1.

A megbeszélés semmi jóval nem kecsegtetett rájuk nézve. Még a mai nap folyamán választ szerettek volna kapni Tim-től a kérdéseikre. De a férfi megmakacsolta magát. Miló többé – kevésbé felmérhette a helyzetet ,hogy ezek után már nem tud már szóhoz jutni. Ideges volt, mert még szeretett volna még mondani Tim-nek. Ugyanis Erik a vonalban várakozott. De a két Androméda tag megjelenése megzavarta az adatok továbbításában. A fiatalok idegesen tekintettek Timre. Választ vártak tőle. Tim kétségbeejtő segítség kérően nézett a két földönkívülire, de Alfa ebben a pillanatban levegőnek nézte a férfit. Tim jobban szerette volna, ha az Androméda tanács vezetője vezeti be az ifjoncokat a Szövetség rejtelmeibe. Miló nem messze állt tőle,és idegesen dobolt a lábával. Tim arcán rángás futott végig. Nem volt mit tennie ,megszólalt. Bár jól tudta,nem ezt a választ várják tőle. Éva és anyja még mindig a pódiumon állt, Tim és a két idegen között.

– Hamarosan. ígérem hamarosan. Vagyis még a mai éjszaka folyamán választ kaptok a kérdéseitekre. De mint már mondtam, nincs döntési jogotok abban ,hogy ezek után itt mardtok vagy távoztok. Sírig tartó némaságba burkolództok. – tért ki a válasz alól Tim.

– Ezt ismerjük! Ezt hallgatjuk már órák óta!

– Gábor! -förmedt rá ismételten Attila. – Mi lenne, ha ma éjjel, már meg sem szólalnál. Mi is, mint te, éppúgy idegesek vagyunk és választ várunk a kérdéseinkre. Csak hogy tudd. Én már tegnap délután óta várok a válaszra, arra kérdésemre, melyet tegnap délután tettem fel a szépfiúnak. Képzeld. Talán ettől a két lénytől kaptam meg a választ, amerre ő tegnap nem adott.

– Tegnap? Te tegnap találkoztál ezzel a férfival? – mutatott rá Gábor Timre.

– Képzeld. És ha talán elhallgatnál végre, több információra is választ kaphatnánk. Úgyhogy, légy szíves tedd meg azt a szívességet, hogy befogod.

Miló egyre idegesebben dobolt a lábával. Az idegei a pattanásig feszültek. Elordította magát. Még a durcásan hátat fordított Gábor is visszafordult a pódium felé.

– Az istenit, hallgassatok már el. Végig mondhatom végre? Utána azt csináltok Ursával, amit akartok. – mindenki meglepetten nézett rá. – mint később kiderült, hogy eléggé félénk és visszahúzódó srác. Timnek köszönhette, hogy kissé összeszedte magát. Ha Tim nem lett volna, ő már nem élne. – A Föld és az emberiség végveszélyben. Itt meg az Androméda tanácsról beszéltek. Azt hiszem, van ennél is fontosabb dolgok is. Az új tagok ráérnek megtudni, ki kicsoda, és mi a Szövetség is. – valahol mélyen Éva igazat adott a fiúnak. – Szóval. Tény, fontos dolog, hogy behatoltak a Föld légkörébe, és valószínű itt csatangolnak valahol a környéken, de Londonból is vannak hírek. Erik a vonalban van. – Tim azon nyomban összeköttetést hozott létre az Erik nevű valakivel. Abban a pillanatban megjelent előttük a Temze és a háttérben a London szeme, a parlamentet a Big Ben-nel. Igaz csak egy pillanatra. Éva szívét szomorúság fogta el, ahogy meglátta London nevezetességeit. Egy éve lesz, hogy Londonban járt és a szíve visszahúzza a városba, Angliába. Abban a pár napban volt a legboldogabb és gondtalan. Idén is készült arra, hogy ismét repülőre ül és kiutazik szívének oly kedves városába. De sajnos az egy év alatt annyi minden változott, hogy nem mert kimenni. Azt vette észre, hogy csendben sírni kezdett.

– Hol vagy?

– London Szeméből hívlak! Ezt tartottam most a legbiztonságosabbnak. Nagyon fontos hírem van, aminek nem fogsz örülni, Tim.

– Örülök neki! Ma csak csupa jó hírt kapok! A világűrből és a Földről egyaránt. Mielőtt elmondanád, nekem is van hírem. Az egyik, hogy Alfa és a lánya, Aha itt vannak velünk. A másik, hogy most nálunk is bejeleztek a műszerek. Légköri aktivitást mért Miló.

– Csak nem ugyanaz, mint itt? Mert akkor igazán nagy baj lesz, ha már csak nem az van.

– Biztos, hogy nem az. Hacsak nem jártak ott előbb, de Aha szerint ők megelőzték őket

– Megelőzni? Kit?

– Ursa és Apód csapatát. Ők landoltak véleményünk szerint nem rég, valahol itt a közelünkben

A fiú arca másodpercek tört része alatt megváltozott. Egyből az idegesség jelei mutatkoztak nála.

– Az nem lehet! Még is?

– Valószínű! De inkább mondd el, mit találtál?

– A St'James parkba mértem a legnagyobb aktivitást. Akár mintha egy erőmű közelében jártam volna. Nem ez a lényeg. Összeütköztem egy nővel és gyermekével. Attól tartok, hogy anya és lánya nagy bajban lesz. A kislány látott az égből leesni valamit. Ó így mondta. Kapszulaszerű világító, színt váltó akármit. Ez a valami megszúrta. Azon nyomban gennyesedni kezdett. Láttam a kislányon, hogy beteg. Vonakodva, de elvette a nő a névjegyemet. Megijesztettem, de nem volt más választásom. Azt mondtam neki, amint történik valami változás a lányon, szóljon.

– Atyaúristen! Ha ez mind igaz, nagy bajban van az emberiség! Beváltja a fenyegetését az undok lény. Imádkozzunk, hogy csak megfázott a lány!

Mariann szólalt meg.

– Ugye ez valami vicc?

Évának bevillant nagyanyja  naplójából egy jel. A „V" betű. A nagyanyja valószínű húsz évvel ezelőtt rájött valamire a szervezeten belül, és ezt a feljegyzését így jelölte. És amit itt elmondtak és köze lehet a nagyanyja felfedezésének, akkor a világ valóban nagy bajban van. Ránézett az obeliszkre. Nem tudta miért, de sejtette, hogy az oszlopnak köze lehet néhány dologhoz, mely az orra előtt játszódik, és játszódott húsz évvel ezelőtt.

2.

Gyönyörű nyári éjszaka volt. A csillagok fénye beragyogta az égboltot. A Hold hatalmasra duzzadt, akár mint egy labda. A falu lakosai csendben aludták álmukat. Semmit sem tapasztaltak és semmit sem vettek észre abból, ami körülöttük történik. A falu csendjét néha - néha kutyaugatás zavarta meg. Kellemes langyos éjszakai szellőben lengedeztek és susogtak a fák. A templom órája épphogy elütötte a hajnali kettőt, mikor a férfi kezdett magához térni. Körülnézett. Az úttest közepén feküdt. Jobb oldalon a templomot, míg jobb oldalt a nem rég épült új boltot látta, de az autóját sehol sem. Autója helyett egy nő arca bontakozott ki előtte. A sötétségben is jól kivette, hogy a nő arca nagyon sápadt, s tele volt szeplőkkel. Haját lófarokba kötötte össze. A kellemes nyári meleg ellenére, a nő reszketett. A férfi felpattant és idegesen kérdezett rá a nőre.

– Maga kicsoda? - préselte ki a kérdést a fogai közül. – És egyáltalán? Mit keresek a központban? Az előbb még a halastavaknál jártam.

– Nyugodjon meg! Mi sem értjük, hogy mi történt. Azért álltunk meg, mert vacakolni kezdett a motor. Ez volt a szerencsénk, mert különben áthajtottunk volna magán.

– Stimmel! Én is így jártam! De nem itt! – pillanatra gondolkodóba esett, ránézett a nőre. – Mondja? Maga nem vett észre semmi furcsát az égen?

A nő nyelt egy nagyot.

– Semmit az égvilágon. Csak a motor vacakolt.

Pedig ez a kijelentése nem volt igaz. Ők nem messze haladtak a férfitól, amikor is az égen megjelent egy hatalmas csészealj, majd később ismételten felemelkedett az égen és elszállt a nyaralóövezet felé. Ők akkor még nem ájultak el a férjével, csupán az autómotorja állt meg. De mi történt után, hogy a csészealj felemelkedett, nem tudta volna megmondani. Látni látták az üresen álló autót, és itt a központban hajtottak majdnem keresztül az előttük álló férfin. Mikor megszólalt nem nézett rá. A férfi helyett a boltot nézte.

– Nyaralók vagyunk. Itt lakunk pár napja az öbölben a férjemmel. Mikor elértük a halastavakat, elmentünk egy üres autó mellett. Aztán majdnem sikeresen keresztül hajtottunk magán.

– Te jó ég! Hány óra van?

– Te jó ég! Hajnali kettő!

– Az lehetetlen! Amikor vacakolni kezdett a motor, erre tisztán emlékszem, este tíz óra volt.

– Biztos, hogy nem! Félórája találtunk magára. Akkor mutatott az óra félkettőt! Amikor végre magához tért, a templom tornya, akkor ütötte el a hajnali kettőt!

– Semmire sem emlékszem! Abban sem vagyok biztos, hogy vacakolt - e a motor, vagy nekem jöttek- e hátulról.

– Senki nem ment magának, egész más miatt állt le a motor. – halkult el a nő hangja. - De miért kérdezte, hogy láttam -e valami furcsát az égen?

– Mert nekem úgy rémlik, hogy amint kiszálltam megnézzem mi baja a motornak és a tavak felé néztem, megláttam valami egészen furcsát az égbolton, majd összeestem.

– Tudja mit? Holnap reggel találkozzunk ugyanitt. A nevem Fruzsina. És mit már mondtam, itt nyaralunk az öbölben. Segítünk magán bevontatni az autóját.

– Örülök! Én meg Lajos vagyok! Erre ne legyen gondja, tudok egy megfelelő személyt erre a dologra. Addigra csak összeáll a kép a fejembe.

– Akkor, reggel félnyolckor!

A nő elköszönt. Lajos pedig egyedül maradt a kételyeivel. Elindult haza az éj leple alatt, de nem értette miért nézi a csillagos eget. Nem sokáig törte rajta a buksiát. Amint bevillant neki, mi is történt az éjszaka, kétségbeesésében a helyi rádiót hívta. Elkövetve vele élete legrosszabb döntését.

3.

Döbbenve és kétségek között álltak vagy ültek valamennyien. A hallottaknak a lényegét most kezdték csak igazán felfogni és rájönni arra, hogy Éva révén, hova is kerültek valójában. Alfa közelebb lépett Rózsa asszony unokájához és hideg, nyálkás kezével megérintette Évát, akit abban a pillanatban a lény érintésétől kirázta a hideg. Ránézett az idegenre, és a látványától a hányinger kerülgette. Éva nem tehetett róla. Annak ellenére, hogy kezdte megszokni a létezésüket, hogy ott vannak és léteznek, csupán egy hiba okozta mindezt. A lány, világéletében finnyás volt. A lény megszólalt. Hangja rekedt, kissé emberi, de valahol gépies.

– Kedves, Éva! Légy szíves, mesélj el egy történetet azokból, melyet a nagyanyád mondott el számodra, kiskorodban. Úgy tudom, Tim megkért rá, hogy kutass az emlékeidben, hátha eszedbe jutnak rózsa asszony meséi.

Éva elhúzta a száját, összenézett az anyjával, majd leült a pódium szélére és mesélni kezdett a többieknek.

– Vannak bizonyos dolgok, melyekre homályosan emlékszem. Akkor jutottak eszembe ezek az emlékek, miután felnyitottam a ládát, és megtaláltam benne a nagyanyám feljegyzéseit.

– Ládát? Mintha valamit már említettél volna erre vonatkozóan . Arra nem emlékszem, hogy mikor. Akkor-e amikor odainvitáltál minket hozzátok, vagy itt, miután észhez tértünk? – hozta fel a dolgot Andrea.

Tim felemelte a kezét és mindenkit csendre intett.

– Mint mondtam, mai éjszakán mindenre fény derül. De ahhoz, hogy megértsétek a dolgokat, és mi folyik körülöttünk, meg kell hallgatnotok Évát. Miután meghallgattátok, meg kell hallgatnotok minket is. És fény derül arra is, mi volt a lényege a bejelentkezésnek Londonból. – rámutatott Évára, de a lány, de nem viszonozta a férfi pillantását. – Kérlek, mondd el az egész történetet az elejétől.

– Az elejétől? – lepődve nézett mégis rá a férfira.

– A gyermekkorodtól, egészen addig a napig, míg megtaláltad Rózsa örökségét, és felhívtad a számot.

– Nem lesz ez túl sok, egy éjszakára?

– Egyáltalán nem. Sőt. Miénk az egész örökkévalóság. Csak éljük meg. Kezdheted.

Mindenki őt nézte. Anya és lánya ismét egymásra nézett. Katalin alig láthatóan bólintott. A többieken látszódott, hogy felkészültek a legrosszabbra. Tim is végignézett a fiatalságon. Azt tapasztalta, hogy sokkal érettebbé, felnőttebbé, komolyabbá váltak mind. És egészen más lett az eddigi világfelfogások. Ehhez csupán óráknak kellett eltelnie. De akkor még egyikőjük sem látta előre, a véres, sötét jövőt pedig ott lebegett felettük, mint Daidalosz kardja.

– Az elejétől. Ez jó. Nem véletlenül kérettelek titeket oda hozzánk. A történet igaz, de hogy lesz-e csattanója, azt még nem tudom. Hétéves voltam, mikor nagyi furcsa meséket mondott el nekem. Mindig is abban voltam, hogy az ő agyszüleményei, addig a napig, míg meg nem találtam a ládát, és benne egy telefonszámot. A nagyinak igen furcsa szokásai voltak. Valamikor hetek lelépett, de a kérdésünkre sosem adott választ, hol járt és mit csinált. De azt hiszem, ezt anyu már elmondta. Erről nem is szeretnék már kitérni. Mikor felnyitottam a ládát, és megtaláltam benne a jegyzeteit, benne különböző képeket, bolygókról, galaxisokról, földönkívüli lényekről, repülőcsészealjakról, bevillant egy emlék a gyerekkoromból. – elhallgatott, percekig nem szólalt meg. Mikor úgy érezte itt az ideje, hogy folytassa a történetet, felnézett. Kiszúrt egy pontot az előadón belül, s úgy beszélt tovább. – Esett az eső és én ott feküdtem betegen. Anyuék nem voltak otthon, és a nagyi jött át vigyázni rám. Egy mesekönyvet cipelt a hóna alatt, de nem olvasott belőle. Sosem olvasott, mindig maga által kreált történeteket mondott el. Féltem. Mindig féltem a történetek mesélése alatt. Hiába törtem a fejem, ahogy Tim megkért rá, de egyszerűen nem villant be semmi más, csak az az egy. – Mélyen hallgatott arról, hogy felvillant még egy emlék a gyermekkorából, mikor a nagyszülei kertjében ült a körtefa alatti kispadon és látta, hogy a nagyanyja egy könyvbe jegyzetel érdekes írásjelekkel. – Íme így szól a története:" Egy különleges mesét szeretnék elmondani neked. Úgy hallgasd a mesét, hogy minden egyes szava igaz, nem az én agyszüleményem. Most jöttem rá, hogy el kell mondanom neked, ezt a történetet, mielőtt még meghalok. Tudnod kell az igazat arról, mi folyik körülöttünk. A világról, mely körül vesz minket. Nyeltem egyet, de abban a pillanatban köhögni kezdtem. Addig hallgatott. Majd folytatta miután abbahagytam a köhögést. Kivette a kezemből a poharat. Visszafeküdtem s tovább hallgattam őt. Nem értettem hova akar kilyukadni. – Egyszer régen, nagyon régen, egy távoli világban, mely párhuzamos a mienkkel, hasonló kinézetű, humanoid típusú lények érkeztek hozzánk, minden éjjel. Az emberek csak jelenségeknek nevezte ezeket a látogatásokat. Egyesek kinevették őket, mások falták minden egyes szavaikat. Klubok alakultak, ahol ezeknek a jelenségeknek részesévé vált vagy váló emberek kicserélhették véleményüket, tapasztalataikat. Az ősidők óta érkeznek hozzánk a másik világból a látogatók. Sok barlangrajzon látszódnak az ősi látogatók, melyet az ősember pingált a barlangrajzok falára. Azóta sok-sok idő telt el a látogatók fenyegetést jelentet a Földre nézve. Inváziót hirdettek ellenük. Megalakult egy különleges szervezet a századforduló körül. Különleges embereket szerveztek be, különböző helyekről. Fő feladata, hogy az emberek elől eltitkolja a földön kívüli élet létét, valamint azt, hogy eme javarészt humanoid típusú lények látogatnak minket, rabolnak el minket, embereket kísérlet céljából. Persze máshonnan is érkeznek hozzánk különféle lények, mint: a Marsról, Jupiterről, és még sorolhatnám. Na, szóval, ennek a titkos szervezetnek feladata, hogy az innen érkező lényekkel kapcsolatot tartson fel, figyelje őket, eltitkolja kilétüket. Tudnod kell, némelyikek jó szándékkal érkezik hozzánk, viszont vannak olyanok is, kik gonoszok, rosszat akarnak nekünk: embereknek. Érdekes kinézetük ők. Zöld kisemberek hosszúkás fejjel, kis szürkék, s vannak olyanok, mint mi emberek. Fejlettebbek, mint mi, minket primitív lényeknek tartanak. De majd eljön az idő, amikor az emberiség fejlett lesz technikailag, eléri célját, s kint él majd az űrben. Ez a szervezet a legjobb dolog a világon, s ki ide bekerül, annak miden vágya teljesülhet. Sajnos titkolni kell azt, hol is dolgozol. Ami nehéz."

Mielőtt folytatta volna, ránézett a többiekre. Andrea és Mariann épp akkor fordultak le ismételten a székeikről, Dóra a plafont bámulta, a fiúk pedig tátott szájjal hallgatták őt. Kivéve Attilát. Ő lefelé nézett és a fejét csóválta. Kisidő eltelte után, az egyikük megszólalt. Gábor volt ismételten a felszólaló. De nem Évához szólt, hanem magához Tim Night-hoz.

– Még is igaz az, amit Ley- vonalakról mondtál, haver? Én már az elején nem akartam elhinni azt a sok zöldséget, melyet elmondtál. Még hogy földönkívüli lények, egy idegen bolygóról, melyek inváziót hirdettek a Föld ellen. Mi ez az egész? Valami amerikai producer, ide álmodta meg új sci-fi filmjét? Azt senki sem mondta, hogy szerepválogatás is lesz. Isten bíz! Én már nem értek semmit. Akkor ez a muksó itt, valami jelmezbe öltöztetett filmsztár? – mutatott rá Alfára.

Attila hirtelen felnézett és ráüvöltött a fiúra.

– Nem hiszem el, hogy ennyire gyenge felfogású vagy! Mit nem értesz rajt? Arról van szó, hogy Vica nagyanya egy olyan szervezet tagja volt, melynek fő feladata az idegen civilizáció eltitkolása az emberek elől. A mese által akarta unokáját rávezetni arra, hogy milyen helyen dolgozik is ő. Hát nem érted? Mi pontosan arra a helyre kerültünk, ahol Rózsa asszony is dolgozott. És mi is tagjává váltunk a szervezetnek azáltal, hogy Vica rátalált a ládára.

Gábor kissé lenyugodva leült. A fejét fogta. Leesett számra a valóság. Éva nem foglalkozott most Gábor lelkivilágával, tovább folytatta.

– Most már én is azt mondom, hallgass már el, Gábor! Befejezhetem, amit elkezdtem? Mert nincs még vége a történetemnek. Utána is ráérsz diskurálni a Ley- vonalakról, meg a Neoliti korról, és az összes többi dologról, mely elhangzott az utóbbi félórában. – Látta Tim elismerő pillantását, a lányra mosolygott, ő pedig tovább folytatta. – Húsz évvel ezelőtt novemberben minden megváltozott. – Elhalkult a hangja, a sírás fojtogatta, de tovább folytatta. A nagyi szokás szerint lelépett napokra, aztán hetek lettek belőle. Míg nem november közepén csengettek. Már mindenki nagyon ideges volt, hisz nem tudtuk hová lett a nagyi. Én nyitottam ki az ajtót. Az ajtóban három jóképű, feketeruhába öltözött férfi állt. Az egyik maga Tim Night volt. – mindenki rá nézett, ő a parkettát bámulta, onnan próbálta leolvasni az emberiség jövőjét. – Nem emlékeztem rá, fiatal volt, s az emléke a múltba veszett. – Katalin jelezte, hogy ő kívánja folytatni. Timnek nem volt ellene kifogása. – Én nem így akartam, hogy megtudjátok. Nem így terveztem az egészet, be akartalak vezetni titeket a titokba.

Katalin tovább folytatta azt, amit a lánya elkezdett.

– Tisztán emlékszek arra a szörnyű november délutáni napra. Mindig magam előtt látom a történéseket, pedig azóta eltelt húsz év. És a húsz év alatt, nem kaptam választ az anyám halálával kapcsolatban. Beléptek, meghajoltak, de nem ültek le. Állva mondták el, miért jöttek. Kerek perec, egy mondatban közölték mi történt az anyámmal. A két másik férfi, kik vele érkeztek – mutatott Katalin Timre – Hallgattak. Egyedül csak ő beszélt, alig fogtam fel a hallottakat. Annyit mondott anyám halott, különös mód vezette el az életét. De hogy miben, mai napig nem tudom. Annyit mondott csupán, hogy a temetés ekkor és ekkor lesz, de csak én vehetek részt a szertartáson. Arra sem adtak engedélyt, hogy még egyszer utoljára megnézzem az anyámat. Húsz éve keresem a választ a rejtélyre. Húsz év után mikor ismételten láttam Timet, ismerősnek tűnt. Nem tudtam hova tenni, mire rájöttem kicsoda is ő. Mert nagyon is ismerős volt valahonnan. Első pillanatban rájöttem, ő volt az, aki közölte anyám halálát.

Tim nem szólt semmit. Továbbra is a parkettáról igyekezett leolvasni a megoldást a válságkezelésére. Mivel továbbra sem szólalt meg, a lány folytatta.

– Én el is felejtettem mindent. Persze ez így nem igaz, mert bennem is ott motoszkált, ha nem is napi szinten a kérdés. Kik voltak ők, akik hozzánk eljöttek? Miért tűnt el a nagyi? Mi történt vele? Teltek, múltak az évek, felnőttem, és a nagyi emléke és meséi a feledésbe merültek. Még jobban belenéztem a ládába, miután rátaláltam a papírokra és a képekre. Még egyszer beletekintettem. Megláttam két dolgot. Amit nem tudtam hova tenni, mert abban az időben, még egyáltalán nem léteztek. A két dolog, amiknek nem lett volna szabad léteznie, nem voltak mások, mint egy mágneses beléptető kártya és egy mobiltelefonszám. – ránézett Timre, és a tekintetük találkozott. – Felhívtam a számot. Nagy meglepetésemre, azonnal felvették, a telefon majd kiesett a kezemből. Tim volt az, ki felvette, és közölte: már várta a hívásomat.

Váratlanul megszólalt Tim.

– Úgy van! Már régóta vártuk a hívást. Csak abban nem voltunk biztosak, mikor érkezik el ez a nap. De elérkezett. Nagyon örültem a hívásnak. Ha nem talál rá a ládára Éva, nekünk kellett volna kapcsolatba lépnünk vele és családjával. Súlyos döntést kellett hoznia. – jelezte, hogy a lány folytassa a történetet.

– Napokkal később, hogy felhívtam a számot, és ezzel átvettem a nagyanyám örökségét, Tim megkeresett. Megbeszéltünk egy találkozót. Közben újból belelestem nagyi ládájába, ahol megdöbbenésemre rátaláltam a végrendeletére. Mely kikötötte, fel kell adnom az eddigi életemet, a munkámat is ott kellett hagynom. Volt még benne valami. Valami, ami titeket nagyon is érint. A kikötés az volt, hogy a barátaimat is be kell vonnom a dologba. Úgy járva, mint én. Feladva az eddig életeteket. Ezt szerettem volna veletek megbeszélni, elmagyarázni. Így kerültetek velem és az anyámmal együtt erre a helyre, és lettetek tagjai a Szövetségnek. Bocsássatok meg. Kérlek.

– Így van! Mint már mondtam, nincs visszaút, itt kell maradnotok. És ahogy Éva is mondta: Ettől a pillanattól kezdve ti is a szervezet tagjaivá váltatok.

Attila volt a többiek között a leghiggadtabb. Annyira nem hallgatta a történetet, hisz jól ismerte az egészet. Tim örömére, Gábor megszólalt.

– Ez frankó, haver! Ezek szerint rabok vagyunk?

– Egyáltalán nem! De, mint már mondtam, nem hagyhatjátok el a létesítményt. A szövetség tagjává váltatok Rózsa asszony révén, a többiről majd mi gondoskodunk. Már mint a családotokról, mert most már ők is veszélyben vannak. Ursa és Apód igen veszélyes lények. Muszáj itt maradnotok. Biztos vagyok benne, hogy a két eszement lény tud rólatok, mint ahogy Éváról is tud. Ez nyilvánvaló tény. Itt vagytok a legnagyobb biztonságban.

– Igazán remek hír! Jó tudni, hogy rajtunk kívül léteznek még értelmes lények a világűrben. Ezek szerint az 51-es körzet nem kamu? – kérdezte Andrea.

– Egyáltalán nem! De az egy másik történet. Egyszer sor kerül arra is, hogy megismerhessétek. Most hallgassátok meg az én történetemet, magáról a szervezetről.

4.

Ursa és Apód, ahogy szelték az éjszakai égboltot, észrevettek egy tisztást. A Hold és a csillagok fényei megcsillantak a víz felszínén. A fák takarásában a Duna húzódott. Leszálltak a tisztás és a Duna között, majd kiléptek. Ursa és Apód körülnézett. Beleszimatoltak a levegőbe. Az éjszaka hűvösségén kívül, a földből áradó nyár illatát, és húsz év el nem múló gyűlöletét érezték. Egyet nagyon jól éreztek. Nem nagyon tudták elviselni a Föld légkörét. Húsz év alatt a légkör is megváltozott. Amíg más földönkívüli lények látogatták a Földet, szervezetük megszokták a változásokat, addig ők otthon ültek és bosszún törték a fejüket. De percek alatt alkalmazkodott a szervezetük a légköri változásokhoz.

– El kell tüntetnünk a hajót. – jelentette ki idegesen Apód. Itt nem divat továbbra sem egy repülőcsészealj látványa.

– Nagyon jól tudom! Itt a tó, belemerítjük. Semmi baja nem lesz.

– És ha hónapokig itt rohadunk, Ursa?

– A vírus gyorsan aktivizálódik. Érzem, már egy áldozata van és tovább szedi azt. Mire a Szövetségben észhez térnek, már a Föld lakosságát megfertőztük. Meghalnak és átalakulnak. Pusztul a Föld. Mire magukhoz térnek a döbbenettől, addigra már Éva és Tim részt vesznek velünk egy hatodik. típusú találkozón. - Ursa hátborzongatóan felnevetett.

– Most mi lesz, Ursa?

– Amit megbeszéltünk. Várunk, majd támadunk.

5.

Anyja és lánya Milóval egyetemben gyors ütembe leszáguldottak a pódiumról és percekkel később már a többiek mellett ültek a székeken. Ezek után a két földönkívüli hagyta el az emelvényt és a pódiumon már csak Tim állt. A két idegen Miló melletti két széken foglalta el a helyét. Tim kifújta a levegőt, majd megigazgatta a nyakkendőjét. És a pódium közepén álló asztalhoz sétált és ráült.

– Szinte az emberiség megjelenése óta látogatják a Földet, számtalan galaxisról, más bolygók által lakott lények az embereket. Nem véletlenül találnak a kutatók az ősemberek által készített rajzokon, furcsán ábrázolt embereket. Mint már említettem, amit tanultatok történelemből örökre felejtsétek el. A piramisok sem úgy épültek és építették, ahogy azt tanultuk egykor. Múltak az évek, egy bizonyos idő után a világ elpusztult, kihaltak az élőlények, majd újból begyógyította sebeit a Föld, új élet kezdődött, szaporodni kezdtek. Körforgásokban pusztul a világ. Hiába mondják, hogy Globális felmelegedés korszakát éljük, melyt maga az ember okoz. Óriási tévedés. Amióta létezik élet a bolygón, létezik a globális felmelegedés. Nem erről akarok beszélni. – megállt, rájuk nézett. Most az egyszer kíváncsi és értelmes tekintetek néztek vissza rá. Kivételesen Gábor is hallgatott. – Mikor elpusztult egy világ, majd új lépett a helyébe, ott megjelenő lényeknek, vagyis embereknek, segítségül érkeztek a földön túlról más lények. Tanították őket és az emberek Istenként tekintettek rájuk. Múltak az évek és az évezredek, a földönkívüliek egyre gyakrabban látogatták a Földet, annak ellenére, hogy az ember az ő segítségük nélkül is már elboldogult. Aztán rá kellett jönnie az embereknek és a vezetőknek, így nem fog működni a dolog. Az átlagemberek egyre gyakrabban láttak furcsa formájú valamiket éjszaka közepén, az égen, furcsa lényeket láttak mindenhol. Embereket raboltak el kísérlet céljából. Abban az időben tébolydába zárták azokat az embereket, kik azt állították, hogy emberhez hasonlító idegen lényt látott. Voltak olyanok, kiket kivégzett az inkvizíció, pedig nem voltak boszorkányok. Klubok alakultak a tizenkilencedik század végén. És az én nagyapám, ki részesévé vált egy első típusú találkozásnak, majd a negyedikkel is megismerkedett, kapcsolatba marad az ufókkal, úgy döntött megalapítja a Szervezetet. Nagy segítséget kapott Alfától és az ő apjától. – mindenki ránézett az idegenre. Nem foglalkozott velünk, csak a lánya mosolygott vissza rájuk. – Eleinte Londonban tevékenykedett az intézet. De az első világháború keresztülhúzta a szervezet számításait. Egy időre szünetelt, amit ki is használtak Ursához hasonló bunkó lények. Nagyapám Magyarországra került, és itt is maradt. Tudta, hogy az ő nagyanya révén magyar származású. Rátalált rokonaira, és itt telepedett le, magyarosította nevét. Megházasodott, és újult erővel, ismételten felépítette az szervezetet. Alfa segítségével törvényt alkotott, mely eltitkolja a földönkívüli lények létezését az emberiség elől.

A földöntúli lény felállt, szembefordult a fiatalokkal.

– Így van! Tim mindent elkövetett azért, hogy a szervezet fennmaradjon, és sikert sikerre halmozzon. Borzasztóan megörültem, hogy a háború után kapcsolatba lépett velem. Apám addigra már nem élt. Nagyon sok időbe telt, mire felépítettük a Szervezetet. Elkezdtük a tagok beléptetését, sokan közülük már nem élnek. Nem volt könnyű dolgunk, mert Tim nagyapja a családján kívül, másokat is be akart szervezni, olyanokat kik Angliában vele együtt abba a klubba jártak, kik részesévé váltak ufó találkozásnak.

– És az anyám? Hogy került be magukhoz?

– Rózsa asszony esete egy különleges dolog. Sosem láttam még annyira talpraesett, kreatív tagot, mint ő maga. Mi is figyeltük az embereket, ki alkalmas erre a munkára. Korra és nemre való tekintettel. Rózsa asszony elképesztően tájékozott volt mindenben. Állandóan az eget vizslatta, feljegyzéseket készített egy kék noteszbe. Amit mindig magánál hordott.

– Az anyám? Sosem láttam nála ebben a témában könyvet a kezében. Noteszt sem.

– Sok mindent nem tud az anyáról. És jobb is így. Figyeltük minden egyes lépést, majd az egyik tagunk meglátogatta őt. Maga akkor úgy négyéves lehetett. Elhívtuk, és elmagyaráztuk neki mi is ez a szervezet, és mi lesz a feladata a szervezeten belül. Nem ellenkezett. Maga anyja egy nagyon okos és tájékozott asszony volt. Gyorsan tanult, gyorsan sajátította el azon dolgokat, főleg műszaki cikkek használatát, melyeket csak sokkal később talált fel az ember. Az agya rendkívül fogékony volt. A műszaki dolgok elsajátítása mellett, az idegen nyelveket is rendkívül gyorsan tanulta meg.

– Ezt nem akarom elhinni. Mint már én is említettem, hogy halvány emlékeim vannak vele kapcsolatban a gyermekkoromból. Valami rémlik, minta számomra is mesélt volna bolygókról, világűrről és idegen lényekről, és a világról mely körülvesz minket. Arra is emlékszem, hogy az apám nagyon dühös volt rá, mikor szó nélkül napokra eltűnt és nem adott magyarázatott rá. Így ment egészen a halála napjáig.

– Így volt helyes! Sok tagunk családos volt. Még most is vannak köztünk ilyenek. De évekkel később történt valami. A Földet megfenyegették, hogy inváziót hirdetnek ellenünk. Elpusztítják a Földet és az emberiséget. Ursa és Apód kitett magáért. Nem következett be az invázió. Mit akartak tenni a Föld ellen nem tudni. – folytatta Tim.

Katalin nem hagyta magát. Mindenáron választ akart kapni az anyja halálával kapcsolatban.

– Mi történt az anyámmal?

– Mi sem tudjuk! Rózsa magával vitte a titkát a sírba.

Éva könnyei potyogtak és eldöntötte lesz, ami lesz, kideríti nagyanyja halálának okát. Abban is biztos volt, hogy ők négyen jól tudják az igazságot a halálával kapcsolatban. Bár lehet, hogy Miló nehéz eset, mert fiatal, szinte egyidős lehet a lánnyal, csak hírből ismerheti, mi történt húsz évvel ezelőtt. De akár mi is lesz, kideríti.

6.

A vírus végezte dolgát miközben Magyarországon a Szövetség tagjai és az Androméda tanács két tagja igyekezett elmagyarázni a lehetetlent az újaknak. Angliában élők mit sem sejtettek a rájuk leselkedő veszélyről. A vírus most Sloughban cserkészte be következő áldozatát. Dora nem tudott aludni. Úgy döntött kimegy az udvarra. Csodálva bámulta az éjszakai égboltot. A húszas éveinek elején járó lány, épp túl volt egy komolyabb betegségen, nem rég engedték ki a kórházból. Annak ellenére, hogy figyelmezették az orvosok, vigyázzon magára, nem igazán foglalkozott vele. Úgy gondolta, egy éjszakai séta a kertben nem okoz túl nagy gondot a legyengült szervezetének. Párnát helyezett az egyik székre és felnézett az égboltra, és bámulni kezdte a csillagos eget. A Hold lassan teljesen egészé vált, beköszönt a holdtölte. Barna vállig érő haját kontyba kötötte fel. Az arca még eléggé sápadt volt, megviselte a betegség. De étvágya kezdett visszatérni, így egy zacskó sült krumplival üldögélt odakint. Ahogy felfelé nézett, próbálta beazonosítani a csillagképeket, észrevett valamit az égbolton. Kissé előrehajolt, szemét hunyorította annak ellenére, nem szikrázott a Nap. Fénylő kis pontot pillantott meg. Elsőre azt hitte hullócsillag. De nem az volt, hanem valami egészen más. A pont egyre jobban kivehetővé vált, majd pörögni kezdett és hirtelen lepottyant a lába elé. Dora egy pillanatra azt hitte, hogy ez a fura valami gondolkodott volna, mielőtt lepottyant volna elé. Forgott, villogott, színt váltott a szivar alakú tárgy. Épp úgy, mint órákkal korábban a parkban. Dora lehajolt. Édesanya épp akkor nézett ki az ajtón, mely a kiskertbe vezetett. Előtte fent járt a lánya szobájába, hogy ellenőrizze minden rendben van-e. Az ágyát üresen találta. Kinyitotta az ajtót és kilépett rajta. Lánya abban a percben vett fel valamit a földről.

– Mit csinálsz itt kint, kislányom? Nem lenne még szabad felkelned, pláne nem az éjszaka közepén kint ülnöd. Vissza akarsz kerülni?

Dora nem válaszolt anyjának azonnal. Helyette tovább nézte a szivar alakú valamit. A tenyerében tartotta. Anyja észrevette mit tart a tenyerében.

– Mi ez?

– Ha én azt tudnám, anyu. Akár hiszed, akár nem, de egyenesen az égből esett a lábam elé. Sőt. Mielőtt leesett volna, úgy éreztem gondolkodik.

– Az égből? Gondolkodik? Neked agyadra ment lányom az itthonlét. Amióta itthon vagy, állandóan filmet nézel vagy olvasol. Biztos olvastál vagy láttál valami hülyeséget és most kombinálod.

– Jaj, anya! Maradj már! Hidd már el, hogy az égből eset le elém. Felnéztem az égre, próbáltam megkeresni a csillagképeket, amikor egy pontra lettem figyelmes. Azt hittem hullócsillag. És egyszer csak leesett elém.

– Akkor sem tudom felfogni. Az égből nem szokott csak úgy valami leesni.

– Ez akkor is leesett.

– Jól van, oké! Leesett, akkor leesett! Majd reggel jobban megnézzük ezt az izét. Menjünk már vissza a házba, Dora. Egyrészt, mert nem vagy jól, másrészt én félek kint éjjel. Mindig rossz érzés kerít hatalmába. Hányszor féltem, mikor hajnalok hajnalán mentem be Londonba dolgozni. Állandóan hátra fordultam. Olyan rossz érzés szorongat. Valami történni fog. Ezt pedig hagyd kint.

– Ugyan már, anya, mi történne? Békés nyári éjszaka van. Hallgasd a tücsköket, szagolj bele a levegőbe. Nyár van. Főleg azután, hogy megérintett a halál, csípem az ilyen éjszakákat. Magamba szívom ezeket a pillanatokat, és élvezni a percet, amíg lehet.

Anyja átkarolta a sírás kerülgette mindkettőjüket. Majd elindultak befelé átkarolva egymást. A kis valamit Dora szorosan szorította a kezében, nem hagyta kint, ahogy azt anyja kérte. Épphogy beértek, mikor egy szúrást érzett a tenyerébe a lány. Hirtelen elengedte, az ajtót is elfelejtették becsukni. Ránéztek a valamire, ami felemelkedett, majd egyszerűen kirepült az ajtón. Tátott szájjal bámultak utána. A lány tenyere abban a pillanatban viszketni kezdett. Egy nagy piros, kör alakú pont jelent meg a lány tenyerének közepén. Pont olyan volt, mint egy pókcsípés. Majd hirtelen terjedni és gennyesedni kezdett. Dorat kirázta hideg és anyja karjaiba ájult.

Erik a szobájában ült a monitorokat nézte. Amik ismételten bejeleztek. Játszani kezdett a billentyűkön és nem volt tíz perc mire behozta Dora-ék címét. Erik tudta. Az a valami újból lecsapott. Azonnal hívta a Szövetséget.

7.

Katalin nagyon dühös volt a kapott választól. Nem elégítette ki, ő többet akart tudni. A keze ökölbe szorult és a dühtől pirossá vált az arca. Farkasszemet nézett az előtte álló lénnyel. Éva a könnyeit törölgette, és végig nézett sorstársain, szeme megakadt Dórán. Barátnője eddig mindvégig csendben, meghúzódva ült a székén. Kissé göndör haja, mely a válla közepéig ér, most szétziháltan lógott az arcába, krokodilkönnyeket hullajtott. Éva eldöntötte, ha végre egyedül maradnak, és nem kísérik őket figyelő tekintetett beszélni fog vele. Az idő most nem alkalmas rá. Visszafordult a pódium felé. Jól megnézte magának Tim Night-ot. Ahogy jobban nézte a negyvenes éveinek közepén járó férfit, végleg rájött arra, hogy ő már semmit, de semmit nem érez Attila iránt. Neki Tim Night kell, és meg is fogja szerezni magánk, jöhetnek akármilyen földönkívüli lények, és nem köpnek bele az elhatározásába. Az álmodozásából anyja óbégatása és egy folyamatos sípoló jelzés térítette észhez.

– Követelem, hogy áruld el az igazat, Tim Night! Addig nem nyugszom, és addig nem óhajtom a talpam feldobni, míg meg nem tudom, mi történt húsz ével ezelőtt az anyámmal!

Tim arca is pirossá vált az idegtől és a dühtől, melyet Katalin váltott ki belőle. Alapvetően, ő egy békéstermészetű ember, de most már nagyon, de nagyon dühössé vált az asszony folyamatos, idegesítő kérdéseitől. Tim leugrott a székről és Katalin előtt termett. A férfi annyira ideges volt, hogy letegezte az asszonyt. Kezét fenyegetően a nő felé tartotta. A férfi szó szoros értelembe üvöltött. Míg a többiek a váratlanul kialakult helyzet miatt hátrálni kezdtek, addig Dóra holt nyugalomban ült tovább. Éva ugrással készen állt, ha egymásnak esnek és szétkell választani őket. Tudta jól, hogy anyját nemcsak a nagyanyja halála bántja, hanem az is, ami a múlt éjszaka történt. Hogy a családjukat szétválasztották.

– Pofa be! Meg ne próbálj utána járni, hogy mi történt azon az éjszakán! Ha meghallom, nem lesz benne köszöneted! Nincs semmi titok! Meghalt és kész!

– Még is! Mit merészelsz te kis taknyos! Ha az anyád lennék, simán ráfektetnélek a térdemre és elfenekelnélek!

Alfa igyekezett megnyugtatni mindkettőjüket.

– Tim, kérlek! És te is, lányom! Próbáljatok higgadttani viselkedni. Ez most mindenkinek nehéz nap. Tele új dolgokkal, melyek izgalommal, látványossággal, valamit sok megértéssel jár. Nincs idő most arra, hogy veszekedjünk. Mindent a helyére kell tenni, amit a Szövetséget illeti. Itt van kapásból két probléma is, amely megoldásra vár. A vírus, Ursa és Apód megjelenése a Földön. Ami a jelentésből kitűnik, nem véletlenül érkeztek ide. És te, lányom. - fordult Katalinhoz. Hangjának búgása nyugtató és álmosító is volt egyszerre. – Nyugodj meg, most ez a legfontosabb. Hogy miért kevert bele titeket Rózsa megvolt rá az oka. Miért halt meg? Külön fejezet lenne egy könyvbe. Nem kell a múltat háborgatni. Múlt történelem. Mi megtörtént, megtörtént. Nem kell háborgatni

A hangsivításba csapott át. Tim felriadt és a monitorokhoz lépett. Újfent Erik jelent meg a monitoron. De mielőtt megszólalhatott volna, a változatosság kedvéért Gábor ismét megszólalt.

– Hé, haver! Azért egyet árulj már el végre! Mikor mehetünk csicsikálni?

8.

Az anyahajó árnyékában két földönkívüli lény különös nyelven kommunikált egymással. Mindketten két külön fajt képviseltek, de most egy ügyben, közös célt szolgáltak. A vírus segítségével eldönteni az emberiség sorsát, továbbá húsz év bosszújában aktívan részt venni. Most egy különös készüléken zongoráztak. Keveréke volt a mobiltelefonnak és a számítógépnek, de még is fejlettebb annál. A vírus helyét határozták meg, és a Földön való elszóródásának pontos helyeit, és a fertőződések számát. A fejüket csóválták. A különös szerkezet szerint a vírus eddig kizárólag Londonban aktiválódott, és szedte első áldozatait. Szám szerint hármat, London két különböző pontján. Ebből a kimutatás alapján egy halálos áldozattal. A halál beállta pontos ideje, két órával ezelőtt következett be. A gyíklények társaságával érkezett idegen megfordult és besétált a hajóba. A humanoid lény a két vezetőt kereste. Épphogy belépett a hajóba, Ursával futott össze. Meghajolt előtte és idegesen hadonászni és magyarázkodni kezdett, furcsa pörgő nyelvén. A beszámoló után Ursa a szemét fogadta mérgében. Amikor a tervet előkészítették Apóddal, percről – óráról órára, minden apró részletével, majd útjára indították a tartályt halálos utasával a Föld felé, egyikkőjüknek sem jutott eszébe egy valami. Még pedig az, hogy valami hiba történhet az oly jól felépített tervükben. Arra nem számítottak, hogy a tartály a Földet térés után egy helyen fejti ki ádáz tevékenységét és alig fertőz meg egyedeket. Ursa tovább nézte a kijelzőt. Mérgében kikapta az ijedt szolgáló kezéből és dühében a falhoz vágta a gépezetet és futni kezdett a vezérlő felé. A lény megdöbbenve bámult a nő után. Felvette a darabjaiban heverő gépet, görbült szájjal nézett a maradványokra. Ursa példáját követve megfordult és lógó orral kisétált a járgányból. Ursa beviharzott a vezérlőbe. Apód úgy ugrott fel a helyéről.

– Mi történt, hogy így esel be a terembe, mint akit egy hatalmas szélvihar kapott volna fel a földről?

– Bárcsak egy szélviharnak nevezett szél kapott volna el. Bár lehet, hogy egy tornádónak is jobban örültem volna, mint annak a hírnek, melyet az egyik alattvalóm hozott az előbb.

– Igen? Milyen hírrel állított be, ami így felkavarta az érzékeny lelkedet, aranyom?

– A jól kidolgozott tervünkbe hiba csúszott. Méghozzá jó nagy!

Ursa farkasszemet nézett a gyíklények vezetőjével. Hirtelen elhatározással a vezérlőpultnál termett. Ismételten, mint jó pár fényévvel ezelőtti idővel, a kezével zongorázni kezdett az anyahajó vezérlőjének billentyűjén. A könyv ismételten megjelent előtte, ő pedig belelapozott. Az oldal ott nyílott ki, ahol becsukták anno. A vírus pusztulási fázisánál a Földön.

– Arról beszéltünk, mielőtt útjára indítottuk volna a kapszulát a Föld felé, halálos utasával, hogy hogyan, s miként fertőzi meg a Földet.

– Úgy van! Először a Föld légkörét kellene tönkre tennie, majd a környezetet, az ebből kialakuló káosz közepén az ember létszükségleteit nem tudja kielégíteni, amibe belezavarodik, önpusztítást végez magán, végül az életben maradottakkal maga a vírus végez.

– Így is volt! Ezt nézd, Apód! A vírus miután átlépte a Föld légkörét, mutálódott és ellenkező irányba hajtja végig a parancsot, amit beletápláltál. Kettő ember már meghalt a fertőzéstől, kettő még életben van, de haldokolnak.

– Nem értem mi történhetett a kapszulával, hogy így reagál a Föld légkörére? Amint becsapódott a légkörbe, már ott szét kellett volna szórnia a vírus egy részét.

– Hogy mi történt? Az, hogy elrontottad! – ordította el magát Ursa. – Húsz éve várok erre a pillanatra, mintha nem tudnád. Veled együtt terveltük ki ezt az egészet. – hadonászott az ujjaival a nő. – Húsz éve fejleszted és módosítod ezt a vackot és tessék, elrontja az egész jól kitervelt tervünket.

Apódot egyre jobban megviselte Ursa váratlan viselkedése. Nem ilyennek ismert a humanoid nőt. Apód a tűréspontjának a határán állt. Mindig is tudta, hogy Ursa nehéz eset, húsz éve is az volt, de most egyszerűen kibírhatatlan volt a nő. Most ő kezdett el kiabálni a nővel.

– Kikérem magamnak ezt a hangnemet és a vádaskodást! Én nem rontottam el semmit! Tökéletes a szer. Arról egyáltalán nem tehetek, hogy a szer mutálódott miután belépett a légkörbe. Biztos nem... nem tudom...

– Tudsz rajta valamit csinálni?

Felnézett a nőre. Az arca meglepettséget mutatott.

– Csinálni? Kétlem! – csalódottan csóválta meg a fejét Apód. – Nem úgy állítottam be, hogy a távolból bele lehessen nyúlni a programjába. Sajnálom.

Ursa arcán csalódottság futott át. Mikor a tervet kieszelték egyikkőjüknek sem fordult meg a fejében, hogy a vírus az ellenkezőjét fogja tenni annak, amit beleprogramoztak.

– Nem, hát nem! Most már mindegy! Lényegében ugyan azt teszi, mint ha a fordítottját csinálná. Lehet még jobb is hogy így történt a dolog.

9.

A sípoló hang nem akart megszűnni. Egy hatalmas világtérkép jelent meg Tim háta mögötti monitorok egyikén. Összesen két piros pötty jelent meg Angliát ábrázoló térképen, azon belül is London különböző részein. Tim a hirtelen felhangzó hangtól megfordult és felakart sietni a pódiumra, de elvétette a lépést és hasra esett. A mutatványát harsány nevetésekkel jutalmazták. A férfi nem foglalkozott vele, éppúgy, mint Gábor kérdésével sem. Éva feszült figyelemmel leste a monitort és a villogó piros pöttyöket. Hiába a harsány kacagásoknak, legbelül mindnyájan tudták, hogy nagyon baj következhetett be, ha Tim így reagál a sípoló hangra. Tim felpattant és ideges rángás futott végig a testén. Később jöttek rá arra, ez akkor következik be a férfinál, ha a közelben közvetlen baj következik be. Eriknek nevezett férfi nem köntörfalazott. Azonnal a tárgyra tért

– Újabb áldozat, Tim! A vírus ismét lecsapott. Meg van az áldozat címe is. – mutatott fel egy cetlit a fiú. – Mindjárt indulok hozzájuk. Csak ezt akartam közölni.

– Rendben! A kislányról tudsz már valamit?

– Eddig még nem telefonált a nő, hogy bármi lenne a lányával, vagy ő maga megbetegedett volna. Remélem lesz annyi esze, ha történne változás szólni fog.

– Merjünk remélni és imádkozzunk, hogy több probléma és fertőzés ne legyen. Mert akkor ténylegesen globális problémával állunk majd szemben.

– Akkor kezdj imádkozni, Tim, hogy igazad legyen, és ne Ursa halálos fenyegetésének kezdete legyen.

– A nő és a tetű gyíklény itt van valahol a környéken. Biztos vagyok benne, hogy ez a vég kezdete. Nézd meg a helyszínt és tájékoztass, és amint lehet, ülj repülőre és indulj haza.

Erik ismét bólintott és a képernyő elsötétült. A halk harsány nevetés abbamaradt. Tim megfordult. Az arca percek alatt megváltozott. Az arca megöregedett a percek leforgása alatt.

– Akkor itt az ideje, hogy véglegesen a Szövetség tagjává váljatok. Alfa kérlek!

– Nincs vissza út. Rózsa asszony öröksége és záradéka végérvényesen megállapodásra kerül minden pontban. Innentől kezdve mindenki ki itt van, a Szövetség tagjává válik. Annak a szervezetnek tagjai lesztek, melynek fő célja a földönkívüli élet eltitkolása és kapcsolattartás a földönkívüli lényekkel, akik a Naprendszeren túl élnek galaxisokon és földszerű bolygókon. De ahhoz, hogy az örökség végérvényesen érvényes legyen, esküdt kell tennetek az Androméda tanács számára. Innentől kezdve a nevetek a némaság, nem léteztek, nem éltek csak számunkra vagytok élők. Fogadalmat tesztek. Itt előttem sorakozzatok fel. A kezeteket tegyétek a szívetek fölé.

Alfával együtt mondták fel az eskü szövegét. Még Dóra is, két szipogás között.

– Az Androméda tanács vezetőjének esküszöm, hogy aktív tagjává válok a szervezetnek. Kilétét nem fedem fel, nem fedem fel a földön kívüli élet létét, utalást sem teszek rá. Együtt működöm a szervezet földönkívüli tagjaival, kik a föld megvédést és lakosainak megóvását szolgálják. Ha eskümet megszegem, váljék a testem a csillagok salakjává.

Miután letették számukra oly furcsa esküt, Gábor újfent megszólalt.

– Oké, haverok! Ezek után végre elmehetünk csicsikálni?

Választ meg sem várva visszazuhant a székre és vidám hortyogásba kezdett.

10.

A férfi számára nagyon hamar megvirradt. Alig aludt az éjszaka. Egyfolytában a vele történteken gondolkodott. Valami olyasmi történt vele, amelyben ő eddig sosem hitt. Látott tegnap éjjel valamit az égbolton, valami igazán fényeset. Ez a valami lebegett, majd siklott a csillagos égen. Bevillant az is számára, hogy az autómotorja megállt, majd miután kiszállt az autóból, hogy megnézze mi történt a motorral, akkor vette észre az égen azt a valamit. Az a valami nem volt más, mint egy repülőcsészealj. Úgy érezte, valakinek muszáj elmondania, kiordítani a világnak, hogy repülőcsészealjt látott tegnap éjjel a halastavak felett. Autója még mindig ott állt, ahol tegnap éjjel leállt. Bár megbeszélte a házaspárral, hogy találkozik velük és bevontassák, biztos volt benne, hogy az autó elfog indulni. Nem tudja, honnan vett erőt ahhoz, hogy felhívja a helyi rádiót.

– Rádió Caffe Szekszárd! Miben segíthetek?

– Jó reggelt! Ne haragudjon, hogy ennyire korán zavarom önöket, de olyan történetem van, amitől a szájuk is tátva marad!

A vonal másik végén a lány eltolta kissé a fülétől a telefonkagylót, vágott egy grimaszt, majd ismételten beleszólt.

– Miről lenne szó?

Az igazság elmondása úrrá lett a férfin. De nemcsak az igazság elmondása, hanem az izgatottság is.

– Az éjszaka közepén részesévé váltam egy első típusú találkozásnak. Legyen szíves és kapcsoljon be adásba.

A lány azt hitte rosszul hall. Első gondolata az volt, hogy egy őrült vagy részeg szórakozik velük. Felállt, arrébb ment a pulttól és kikiabált az utcára A műsorvezető kint állt a rádió előtt.

– Hé, Laci! Valami örült fazon van a vonal túloldalán. Azt állítja, hogy az éjszaka részesévé vált egy első típusú találkozónak és azért sírdogál, hogy kapcsoljuk be adásba.

A női szíveket összetörő sármos kinézetű, sportos testalkatú Laci egy pillanatig elgondolkodott, majd mutatta, hogy kapcsolják be a hajnali baglyot. Hadd legyen egy jó napjuk a hallgatóknak. Bár maga is lelkes ufó kutató volt, valahogy ebben a pillanatban nem hitt abban, amit a hívó állít. Percekkel később a mosoly is lefagyott az arcáról.

– Kedves hallgatóink! Így korán reggel, egy igen elképesztő dolognak lehetünk fültanúi. Itt van velünk Lajos, aki az éjszaka folyamán állítása szerint egy különös dolognak lett szemtanúja. Üdv, Lajos! Milyen hírrel szolgálsz a hajnalok hajnalán a hallgatók számára? Mint hallottam, különös dolgot tapasztaltál az éjszaka.

– Üdv! És a hallgatóknak is! Köszönöm, hogy adásba kapcsolatok, mert erről mindenkinek tudnia kell!

– Akkor halljuk, hátha feldobja mindenki hangulatát! Vágj bele a közepébe.

– Mielőtt valaki rossz véleményt vonna le rólam, leszögezem, nem vagyok részeg. Szín józan vagyok!

– Nem is gondoltunk ilyesmire kedves, Lajos!

– Szóval az éjszaka tíz körül a tolnai halastavaknál jártam, amikor egyszer csak vacakolni kezdett a kocsim motorja. Kiszálltam, nem gondoltam semmi rosszara, csupán arra, hogy bedöglött az autóm és sétálhatok haza az éjszaka közepén. Felnyitottam a motorháztetőt, hogy megnézzem, mi lehet a probléma. Amikor egyszer csak olyat láttam az égbolton, amit azt hittem idáig csak agyszüleménye egyeseknek. Fényesen bevilágította az égboltot, ott húzott el a tavak felett. Először azt hittem hullócsillag. De nem az volt. Egy hatalmas repülőcsészealjt láttam... az volt, higgyék el, az volt. Minden elsötétült. Órákkal később tértem magamhoz. A falu központjában, egy nő állt felettem. Hasonló problémával küzdött, mint én. Bár elég titokzatos volt, hiába kérdeztem tőle, részese volt-e hasonló élménynek, de tagadta az egészet. Tudom, hogy látta. Ugyan azt látta, amit én... higgyék el, a földönkívüliek itt járnak köztünk, megkezdődött a Föld inváziója.

Meg sem várta, hogy esetleg kérdést tegyenek fel, azonnal bontotta a vonalat.

– Lajos távozott közülünk! Igazából nem tudom, mit gondoljak erről. Van, aki hisz benne, valaki nem. Hogy van -e élet a Földön kívül, egyszer biztos választ kap az emberiség az űrből. A választ rá bízom a hallgatókra. Hát Lajos, igazán köszönjük ezt a fantasztikus bejelentést, nekem mindenképp feldobta a napomat ezzel a hírrel.

László egy szó nélkül kisétált az utcára a stúdióból. A lány a pultnál addig bámult tátott szájjal utána, míg be nem csukódott a fiú után a stúdió bejárati ajtaja. A lány hitetlenkedve fogadta az elhangzottakat. Ha tehette volna, órákig nevetett volna a betelefonálón, de nem tette meg. Inkább tovább bámulta immáron az ablakon keresztül László hátát, a feljövő van Nap fényében. Nem gondolta azt, hogy Lászlót így látja utoljára, mint azt sem, hogy számára ez lesz az utolsó napfelkelte, és évek múlva láthatja viszont a Napot. A férfi megállt, és egy pillanatra a tenyerébe hajtotta a fejét, és azon rágódott, hogy mit tegyen. Ha elhallgatja baj, ha felhívja a számot, kérdés, hogy a hívott fél, hogyan fog reagálni a hívásásra, mert évek óta nem beszéltek egymással. Minden idegszála azt súgta, hogy fel kell hívnia az illetőt, és minden idegszála azt súgta, hogy óriási baj van kialakulóban. Önkitlenül is Rózsa asszony és Hilda jutott az eszébe. Hilda és az ő jóslatai. Elhessegette maga elől a két asszony képét, majd módszeresen körbetekintett. A feje kilencven fokban elfordult, furcsán pislogott. A járókelők nem foglalkoztak vele, elmentek mellette lehajtott fejjel. Ellenben a járókelőkkel, a lány a stúdióban, mindent jól látott. S a látottaktól percekre elájult. László elővette a zsebéből a telefont, és keresni kezdett egy bizonyos nevet, és a névhez kapcsolódó rég elfeledett számot. Remegő kézzel tárcsázott. Hosszan várnia kellett, többször hívnia a számot, mire a hívott fél felvette. Hangja rideg volt, mégis barátságos. Valahol mélyen László örült, hogy újra hallhatja régi barátjának a hangját. Pár perc kedveskedő szó után a műsorvezető rátért a lényegre. A hívott fél mélyen hallgatott, csak néha néha szólt közbe. A terembe tartózkodók semmit sem értettek belőle. Értetlenül néztek hol egymásra, hol a férfira. A hívás nem tartott tovább tíz percnél. Míg László beszélt, a lány a stúdióban magához tért. Kinézett az ablakon. Még látta a férfit, háttal állt a stúdiónak. László befejezte a telefonálást, zsebre vágta a készüléket, elindult előre. Így látta őt utoljára a lány. Lászlót örökre elnyelte a felkelő Nap sugarai. A férfi meg sem állt a halastavakig. Mindvégig egy szó járt a fejében, melyet az imént ejtett ki a száján. E szót egy asszony mondta naponta, míg a borzalmas éjszaka bekövetkezett. Sosem hittek neki. Legfőbbképp ő nem. Az asszonynak igaza lett. S ez az asszony mai napig ott tartózkodik a szervezetnél.

Ursa és Apód a felszínen tartózkodott a fák takarásában, mikor is Apód egyik kísérőjének a kezében tartott készülék váratlanul felüvöltött. Először ijesztő hangot adott ki magából, majd monton búgó hangot, végül hirtelen váltott át emberi hangokká. A hangokból következtetni lehetett arra, hogy két férfi beszélget egymással. A két űrlény felkapta a fejét és egymásra néztek. Nemcsak az elhangzottaktól, hanem az egyik beszélő hangjától is. Szemeikből a gyűlöltet és a harag szikrája lobbant a túlságosan ismerős hangtól. Az elhangzottaktól rájöttek, hogy az oly jól kivitelezett tervükbe hiba csúszott. Egy valamire nem számítottak és nem vettek figyelembe a terv kivitelezésében, méghozzá azt, hogy szemtanúkba botlanak a megérkezésükkor. A férfi épp az ő megérkezésüket ecsetelte nagy odaadással, rég a múlt homályába veszett, a Földön ragadt, és emberi alakot öltött cetapolidnak: Lászlónak. Ők rég úgy hitték, hogy a cetaploidon örökre eltűnt, nyoma veszett, elpusztult itt a Földön. Megérkezésük óta, probléma hátán problémába ütköznek. Legnagyobb most épp az, hogy lebuktak. Ők úgy gondolták, kivárják a vírus pusztítását, megtámadják a szervezetet, megölik azokat, akik miatt a Földre érkeztek és inváziót hirdettek ellenük. Majd az életben maradt vagy a vírus által átváltozott embereket rabszolgasorba hajtják és uralkodnak, a Föd nevű bolygón, majd sorba az össze galaxis bolygóin. Az adás olyan hírtelen hallgatott el, amilyen vártalanul befogták. Ursa karon ragadta Apódot, és arrébb húzta a gyíklénytől.

– Az, hogy most újból hallottam a cetaploidon hangját, valamint azt a problémát, hogy megláttak minket, így újabb tervet eszeltem ki. Mivel erre nem számítottunk, ezért meg kell tennünk egy újabb lépést az ügyünk kivitelezésének érdekében. Ez a terv úgy érzem, nagyon tetszeni fog neked.

– Úgy gondolod, Ursa?

– Úgy, Apód.

– S mi lenne az a terv, ami nekem is tetszeni fog?

– A bemért koordináták alapján megkeressük az embert és elraboljuk. Beoltjuk a vírussal és a megfertőződött embert pedig a céljainknak tudjuk felhasználni. befolyásolhatóvá válik, és azt teszi majd, amit parancsolunk neki. Tökéletes fegyvert kovácsolunk belőle Tim Night és a Szövetség ellen.

– Nem csalódtam benned, Ursa. Tökéletesen kivitelezhető terv, és aljas, amilyen te magad is vagy.

Tim Night épp azokban a percekben fejezte be telefonbeszélgetést, mikor a két űrlény sátáni kacajjal felnevetett. Tim végignézett a társaságon. Lelépett a pódiumról és Miló mellé lépett, s egy cetlit nyomott a kezébe, majd valamit belesúgott a fülébe. A fiú bólintott és a megdöbbent társaságot kifelé terelte az előadóból. Tim megvárta, míg elhagyják a termet, majd összeroskadva a pódium szélére ült. Gondolkodott. De egy értelmes gondolat nem jutott eszébe. Fáradt volt. Fáradt, amely talán eddig sosem volt, mióta átvette az apja helyét a szervezetnél. Felpattant és belépett a vezérlőbe. beleült az egyik székbe és elaludt. Miló ment elő. Egyik kanyar után jött a másik. Végül nem tudták merre járnak. Bíztak a fiúban, így követték őt. Az egyik kanyarnál megálljt intett. Megálltak. Éva és társai nem foglalkoztak annyira vele. Fáradtak voltak, szerettek volna minél előbb ágyba kerülni, de most remek lehetőségnek bizonyult, hogy körülnézzenek. Miló a markába nyomott papírszeletet kihajtotta és olvasni kezdte Tim girbe – gurba betűit. A cetlire csupán ennyi volt felfirkantva:

„ A Föld a 24. órájában lépett"