

- Nem vagyok az... - ellenkezésem halk volt s elhaló, melyet reméltem hogy csak én hallhattam és tudhattam arról, hogy egyáltalán ezek a szavak elhagyták a számat. Alsó ajkamat beszívva kezdtem el harapdálni idegességemben, mire egy mélyről jövő sóhajt hallottam a mellettem ülő Yoon Gi-tól.

- Na és? Hogy tetszik a ház? Melyik tetszett a legjobban? - dobta fel hírtelen az új témát.

- Nagyon tetszik. Jó a berendezés, a színek kiegyensúlyozása és nekem tetszett azt hiszem hogy a hálószobád. Tetszett hogy ott minden olyam egyszerű, mert a házban soo helyen vannak képek vagy minták. De ott semmi. De a konyha sem volt semmi.

- Szerintem is az a legjobb hely.. - hangja elmélyült, melytől kirázott a hideg.

- Perverz Papa - vágtam hozzá, mire kuncogni kezdett.

- Rossz az aki rosszra gondol Kislány. Apuci az alvásra gondolt, nem a szexre - hangja rekedtesen csengett, és simogatta fülemet orgánuma. Újra az a bizsergő érzés kerítette hatalmába testemet, és ölemnél újra éreztem azokat a kisebb összehúzódásokat, vagy miket, pontosan nem tudtam leírni, de egyszerre kellemes volt és kellemetlen. Tetszettek a becézései akár a sajátja, akár az enyém. Akaratom ellenére is beindította fantáziámat - Vagy Apucinak is járjon a fejében a szex?