Október 3.

Mary azóta nem szólt hozzám egy szót sem, hogy a házunk előtt bepattantam Thomas kocsijába; még köszönés helyett is csak bólintott, megelőzve ezzel, hogy bármit is elfecsegjen a délután további részéről. A néma izgalomkeltés a parkban folytatódott, ahová negyedórával ezelőtt érkeztünk, és ahol jelenleg egy padon pihenve várjuk Eddie felbukkanását. Semleges terület, nagyjából a város centrumában. Taktikai szempontból remek választás; fogalmam sincs milyen merénylet készül ellenem születésnapom alkalmából.

Az eget bámulva elmosolyodom; még a Nap is megtisztelt azzal, hogy eme neves napon a számomra legtökéletesebb helyre vándorólt: mélyen be, a sűrű viharfelhők mögé, ahonnan egyhamar biztosan nem keveredik elő. Hűvös szellő és az eljövendő eső ígéretének illata nyugtatja a telihold közelségétől felborzolt idegeimet.

Nemsokára Eddie is befut, szó szerint; enyhén megrogyott térdeire támaszkodva, oxigéndeficittől kissé elvékonyult, helyenként rekedtségbe fúló hangján próbál szabadkozni késése miatt.

- Még egy perc és itt hagytunk volna; bár fontos árut szállítasz így lehet, mégis kénytelenek lettünk volna tovább itt rostokolni, amíg meg nem érkezel – közli Mary csípőre tett kezekkel.

A tekintetem az Eddie kezében himbálózó csomagra vándorol. Imádom az ajándékokat, ha csak ránézek egy ajándékzacskóra, vagy egy színes papírba csomagolt kupacra, rögtön szerotonin szabadul be a véráramomba. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz a meglepetésem.

Mary a következő pillanatban szertartásosan fellép a padra, hogy álltamban is felém magasodjon, és int Eddienek, hogy emelje hozzá közelebb a „fontos árut". Ezek után színpadias barátném a brit udvartartást megszégyenítő ünnepies arckifejezéssel a szatyorba nyúl. Valami csillan. Egy lélegzetvételnyi idő, annyi sem kell, hogy tudjam, mi lesz ennek a vége.

- Nem! – Tiltakozom pánik-kerekítette szemekkel.

- De! Varázslatos napot szerveztünk neked, de ez a csodás délután csak akkor veheti kezdetét, és fedheti fel titkait, ha te, Charity, aki első ezen a néven, és aki ma a szent tizenhatodik életévébe lépett, felveszi az ünnepi tiaráját!

A fejdísz alapszerkezete látszólag valamilyen jobb minősédű műanyagból készült, rajta sötét- és világoskék kövek csillognak tompán a szürke ég alatt. Hát ezért ragaszkodott Mary ahhoz, hogy kék szoknyát vegyek fel! Bármennyire is tiltakozik ellene minden idegszálam, nem akarom tönkre tenni a srácok terveit, így tenyeremet ökölbe szorítva, egy megadó sóhaj kíséretében, fejet hajtok Mary ellőt, hogy feladhassa rám a tiarát; lélekben pedig készítem magam a nap további részére, mikor is ezt viselve kell emberek közé mennem.

- Remek! – Ugrik le Mary a padról széles vigyorral a száján. – És most induljunk, mert lekéssük az asztalfoglalást! Cherry! Eddie és én úgy határoztunk, hogy – azon a tiarán kívül persze – nem tárgyi ajándékot adunk neked, inkább élményt, vagyis inkább ízeket. Első megálló az a ramen étterem, ahová már egy éve el akarunk jutni, de még mindig nem sikerült odaérnünk.

A gyalogosan megtett út közben el-el kapok néhány bámuló tekintetet, de fejemet felszegve, a magabiztoság álarcában lépdelek barátaim által közrefogva. Végül is, ez az én napom, megérdemlem, hogy pár óráig hercegnő legyek. Legalább nem a koromat hirdető lufikkal parádézom keresztül a városon.

Az éteremben egy kedves japán hölgy az asztalunkhoz kísér minket, majd pár perccel később egy másik kollégája felveszi a rendelésünket.

- Azt mondják, ha úgy ketté tudod szedni a pálcikákat, hogy pont középen törjenek el, szerencséd lesz – magyarázza Mary, miközben tökéletesen meg is valósítja a sziámi-pálcika-ikrek kettéválasztását, Eddie úgy szintén. Az én kezeimben kissé felemásabb a történet.

- Egy dárda és egy furkósbot, nagyszerű! – Nyugszom bele a végeredménybe. A nagyobb problémára az étel megérkezése után derül fény, tudni illik, én még sosem használtam pálcikákat, evésre legalábbis még nem.

- Megmutatom, rendben? – nevet rám Eddie öregbölcs tekintetével, ami általában csak akkor szokott felbukkanni az arcán, ha kényelmes környezetben, valami olyasmit kell csinálnia, amiben vérprofi.

- Most úgy nézhetek ki, mint halmeoni, mikor anyumat próbálja oktatni, csak mi fémpálcikákat használunk otthon, vagyis a nagyinál.

- Miért nem apud tanítja anyukádat? – érdeklődik Mary.

- Tudod, apa már itt született, csak félig koreai, és be akart illeszkedni; az anyja, az én halmoenim nem erőltette rá a szokásokat, nagypapa meg nem ismerte őket, így aztán mikor megszülettem, én lettem nagyi projektje. Minden hagyományt rám örökít át, anyuékat meg csak próbálja kicsit nevelgetni – magyarázza Eddie, miközben a pálcikáimat állítgatja rendes pozícióba az ujjaim között.

Bár az elmúlt két generációban elég erőteljesen felhígult, Eddie néhány vonásában mégis tagadhatatlanul megmutatkozik a távol-keleti vér. Világosbarna szemeinek formája, sötét hullámos haja, babaarca, amitől fiatalabbnak néz ki a koránál, mind származásáról árulkodik. Egyetemista korára elég helyes srác lehet belőle, még csak aranyosnak mondanám. Nem bánnám, ha ugyan ilyen szégyenlős maradna, de egy kis önbizalom koktélra mindenképpen szüksége lesz a továbbiakban. Én csak tudom miről beszélek; jelenleg az én sajátom összetevőit gyűjtögetem innen-onnan.

- Na, egészen ráéreztél a dologra – dicsér meg Eddie minden megjátszott döbbenet nélkül, ami az elmúlt hetek tükrében igazán üdítő újdonság. Bár már kezdek hozzászokni néhány leendő falkatársam minden rosszindulatot mellőző, mégis gúnyos stílusához, még mindig nehezemre esik nem csupán egy erőltetett grimasszal visszavágni.

- Köszi. Amúgy nagyon laktató ez a leves, mindjárt kidurranok.

- Az nem jó! Mert itt még nem ért véget a mai gasztro-túránk! Úgy látszik akkor a következő helyre is gyalog megyünk, helyet kell csinálni a desszertnek! Legalább többen láthatják majd a mi királykisasszonyunkat. – Vigyorgott Mary, eszembe juttatva a fejdíszemet, amiről őszintén szólva az evés alatt teljesen megfeledkeztem.

- Nagyszerű... - sóhajtom.

- Megyek, rendezem a számlát a pultnál, ti addig szedelőzködjetek, kint találkozunk!

Eddievel az étterem előtt állva bámuljuk az utcát, amit a szemerkélő eső foltosra színezett.

- Hová megyünk ez után?

- Nem tudom, elmondhatom-e már, vagy Mary odáig várni akar vele...

- Légyszi, légyszi! – Veszem könyörgőre a formát.

- Oké, a következő úticélunk...

- Ezt a beszélgetést most berekesztem! – Toppan közénk Mary, teátrálisan összeszűkített szemekkel méregetve Eddie-t. – Csapat, esernyőt fel, lépés indul!

Praktikus trió lévén, mindhármunknál van esernyő, így egyikünknek sem kell a másikkal osztoznia; kényelmesen baktathatunk, ki tudja hova. Vagyis... Eddie és Mary tudja, hogy hova.

Nagyjából egy óra gyaloglás után eljutottunk a helyre: minden kislány, édesszájú már-nem-olyan-kislány, álmában-unikornison-lovagló, vattacukorgyártó-tündérekben hívő, emberi- és kevésbé-emberilény álompalotájába.

- Tádá! The Sugar Castle! – Pördült meg Mary a rózsaszín épület előtt, esernyőjét a magasba lendítve. – Pont időben vagyunk. Ne félj a cukrok között is válogatsz majd, de először sütit sütünk és dekorálunk!

Mary karon ragad, és már bent is termünk az édességek pasztellszínű édenkertjében. Két hosszú falon, vagy három méter magasságba felnyúlva különböző cukrok, rágók és bonbonok sorakoznak, várva arra, hogy zacskóba válogassák őket. A terem túlfelén sütemények tömkelege hívogat a hűvös búrák alól, a leghátsó sarokban pedig, ahová mi is igyekszünk éppen, egy mosolygós, kötényes, csupa-pink, csupa-fodor lány vezényletével készíthetjük el a saját cupcake dizájnunkat. Mivel a program időpont foglaláshoz kötött, és nem ugorhat be bárki a pult mögé, csak mi hárman maradunk, miután a kötényes lány ellát minket minden instrukcióval.

Nagyjából háromnegyed órával később az erőfeszítéseink többé-kevésbe mutatós és ínycsiklandó cupcake-ekben manifesztálódnak. A tény, hogy senki más nem figyelt minket, és Mary-vel mi is a saját dolgunkkal voltunk elfoglalva, Eddie-ből kihozta a maximumot. Ízben és textúrában magasan ver minket a sütieivel, és bár díszítésben kicsit minimalistább maradt a mi pillangós, tündéres, csillám-tripben született egyszarvú-kaki kupacainknál, ezt ellensúlyozza a precizitása, ami belőlem mindig is hiányozni fog, ha képzőművészetről lesz szó.

Miután mindegyikünk végez a kóstolással, a kötényes lány visszatér, hogy elcsomagolja a maradékot, és készít rólunk egy egész vállalható csoportfotót. Ezt a képet nagyjából tíz perc elteltével egy méretes kartonpoháron láthatjuk viszont, amit a nap megkoronázásaként teletölthetek annyi édességgel, amennyit a fizika törvényei belepaszírozni engednek.

A nap már lemenőben van, mikor hazaérek; ahogy búcsúzom a srácoktól kicsit görcsbe rándul a gyomrom, de nem a túlhasznált ehető dekorációtól, és még csak nem is a tudattól, hogy ma mekkora lépést tervezek megtenni, sokkal inkább attól, hogy minderről hazudnom kell a legjobb barátaimnak. Egy ilyen tökéletes születésnap után, olyan szinten bűntudatom van emiatt, hogy az leírhatatlan. Mikor Mary búcsúzásként további jó ünneplést kívánt a szüleimmel, majdnem sírva fakadtam. És most itt állok a hátsó udvaron, bámulom az erdőt és próbálok csak a pozitív dolgokra összpontosítani. Még vár rám egy buli. Még vár rám egy beavatás és az első teliholdam a falkával. Az édességeket hátrahagyva, Maxime ajándék Nutellájával a hátizsákomban bevetem magam a fák közé és rohamléptekkel közelítek a főhadiszállás irányába.

Az utolsó pár méteren, mielőtt átléphetnék a rejtett bejáraton, hidegrázás kényszerít megtorpanásra. A szemem sarkából sötét árnyat veszek észre, mely szinte egybeolvad az esti rengeteggel. Fejemet oldalra kapva egy hatalmas fekete farkassal kerülök szembe; árnyékszínű bundájából élesen villan ki sárga tekintete. Egy pillanatra megdermedek, de a farkas pont addig a pillanatig vesztegeti rám az idejét, aztán indul is tovább, be a fák sűrűjébe. Nem kell sokat törnöm a fejemet, hogy rájöjjek, melyik falkatag lépne le ilyen lazán a beavatásomról. Jeffry. Esküdni mernék, hogy forgatta rám a szemét távoztában. De nem érdekel! Ez az én éjszakám, részben. Élvezni fogom, amennyire csak tőlem telik. El is indulok a ház felé; már az akadályon átjutva hallom a bent zajló buli foszlányait.

Belépve a napaliba szerencsére nem szegeződik rám minden tekintet: a legtöbben épp energiát gyűjtenek a későbbi átváltozáshoz pepperonis pizza formájában; legintenzívebben természetesen az ikrek művelik ezt az igen fontos felkészülési rituálét. Max a kanapéba süppedve, elégedett mosollyal ül a széttépett csomagolópapírok tengerében, élvezi az ajándékok adta eufóriát. Először – jó alfa lévén – Alex vesz rólam tudomást. Nem köszön, csak féloldalas mosollyal bámul el a fejem fölött, illetve... Nem hiszem el! Az agyam ma már másodszor blokkolta ki tényt, hogy egy tiarát viselek magamon!

- Neked is szia! – mordulok rá Alexre, ami természetesen közel sem elég ahhoz, hogy eltüntessem azt a nyomorult vigyort a képéről. - Ajándék volt, jól van? A legjobb barátaimtól kaptam, és büszkén viselem. Ha már elfelejtettem otthon hagyni.

- Nagyon cuki. De, ha már hercegnő, tessék! – Nyújt át egy díszpapírba csomagolt, erősen könyvre emlékeztető tárgyat. – Boldog szülinapot!

Gyorsan eltűntetem a csomagolást, ami alól egy tengerészkék, bőrkötéses napló tűnik elő! Azonnal megértem a hercegnős célzást.

- Köszönöm! Nem hittem volna, hogy láttad a filmet. Még a végén kiderül, hogy Anne Hathaway rajongó vagy.

- Tele írhatod farkasos élményekkel, és szükség esetén gyilkos gondolatokkal. Terápia és emlékmegőrzés. És igen, akarva akaratlanul is elég behatóan ismerem Ms. Hathaway munkásságát. Jó pont a lányoknál.

Mielőtt válaszolhatnék, Maxime lép mellém, Alexszel ellentétben színtiszta kedveséggel mosolyog fel a fejdíszemre, majd egy nagyon édes minimalacos ajándékszatyrot ad át, ami – így első pillantásra –a Kinder csokoládé-fajták színe javát tartalmazza.

- Úgy látszik egy kútból merítettük az ötleteinket – mondom, miközben előbányászom a hátizsákomból a nagy üveg Nutellát, aminek tetejére stílusosan rányomtam egy öntapadós masnit. – Ferrero elégedetten nézz le ránk a mennyekből.

- Köszi! – Veszi el tőlem Max nevetve az ajándékát.

- Én is neked! Boldog szülinapot!

Röviddel ez után Jason és Liam toppan elém ajándékaimmal a kezükben.

- Először én! Stip-stop! – jelentkezik Liam magasra tartott kézzel, amiből egy anyagmadzagra kötött kártya hullik alá. Elkapom az orrom előtt himbálózó laminált papírt, majd olvasni kezdem.

- Ez...

- Igen! VIP belépő a karácsonyi könnyűzenei fesztiválra. Természetesen én is fellépek, és ha eljössz, körbevezetlek majd a backstage-ben. – Kacsint rám, mintha csak az egyik poszteréről lépett volna a való világba. – Eljössz, ugye?

- Az apokalipszis lovasai sem tarthatnának vissza – válaszolok kissé ledöbbenve.

- Király! – Ölel meg Liam túláradó energiával. Legalább ezúttal nem csókol meg. Nem mintha rémálmaim lettek volna tőle, vagy ilyesmi.

- Most, hogy hiperaktív popsztárunk befejezte a feltűnősködést, végre kinyithatod az én ajándékomat is. – Jason egy selyemszalaggal átkötött királykék dobozkát nyújt át, majd hozzáteszi: - Tudom, hogy nem vagy nagy ékszerviselő, de remélem ezt hordani fogod.

- Igazán nem kellett volna, főleg a revolver után nem – halkítom le hangom a mondat második felére, miközben kioldom a masnit az ajándékomon. A ládikát felnyitva egy ezüst medál csillan meg a belső bársonypárnácskán. A telihold, apró kráterekkel részletgazdagon dekorálva; oldalán apró ékkövekből kirakva a hold egy másik fázisa, egy sarló vehető ki.

- Ez gyönyörű! Atya világ! Köszönöm! Imádom! – Mosolygok Jasonre kissé megilletődve.

- Gondoltam szép relikviája lesz a mai beavatásodnak. Feladhatom rád?

- Persze – vágom rá, miközben érzem, hogy minden vérem az arcomba vándorol. Megfordulok és feltartom a hajam, amíg Jason a lánc csatjával foglalkozik.

- Kész is!

- Még egyszer köszönöm!

- Semmiség. – Biccent Jason, aztán helyet ad a következő köszöntőnek.

Lucastól a kávézóban elkészített farkas-portrém mini változatát kapom, Patricktől egy zseniális könyvet a divat történetéről, néhol mellékelt anyagmintákkal; Jim és Jamie egy Doctor Who-s pólóval és egy TARDIS-os párnával lepnek meg, Julian pedig felajánlja, hogy megtanítja nekem a photoshop használatának minden csínját-bínját.

Az ajándékozási ceremónia után mindenki letelepszik a nappali közepén, kezünkben különféle hangulatfelelős italokkal, esetemben egy jó pohár almás ciderrel. Kényelmesen elnyúlva a kanapén, karosszékekben, és az esemény kedvéért elővarázsolt babzsákfoteleken várjuk, hogy Alex ismertesse az este további menetét, vagy tósztot mondjon, bármiért is követel magának figyelmet magasba emelt pezsgősüveggel.

- Ez az este triplán különleges – kezd bele mondandójába. – Maxime és Cherry betöltötték a tizenhatot, tehát innentől kezdve több országban is legálisan ihatnak alkoholt. Ennek tudatában pedig kevésbé fogok felelőttlennek tűnni, amiért ma este hagyom, hogy bárki bármit fogyasszon a bárpult mögül. Egészségünkre váljék! Jó, Lucas még így is kiesik kissé a körből, de egy év ide vagy oda már nem számít, főleg vérfarkasmájjal nem. Na, de visszatérve a fő témára, az elkövetkezendő pár óra nem csak szülinapokról fog szólni. Ma hivatalosan is új tagot avatunk, az első lányt, aki még kissé betolakodónak érzi magát a kis kankuckónkban, pasi barlangunkban, ki, hogy akarja hívni. Ezúton is szeretnélek megnyugtatni, kedves Cherry, hogy itt mindenki tárt karokkal fogad téged, kivéve talán Jeffry-t, de nála pont az lenne a vészjósló, ha megtenné. Éjfélkor mind kivonulunk az erdőbe, hogy megkössünk egy új szövetséget, ami igen, minden fél számára felelősséggel jár, de biztosítja számunkra, hogy mindig tartozzunk valahová. Boldog szülinapot srácok! És vérpezsdítő teliholdat mindenkinek!

A következő másodpercekben pezsgő pukkanás, taps és fütyülés tölti be a helyiséget; mindannyian koccintunk egymással, majd Max-szel egyszerre elfújjuk az időközben előtűnt tortáink gyertyáit. Azt kívánom, hogy minden alakuljon a lehető legjobban. Nem túl konkrét, de baj legalább nem lehet belőle.

Az elmúlt napokban további változásokat fedeztem fel a testemben, megtanultam mit jelent valójában a farkaséhség. Elsőre nem hangzik túl jól, de annak a lánynak, aki egész életében csak csipegetett, mert semmi étvágya vagy erőtartaléka nem volt, a zabálhatnék érzése teljesen új kapukat nyit meg, vidámparkra nyíló kapukat. A ramen és a cupcake-ek emléke már csak a fejemben él, így azonnal rávetem magam a nekem szánt desszertre, aztán a pizzából is eltűntetek pár szeletet. Bizsereg bennem a szétáradó energia.

Miután már csak morzsák maradnak előttünk – amiket a házirend alapján az takarít fel, akit a legjobban idegesít a jelenlétük –, Lucas egy rajztáblát cipelve érkezik vissza a ház hátsó szegmenséből, Alex pedig egy cetlikkel teli sapkát ejt az asztal közepére.

- Activityzünk! – Nem kérdés volt. – Még táblát is találtam hozzá, amin kipörgethetjük a feladatot. És hogy ne katicát meg fasírt gombócot kelljen rajzolni, elmutogatni, vagy épp körülírni, megkértem egy csoporttársamat, hogy gyűjtsön össze nagyjából száz filmcímet, hogy pop-kultúrálódjunk kicsikét. A két szülinapos lesz a két csapatkapitány. Válogassátok ki az alattvalóitokat!

- Hát, ha már nincs más választásunk, hölgyeké az elsőbbség! – Mosolyog rám Max, miközben poharával együtt átvándorol az asztal túloldalára.

- Amm... Rendben. Akkor elsőnek Lucast választanám, mert Alex után őt ismertem meg először, és nem hátrány, ha legalább egyikünk biztosan tud rajzolni.

- Oké, akkor az enyém Jamie, a szórakoztatási faktor kedvéért. Plusz az ikrek embertelen mennyiségű filmet képesek bedarálni, mikor épp rájuk jön a nézhetnék.

- Jim! Köszi a tippet. – Vigyorgok a hozzám képest elég sunyi kis húzástól és a harmadik pohár nem tudom mitől, amit az előbb lehajtottam.

- Ú, kocka egyet és kocka kettőt szétválasztották! – Kapja kezét Alex színpadiasan a szája elé. A srácok csak egy gyors szemforgatással reagálnak a beszólásra.

- Jól van! Elsőnek kellet volna, de Jamie-re muszáj volt lecsapnom, bocsi, de most téged választalak, Patrick. – Nyúl Max a barátja felé, hogy lehúzza maga mellé.

- Eskü azt hittem Pikachut mondasz! – Röhög fel Jamie, akinek lehet nem kellene újabb üveget bontania.

- Gyökér! – vágja rá Jim, de azért halkan ő is a poharába nevet.

- Jézus... - Sóhajtok fel.

- Ez én leszek! – Veti le magát mellém Alex, önbizalomtól ragyogó, széles mosollyal.

- Ha már itt vagy, maradhatsz, de félek, ezzel csak az egódat tolom felfelé. – Villantok rá éles pillantást.

- És alfaként, soron kívül kisajátítom magunknak Jules-t, mert előzetes tapasztalatok alapján, úgy játszik, mintha az élete múlna rajta.

- Hát, panaszkodhatnék, de rám maradtak a szépfiúk. Ha veszítünk is, legalább stílusosan. – Mosolyog Max lágyan Patrick irányába, aki egy gyengéd kézszorítással válaszol, jelezve, egy ilyen komment a srácokra még simán belefér a kapcsolatukba.

- De én a hercegnővel akartam lenni! – Battyog át Liam a túloldalra durcás arccal.

- Én sem bántam volna. – Kacsint rám Jason egy féloldalas mosoly kíséretében. Esküszöm, ha egyszer szívritmuszavarral kerülök kórházba, az az ő bűne lesz.

- Hát, most a kis herceggel ragadtatok, nyugodjatok bele. Egyikőtöknek sem ártana csöppet megszelídülni. – Dől hátra Alex elégedett képpel a kanapén.

- Talán boldogok a szelídek, de mindenki boldognak gondolja magát, amíg rá nem jön, hogy a boldogsága valójában az unalmas életbe való belenyugvás – vág vissza Jason elegánsan, whisky-t kortyolgatva.

- De övék lesz a föld. – Sandít rá Maxime kihívóan.

- Nem, ameddig én itt vagyok!

- Hú, sok mindent vártam a mai éjszakától, de bibliai idézeteket nem. – Nevettem fel döbbenten, és egyben lenyűgözötten.

- Erős suli, maximalista magántanár – rendezi le Jason ennyivel a dolgot. – Na, de ha már drága alfánk soron kívül kisajátíthatta magának Juliant, én magunknak követelem a kezdés jogát.

- Felőlem! Tíz cím, mindegyikre egy-egy perc, amelyik csapat többet eltalál a saját körében, az nyer. Mutogatásnál nincs duma, se tárgy bevonása, rajznál nincs írás, körülírásnál pedig nincsenek se karakter, se színésznevek. Tiszta? – darálja Alex a szabályokat, aztán átpasszolja Maxnek a homokórát.

Az első cetlit Jamie húzza, majd a szerencse nyila a mutogatás rubrikában állapodik meg.

- Rendben! Mehet!

Jamie nem totojázik, rögtön széttárja karjait és fél lábra áll.

- Karate kölyök! – vágja rá Liam, és én meg vagyok győződve róla, hogy máris pontot szerzett az ellenfél, de Jamie megrázza a fejét, és folytatja az előadást. Már mindkét lábával a földön áll, hogy ne legyen zavaróan ismerős a póz; kezével csapkodni, fogaival vicsorogni kezd, majd szelíd ölebként veti magát a padlóra. A pár másodpercnyi néma csöndet végül Max töri meg. Teljes önbizalommal mondja be a megfejtést:

- Így neveld a sárkányodat!

- Igen! – pattant fel Jamie a parkettáról, hogy átadja a helyet a következőnek.

Maxime és Patrick egymás után mindketten rajzolást pörgetnek maguknak, előbbi Julia Roberts ikonikus ruháját firkantja a táblára a Micsoda nő elejéről, amely összeállítás mindenki agyába bevéste magát, kinek ebből, kinek abból az okból. Patrick az Alien „szülős" jelenetét idézi föl az alkotásával, amit még én is ismerek, pedig a filmet magát sosem láttam. Háromból három. Jason körül fogja írni a húzott címet.

- Hát, Alex, a haverod ráérezhetett valamire veled kapcsolatban. Szóval, főszereplőnk hozzánk hasonló képességekre tesz szert, mikor a legjobb barátja unszolására ellátogatnak egy gyilkosság színhelyére. A legjobb barát amúgy a legszimpatikusabb szereplő az egész történetben, szarkasztikus, és legmélyebb érzelmei a Jeepjéhez kötik.

- Teen wolf! – kiabálja be Jamie. – De az nem egy sorozat?

- Eredetileg film volt a nyolcvanas években – válaszolja Patrick.

- Igen. Elvileg a Vissza a jövőbe srác játszik benne. – Bólogat Liam.

- De a megfejtés érvényes. Nem tudom, miről szól a film, de a címet eltalálták. Látta egyáltalán valaki közülünk az eredetit? – Pásztáz végig Jason a szobán.

- Én elkezdtem. – Jelentkezem, mint az iskolában a „ki olvasta el a kötelezőt?" kérdést követően. – De abban a pillanatban, amint Michael J. Fox egy kosármeccsen az egész gimi előtt nagylábbá - a filmkészítők szerint vérfarkassá – változott és onnan kezdve úgy járt suliba, azt éreztem már így is elég időt pazaroltam rá, és félbe hagytam.

- Zseniális film lehet. – Mosolyog Jason gunyorosan, majd visszaül a helyére.

Liam sikeresen mutogatja el a Kis hableányt; haspólóvá felgyűrt fölsőjében való partra vetett hal vergődését öröm nézni, még úgy is, hogy ezzel egy lépéssel közelebb kerülnek a győzelemhez. Ismét Jamie következik.

- Na, jó, most a népegészségügyisek fogják be a fülüket. Egy ügyes szakácspatkány a hajánál fogva rángat egy kevésbé ügyes szakácsembert, hogy lenyűgözzenek egy kaja-kritikust valahol Párizs egyik éttermében.

- Lecsó! – kiabálja be Max és Liam egyszerre.

- Fúj – nevet fel Alex kissé undorodva. – Mármint láttam a mesét, de most elképzeltem a jelenetet élőben. Hogy juthatott eszébe a készítőknek? Túl rég volt már a pestis járvány, mi?

- Hatból hat – jelenti be Max, majd mutogatást sorsol magának. Elsápadva bámul a cetlijére, majd erőtlenül jelzi, hogy fordulhat a homokóra. Ez az, végre egy falatnyi remény, hogy valamit bebuknak.

Max először imitált pisztollyal kezd lövöldözni. Eddig bármi lehet. Majd keresztet rajzol magára. Valami papos, vámpírvadászos film?

- Alkonyattól pirkadatig? – kérdez rá Jason, de nem. Pedig az egy tök jó szatíra. Már az idő fele letelt, Maxből csak úgy sugárzik a kétségbeesés.

- Ezt a látványt jól jegyezd meg magadnak – súgta oda nekem Alex. – Nem sokszor billen ki a jégkirályfi a stabilitásából.

Max az utolsó húsz másodpercben furcsa pozíciókat vesz fel, halként tátog, valamit önt, aztán mérleget játszik, nyilat lő... Atya világ, én tudom. Tudom! Kár, hogy nem a mi körünk. Mellettem Julian a szájára szorítja a kezét. Ő is rájött. Azonban az ellenfél katonái sorban buknak el, az idő lejár, a rejtvény megfejtetlen marad.

- Mégis mi volt ez? – ráncolja a homlokát Jason.

- Én, én! – kapálózóm két kézzel.

- Mi volt? – kérdezi Jamie lesokkolva, sértett filmszakértői lélekkel. Csak akkor nyugszik meg egy kicsikét, mikor testvérére pillant és látja, ő is homályban van.

- A Zodiákus! – Fürödtem a magam iránt érzett büszkeségben.

- Mutattam a gyilkosságot, a pasi jelét... még a zodiákus szimbólumokkal is megpróbálkoztam – sorolja Max csüggedten.

- Jól van, semmi baj! Te mindent megtettél. – Vonja magához Patrick Maxet egy gyors vigasztalásra, majd átveszi a helyét a tábla előtt. Max hamar összeszedi magát, és rezzenéstelen arccal koncentrál a következő kihívásra.

- Oké, én láttam ezt a filmet, de szerintem rajtam kívül senki más. Nem mondanám mai darabnak. Szóval, a gimit három lány uralja, egy negyedik „barátnőjükkel", aki nem igazán tartozik közéjük.

Látom, hogy Max már nyitná a száját, és valószínűleg a Bajos csajokra tippelne, ahogy én is, de Patrick itt nem áll meg.

- Ez a lány összeáll az új sráccal, és együtt gyilkolásszák le a fent említett hölgyeményeket, akikről egyébként a filmet is elnevezték.

Csend...

- Heathers! – löki oda lazán Jason.

- Honnan a jó égből ismered? – neveti el magát Patrick.

- Randiztam egyszer egy Heatherrel, Lexinek hívták. Kényszerített. De igen tanulságos film volt.

- Valóban? – húzom fel a szemöldökömet. – Lexi látta, ahogy három méhkirálynőt lemészárolnak, valószínűleg látta, ahogy egy negyediket elcsap egy busz, de még ez sem volt elég neki, hogy okuljon belőle.

- Lexinek elég szelektív észlelése van. – Bólint Jason a kijelentésemre.

- Ne tudd meg, megint mit művelt az a kígyó.

- Majd holnap elmeséled. – Emeli rá a poharát. – Na, lássuk, mit húztam.

Jason a táblához lép, és rajzolni kezd. Maga az alkotás rész elvisz negyven másodpercet az időből, de olyan egyértelműen utal a megfejtésre, hogy arra pár pillanat is bőven elég. Az ördög, egy terhes nő, körülötte sötét alakok, ráadásként pedig egy fejjel lefelé fordított kereszt.

- Rosemary gyermeke – harsogja a helyes választ szinkronban Jamie és Max.

- Túlhájpolt egy film, mit ne mondjak – jegyzem meg félvállról.

- Nekem sem tetszett. Pacsi! – Emeli a tenyerét Alex. Belecsapok, aztán ismét a játékra figyelek. A srácok utolsó köre jön.

Liam mutogatni fog. Nagy lendülettel kezd bele, de aztán másodpercről másodperce lankad az önbizalma, ahogy átfut a pillantása csapattársai üres tekintetén. Az utolsó homokszemek is lehullanak, Liam leszúrt harcosként a padlóra rogy.

- Mi a halál volt ez? – érdeklődik Jason megbotránkozva.

- Pontosan! A halál volt. Végső állomás! Ennél többféleképpen már igazán nem tudtam kinyiffanást imitálni. Még zuhanó repülő is voltam!

- Jól van fiaim, a körötök nyolc ponttal zárult. Reménykedjetek, hogy elég lesz! – Áll fel Alex, kisajátítva magának a kezdés jogát. Filcet ragad és rajzolni kezd.

Egy kislány-szerűség, malackák, egy pálcikaember Kleopátra frizurával, egy fekete szellem...

- Chihiro! Chihiro Szellemországban! – sikítom be olyan intenzitással, hogy a tiarám előre bucskázik a fejemen, ahogy én is majdnem a kanapén; Jim ránt vissza, mialatt én a fejdíszemért küzdök.

- Helyes, de azért nem kell feláldozni magad a válasz oltárán. – Vigyorog rám Alex, miközben visszatér mellém a kanapéra.

A következő feladvány Lucasé, sajnálatos módon nem rajzolnia kell.

- Oké. Ez könnyű. Egy társasjáték, ami vadállatokat szabadíthat bármelyik nyugodt kertvárosba. Vagyis hivatalosan egy játék azoknak, akik maguk mögött akarják hagyni a világukat.

- JUMANJI! – kiáltjuk egyszerre mind a négyen. Kicsit csalódtam is volna abban, aki nem lett volna képben.

Én következem. Mutogatnom kell. Most segíts meg ó, hatalmas ég!

Ma este már jól begyakorolt mozdulatokkal ivást imitálok, majd édesdeden csicsikálok egyet a földön, hogy aztán iszonyatos fejfájással ébredjek, és ne tudjam, hol van Doug. Persze az utolsó részt nem bírom eljátszani, de remélem az előző három mozzanat is megteszi.

- Mik nem lesznek soha a farkasok? – kérdezi Alex fennhangon.

- Másnaposok – nyögi be a helyes választ Jules lazán, sörösüveget babusgatva a mellkasán.

Jim kihúzza a következő feladványt, és a filcet szorongatva próbál nem röhögni, miközben rajzol, bár néhány vonalba így is beleráng. A végeredmény egy sütemény lett, amibe épp... szakszavakkal élve... behatolni készül egy pénisz. Nem tudom miért: az elfogyasztott alkoholmennyiségtől, vagy a levegőben túláradó tesztoszteron hatására, de olyan erőteljes nevetésbe kezdek, hogy a könnyeim is megállíthatatlanul útnak indulnak az arcomon keresztül az ölem irányába. A srácok olyannyira a nyugtatásomra koncentrálnak, hogy majdnem kifutunk az időből, de Jules és az ő játékszelleme az utolsó pillanatban benyögi az Amerikai pitét.

- Jól van Cherry, megvárjuk még rendbe jössz. – Paskolja meg Julian a térdem, miközben komótosan feltápászkodik. Megtörlöm az orrom, azonban amint kifújom a levegőt a tüdőmből, csuklani kezdek. Zseniális. Mindenki megmosolyogja a kialakult állapotomat, ki visszafogottan, ki pofátlanabbul.

Julian szavai vonják el rólam végül a figyelmet.

- Az egyetlen értékelhető horror-paródia, amit valaha láttam.

- Ennél lehetnél kicsit pontosabb! – Bíztatja Alex a srácot folytatásra.

- Tran...huk, khm. Trancsírák? – nyögöm ki végül magamból.

- Igen – lepődik meg Jules a válaszomon.

- Ennyiből?! – néz rám Alex ledöbbenve.

- Ha jó horror-szatírákról van szó, nem túl hosszú a lista – válaszolom csuklásmentesen.

- Hát, jó. – Vizslat Alex gyanakodva, mint aki mindjárt boszorkányt kiált.

Eddig ötből öt.

Alex könnyedén eljátssza Vasembert, Lucas pedig olyan Frodót rittyent a táblára a Gyűrűk urából, hogy az majdnem megszólal. Újból én következem. Rajzolnom kell, amit csak akkor tudok értékelhetően végrehajtani, ha van rá elég időm. Jelen esetben nincsen. Szerencsére WALL-E elég könnyen kivitelezhető, és felismerhető figura, így rajtam se bukunk pontot. Még egy, és megnyertük.

Hatvan kerek másodpercen keresztül nézzük, ahogy Jim próbálja elcsábítani saját magát, de sajnos, így sem tudjuk eldönteni, minek is voltunk szemtanúi az imént.

- Kegyetlen játékok, oké? Mit kellett volna még tennem? Hogyan játsszam el, hogy meg akarom húzni a mostoha tesóm, de hogy ez sikerüljön, előbb az új igazgató lányát kell szűztelenítenem, aki amúgy Doktor Szöszi?

- Remek voltál Jim, ez a mi sarunk – ütögeti meg Alex a zsámolyt maga mellet, ahová Jim szégyenmentesen visszatelepülhet.

Julianen múlik minden. Az előadás elkezdődik. Jules, először kereszt formába feszíti magát, majd a következő pillanatban sirat valakit. Ez eddig lehet a Titanic, de lehet a Passió is. A mérleg nyelvét végül az utolsó felvonás billenti az előbbi felé, melyben Jules ing nélkül pózol a földön, szemeivel könyörögve Lucasnak, hogy „rajzolja le úgy, mint azt a francia lányt".

Így kilenc-nyolcra verjük Maxime csapatát.

- Lesz valami jutalom? – kérdezem örömmámorban.

- Mi lenne, ha a vesztes csapat mindent megtenne egy hétig, ha azt a nyertes csapat valamely tagja kéri? – veti fel az ötletet Alex öntelt vigyorral a képén.

- Akkor is ilyen nagylelkűen díjaznál, ha a másik oldalon lennél? – Lép hozzá közelebb Jason.

- Szerencsére nem vagyok, így ezt sosem kell megtudnunk.

Alex mosolya rendíthetetlen, a fél társaság önfeledten ünnepel, a maradék épp beletörődik a sorsába.

Két óra maradt éjfélig, amit rendesen ki is használunk, bár Alex utasítására tizenegy után már csak vizet ihatunk. Nem árt, ha a beavatásán az ember legalább félig józan. Igazság szerint, semmi erősebbet nem döntöttem le a játék előtt és közben; a ciderek és a pár pohár ünnepi pezsgő hatása hamar beütött, de ugyan olyan hamar el is illant. Sosem ittam azelőtt, és már nem is kell megtanulnom az emberi mértékletességet. A maradék hatvan percben még fenntartom az instant jókedvemet, aztán hagyom, hogy tovaszálljon és a gyomorszorító izgalom vegye át a helyét.

Az ikrek kimaxolják a maradék időt: karaoke viadalba kezdenek, hol az ijesztően recsegő asztalon tombolva, hol a kanapén elnyúlva, igazodva az adott dal hangulatához. Maxime a fotelbe süppedve figyeli őket, fején a tiarámmal; az éjszaka valamely pontján ideiglenesen átruháztam rá a hatalmat. Uralkodói idilljét egyszer töri meg a külvilág, mikor Jamie alatt feladja állhatatos küzdelmét az asztal. Mindenki odakapja a fejét, de Jamie megnyugtatásunkra még a romokat is maga takarítja el.

Ahogy közelít az éjfél, mindenki egyre nyugtalanabb; egy ponton Julian megadja magát, és chippendale fiúkat megszégyenítő mozdulatokkal rángatja le magáról a ruháit. Amint lekerül róla az alsónadrág, azonnal változni kezd; minden olyan hirtelen történik, hogy elpirulni sincs időm. Pár perc múlva már egy homokszínű farkas áll a nappali közepén, majd rongyol ki a házból, egyenest be az erdőbe. Ha Alex nem reagál ilyen gyorsan, Jules feje nagyot koppant volna a zárt bejárati ajtón.

- Hozzá kell szoknod, hogy innentől kezdve a legtöbb teliholdad leánybúcsúra fog hajazni. Remélem el tudod viselni ezt a kellemetlenséget. – Karolja át a vállamat Alex csipkelődő mosollyal. Lassan kezdem azt hinni, a szívózás az alap természete. Ha abbahagyná, aggódni kezdenék. – Na, eredj hátra öltözni, vagyis vetkőzni. Lassan indulnunk kell.

Bezárkózom az egyik fürdőszobába, remegő kézzel vedlem le magamról a születésnapi outfitemet. Mélyeket lélegzem. Kezdek igazán izgulni. Letörlöm az arcomról az elkenődött szempillafestéket, biztonságba helyezem az új nyakláncomat, aztán magam köré tekerek egy törölközőt, ahogy azt fiúk is tenni fogják, az előre egyeztetett tervek alapján. Kicsit bánt, hogy a szemérmességem miatt egyelőre fel kell adniuk a nudizást. Jules önhibáján kívül már meg is szegte a megállapodást, de ennyit még elvisel a szívem.

Mire kiérek, az egész csapat úgy néz ki, mintha gőzfürdőbe készülnének, kivéve Lucast, aki cuki, világosbarna bundában üldögél az ajtó mellett türelmesen, farok csóválva. Nem tudok ellenállni, leguggolok mellé és simogatni kezdem a buksiját.

- Hát, ki a legédesebb? Igen, te vagy. – Ölelem át a nyakát.

- Ugye tudod, hogy ő nem egy kutya, hanem Lucas, és teljes tudatában van, hogy mit csinálsz vele? – Érdeklődik Alex összefont karokkal.

- Képzeld, tudom, de nem érdekel. Olyan zabálnivaló – felelem, még mindig Lut ölelgetve.

- Ha ezt tudom, én is átváltozom idő előtt. – Mosolyog rám Jason kihívóan.

- Ne álmodozz, neked már nincs ilyen kölyök képed, lehet nem ütnéd meg Cherrynél a cukiság mércét. Nem olyan lánynak ismerem, aki leáll simogatni mindenféle jöttment, kicsit sem ártatlan tekintetű farkaspajtást.

Hagyom, hogy Alex és Jason nyúzzák egymást, teljes mértékben Lucas babusgatására koncentrálok.

A házból kilépve esőáztatta erdő illatát fújja arcunkba az októberi szél. Libabőrös leszek a hőmérsékletváltozástól, de hamar hozzászokom, és immáron az izgalomtól remegve követem Alexet egy közeli tisztásra. Jules már ott vár minket, mancsával vidáman topogva a nedves fűben. Néhányszor már elképzeltem a felesküvésem jelenetét, a fejemben szereplő csuklyás köpenyeknek és fákjáknak azonban a valóságban nyoma sincsen.

Alex közelebb lép hozzám, szemei vörösen izzanak. A Hold ezüstös fénye árnyékokat vet az arcára, elmélyítik tekintélyt követelő vonásait, a korábbi pimaszság már nyomokban sem fellelhető rajta. Mintha feltette volna magára az alfa idézőjeles maszkját.

- Biztos vagy benne?

- Meg akarsz ingatni?

- Muszáj meggyőződnöm róla, hogy nem gondoltad meg magad. Hogy tényleg akarod, és nem csak azért vagy most itt, mert nem mersz szólni, hogy bocsi, mégse.

- Valóban nem állna távol tőlem az ilyesmi, de ne aggódj! Kevés mindenben voltam eddig ilyen biztos életem során.

- Örülök neki.

- Hagyd meg ezt a mosolyt, ijesztő, ha komoly vagy.

- Rendben – nevet fel halkan Alex.

A többiek közben mind felvették farkasformájukat, türelmesen várakoznak a további eseményekre a rét különböző pontjain szétszóródva. Mire a tekintetem visszavándorol Alexre, agyarai már előbújtak, készen áll a harapásra. Ahogy közelebb hajol hozzám, akaratlanul és felkuncogok. Alex kérdőn tekint rám.

- Bocsi, csak a lélegzeted csiklandozza a nyakamat. Folytathatod!

Mélyen beszívom az éjszakai levegőt, majd egyszuszra ki is préselem magamból mind, mikor Alex éles fogai a vállamba marnak. Csak egy pillanat az egész. Az alfám egy lépést hátrál, letörli szájáról a véremet; érzem, ahogy egy meleg csík folyik le a kulcscsontomon keresztül a törölköző irányába, de a seb hamar gyógyulni kezd. Figyelem Alexet és a többieket. Az utolsó lépés következik, az átváltozás. Eddig csak egyszer csináltam, így nincs nagy gyakorlatom benne. Ráadásul most kilenc szempár szegeződik rám, szinte lámpaláz közeli állapotba kerülök. Mintha csak megéreznék kétségbeesésemet – nem kizárt, hogy valóban így is van –, minden farkas elfordítja a fejét, és helyettem a nagy semmire bámul. Jól van, menni fog ez. Megfogom Alex kezét, hogy erőt gyűjtsek belőle, és hagyom, hogy a génjeim tegyék a dolgukat. Lassan négykézlábra ereszkedem, érzem, ahogy a törölköző helyett már bunda vesz körül. A folyamat végén, a megkönnyebbülés bódulatában végig nézek a falkámon, de tekintetem csak az alfámon időzik el elsőkörben. Alex fekete bundája a mellkasán és a mancsain szürkébe nyúlnak át, vörösen izzó szemeivel indulásra buzdít. Mielőtt nekiindulnék, gyors pillantást vetek Jasonre; Alex szerint nem olyan ölelgetni való, mint Lucas, és vallóban kevésbé kölyökkutyás, viszont még farkasként is igen helyes pofija van, egyáltalán nem bánnám, ha bele kéne túrnom csokoládébarna bundájába.

E gondolatmenetet követően Alex után loholok, és önfeledten sajátítom ki magamnak az erdőt. Egyenesen a tó felé veszem az irányt; ezúttal jól szemügyre szeretném magam venni a tükrében. Ahogy odaérek, és lenézek a vízre, meglepődve állapítom meg, hogy már nem vagyok olyan fehér, mint Lucas festményén. És nem a sár miatt, mert a dagonyázásig még nem jutottam el. Talán a hajammal együtt a bundám is árnyalatot váltott, piszkosszőke lett. Úgy hiszem eleget időztem a hullámzó képmásommal, így tovább indulok.

Rohanok, ahogy csak a lábam bírja. Úgy érzem örökké tudnék szaladni, de egy lökés megállásra késztet. Mikor feltápászkodom, látom, hogy két, szinte teljesen egyforma barna farkas ugrándozik körülöttem. Nem is az ikrek lennének, ha nem támadnának rám orvul legalább egyszer egy együtt töltött estén. Vicsorogva vetődöm rá az egyikükre. Játékosan harapdáljuk és dögönyözzük egymást, és már fejben tervezem is, hogy hogyan kapom el a másik kis szemetet, mikor új kihívó lép színre. Színe és méretei alapján Liamre tippelnék. Mézszőke és barna bunda keveredik egy nagy szőrkupaccá, aztán Julian tűnik fel a fák közül, hogy becsatlakozzon a pankrációba. Én is kissé kihátrálok az események sűrűjéből, és biztonságos távolságból élvezem meccset. Maxime is előkerül, a harcolókra sandít, aztán ledobja magát mellém. Gyöngyszínű bundájával olyan fejedelmi látvány nyújt, hogy nem tudom róla levenni a szememet. Bámulásomat egy semmiből jött tompa fádalom szakítja meg. Azonnal talpra ugrom, és hátra kapom a fejem. Alex, farkammal a szájában rángat, jelezve, nem tunyulni változtunk át. Max is veszi az adást, és hármasban caplatunk el a viadal zajaitól.

Nem sokkal később Jason is csatlakozik hozzánk, versenyt futunk egymással, az utolsó büntetése egy pofán-nyalintás. Nem igazán bánom, hogy vesztettem.

A hajnal közeledtével mind vissza kóválygunk a tisztáshoz, ahol a törölközőinket hagytuk. Max Patricken pihenteti a fejét, Jim és Jamie még mindig fáradhatatlanul kergeti egymást, a többek mind jóleső fáradsággal várják a visszaváltozást. Alex megbök az orrával és a főhadiszállás irányába mutat. Megértem a célzást. Mivel minket nem irányít a telihold, bármikor visszatérhetünk emberi formánkba, és ha nem akarom, hogy egyszerre kilenc srác lásson meztelenül, míg magamra nem aggatom a törölközőt, jobb lesz, ha elindulok és a házban várom meg őket. Ruhában. Mire a többiek mind megérkeznek, én már szülinapi szettben küzdök a kanapén az ébren maradásért.

- Na, milyen érzés? – Ül le Alex mellém a földre, hogy nagyjából egy magasságban legyen a fejünk.

- Intenzív. Annyira megölelnélek mindannyiótokat.

- Senki nem tart vissza. – Vigyorog az alfám.

- Már visszaszólni sincs erőm.

- Aludj egyet, de most már szobát is választhatsz magadnak, ha gondolod.

- Én nem mozdulok innen, az tuti. Majd, ha felébredtem. Ez egy komoly döntés – motyogom szinte már félálomban.

- Hát jó. Akkor értékelést sem íratok ma veled a beavatási élményeidről.

- Beadandó is van? Lehet fikció? Csak mert elképzeltem, ahogy a srácokat is beavatod a falkába, és ez elég hamar yaoi fanfictionné eszkalálódott a képzeletemben. – Csak Alex nevetéséből tudom, hogy ezeket a szavakat hangosan is kimondtam.

- Jól van, hagylak aludni, kis perverzke. Szép álmokat, bár úgy sejtem jókívánság nélkül is azok lesznek. Te kis huncut.

Utolsó tartalékaimat felhasználva még kipréselek magamból, egy rövidre nyúló, de annál élesebb nevetést. Majd végleg rám borul a sötétség. Párszor magamhoz térek a nap folyamán, egyik alkalommal megmernék rá esküdni, hogy Jeffry hazatérte ébresztett fel. Úgy érzem lesznek még gondjaim ezzel a sráccal.