1.

Erik Morton nem volt egy beszari alak. Tanúsíthatják bár ki. Még öt évvel ezelőtt sem, mikor egy pókhálóban ringatózó vírus megszúrta, és az életéért küzdöttek. De a öt évvel ezelőtt történtek, megviselték az idegeit, éppúgy, mint a többiekét, kik vele együtt túlélték a vírus kegyetlen pusztítását. Máig nem érti, hogy térhetett vissza beléje az élet, mikor halott volt. Nem kereste a választ, hanem napokkal később otthagyta őket, s a londoni lakásából nézte végig, hogy a Föld újáéled. De mielőtt ismét élet lepte volna el a Földet, és minden kizöldült volna, egy kisebb jégkorszak köszöntött az életben maradottakra. Majd egy nap, verőfényes égbolt köszöntött rájuk, és az emberek kimerészkedtek otthonaikból és az élet megkezdődött a Föld nevű bolygón.

Egyszóval Erik Morton nem volt beszari alak. De ez az éjszak egészen más volt, mint a többi előtte. Most dideregve állt a London Szeme előtt. Valakit várt. Tegnapelőtti telefonhívás mindent megváltoztatott körülötte. A férfi nem mutatkozott be, csak találkozót kért tőle. Csupán annyit közölt vele, mely szervezet képviseletében hívja őt. Hosszú gondolkodás után igent mondott a találkozóra. Néhány pillanatig elgondolkodva bámulta az eget. Telihold volt. Öt év eltelte után először. Megfordult és a Temzét bámulta. Néhány nappal ezelőtt, azon a két helyen is járt, ahol az első áldozatok éltek. Már semmi sem emlékeztet rá arra, hogy öt éve a szeme előtt haltak meg, és a keze által váltak hamuvá. Örökre az emlékeibe vésődött a házak elpusztítása és a vírus által felhólyagosodott halottak látványa. A kislány halála viselte meg a legjobban. Ahogy mondani szokás: az élet megy tovább. Valahonnan a távolból nevetés ütötte meg a fülét. Boldogság hangja szállt felé. Az emberek újfent boldogok, éppúgy, mint mielőtt a vírus pusztítani kezdete volna az emberiséget. Elmosolyodott. A hallása éles volt, mióta nekik dolgozott. Halk léptek hallatszottak közelében, majd abba maradtak. Erik hallgatott, majd egyszer csak hideghullám birizgálta meg a hátgerincét. Valami nem stimmelt. Újra halotta a cipők csikorgását és szuszogását annak a valakinek, aki a háta mögött állt. Erik megtörölgette a homlokát és megfordult. Meg sem lepődött rajta, hogy kivel hozta össze a sors. Utoljára öt éve látta.

– Te?

A hívó gúnyosan felnevetett. Karon ragadta a fiút, és felcipelte a London Szemére. Erik a öt év alatt teljesen megváltozott. Így a magasban sem érezte jól magát. Már jó magasba jártak, mikor a fiú végre megszólalt. Hangja meglepett és gyenge volt. Nem rá számított, hogy ma éjjel eljön a találkozóra. Mert nem vele beszélt két nappal ezelőtt.

– Hogy kerülsz ide? Nem veled beszéltem két napja!

A nő megfordult és eldobta a cigarettát.

– Alec-nek közbejött valami. Én pedig hetek óta itt vagyok. Nem tudok ott maradni abban a tébolydában, ami ott van. Főleg amióta a szépfiú és a lányom együtt élnek. – Erik meglepetten állt előtte. – Miért tűntél el napokkal később?

– Nocsak! Gratulálni tudok neked, Katalin. Tim jó választás hidd el. Bár néha a modorán csiszolhatna. Nem véletlenül állt át és halt meg a vírustól hemzsegő esőtől Miló. De mielőtt megkérdezném, mit akar tőlem az Illuminátusok csoportja, áruld már el nekem, hogy éltem túl, hogy lehetek ismét élő, mikor már odaát voltam? Halott voltam. Érted? Halott.

Katalin újabb cigarettára gyújtott, kifújta és percekig várakoztatta a fiút. Még két karikát fújt s érdeklődve szemlélte őket. Csak fújta és fújta a karikákat, egyáltalán nem zavartatta magát. Csöppet sem érdekelte, hogy Erik megveszik attól, hogy mit válaszol neki. Feszülten figyelte őt.

– Biztosan tudni akarod az igazat? – Erik nem válaszolt, némán nézte az előtte álló nőt. Mivel választ nem kapott, folytatta. – A lányom megtalálta az anyám egyik elveszett naplóját, melyben benne volt a megoldás kulcsa a veszedelemre. Az anyám jól tudta, mi fog történni. Egy vers volt leírva. Azt olvasta fel James és szűnt meg a pokol amit Ursa és azaz undok gyíklény ránk szabadított.

– Vers? Azt mondod, hogy egy vers segítségével jöttem vissza odaátról?

– És e vers segítségével lett vége az iszonyatnak! Röviden tömören ez a valóság.

– Ez most komoly? Na, jól van! Akkor térjünk rá a lényegre. Mit akar tőlem az Illuminátusok tagjai?

– Majd. Valamit még tudnod kell. Amikor a förtelmes hernyók nem mozdultak többé, és a vírustól hemzsegő sáros föld, ami lavinaként tódult befelé végre megszilárdult, bementünk az egykori előadóba. Számba vettük az elhunytakat, legyen az az űrlény, aki, ami oldalunkon állt, vagy az ellenségé, kivétel nélkül mindenkit megtaláltunk és eltudtunk számolni Alfának a veszteségről, és kihordtuk és megsemmisítettük azt a temérdek förtelmet, valami szembe tűnt. Ugyanis eltűnt egy holttest.

– Egy holttest? Ugyan kié?

– Hildáé!

Erik meglepődött. Az arckifejezése is elárulta. Bár nagyon nem találkozott a vénasszonnyal, de híre őt is elérte annak idején. Ha találkoztak is a létesítményen belül, mindig mosolygott rá, őt sosem fenyegette meg a jóslataival.

2.

A lány öt év eltelte után végre boldog volt. Amióta részesévé vált egy iszony leküzdésének, részesévé vált e csodálatos bolygó ökoszisztémájának helyrehozatalában, látta napról napra, hogy válik ismét élhetővé a Föld. De mielőtt e csoda végbe ment volna, beköszöntött egy fél évig tartó jégkorszak és egy póluscsere, ami hamar visszazökkent eredeti állapotába. És a földrészek visszaálltak eredeti területükre. Ma a Föld ismét benépesített planétává vált.

Kint ült a halastavaknál. Vidáman lubickoltak benne a halak, éppúgy, mint az előtte elterülő Dunában. A levegő tiszta volt, és a Nap ontotta a melegét, és a lány vidáman fürdőzött a sugaraiban. Vidám volt. Nemcsak a Nap erejétől, hanem attól is, hogy hamarosan viszontláthatja szeretteit. Eljött az idő, hogy az eddig rejtőzködő szeretteik visszatérjenek az élők sorába. Három éve vitték őket biztonságos helyre, de eddig olyan helyen voltak, ahova a hatalmi elit keze nem tudott utánuk nyúlni. De ennek mostantól vége. Órák kérdése és mindenki viszontláthatja szeretteit. Csak az édesanyján nem tudott kiigazodni. Három év után is a fülében cseng Hilda szavai, miszerint a nagyanyja és az édesanyja Illuminátusok tagjai. Éva a mai napig nem talált erre megfelelő magyarázatot. Sem édesanyjától, sem pedig a nagyanyja naplói sem adtak magyarázatot erre.

Napokkal a katasztrófa megakadályozása után megjelent a hatalmi elit. Minden áron vele akartak beszélni. Az egyik férfi félrevonultan hosszan beszélt az anyjával. Tim szabályosan kidobta őket a létesítményből, majd nekiesett az anyjának. Hogy mi hangzott el köztük, nem tudta volna felidézni. Ráadásul ott volt még Hilda asszony rejtélyes módon eltűnt holtteste. Öt jobban izgatta az eltűnt holttest, mint az édesanyja problémái.

A férfi már percek óta a háta mögött állt és nézte őt. Nem szólt hozzá, csak nézte a lányt, majd a tájat szemlézte meg. Ideges volt. Igyekezett nem kimutatni, még sem tudta leplezni a benne felgyülemlett feszültséget. És a feszültsége az egész szervezetre rossz hatással volt. Az emberei is átvették. Feszült volt mindenki, érződött a levegőben. Csupán a lány volt közülük a legboldogabb.

A férfi megrezzent és hátra fordult. Autók gumijainak csikorgása hallatszott. Öt autó állt meg, nem mesze attól a helytől, ahol a létesítményt fedte a föld. A lány lassan fordult meg, és épp olyan lassan állt fel és állt meg a férfi mellett. A férfi válláról ezekben a percekben, hatalmas súly szűnt meg, de a lelke még mindig nem szabadult meg a súlytól, mely öt évvel ezelőtt ereszkedett rá. Az első autóból a lány számára két ismerős alak szállt ki. Az arcán hatalmas széles mosoly jelent meg. A lelke megtelt boldogsággal és a szíve egyre jobban hevesebben vert. Száguldani kezdett a két személy felé, akiket már annyira várt. Az apja nyakába ugrott és a testvére sem tett másként. Így álltak hosszú percekig összefonódva, mint akik soha többé nem akarják egymást elengedni.

Tim hagyta őket. Ő addig az érkezők másik részét vette pártfogásába, és beterelte őket a létesítménybe, az érkezők tátott szájjal bámulták az előttük megjelenő épület minden egyes szegletét. Nekik újdonság volt, Tim számára maga az unalom és undormány. Tim öt évvel ezelőtt gyűlölte meg az épületet, amelyet gyerekkora óta annyira imádott. Beléptek az előadóba, ahol Éva elnevezése szerint, festett, padlizsánszínű, hosszú hajú, vékony testalkatú lány fogadta az érkezőket, hatalmas vigyorral a képén. A mosolya mögött kétszínűség lakozott, amit eddig csak Éva vélt felfedezni, de senkinek sem mondta még. Éva nem nézett a lányra, még nem is biccentett a lánynak, csak gyorsan beterelte az apját és a nővérét. A kezdő boldogságot, hirtelen felváltotta az aggodalom, miután meglátta, hogy az apja a szemével keres valakit. Nem is kellett kitalálnia, kit is keres annyira a szemével. Végig nézett a szerettein. Öt év hosszú idő, és ez az öt év teljesen nyomott hagyott a szerettein. Apja és a nővére is csont soványak voltak és arcuk beesett, szemük alatt mély árok húzódott.

Végignézett a társaságon. Bár apjával és a testvérével érkezett társaságból csak pár személyt ismert személyesen, de őrajtuk is meglátszódott az eltelt öt év. Soványak voltak, a ruha kissé lötyögött rajtuk, de éltek és egészségesek voltak, és ez volt a lényeg.

Nem nézett az apjára, de érezte, hogy megfogja a vállát. Éva merev tekintettel nézte a festett lilahajú lányt, aki a vendégek előtt riszálta magát, és a hosszú haját egyik válláról a másikra dobálta a kezével. Senkit sem érdekelt a lány. Éva nagyot sóhajtott és nehezen, de apjára nézett. Apja kézen fogta és a terem egy csendesebb zugába kísérte. Éva utálta a terem eme zugát, már öt éve. Boldog és boldogtalan órák emlékeit idézte fel vele, amikor még az anyja velük volt. Nővére az egyik széken ült, megfordulva és a padlizsánhajszínű nőszemélyt bámulta. Észre sem vette, hogy ők ketten elmentek mellőle.

– Mondd, kislányom, hol az anyád?

– Az anyám?

– Az anyád?

– Téged öt év eltelte után, jobban érdekel, hol az anyám, mint az, hogy jól vagyok-e? Öt éve nem láttuk egymást, apa. Még elbúcsúzni sem tudtam tőletek, és neked ez a legfontosabb?

– Legalább meglátogathattál volna minket, lányom! vagy írhattál volna.

– Írni? Meglátogatni? Apa! Azt sem tudtam, hogy hol vagytok! Egészen eddig a pillanatig, illetve hetekkel ezelőttig, azt sem tudtam, hogy éltek e még! Alig vártam, hogy viszontlássalak titeket, és ezt kell kapnom? Köszönöm szépen, apa. Csak tudd, fogalmam sincs, hogy hol van az anyám. Hetekkel ezelőtt lelépett egy szó nélkül.

– Nincs itt? Nincs itt az anyád?

– Most mondom, hogy nincs a létesítményben!

Tim belépett a terembe. Pillanatra megállt, és megrökönyödve bámulta Mary-t, aki továbbra is feltűnési viszketegségben, szenvedett, de az erőlködése hiába való volt, mert a kutya sem figyelt rá. De ő odaadóan dobálta a haját, egyik válláról a másikra. Egy pár percig még nézte és fejét csóválva elindult a széksorok között. Apa és lánya ekkor már nem szóltak egymáshoz, dühösen néztek egymásra. Tim megállt előttük. Éva apja még jobban dühös lett a férfi láttán. Feléje fordult. Nem köszönt neki, egyből letámadta és kérdőre vonta.

– Nem áll szándékomban köszönetet mondani magának és a díszes társaságnak, hogy elvitt minket öt évvel ezelőtt, és ezzel az életünket köszönhetjük maguknak.

– Nem is vártam el magától. Már az is igen nehéz volt, hogy magukat elvigyük onnan!

– Örökre szóló emlék marad, mint az, amikor megtudtam mindent! S mind az is, hogy elvoltunk dugva egy sziget...

Tim hangosan felszisszent. Éva kérdőn nézett hol a szerelmére, hol pedig az apjára.

– Ne pisszegjen itt nekem, fiam! Maga nem kígyó! De ha az is lenne, méghozzá a rosszabbik fajtából való lenne! Hol a feleségem?

Tim Évára nézett.

– Ne itt, ha lehet!

– És miért nem?

– Mert jól tudja, hogy ez nem téma. Illetve, egyesek nem tudnak bizonyos dolgokat, és jobb is, ha ez így marad. Annyit elmondhatok, hogy a hatalmi elit itt járt, és Évát is célba vette. De a lánya keményen ellenállt a kérésüknek.

– Szóval a lányomat is beakarták vonni az elmebajba.

– Apa ez így nem...

– Hallgass el, lányom! Még is jobb lesz, ha csak mi ketten beszélgetünk! De előtte válaszoljon egy kérdésemre, mert a lányom nem tudott. Vagy nem akart válaszolni. – Éva kikerekedett szemekkel nézett az apjára. Hiába beszélt hozzá, nem értette meg, hogy halvány gőze nincs arról, hogy hol az anyja. – Hol a feleségem?

Éva apja olyan hangosan beszélt, hogy már mindenki őket nézte a teremben. Még a festett hajú lány is, abba hagyta a hajának ide – oda való dobálását és kíváncsian nézett a hármasra. Éva szégyenkezve állt ott. Szégyellte, hogy az apját jobban érdekli, hol a felesége, mint a saját lánya, hogy egyáltalán ott áll előtte, és túlélte az öt évvel ezelőtt bekövetkezett kataklizmát. Nővére felállt és odasétált hozzájuk. Megállt a húga mellett, és semmit sem értett az egészből. ő amióta tudták, hogy visszatérhetnek a szeretteikhez, nagyon boldog volt. Újra tudott mosolyogni, az étvágya is visszatért, és újult erővel nézett szembe az előttük álló napoknak. De erre ő sem számított, hogy az imádott apjuk így fog viselkedni. Főleg a rég nem látott lányával.

– Azt hiszem, jobb lesz, ha mi ketten négyszemközt beszélünk egymással, Ádám.

– Én is így gondolom, Tim Night!

A két férfi kísérő tekintetek közt hagyta el a termet.

– Mi volt ez az egész, tesó?

– Mit tudom én? Jobban érdekelte az, hogy hol az anyánk, mint az, hogy élek e egyáltalán. De mikor kiszállt az autóból, nem így viselkedett. Alig akart elengedni.

– Az öt év alatt teljesen megváltozott. Egyfolytában anyut szidta. Meg valami szervezetről hablatyolt össze –vissza. Hogy ez az egész az ő hibájuk, és nagyi és is. Te sem maradtál ki a sorból. Tényleg igaz, hogy nagyi naplójával szüntetted meg a bolygó kipusztulását?

– Igazán? Tudod mit mondok? Kár hogy nem haltam meg azon az átkozott napon, amikor megmentettem a Földet egy nagyi által írt idióta verssel. Lehet, hogy jobban jártunk volna?

– Hogy mondhatsz ilyet? Sztár vagy a többiek szemében. A Föld és az emberiség megmentőjének neveznek.

– Nagy dicsőség mondhatom!

– Pedig így neveznek! Én már csak tudom! Öt éve napi szinten ezt hallgattam. Csak tudnám, hogy apu milyen szervezetről beszélt állandóan. Tényleg nem tudod, hogy hol van az anyának?

– Akkor neked is elmondom ugyanazt, mint apunak percekkel ezelőtt. Nem tudom, hol van az anyánk, hetekkel ezelőtt egy szép hajnalon lelépett. Gondolom erről a szervezetről beszélhetett.

– Egyszer biztosan előkerül. Nyilván tud arról, hogy visszatértünk. Úgy szeretném látni. Jó neked, hogy mellette voltál ez idáig. Nekem is úgy fájt, hogy nem tudtam elbúcsúzni tőled, csak anyutól. Olyan furcsán viselkedett apu, mikor Tim Night beállított hozzánk, hogy elvigyen minket.

– Furcsán?

– Igen. megmertem volna esküdni rá, hogy apu pontosan tudja ki ő, és miről beszél. Ezt hallgattam öt évig. Nem,nem erről a szervezetről beszélt apu. Egy sokkal hatalmasabb szervezetről, ami behálózza a világot, irányítja az emberiséget, és legfőbbképp azt, ami épp történik a világban. És ennek a szervezetnek volt tagja a nagyi is, és tagja anyu is.

– Hogy mi?

Éva gondolkodni kezdett. A fogaskerekek kattogni kezdtek az agyában. Megfogta a nővére kezét és húzni kezdte kifelé a teremből, egészen a szobájáig. 

3.

Erik még az ágyban feküdt, amikor Katalin bekopogott hozzá. De mielőtt a fiú bármit is tehetett volna, az asszony már bent is állt a szobájában. A fiú zavarodottan tekintett Katalinra, de az asszony nem zavartatta magát, ráhuppant Erik ágyának a szélére.

– Gyere be nyugodtan, foglalj helyet az ágyamon. Érezd otthon magadat.

- Nekem kétes invitálásnak tűnik. – mondta Katalin

Erik nem vette a lapot. De Katalin jól látta a redőnyön keresztül beszűrődő napfényben, hogy a fiú egész testében reme

- Minek is köszönhetem a korai látogatást?

- Korai? Mindjárt dél! Ha jól emlékszem az éjszaka egyességet kötöttünk. Az egyességünk arról szólt, hogy segíted az Illuminátusok tagjait. Ezért jöttem.

Erik nagyot nyelt. Megfogta a párnáját és a feje mögé tette. A paplan kissé megcsúszott, és kilátszódott izmos lába. Katalin meglátta, hogy Erik nem visel mást, mint egy alsógatyát. Katalin igyekezett elfordítania a fejét, de nem sikerült neki. Csak – csak odanézett, ahol Erik lába és alsógatyája látszódott. Így nem látott mást, mint izmos férfilábat és egy agyonmosott csíkos alsógatyát. Erik nem vette észre, vagy egyáltalán nem foglalkozott vele, hogy egy érett férje asszony, az ő lábát és alsógatyáját bámulja nagy odaadással. De az asszony orrát valami más is megcsapta. Fiatal férfi testének semmihez sem fogható illata. Megrázkódott és igyekezett elhessegetni a képet Erikről és igyekezett hamar kijózanodni.

- Szóval, azért jöttél ide, hogy emlékeztess rá, hogy az éjszaka össze – vissza ígérgettem neked mindenfélét.

- Pontosan. Jól vigyázz, mit fogsz mondani vagy tenni. A kezünk messze elnyúlik

- Nem kell figyelmezetned! Jól ismerlek titeket! Mondd! Alfával már beszéltetek?

- Ehhez semmi köze sincs idegen lények vezetőjéhez. Egyszerűen arra kérlek, és kértelek az éjszaka, hogy segíts nekünk.

- Este sem értettem, és most sem értem! Minek kellek én nektek?

Katalin felállt.

- Visszamész a szervezethez, mint az Illuminátusok tagjaként, ügyelve rá, hogy ne jöjjenek rá, hogy kinek dolgozol. Minden nap jelentesz nekem. Két dologra kell nagyon vigyáznod. Az egyik a lányom. Soha sem jöhet rá, ki is vagyok valójában, még ha az anyám rá is akarta erre vezetni. A másik, akire nagyon figyelj: Mary French

- Az ki?

– Utána érkezett a Szervezethez, miután leléptél. Egy régi tagunk lánya. Egy dög. Majd megismered.

– Egyéb jó hír mára?

– Öltözz! Elmegyünk a tagokhoz! már tudnak az érkezésedről. És az éjszaka folyamán visszarepülsz Magyarországra.

Mire Erik kettő pislantott, Katalin már nem volt a szobában, csak egy cetlit hagyott hátra a fiú számára. 

4.

Éva számára ez a nap elátkozott volt, annak ellenére, hogy alig várta a pillanatot, hogy végre újra láthassa a családját. De a találkozás nem úgy sült el,ahogy nap mint nap elképzelte. Mindez az apjának volt köszönhető. A testvére másként állt a dolgokhoz. Amint beléptek a szobájába, a nővére kezébe nyomta nagyanyjuk átkozott naplóit. Testvére elfoglalta az ágyát. addig nem szólt semmit, míg végig nem nézte a naplókat. Éva az egyik karosszékben ült magába fordulva. Arra riadt fel, hogy a nővére az asztalra csapta a naplókat. Mély levegőt vett és beszélni kezdett, de nem nézett a testvérére.

– Még kicsi voltál. Nem lehettél egyéves sem. Vagy egy kicsivel idősebb, mint egyéves. Tudtam, hogy valami nem stimmel a családunk körül. A nagyi és anyu is furcsán viselkednek. Nap nap után eltűntek, valamikor hetekkel. Egyszer véletlenül kihallgattam őket. Fura férfiak és nők érkeztek hozzánk. Hogy apu hogy jött rá a dologra fogalmam sincs. Csak azt tudtam és tudom, hogy anyu és a nagyi valami hatalmi szervnek voltak a tagjai. Hogy e szervezet tagjai, arra csak később jöttem rá. Véletlenül megtaláltam a nagyi egyik naplóját, és olvasni kezdtem. Olyan hetetlen dolgokat olvastam benne, amiben sosem hittem. Ám rájöttek a dologra és eljöttek hozzánk. Több dolgot magyaráztak nekem, apu is ott volt. ő is bevonásra került. Ekkor tudta meg, hogy a nagyi miféle szervezet tagja, illetve anyu is. El is feledkeztem róla, egészen addig a napig, míg Tim Night meg nem jelet nálunk, és közölte a nagyi halálát. Azon az éjjelen láttam viszont, mikor köszönés nélkül távoznunk kellett. Tudom, hogy hihetetlennek hallatszik, de ez az igazság. – megfogta az egyik naplót és a húga orra alá tolta.– Tudod, mit jelentenek ezek a rövidítések?

Éva megrázta a fejét.

– Azóta gondolkodom rajta, amióta a ládban megtaláltam. Párra jöttem rá, akkor, amikor vagyis mielőtt elszabadult volna a pokol, Hilda vezetett rá a megoldásra. Ő említette az Illuminátusokat, és arra akart rávezetni, hogy ők ketten, és szerintem ő maga is a szervezet tagja volt. Ahogy a pokolnak vége lett, napokkal vagy hetekkel később az életben maradt elit, megjelent itt és maguk közé hívtak. Én ellentmondtam. Tim kidobta őket, anyu és ő összevesztek és utána anyu eltűnt. Nem is hallottam róla. De hogy a többinek mi a jelentése nem tudom. Nem is igazán foglalkoztam vele, mert abban segítettem, hogy a Föld ökoszisztémája helyreálljon, és újból élettel legyen tele. És a naplót vagy naplókat, amik állítólag el vannak rejtve valahol, nem is kerestem.

– Idefigyelj! Az öt év alatt, olyanokkal voltam összezárva, akik túlságosan sokat is tudnak arról, ami a világban folyik, illetve arról, aminek be kell következnie. Számtalanszor hangzott el anyu és a nagyi neve is. A nagyit, épp úgy, mint téged, szentnek tekintették. Számtalanszor hallottam ezeknek a szimbólumoknak a nevét, jelentését, és a rövidítéseket is.

– Nem! Anyu sosem volt tagja annak a szervezetnek, és a nagyi sem. És ezt meg is mondtam anno Hildának is. És akkor is nem! Sosem voltak szabadkőművesek.

– Én nem is arról beszélek, tesó! És a véleményem az, hogy te sem erről beszélsz, csak tagadni akarod. Anyu és a nagyi, vagy épp az a személy, akit emlegetsz folyton a felvilágosultak társasághoz tartozik!

– Nem!

– Nem? Pedig igazán nyilván való. Sőt, annyira, hogy már ez a legnyilvánvalóbb, mert egy szimbóluma, megtalálható a teremben is, ahol a jó előbb voltunk. Obeliszk az ajtó előtt. Mint mondtam már, az öt év alatt számtalanszor hallottam ezeket a kifejezéseket és a hozzátartozó magyarázatokat. És azt is hallottam, hogy nem véletlenül történt az, ami történt. Nem véletlenül szabadították az emberiségre a vírust az idegenek. Nem az volt az oka, amiről itt beszéltek. Hanem egészen más. És elindult ismételten egy folyamat.

– Nem hiszem el! Anyu nem tagja a felvilágosultak társaságának. Amire rájöttem és nyilvánvaló az az, hogy a nagyi és anyu egyedül ennek a szervezetnek voltak a tagjai. De anyu nem tudja, hogy rájöttem. S a másik sem igaz. A vírust azért küldték a Földre, hogy kipusztítsák az emberiséget és bosszút álljanak Tim-en. De ehhez egyedül, egyes egyedül a földönkívülieknek volt köze, a hatalmi elitnek nem! Ugyan milyen folyamat megy végbe a világban? Maradj már. Egy olyan szervezetben vagyok, ahol napi szinten mindent tudok arról, ami a világban folyik.

– Úgy gondolod, tesó? Majd rájössz, hogy igazat mondtam! Van köztünk valaki, aki mindent jól tud. Majd megismered. Ő velünk jött ide. Valóban? Pedig most az egyszer tévedsz. Nem a világot érint a dolog, hanem Európát. Hogy mennyire van köze ezekhez a dolgokhoz a földönkívülieknek, azt nem tudom. De a hatalmi elitnek igenis sok köze van. Szerintem annak a szervezetnek is, aminek anyu is tagja.

Éva elnevette magát.

– Neked elmentek otthonról.

Megfordult és otthagyta a testvérért.

5.

Odakint tomboltak az elemek. A vihar hirtelen csapott le a tájra. Egyik pillanatban még a nap odafentről melegítette a tájat és az emberek vidáman napfürdőztek, míg a másik pillanatban hatalmas fekete felhők jelentek meg az égen, a madarak csicsergése elhallgatott, valahonnan érkezett egy kósza szél. Tombolni kezdett, s a másik pillanatban ömleni kezdett az eső, villám csapott bele egy fába. Az emberek rohanni kezdtek egy biztonságos helyre, hogy kivárják, hogy a vihar csillapodjon. De a vihar olyan gyorsan elmúlt, amilyen gyorsan rájuk tört. A nap méltóságteljesen bukkant elő egy felhő mögül, hogy elfoglalja helyét a horizonton. Odabent a létesítményen belül, senki sem érzékelte a kint történteket.

A két férfi farkasszemet nézett egymással. Ádám, amióta ismerte Tim Night-ot ki nem állhatta a férfit. Most hogy itt ül előtte, még jobban utálta. Utálta az első pillanattól kezdve, hogy rájött, hogy a családjának két tagja miféle szervezetnek a tagjai. Utálta, az anyósa halála miatt, és utálta azért is, hogy öt évvel ezelőtt egy szó nélkül elkellett hagynia az otthonát, a földönkívüliek miatt. Az elmúlt öt évben nem hallott mást, csak a szervezetet, az illuminátusokat, a lányáról, aki az anyósa által írt idióta versnek köszönhetően mentette meg a világot a teljes kipusztulástól. És egy tervről, amitől az első perctől a haja égnek állt. Félóráig ültek némaságban. A csendet Ádám törte meg.

– Hol a feleségem? Mert a drágalátos kislányom, nem mondd semmit!

Tim ránézett. A tekintete érzelmektől mentes volt. A tollat, amellyel már jó negyedórája játszott, kiejtette a kezéből.

– Persze, hogy nem mondott magának semmit, hisz nem tud semmit! És jobb is így! Amúgy, mit is tud a feleségéről? Már ne is haragudjon, de szép fogadtatásban volt része. Nem erre számított. Alig várta, hogy újból viszontlássa magukat. Erre tessék, ez történik.

– Én sem így gondoltam a viszontlátás örömét! Arra egyáltalán nem számoltam, hogy a feleségem nem lesz itt. – Ádám előre dőlt, majdnem belemászott Tim képébe. – Hogy mit tudok a feleségemről? Amit eddig is tudtam. Hogy az anyósommal együtt, tagja a maguk szervezetének. De amit öt éven keresztül hallgattam, több volt a soknál.

Mary haját lóbálva Tim szobája körül sertepertélt. Megállt, körülnézett, s nem látott senkit a környéken, a fülét az ajtóra tapasztotta. Amit odabent a két férfi beszélt egymás között jól hallotta. Papírt és ceruzát varázsolt elő az egyik zsebéből, és jegyzetelni kezdett.

– Igazán? S miket hallott, ha szabadna kérdeznem? És egyáltalán kitől?

– A tudóstól és a paptól! Ők is velünk együtt jöttek ide. Hogy mit hallottam tőlük? Mindenféle ökörséget. Nemcsak a feleségemről, de az anyósomról is. De... – Ádám elhallgatott egy pillanatra. – De a legnagyobb baromságot egy vénasszony híresztelt. – Tim felkapta a fejét. – Fogalmam sincs, hogy hogy került oda. Azt hiszem még azon az éjszakán állított be, amikor a lányom megállította a Föld további pusztulását a vírustól és a földönkívüliektől.

– Vénasszony? Miféle vénasszony?

– Milyen vénasszony? Mint a vénasszonyok általában. Töpörödött és aszott kinézetű volt és a háta kissé görbült. Feketében volt állandóan és csipkés kardingán volt rajta. – Ádám ránézett a fiatal férfire. – Csak nem ismerős az asszonyság?

– Attól tartok, hogy igen. Mondja, Ádám! Véletlenül, nem rébuszokban beszélt és jósolt mindenkinek?

– De! Pontosan így volt! A legrosszabb az volt, hogy hol a feleségemről zagyvált össze mindenféle zöldséget, aztán jött az anyósom, végül magáról és Éváról is beszélt. De lefestett egy borzalmas jövőképet, ami Európát fogja sújtani.

Tim nagyot nyelt. Félénken kérdezett rá a vénasszony nevére.

– Véletlenül nem Hildának hívták?

– Hildának? Nem...nem hiszem! Mintha más neve lett volna. Miért?

– Azon a napon, amikor bekövetkezett a végítélet, és elszabadult a pokol, a vírus által jó megnőtt hernyók és vírustól hemzsegő föld elárasztotta az egész épületet, rengetegen haltak meg, nemcsak a mijeink közül, hanem az ellenség oldaláról is. Sokukat megtaláltuk a megkövült föld alatt. Csupán egy valaki holttestére nem találtunk rá. Hildáéra.

Ádám tátott szájjal nézett Timre.

– Nem tudtam róla. A vénasszony ilyenről vagy ilyesmikről nem beszélt. Ámbár, mintha egyszer említett volna hernyókat, amik egy vírus által nagyra duzzadva árasztottak el valamiféle helyiséget, és ő maga megmenekült... vagy valami ilyesmi. De ha többet akar tudni az asszonyról, kérdezze meg a papot vagy a tudóst. Tényleg nem tudok többet róla. Mint mondtam, megjelent és állandóan jósolt mindenféle ökörséget. Kedvencei voltak a hatalomra törő hatalmi elit és egy Európát érintő nagy káosz, melyt ők szabadítanak ránk. Ja! Földönkívülieket sem hagyta ki a szóáradatából sosem.

Tim felállt és megkerülte az asztalt, egy másik széket varázsolt elő valahonnan és Ádám mellé ült. Mary még mindig az ajtóra tapasztotta fülét. Annyira belemerült a hallgatózásba, hogy nem hallotta meg a másik lány közeledését. Pedig Éva valósággal vágtatott Tim irodája felé. Megállt. Amúgyis utálta a padlizsán színű hajú lányt, de amit most művelt, túltett mindenen. Mary még mindig nem vette észre a másikat. Éva gonosz mosollyal a képén a háta mögé állt és ráordított a lánnyal. Öröm volt néznie, ahogy Mary ugrik egyet és idióta megdöbbent képpel bámul rá. És öröm volt utána néznie, ahogy a lány szedi a lábait és távozik. Odabent a két férfi az ajtó felé fordult. Behallatszott Éva kiabálása. Csak azt nem tudták eldönteni, ki a szerencsés áldozta, akivel a lány kiabál. Éva kopogás nélkül nyitott be az irodába. Ahogy belépett meg is állt. Megdöbbent. Arra nem számított, hogy az apját Tim irodájában találja. Tim beljebb intiválta a lányt, ki húzódzkodva ment beljebb és ült le az apja mellé. Tim visszaült az asztal mögé.

– Kivel kiabáltál?

– Mary French-el! Itt állt az ajtóban és hallgatólozott! Kitudja mióta állt már itt! Miről szólt a tere- fere?

– Az a lány! Amióta itt van, csak bajt okoz. Csak púp a hátamon! – Ádámhoz szólt. – Szülei a szervezet tagjai voltak. Ők nem élték túl a vírus pusztítását. Idejött... de konc számomra. Midig olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy is mondjam... hátba döf... valami ilyesmi. nem tudom konkrétan megfogalmazni.

– Értem!

– Képzeld, Éva! Édesapád, valami furcsát mondott az előbb!

– Igazán? Maryhez visszatérve, amióta itt van, nem győzöm mondani, hogy áruló lesz vagy már az! Áruló, éppúgy, mint Miló volt. Egy idióta jóslatot követve öt évvel ezelőtt véghez is vitte a tettét. Mióta itt van, olyan érzés kerített hatalmába, hogy ő besúgó... kihallgat és jelent. Hogy kinek? A hatalmi elitnek. Nyilvánvaló hogy nem vétlenül került ide, mint az sem, hogy könyörögtek neked, hogy vedd magadhoz. A kisasszony azután került ide, hogy a hatalmi elit megkeresett, és kérték csatlakozzak hozzájuk, apa. De én nem tettem. Nem csatlakoztam hozzájuk. Napokkal később, hogy Mary idekerült, anyu lelépett. Úgy látszik, Tim elfelejtette. – Tim lehajtotta a fejét, nem szólt. – s azon se csodálkoznék, ha kiderülne, már az idekerülése óta jelent. De hát... ezt a feltevésemet itt egyesek nem veszik figyelembe. Lényegtelen, ne is vedd figyelembe, apa. Mit akartál mondani, Tim?

Tim nem szólalt meg.

– Édeslányom! Amióta elbújva éltünk, és olyanokat hallottam a saját füvemmel, hogy ha most bekopogna, és bebocsájtást kérne Jézus, azon se lepődnék meg.

Éva apja mondatára nem reagált. Tudta, hogy apja nem mondd igazat. Ott motoszkál apjában is a vágy, hogy kiderítse az igazságot. Ha Éva tudná az igazat az apjáról, hátat fordítana mindennek és mindenkinek, és kimenekülne a Szervezet épületéből, és a világ végéig futna.

– Szóval? Mit mondtál Timnek, apa?

Tim helyett az apja szólalt meg.

– Csupán annyit, lányom, hogy a bujkálásunk során, ahol tartózkodtunk, és vagy már napok vagy hetek teltek el, mikor megjelent a semmiből egy öregasszony. Az öregasszony aszott volt, mindig feketében volt, és jósolt. Mindenféle őrültséget. Még te is szóba kerültél. Főleg azt hangoztatta, hogy a vers szerint, amit a nagyanyád agyszüleménye volt, megmentetted a Földet a végtől. De beszélt egy, a közeljövőben Európát sújtó problémáról. Tim kérdezte a nevét a vénasszonynak. De nem emlékszem, hogy Hilda volt- e a neve. Tim azt is elmondta, hogy mikor vége lett a próbáltatásoknak neked köszönhetően, az öregasszony holtteste eltűnt.

Éva vett egy nagy levegőt. Több órája már, hogy mást sem hall, mint azt, hogy őneki köszönheti az emberiség a megmenekülését.

– Idefigyelj apa, mondanom kell neked valamit. Mert Rózsa is folyton ezzel jön, mióta megérkeztetek. Fogalma sincs ki volt az, aki azzal tömte a fejeteket azzal, hogy én voltam az, aki a nagyi által kreált vers által mentettem meg a világot. Nem én voltam! Hanem James Lewis.

Tim az asztalt bámulta é nagyokat nyelt közben.

– Tessék?

– Jól hallottad! Nem én voltam az! – vett egy nagy levegőt. Látta, ahogy Tim ránéz. Mérlegelte azt, hogy mit is mondjon el, és hogyan. Összenéztek Timmel. Tim szeme megvetést sugárzott. A férfi mindig azt szajkózta öt éven át, hogy mindennek titokban kell maradni. Még a hatalmi elit sem tudhatja meg. Ám ő az apja volt, és úgy érezte, kivétel. – Tim és a többiek a felszínre mentek, hogy szembeszálljanak az idegekkel. Anyu, Hilda,én és a két idegen itt maradtunk. A két idegen James és Aha, Erik életéért küzdöttek. Én pedig nem tudtam a fenekemen maradni. Valami ismét hajtott, hogy keressek – kutassak. Eljutottam a vezérlőig, mire magamhoz tértem, nagyi egy másik naplóját tartottam. Azt is azzal a különleges írással írta, mint a másodikat. Énoki nyelven. James megnézte, s annyit mondott: majd ő. Mikor feljutottunk a felszínre, a pokol fogadott. Talán akkor már Hilda nem is volt velünk. Hernyók és idegenek araszoltak itt bent. A hernyók egyre jobban nőttek, ahogy ettek mindent, ami az útjukba állt. Még a vírustól szennyezet talaj is bejutott. Szóval, miután a felszínre értünk, James a kezét felemelte és énekelni kezdte a verset. Abban a pillanatban, ahogy az első szó elhagyta a száját, az eső abba maradt, az ég kettényílt, és fényesség ragyogott be mindent. Ha emlékeim nem csalnak, talán még egy galamb is leszállt az égből, James vállára. Amint elszavalta a verset, minden megszilárdult, nem esett az eső, az égről eltűntek a felhők és béke köszöntött ránk. A többit te is tudod. Hát így történt.

Az apja tátott szájjal nézett a lányára. De hamar becsukta. Éva lelke egy kissé megkönnyebbült.

– Ez most komoly? – Éva és Tim bólintott. – Én nem így tudtam. Azaz öregasszony mondogatta mindig, hogy te vagy az, aki megmentette az emberiséget. Meg a pap is, aki itt van velünk.

– Komolyan, apa! Majd találkozni is fogsz vele hamarosan. Mondd, apa, tudnál legalább egy jóslatot mondani a vénasszonytól?

Ádám erősen gondolkodott.

– Majd ha eszembe jut egy elmondom. Gondolkodnom kell, mert elég sokat mondott, sokszor egymás után többet is... bár ha jól emlékszem voltak olyanok is, melyeket többször ismételt. Naponta többször is.

– nem baj, apa. Ha eszedbe jut, maid elmondod.

Éva felállt. De az apja utána szólt.

– Mondd, lányom. Voltál otthon?

Nem fordult meg, úgy válaszolt.

– Nem, apa, nem voltam otthon. Öt éve én innen nem mentem sehova. nem tudom milyen állapotban van a házunk, és azt sem tudom, hogy a szomszédjaink túlélték- e a katasztrófát.

Kivonult. A két férfi ismét négyszemközt maradt.

6.

Mary elégedetten trónolt egy jókora rattant fotelben, melyet Tim Night-tól könyörgött ki az idekerülésekor. Tim a száját huzigálta napokig, de sikerült a bájaival elérnie a célját. Legalább is ő azt hitte. Meglett a fotel. Szobája sokkal kisebb volt, mint a többieké, és közel volt a menekülő útvonalhoz. Eleinte nem tetszett számára a dolog, többször is szóvá tette Tim számára, de a férfit nem hatotta meg a dolog. Mary lassan kezdte megszeretni a szobáját, és elfogadni azt, hogy a szobáknak, így az övéjének is, nincsenek ablakaik. Annak idején ezt a helyiséget raktárként használták, de a vírus pusztítása utáni építkezéskor, Tim szobává alakítatta át. Így lett az egykoron volt raktárból, Mary szobája.

A kezében szorongatta a telefonját, mely állandóan a kezében tartott. Ritka esetek voltak azok a pillanatok, mikor nem volt nála a telefon. Ha épp nem trécselt valakivel, akkor a világhálón lógott folyamatosan. Még várt egy percet, majd hívni kezdett egy számot. Hamar felvették. A vonal másik oldalán, nem túl barátságos, mély öblös hang válaszolt. Mary nem foglalkozott vele. A hívott fél, mindig így fogadta a hívásást. Hátradőlt a fotelben. De a vonal másik végén a férfinak, most az egyszer igazat adott. Nem nézte az időt, mert izgatott volt attól, amiket hallott a hallgatólózása során.

– Mit akarsz ilyen korán? Nincs még annyi idő, hogy hívj!

– Mert nem tudtam kivárni az időt. Különben is, ha nem lenne ennyire sürgős, kivártam volna.

Mary csöppet sem zavartatta magát és nem foglalkozott azzal, hogy tiszteletlenül beszél a másikkal. Éva, ahogy kiviharzott Tim irodájából, egyenesen egy szinttel lejjebb ment. Nem tudja miért, de nagy késztetést érzett azután, hogy Mary után szaglásszon. Főleg hogy meglátta a lányt Tim irodája ajtajában hallgatólozni. Ismételten, mert már nem először fordul elő a dolog. Mióta a lány idekerült Angliából, csak a rossz megérzései szóltak Éva lelkében. Mikor a hatalmi elit itt járt, hogy becserkéssze, látta, hogy meghitt beszélgetésbe bocsátkozott az egyik politikussal, majd az anyjával, azóta csak kémkedik a lány után. Hiába hozta szóba Timnek, a férfi csak legyintet rá egyet. A válasza annyi volt,hogy a lány paranoiás. Óvatosan közelítette meg a lány szobáját. Megállt előtte. A keze megindult a kilincs felé, és próbaképp nyomta le a kilincset. Nem kis meglepetésére az ajtó kinyílott. Amennyire csak tudott, körbetekintett. Az ő szobájukkal ellentétben a lány lakhelye csöppet se sugárzott meghittséget. Mary nem igyekezett lakhatóvá varázsolnia a lakhelyét. Mary a fotelben ült és telefonált. Mikor Éva tekintete megállapodott a lányon, Mary összerezzent és felpattant a fotelből. Valakivel rondán beszélt. Mary magabiztos volt. Nem azt a lányt látta maga előtt, akivel napi szinten találkozik. A lány halkan beszélt, de így is kitudta venni, miről szól a társalgás. A gyanúja bebizonyosodni látszott. Mary valakinek jelent napi szinten.

– Akkor igyekezz! Valami baj van?

– Miért lenne? Csak fontos információval szolgálhatok. A mai napon újak érkeztek a szervezethez.

– Újak? Kik?

– Éva apja és a nővére, az ő barátainak a hozzátartozói, illetve egy pap és egy tudós.

– Szóval túlélték! Arról volt szó, hogy elpusztulnak a vírus által.

Mary meglepődődött. De Éva is meglepődött a név hallatán. Azt hitte, hogy már soha többé nem hallja azt a nevet.

– Ursa? Én úgy tudtam, hogy Ursa nem tudta magukkal felvenni a kapcsolatot. Apám legalábbis ezt mondta a halála előtt.

Hívott fél hallgatott.

– Szóval igaz!

A hívott fél nem válaszolt rá, jobban érdekelte a megérkezettek.

– Miről beszélgettek? Mi is szóba kerültünk?

Mary duzzogott, mert a kérdésre nem kapott választ. Percekig hallgatott.

– Éva apját jobban érdekelte, hol van a felesége, és egy vénasszonyról beszélt, aki mindenfélét jósolt, főleg Európát érintő dologról. Tim rákérdezett az asszony nevére, de erre Éva apja nem tudott válaszolni. És kiderült, hogy őket az öt év alatt félretájékoztatták arról, hogy nem is Éva mentette meg a világot a végső pusztulástól.

Amaz felugrott. Mary jól hallotta, hogy a férfi, mert férfi volt, akit hívott, valamit fellökött.

– Az nem lehet! Ő meghalt a végső csata során.

– Fogalmam sincs. Tim is ezt mondta. Bár neked ezt jobban kellene tudni, hisz ő is hozzánk tartozott. – megint nem kapott választ. – Szerintem Éva apja nagyon is jól tudja ki is valójában a felesége, és ki volt az anyósa.

– Vagy tudja, vagy nem. Ebben nem lehetünk biztosak. Sosem tudtuk eldönteni, hogy Tim mit mondott el neki, abból, amit tudnia kell. De az is lehet, hogy sosem beszéltek vele. Azokban a fránya naplókba van beleírva minden, amit az öregasszony állandóan írt. Nagyon okos egy nő volt. Többet tudott a világról és arról, ami épp történik, vagy történi fog a világban. Figyelj tovább és jelents. Apropó. A pap és a tudós?

– Még nem kerültem a közelükbe. De Ádám szerint mindketten jól ismerik a szervezetet és sokat tudnak.

– Nem tudhatjuk! Légy óvatos. Lehet hogy csapda.

– Meglehet.

Éva majdnem otthagyta Mary szobáját, mikor is meghallotta az anyja és egy nagyon is ismerős fiú nevét. Visszahajolt.

– Idefigyelj! Véletlenül elcsíptünk egy beszélgetést Katalin és Alec között.

– Katalin?

– Úgy van! Alec nem tudott elmenni a találkozóra, így Katalin ment el. Találkozott valakivel, valakivel, ki öt évvel ezelőtt túlélte a vírus pusztítását.

– Erik Morton. És?

– Ma visszautazik Magyarországra. Előnyben vagy, mert nem ismer.

A férfi bontotta a vonalat. Mary az ágyára dobta a telefont. Éva elhajolt és összetörve és megzavarodva ott hagyta a lány szobáját. Felrohant, úgy rontott be a szobájába. Nem törődve a nővére ottlétének. Berontott a fürdőszobába, az ajtót bevágta maga után. Nővére hiába ment utána, igyekezett szép szóval hatni rá, nem sikerült. Éva felmászott a kád szélére és az egyik meglazított falat megmozdította és egy becsomagolt csomagolt vett elő. Öt év után először. A nagyanyja átkozott naplói voltak, amik még nem teljesek. Még hiányzik a gyűjteményből egy. Ráült a kád szélére, és újból olvasni kezdte az első naplót. Valami elkerülhette a figyelmüket Attilával annak idején. Felnézett. Visszagondolt az elhangzottakra. Vagyis Mary és a titokzatos személy beszélgetésére. Nem tudott dűlőre jutni a hallottakról, mivel nem hallotta a másik mondatait, csak Mary válaszaira tudott következetni a másik fél mondataira. Nem értette mi köze van az anyjának Erikhez? Mivel nem tudott választ adni erre a kérdésre, a naplóba fojtotta kíváncsiságát.

7.

Lutonban a kora nyári esti forgalmát mutatta. Erik túl volt az ellenőrzésen és a beszállásra várt. Nézelődött. Öt évvel ezelőtt ugyanitt ült, csak fertőzöttként, egy segítővel. Most egyedül ült, de ugyanúgy rettegett az úttól. Fél attól, hogy hogy fogják fogadni őt a szervezeten belül. Egy szó nélkül, feltűnés nélkül távozott és senkivel sem beszélt azóta. Rettegett a reá váró feladattól. Mint az Illuminátusok tagjaként csatlakozzon ismételten a szervezethez és szimatoljon feltűnés nélkül, úgy hogy Éva ne jöjjön rá arra, ki is az anyja valójában. De arra is vigyázzon, hogy ő maga le ne bukjon. Sosem szerette a háttérhatalom embereit, és meg is értette a lányt, mikor elutasította a kérésüket, hogy csatlakozzon hozzájuk. Annakidején nagy megtiszteltetésnek vette volna, ha felkeresik és megkérik, csatlakozzon hozzájuk. De most más volt a helyzet. Csak sejtése volt, hogy ki is valójában a nagymester és ki a mozgatórugója, mindannak ami történik vagy történt a világban. Csak ne legyen abban igaza, hogy a vírushoz is köze volt annak a személynek, mert ha igaz, akkor valaki nagyot fog csalódni a saját anyjában, akiben mindvégig bízott. Annyit megértette a beavatási ceremónia alatt, hogy ő a „növényi csemeték iskolája" páholyhoz tartozik. Még kezdő, így ő most novícius, azaz kis Illuminátus. Reggel még nagyot nevetett rajta. Most már másként látja egy kissé a dolgokat. Felnézett. Megakadt a szeme egy fiatal, kissé köpcös, kopaszodó férfin. Pont feléje közeledet. Az arcán kajla mosoly ült. Nem kérdezett semmit, csak melléje ült. Egymásra néztek. A férfi arcán még mindig a kajla vigyor ült. Erik nem tudta hova tenni a dolgot. Elfordult, de percekkel később újból ránézett. A férfi még midig vigyorgott. A férfi feléje nyújtotta a kezét. Eriket váratlanul érte a dolog.

– Alec Preston, szolgálatodra.

Erik nem tudta mit csináljon. A név valahonnan ismerősnek tűnt számára. Biztos, hogy valahol már hallotta ezt a nevet.

– Örvendek. Erik Morton.– kezet fogott az ismeretlennel.

– Jól tudom, hogy ki vagy!

Erik ismét meglepődött. De ahogy hallgatta az ismeretlen férfit, a hangja egyre ismerősebbnek tűnt számára. Nem volt rest rákérdezni.

– Maga ismerős nekem. Mármint, a neve és a hangja is.

– Azt nem csodálom. Velem kellett volna találkoznia a Temze partján.

– Ó! És helyette megérkezett Katalin! Ön hova utazik?

– Igen! Mint már mondtam, közbejött számomra valami, és ezért ment Katalin a találkozóra. Igen, utazom én is. És minő meglepő, éppoda, ahova te is. A Szervezethez. Sokat tudok rólad. De nemcsak rólad, hanem mindenkiről a Szervezeten belül.

Erik csak hatalmasakat tudott nyelni. Arról nem volt szó, hogy társasággal érkezik majd a szervezethez. Katalin nem szólt arról, hogy társaságot fog kapni az útra. Alec mintha csak olvasott volna a gondolataiban.

– Katalin az utolsó pillanatban döntött arra, hogy én is utazzam veled Magyarországra.

– Persze! Értem én! S mondja, maga hányadik szinten áll?

– Maradjunk annyiban, hogy épp eleget tudok!

A két férfi az út során alig szólt egymásoz. Megérkezésükkor mindketten ugyanazt érezték a bőrükön. A halál szele ott keringett felettük. Erik megborzongott. Öt évvel ezelőtt halni érkezett vissza, most az Illuminátusok tagjaként Éva árnyékaként segíteni a Szervezetet. Pár órával később megérkeztek, és ott álltak a halastavaknál. Erik nem tudta volna megmondani, mit is érez a lelkében. Erik a kezével jelzett Alec számára,hogy kövesse. Erik végignézett a fás területen. A döntő pillanatban ugyan ő nem volt jelen, mert épp haldoklott, de rengeteget hallott róla, napi szinten, arról, mi is történt idekint. Az újonnan éledt természetből, árad a halál, a küzdeni akarás, az életben maradás, a félelem, és az, hogy valami rossz van ismét készülőben.

8.

Erik számolta a lépéseket. Mindenre emlékezett arra, amikor Jasmes-sel megérkeztek ide. Alec ott koslatott a háta mögött, fiú lábát nézte. Ő még sosem járt itt, csak hallott a szervezetről és az ittlévőkről. A vírusról is csak Ádámtól tudott, majd késő Katalintól. Így egy kicsit izgatott volt, hogy újból szembe találja magát Éva apjával, valamint a tudóssal és a pappal is. Ádámtól tartott, sosem volt számára szimpatikus a férfi az öt év során sem És Mary French-ről nem is beszélve. Jól ismertem. Szem előtt kell tartania a lányt. Álszent kígyó. Erik megálljt intett. Majdnem nekiment a fiú hátának, mert amaz, hirtelen állt meg. Erik lemutatott. Leguggolt és tapogatózni kezdett a földön. A művelet pár percig tartott, a keze fogantyút érintett. Felrántotta, és abban a pillanatban a riasztórendszer megszólalt. Éva a kád szélén bóbiskolt a naplóval a kezében, míg Tim és Ádám, még mindig az irodában ültek. A zajra felkapták a fejüket. Egyszerre rohantak ki a szobáikból Mary és Éva összeütköztek. A riasztó még mindig a fejük felett vinnyogott. Tim a társaságot az előadóba terelte. Évát és barátait félrevonta. Mindenki riadt tekintettel nézett Timre. Mindenkinek eszébe jutottak az öt évvel ezelőtti történések. Azóta a szörnyű nap óta nem hangzott fel. Vártak. És végre. A vinnyogás abbamaradt. A betolakodó becsukta maga után a csapóajtót. Tim és a szervezet tagjai az ajtó mellett, míg az újonnan érkezettek a pódium előtt várták az érkezőt. Alec Eriket követve megérkeztek az előadó elé. Erik szíve a torkában dobogott. Remegő kézzel fogta meg a kilincset és nyitott be. A tagok feszülten lesték az ajtót. Ki nyithatott be, ki szeretne bebocsájtást nyerni. Majd megkönnyebbül sóhajok hallatszottak, amikor öt év eltelte után Erik Morton ott állt előttük. Tim és Éva és James a fiú elé rohant. Sorba szorongatták a kezét és sorba ölelgették meg a fiút. Végül Éva barátai is kezet fogtak vele, és arcukon széles mosoly látszódott. Kivéve Mary arcán. Az ő arca fagyos maradt a fiú láttán. éppúgy, mint Ádám és Rózsa arca. Ők nem Erik megjelenésén lepődtek meg, hanem azén, aki Erik háta mögött állt. Az ők csodálkozásuk tárgya Alec Preston volt. De nemcsak ők lepődtek meg a férfi érkezésén, hanem a tudós és a pap is. Előrefurakodtak a többiek közt, és Ádám és a lány mellé álltak. Egyszerre indultak el az érkezettek felé. Alec amint meglátta őket, hátrálni kezdett. Megálltak.

– Ezt nem hiszem el! Erik! Te itt? – hitetlenkedett Tim. – Hogy kerülsz ide?

Erik nagyot nyelt. Mielőtt útnak indult volna, Katalin betanítatta a szöveget és el is játszatta vele a szituációt. Akko könnyem ment, most pánikolt. Tudta jól, hogy higgadtan kell viselkednie.

– Nem is tudom, mi történt velem. Öt év után úgy keltem fel egyik reggel, hogy nekem vissza kell térnem ide. Kicsit féltem a visszatéréstől.

– De hát miért?

– Azért, Tim... mert leléptem, s meg sem köszöntem senkinek azt, hogy visszatértem onnan. Sem Évának, sem James-nek, Aha-ról nem is beszélve.

Erik elsírta magát. Vele együtt sírtak a többiek is. Éva szipogva kérdezett vissza?

– Nekem? Nekem mit szeretnél megköszönni? Nem is csináltam semmit! A dicsőség Jamest illeti. De azért örülök, hogy újra látlak. Mindig kísért az a kép, amit rólad láttam öt évvel ezelőtt, a megérkezésed után. Kiterülve feküdtél a betegszobán, és láttam a monitoron keresztül, a benned élősködő szörnyet. Ahogy rácosodni kezdett a bőröd, ahogy elment az áram, és a gépek, melyek életben tartottak sípolni kezdtek.

– Pedig sokat! Az életemet! Mert megtaláltad Rózsa asszony naplóját, amelyben benne volt a vers, ami megszüntette a pusztítást, amit Ursa ránk szabadított, és egyben visszaadta az életemet.

– Az lehet, de nem Ursa szabadította ránk a bajt, hanem csak tetőzte a vírussal. A nagyanyám, előre látta, és megírta, hogy a kétezres évek közepén vége lesz a világnak. Az ember pusztítja el a Földet, az élővilágot, és saját magát. Ha Ursa nem szabadítja ránk a vírust, beindult volna egy népvándorlás és az ember ölte volna egymást. Valószínű kitört volna a harmadik világháború, ami vallásháborúba torkollott volna. De, tényleg örülök, hogy újra itt vagy köztünk.

– Igazán? – játszotta a meglepettet, ami igazán nehezen ment számára. – Nagyon tiszteltem a nagyanyádat. De erre nem gondoltam. James...

– Ugyan, fiam! Semmiség volt! Hidd el, örömmel olvastam fel a verset. Bár jobban esett volna, ha behúzhatok Ursának, vagy Apódnak. De én is azt mondom, amit te. Ha nincs Éva, s nem talál rá a nagyanyja naplójára, ma a Föld kihalt és kietlen bolygó lenne.

– Az meglehet, James, meglehet! De ha most vigyázunk, ez ismét nem következhet be!

– Úgy legyen, ahogy mondod! Bár az emberiség öt év alatt, így is elérte már 10 milliárdot. Szerencsére, sokan túlélték a vírus kegyetlen pusztítását.

– Az jó! Napokkal ezelőtt sétáltam a Temze partján, és öröm volt hallani az emberek vidám nevetgélését.

Ádám és a pap előrelépett, és kikerülte Eriket. A többiek kíváncsian utánuk fordultak. Alec grimaszt vágva bólintott egyet, mikor ott álltak előtte. Ádám megragadta Alec kezét és berángatta a terembe. Alec csak hápogni tudott. Tim félrenyelt és köhögni kezdett, Alec nem mert ránézni a férfire. Ádám hangja határozott volt, amitől Éva egy pillanatra meglepődött.

– Te? Te hogy kerülsz ide erre a helyre? Azt hittem, hogy soha többé nem látom azt a beképzelt képed!

– Apa, te ismered ezt a férfit?

– Van szerencsém! Bár ne ismerném! Atya, a tudós és én, illetve a testvéred, egy napon kerültünk arra a helyre, ahova Tim vitt minket, azon az éjszakán, tudod, jól melyikről beszélek. Egyszerre értünk oda, arra a helyre, ránéztem, s már akkor unszimpatikus volt a képe. Amit öt év alatt be is bizonyított a vénszipirtyóval együtt. Másról sem tudtak beszélni, ők ketten, csak a sötét jövőről, ami Európát fogja sújtani.

Alec félszegen az előttük állok felé biccentett, de nem nézett rájuk.

– Ádám! Atyám! Az nem igaz! Az nem úgy volt!

– Persze! Tudod kinek meséld be!

– Apa! Nem ismerek rád!

Alec Évához fordult és a kezét nyújtotta a lánynak.

– Örülök, hogy végre személyesen is megismerhetlek. Már sokat hallottam rólad... Kat... – Tim nem feltűnően bokán rúgta a fiút. – Szóval, már sokat hallottam rólad, nemcsak apádtól, hanem a testvéredtől is.

– Remek! Azt hittem, már soha többé nem hallom ezt a mondatot. Öt évvel ezelőtt, napi szinten hallottam. Amúgy? Ki is vagy valójában?

Alec megköszörülte a torkát, Tim és Erik fesztülten figyelte a fiú minden egyes mondatát és mozdulatát. De így volt ezzel Mary is. A lány már azon törte a fejét, mikor tudja felhívni a szülei régi főnökét. Erről tudnia kell. Tudnia arról, hogy a hatalmielit és az átkozott Katalin keresztbehúzza a számításaikat. Alec nagyon gondolkodott mit mondjon, hogy ne húzza ki a gyufát Tim Night-nál. Látszik a férfin, hogy nem tetszik számára a megjelenése a szervezetnél. Ellenségek voltak, és ezt nem is tagadja, és nem is akarja.

– Alec Preston, a szolgálatodra! Sokáig a szervezetnek dolgoztam.

– Igazán? De érdekes! Akárkivel találkozok össze, mind ugyanazt mondja. Ismer engem, és azt, hogy régen a szervezetnek dolgozott. Az öt év alatt sok nevet hallottam, sőt, majdnem mindenkit ismerek, személyesen, hisz itt harcoltak Ursa és Apód ellene, igaz, vannak olyanok, kiket csak névileg, de a te nevedet még sosem hallottam.

– Igazán? Van ez így. Pedig elhiheted, hogy a szervezetnek dolgoztam.

Tim úgy érezte, itt az ideje közbelépni, mielőtt Alec kikotyogja a valót. Megfogta a kezét és húzni kezdte kifelé.

– Azt hiszem, itt az ideje, hogy nyugovóra térjetek. Megmutatom, a szobáitokat.

Mielőtt Alec újból megnyekkent volna, már kint találta magát a folyosón, és egyáltalán nem tetszett számára Tim viselkedése. Jól tudta, hátra van még a fekete leves, és attól tartott Erik sem fogja megúszni a dolgot. Az ajtó becsukódott mögöttük, és az ott maradottak értetlenül néztek egymásra.

9.

Alec nem tudta a kezét kiszabadítani Tim szorításából. Ötpercnyi sietős séta után, egy rideg folyosó szakaszhoz értek. Alec sejtette hol lehetnek, mert Katalin számtalanszor elmondta neki a szervezet új szerkezeti felépítését. E rideg rész nem más volt, mint az idegen lények elszállásolásaiknak a helye. Tim megrántotta, majd megvárta, míg elpakol új helyén és birtokba veszi azt. Morgott valamit, majd támadásba kezdett. Megfogta Alec ingének a gallérját és a falhoz passzírozta a férfit.

– Mit keresel itt? Mit keres itt az Illuminátusok egyik tagja? Lehet Évát meggyőzted a szépen betanított szöveggel, mert semmi kétségem az felől, hogy betanították neked a műsort. Engem nem eltesz meg a szöveggel.

– Tim! Kérlek! Hadd magyarázzam meg!

– Észre sem vettem azon a bizonyos éjszakán, hogy te is ott vagy az érkezők közt. Arról nem volt szó, hogy férgeket is pátyolgatunk, míg újból elő nem bukkanhatnak a hozzátartozók. Mit keresett ott a háttérhatalom és ti? Ha ezt tudtam volna, akkor inkább itt helyeztem volna el őket is, mint hogy olyanok vegyék, kerül őket, kik befolyásolják a gondolkodásukat.

– Tim! Kérlek!

Alec eszeveszett gyorsasággal igyekezet Tim-et meggyőzni arról, hogy miért jött ide. De Timet, nem hatotta meg a dolog. Tim erősen nyomta a falhoz, alig tudott Alec támaszt találni a lábának, hogy stabilan megtudjon állni. Alec behajtotta a térdét és a térde keményet érintett. Hogy mire támaszkodott rá, nem tudta volna megmondani, mint azt sem, hogy a támaszték valódi volt-e, vagy csak a képzelete játszott-e vele. Ráguggolt a kemény tárgyra, majd a tüdejét teleszívta levegővel, majd kifújta és egy hatalmasat ordított és a padlóra taszította Tim-et.

– Na idefigyelj Tim Night! Te engem ne zsaroljál, főleg ne parancsolgass nekem! Lehet annak idején a számodra egy pipogya alak voltam, de megváltoztam. Nem az vagyok, akit megismertél. Hiába is szeretnéd, innentől kezdve semmit sem fogok mondani neked. Pláne nem arról, hogy mit kerestem ott, és miért jöttem ide. El fogsz viselni, mert mi így akarjuk. Naponta látnod kell a képemet, mert mi így akarjuk.

Leszállt Timről, az ajtóhoz sétált és megmutatta Timnek merre van a kifelé. Tim visszafordult az ajtóból, s sziszegőhang kíséretében válaszolt a fiú számára.

– Ezt még nagyon megkeserülitek. De nagyon. Megmondtam öt évvel ezelőtt is, mikor itt jártatok, hogy hagyjátok békén Évát, nem fog hozzátok csatlakozni. De azt is megmondtam, hogy itt többé nem akarlak látni titeket. De a háttérhatalom tagjait sem. Ha beszélsz Katalinnal, mert biztos vagyok abban, hogy hívni fogod, mondd meg neki, hogy ide többé a lábát ne tegye be, mert ha megteszi, kitálalok a lányának.

Tim bevágta maga után az ajtót és a síri csend maradt utána.

Alec pár percet várt, addig, míg Tim lépteit már nem lehetett hallani a kongó folyosói részen. Még egy percig az ajtón tartotta a jobb fülit, míg meg nem győződött arról, hogy a vezető el nem tűnt a színről. Visszament az ágyához és a táskájából elővette a telefonját. Ráült az ágyra és egy számot tárcsázott. Míg arra várt, hogy a másik oldalon felvegyék, az ajtóra pillantott. Attól tartott, hogy Tim váratlanul felbukkan ismételten. Már ott tartott, hogy leteszi, és később hívja az illetőt, de beleszóltak. Ha nem volt túl barátságos, de mérges sem. Inkább volt higgadt és várakozástól teli.

– Na végre! Már a tűkön ültem a várakozástól. Minden rendben ment?

Alec egyet kettőt köhécselt, mire válaszolt a nőnek.

– Rendben. Addig,míg be nem tettük a lábunkat a szervezethez. Hát nem jelent meg mosoly az arcukon, miután megláttak minket. Jobban mondva engem. Ericet szívélyesen fogadták.

– Gondoltam. Hogy viselkedik?

– Nincs vele semmi baj. Úgy viselkedik, úgy beszél és arról, amit bemagoltattál vele. Bár Timnek, jobban mondva meg is... illetve már nem is tudom, mit gondoljak.

– Timmel ne foglalkozz. Vigyázz Ericre, és főleg a lányomra.

– Éva. Apropó. Azt tudod, hogy a férjed és a másik lányod az atyával, a tudóssal itt vannak a szervezetnél? Ádám úgy nézett rám, de úgy, ha szemmel ölni lehetne, már rég holtan estem volna össze.

Katalin megállt. Eddig fel és alá mászkált a szobájában. Még levegőt is elfejtett venni.

– Hogy mondtad?

– Jól hallottad. A férjed és a másik lányod is itt van.

Katalin nagyot nyelt. A hangja igazán meglepett volna, erre az egyre nem számított.

– Erről nem volt szó! Azt beszéltük meg a nagyságos urral és a többi nagy fejessel, hogy legkorábban, a Föld újra élhetővé válik, rá tíz évre kerülhetnek újra a felszínre.

– Honnan tudjam? Ezt tőle kellene megkérdezned.

– Majd erre is sor kerül. Most le kell tennem. Még kereslek.

Katalin bontotta a vonalat.