1.

A kisváros lakói még mindig csak az elhagyott, házként emlegették a dombtetőn álló kúriát, ahol mostanában megmagyarázhatatlan, borzalmas, de annál furcsább jelenségek játszódnak le a háznál. Ijesztő hangok hallatszottak ki, s a hangokkal együtt, még ijesztőbb és furcsább fényjáték látszódott, minden éjszakán és nappalon. Így az itt élők, igyekeztek kikerülni a házat, s egytől egyig hátborzongató helynek tartották a helyiek a házat. Az arra járok, mindig elcsodálkoztak a házon, pedig jól tudták, hogy a kúria régi tulajdonosai réges régen kihaltak. A ház összes ablakát valakik bedeszkázták, s még is jól látszódtak éjszakánként a fényjátékok, a tető kissé megrogyott, cserepek hiányoztak róla. Ám valakit nem hagyott nyugodni a ház. István nemrég töltötte be a tizenötödik életévét, s mindig vonzották a természetfeletti jelenségek. Főleg a vírus kegyetlen pusztítása után. A fiú és családja, túlélte Ursa okozta pusztulást. Azóta nem nyugodott, s arra vágyott, hogy megfejtse az öt évvel ezelőtt történteket. Ha tehette, midig a ház körül őgyelgett, s be-benézett a deszkákon át. És egy nap, igazán furcsa, meglepő jelenségnek lett tanúja. Nem mondta el senkinek, s nap, mint nap a jelenség óta a ház körül tekergett, és abban reménykedett, újból meglátja a furcsa égi játékot. Kivette az egyik meglazult lécet, s bekukucskált rajta. Odabent ugyan az elhanyagoltság látszódott, mint kint. Míg odakint a házat benőtte a borostyán, addig a falak mállottak, penész jelent meg a falakon, s a mennyezetről hatalmas pókhálók himbálóztak, méretes pókokkal együtt. István még a vírus pusztítása előtt sok pletykát hallott a házzal kapcsolatban, amit nyilván a vénasszonyok jól kiszíneztek. Úgy tudja, hogy a házban rátaláltak egy ismeretlen férfi holttestére, akinek testét számtalan sérülés volt látható, és a sérülések keletkezésére sosem találtak magyarázatot, mint arra sem, hogy ki volt a férfi.

A helybéliek döbbent kíváncsisággal és nagyfokú izgalommal várták a fejleményeket. De mélyen hallgattak, és sosem derült ki az igazság A helybéliek sötét pillantásokat vetettek a rend éber őreire. A testet nem egy, hanem számtalan orvos is megvizsgálta. De egyik sem jutott dűlőre, mi okozta a szerencsétlen férfi halálát. Idegenkezűségre nem találtak bizonyítékot, de azok a furcsa sebek nem hagyták nyugodni őket. Egyik nap a holttestet nem találták. Eltűnt, és sosem találtak rá. Ezt a történetet István, még a nagyanyjától hallotta. Szemében mindig kíváncsiság bujkált és bujkált most is.

Mielőtt benézett volna a deszkán keresztül, körbe járta a házat, és igen furcsa bizsergés járta át az egész testét. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy ma egészen érdekes dolognak lesz tanúja. Leguggolt, s felnézett az égre. Tiszta éjszakának nézett elébe. A Hold élesen világított, a csillagok ragyogtak. Benézett a kilazított deszkán keresztül és a szája tátva maradt a látottaktól.

Odabent egy nőt látott fel-alá mászkálni. S látszott az asszonyon, hogy nagyon ideges és állandóan a bejárat felé sandított. Várt valakit. István egy pillanatra elgondolkodott. Amikor körbe járta az épületet, a kúria főbejáratán nem volt nyoma erőszakos behatolásnak, s az ablakokon és rajta voltak a deszkák. Egy percig gondolkodott csupán, s úgy döntött, ő maga is bemegy a házba, lesz, ami lesz, mert a kíváncsisága nagyobb volt a félelemtől. Megkerülte ismételten a kúrát, megállt a főbejáratnál, és a zsebéből kihalászta azt a rozsdás kulcsot, amelyt kószálásai során talált az egyik összetört cserében. A cserép felkeltette annak idején a kíváncsi fiú érdeklődését. Mert a cserép egy része, amit a kezében tartott, igen különleges jelenetet ábrázolt. Vizet ábrázolt, valószínű a tengert, emberek sokasága ugrált és az ég felé mutogattak. Egy igen érdekes szerkezet felé, ami lebegett az ég és a tenger közt. A kulcs sem volt piskóta. Érdekes alakzatban végződött a feje. Otthon sokáig nézegette, mire rájött mit is ábrázol a fej. Ami nem volt más, mint a Naprendszer miniatűr ábrázolása. s most ezt a rozsdás kulccsal nyitotta ki a főbejáratot, ami nyikorogva kitárult előtte. A fiú belépett. Jól tudta merre kell elindulnia, igyekezett zajtalanul járnia. Belépett abba a helyiségbe, ahol percekkel ezelőtt a nőt látta, de az asszony nem volt sehol. Beszédfoszlány ütötte meg a fülét, igyekezett hegyezni a hallásást. A beszédfoszlányokat odafentről hallotta, és elindult a lépcső irányába. Megállt. Egy percig hezitált, majd lassan és óvatosan elindult fel a lépcsőn a hangok irányába. Felérve látott is valamit. A középső szobából fény szűrődött ki, és ebből a szobából érkeztek a hangok. Odalépett és a résen át betekintett a szobába. Majd hallgatózni kezdett, de egyben meg is rémült. Nemcsak a hangoktól, hanem az egyik betolakodótól is. Igyekezett visszatartani a feltörő sikolyt. A kép, amely eltárult, örökre az emlékezetébe vésődött. Az a valami vagy valaki, ki igen furcsa nyelven beszélt a másikhoz, egy koszos karosszékben gubbasztott a kandalló előtt, az alak kinézete hüllőszerű volt. Istvánnak az volt a benyomása ebben a pillanatban, hogy a világ legocsmányabb teremtményét látja maga előtt. A lény balra nézett a furcsa szemeivel, valakihez szólt. A fiú nem értette mit beszél, mert e fura nyelvezettel még nem találkozott. Balról csoszogás hallatszott, s az illető a különleges lény elé állt. Azaz asszony volt, akit a résen át odakint látott az egykori konyhában. Az asszony hirtelen megfordult. Az arca sápadt volt, és dühtől piros. A lény a furcsa, pörgős nyelven kérdezett valamit, de az asszony nem válaszolt.

István túltette magát a látványtól és az iszonyattól, és egyre jobban érdeklődve pillantott befelé a szobába, vigyázva, hogy a másik kettő meg ne lássa őt. Majd a fiú meglepetésére az idegen lény emberi nyelvre váltott, és úgy kérdezte a másikat.

– A lányod?

Az asszony a lény felé fordult. Arca még pirosabbá vált, a lámpa gyenge fényében megnyúlt. Felkapott a koszos, poros padlóról egy fadarabot, ami pont a lábánál feküdt, és a kandalló tüzébe hajította. Nem nézett a lényre.

– Mi lenne? Ott van még a szervezetnél, Tim Night oldalán. Ő és az a kis ficsúr egy pár. Ó, de ez még semmi. Tim közbeszólt, s megszegte az ígéretét arra vonatkozóan, hogy mikor engedi ki a díszes társaságot a titkos helyről, amiről még én sem tudtam.

- Hogy?

­- Jól hallottad! A férjem és a lányom, az atyával és a tudóssal együtt, valamint Éva barátinak hozzátartozóival együtt a szövetség épületében van.

Apód felugrott.

­- Az lehetetlen. Lehetetlen.

­A nő ideges volt, így ideges intéssel a karosszékhez tessékelte a gyíklényt. A lény összekulcsolt kézzel, remegő lábakkal nézet rá az asszonyra. Az asszony lassan megfordult, nem nézett rá a gyíklényre, épp arra nézett, ahol a megszeppent fiú állt és nézett befelé. De az asszony nem vette észre a betolakodót.

- Nos, ez így van. Erik Morton sikerült mellénk állítani.

– Ó! A férfi, ki felkelt holtából, egy idióta verstől, melyet egy vénasszony költött.

Katalin megfordult, a szemében harag szikrája lobbant.

– Az a vénasszony az anyám.

– Bocsánat. Folytasd.

­­Katalin körülnézett.

- Itt magunk vagyunk, ugye? – kérdezte fojtott hangon a nő.

­- Ha nem vársz mást, akkor igen.

- Bocsáss meg, hogy így iderángattalak, de azt hiszem itt az ideje, hogy ismételten szervezkedni kezdjünk. - Apód fészkelődni kezdett a karosszékben. De így tett odakint a fiú is. ­- Szóval Eriket sikerült beszerveznünk, és felavattuk az első szinten. Nem akart, de sikerült az akaratomat rákényszerítenem. Így most ő is a szervezetnél van, s a szépfiú nem is sejt semmit.

- Gratulálok. És ezt mind nélkülünk hajtottad végre? Nem meg beszéltünk, bármit is lépsz, értesítesz?

- De. Úgy volt. De úgy éreztem muszáj meglépnem ezt a lehetőséget. Ne feledd, én vagyok a nagymester. Te, Ursa és az összes fenevad, engedelmeskedtek nekünk. Vagy egyszer véletlenül kinyílik az a bizonyos akta, s mindenki megtudj, hogy ti léteztek, és látogatást tesztek a Földön, illetve merő véletlenül kiderül az öt évvel ezelőtti incidens.

– Fenyegetsz? Ne fenyegess, Katalin. Teszek rá, hogy ki is vagy valójában, s vétlenül a lányod megfogja tudni, hogy te és az anyád kik is vagytok valójában. S még te mondod azt, hogy mindent kitálalsz az öt évvel ezelőtt történtekről? Nem is tudom, hogy k volt benne a főkolompos. Ha a lányod megtudja...

­- Hallgass el, hallgass el... soha nem tudhatja meg, soha... azért fordultam hozzá, mert vagy az egyetlen, aki segíteni tud nekem...

– Az egyetlen? Ne nevettess Katalin. Ott áll melletted az egész hatalmi elit, a felvilágosultak csapata, és bennem bízol egyedül?

István nem akart hinni a fülének. Megrázta a fejét. Azt gondolta, hogy otthon van a pihe puha ágyában, alszik, és ez az egész, amit lát és hall, mind a képzeletének a szüleménye. Biztos sci-fit nézett valamelyik csatornán, elaludt, s most azt álmodja, hogy ő maga is a film részesévé vált. Hamarosan fel fog ébredni ebből az álomból. Igen, fel fog ébredni. A lény, az asszony és az elhangzottak, melyek az öt évvel ezelőtti történésekre utalnak, mind a képzeletének szüleménye. Még közelebb lépett az ajtóhoz.

Katalin széttárta a kezét.

– Jó a meglátásod. Akár mi is történt, én akkor is benned bízom, és segíthetsz elérni a célom.

­- Mit akarsz, Katalin?

– Véghez vinni azt, amit öt évvel ezelőtt nem sikerült elérnünk.

­- Nincs már a vírusból. És én már nem szeretném kiirtani az emberiséget, és a maradékból mutáns rabszolgát csinálni. Nyugodalmat akarok. Nem szeretném a Tim Night ismételten letörné a hátsó részem.

István nagyot nyelt.

– Annál sokkal jobb tervem van. Világuradalmi. De nemcsak te fogsz ebben segíteni, persze ott lesznek mögöttem, akikre mindig is számítottam. Ők is azt akarják, amit én. Mit szólnál ahhoz, ha létrehoznánk az új világrendet. Egységes államokba tömörítve a világ országait. István még nagyobbat nyelt, de hatalmast kiáltott Apód is, elnyomva a fiú kiáltását.

– Micsoda! Ezt akartad öt évvel ezelőtt is. És mi lett a vége? A lányod megmentette a Földet egy buta vers segítségével.

– Hagyd már békén az anyám!

–Jó,jó ...oké! – Apód egy percre gondolkodóba esett. – Habár... lenne ennél egy jobb ötletem, ha már nagyra törő álmaid vannak. Csak túl sokat akarsz, s elég lenne számodra, egy picike darab is a világból.

– S mi lenne az?

A fiú egyre közelebb merészkedett, nem akart minden egyes szóról lemaradni. Ám a lény utolsó szavait nem értette, mert számára furcsa, pörgős nyelvre váltott. Az asszony felszisszent, ő pedig felordított és rohanni kezdett kifelé. Katalin a szeme sarkából látta, amint felállt. A nő odarohant és kinézett, de csak az árnyékát látta a fiúnak. Mérgesen becsapta az ajtót. Erre nem számítottak, hogy valaki esetleg kihallgatja őket. István kijutott, mélyeket lélegzett, és igyekezett megnyugodni. Körbe tekintett. A fák susogtak, éjszaka ellenére, furcsa árnyékot vetettek a kertre, kellett számára néhány perc, mire felfogta mit is lát valójában. Egy öles fatörzs árnyékában rejtőzködő fémes szerkezetet. 

2.

Mary keze remegett az idegtől. Nagyon utálta, ha kiabálnak vele. Mindig ő volt az irányító, de amióta eljött Londonból, hogy teljesítse szülei utolsó kérését, mielőtt meghaltak volna a vírus által, ő volt a kis kedvenc, a valaki. És most? Mindig belérúgna, kiabálnak vele, semmibe veszik. Ő csak a megtűrt lány, akit kényszerből vettek ide. De hogy még a vezető is így beszéljen vele, ez már sok volt számára. Igyekezett türtőztetni magát. Ám nem volt vége még a dolognak. A férfi, valami egészen furcsát mondott és kért tőle. Szerencséjére hogy ült, különben ott esett volna el a döbbenettől. Az arca szivárványt játszott, végül egészen elsápadt. Most nem az idegtől remegett, hanem a hallottaktól. Éva még nem ment el. Pedig az esze azt súgta, hagyja itt Maryt, ne érdekelje, kivel beszél a lány, mit beszél, s pláne az ne érdekelje, miért hozzák szóba folyton az anyját. A szíve mást súgott neki, tudni akarta mi folyik a háta mögött. Hallotta, hogy a nagysasszony, a festett hajú liba, ahogy magban hívni szokta, egyre jobban idegessé válik. Évát egyre jobban kezdte érdekelni, hogy vajon kivel társalog a lány.

– Idefigyelj! Ne kiabálj velem! Én a bőrömet kockáztatva jelentek neked, és ez a hála?

– Hallgass el! Ezt meg ne halljam még egyszer. Jól tudod, hogy nem véletlenül küldtünk a farkasok közé. Te vagy az utolsó reményünk, arra, hogy megpuhítsd őket és Éva mellénk álljon.

– Én? Soha sem fog a hatalmi elit mellé állni. Hallottam hírét, hogy egyszer sikeresen elküldte őket melegebb éghajlatokra. Főleg ha megtudja...

– Ha vigyázol, nem fog senki se rájönni arra, ki is vagy valójában. Mi vagyunk az egyik véglet. Katalin a másik. Cél az, hogy közösen hozzunk létre valamit, hogy közös erővel uraljuk a világot, és irányítsuk az embereket. Ehhez viszont szükségünk van Ursára és Apódra. Véleményem szerint, Katalin vagy ők maguk felfogják venni a kapcsolatot.

– Szép tervek. Csakhogy Katalin, nem fog szóba állni velünk, a háta közepébe kíván minket. Jobban mondva mindkét csoportot. Véleményem szerint, nem véletlenül van itt Erik Morton.

– Vele is jól vigyázz! Biztos infóból tudom, hogy az első páholyba belépett, Katalin jóvoltából. Nem mondtam még?

Mary megrántotta a vállát.

– Fogalmam sincs. Nem emlékszem rá.

– Légy óvatos. Mindenről tudni akarok!

A férfi bontotta a vonalat. Mary a fejét a kezébe hajtva felzokogott. Éva kótyagos fejjel indult el a vezérlő irányába.

3

István nem igazán emlékezett rá, hogy mi történt vele a kúriánál és a hazavezető úton, csupán arra emlékezett, hogy látott odabent egy fura szerzeményt, amely emberi majd valami furcsa nyelvezeten beszélt valakivel, aki világhatalomra akar szert tenni. És az is világos volt előtte, hogy odakint a kertben a holdsugár valami fémes tárgyra világított meg, ami olyan volt, mint az újságokban az azonosíthatatlan repülőtárgyak. Futott, rohant egészen hazáig. Attól tartott, hogy azok, akik odabent tartózkodtak követik őt, és bántani fogják. Felemelte a fejét, és látta, hogy a házuk előtt áll és az anyja ablakából fény szűrődik ki. Vett egy mély levegőt és belépett a házba. A szobája a földszinten volt, a konyha és egy kisebb előszoba között. Lábujjhegyen igyekezett megközelítenie a szobáját, már már sikeresen beosont, mikor a háta mögött egy éles hang megszólalt. Összerezzent.

– Hova hova oson a fiatalúr!

István megfordult, hogy szembenézzen zsémbes anyjával.

– A szobámba. Miért?

– Miért? Még kérded? Tudod hány óra van? – az ébresztőóráját és a fia orra alá dugta. – Hajnali egy óra. Hol csatangoltál?

István felnézett az anyjára. Látta a tekintetén, hogy most az egyszer nem füllenthet. Ha megteszi, az anyja bezárja a szobájába. Azóta ilyen, mióta túlélték a vírust és a látták feléledni a Földet borzalmas állapotából.

– A kúriánál.

Anyja a fülénél megragadta és befelé húzta a szobájába. István belerepül a számítógép előtt álló székbe.

– Na! Anya, ez fájt!

– Meg is érdemled! Sőt, ennél többet is megérdemelnél! És most addig nem fekszel le, míg el nem mondod, mit kerestél az éjszaka közepén a kúriánál.

István nyelt egy nagyot és mesélni kezdett.

– 5 évvel ezelőtt, miután az a furcsa vírus eltűnt és mi életbe maradtunk, egyre jobban furdalt a kíváncsiság. De ugye előtte is sokat kóboroltam arra felé. – anyja bólintott és szigorú tekintettel nézett fiacskájára. – Nekem csak gondolni mertem arra, hátha egyszer felfedi a titkát előttem. az a hely olyan misztikus és rejtélyes volt.

Az anyja hisztériásan felnevetett.

– Nevess, anya csak nevess. Amíg megteheted. Mert olyat mesélek neked, amitől még a szavad is eláll. S közlöm veled, nem ment el az eszem.

A nő megrántotta a fiút.

– Fejezd be! Már igazából nem is tudom, hogy mit gondoljak rólad, pedig az anyád vagyok. Amióta túl éltük azt az akár mit, megszállott lettél, megszállottan kukkolod az eget, folyton elmész itthonról az éjszaka közepén, hogy azon az átkozott helyen legyél, mondván onnan jobb az eget bámulni, és végül, hátha landol ott egy csészealj. Abban a házban, évek óta nem lakik senki. Csak a vénasszonyok átkozott pletykája miatt vált annyira érdekessé. És amint láthatod, jó magad is bevetted a dumájukat. S még azt mondod, ne higgyem azt, hogy elment az eszed?

István felállt és az anyját ráültette az ágyára, és melléje ült, de nem nézett az anyjára.

– Akkor is elmondom neked. Utána pedig gondolj, amit akarsz! Ott kószáltam a kertjébe, s láttam egy furcsaságot. Az egyik ablakán bekukucskáltam. Mindig is szoktam. És azt is tudom, hogyan lehet bejutni a házba. – az anyja nagyot csuklott. Mindig is sejtette, hogy a fia a kúriánál valami ostobaságot csinál. – Egyszóval benéztem az ablakon, s ami eddig ott nem volt divat, most az lett. Ugyanis a házon belül egy nő tartózkodott. Olyan te korodbéli lehetett. Megkerültem a házat, megkerestem a kulcsot és a főbejáraton bementem. Követtem a nőt, fel egészen az emeletig. Lassan mentem fel, és meghallottam, hogy beszél valakivel. Furcsa, pörgős nyelven. Benéztem. Bár ne tettem volna.

– Ugye? És mit láttál? Kivel beszélt az az állítólagos nő?

– Hát... egy... gyíkszerű lénnyel... gyík formája volt és hosszú farka...

Az anyja felugrott, majd újfent rázni kezdte a fiát.

– Elment az eszed? Te képzelődtél. Még hogy gyíkszerű lény... haha...

– Hinned kell nekem, anya! De ez még semmi. Aztán hirtelen átváltottak emberi nyelvre, s így már minden egyes szavukat értettem. Anya. Az öt évvel ezelőtti vírus pusztítása nem volt véletlen. Anya. A vírust, ami majdnem elvette az életünket, a földön kívül érkezett, és idegen lények küldték a Földre, a hatalmielitnek nevezett személyek segítségével. – az anyja egyre jobban sápadttá vált. Nem tudta eldönteni, hogy a fia képzelődött- e vagy tényleg hallotta és látta a lényt a kúriában. – És most még borzalmasabb dologra készülnek, anya. Létre akarják hozni az új világrendet. Azt az új világrendet, amiről már évek óta beszéltek, még a vírus pusztítása előtt. Nem vagyok hülye, jól tudom mit jelent, még ha tizenéves is vagyok. Utána is olvastam annak idején.

– Nem hiszem el! Nem hiszem! Édes fiam, agyadra ment a nyári szünet... hogy végre jó idő van... süt a nap, csiripelnek a madarak. Még hogy új világrend kialakítása, egy ufó szájából, akit szerintem odaképzeltél. Az iskola kezdéséig nem teheted ki többé a lábad a házból.

– Nem képzelődtem, anya. Jól láttam mait láttam, és jól hallottam, amit hallottam. Ki az a Tim Night?

– Honnan kéne tudom, hogy ki az a Tim Night?

A fiú anyja rávágta az ajtót és kívülről rázárta az ajtót. István elhatározta, hogy lesz ami lesz, kifogja deríteni az igazat, és azt, ki az a Tim Night.

4

Éva, ahogy a folyosón kóválygott, nem tudott napirendre térni sokadszorra az elhangzottaktól. Öt éve jár a fejében az, hogy Mary nem az, akinek mondja magának. Úgy döntött, utána fog járni, ki is valójában a lány. De kénytelen volt bevallani magának, hogy az életükben újabb nehéz időszaka fog rájuk köszönteni. Legalábbis ő így értette a lány és a titokzatos hívott fél közt elhangzott beszélgetést. De egyet nem értett. Még pedig azt, hogy az anyjának mi köze mindenhez? Megállt. Hátra nézett. Úgy érezte, hogy követik. De semmi. Mire a vezérlőhöz ért, már döntött. Úgy érezte, nincs joga eltitkolni apja és a testvére, főleg Tim elől, hogy mi a helyzet Mary-vel, kiváltképp az anyjával. Már párszor rágta Tim fülét Mary-vel kapcsolatban, de a férfi mindig leintette. Tim bízott a lányban. Ő nem. Sőt, abban is biztos volt, hogy a hatalmi elit ismét színre fog lépni, s megpróbálják újfent behálózni. Senki sem nézett rá, mikor belépett a vezérlőbe. Ott ültek mind. Kivéve Maryt és Eriket, valamint azt a férfit sem látta, akivel Erik érkezett. Meggondolta magát. Mástól kér segítséget. Megvonta a vállát és kisomfordált az ajtón és újból elindult a folyosórész felé. Megállt az egyik ajtó előtt és bekopogott. Mary épp akkor ért oda. Kinyílt az ajtó és Éva belépett rajta. Mary nem látta jól, kihez lépett be a lány. Mary megvonta a vállát és elindult az étkező felé. De nem jutott el odáig. Félúton volt, mikor megtorpant és gondolkodóba esett. Megfordult és visszasietett. Körbe nézett, de senkit sem látott, így az ajtóhoz és hallgatólozni kezdett, éppúgy, mint Éva teszi az ajtaja előtt.

Éva belépett. A férfi még nem csomagolt ki. Mindene szanaszét volt, épp úgy, mint, mielőtt Tim berontott hozzá. Alec hellyel kínálta Évát, de előtte összehúzott szemmel végignézett a lányon. Így tett Éva is. Leültek egymással szemben. Alec megszólalt. Hangja csendes és visszahúzódó volt.

– Ne félj, nem teszek benned kárt. Én a javadat akarom. Azért jöttem, hogy segítsek neked.

– Mikor ideértetek Erikkel, nem ezt láttam. Olyan volt, mintha Tim utálna téged.

– Hát ezt jól gondoltad. Meg is kaptam a magamét. De hagyjuk. Ez egy hosszú történet. Mit akarsz tőlem?

– Hogy segíts nekem. Ha jól értettem, ismersz engem.

– Nemcsak téged, hanem az egész családodat. Sőt, az egész bagázsról is mindent tudok.

– Épp ezért fordulok hozzád. Nem fogom még egyszer megkérdezni, hogy honnan, de szeretném, ha segítenél nekem. Nem szeretném, ha Tim vagy az apám fülébe jutna a dolog. Egyszerűen hallgass meg, s a döntés a tiéd. Ha nem segítesz, meg fogom érteni.

Alec hátra dőlt és hallgatni kezdte a lányt. Úgy tett,mint aki először hallja a történetet,a történetet, amelyet Katalin jóvoltából oly jól ismer. Éva onnan kezdte a történetét, miután James Lewis a nagyanyja által kreált vers által megállította a vírust, nem találták meg Hilda holttestét. Majd rátért arra, hogy Erik eltűnt, majd  megjelent napokkal később a hatalmi elit és beakarták őt vonni egy szervezetbe. Hogy Londonból idekerült Mary French, az anyja lelépett, és azóta sem tud róla semmit. Mary megunta és elment onnan, mert a hasa hívta őt egy randevúra az étkezőbe, így lemaradt a lényegről, ami róla szólt. Éva tovább beszélt Maryről. Hogy már az idekerülésekor sem volt szimpatikus számára a lány, a hideg kirázta tőle. A modoráról nem is beszélve. Undok, beképzelt, lekezelő, mindenkivel kötekedő, dirigáló személy, aki azt hiszi magával, hogy ő a valaki. Alec ezeket, mint tudta, amit utána mesélt, arról még Katalin sem tudott. Éva elmondta azt is, hogy többször mondta Timnek, hogy a lány nem szimpatikus számára és a lány, rosszban sántikál. De Tim sosem hitt neki vagy foglalkozott a kijelentéseivel. Egy kis hallgatás után mesélni kezdett arról, hogy több alkalommal hallotta Maryt telefonon beszélni egy titokzatos személlyel, s a beszélgetések alkalmával többször szóba került az anyja és egy szervezet, a hatalmi elit és a két undok űrlény.

Alec felugrott. Éva nem tudta hova tenni a fiú reakcióját. Alec letérdelt a lány elé. Ő csak néhány dolgot tudott Maryről, de amit most hallott, felül múl mindenen. Erről Katalinnak is tudnia kell, de úgy, hogy a lánya ne jöjjön rá. De a tervébe be kell vonnia Eriket is. Végül is azért küldte ide és vonta be a szervezetbe Katalin, hogy segítségére legyen a lányának.

– És ez biztos?

– Na, hallod? Süket még nem vagyok!

– Érdekes, amit mondtál. Felkeltette az érdeklődésemet. Segítek neked. De Végülis, miben kéred a segítségemet?

– Abban, hogy segíts kideríteni ki is valójában Mary French. Mert ha jól láttam, ha akarod meg is cáfolhatod az állításom, de nekem egy pillanatra úgy tűnt, miután megérkeztetek, mintha ismernétek egymást.

Alec felnevetett.

– Jaj, Aranyom! Őt is és a családját, éppúgy, mint téged, csak hallomásból ismertem. DE Maryről csak csupa rossz jutott el hozzám. Hiába éltem Londonban, a szüleivel is csak futólag találkoztam. Szoros kapcsolatban nem álltam velük. Mielőtt a vírus elárasztotta volna a Földet, előtte nem sokkal jöttem el onnan. Magányos jártam a világot. Így igyekeztem jót tenni a szervezetnek. – csak azt felejtette el elmondani, hogy már akkor tagja volt az Illuminátusoknak, aminek Tim nem örült, és kidobta a szervezettől. Csak Évának ezt épp nem kell tudnia. – Amúgy, hogyne. Segítek neked kideríteni ki is valójában a lány. Mondjuk, nekem se szimpatikus. De, lenne egy kikötésem.

– Még pedig? – ijedt meg Éva.

– Eriket is be kellene vonni a nyomozásba.

Éva megkönnyebbülten felsóhajtót. Eriket ismeri, és elég sokat tud a nagyanyjáról, a naplókról és Hildáról is. Inkább Erik, mint Tim. Végül még képes lenne és bezárná a szobájába, ne hogy már egy alkalmazott, egy régi tag hozzátartozója után nyomozzon és ráfogná, hogy ismét rémeket lát Maryvel kapcsolatban. Most már látja, hogy jól döntött, hogy Alechez fordult segítségért. Éva bólintott. Alec igenre vette és kiment a szobából. Hosszú percek teltek el, mire a két fiú megjelent. Erik arcán látszott, hogy semmi kedve sem volt idejönni. Letört volt, arca gyűrött, idegesen tördelte a kezét és folyt róla a víz. Csak egy percre vidult fel, mikor rámosolygott Évára. Viszontlátás örömére váltottak pár barátságos szót, majd Éva Eriknek is elmondta mindazt, amit Alecnek is.

Fél óra eltelte után a szövetség megköttetett.  

5

Napokkal később István a tűkön ült. Alig várta, hogy elteljen az a bizonyos idő, amit kiszabott magának. Minden nap példásan viselkedett, nem ellenkezett, tette, amit a szülei kértek tőle. Ő csak a tervet szőtte a fejében, hogy tud a szülei eszén túljárni, és az éjszaka közepén kilopódzni és ismét elosonni a házhoz és leselkedni. Szülei nem ismertek rá. Anyja úgy gondolta, hogy jót tett neki a fejmosás. amit azon az éjjelen kapott tőle, mikor a kúriánál járt. Ha István tudta volna mi vár rá, ne töri többé azon a fején, hogy utánajárjon az igazságnak, és hogy megtudja, ki is valójában Tim Night. Hallgat, és azt is elfelejti örökre, hogy évekkel ezelőtt egy pusztító vírus, majdnem eltüntette a Föld felszínéről az élővilágot az emberrel együtt.

6.

Katalin átszáguldott az egész városon. Megállt, kapkodva vette a levegőt, elégtelenül csóválta a fejét. Úgy látszik öregszik. Régen megsem kottyant számára ekkora távolság. Abban a régi időben nem volt számára probléma, ha nagy távolságot kellett megtennie futva. Még egy kicsi távolságot kellett megtennie, hogy odaérjen a kúriához. Míg pihent, feltekintett az égre. Csillagos volt, s meleg nyári éjszaka. Csak a tücskök zenéje hallatszott az éjszakában. Egy pillanatra a lányára gondolt, a szíve elfacsarodott, de a cél nemesebb volt, minthogy a fájdalmára gondoljon, amit a lánya okozott azzal, hogy összeállt Tim Night-tal. Az is fájt az asszony számára, hogy a lánya nem keresi a kapcsolatot vele. Igaz, részben az ő hibája is, hisz köszönés nélkül távozott. És mi lesz akkor, ha egyszer a lánya rájön arra, ki is ő valójában. És ki is volt a nagyanyja. Fújt egy nagyot, és sprintelni kezdett a kúriáig. Megérkezett. Ismételten feltekintett az égre. Tudta, hogy a mai éjszaka más lesz, mint a többi a vírus megállítása óta. Megborzongott. Kutatni kezdett a kulcs után. Kissé megijedt, mert nem találta. Egyszer csak, hideg fémet érintett a keze. Megkönnyebbülten felsóhajtott. Belépett, majd felszaladt az emeletre. Megkereste a kütyürét, és igyekezett beállítani rajta a frekvenciát. Vigyázva, hogy illetéktelen ne fogják a rádióadást és ne hallgassák ki őket. Itt nem a rádióamatőrökre gondolt, hanem az Androméda tanács tagjaira.

Várt.

Az érkező anyahajó viharvertnek tűnt. Pedig semmi sem indokolta, hogy annak tűnjön. Csak az újítások látszottak rajta, ezek tették azzá, ami lett. A külső burkolatára a legújabb kamerákat szerelték fel. A hajó így szelte a világűrt és fordult a Naprendszer irányába. Ahogy a hajó Föld közeli pályára állt, a kamerák is úgy fordultak. Így fogva a jeleket a Földről. A monitorokon feltűnt a Föld űrbéli jellegzetes képe. A Föld képe úgy telepedett rá a monitor közepére, mint egy rút bizsu egy nyaklánc közepén. Percekkel később egyik sáskalény, jellegzetes hangjával, kiabálni kezdett. Valamit befogtak a gépek. A két vezető berohant a vezérlőbe. Elsőre nem lehetett mást hallani, mint a távoli csillagok és bolygók, halk, sziszegő hangját. Ursa elült a hatalmas billentyűzet elé. Valami más zavarja a vételt. Nem a bolygók, és nem is a csillagok hangjai. Valami másnak kell ott lennie, különben, miért hívta volna ide őket a személyzet? Valamit hallottak? De mit? Jó lenne, ha Katalin hívásást fogták volna be, s váltani tudnának vele pár szót, mielőtt belépnének a Föld légkörébe. Éppúgy izgatott volt, mint azon a bizonyos átkozott napon, miután útjára indították a tartályt a halálos utasával a Földre.

– Nem megy. Ez a vacak csak a bolygók hangját fogja. Mit hallottál?

Ordított rá a sáskalényre Ursa. Kivételesen most Apód sem védte meg a társát.

A sáskalény dadogva beszélt. Fejét lehajtotta. Mindig is tartott a humanoid nőttől.

– Embe.... emberi nyelvet. Minket ke... ke... keresett. Az a földi asszony volt, akinek a hívását várjuk.

Ursa azonnal visszafordult a géphez. De egyre idegesebbé vált, szinte püfölte a billentyűt.

– Nem találom.

- Próbálkozz újra.

- Épp azt csinálom.

Néhány percnyi feszült keresgélés után elégedett mosoly jelent meg az arcán.

– Megtaláltam. Akarom mondani befogtam. Még nem értük el a Nap külső peremét, ugye azon túl található a Föld. Kissé még túl messze vagyunk, de azért rohamtempóba közeledünk. Ezért van néha, hogy a bolygók hangjai megzavarják a vételt.

– Vagy egyszerűen hibás a gépezet, amit létrehoztál, Ursa.

– Itt hibásan működő dolgokat, csak te hozol létre, Apód. Én tökéletesen dolgozok, a munkámat tisztességesen elvégzem. Nem is tudom ki volt az, aki öt évvel ezelőtt hibás vírust hozott létre, és egy idióta vers által nem tudott végbe menni a pusztulás, és a Föld ökoszisztémája helyre állt.

– Az öt évvel ezelőtt volt, most pedig most van. Van egy bölcs mondás az embereknél. Aki nem dolgozik, az nem is hibázik. Biztos hallottál róla, míg a Szervezetnek dolgoztál?

– Hagyjuk. Az a múlt, ez pedig a jelen.

Ursa újra a műszereket figyelte, majd újra a billentyűvel játszott. Ismételten sziszegő hangok töltötték be a vezérlőt. Majd hirtelen egy éles hang lépett a sziszegés helyére, amitől Apód Összerázkódott. Ursa pedig úgy érezte, mintha tűhegyes szilánkokat húztak volna végig egy táblán.

– Szeretném, ha mindenki meghallgatná Katalin üzenetét.

Mindenki elfoglalta a helyét. Ursa intett Apódnak, aki játszani kezdett a billentyűkön. Az éles hang ismét felhangzott, s mindenkit összerázkódásra készetetett, volt, aki a fülét fogta be a hang hallatán. A különös zaj nem tartott tovább tizenöt másodpercnél tovább, de ez is elég volt, hogy az idegeiket kikészítse. Aztán hirtelen csend köszöntött be az anyahajó vezérlőjébe.

– Úristen! Mi a ménkű volt ez? – kérdezte elképedve Apód. – Mert ez nem Katalin üzenete volt, az is biztos, mint ahogy az, hogy itt állok.

– Nem tudom, nem tudom, nem tudom – ordított magából kikelve Ursa.

Többiek úgy néztek maguk elé, mintha döghúst szolgáltak volna fel számukra a hajó kantinjában.

– Vészjelzés?

– Nem hiszem. Annak nem ilyen a hangja, Apód.

– Talán valaminek a hangja– tűnődött el az egyik gyíklény.

– Minek? A Napszélnek?

– Ha bolygóknak és a csillagoknak is van hangja, miért ne lenne a Napszélnek?

– Pedig az adás a közelből jön, nem pedig a Földről. Hat másodpercenként ismétlődik.

– Akkor pedig nem más, mint vészjelzés – mondta határozottan Apód – Vagy Alfa ránk talált.

Ursa megrázta a fejét.

– Kizárt. Miután elpucoltunk a Földről a vírus megállítása után, elbújtunk a figyelő tekintetek elő. Csak Katalin két évvel ezelőtti felkeresése után bújtunk elő, és kerestél meg remegve, és kérted, hogy bocsássak meg neked. Úgy teszel, mintha nem tudnád – Apód bólintott– És? Ránk találtak? – Apód a fejét csóválta – Akkor meg? Miről beszélünk?

Apód nem válaszolt, ismételten a billentyűkön játszott. Mozgásba hozva a külső burkolatra szerelt kamerákat. Majd felüvöltött mindenki, aki a vezérlőben tartózkodott. A monitoron hirtelen feltűnt egy folt, ami egyre jobban nagyobbodni kezdett, miután az egyik kamera közeli képet sugározni kezdett róla. A képernyőn feltűnt egy Drakonidák hadihajó. A Drakonidákról pedig köztudott, hogy egy agresszív, hódító hüllőszerű lények. S akire rátapadnak, arról addig nem szállnak le, míg el nem tűntetik a föld felszínéről.

– Ezek, hogy kerültek ide? – kérdezte aggódva Apód.

– Fogalmam sincs! Nem is vettem észre, hogy valakik követnek minket.

– Pedig a kameráknak látniuk kellett volna.

– Mert a kamerák is épp olyan rosszak, mit amilyen te magad is vagy, Apód.

–Kikérem magamnak! Ők küldik a jelet és zavarják az adást.

Ursa nem szólalt meg percekig. A vezérlő izzott a feszültségtől. Mindenki nagyon félt az őket követő hadihajótól. Ha megállítják őket, soha nem jutnak el a Földre.

– Nem fogunk eljutni a Földre! Valahogy kerüljünk vele egy síkba.

– Mi van? – értetlenkedett Apód.

– Kerüljünk velük egy síkba, és lőjünk rájuk.

– Elment az eszed, Ursa? Ezek a Drakonidák, nem pedig az emberek köztudatában élő, a szövetséget segítő kis szürkék. Tapossunk a gázra, és húzzunk innen a francba. Katalin már vár minket.

Ursa nem válaszolt. Az idegen hajó egyre jobban megközelítette őket. A humanoid nő szó nélkül megfordult, figyelmét ismét a kereső kötötte le, miközben igyekezett Katalinnal felvenni a kapcsolatot. A hajó megbillent, egy hatalmas lökés után, a gravitáció alacsonnyá vált, Majd hirtelen, nagy sikítások között, beértek a Föld légterébe, és a távolban felüvöltött Katalin hangja.

7.

Ez az éjszaka mindennél másabb volt. Legalábbis István számára. Mindent alaposan kidolgozott egy kisebb füzetbe, amit jól eldugott a szülei elől. Hiába volt a jókifiús viselkedés, az anyja még így is méregette nap, mint nap. Még egyszer belepillantott a kisfüzetbe. Macskakaparással írt feljegyzéseit alig tudta kibogozni, de azért sikerült neki. A házat síri csend ölelte körül. Óvatosan nyitotta ki a szobája ajtaját, és kinézett. Mélyeket lélegzett, a szíve zakatolt az izgalomtól és az idegességtől. Az egész ház nyugodalmas volt. Kilépett és osonva közelítette meg a lépcsőt. Mikor az első fokra tette a lábát, szülei szobája kinyílott és az anya kidugta a fejét. Még meglátta a fia sziluettjét, ahogy lefelé halad, halkan a lépcsőn. Az anya várt pár percet, míg István elhagyja a házat. Ő utána iramodott. Minden lépést úgy tette meg, hogy a fia ne vegye észre, hogy követi őt. Úgy lépdelt, hogy ne veszítse szemelő a fiát, de másik pillanatban körbetekintett. Hol az eget bámulta, a csillagokat, hol körbefordult, mert azt érzete, hogy valaki a nyomában jár.

Már nem messze jártak a kúriától, ahova István sietett és az anyja jól sejtette, hová lesz az éjszakai kiruccanás, mikor István hirtelen megtorpant és felnézett az égre. Így tett ő maga is. Aztán mindketten ordítani kezdtek. A fejük felett megjelent egy repülőcsészealj, és a szele a járdára sodorta őket. István ekkor vette észre az anyját. Igyekezett feléje csúszni, de meg kellett küzdenie a hátszéllel. Anyja nyújtotta feléje a kezét, de mire a fiú elérte volna, újabb lökéshullám ment keresztül rajtuk. Felnéztek, és nem akartak hinni a szemüknek. Ahajó, nagyobb volt, mint az első és nem is hasonlított arra a szerkezetre, amiután kúszott az égen, s az előbbinél sokkal nagyobb hajó volt. Nem csakméretben különbözött a „szokásos" kinézettű csészealjtól, ez egészen más volt. Eszerkezet úgy nézett ki, mint egy hajó, ablaki és árboc volt. Az árboc kétoldalán két hatalmas vízikerék helyezkedett el. Miután elhúzott a fejük feletta monstrum még percekig a járdán maradtak fekve, majd felálltak, miután úgyérezték, elmúlt a veszély. István karonragadta az anyát, és kérdőre vonta. 

– Miért jöttél utánam, anya?

– Mert nem hittem neked. Túl jól viselkedtél, így biztos voltam benne, hogy készülsz valamire. De...

– De... De... erre nem számítottál, ugye? Hát én sem. Amint látod, anya, igazam volt.

– Belátom, hogy tényleg igazad volt, fiam. Mindig nem akarom elhinni, azt, amit az imént láttam.

– Nem hittél nekem. Eljössz velem?

– A kúriához?

– Oda.

Az anyja nem ellenkezett. István megfogta a kezét, és elindultak az éjszakába a kúriához. Ami ott várt rájuk, egyáltalán nem számítottak rá.

8.

A Szervezeten belül csend honolt. Mindenki a maga gondjával, bajával volt elfoglalva. Míg a férfiak Katalinnal voltak elfoglalva, Éva és a fiúk és társai Mary utáni nyomozás tervét dolgozták ki, addig a vezérlőben ülő két ügyeletes épp újságot olvasott. Néha- néha tekintettek fel belőle, és néztek rá a világűrt és a területet mutatót monitorra. Semmi különöset nem érzékeltek a műholdak. Vissza süllyedtek a magazin olvasásába. Épphogy megtették a vészjelzők megszólaltak. Úgy ugrottak fel mintha nikkelbolha csípte volna meg a hátsó felüket. A monitoron két különböző, de ellenséget jelző pötty jelent meg, melyek gyorsütembe haladtak a céljuk felé. Az egyik srác a telefonkagylóért nyúlt. A keze remegett az idegességtől, hosszan kicsengett, mire a hívott féle felvette. A hangja is be-beremegett, nagyokat nyelt, mire végre ki tudta nyögni a mondandóját. Addig a másik kissé idősebb férfi, a monitor billentyűjén matatott. A férfi a kezében tartott telefonkagylót leejtette, miután meglátta a képernyőn megjelenő két hajót. Tim nagyokat hallozott, már ott tartott leteszi a telefont, mire végre beleszóltak. Tim gondolta, hogy valami olyasmi történt, amiről jobb, ha tud, különben miért szólalt volna meg a vészjelző?

De nemcsak ő lepődött meg a vészjelző hangján, hanem a többiek is. Mary ismételten a hűtőt dézsmálta, a Mary féle összeesküvők Éva szobájába ültek, újabb terven gondolkodva, hogyan lehetne rájönni, ki is a lány valójában, mikor a rég nem hallott hang a falakból megszólalt. Ők a fejüket kapták fel, míg Mary kiejtette a tányért a kezéből és összerezzent. Néhány perce néma csen után, rohanni kezdtek, a vezérlő előtt ütköztek össze. Becsörtettek a vezérlőbe, és a látottaktól még a szavuk is elállt, és percekre azt is elfelejtették, mit terveztek a következő órákra. A középső monitorról két anyahajó nézett velük farkas szemet, ami nem is lett volna olyan furcsa, hisz a szervezet az idegenekkel foglalkozik, inkább az egyik hajó kinézete kápráztatta el őket. Kivéve pár személyt. James és Alec kiléptek a körből és Tim mellé álltak. James tért magához elsőnek. Hangja remegett az idegességtől.

– Ezek hogy kerülnek ide?

– El nem tudom képzelni! Mikor Mike jelezet, azt hittem rosszul hallok! Nekik semmi keresni valójuk itt!

– Olyan, mintha a másik hajót követné.

– Pontosan azt teszi. Követi.

Attila kivált a többiektől. Évával való szakítás után, kissé frusztrált, ideges lett. A lánnyal alig beszél, csak akkor, ha szükséges. Idegesítette a jófiú. Öt év alatt, többször megfordult a fejében, hogy itt hagyja a társaságot, és igyekszik új életet kezdeni az újjáéledt bolygón, de eddig nem állt kötélnek. Mindig volt valami, ami visszatartotta ettől a lépéstől. Izgatta a dolog, ha már itt volt, belekeveredett a történetbe, nem akart semmiről lemaradni. Valamit mondani akart, de egy szó sem jött ki a torkán. De többet egyikük sem tudott kinyögni, mert elcsíptek egy beszélgetés, de két megszólaló hang, nagyon is ismerős volt számukra. Évát az ájulás kerülgette az ismerős hang hallatán. Nem az idegeskedő hang hallatán vált hófehérré, hanem a választandóétól. Alec merev tekintettel nézett maga elé, Mary ideges pillantásokat vetett rá.

-Katalin, Katalin, hallasz? Itt Apód! – Többszőr elismételte, de csak a recsegő néma éter válaszolt. – Katalin, válaszolj! Itt Apód! – Szerinted, miért nem válaszol? – Nem kapott választ, vagy ők a föld alatt nem hallották. Apód tovább próbálkozott.

Kúriában Katalin fel –alá mászkált, és idegesen tördelte a kezét. Az ablakhoz lépett és kinézett rajta, feltekintett az égre. A Hold sejtelmesen szórta a sugarait a kúria kertjére. De az égbolt üresen tekintett vissza rá. Nem lépett el az ablaktól, továbbra is ott állt és nézett kifelé. Egy ideges borzongás futott végig az egész testén, tudta, hogy ez semmi jót nem jelent. Elgondolkodott. Lányaira gondolt és a férjére. Vajon most mit csinálnak? Mit gondolhatnak róla? Tim Night biztosan telebeszélte a fejét minden rosszal vele kapcsolatban. Hirtelen összerezzent, mert az aszalton heverő készülékből, Apód, nyekergős és kétségbeesett hangja hallatszott.

-Katalin! Jelentkezz, itt Apód! Bajban vagyunk!

Lassan lépdelt az asztalhoz, lomha mozdulattal vette fel, s lassú, monoton hangon szólt bele a készülékbe. Pedig nagyon egyszerű volt a használata. A készülék lapos volt, átlátszó, elfért a tenyérben, hasonlított egy cdl monitorhoz, de annál sokkal kisebb. Felvétele is egyszerű volt, csak egy zöld gombot kellett a felületén elhúzni. Elhúzta a gombot, s azonnal meglátta Apódot, de ahogy meglátta, majdnem el is dobta a készüléket. Nem Apód riadt képétől ijedt meg, hanem a mögötte látszódó másik anyahajótól. Drakonidák száguldottak a másik hajó mellett. Összeszedte magát, s válaszolt a hívásra. Ahogy megszólalt, lánya Tim karjába ájult.

-Apód, itt Katalin! Mi a baj? – pedig jól tudta, miért hívja a gyíklények vezetője.

- Baj van! Azonnal szólj Arnoldnak. Későn vettük észre, hogy követnek minket. Nyomunkban egy csatahajó!

- Láttam. Rosszul vagyok tőle, már most! Ha ezek itt vannak, rosszabbak lesznek a vírusnál, amit ránk szabadítottatok.

-Muszáj épp most a múltat feszegetni?

- Ó, nem! Egyáltalán nem!

- Hagyjuk is. Mikor értek ide?

- Percek kérdése. Remélhetőleg, ha barátaink is úgy akarják..

Ezek után sistergés hallatszott, a monitor elsötétül, és csak a néma csend maradt utána. Álltak egymás mellett szótlanul, lehajtott fejjel. Nem mertek egymásra nézni. Még Évára sem. Kivéve Maryt. Megvető pillantásokat vetett a lányra, száján gúnyos mosoly jelent meg.

9.

Nem egészen emlékezett rá, hogy mi történt vele az elmúlt percek során, csupán annyira, hogy hallotta az anyja hangját, aki Apóddal, az undok lénnyel folytatott eszmecserét. Arra nem, hogy kerül Tim karjaiba. Tim az ölében tartotta a fejét, körbetekintett, senki sem figyelt rá, mindenki másfelé tekintett Kivéve Timet. Riadt tekintettel nézett rá. Éva feleszmélt a kábulatból, körbenézett. Nem látott mást, csak meghökkent, riadt tekinteteteket . A termet a némaság ölelte körül. Egyvalakit nem látott a teremben. Mary-t. Apját és a nővérét nézte. Ők sem voltak másként, mint a többiek. Tátott szájjal nézték az elsötétült monitort. Nem szólt róla senkinek. Nagyot nyelt és akadozva megszólalt.

-Mi.. mi.... volt ez az egész?

Tim nehezen, de összeszedte magát és igyekezett összefoglalni a látottakat és a hallottakat.

-Amit a monitoron láttunk az egy behatolás, az engedélyünk nélkül. Az egyik illegális behatolónk, rég nem látott kedves barátunk, Apód. A háttérben úgynevezett Drakonidák voltak láthatók. Csatahajók, s nagyobb baj, hogy ők is itt vannak, mint az, hogy Apód újból színre lépett. Apódnak sem igazán örülök, de a csatahajóknak egyáltalán nem lenne szabad belépniük a Földre. Ki vannak tiltva. Nemcsak a Földről, hanem más bolygók légteréből is.

-Aha. Kösz a felvilágosítást. Most már csupán egy dolgot magyarázz meg nekem. Hogy az anyámnak, mi a jó franc köze van Apódhoz és ehhez az egészhez?

Senki sem szólat meg, mert mindenkit éppúgy megdöbbentett a beszélgetés, mint Évát.

-Rosszul hallottuk mind.

-Frászt! Mind jól hallottuk... az anyám volt a vonalban.

Az apja odalépett hozzá és átölelte.

-Anyád, a nagyanyáddal egyetemben titokzatos volt. Mindkettőjüknek csak titokból állt az élete. Mindazt már mondtam, hogy a szigeten, ahol voltunk, igen furcsa dolgokat meséltek az anyádról.

-Amit már megmondtam már akkor is, hogy nem hiszem el.

Éva gondolkodóba esett.

-Te, apa. Mit szólnál ahhoz, hogy felmenjünk a felszínre és megnézzük a régi házunkat. Hátha találunk valami magyarázatot mindenre.

-Ha, Tim belegyezik.... megmondom az őszintét, én nagyon jól érzem itt magam. Valahogy nem kívánkozok a felszínre, és megnézzem mindaz, ami az egykori életemből maradt.

Tim nem szólt semmit. Csak Hol Évára, hol az apjára nézet.

-Remek. Akkor majd én egyedül felmegyek és megnézem a házunkat. Ha már rátok nem számíthatok. Őt már meg sem merem kérdezni.- bökött az állával a testvére felé. – Pedig rátok igazán számítottam.

-Hol vannak nagyanyád naplói?

-Biztos helyen. És ott is maradnak.

Kiviharzott az ajtón, apja és a nővére utána. Így lemaradtak egy feltett fontos kérdésről. Attila előrébb lépett, és kérdezett.

-Csak két kérdésre válaszolj, Tim. Az egyik, hogy most mi lesz? A másik, hogy ki az az Armand?

Tim nem fordult meg. Háttal állt mindenkinek, a szemét szorosan az ajtóra szegezte.

-Fel kell vennünk a kapcsolatot Alfával. Aztán kinyomozni, hogy kerültek ide Apód és a pereputty. Aztán meglátjuk, hogy mi lesz. Engem is aggaszt, hogy hallottuk Katalint beszélni Apóddal. Senki se kérdezze meg, hogy mi ez az egész, mert nem tudok rá válaszolni. De ha az, amire gondolok, a legrosszabb rémálom válik valóra. Azt pedig nem akarom. Az illető, akiről szó volt Armand Menzel. Idióta német. Isten mentsen meg tőle, egy ízig, vérig gonosz ember. Hatalmi elit fő vezetője. Az egész világot behálózó szervezeté... még a nagymester felett áll, a nagymesternek is jelentenie kell, beszámolnia a lépéseiről. Nélküle nincs lépés, egy filantróp, spekuláns. Maga az ördög.

-Remek kilátások. Talán volt valami nagyszabású gonosz terve, hogy így beszélsz róla?

-Volt. Jóval azelőtt még, hogy titeket és Évát megismertem volna. Akkor sikerült megállítani. Jobban mondva, Apód és Ursa által ránk bocsájtott vírus tette tönkre a jól kidolgozott tervét.

- Megkérdezhetem mi volt az? Persze, ha nem titok, mert ha az...

- Nem, nem titok. Ha az a borzalmas terve valóra vált volna, akkor nem ismertelek volna meg titeket, és most nem ülnénk itt. Emlékeztek Éva nagyanyjának naplóira? – bólintottak. – Abból viszont jól ismerünk két szót. Illuminátusok és az újvilágrend. – hallgattak és nem szóltak semmit. – Armandnak volt egy gonosz terve és egy még gonoszabb álma. A hatalmi elittel meg akarták szerezni az egész világ feletti uralmat. Armandnak Európára fájt a foga. Úgy tervezték, hogy minden az övék lesz, a média, az oktatás, a bankok, a pénzkibocsájtó helyek. Egységes pénzeszközöket akartak bevezetni, és még azt is, hogy egységes vallás legyen. Hamis hírekkel rettegésben tartani az emberiséget, aminek az lett volna a következménye, hogy az emberek tömegesen vándorolni kezdtek volna a Földön. Armand úgy tervezte, hogy Európa szerte polgárháborúkat robbant ki, majd jöhet a harmadik világégés- felnézett, a fiatalok megkövült tekintettel hallgatták – De az idegenek beleköptek a levesébe. S itt még nem a vírusról van szó, és nem is Apódékról. Hogy melyik faj volt, nem tudni. Miután a kedélyek lecsillapodtak, ismét felvetette az ötletet, de jött Apód és Ursa és ismét beleköptek a levesébe. Úgy látszik, túlélte a vírust, és ismét valami terven töri a fejét.

- Szép kilátások.

- Azok. S ne igazolódjon be a gyanúm.

-Mire gondolsz?

Tim megvonta a vállát.

-Nem tudom.

- Akkor csupán egy dolgot árulj el. Éva anyjának ehhez mi köze?

-Semmi. Az égvilágon semmi. Mind rosszul hallottuk.

Felállt és az ajtó irányába halad. Attila utána kiálltot.

-Hazudsz. Igenis tudod, mi folyik itt, és azt is jól tudod, hogy Katalinnak mi köze mindenhez.

Tim ránézett, de semmit sem mondott. Kiment az ajtón.

-Hazudik. De rá fogok arra jönni, hogy mit titkol. Olyan érzésem van, hogy igenis jól tudja, ki is valójában Katalin.

10.

Anya és fia egymástól néhány méterre állt, miután a semmiből előbukkant a kúria. Egy percig mozdulatlanul álltak, a fejüket felkapva feltekintettek az égre, majd a kúria udvarára néztek. A házból egy jól öltözött, csinos nő rohant ki, az égből pedig egy repülőcsészealj ereszkedett le. A másik szerkesztenek, mely követte azt, ami épp leszállt, nyoma sem volt. Egy közeli bokorban bújtak meg, és onnan nézték a jelenetet. A szerkezet a nő előtt landolt. Percekkel később az ajtaja kinyílott, és két, furcsa kinézetű idegen lény lépett ki rajta, és kezet fogtak a nővel. István száját egy halk kiálltás hagyta el. Valahonnan a mélyről, feltört egy emlék. Egy emlék, egy furcsa beszélgetésről, és a beszélgetést lefolytatott személyekről. Az egyik illetőt felismerte. A nő volt az, aki különös, furcsa, pörgős nyelven beszélt valakivel. S az a valaki a nő előtt áll. István megszorította az anyja karját.

-Anya, emlékszel, mikor elkaptál? –nő bólintott. –S arra is, amiről beszéltem? – a nő ismét bólintott – Én akkor e nőt, és azt a furcsa, hüllőszerű lényt láttam odabent a kúriában. Az ő kettőjük beszélgetését hallgattam ki.

István látta, hogy az anyja megborzong. Mikor megszólalt, hangja gyenge volt.

-Ne is emlékeztess rá. Már bánom, hogy idáig eljöttem veled. Jobb lett volna, ha visszarángatlak. Most már belátom, hogy igazat mondtál. Mindig is igazat mondtál.

-Hazudtam én valaha is?

-Jaj, Fiam, hagyjuk!

-Szerintem is. Inkább figyeljünk, anya.

A két idegen, és a nő a kézfogás után beindult a kúriába. István újfent megbökte az anyját és a másik három után ment. Mire az anyja észbekapott, a fia már az ablakon keresztül leseskedett befelé. Első nézésre kihaltnak tűnt odabent minden. Fiú számára az ismerős, hanyag környezetet mutatta, az anyja a fejét csóválta a sok kosz és rendetlenség látán. István nagyot csípett az anyja karjába.

-Au!

-Oda nézz! Ott vannak!

Odabent a kosz, és a sok pókhálók között ott álltak ők. A két lény és a nő. Háttal álltak a befelé bámészkodóknak. Kivéve a nőt. Helga, István anyja most látta igazán jól a két lényt. Az emberforma szerű lény, nála még az elmegy kategóriába tartozott, igazából most figyelmen kívül is hagyta, de a másik, az undormány volt számára. Apód farka, mely a szervezettel vívott harcok során számtalanszor elhagyott, és újra nőtt, most pöckösen állt. Kézmozdulataiból ítélve a nő hevesen magyarázott valamit a két lény számára.

-Bár hallanánk, miről beszélnek!- szólt halkan Helga.

- Ennek semmi akadálya.

István letérdelt, egy kicsit matatott a lombok közt, és hamarosan egy kisebb csavarhúzót tartott a kezében. Helga felszisszent, de nem szólt semmit. Hagyta, hogy a fia tegye azt, amit napi szinten tesz e helyen éjszakánként. István magabiztosan mozgott, és magabiztosan nyitotta ki az ablakot. De csak annyira, amennyire számukra fontos volt, hogy mindent jól halljanak.

-... vagy talán nem meséltél el mindent Ursa számára? – kiabált a nő.

-Mit kellett volna nekem elmondania Apódnak?

-Hogy pár napja vagy hete itt járt nálam, és mindent elmondtam a szervezetről, Tim Night-ról, Alec Prestonról, Eric Mortonról, és mindazokról, kik a szigeten voltak, túlélték, és jelenleg a szervezet védelmét élvezik. Főleg a lányomról...

-Ugyan nem! Nem mondott nekem semmit! Apód!

-Jól van má... most mit vagy úgy oda, Ursa? Nem tartottam fontosnak.

-Mit? Hogy hetekkel ezelőtt itt jártál a Földön, és beszéltél Katalinnal? Nem erről volt szó!

-És akkor mi van? Itt jártam és kész. Nem lehetne a lényegre térni?

-Miért? Sietsz valahova, Apód?

-Nem.

-Pedig azt hittem! Vagy azt hiszed, hogy lekésed a következő repülőcsészealj járatot?

-Most ezen nevetnem kellene, Katalin?

-Elhiszed, Apód, hogy öt éve nincs vicces kedvem?

Apód hallgatott.

-Akkor jó.

Katalin egy lépést tett a lények felé, felemelte a bal kezét. Anya és fia nagyon jól látta a nő karján feltűnő rajzot, annak ellenére, hogy a két lény takarta. Halkan felnyögtek, mert mindkeketten jól tudták mit ábrázol a jel. Piramis és a titokzatos, minden látó szem. Helga jól látta, hogy a két lény arcán halálos rémület ül ki.

-Akkor jó. Fő cél, hogy már a renden belül gyakorolt, saját uralmi rendszerünket kiterjesszük az egész világra.

-Mint már mondtam, anno is, hogy elment az eszetek. A legmélyebb titkaitokat akarjátok az emberekre kényszeríteni?

-Az Arkánumot?

-Azt- vágta rá Apód.

-Kivételesen egyetértek, Apóddal. Elment a maradék eszetek.

Katalin szúrós tekintettel nézett farkasszemet mindkét lénnyel.

-Nem, nem ment el az eszünk, enyém pedig kiváltkép nem. És ti is részt fogtok venni. Apód mikor itt járt, ígértet tett. Nos, azt a kis hülyét, akit anyám idióta verse által feléledt, amit James mondott el. Eric Mortonról van szó. Aztán ott van még Mary is.

-Már megbocsáss Katalin, de én úgy tudom, hogy Mary folyamatosan jelent Armandnak.

-Te ezt honnan tudod, Apód?

-Nem vagyok már az, aki ezelőtt húsz vagy épp öt évvel ezelőtt volt. Ahogy, ti földi lények mondanátok; van gógyi. Úgyhogy, mostantól nem csak te szabod a feltételeket Katalin, hanem mi is. Tim Night és a lányod?

- Valóban? Hát erre majd különösképp oda fogok figyelni. Mary folyamatosan jelent Armand részére, nem úgymint Eric. Eddig még nem jelentkezett.

István négykézláb állt és elindult a bejárati ajtó felé. Az anyja megfogta az egyik lábát, s súgva kérdezte.

-Hova mész?

-Be. Jössz, anya?

Helga elindult a fia után. István óvatosan fogta meg a kilincset, s óvatosan, lassan nyitotta ki. De csak annyira, hogy mindketten beférjenek. István megfogta az anyja kezét, és lassan húzta maga után. Egyre közelebbről hallották a kiszűrődő beszélgetést. Az ajtó félig nyitva volt, és ők mögötte álltak. A fiú picit arrébb lépet és benézett a félig nyitott ajtón. Ők hárman még mindig úgy álltak, ahogy az ablakból látták.

-Az a kis ficsúr, teljesen behálózta a lányomat. Meg a többit is. Valahogy tönkre kell tenni őket, az szerveztet... itt az idő, hogy lépjünk. Csak hogy, kellene hozzá Eric meg a lány.

A két lény egymásra nézett. Ursa szólalt meg.

-Mintha már egyszer ezt meg akartuk volna tenni. Mondjuk úgy öt évvel ezelőtt a vírus által. Csak egyesek beleköptek a levesünkbe, pár idióta napló által. Ugye nincs több belőlük?

-Honnan a francból tudjam? Merem remélni, hogy nem. Most nem fogjuk elbaltázni, most nem. Az egész világ a miénk lesz. Nincs újabb napló, melyet az anyám írt, Hilda sincs, hogy újabb versbe öntött jóslatokkal rémisztgessen minket. Tim Night és a bagázs nem áll az utunkba, félre söpörjük őket, és minden a mink lesz. Ki kell dolgozni egy módszert, ahogy majd az emberek agyát átmossuk világszerte, a médián keresztül ömlesszük rájuk a maszlagot, s szépen sorban bekebelezzük őket, s mindenki ugrik a szavainkra. Minden egységes lesz. Még a fizető eszköz is.

-Aha. Ez mind szép és jó. És még is hogy gondoltad? Csettintesz az ujjaddal és közel 4-5milliárd ember, akik életben maradt a vírus után, majd a lábaid elé borul? Hányan is haltak meg? Megközelítőleg 3 milliárdan? Rosszabb statisztikai adat a spanyolnátha, a madárinfulenza, vagy a koronavírus után.

-Hogy te miket nem tudsz, Ursa.

-Tudok mondani ennél cifrábbat is neked, Katalin. Ám, legyen, ahogy akarod. Ide kell hívom Lexent is-Katalin bólintott – Rendben, hívom őt.

Ursa egy szemüveget vett elő. Semmi furcsaság nem volt benne, egészen addig, míg a keret egyik szárán valamit pötyögtetni kezdett, és az üvegen számok és betük halmaz jelent meg. Percekkel később halmazok eltűntek, és Ursa levette a szemüveget.

-Hamarosan érkezni fog.

-Mi ez?

-Ez? Kérlek alássan, Katalin egy újfajta számítógép vagy okostelefon. Hívd, ahogy akarod. Én terveztem. Szuper gyors, szuper jó. Lekörözi a most használt okoseszközöket, itt a Földön. Ha az emberiség megéri, ezt fogja használni, s semmi más eszközre nem lesz többé szüksége.

-Értem- Katalin már nem igazán izgatta a dolog, gondolkodott. Valami eszébe jutott- mondjátok? A csatahajó, amely követett titeket, hova lett?

Mielőtt Apód válaszolni tudott volna a kérdésre, a fejét hirtelen az ajtó irányába fordította. Így tett a másik kettő is. Valami neszt, majd huppanást hallottak. Lassú léptekkel elindultak az ajtó irányába. István szíve a torkában dobogott. Elcsúszott és elhasalt. Anya keze remegett, mindketten hallották, hogy azok odabent elhallgattak, majd lassú csoszogással valaki megindult bent. Helga remegő kézzel fogta meg a fia lábát, és igyekezett kifelé húznia az épületből. A bejárati ajtónál jártak, mikor azok hárman meglátták őket. Istvánnak nagy lelkierő kellett ahhoz, hogy talpra álljon. Anyja átkarolta és szaladni kezdtek egészen hazáig. De amazok nem tettek semmit.

Visszamentek a kúriába és várták Lexen megérkezését.