1.

Leereszkedtek sorban a csapóajtóhoz rögzített létrán, utoljára ők hárman, lassan haladtak előre, igyekeztek lemaradni a többiektől. Az egyik oszlopnál megálltak, megvárták, míg a többiek léptei elhalnak, majd Erik a többiek felé fordult, de mielőtt bármit is szólhatott volna, Norbi szólásra emelte a kezét.

-Bocs, látom mondani, akarnál valamit, de tudnotok kell valamiről- szóltak semmit, csak néztek rá-, amikor utánatok jöttem, valaki utánam jött és a házig követett.

-Ha nem tévedek, egy személyről beszélünk. – vágott közbe Erik.

-Pontosan. A vénasszony ismerősnek tűnt, mikor megálltam és hátra fordultam és a pillantásunk összetalálkozott. Ott volt velünk a szigeten.

Éva feszülten figyelte a fiút. A kérdés hirtelen robbant ki belőle, már rég szerette volna megtudni, mi is az az oly sokszor emlegetett titokzatos sziget.

-Sziget? Most már valaki igazán elmondhatná, hogy hol van és mi is az valójában.

Erik gyorsan visszakérdezett, nem foglalkozott Évával.

-Egy személyre gondolunk és e személynek a sziluettjét láttuk és ismertük fel.

Bólintottak.

-Akár tetszik, akár nem, nekem volt igazam mindvégig. – mondta ki halkan Éva.

-És mi, mindig igazat adtunk neked- helyeselt Erik – legalábbis én biztosan.

Norbi kérdően nézett rájuk. Erik szólalt meg, és vázolta a fiúnak azt, amit Éva már egy ideje hangoztat. A fiú helyeslően bólogatott.

-Én is így gondolom.

-Mit tegyünk? –kérdezte a lány.

- Valami tervet kellene kieszelünk a vénasszony becserkészéshez – tanácsolta Erik.

Norbert és Éva helyeslően a bólogatott. Éva némi töprengés után megszólalt.

-Még jóval azelőtt, hogy megtudtam, hogy a drága nagyanyám milyen örökséget hagyott rám osztályrészül, és a vírus pusztításáról ne is beszélve, az utcánk végén nyílt egy pizzéria. Utána nézek, hogy most működik-e, ha igen, elmehetnénk oda mi hárman és megbeszélhetnék Hilda becserkészését.

A két fiú helyeslően bólogatott.

-Szerintem menjünk utánuk, mielőtt feltűnne, hogy lemaradtunk- kérte Erik őket.

Elindultak a vezérlő irányába, de percenként hátra tekintettek, mert úgy érezték, valaki lesi őket.

2

A vezérlőbe a többiek türelmetlenül várták Tim és a többiek megérkezését. De a legtürelmetlenebb a kisfiú volt. Attila és Gábor fel- alá járkált és percenként az ajtóra tekintettek, ami csak nem akart kinyílni. A másodpercek csak teltek és teltek, de semmi sem történt. Jó negyedóra telt el, amikor is mozgolódás hallatszott az ajtó előtt. Valami hatalmasat puffant és szitkozódás is behallatszott. Senkinek sem kellett tippelnie ahhoz, hogy rájöjjön, ki tartózkodik odakint. Tim Night szokásához híven elhasalt. Halk nevetés hallatszott odakintről, majd kinyílt az ajtó és Tim dühös képpel berontott a vezérlőbe.

-Mi történt?

James előrelépett.

-Mint azt már a telefonba is mondtam, hogy valaki behatolt a rendszerünkbe, nem Ursáék, hanem egy kisfiú, aki mindenáron veled akar beszélni.

-Szóval nem szedtétek ki belőle, hogyan sikerült feltörnie a jól felépített biztonsági rendszerünket?

-Nem. Mert ezt inkább rád bízzuk.

Tim beült a székbe a billentyűn megnyomott egy gombot és a monitoron feltűnt az idegesnek tűnő István. Ekkor osontak be a többiek. Úgy látszik senkinek sem tűnt fel, hogy egy kissé lemaradtak. Tim ránézett a fiúra, és a szíve egyből meglágyult, pedig igen dühös volt rá. István arcáról valami rosszat lehetet leolvasni, nem véletlen, hogy meg akarta találni őt. Igazából tippelnie sem kellett, tudta, hogy kikről lesz szó. A fiú hangja riadt volt, mikor megszólalt.

-Maga Tim Night?

-Én vagyok! Te keresel olyan nagyon?

-Igen. Ne haragudjon rám, de muszáj beszélnem magával. Mindent megtettem, hogy önre és a szervezetre találjak.- a teremben érezni lehetett a feszültséget, senki sem szólalt meg, a fiút hallgatták- tudja, mióta túléltük azt a vírust, én megszállott lettem, kerestem - kutattam, mert gyanússá vált egy- két dolog ezzel a vírussal kapcsolatban. Valamint, igen furcsa dolgok történtek az elmúlt öt év alatt.

-Furcsa dologok?- kérdezett vissza idegesen Tim.

- A kúriánál..

-Kúria? Miféle kúria?

- Itt a szőlősöktől nem messze áll egy kúria. Régóta üresen állt, de az utóbbi időben elég furcsa dolgok történtek ott és megnőtt a forgalom- értetlenül néztek egymásra- furcsa égi jelenségek, és most napokkal ezelőtt ott jártam és egy igen furcsa dolognak voltam a tanúja. Bejutottam az épületbe, és egy ember, egy nő volt ott és egy idegen lény, aki úgy nézett ki, mint egy hüllő, mint egy gyík.

Egyszerre kiáltottak fel.

-Apód!

-Tessék?

-Semmi. Folytasd.

-Meglepődtem, mert a hüllő emberi hangon beszélt, majd átváltottak egy igen furcsa nyelvre, és amiről beszéltek, én attól lehidaltam. Az emberiségről volt szó, Európa lakosairól, és arról, hogy leigázzák az emberiséget, kiirtják őket és a maradékot egységes államba hajtva, rabszolgasorsba juttatva éljenek a felügyeletük alatt. Így létrehozva az új világrendet.

Nagyot nyeltek.

-És én hogy kerültem a képbe? – tudakolta kíváncsian Tim.

- Valamiféle szigetről is szó volt, hogy odavitték azokat, akik a szervezet számára fontosak és életben kellett, hogy maradjanak- Éva minden figyelmét a fiúra összpontosította. Feszülten állt Norbi mellett, aki a karját fogta és igyekezett nyugtani – így esett szó magáról, Alec nem tudom kiről és Erik Mortonról, papról és a tudósról- mindenki a fiúra szegezte a tekintetét, onnan a papra, majd Erikre. Mindhárman zavarodottan néztek rá a többiekre- Mary? Talán ilyen nevű lányról is szó volt, aki jelent annak az asszonynak, aki az idegen lénnyel társalgott. Szóba került a maga kapcsolata annak a nőnek a lányával is.

-Nem emlékszel a nő nevére?

- Talán; Katalin?

Éva felkiáltott.

-Az anyám?

Senki sem válaszolt.

-Valami olyasmiről is szó volt, hogy Erik vagy ki, felesküdött nekik és tagjukká vált.

Erik nagyot nyelt és igyekezett tagadni.

-Nem. Ez nem igaz. Én meg az a népség? Ugyan már. Te sem hiszed el Tim, amit Katalin állít.

- Minek vagy kinek, vagy a tagja, amihez az anyámnak is köze van?- kérdezte Éva most már egyre türelmetlenül.

-Semminek. Nem vagyok tagja semminek, kiváltképp annak a szervezetnek.

-Miről beszélsz, Erik? Azt ne mondd, hogy annak szervezetnek vagy a tagja, kik öt évvel a vírus pusztítása után itt voltak és be akartak szervezni? A hatalmi elitnek?

-Értsd már meg, Éva, hogy semminek sem vagyok tagja. Kémje meg pláne nem.

-Senki sem beszélt olyat, hogy te jelentgetnél valakinek, pláne nem Katalinnak. Az Mary. Ha egyáltalán Katalin igazat beszélt Apódnak. Higgadjunk le. Majd erre is sor kerül- nem feszenggette tovább a dolgot, Tim. - Kezdem érteni. Csupán annyit árulj el nekünk még, hogy jutottál be a rendszerünkbe?

-Kutattam maga után. Nehéz volt, de sikerült. Anonim blogbegyezést találtam a szervezetről- ismét összenéztek-, de nem adtam fel és tovább kutattam. Végül beugrott, hogy anyu tudta nélkül az egyik osztálytársammal régebben rendeltem egy játékot, amivel sohasem játszottam. Illuminati. Ez a neve. Nehéz volt, de sikerült bejutnom a rendszerükbe. Olyan érzésem volt, mintha valaki szándékosan irányított volna.

-Illuminati? Az meg mi? – kérdezte Gábor.

Éva szinte kiabálva válaszolt.

-Ha jól emlékszem, akkor egy kártyajáték - azután higgadtabban folytatta- Steve Jackon alkotta meg, azt hiszem a nyolcvanas évek elején és a kilencvenes években bővítették a kártyákat. A játék célja az, hogy a játékos megszerezze a világ feletti hatalmat. Különböző események látszódnak a kártyákon és egyes összeesküvési – elméletek szerint, vannak olyan rajzok, amik a valóságban is megtörténtek vagy meg fognak történni. Úgy hiszem, vannak az irányítók, akiknek az a feladta, hogy bemutassák, milyen módon tudnak minket kontrollálni. Azt hiszem, társasjátékban is létezik. Úgy emlékszem, New World Order volt a neve. Szerettem volna egy ilyen társasjátékot, de sosem kaptam meg. Most pedig, nem is vágyom rá.

-Vagyis az Új világrend- fordította le azonnal Gábor. – És milyen eseményt vázolnak fel a kártyák? Kik azok az irányítók?

Éva elmosolyodott.

-Pedig ismered őket.

-Én?

-Te. Mivel öt évvel ezelőtt volt hozzájuk szerencséd.

-Nekem?

-Neked hát! A hatalmi elitről, a háttérhatalomról van szó.

-Ó. De a kártyák...

István gyorsan válaszolt.

-Például szeptember 11. Négyéves voltam, de anyu sokat mesélt róla. Órák hosszat játszottam vele, és mire felértem volna a piramis tetejére, bejutottam a maguk rendszerébe.

-Piramis? – kérdezett vissza Éva. Pedig jól tudta, mit fog válaszolni a fiú.

-Piramis a szemmel.

-Illuminátusok jelképe. Ha emlékeim nem csalnak, az első naplóban szerepelt e rajz.

-Pontosan. Jól emlékszel, Attila.

-Most mi legyen? – kérdezte a fiú.

Tim mély levegőt vett.

-Ide kellene jönnöd.

-Az anyámmal? Ugyanis ő is ott volt velem a kúriánál. Apropó. Mikor az anyámmal mentem oda, láttunk valamit. Egy hatalmas ufó követett minket, aztán eltűnt. De hova és merre ment azt nem tudom.

-Ufó? – kérdezett vissza James.

-Valószínű, hogy a hadihajót látták. Bejutottál a rendszerbe, ez alapján könnyen meg fogtok találni minket. Mindenképp ide kell jönnötök, nem maradhattok ott. Valaki, valahonnan irányított, és fontos volt számára, hogy bejuss a rendszerbe és megtalálj minket.

-Az anyám?

-Nem. Ő pontosan tudja, hogy vagyunk, volt itt, itt lakott. Játszva bejut a halastavak irányából is. Drakonidák akarják ily módon felvenni a kapcsolatot. Ha sikerül nekik, isten hozta őket köztünk. Induljatok el az anyáddal minél előbb. James. Azonnal lépj kapcsolatba Alfával.

-Máris. És mi lesz Maryvel?

-Maryvel? Ja... most nem érek ezzel foglalkozni. És különben is, nem hiszek Katalinnak.

Tim bontotta az összeköttetést, és abban a pillanatban lépett ki a rendszerből a Drakonidák vezetője Katalinnal együtt.

4.

A bolygón nyugodalom volt. Csend honolt mindenhol. És ebben a csendben pihent a szobájában Alfa az Androméda tanács vezetője. Alfa szerette a csendet, megnyugvást jelentet a lelkének és ilyenkor tudott gondolkodni és elmenekülni a problémák elől. Alfa nem szerette, ha e csendben megzavarják, de most ez történt. Öt éve nem használt készülék megreccsent és egy rég nem hallott kedves hang hallatszott. Először halkan, Alfa körbetekintett, úgy vélte, valaki belopakodott a szobájába, és fél megzavarni őt. De senkit sem látott, míg a hang egyre erőteljesebbé vált és a vezető felpattant a székből, ami egyből el is dőlt.

-James! Kedves barátom, rég hallottam felőled. Hogy vannak a többiek és az én kedves bolygóm, a Föld?

James hallgatott. Annyira szeretet volna, ha hallja Alfa hangját, de most, hogy végre sikerült kapcsolatba lépnie a vezetővel, megtorpant. Alfa egy pillanatra megijedt, hogy az összeköttetés megszakadt, hogy ütögetni kezdte a szerkezetet. Percekkel később nemcsak James hangja tért vissza, hanem a rég nem látott barátja is megjelent a monitoron.

-Ó! Kedves barátom, úgy hittem megszakadt a kapcsolat.

-Nem. Azért kerestelek, Alfa, ennyi idő eltelte után, mert újfent akadály lépett fel a számodra oly kedves bolygódon – a vezető visszatartotta a levegőt, úgy figyelt a barátjára – újra színre lépett Katalin az undok lényekkel- Alfa még nagyobbat nyelt- valamire nagyon készülnek, fogtunk is egy adást, közte és Apód közt, félő, hogy a régi nótát fújják. Azért következtetünk erre, mert egy embergyerek bejutott a rendszerünkbe, egy rég elfeledett játék keretében és beszámolt egy igen különleges dologról- James itt részletesen kifejtette a fiú elmondását, majd rátért a következőre-, ha ez még nem lenne elég, megjelentek a színen a Drakonidák.

Alfa elsápadt a hallottaktól.

-Te jó ég! Mindez nagyon rossz hír, de a Drakonidák megjelenését nem tudom hova tenni. Milyen játékról beszélsz?

-Mi sem. Egy számítógépes játékról van szó, egy kártyajátékról. Ha jól értettem Évát, társasjátékban is létezik. A neve: Illuminatit. A cél, megszerezni a hatalmat a világ felett, hogy kialakítsák...

-Az új világrendet. Mint azt jól tudjuk, hogy a beépülés a mesterségük, mindenhol ott vannak és akkor is ott voltak. Ne bízz senkiben, mert sosem tudhatod, hogy nem e beépített Illuminátus. Hildának és Rózsának igaza volt.

-Alfa, kérlek, ne célozgass semmire.

-Nem célozgatok semmire, csak az igazat mondom.

-Pedig úgy jött le!

-Szólok a lányomnak. Mondd meg Tim-nek, hamarosan érkezem.

Alfa bontotta a vonalat, majd megnyomott egy gombot a készülék mellett. Másodpercekkel később a lánya, Aha új siklott be, mint egy mesebeli tündér.

-Hívattál, apám?

-Igen, lányom. Sajnos hosszú idő után, ismét baj történik a Földön. Oda kell mennünk. Hívd össze a csapatot, és útnak indulunk a Földre. Útközben mindent elmondok.

Órákkal később hitpersebességgel száguldottak a Föld irányába, elhagyva Kúpier övet, a Plútot, a Napot, végül elérték a Föld peremét, haladva céljuk felé. Beérve a Föld légkörébe tettek egy éles kanyart, és pályára álltak, álcaként felhőformát vontak maguk köré, úgy indultak ismét útra Magyarország felé.

Éjszaka volt, mindenhol csend honolt. Éva a tavaknál bóklászolt egyedül. Igyekezett rendet tenni a fejében. A háznál tett látogatás óta, valami igazán különöset érzett a lelkében, nem tudta mi lehet az. Egyet tudott csupán, hogy a tudós elragadtatta. Minden téren. Vágyott arra, éppúgy, mint Timnél, hogy keresse a társaságát. De ez a vágyakozás a fiú után, mégis más. Könnyes szemmel felnézett az égre. Az égre, ahova mindig is vágyott, a csillagok közé, a csillagok közé, amelyek most gyönyörűen ragyogtak odafent. Rég elfelejtett gondolatok. Öt éve nem gondolt a halálra, a megváltó édes halálra. Tizenkét évvel ezelőtt próbált véget vetni az életének, felvágta az ereit, de nem sikerült, majd pár évvel később fordult meg ismét a fejében az öngyilkosság gondolata. Miért jutott most ismét az eszébe, őmaga sem tudta volna megmondani. Hol az égre, hol pedig a vízre bámult, aminek a felszínén meg- megcsillant a Hold titokzatos fénye. A csillogó vízről a tekintetét ismét az égre emelet és kinézett magának egy csillagot. Egyszer valaki azt mondta, ha az égen kiválasztasz egy csillagot, bánatodat elmondhatod neki, meggyógyítja a lelkét az illetőnek. A kinézett csillag duzzadni kezdett, nőni, végül ismerős formát öltő hajóvá változott. Éva hátralépett, majdnem belegyalogolt az egyik tóba. A hajóból két ismerős alak lépett ki. Éva rohanni kezdett feléjük, nem foglalkozott nyálkás testükkel, megölelte őket.

-Hát ti? Hogy kerültök ide?

-James hívott engem. Felvázolta a problémát – Éva elkomorodott- látom, megviselt, mivel az anyád is érintett- gyorsan idejöttünk, hogy segítségre legyek a szervezetnek. Nem is tudtad, hogy jövünk?

-Valami rémlik. Annyira nem figyeltem Timre. Elkerülte a figyelmemet, hogy szóljanak neked. Tudod, Alfa, kint jártunk a felszínen, a háznál, a régi házunknál, kétszer is, és ott is történtek különleges dolgok - Éva egy szusz alatt beszámolt róla- aztán meg találtunk nagyanyám következő naplóját- Alfa belekarolt és úgy indultak el a pár lépésre lévő csapóajtóhoz- valamiről tudnod kell és kérlek, titeket ne nézzetek hülyének- ránézett a két lényre- Hilda nem halt meg, Hilda él és itt van köztünk, a nyomunkban jár.

Megálltak a csapóajtónál. Alfa és lánya nem nézett a lányra, és úgy mondták.

-Hát... hogy is mondjam... mi ezt már akkor sejtettük, mikor nem találtuk meg a testet. A törmelék nem temette maga alá, a kukacok pedig nem falhatták fel, az ellenség nem ölhette meg, hisz annak nagy visszhangja lett volna. Ha a három undok, törtető lényre gondolok.

-Akkor ezt, magyarázzátok meg Timnek is, ugyanis ő nem hiszi, és úgy gondolja...

-Hogy hazudol?

-Képzelődőm.

-Igyekszünk megmagyarázni neki, hogy Hilda nem halt meg.

Felnyitották a csapóajtót és Alfa felemelte Évát és beleugrott vele a mélyedésbe. Abban a pillanatban, ahogy a csapóajtó becsukódott mögöttük a Dunából kiemelkedett egy csatahajó. Fénycsóvája körbe pásztázta a terepet, majd ismét a víz alá merült.

5.

Ám boldogságuk nem tartott tovább pár percnél a viszontlátás örömére, mert az első kanyar után, valaki kivált a sötétből. Úgy toppant eléjük, mint egy látomás és aszott mutatóujját az érkezőkre emelte. Éva sikított a lények megkövülten néztek a látomásra, mert percekkel ezelőtt pont róla beszéltek, odafent a felszínen.

-Lám, csak lám a jómadarak. Látom, hogy a viszontlátás örömére megfagyott bennetek a vér, de biztosíthatom, nem lesz benne köszönet. Ott leszek, a nyomotokban járok, nem lesz, nyugtotok azt biztosítom. Öt éve is megmondtam, hogy a veszedelem a nyomtokban jár, és ez most sincs másként, a halál angyala a fejetek felett lebeg, gaz árulok élnek kőzetetek. Te, lány, jól vigyáz, hogy kiben bízol meg, mert valaki nem az igaz arcát mutatja feléd. De van valaki, kiben megbízhatsz, melletted áll és ő lesz az, ki örökre az életedhez kötődik majd.

Hilda, ahogy jött, úgy távozott, csak a megdöbbenés néma csendje maradt utána.

-Képzelődőm? – kérdezte Aha.

-Nem, Aha, nem képzelődsz! De, képzelődünk, miután beszéltünk róla, mint egy látomás, elénk toppant! – válaszolt egy kissé megzavarodva Éva- és a képzelődés közepette, megint megtalált engem a szövegével.

Alfa megfogta a lány kezét és húzni kezdte maga után. Éva most megborzongott a nyálkás érintésétől, ami hűvös volt, de nyugtató hatással bírt. Alfa ment előre, Éva és a lánya utána. Ment, ment előre, míg végül a vezérlő előtt álltak. Alfa mély levegőt vett, amit Éva most nagyon is érzett minden porcikáján keresztül. Az Andromeda tanács vezetője intelinges lénynek bizonyult. Bekopogott a csukott az ajtón. Nem sokáig kellett várni, hogy valaki kinyissa az ajtót. Éva a szemét forgatta, s nem sokáig kellett várnia, hogy megszólaljon.

-Á, nicsak, ki látogatott meg minket. Itt a kezdett és amint látom a végben, ott áll a végzet is – felvihogott az illető. Éva az idegtől Alfa hátát veregette. Így is toppon voltak az idegei Hilda felbukkanásától, a háta közepébe sem kívánta a fiú viccelődéseit.

-Örülök Gábor, hogy a felbukkanásunktól ilyen vicces kedved lett. Amint látom, a humorod a régi, már hiányoltam az elmúlt évek alatt. Beengednél végre?

- Hát hogyne. Fáradjon be a tisztelt vezérkar!

Alfa Éva és a lánya kíséretébe bevonult a vezérlőbe. Érkezésüket nem fogadta üdvrivalgás. Sőt. Elsőre senkinek sem tűnt fel az Androméda tanács vezetőjének megérkezése. A teremben tartózkodók egy térképet tanulmányoztak nagy odaadással. Gábornak többször kellett köhintenie, de erre sem reagáltak. Még egy próbát tett, majd hangosan kezdett el beszélni.

-Hé, pajtás! Megjött a mikulás!

Felkapták a fejüket. Tim arcán hatalmas mosoly jelent meg, erős kézszorítással köszöntötte a vezetőt.

-Alfa! Micsoda meglepetés! Tudtam, hogy jöttök, de azt nem gondoltam, hogy ilyen hamar.

-Igen, igyekeztünk ideérni, de a megérkezésben volt kellemes dolog, sőt meglepetés is.

-Igazán? És milyen meglepetésben volt részetek?

Éva megköszörülte a torkát.

-Olyanba, amiben nem hittél, és öt éve tagadod, és tagadod most is.

Tim értetlenül nézett rá.

-Ezt most nem értem!

Nem is kellett értenie. Mire Éva vagy Alfa kinyitotta volna a száját és válaszolni tudott volna a vezetőnek, az ajtó kivágódott és hatalmas sikítások, kiabálások közepette valaki bevonult közéjük. Egyedül csak négyen álltak szótlanul a vezérlő közepén. Valaki mellettük nagy koppanással elvágódott, és elterült a padlón. Az érkező körbetekintett, egyenként szemrevételezett mindenkit, majd egy valakin állapodott meg a tekintete. Az illető, zihálva vette a levegőt és folyt róla a víz, amint szembenézett az érkezővel. Nagy levegőt vett, majd szinte ordítva rákérdezett a nőre.

-Te? De hát te... meghaltál... öt éve meghaltál... ott maradtál a romok alatt!

Nem is számított másra, rímekbe szedve érkezett a válasz.

Azt hittétek, meghaltam,

Ott maradtam a romok alatt.

De életben maradtam, hogy

Hol voltam? Majd egyszer

Elmondom.

Jól tudom, hogy nem

Hitted, hogy élek, s látod?

Még is itt vagyok. De jól

Vigyázz, szépfiú.

A sorsod még nem teljesült

Be. Évek óta mondom neked,

Egyszer utolér a végzet, a kard

Továbbra is a fejed felett lebeg.

Áruló van ismét köztetek, de egy

Mégis a segítségetekre siet, jönnek,

Már itt vannak, és a szövetség újra

Megköttetik a Reptiliánok és az

Ember közt.

És ahogy jött, úgy távozott, csak a döbbenet némasága maradt utána. Nem sokáig. Hamarosan zűrzavartól lett hangos a helyiség. Tim zavarodottan nézett Évára, aki a vállát vonogatta és annyit mondott csak; én megmondtam. A zűrzavarnak Alfa vetett véget.

-Elég! – ordította el magát- nyugalom. Nyugodjon meg mindenki. Mi nem így akartuk elmondani, hogy a kotnyeles vénasszony még él. Évával odakint találkoztunk össze a halastavaknál, belépve a bázisra toppant elénk Hilda. Természetesen rímekbe szedett versikével köszöntött minket.

Éva elmondta.

-Ezt mondta! Ugye? Én megmondtam, hogy a banya nem halt meg, de te nem hittél nekem.

-Jól van! Most ess nekem, hogy mindvégig igazad volt. Mi az, hogy ne bízz bennem?

- Honnan tudjam? Mi vagyok én? Jós?

-Mit tudom én? Mondjuk a nagyanyád újonnan felfedezett könyvében.

-Ki se nyitottam még.

-Gratulálok! Érdemes volt kétszer is a felszínre menni, a házhoz, hogy ismét hallgass a fejedben a hangokra. Kutattunk- kerestünk, a napló megkerült, és még ki se nyitottad. Bezzeg öt éve, még tőlem is óvtad.

-Kuss!- ordított Timre Éva- az lehet, de érdekes dolgokat is találtunk, ha nem felejtetted el. Mondjuk egy mikrokamera? Érdemes választ nem kaptam tőled...

Alec előre lépett.

-Bocsánat, hogy megzavarom a családi perpatvart, csak kérdezni akarok valamit. Utána nyugodtan folytathatjátok, mintha itt sem lennénk- a két veszekedő szúrós tekintettel nézett a fiúra. Ha szemmel ölni lehetne, Alec Preston holtan esett volna össze. - akinek az árnyékát láttuk a háznál és megölte a nőt, maga Hilda volt?

Gábor előre lépett.

-Hogy? Holttest? Miféle holttest?

-Semmilyen!-válaszolta Éva kissé durva hangnemben, de nem nézett rá a fiúkra–, ami odakint történt, arról nem beszélünk, világos?

-Mint a nap – válaszolta Alec.

-De hát...

-Jajj, Gábor, hallgass már! Semmi sem történt odakint a házunknál. Az égvilágon semmi. Megtaláltam a romos házunkban a nagyanyám franc se tudja hányadik naplóját.

-Jojó! Már kérdezni se lehet?

Éva megfordult és kirontott a vezérlőből. Abban a pillanatban egyszer két dolog is történt. Mary telefonja megszólalt. A lány ránézett a kijelzőre, majd követve Évát, kirohant a helyiségből. És ahogy a lány távozott, megszólaltak a vészjelzők. Valaki vagy valakik, felnyitották a csapóajtót.

6

Éjfél körül járt az idő. A fiú egyedül ült a szobájában. Még egyszer végigfutotta a lapot, amire lejegyzetelte mindazt, amit Tim Nght mondott nekik, az útvonalat, merre menjenek, és hogy találnak rá a csapóajtóra. Összehajtotta a lapot, ránézett az órájára, búsan körülnézett a szobájában. Itt volt az idő, hogy anyjával útnak induljanak. Felvette a hátizsákot, beletette a lapot, és kinyitotta az ajtót. Anyja már ott állt és várta őt. Nem szóltak egymáshoz. A ház csendes volt. Lassú, óvatos léptekkel mentek le a lépcsőn, ki az ajtón és elindultak a Tolna irányába. Alig jártak a városban, néha – néha villant fel egy – egy autó fényszórója, vagy hallatszott a távolból dudaszó. Némát mentek a céljuk fel. miután elhagyták a várost, hirtelen szemerkélni kezdett az eső, pedig semmi jele sem volt annak, hogy eső lesz, majd szemerkélő eső ömleni kezdett. Ezen az éjszakán az eső tisztára most a város köveit.

Éjjel egy óra körül érték el Mözs határát, mikor is valami furcsa, búgó hangra lettek figyelmesek és az égre emelték a tekintetüket. Halk sikoly hagyta el a szájukat. Ugyan az a szerkezet lebegett a fejük felett, mint azon az éjszakán, mikor a kúriánál jártak. Nem gondolkodtak. Rohanni kezdtek a vasútállomás felé, és az a valami követte őket. Épphogy átjutottak a síneken, mikor hirtelen egy fényesség vette őket körül, és többre nem emlékeztek, mikor magukhoz tértek, a halastavaknál feküdtek, körülöttük, gyíkszerű, undorító lények álltak. Anya és fia araszolni kezdtek hátrafelé, de az egyik lény gyorsabb volt náluk, és a kezével a mellkasukon át visszanyomta őket a földre, és ott is tartotta a kezét, míg beszélt hozzájuk. Riadtan néztek az idegenekre. A lények Szemeik emberszerű és kék volt. Testüket rájuk simuló ruha fedte. Amelyik mellettük állt, megdöbbenésükre emberi hangon szólalt meg.

-Belénk nevelték, hogy sosem bízzunk az emberekben. Az ő hibájuk, a nagy galaktikus háború, és önözek. Mi már az emberek és más idegen fajok előtt is léteztünk a világegyetemben - monda az idegen nagyképűen-, de most, egy cél hajt minket. Minket és a szervezet tagjait. Hogy közösen és ismételten megállítsuk a hatalmi elitet , és ne sikerüljön az, amit már hosszú évek, vagy évtizedek óta terveznek. Kialakítani az új világrendet, egységes, vegyes államokat hozni létre stb, stb- Helga nagyot, nyelet, undorodva nézett rá a hozzájuk beszélő idegenre-, de most ti-mutatott rájuk – segíteni fogtok nekünk.

-Mi?- hökkent meg István.

-Igen ti, emberegyed. Úgy hozta a sors, hogy bíznunk kell bennetek. Nagy segítségemre voltál emberfiú. Segítettél rátalálni a szervezetre, és most, segítesz bejutni a bázisra.

-Én?

-Igen, te!

-Azt sem tudom, hol a lejárat! Csupán annyit tudtam kitotózni, hogy valahol itt, a tolnai halastavak környékén lehet- nyelt egy nagyot, hogy a hányingerét leküzdje a lény látványától.

Az idegen a fiút a kapucnijánál fogva felrántotta a földről, másik két idegen, az anyjával tette ugyanezt.

-Ne hazudj, ember! Végighallgattuk a beszélgetésedet Tim Night-tal. Ő mondta meg neked, merre kell jönni, hol a bejárat.

-De hát... hogyan?- hangja remegett a döbbenettől és a félelemtől, amit a lény váltott ki. Érintése hideg volt, és olyan érzést váltott ki Istvánból, mintha egy hűtő fagyasztójában dekkolna hosszú ideje. – Én voltam ott egyedül a rendszerben, én beszéltem Tim Night-tal....

- A kúriánál tett látogatásod óta figyelünk, tudunk minden mozzanatodról. Nekünk gyerekjáték volt bejutni a rendszeredbe, onnan irányítva a játékot és eljutni a szervezet bázisára. Izgalmas volt a játék? Az új világrend mi? Csak a tetejére nem jutottál el, hogy a te kezedben legyen minden, te légy a világ ura, mert kapcsolatba léptél a vezetővel. Így van?

A fiú csak bólogatni tudott. A lény hüllőszemeivel ránézett a fiúra.

-Szerintem nem voltunk egyedül. Valaki még belépett a rendszerbe a játékon keresztül.

-Hogy?- nyögte ki a szót István.

-Na, nem azért vagyunk itt, hogy csevegjünk, hanem azért, hogy megmentsük az embereket és a világot, a bajkeverőktől. Gondolom, ti sem szeretnétek olyan világban vagy társadalomban élni, ahol megmondják, mit szabad és mit nem, egy olyan társadalomban élni, hol rettegni kell, máshonnan érkezett, más nézeteket valló emberektől- István a fejét rázta és könny csörgött le az arcán – akkor mire vársz, ember? Mutasd meg hol a lejáró?

A lény nem tágított a fiú mellől, aki anyjával együtt botorkálva megindult előtte. A többi idegen felsorakozott és követték őket. Ahogy botorkáltak előre a sötétben, úgy érezték, hogy körölöttük az univerzum lehel rájuk hideget, pedig csak az idegenekből áradt. István nem volt benne biztos, hogy jól számolja- e a lépéseket az elrejtett csapóajtóig, mert nem tudta biztosra, hogy hol pottyantották le őket. Amint elszámolt a meghatározott számig, megállt. Majd a talajra mutatott.

-Azt hiszem, itt lesz! -nagyot nyelt és igyekezett feltűnés nélkül a könnyet kitörölni a szeméből.

-Hol? – kérdezte a lény.

István remegve mutatott le a lába elé. Az idegen leguggolt és kezével simogatni kezdte az esőtől áztatta füves területet. Valahol a távolban birkabégetés hallatszott, egy autó húzott el dudaszó kíséretével a tavak mellett. A fiú meghallotta és felugrott, úgy hitte, megszabadulhat a lénytől, így igyekezett a szorításából kiszabadulni, de az idegen olyan erősen tartotta, hogy reccsent egyet a keze és ismét a földön találta magát.

-Ezt még egyszer, meg nem próbáld ember gyerek. Különben itt végzek veled. Hallhattad. Egy reccs, és annyi.

István és az anyja zokogtak.

Azt hiszem, megtaláltam.

Percek múlva meglátták a lépcsőt és fülüket megütötte a vészjelző éles hangja. A lény engedett a szorításból, taszított egyet a fiún, majd az anyján, akik leesetek, az idegenek pedig egyetlen ugrással mellettük teremtek, felrántották őket és elindultak előre. Pedig egyáltalán nem tudták merre kell menniük.

7.

Éva csak rohant és rohant. Tim, apja és testvére utána. Berontott a szobájába, ők hárman utána. Éva a szekrényhez sietett, leguggolt és percekig kotorászott benne, majd felállt és az asztalra hajított valamit.

-Tessék! Itt a nyavalyás napló! Mint mondtam már, mióta elhoztuk a háztól, ki se nyitottam! Égeti a bőröm, ha hozzá érek!

Tim felvette az asztalról és kinyitotta, de abban a pillanatban már dobta is vissza.

-Biztos, hogy a nagyanyád naplója?- kérdezte riadtan.

-Miért? Ki másé lenne?- kérdezte gúnyosan Éva.

Testvére Tim válla felett belenézett, majd felkiáltott és a kezével takarta el a száját, hogy elfojtson egy újabb sikítást. Éva figyelmét ez már nem kerülhette el. Odalépett, maga felé fordította a könyvet, hogy megnézze, ugyan mitől rémültek meg ennyire. Majd ő maga is felkiáltott.

„ Sötét idők jönnek, Európa felett gyülekeznek a fellegek, a kard a fejetek felett lebeg. De ha nem vigyáztok, hamarosan emberek sikolyától lesz hangos Európa, újra üldözik mindazokat, kik, hiszen a megváltóban. De előtte, hatalmas földrengés rázza meg a szomszéd országot, oly nagy lesz, hogy más országokban is érezni lehet majd az erejét..."

Riadt tekintettel nézett rájuk, majd rámutatott a lap aljára. Tim, apja és a testvére odanéztek, és tátott szájjal néztek vissza Évára. A lap alján a következő volt olvasható.

A sorokat Hilda írta. 2016 nyarán.

Annyira bele voltak merülve a sorok olvasásába, hogy fel sem tűnt számukra, hogy egyfolytában visít a vészjelző. Csak akkor riadtak fel a gondolatikba, miután Erik berontott a szobába.

-Ti nem halljátok? – felkapták a fejüket és hallgatóztak. Másodpercekkel később esett le nekik, hogy mi szól- már vagy jó tíz perce üvölt a vészjelző. Valakik beléptek és nem csukták le a csapóajtót.

-Lehet, megérkezett a fiú és az anyja?

-Mit tudom én, Tim!

-Akkor menjünk!

Mindenki kisomfordált Éva szobájából. Már jó fél utat megtettek, amikor Tim megálljt parancsolt. Füleltek. Furcsa, csoszogó, csattanó és szipogó hangokat hallottak. A falra különös árnyék vetült. Hosszú, vékony, dinoszaurusz szerű fej volt láthatót. Aztán újra hang csatlakozott az árnyékhoz. Pliccs – placcs, szipogás. És az árnyék elő bukkant teljes életnagyságban. Éva és testvére ordított a férfiak védeni próbálták őket, és a dinoszaurusz fej feléjük fordította gyíkszerű szemét. Tim ráordított a váratlan vendégre.

-Mégis? Hogy képzeltétek, hogy ti, csak úgy betoppantok ide? Nektek tilos a Földre betenni a lábatokat! Hogy találtatok ránk?

-Túl sokat kérdezel, ember! Ha nem tévedek, akkor te vagy Tim Night.

-Nem, nem tévedsz, idegen, én vagyok Tim Night! Ha pedig én gondolom, te pedig a Reptiliánok vezetője; Konteón.

Éva szörnyülködve nézett végig az idegenen. Feje mindegy gyíké, de a teste, mint egy emberé, és jóval magasabb volt tőlük.

-Így van. Én vagyok a vezető. és mielőtt bármit is mondanál, vagy kérdeznél, azért jöttünk, hogy segítséget nyújtsuk számotokra.

-Segítséget? Nem tudok róla, hogy bármi baj lenne a világban vagy a világegyetemben.

-Persze hogy nincs. Miért is lenne? S mondd? Miért jött ide újra Ursa és a másik két kis álnok lény? Mi is tudunk sok mindenről. Hallottuk, mi történt öt évvel ezelőtt.

Tim ránézett a lényre.

-Azt mi is szeretnénk tudni, mint azt is, hogy ti mit kerestek itt?

-Mondtam már. Segíteni jöttünk.

-Jó. Legyen így. Én hiszek neked lény. Itt az ideje, hogy visszamenjünk a vezérlőbe.

Megérkezésüket halk kiálltás és meglepő csend fogadta. Mindenki ott tartózkodott a vezérlőbe. Kivéve Maryt, aki másodpercekkel később lépett be utánuk a vezérlőbe. Felordított, miután meglátta az újonnan érkezetteket. kezében még ott volt a telefon. Alec egy kis mosollyal a száján maga mellé rántotta a riadt lányt.

8.

Egy idős férfi előrelépett a rémült tagok közül és rámutatott a gyíkemberekre. A Reptiliánok vezetője meghökkenve tekintet vissza az idős emberre, éppúgy, mint Éva. Erre a találkozásra egyikük sem számított. A férfi ugyan nem viselt reverendát, de Évának tippelni e sem kellett, rögtön tudta, hogy az idős férfi nem lehet más, mint az oly gyakran emlegetett pap.

-Tudtam, hogy újra összetalálkozunk, Konteón!

Erre mindenki felkapta a fejét. Kivéve Alec-et, Maryt, és Éva nagy megdöbbenésére az apja, testvére, sőt Tim sem, valamint az idegenekkel érkezett emberek. Leszegett fejjel próbálták a padlóról leolvasni az emberiség jövőjét. De a lány nem szólt, szemrebbenés nélkül hallgatta a papot és az idegeneket.

-A pap! Én pedig reménykedtem benne, hogy soha többé nem találkozzunk össze- az idegen körbetekintett és ismerős arcokkal találkozott össze – úgy látom, másokkal is. Pedig nem akartam.

Tim megszólalt.

-Ti ismeritek egymást? – a lény bólintott – ezek szerint, megszegtétek a törvényt, a büntetést, amit még az apám rótt ki rátok, a halála előtt- az idegen ismét bólintott – remek.

-Vannak itt mások is.

-Kik?

-Mintha nem tudnád, Tim Night. Jól tudod, hogy hol voltak öt évig.

-Fogalmam sincs. S ha tudnám is, nem mondhatnám el.

-Nyugodt szívvel letagadhatod. De egyszer úgy is kiderül az igazság. Vénlány is itt van?

-A ki?

-Hilda.

-Hilda meghalt öt évvel ezelőtt.

-Felőlem, játszhatod a hülyét. Ugye így mondjátok? – senki sem felet, helyette visszafordult a pap felé – akkor lássuk csak, mi is történt pontosan a...

Nem tudta befejezni, mert Éva és Gábor egyszerre szólalt meg. Mindketten ugyan arra voltak kíváncsiak.

-Egy pillanat. Már nem is tudom mikor volt, de ha jól emlékszem, befogtuk az ő jeleiket és rádióadásukat- mutatott a lány a háta mögött álló idegenekre- Valaki azt mondta, hogy a hajójuk egy csatahajó és ők a Drakonidák?

-Úgy van! Akkor ki ők és kik a Reptiliánok? – kérdezte Éva szavába vágva Gábor.

-Egy és ugyanaz! Ők a gyíkemberek és nem keverendő össze az gyíklényekkel, vagyis Apóddal és a mocskos fajtájával – válaszolta a Tim.

A lény ismét gúnyosan felnevetett.

A pap így felet Éva és Gábor kérdésre.

-Tim jól mondja. Nem keverendő össze a gyíklényekkel, azaz Apód bandájával- a lény újfent gúnyosan felnevetett- Ők a gyíkemberek, még Apód fajtájánál is rosszabbak.

Alfa bólintott.

-Teljes mértékben így van. Önállóak. Sajnos azt hiszik magukról, hogy rájuk nem vonatkoznak az Andromeda tanács szabályai. Illetve a Szövetség által felállított idegenek és a vezetők közt megköttetett szerződés – vett egy mély levegőt az idős vezető és folytatta- a bolygó, ahonnan származnak Alfa Draconis kettős csillagrendszerben található, a Földtől mindegy háromszáz fényévnyire. A csillagképet másnéven is illetik; Thuban. Még nem hallottatok róla?- fiatalok a fejüket rázták- nem csodálom. Senki sem szeret róluk beszélni. És még egy dolog, ami nagyon fontos tudni róluk. Alakváltóak.

Éva ismét végignézett a lényen. Próbálta elképzelni az idegent emberi alakot öltve. nem sikerült. Még a gondolattól is kirázta a hideg. A pap folytatta.

-Mindenhol ott vannak, emberi alakot öltve. Beférkőznek mindenhova. Az Illuminátusok a szabadkőművesek , a Templomos lovagok, avagy a Sion rend tagjai közé , és a mi nagyon fontos a Bilberger csoporton belül is megtalálhatóak – itt a pap mély megvetéssel nézett farkasszemet Mary-vel, Éva figyelmét nem kerülte el- egyetlen végcéljuk van a hatalmi elittel karöltve, még pedig az, az emberiség feletti totális ellenőrzés. Továbbá még egy fontos céljuk van. Az pedig az, hogy mesterségesen állítsanak elő vírusokat és robbantsanak ki járványokat.

Mély csend fogadta a bejelentést. A csendet kihasználva Tim megszólalt.

-Mint ide kerülésetekkor elmagyaráztuk Alfával, hogy hogyan pusztul ki a világ ciklusról ciklusra. És azt is, hogy a kis szürkék segítették az őskortól kezdve az embert felemelni és emberré válni, őket az őskor embere Istenként tisztelte, meg is jelennek a barlangrajzokon, majd később a piramisok belsejében is. Ám azt elfelejtettük közölni veletek, hogy e fajnak- rámutatott Konteónra - nagy köze van ahhoz, hogy a világon ismert nagy vallások megjelentek, továbbá e fajnak fontos az is, hogy e vallásokat gyakorlók között gyűlöletet szítsanak, és egyesek arra törekedjenek, hogy kiirtsák a másikat.

Konteón tapsolni kezdett.

-Gratulálok! Ezt szépen és precízen elmondtátok. Szebb bemutatkozást nem is kívánhattam volna magunknak. Vannak részletek, amik már egyáltalán nem érvényesek ránk- a többi lény nagy egyetértéssel bólogatott – de majd ti is rájöttök útközben.

Tim mély megvetéssel a szemében nézett rá.

-És mondd csak? Rájuk, hogy találtál rá?

István félének előrébb lépett, vigyázva, hogy ne érjen hozzá az idegenhez.

-Mint azt már mondtam, hogy volt egy játékom; az Illuminátit- mindenki bólogatott – addig – addig ügyeskedtem, míg valahogy, vagyis, mielőtt elértem volna a célt...

-Mielőtt még kialakítottad volna az új világrendet és te lettél volna az emberiség irányítója – vágott a szavába Éva.

-Így van. Olyan volt, mintha valaki irányította volna a mozdulataimat, a gondolataimat. És egyszer csak bejutottam a rendszerbe, és tudtam beszélni önnel.

Konteón ismét megszólalt.

-Ezt mi is észrevettük. Volt velünk még valaki, egy harmadik személy. Nem mi irányítottuk a fiút, hanem a titokzatos harmadik.

-Ki? – kérdezte Tim.

Konteón és a fiú a vállukat vonogatták. István a lény felé fordult és kérdezett.

De hát maguk honnan tudták, hogy én mit csinálok, és mivel játszom?

-A kúriánál tett látogatásod óta figyeltünk téged. Ezek szerint jól csináltuk.

-Kúria? Miféle kúria?- kérdezte Gábor.

-Szekszárd...- a fiú nem tudta befejezni, mert az idegen a kezével befogta a száját.

-Semmilyen. Ne foglalkozz vele!

Tim ránézett az órájára, majd összecsapta a kezét.

-Nos, itt az idő, hogy mindenki nyugovóra térjen. Hajnali kettő van, gondolom, vannak, közölünk olyanok, akik pihenni is szeretne egy kicsit- ránézett a fiúra és az anyjára- és a frissen érkezetteknek pedig helyet is kell keresni. Gábor erre tökéletes lesz.

A fiú felkapta fejét.

-Én?

-Te hát! Mutasd meg vendégeinek a szobáikat. Alfa és a lánya kivétel.

Gábor zavarodottan elindult, a lények  a fiút és a velük érkezetteket  követve kimentek a vezérlőből. Éva megfogta Tim könyökét.

-Kúria? Miféle kúria?

-Biztos a szőlősökben álló házra gondoltak. Mit tudom én?

Éva fejét rázva kiment a vezérlőből. Attila, Mary és Alec követték. James Tim mellé állt.

-Csak nem azt akarták ezzel mondani, hogy még mindig áll az a ház? Én azt hittem, hogy a holttest megtalálása után fel lett gyújtva?

-Én is. Ezek szerint nem.

-Rajtunk kívül, ki tudott róla?
-Szinte mindenki- válaszolt Tim.

-Katalin is?- kérdezte gyanakodva James.

-Persze. Úgy teszel, mintha nem emlékeznél rá, hogy ott jajveszékelt apám teste felett. Miért? Mire gondolsz, James?

-Arra, hogy Katalin és a drágalátos kis barátai, ott bujkálnak és a titokzatos harmadik személy, akit Konteón említett...

-Nem más, mint; Katalin.

-Pontosan.

-Szerinted a gyerek elhozta magával a játékot?

-Fogalmam sincs James – kérdően nézett Tim az idegen barátjára- csak nem meghódítani akarod a világot, James?

-De. Pontosan erre gondoltam. A világ egyeduralkodója akarok lenni. Ne vedd komolyan, csak arra gondoltam, hogy elkérem, eljátszadozok vele, hátha kapcsolatba tudok lépni Katalinnal és a díszes társasággal.

-Ez egy nagyon jó ötlet. Laci.

- Igen?- Jött a válasz Tim háta mögül.

Tim megfordult.

-Hallottad?

-Hallottam.

-Segíts James-nek!

-Oké!

Tim ott hagyta őket. Másik két idegen összenézett, megvonták a vállukat, majd követték a vezetőt. A pap, Norbi, Ádám és Rózsa egymás mellé állt.

-Ha a húgom rájön az igazságra, nagyon nagy balhé lesz belőle.

-Pedig ráfog. Nemcsak a napló, Hilda, hanem a Reptiliánok jóvoltából- mondta kissé ijedten Ádám.

Pap oldalba lökte a férfit.

-Mikor beszéltél utoljára Katalinnal?

Ádám mérgesen nézett rá.

-Nem beszélek a családom és az emberiség árulójával! Már a szigeten is mondtam, s amit megmondtam, azt megmondtam.

A pap meghökkenve nézett rá. Rózsa gyengéden apja vállára tette a kezét.

-Apa, ugye azt tudod, ha a húgom tudomást szerezz arról, hogy mi mindvégig tudtunk a nagyi és anyu sötét titkáról, minket keresztbe lenyel?

-Tudom. És nem csak mi kapjuk meg a magunkét, hanem Tim Night és az űrlények társasága is. Sőt. Ha Éva megtudja, hogy Tim a tudta nélkül többszőr is járt a szigeten...

-Elszabadulnak az indulatok, apa.

-Ugye azt tudja, fiam, hogy maga sem fog a jóból kimaradni?- fordul Ádám Norberthez.

-Én?- kérdezte riadtan Norbert.

-Maga hát. Maga is ott volt a szigeten, ismeri Timet, a lényeket és Katalint.

Norbert bólogatott.

-Sajnos. Már megbocsásson, a maga felesége...

-Nem kell szabadkoznia, fiam. A történetet ismeri, nem akarom újból elmondani- a fiú újfent bólintott- de, nekem a szigeten is gondoltam, sőt biztos vagyok abban, hogy maga nagyon is jól tudja, hogy hol bujkál a feleségem.

-Arra gondol, uram, hogy én tudom, hogy hol van a nemrég említett kúria?

-Arra, fiam, arra.

-Honnan kellene tudnom?

-Onnan, édes fiam, hogy maga egy darabig együtt dolgozott a feleségemmel.

-De sosem jártam a kúriánál, csak hallomásból tudok róla. Mint azt már annak idején mondtam magának, mielőtt felavattak volna az első szinten, leléceltem. Azóta Katalin, Ursa a két undok lény és az elit szemében nem vagyok már más, csupán szálka a szemükben.

A pap megütögette Ádám hátát.

-A fiúnak igaza van. Ezt már számtalanszor elmondta a szigeten. Szerintem, kutassuk ki, hogy hol lehet ez a kúria.

-Mintha Tim, ezt mondta volna a két idegennek.

-És? Nem kell tudnia róla!

-Nem ismerek magára, tiszteletes- álmélkodott Ádám.

-Úgy látszik, fiam, az öt év alatt nem ismertél ki egészen jól.

-Úgy látszik!

Összedugták a fejüket, és egy óra múlva kész haditervvel vonultak ki a vezérlőből. De ahogy lenni szokott, az idegenek és a hatalmi elit beleköpött a jól kitervelt tervükbe.

-Akkor megtudja az igazságot! – csattant fel Mary- amúgy, hamarosan vendég érkezik! Nem ide, hanem amoda. Bár szerintem előbb – vagy utóbb ide is el fog jönni, nem maradunk ki a jóból.

-Ide? Mégis minek? Katalin és a csürhe, úgyis itt van!

-Nem tudom! Talán készülőben van valami!

-Elfelejtetted, mit kért tőlünk?

Alec gondolkodva ránézett.

-Lehet azt elfelejteni? Talán, személyesen akarja megkérdezni tőlünk, hogy mi lett a vírussal?- kérdezett vissza Alec.

-Hát azt kétlem- mondta majdnem nevetve a lány – rosszat sejtek.

-Én is! Valami van a levegőben!

-A nyári vihar és az újonnan érkezett lényeg szaga.

Összenéztek és elnevették magukat.

9

Alec elkapta Mary kezét és sikerült egy kicsit erősebben megszorítania. A lány felszisszent.

-Normális vagy?

-Nem. Vagyis igen. Szeretném tudni, hogy ki hívott téged?- ránézett a lányra. Tippelnie sem kellett. Mary arcáról leolvasta a választ- ugye nem?

-De pontosan ő hívott.

-Neked elmentek otthonról, Mary! Minek avatkozol bele a nagyok dolgába?

-De ha egyszer ő hívott engem? Hallottad? Mit beszéltek azok odabent?

-Hallottam. Az öreg jól ránézett. De ha tudni akarod, Éva figyelmét nem kerülte el. Egyszer rá fog jönni az igazságra. Már melegszik a talaj mindenki alatt.

-Akkor megtudja az igazságot! – csattant fel Mary- amúgy, hamarosan vendég érkezik! Nem ide, hanem amoda. Bár szerintem előbb – vagy utóbb ide is el fog jönni, nem maradunk ki a jóból.

-Ide? Mégis minek? Katalin és a csürhe, úgyis itt van!

-Nem tudom! Talán készülőben van valami!

-Elfelejtetted, mit kért tőlünk?

Alec gondolkodva ránézett.

-Lehet azt elfelejteni? Talán, személyesen akarja megkérdezni tőlünk, hogy mi lett a vírussal?- kérdezett vissza Alec.

-Hát azt kétlem- mondta majdnem nevetve a lány – rosszat sejtek.

-Én is! Valami van a levegőben!

-A nyári vihar és az újonnan érkezett lényeg szaga.

Összenéztek és elnevették magukat.

10

Kora hajnalban az eső szűnni kezdett, majd öt óra magasságában elállt és oszladozni kezdett a felhőzet. A nyári eső utáni csendet, a madarak csicsergése helyett, egy helikopter hangja zavarta meg. A szerkezet ereszkedni kezdett. Az épületben tartózkodók a hang hallatán kirohantak az épületből és a tekintetüket az ereszkedő gépre szegezték. Másodpercekkel később a szerkezet leszállt és egy férfi ugrott ki belőle. Az arcáról leolvasható volt, hogy a lelkében düh tombol. Katalin meglepetten kérdezte az érkezőt.

-Hát te? Hogy kerülsz ide?

Érkező dühösen válaszolt a nőnek.

-A kis besúgód, nem telefonált?

-Kire gondolsz?

-Mary, Mary French-re, ki másra?

-Nem a besúgom. Bár úgy gondolom, hogy te előbb kapsz tőle információt, Armand, mint én magam. Ezek szerint, megint telefonált.

- Telefonált. Miért? Mit hittél, Katalin? Miért jöttem?

-Gondoltam, kiruccantál egy kis nyár végi kirándulásra.

-Nagyon vicces!

-Gyere be!- invitálta befelé a nő Armandot.

A férfi elindult a bejárat felé. Amint elment az idegenek mellett, a hideg kirázta őt. Ki nem állhatta őket. Megállt egy pillanatra és a tekintete összetalálkozott Ursáéval. A humanoid nő arcáról leolvasható volt a sunyiság és az is, hogy egyáltalán nem tetszik neki az, hogy Armand megjelent a színen. Beléptek a házba, a lények követték a férfit. Armand nem tudta volna megmondani, hogy mikor járt utoljára a kúriában, de ahogy látja, azóta se változott semmit a berendezés. Katalin egy rozoga szék felé invitálta a váratlanul betoppanó vendéget.

11.

Évát nem hagyta nyugodni mindaz, amit a vezérlőben hallott, nemcsak az idegenektől, hanem a paptól is. Fel –alá járkált a szobájában, amit kulcsra zárt, mert csendre és nyugalomra vágyott. Többször is kopogtattak az ajtón, de nem nyitotta ki. Sejtette, hogy ki szeretne bejutni hozzá. Nem adott számára lehetőséget. Tekintete megakadt a nagyanyja naplóján. Odacsörtetett és találomra felnyitotta. Ugyan rövid bejegyzés volt, de épp elég ahhoz, hogy tátva maradjon a szája és leüljön. A szíve vadul kalimpált. Mindig ugyanoda lyukadtak ki. Aztán valahonnan a mélyről felvillant az első napló egyik bejegyzése. Visszalépkedett a szekrényhez és kikotorta onnan a ládában talált naplót és felcsapta azon az oldalon, ami a betűket rejtette. R és a V mellett ott virított a B is. Nagyanyja így írt róla.

B mint Bildberger.

A világ egyik legnagyobb csoportosulása. Olyan szervezet, amely magába tömöríti a világ nagyjait, a világ irányítóit, ismertebb személyeket A résztvevők Amerikából, Európából érkeznek az úgynevezett konferenciára, ami zártkörű, és az ügynökök arra törekednek, hogy ne szivárogjon ki, mindaz, ami ott elhangzik, ne jusson el az átlagemberig, vagy ha még is, plasztikázott, álhír formájában. Mindenhol ott vannak, mindenhova beépülnek. Bankokat, iskolákat uralnak, beépülnek és beleszólnak a politikába, az ő kezükben tömörülnek a média eszközei és felületei. Azt beszélik, hogy a világban történő események, mind e csoport vagy csoportosulások által jönnek létre, történnek vagy történni fognak. Óvatosan és csendesen törekednek arra, hogy a saját eszközeikkel létrehozzák az új világrendet, és ezzel együtt az egységes államokat és vallást.

Lecsapta a könyvet és kirohant a szobájából, egyenesen bele Hilda karjaiba.

-Nézd már, a leányzó, kik sosem hallgat rám.

-Pont maga hiányzott még az életemből. Menjen az utamból, beszélnem kell a lányokkal.

Hiába próbálkozott, nem tudta a vénasszonyt kikerülni, aki valahogy mindig az útjába állt, de hirtelen támadt egy ötlete.

-Tudja mit? Jöjjön be hozzám, mutatok magának valamit, talán ön tud adni választ arra, mit a nagyanyám írt a naplójába.

-Rózsa és az ő titokzatos naplói.

A vénasszony követte Évát. A lány kinyitotta annál a bejegyzésnél a naplót, amit az előbb olvasott. Nem kínálta ülőhellyel Hildát, de az öregasszony leült az ágya szélére. Éva pedig az orra alá dugta a naplót. Hilda pár másodpercig tanulmányozta Rózsa írását, majd beszélni kezdett.

-Én már öt évvel ezelőtt mondtam már neked, előbb vagy utóbb a titokra fény derül. Amit a nagyanyád, ebben a pár sorban megírt, mind igaz. Hatalomra és világuradalomra törnek. Sokak szerint, közük volt azokhoz a dolgokhoz, ami a világban történt a múlt században, vagy közük lesz, ami történni fog- vizenyős szemeivel Évára nézett, aki mohó kíváncsisággal nézett vissza rá – de most az egyszer nem segítek neked, mint ahogy segítettem öt éve neked a sorok megfejtésében. Igazságra neked kell rájönnöd. Az igazság pedig mindvégig az orrod előtt volt. Visszaadta Évának a naplót és faképnél hagyta a döbbent lányt. Hilda kicsöretett a barátnői betódultak a szobájába.

-Hilda mit keresett itt? – kérdezte kíváncsian Andi.

-Hozzátok indultam, mert találtam valami érdekeset a nagyanyám naplójában, és belebotlottam. Megmutattam neki a bejegyzést.

-És?- kérdezték egyszerre a lányok.

Éva összefoglalta, amit Hilda mondott neki, majd a lányok orra alá dugta a naplót, akik tátott szájjal olvasták a sorokat.

-Nem semmi!- csodálkozott el Andi- már azelőtt halottam róluk, mielőtt erre az átkozott helyre kerültünk volna. Azt hiszem, van még egy csoport, akiket emlegetni szoktak a különböző összeesküvés – elméletekben.

-Van- nézett rá Éva, hangjából érződött a gyűlölet, ahogy kiejtette a szót- Bár nem egy családról vagy névről beszélünk az ő esetükben.

-Miért?

-Mert az „R" betű a nagyanyám első naplójában, valójában két névre utal. Az egyik a Rockefeller, míg a másik név, amit annyira sűrűn nem emlegetnek, az a Rothschild.

-Na, az előbbiről már többszőr hallottam.

-Nem csodálom. Valahogy, meg kellene szerezni a fiútól a játékot. Véleményem szerint a játék a kulcsa a dolgoknak, s talán választ kapunk arra is amire öt éve keresem a választ.

-S mi lenne az?

-Mintha nem tudnátok! Hogy a nagyanyámnak mi köze van mindenhez!

-Mi mindenhez?- kérdezett vissza Andi.

-Hilda, öt évvel ezelőtt, mindig célzott egy bizonyos dologra. Talán, szóba is hozta, de én mindig lehurrogtam.

-Mégis, mire gondolt a kotnyeles vénasszony?

Éva ismét Andi orra alá dobta a naplót.

-Az Illuminátusokra.

-Neked elment az eszed!

-Az lehet! De már nem tudok mire gondolni.

Lépések hallatszottak odakintről. Felkapták a fejüket, majd kilestek azajtón. A fiúk akkor hagyták el az ajtót, mikor ők kidugták a fejüket.

-Ezek meg, hova sietnek?

Éva megvonta a vállát.

-Mit tudom én? Biztos a vendégeinket akarják megnézni, hogy épségben vannak e még. Másodpercekkel később Alec és Mary futott el, figyelme se véve a leselkedőket. Berohantak Mary szobájába.

-De sürgős lett hirtelen mindenkinek- mondta Andi.

Másodpercekkel később kivágódott Mary ajtaja és újra kifutottak a vezérlő irányába.

-Ezekbe meg mi ütött? Gyakorolják a gyorsfutást? Talán részt akarnak venni a következő csillagközi tornán?

Éva elnevette magát.

-Ez jó! Ezt megjegyzem magamnak, Andi. Nem tudom. De valami nagyon sürgős számukra.

Megvonták a vállukat és becsukták az ajtót.

-Egyszer már utána akartunk nézni Mary-nek. Miért nem sikerült?- ezt most Mariann kérdezte.

-Tényleg! Már nem emlékszem. De ha a fiúk is itt lesznek, felhozom nekik újból az ötletet.

-Oké!

Ennyiben maradtak.

12.

Armand beleült az imbolygó székben, mikor beleült a szék egy kissé jobbra dőlt, majd balra, de végül, megtalálta a helyét, és nem mozdult meg, Armand sem, úgy ült benne, mint aki karót nyelt. Lassú mozdulatokkal újfent Körbetekintett, és ismét megcsapta az a förtelmesen büdös szag, amit odakint is érzett az udvaron. Vagy maga a ház bűzlött, vagy nem tudott másra gondolni, mint arra, hogy e kellemetlen szag, valamelyik idegenből árad. Megköszörülte a torkát és Katalinra nézett.

-Nos, Katalin, kitaláltam valamit.

-Azt, mindjárt gondoltam!

-Nem akartam telefonon keresztül megbeszélni veled- elhallgatott és ránézett az idegenekre – akarom mondani, megbeszélni veletek – Ursa és Apód fejbólintással nyugtázták a javítást - mit szólnátok ahhoz, hogy az embereket kissé félelembe tartsuk?

Ránéztek és egyszerre kérdeztek vissza.

-Hogy, mit csináljunk?

-Hogy félelembe tartsuk az embereket, rettegjenek, és végül azt csináljanak, amit akarunk- megdöbbenve néztek a férfira – mit nem értetek? Ki akarjuk alakítani az új világrendet nem? – azok bólintottak - akkor meg?

-Mégis, hogy gondolod? – Kérdezte Ursa- arról volt szó, hogy a vírust...

Armand a lény szavába vágott.

-Majd. Ne aggódj, Ursa, arra is sor kerül. Tudom, az Arkáriumról is szó volt, de egészen más jutott az eszembe.

És Armand beszélni kezdett a tervéről, ők pedig itták minden egyes szavát. Miután befejezte, a férfi elővette a zsebéből a telefont és hívni kezdett egy számot.

13.

Épp a vezérlőnél voltak, mikor Alec zsebében lévő telefon csörögni kezdett. Ránézett, majd megmutatta a lánynak, aki elhúzta a száját.

-Mit akarhat?

-Honnan tudjam! Biztos megérkezett. Azt mondtad, hogy jönni fog.

-Bánom is én. Csak hagyjon engem békén.

-Tessék, Alec Preston- nem akarta a férfi nevét kimondani, mert jól tudta, hogy a falnak is füle van.

-De hivatalosak lettünk hirtelen.

-Bocsánat, szerintem ön téves számot hívott- és lecsapta a telefont.

Mary megdöbbenve nézett rá, és észrevette Alec tekintetén, hogy valami nem stimmel. Alec alig láthatóan a lány háta mögé mutatott. Mary óvatosan megfordult. A hátuk mögött Erik Morton állt, aki gyanakodva méricskélte őket. Egy szó nélkül ott hagyta őket, de mielőtt belépett volna a vezérlőbe, még egyszer visszafordult feléjük, gyanakodva végigmérte őket, majd belépett a helyiségbe.

-Ez most mi volt?

-Nem akartam itt beszélni vele- nem tudta folytatni, mert a telefon újból megszólat. Alec kinyomta – ha nem vetted volna észre, a vezérlő előtt állunk, és Erik most ment be a helyiségbe, és továbbá, ha nem tűnt volna fel az, ahogy ránk nézett.

-De hát...

- Nincs de hát- a telefon egyre követelőzőbben csengett- Erik gyanús, valószínűleg nem a mi oldalunkon áll, és szerintem ő nem ad le információkat Katalinnak, mint azt, amikkel mi tájékoztatjuk őket- megfogta a lány kezét és kissé arrébb húzta az ajtótól , körbenézett , majd felvette a telefont- most már mondhatod. Nem volt biztonságos, hogy beszéljünk.

-Tudod, kinek meséld be!

-Azt hiszel, Armand, amit akarsz! Miért keresel?

-Mary is ott van?

-Itt áll mellettem. Miért?

-Mert új tervvel álltam elő, és ebben ti ketten nagy segítségeim lesztek.

-Mi? Vagyis Mary és én?

-Pontosan.

-Idefigyelj, ahol most állunk Mary-vel nem biztonságos arra, hogy bájcsevegjünk egymással, ha tudsz várni tíz percet, visszamegyünk a szobába.

Armand nem válaszolt, hanem szétkapcsolta a vonalat. Alec és Mary visszafutott a lány szobájába. Erik kilépett a vezérlőből és utánuk lopakodott.

Addig a kúriában néma csend honolt. Nem szólt senki senkinek, csak néztek maguk elé. Miután Armand úgy ítélte meg, hogy letelt az a bizonyos tíz perc, újra tárcsázta Alec számát. A fiú az első csengetés után azonnal felvette, nem is sejtették, hogy valaki kihallgatja őket.

-Most már mondhatod.

-Olyan tervvel álltam elő, aminek a kivitelezése rátok hárul. Tudom jól, hogy Mary vérében benne van a fogalmzókézség, nem egyszer voltam tanúja ennek- a lány értelmetlen képpel nézett Alec-ra- így a ti feladatotok lesz az, hogy létrehozzuk az új világrendet úgy, hogy az emberek agyát átmosva, kapcsolatba léptek a média össze sfelületével.

-csak nem azt akarod, Armand, hogy újságcikkeket írjak különböző- összeesküvés elmélet gyártva? – kérdezett vissza Mary. –Szivárogjanak ki az információk a szervezetről, az ufókról , az Illuminátusokról?

-Pontosan ez a kívánságom. És úgy igyekezetek ezeket megvalósítani, hogy egyrészt ne jöjjenek rá, másrészt pedig tereljétek rá a gyanút Évára- a két fiatal ugyan nem látta, de Katalin felkapta a fejét és heves tiltakozásba kezdett

– Évára? De hát, ha Tim rájön...

-Keverjétek gyanúba.

-És a vírus kilopása a szervezettől? – kérdezte Mary- különben is? Mi vagyok én? Újságíró?

-Aki fogalmazni tud, álhírt is tud generálni. Hozzatok létre egy fals oldalt, terjesszétek a dolgokat – itt Armand mély magyarázatba kezdett arra vonatkozóan, mire is gondol valójában – de a vírusra visszatérve, kilopjátok nekünk és felhozzátok a felszínre. Másra ne legyen gondotok, csak erre koncentráljatok.

-Persze. És Erik? Vele mi legyen? Mert semmit sem tesz az ügy érdekében. Nem is értem, miért kellett az első szinten felavatni.

-Az a mi dolgunk, Alec. De rá ne legyen gondotok. Egy kellő pillanatban likvidáljuk.

Erik megfordult és visszaindult a vezérlőbe. Mindent jól hallott, csak az volt a kérdés, hogy elmondja e timnek vagy sem. Ha igen, akkor be kell számolnia mindéről. Mire a vezérlőhöz ért, úgy döntött, egy későbbi időpontban számol be róla. Ezek az információk, ütőkártya a kezében.

Mary leült az asztalhoz és a kapott információk alapján nekiállt az első hír megszerkesztéséhez, majd rákeresett arra a rádióadóra, ahol Laci annak idején dolgozott, és rátaláltak arra az információra is, amelyet öt évvel ezelőtt egy betelefonáló, egy bizonyos Lajos , informálta Lacit, miszerint a tolnai halastavaknál leszálltak az ufók, majd e fickó körökre eltűnt, sohasem került elő. Páran látták élve utoljára. És az egyikük maga Tim Night volt.

14.

Míg Mary és Alec azon vesződtek, hogy a rájuk bízott új feladattal megbirkózzanak, addig James és Laci a fiútól akarták szép szóval elkérni a játékot, igyekezetek sarokba szorítani Istvánt.

-Add ide szépen – nyújtotta a fiú felé a kezét Laci- szükségünk van arra a játékra.

-Nem adom! Meg mondtam, hogy nem adom oda!- kiabált rá a fiú Lacira.

James előrelépett és kedves szóval, megnyugtató hangjával igyekezett elérni a céljukat.

-Tudom, hogy nagy utat tettetek meg, és nyilván megijedtetek Konteontól és a társaitól. Meg vagy szeppenve, mert idegen helyen vagy emberek és idegen lények közt. De oka volt annak, hogy a kúriánál jártál, megláttál valamit, amit egy átlagembernek nem lett volna szabad, és nyilván oka van annak is, hogy megpróbáltad felvenni a kapcsolatot Tim-mel. Te nem vagy egy átlagos tizenéves, annál több vagy. Kiválasztott, akinek az a feladata, hogy velünk együtt felvegye a harcot azokkal, akik évek, évtizedek óta rosszat akarnak az emberiségnek- István hezitálva bólogatott – akkor meg, mire vársz? – ordított rá James- add már ide azt a vacak játékot.

-És ha nem? Akkor mi lesz?

-Mi lesz akkor? – fogta meg gallérjánál a gyereket - az, ami pontosan öt éve volt, de vírus nélkül. És lemerném fogadni, hogy te többet tudsz, annál, amit itt elmondtál. A játék nélkül, nem tudjuk kideríteni, azt, ami mostanában történik, vagy épp azt, hogy ki irányította a kezet akkor, amikor sikerült bejutnod a rendszerünkbe. Vagy tényleg azt akarod, hogy a világ és az emberiség úgy járjon, mint öt éve?

István nem szólt semmit, csak meredt tekintettel nézett James-re. Helyette az anyja szólat meg.

-Persze, hogy nem akarjuk! A fiam, mindent elmond maguknak és odaadja önöknek a játékot. István, légyszíves!

István grimaszt vágva, vonakodva ment a táskájához, nyúlt bele és vonakodva nyújtotta a játékot James-nek, aki mohon nyúlt érte.

-Köszönjük. A szervezet megköszöni.

James és Laci kifelé indultak, amikor Helga utánuk szólt.

-Már elnézést, uraim, de lenne itt még valami.

A két lény visszafordult.

-És mi lenne az? – kérdezett vissza James.

-A férjem. Ő ott maradt a lakásban, azt se tudja, hogy hova lettünk és talán veszélyben van az élete.

James bólintott.

-Nyugodt lehet asszonyom, a férjét biztonságos helyre visszük.

-Mégis, hova?

-Olyan helyre, ahova a hatalmi elit keze nem ér el.

A két férfi kisomfordált a szobába és rohamléptekkel szaladtak a vezérlő irányába. Hilda az egyik sarokból fejét csóválva kilépett.

-Ó ti ostobák, nem tanultok a saját hibáitokból, pedig a kérdéseitekre a válasz ott van az orrotok előtt, még keresnetek sem kellene.

Vénasszony legyintett egyet és elcsoszogott a szobája felé. Tim mohon kapott a játék után, de hiába próbálkoztak vele, de nem jutottak tovább az első szintnél, István pedig nem volt hajlandó segíteni nekik. Úgy érezték, az idejük fogyóban van és az ősz rohamtempóban közeledett feléjük.