1.

Tim két monitort nézett egyszerre. Az egyik sugárzott képtől lehangolttá vált. Mindig ugyan azt a képet mutatta. Ursa folyamatos fenyegetését sugározta. Már a hangjától is kirázta a hideg. Másik monitorról Éva tekintet vissza rá. A kép, melyet a lány vágott, kissé lehangolta. Fintorral vette fel a telefont, hangja hideg volt, mint a jég.

– Kedves Éva! - hangja teli volt örömmel. Éva eltartotta a fülétől a telefont, mert szinte Tim az örömtől, hogy hallja a lány hangját belekiabált a telefonba. Bemutatkoznia sem kellett, egyből felismerte a férfi hangját. Katalin az egyik kezében még mindig az összetört tükör darabjait tartotta, és kérdően nézett a lányára. Az arcára lerítt, ki hívta őt. Megfordult, hogy elhagyja a szobát, de a lánya visszatartotta.

– Éva! Örülök, hogy ismét hallom a hangod! – hirtelen elhallgatott pár percig, mert rájött mit mondott az előbb. Igaz, hogy így is, úgy is, de örült a lánynak.

– Már el is fejlettem azt, hogy keresni fog engem telefonon. – az állítása nem volt igaz. Azóta a nap óta egy idegbe várta a férfi hívásást, mióta felhívta a számot. Napi szinten szuggerálta a telefont, hogy végre megszólaljon.

– Hát igen, engem rendszerint elszoktak felejteni az emberek. Főleg a nők. Csak akkor jutok eszükbe, ha valamit kérni szeretnének tőlem. A barátokkal is ez a helyzet, csak akkor vagyok nekik fontos vagy jutok eszükbe, ha valami fontosat akarnak kérni tőlem.

Nem válaszolt, csupán elgondolkodott a férfi mondatán. Hirtelen megsajnálta őt. Rájött, hogy egy cipőben járnak mindketten. Őt is mindig akkor keresik meg, ha szükség volt rá, a szaktudására vagy valami más miatt. De ha neki, vagy épp a nővérének volt valamire szüksége, mindig süket fülekre találtak. Éva ideges volt, és így is válaszolt Timnek.

– Gondolom a találkozóval kapcsolatban hív?

– Mi? Ja, igen! Tényleg! A találkozó! Ha megfelel, holnap délután átruccanhatnál Tolnára.

– Tolnára? – annyira meglepődött a város nevén, hogy kiabálva ejtette ki az említett település nevét. Anyja ráült az ágyára és tátott szájjal hallgatta a beszélgetést lánya és az ismeretlen férfi között. A gondosan összeszedett tükör darabok kipotyogtak a kezéből.

– Hallom, meglepődtél egy kissé!

– Kissé? Az nem kétség! Mit keress maga a közelemben?

– Mindenre választ fogsz kapni, de ehhez találkoznunk kell, hogy a nagyanyád örökségét teljes mértékben átvedd. Holnap háromkor a központban lévő cukrászdában találkozunk. Anyáddal gyere, valamint hozd el azokat, amik a ládában voltak.

– Hát de... halló! Letette! Már megint letette! Bunkó, faragatlan fráter!

Ránézett az anyjára.

– Csukd már be a szád, anyu! Holnap háromkor Tolnán kell lennünk a Központban lévő cukrászdánál. Azt tudnám, hogy fogunk ráismerni.

– Ők tudni fogják azt, kik vagyunk. És biztos vagyok abban is, hogy mi is megismerjük őket, kapásból.

2.

Késő estére járt az idő. Kint tomboltak az elemek. Ömlött az eső, a szél süvített, hallani lehetetett a fák reccsenését. Fák csavarodtak ki a helyükről, dőltek rá az járdára, úttestre, autókra. Az ömlő esőtől meglazult a föld és beszakadt, az ország egyes részein, a házak tetejét kapta meg az ítéletidő. A család vacsorához terített. A katolikus templom tornya akkor ütötte el huszonegy órát. Az odakint tomboló időtől az áramellátás kissé akadozott. Négyen ültek a terített asztalnál. Nem szóltak egymáshoz. Amióta Éva egy szó nélkül felmondott, édesapja nem szólt hozzá, éppúgy, mint a nővére, csak kérdőn néztek rá, mert erre a tettére, még mindig nem adott magyarázatott számukra. Anya és lánya, lassan majszolták a vacsorát. Saját gondolataikkal voltak elfoglalva, hisz mindketten egyre gondoltak. Édesapja szólásra nyitotta a száját, mikor hirtelen megszólalt a kisebbik lánya telefonja. Nem túl udvariasan, de beleszólt.

– Mit akar már megint?

De amint meghallotta a férfi a hangját, kissé megenyhült a tekintete és a szíve hevesebben kezdett el dobogni. Felállt és egy szó nélkül otthagyta a családját a konyhában.

– No lám! Idegesnek tetszünk lenni?

– Idegesnek tetszünk lenni? Nem tetszünk, de muszáj! Maga nem volt ideges, amikor magát is randira hívta a szervezet egyik tagja? - a férfi nem vette észre a lány hangjában a gúnyt.

Katalin felállt az asztaltól és a lánya után ment. Férje és a nagyobbik lánya kérdőn néztek egymásra. Nem tudták felfogni, ugyan mi történik a szemük előtt, amire nem találják a választ.

–Mi az nagyon fontos, így késő este, ami esetleg nem várhat holnapi találkozóig?

– Annyit felejtettem el mondani, hogy hozd magaddal a barátodat is!

Éva azt hitte rosszul hall.

– De hát honnan tudja... honnan tudja ezeket a dolgokat? És miért hozzam el magammal Attilát?

– Azon a lapon, amit találtál, volt egy záradék!

– Záradék?

– Nem olvastad végig? – nem válaszolt. – A záradék úgy hangzik: miután felnyitottad a borítékot, elolvastad a tartalmát, majd felhívtad a szervezetet, vele együtt a szervezet tagjává válsz, a barátaiddal együtt. Őket is köti majd a titoktartás. Arra kérlek, hívd fel őket, és készítsd fel őket arra, ami rájuk vár. Nekik is, mint neked, az életük gyökeresen meg fog változni. Nincs visszaút, az Androméda tanács törvényei innentől kezdve rátok is érvényes. Holnap háromkor Tolnán.

A vonal megszakadt Éva ránézett az anyjára és sírva fakadt. Majd lassan mindent elmondott neki. A papíron tényleg volt egy apró betűs rész, amit nem vettek észre. Pontosan azt tartalmazta, amit Tim Night közölt a lánnyal. Azokban a percekben, mikor Tim Night Évával beszélt, az Androméda ködben Aha egy különleges rádióadást fogott. Ursa ideges hangja csendült fel, mely arra biztatta a többi bolygó lakosait, hogy egy invázió keretében, egységes támadást hajtsanak végre a Föld ellen, melynek fő célja a szervezet elpusztítása és Balogh Éva elrablása. Valamint, az emberiség eltörlése a Föld felszínéről. Azonnal hívta az apját.

3.

Ursa folyamatos üzenetküldést folytatott a többi bolygó lakosaival. A terve egyszerű és gyorsan kivitelezhető. Az idő szerint tíz óra volt hátra, a terve kivitelezéséhez. Ehhez sok elegyre volt szüksége, kik mellé állnak és segítik. Tudja jól, hogy sokan vannak, akik szívük szerint támadást indítanának a Föld ellen. Tudta, hol kell keresni azt, aki biztos, hogy melléje áll. Olyan valakiről volt szó, aki húsz évvel ezelőtt ott volt azon a napon, mikor Éva nagyanyja meghalt. Azon a bolygón található valami, ami segítené őt. Héra Naprendszer az Androméda ködtől tízezer fényévre lévő hatalmas bolygó gyíklényei, örömmel fogadták a nő üzenetét. Apód a bolygó vezetője, húsz éve várta ezt a napot. Úgymint neki is, Ursának is személyes elszámolni valója volt a leszármazottakkal, vagyis magával Évával és az anyjával. Annak idején Rózsa, komoly sérülést okozott mindkettőjüknek. Nem tudott felejteni, húsz éve bosszút forralt.

– Kedves Ursa, rég hallottam felőled! Hogy vagy?

– Elképzelheted, hogy érzem magam! Hasznos és számodra örömteli hírt hozok! Húsz éve figyelem a szervezetet, húsz éve figyelem a nő leszármazottjait. Nem régiben Rózsa unokája megtalálta a nagyanyja átkozott papírjait, vele együtt a dokumentumot az örökségéről. Mivel kinyitotta és felhívta a számot átvette azt.

– Ó! Ki avatja be a szervezet titkos világába?

– Tim Night!

– Ó! Azt átkozott! Azon az elátkozott éjszakán, kicsúszott a karmaim közül. Most nem fog megmenekülni! Most nem!

– Minden támogatást meg fogsz kapni tőlem! Amit akkor nem tudtunk elérni, most az ölünkbe hullik! Még megvan?

– Hogyne! – Mosolyodott el Apód. – Tovább is fejlesztettük! Bevetésre készen áll!

– Helyes! A ti időszámításotok szerint húsz óra múlva!

– Az mindjárt lepereg! A Hold féloldalt áll. Lassan éjszakába borulunk. Parancsot adok a készülődésre!

Ursa eltűnt a képernyőről. Apód megnyomott egy gombot az asztalon, hangos sivító hang rázta fel a bolygót. Méhkasaként özönlöttek a bolygó lakói.

4.

Éva szemére egész éjjel nem jött álom. Forgolódott az egyik oldalról a másikra. Ha sikerül elszundítania, akkor különböző kinézetű földön kívüli lényekkel viaskodott, akik mindenáron magukkal akarták vinni, hogy bosszút álljanak rajta a nagyanyja vétkei miatt. Hogy elterelje a gondolatait, Tim Night-ra gondolt. Igyekezett elképzelni a férfit, hogy nézhet ki. De ez sem jött össze. A maga elé képzelt férfi feje hirtelen összezsugorodott és percekkel később egy ovális fejű, hatalmas szemekkel teli fej bukkant elő, a kezében egy injekciós tűt tartott. És a furcsa idegen, minden áron, meggyőzni akarta arról, hogy maga az a férfi, kit felhívott, és azért tartózkodik a Földön, hogy azt lakosaival együtt megsemmisítse. Maga a lány lesz az egyik segítője a terv kivitelezésében. Éva felült az ágyon. Folyt róla a víz. Az idő lassan telt. Még csak hajnali három óra volt. Nem gondolkodott. Tárcsázott. Hosszan kicsengett, mire egy álmos férfihang beleszólt a telefonba.

– Te vagy az? Minek köszönhetem a kora reggeli hívást. Elnézted az időt vagy mi van? Tudod hány az óra?

– Bocs!

– Semmi gond! Biztos nagyon fontosat szeretnél mondani, ha ilyen korán csörömpöltél. Még szerencse, hogy nem kapcsoltam ki vagy halkítottam le.

– Még szerencse! - hirtelen ötlettől vezérelve hívta fel Attilát. Konkrét terve még nem volt, hogy hogyan hívja össze a barátait és adagolja be számukra, hogy mi történt vele és mi fog velük is történni. – Történt valami, igen fontos és érdekes dolog. Egy dolog, amihez neked is közöd lesz, illetve már van. Szeretném, ha ma átjönnél reggel és megbeszélnénk ezt a dolgot.

– Hát hogyne! Ha már ilyen szépen kérsz, hajnalok hajnalán. Kilencre ott vagyok.

Attila egy évvel volt nála idősebb. Jóval magasabb volt, de ugyanolyan vékony és szemüveges volt, mint ő. Középiskolába egy osztályba jártak, egymás mellett ültek, és az élet úgy hozta, hogy még a főiskolán is csoporttársak lettek. De hogy volt képes összejönni vele a mai napig nem tudott rájönni. Visszabújt az ágyba és lassacskán elaludt. A bejárati csengő követelőző hangjára riadt fel. Kata csevegő hangnemben terelte befelé a váratlanul betoppanó vendéget. Éva hallotta Attila szavatkozássát, szót ejtett hajnali telefonhívásról. Kata igyekezett a fiút megnyugtatni. Nem véletlenül hívta a lánya olyan korán, és kért tőle reggeli találkozót. Éva kivonszolta magát a konyhában. Attila csókot akart adni számára, de Éva elhúzódzkodott tőle.

– Hát nem ilyen fogattatásra számítottam, ha már voltál kedves hajnalok hajnalán felébreszteni és iderángatni. Anyukád sem mondott semmit.

Nem válaszolt, hanem ráordított a fiúra.

– Ülj már le!

Erre azonnal helyet foglalt.

– Ezt most nem értem! Nagyon idegesnek tűnsz?

– Hallgass már el! Mert az is vagyok, és nem ok nélkül! Addig nem szólalsz meg, míg végig mondom a mondani valómat! – Nem szólt sem Attila, sem Kata. – Gyerekkoromban a nagyanyám, de nehéz. – pillanatra megállt, mély levegőt vett és folytatta a történetet. – Furcsa meséket mondott el számomra, ami sosem szólt egyébről, mint a földön kívüli életről, más galaxisok és bolygók lakosairól. Féltem. Rettentően féltem, mikor ezekről a dologról mesélt. Mindig mondta, hogy ezek a mesék nem az ő agyszüleménye, hanem maga a valóság. Voltak idők, amikor egyszerűen köddé vált, csak napok múlva tért vissza. Sosem beszélt vagy válaszolt arra a kérdésünkre hol járt. Húsz évvel ezelőtt egy novemberi nap örökre eltűnt. Titokzatos módon vesztette el életét, titokzatos férfiak érkeztek hozzánk a halálhírével a temetésén csak az anyám vehetett részt. ­– mutatott rá az anyjára. – Eltelt azóta húsz év, és megtaláltam a nagyi ládáját, pár héttel ezelőtt. Felnyitottam, s rátaláltam a végrendeletére. Nekem szólt, amit átvettem egy telefonhívással. A nagyanyám egy szervezet tagja volt. – Fogta a naplót és a papírokat és eléje dobta. Kapva kapott utánuk. Amíg olvasott, nem szólt egyikünk sem. Félórán át tanulmányozta a láda tartalmát. Majd ránézett a két nőre.

– Ez most valami vicc, igaz?

– Sajnos nem! – hajolt közel hozzá – Ez a valóság! A nagyi egy olyan szervezet tagja volt, amelynek egyik fő célja eltitkolni az emberiség elől a földön kívüli élet létét. Azzal, hogy megtaláltam a ládát, felhívtam a számot, én is a szervezet tagjává váltam, veled együtt. És nem csak te, hanem anyu is, a testvérem, apu, és a többiek. Nincs visszaút.

– Elengednéd a pólóm? – elengedte. Attila hisztérikusan nevetni kezdett, amit Éva egy pofonnal jutalmazta. – Köszi. Már sokkal jobb.

– Egyrészt segítened kell. Másrészt arra kért valaki a szervezetőből, hogy ma veled együtt Tolnán találkozzam vele.

– Mi van?

– Attila! – mindkét kezével megfogta a vállát a lány, igyekezett nyugodt hangon beszélni hozzá. A fiúhoz acélidegek kellettek, mert sajnos a gondolkodása lassú volt, néha értetlen vagy túlontúl okoskodó. – Értsd már meg! Te is a szervezet tagjává váltál, csak azért mert együtt vagyunk. Hetekkel ezelőtt ott kellett hagynom a munkahelyemet, benne volt a végrendeletben. Olvastad. Téged is erre fognak kérni. Ma találkoznom kell valakivel a szervezetből, és arra kért, hogy te is gyere el velem és anyuval. Úgy érzem, beletenyereltem akaratomon kívül valamibe. Veszélyben az életünk. De nemcsak a miénk, hanem az egész emberiségé. Szerintem az a nagyanyám talált valamit, ami miatt meg kellett halnia. És addig nem nyugszom, míg rá nem jövök az igazságra. Tessék, ezt is olvasd el. Van rá még időd. Mindkettő a nagyi feljegyzései. Talán ettől jobb belátásra térsz.

5.

Attila értelmetlenül nézett a két nőre. Reggel volt még számára túlságosan is. Alig értette barátnője szavait. Attila kezébe vette a könyvet és a lapokat. A könyv borítója inkább hasonlított egy naplóra, mint könyvre. A fiú leült. Bamba tekintettel bámult továbbra is rájuk, majd a könyvre és a papírokra. Úgy tűnt a két nő számára, hogy Attilát nem sok válassza el a sírástól. Szerencsére nem ez történt. Attila a lapokkal és a két könyvvel visszafordult az asztal fölé és közel egy óra alatt áttanulmányozta. Forgatta jobbra, forgatta a balra a papírokat, írásokat, képeket és a feljegyzéseket a naplóban. Némelyik felett sokáig elidőzött. Éva merev tekintettel nézte őt. Több minden tükröződött az arcán a fiúnak az olvasás során. De a legtöbbször riadalom volt leolvasható róla. A keze remegett, ahogy lapozott. A lapok, melyeket a kezében tartott, úgy hullottak a padlóra, mint a frissen hulló hó a tájra. Éva lehajolt értük, akkor vette észre, hogy az anyja nincs a konyhában. Attila rögtön válaszolt a fel nem tett kérdésére.

– Kiment! Na, idefigyelj! – komoly arccal fordult a lány fel. Éva kissé meglepődött a hangnemen és Attila komolyságán. – Amit elmondtál nekem, azt hittem a te és nagyanyád agyszüleménye. Tudod nagyon jól, úgy mint téged, engem is érdekelnek a paranormális jelenségek. Idefigyelj. Óriási galibába került a nagyanyád, vele együtt ti is, és mint mondtad, én is. Ha ami ide le van írva, igaz, akkor borzasztó nagy világproblémával állunk szembe.

– Ezt eddig is tudtam! Valami nem stimmel a feljegyzésekkel, nagy bajról árulkodnak! Tudnám mi az a "V" betű. A többi rövidítésről biztos vagyok. És a mondatról is, mert nagyon jól ismerem, hisz nap, mint nap erről szólnak a médiában a hírek. Az internetről már ne is beszélve. Attila. Ez nem paranormális tevékenység, az egészen más.

Attila két dolgot eresztettel a füle mellett, ha jobban odafigyelt volna a lányra, későbbiekben nem értetlenkedett volna egy bizonyos helyen és évek múlva sem, mikor ismét az emberiség életét fenyegette egy szervezet.

– Azt én sem tudom. Úgy látszik, néha igazat írnak az újságok. Sosem hittem ebbe a felvetésbe.

– Mi lenne az?

– Az, hogy az idegen civilizációk évezredek óta jelen vannak az életünkbe. Benne vagyok, átmegyek veled Tolnára, és találkozok az ismeretlen férfivel. De én ebben nem hiszek, sosem hittem, és ezek után sem fogok hinni a létezésükben.

A megbeszélt időpontban és helyen várták Tim Night-tal való találkozót.

6.

A bolygón már alkonyodott, amikor is az Androméda tanács vezetője Alfa, egy írásba merült bele, amikor lánya, Aha berontott hozzá. Alfa felnézett a lapokból, látta lánya arcán az aggodalmat. Tudta, valami megint történt. Valami rossz.

– Mi történt, lányom? Olyan ideges az arcod.

– Történt. És nem is akármi, apa. Ursa, aktiválta magát, és folytatja ott, ahol jó pár fényévvel ezelőtt abbahagyta. Továbbá, kapcsolatba lépett a gyíklények vezetőjével, Apóddal.

Alfa felállt, megkerülte az üvegasztalt, megállt a lányával szembe. Vállára tette a kezét és mélyen a szemébe nézett.

– Hogy mondtad?

– Akkor kezdem az elején! Véletlenül befogtam egy rádióüzenetet. Ursa küldte szét a Naprendszerünkben található összes bolygó lakosai részére. Főleg azoknak, akik ott voltak azon az átkozott estén, amikor meghalt a földi szövetségesünk egyik tagja. – hadarta a lány a fejleményeket – Az unokája... taggá válik. – Alfa nem bírta hallgatni, kénytelen volt leülni az egyik székre. Mikor megszólalt hangja gyenge volt.

– Megtalálta Rózsa asszony feljegyzéseit? Mit tudunk róla? Mármint a lányról?

– Nem sokat. Mi nem nagyon figyeltük őket, mert igazából sosem volt velük dolgunk. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha is megtalálja a feljegyzéseket és a többi iratot. Ursa vele is végezni akar, mint a nagyanyjával. Azt nem értem, hogy Apódnak mi dolga vele?

– Vele? Semmi! Apód hosszú ideje bosszúra vágyik, az egyik taggal volna egy személyes leszámolni valója.

– Kivel?

– Tim Night-tal. – Aha, tátott szájjal nézte az apját. – Hiába nézel rám így, akkor is vele van elszámolni valója. Azon az éjszakán, ő maga is megsérült. Tim védeni akarta az asszonyt, ami sikerült is neki, de megsebezte Apódot. Drága gyíklényünk pedig igen hiú és beképzelt egybe. Ott sértette meg őuraságát, ahol a legjobban fájt neki. Utolsó mondata az volt, hogy eljön majd a nap, amikor visszatér a Földre, és megbosszulja a rajta ejtett sebeket. Lépj kapcsolatba a szervezettel, főleg Timmel.

Aha bólintott és kifelé indult apja szobájából, aki utána szólt.

– Lányom, egy pillanatra. Készítsd fel a csapatot egy földi utazáshoz. – nem nézett hátra, háttal állt apjának. Az arcán végigfutott egy rángás, ami nála az idegesség jele volt. Bólintott és kilépett.

7.

Tim Night órákkal a találkozó előtt már a városban sétált. Ideges volt. Nemcsak a találkozástól, hanem a rájuk váró nehéz ütközetre. Ursa mindenre elszánt, és amit eltervez, azt keményen és érzelmek nélkül véghez is viszi. Újsággal a kezében megállt a cukrászdával szembeni ruhabolt előtt. Onnan leste a forgalmat és a járókelőket. Az éjszakai viharnak nyoma sem volt már. A hőmérséklet már közel a negyven fokot súrolta. Három óra előtt tíz perccel megérkeztek azok, akikre várt. A lányon egy vajszínű rövidnadrág volt, és egy spagetti pántos póló. Majd a fiút vette górcső alá. Számára jelentéktelen figurának tűnt, kit bármikor eltehet az útból, abban az értelemben, hogy Éva és ő egy párt alkossanak. A fiúra így is és úgy is szükségük van, különben meghalna. A csapat épp a bolt előtt állt és a kirakatot nézte nagy odaadással. Attila egy mappát tartott a kezében, és onnan olvasta tovább a jó nagyi feljegyzéseit. Próbálta megfejteni a firkák értelmét. Leültek a cukrászda előtti székekre és rendeltek. Miközben az édességet kanalazták a járókelőket igyekeztek feltűnés nélkül szemrevételezni. Tíz perc volt még a megbeszélt időpontig. Tim ellökte magát a faltól és két autó között átmanőverezte, átment a másik oldalra, ahol a másik három ült és várt rá. Évának feltűnt a jóképű negyvenes éveit taposó férfi, ki épp autók köz sietett át. Szemével követte és valahol a lelke mélyén tudta, ő lesz az a titokzatos férfi, akivel többször is beszélt telefonon. A férfi elhaladt előttük és a tekintetük összetalálkozott. Sem az anyjának, sem pedig Attilának nem tűnt fel a mellettük elhaladó férfi, aki őket nézi. Éva az anyjához hajolt és egyetlen mondatott súgott neki.

– Itt van. Biztos vagyok benne. Ne nézz hátra.

Percekkel később a titokzatos férfi ott állt mellettük. Mindhárman felálltak és egy szó nélkül hellyel kínálták. Míg Tim rendelését nem hozták ki, egy szó nélkül ültek egymás mellett. A csendet Katalin törte meg. Éva nem vette le a szemét a férfiról, az egész találkozó alatt rajta tartotta. Igaz, hogy eddig csak telefonon beszéltek egymással, a hangja alapján nem ilyennek képzelte el a férfit. Magas férfi ült vele szemben, vékony testalkatú volt, gyönyörű kék szemekkel és fekete hajjal. Álmai férfijával ült egy asztalnál.

– Maga Tim Night! Ne nézzen így rám, most már emlékszem magára. Ön közölte velünk anyám halálhírét, és ott volt a temetésen is.

– Úgy van, asszonyom! Tim Night vagyok! Én voltam akkor ott önöknél! Valóban. A temetésen is részt vettem. De szerintem nem ezért vagyunk itt, hanem az örökség miatt. Éva átvette a telefonhívással, amely belépő volt a szervezetünkbe. Azért találkoztunk ma, hogy megbeszéljük a részleteket. A húsz évvel ezelőtt történt sajnálatos eseményekre is rá fogunk térni. De nem most.

Attila, mint egy jól nevelt kisdiák az alsó osztályban jelentkezett.

– Bocsánat, hogy közbe szólok, de szeretném tudni a részleteket. Vica, bár elmondta azt, amit elmondhatott, de még sem vagyok tisztában a dolgokkal. Különben is, maga kicsoda?

Éva és anyja dühösen nézett rá. Éva a lábát rugdosta az asztal alatt. Attila nem vette vagy nem akarta észre venni barátnője reakcióját a feltett kérdés miatt.

– Az, aki megmenti az életedet.– Katalinnak és Évának nem tetszett a férfi hangneme. Hangjában merő gúny érződött. Biztosak voltak abban, hogy a férfinak egyáltalán nem tetszett az, hogy Attila is jelen van, annak ellenére, hogy ő maga kérte meg a lányt, hozza el a találkozóra. Nyilván, a férfi nem ilyen fiúra számított. A szeme szikrákat hányt, ha szemmel ölni lehetne, Attila holtan dőlne rá az asztalra. – Majd mindenre sor kerül, hallhattad. Eljön az idő, amikor a kérdésedre választ fogsz kapni, maradjunk annyiban, hogy a nevem Tim Night, és angol vagyok. Annak a szervezetnek a tagja, ahová te is be fogsz lépni hamarosan. Elhoztad? – fordult Éva felé. Attila csupán annyit motyogott magában. Persze! Hát hogyne!

– Elhoztam. – Éva elvette Attila elől a dossziét, és Tim elé csúsztatta. Majd a táskájából kivette a belépőkártyát és azt is a férfinak nyújtotta. A két naplót benne hagyta a táskájában. Tim belenézett az iratokba, majd hosszadalmasan tanulmányozta azokat.

– Helyes! Nem volt közte két napló szerű könyvecske?

Ránézett Timre. Megrázta a fejét, annak ellenére, hogy tudta, hogy a férfi látja rajta, hogy hazudik. Tim nem reagált, tovább beszélt.

– Nos! Attilán kívül vannak még barátaid, akiket be kell vonnod a szervezetbe. A szabályt már ismered. Lesz még egy találkozó, akkor már mindenki számára, és fény derül mindenre, többek közt az is, hogy mi lesz a dolgotok. Ezeket visszaadom, kivéve a belépőt. – Zsebébe nyúlt és előhúzott egy pontosan ugyanolyat. Rajta Éva neve, egy fénykép róla és a szervezetbe való belépésének a dátuma. Egyikőjük sem mert rákérdezni arra, honnan szereztek képet a lányról. – El tudnál mondani nekem egy történetet, amit a nagyanyád mesélt neked, kiskorodban?

– Vizsgáztatni akar?

– Csöppet sem!

– Nem igazán emlékszem rájuk! Néha-néha villannak fel különböző képek a gyerekkorom azon időszakából, mikor a nagyi mesélt nekem. Sosem hittem neki. Úgy véltem, hogy ezek csak képzelgések, az ő agyszüleményei.

– Egyáltalán nem! Így próbált felkészíteni arra, ami majd rád vár. De arra egyikünk sem gondolt, hogy ezt ő már nem fogja megérni.

Kati, mióta megérkezett a férfi, idegesen járatta a lábát az asztal alatt. Hirtelen támadt rá a férfire. Szinte kiabálva tette fel a kérdést.

– Mi történt azon a napon, amikor az anyám meghalt? Húsz éve keresem a választ, de nem kaptam rá választ. Most szeretném tudni!

Tim komoran nézett rá. Csupán ennyit mondott az asszonynak.

– Majd! Most távozom! Örülök, hogy végre személyesen is megismertelek titeket. Habár, egyszer már volt szerencsék egymáshoz. Újból telefonálni fogok. A barátaidat készítsd fel.

Felállt, de még visszafordult.

– Gondolkozz! A következő találkozóig jusson eszedbe legalább egy történet a múltból.

8.

Tim Night alig hagyta ott a társaságot, mikor megszólalt a telefonja. A szervezetből keresték, ami számára sosem jelentett jót. Miló, kisfiús kinézetű, harmincas éveinek elején járó londoni fiút, ő maga választotta ki, képezte ki és tette meg helyettesévé. Miló testvéri rajongással leste Tim minden szavát. A fiú minden szavából érződött, hogy ideges.

– Tim? Na, végre! Órák óta próbállak elérni!

– Dolgom volt, mintha nem tudnád!

– Tudom jól: a találkozó. Azonnal vissza kell jönnöd!

– Miért? Mi történt? Nem hiszem, hogy akkora baj lenne, hogy magad ne tudnád elintézni?

– Nem! Valaki kizárólag veled óhajt beszélni. Velem szóba sem áll!

Tim egy pillanatig elgondolkodott. Sorba vette gondolatba, ki, vagy kik jöhetnek számításba, akik beszélni akarnának vele. Nem jutott előbbre gondolatba, még a földönkívüliek között sem akadt olyan, ki beszélni szándékozna vele.

– Ki az? – kérdezte kíváncsian.

– Alfa. Az Androméda tanács vezetője.

– Alfa? – lepődött meg a név hallatán. – Mit akar? Nem is emlékszem rá, mikor hívott minket utoljára.

– Azt hiszem, Ursa van a dologban. Emlékszel arra a videó üzenetre, amivel nem foglalkoztunk?

– Emlékszem! Ursa képétől is rosszul voltam. Mondd meg neki, hogy mindjárt odaérek.

Tim átfutott a bolt parkolójába, s beindította az autót. Egy pillanatra elgondolkodott. Ha Alfa kapcsolatba lépett a szervezettel, iszonyú nagy bajban vannak, de nem csak ők, hanem az egész világ és az emberiség. Nagyon ritka pillanatok ezek, mikor a tanács vezetője, kapcsolatba lép a földi segítőkkel. Gázt adott és elindult a kivezető úton a halastavak irányába. A szíve egyre gyorsabban vert a kétségbeeséstől. Nem várhat tovább. Éváéknak minél előbb a szervezet biztonságos világába kell lépniük, különben heteken belül meghalnak. Tim alig tette le a mélygarázsba az autót, mikor újból megszólalt a telefonja. Látta ki hívja, most nem vette fel. Úgy esett be a szektorba. Milót félrelökve leült a helyére. Monitorról Alfa rémült arca tekintett vissza rá.

– Alfa. Rég láttalak. Remélem semmi probléma nincs, és csak beszélgetni akarsz a régi szép időkről.

Alfa arcán rándulás futott végig.

– Ha nem ismernélek olyan jól, Tim azt hinném, viccelsz most velem! Óriási baj van!

– Remélem nem Ursa van a dologban? Fogtunk egy rádióadást, amiben megfenyegetett minket, miszerint inváziót hirdet a Föld ellen és ellenünk.

– Az még hagyján, Tim! Felvette a kapcsolatot Apóddal! – Alfa hangja egyre ingerültebbé vált.

– Az baj! Nagyon nagy baj! Úgy látszik, nem tudja túl tenni magát a régi sérelmeken!

Alfa megvakarta a fejét. Sóhajtott egyet, majd újból a kamerába nézett.

– Itt nem csak a Föld lakosairól van szó, hanem Rózsa asszony leszármazottjáról, és a feljegyzéseiről, Tim.

Tim bólintott.

– Úgy van! Megtalálta nagyanyja jegyzeteit és a telefonszámot is. Felhívott, amivel átvett az örökségét, és így a szervezet tagjává vált. Most volt a találkozó vele és az anyjával, valamint az állítólagos barátjával. A fiú nem nagy szám. Egy senki. Jelentéktelen alak. Végeredményben megsemmisíthető személy. De jobb, ha ő is a védelmünk alá kerül. Értésére adtam, hogy be kell vonnia a barátait is. Lenne itt még valami. Éva apját és a testvérért is meg kell látogatnunk. Biztonságos helyre kell vinni őket, éppúgy, mint Éva barátainak hozzátartozóit.

– Helyes! Amint lehet, útnak indulunk mi is. Lányom, Aha most szervezi a csapatot a földi induláshoz.

– Szeretettel várunk!

– Én is örülök, hogy viszont látlak téged. Bár jobb lett volna, ha nem ilyen körülmények között kellene találkoznunk.

Tim bólintott. Mielőtt bármit is mondhatott volna még, Alfa bontotta a vonalat.

9.

Attila kivett egy lapot a mappából és mélyen beleburkolózott annak tartalmának tanulmányozásába úgy téve, mintha nem ismerné annak minden egyes sorát. Csak akkor riadt fel, mikor Éva mérgesen az asztalra csapott a kezével. Éva dörmögött, felvett egy papírt. A sorok és mondatok összefolytak a szeme előtt. Attila rámosolygott, de semmit sem ért el vele. Kedves barátnője felvette a durcás képét, amit akkor szokott, ha valamin összevesztek. Ez általában akkor következett be, mikor Attila teljes mértékben értetlenkedett. Ő volt az, ki megszólalt.

– Ugyanúgy homályban vagyok, mint eddig. Okosabb nem lettem tőle. De ha legalább normálisan szólt volna hozzám. Úgy kezelt, mint egy hülyét. Az arcáról leolvasható volt, hogy nem tetszik neki az, hogy itt vagyok. Akkor meg minek hívott ide?

– Ne aggódj, mi sem! Annyi biztos, hogy a többieket be kell vonnom ugyanúgy, mint téged! Csöppet sem tűnt fel sem nekem, sem pedig anyunak, hogy utálattal nézett volna rád. Maradj már!

Attila bólintott.

– Az egészből csupán annyit értettem, hogy a többieket is be kell vonnod a dologba. Ebben, természetesen a segítségedre leszek. Bár kétlem, hogy felfogják majd fogni ezt az értelmetlen zagyvaságot. Én sem értem még mindig.

– Azt megköszönném, mert azt sem tudom, hogy álljak neki. Nem értem, miért nem mondott neked többet, vagy válaszolt a kérdésedre?

– Honnan tudjam? – vonta meg a vállát Attila. – Láttad, hogy viselkedett velem? Még nem is találkoztunk, de az volt az érzésem, hogy meg tudna ölni a szemével.

– Felejtsd már el! Lehet pont rossz napja volt és kifogtad. Találtál valami érdekeset? – mutatott rá a lány a papírokra.

– Elvitte magával. Csak ez a pár papír maradt itt. Szerintem elfejtette vagy nem vette észre, hogy itt maradtak. Nem a papírokban van a rejtély kulcsa, hanem a nagyanyád naplójában. Azért akarta annyira megszerezni mindkettőt. Valami történt aznap, mikor a nagyanyád meghalt. Egy olyan dolog miatt kellett meghalnia, amit a napló rejt.

– Tele van furcsa rajzokkal egy lehetséges, Földet érintő kataklizmáról, és még mit tudom én mivel. Ezt nézd meg! Ezt a bejegyzést nem is láttad még. – Éva kinyitotta az utolsó oldalon a naplót és a fiú felé fordította. Attila tátott szájjal nézett vissza rá.

– De hát ez... hogyan... abból az időből? Ez a kifejezés mostanában vált divattá... hogyan?

Éva kivette a másik naplót, melyet a nagyanyja angolul írt és azt is eléje tette.

– Nem tudok angolul. Tudod jól, hogy németül beszélek.

Mielőtt Éva válaszolni tudott volna neki, az anyja indulásra szólította fel őket.

10.

Több száz fényévnyire a Földtől, a Gubron Naprendszerben Ursa vendéget fogadott. Apód a gyíklények vezetője mély meghajlással tisztelgett Ursa előtt.

– Drága Ursa! Örülök, hogy újra látlak téged!

– Úgyszintén, Apód! Nyamvadt húsz évnek kellett eltelnie, hogy viszont lássalak téged, és erőinket egyesítsük a Föld ellene.

Apód ismét meghajolt.

– Mi készen állunk az indulásra. Az egész bolygó jönni akart, de úgy döntöttem, azok jöjjenek velem, kik akkor is ott voltak, azon a végzetes éjszakán. Pár ifjoncot azért elhoztam magammal.

Ursa a kezével intett, és utat mutatott Apód előtt. Egy tárgyalóterembe vezette a férfit. Leültek egymással szembe.

– Nálam is hasonló a felállás. Mi időnk szerint, öt óra múlva útnak indulunk. Figyelmeztettem a szervezetet, de fittyet hánynak a szavaimnak. Ami számunkra a legjobb. Meglepetés szerűen érkezünk, senki sem számít rá. Azzal vannak elfoglalva, hogy Rózsa asszony unokáját felavassák, mint a szervezet új tagját.

Apód hallgatta a nő szavait. A méreg, amit húsz éve érez, egyre jobban a hatalmába kerítette. Sőt. Izgatottá vált, hogy újból beléphet a Föld légkörébe.

– Az anyag készen áll, Ursa!

– Helyes! Most pedig, készítsük el a tervet, mi hogyan legyen!

Ursa rákattintott az előtte álló billentyűre. A képernyőn megjelent egy füzet. Zongorázni kezdett a billentyűn, s az előttük látszódó füzet, kiemelkedett a monitorból, majd lapozni kezdte a kezével.

– Mint látod Apód, az első kivitelező tervként a Föld megfertőzését tűztem ki célul.

Szemük előtt a Föld jelent meg: az egészséges a világűrből ismert kék bolygó. Majd emberek, épületek, erdők, folyók, dombok, hegyek. Az emberek egészségesek, vidámak. Beszélgetnek, nem sejtik a rájuk leselkedő veszélyt a világűr ismeretlen részéről. Ursa képet váltott. Rámutatott.

– Miután elszabadul a vírus, órák alatt fogja megfertőzni a környezetet. Minden oda lesz. Elsőkörben, maga a környezet fog odaveszni, nem lesz mit ennie, feldolgoznia az embernek. Tönkre vágjuk informatikai és kommunikációs rendszerüket. Ezt bízd rám. Megvannak rá a megfelelő személyeim. Jön maga az ember. Míg végül minden elpusztul. A Föld kipusztult kietlenséggé válik.

Apód kezével jelzezett, álljonak meg egy pillanatara.

– Ez mind jó és kivitelezhető! És a többivel mi lesz?

– Milyen többivel?

– Tim Nighttal és az unokával!

– Ó! Rájuk is sorkerül! Timet rád hagyom!!

Ursa tovább játszott a billentyűvel. A monitoron feltűnt Éva és Tim Night.A képen csak annyi szerepelt: Elrabolandó!! Apód elismerően bólintott.

– A gondolataimban olvastál, Ursa? – Ursa rámosolygott. De nem válaszolt rá, amit Apód igennek vette. – Nekem is pontosan ez volt a tervem mindkettővel. Továbbá az,hogy valahogy megkell majd szerezni a vénasszony iratait. Kínok között lehelik az életüket!

Most Ursa bólintott a dolgokra.

– Hogy tervezed?

Apód egy fiolát tett rá az asztalra. Tiszta kristály látszódott benne, egy kis kapocs tartotta,hogy szét ne folyjék. Mindketten megbabonázva meredtek rá. Fél perc elteltéve Ursa csengetett,majd megjelent az asszisztens. A kezébe adta utasításokkal ellátva. A fiú bevitte a laborba, majd a zsilipkamrába lépett. A kis fiolát behelyzete a kilövő állványba. A robotnak utasításokat adva, kilövelt az űrbe. A kis fiola elindult a Föld felé a halálos anyagával.

11.

Késő estére járt már az idő. Odakint nem akart hűlni az idő. Az ablakon keresztül forróság áradt befelé a konyhába. Éva kivételesen kontyba fogta össze a haját. De így is folyt róla a víz. Fel-alá mászkált a konyhában. Rajta kívül csak Attila tartózkodott ott. Barna szemét a lányra szegezte és követte minden egyes mozdulatát. Amióta visszatértek a találkozóról egyikük sem szólt a másikhoz. Kata, ahogy beléptek a lakásba azon nyomban bevonult a szobájába, ahonnan kiabálás hallatszott ki. Fél óra eltelte után újabb ajtó csapódás, és most nővére szállt be a vitába. Szó szót követett, de ők ketten nem figyeltek rá. Negyedóra eltelte után a szócsata abba maradt és csend következett be. Végül Attila szólalt meg.

– Ne haragudj, de most már kezd az idegeimre menni, hogy fel-alá mászkálsz, és itt ülünk csendben. Jobb lenne, ha felvennéd a telefonod és tárcsázni kezdenél.

Ránézett Attilára. Kiabálni szeretett volna vele, de ahogy ránézett, meglágyult a szíve. Abban a pillanatban elvesztette lelke egyensúlyát. A lába remegett és kénytelen volt leülni. Végül is igaza volt. Tennie kellett a dolgát, amelyre a szervezet vezetője megkérte. A telefonjárt nyúlt. Hazaérkezésük pillanatában a konyhaasztalra dobta és ott is maradt. Attila mellé ült. A lába egyfolytában járt az idegtől. A keze is remegett. Alig tudott tárcsázni. A fiú kezét a vállára tette, simogatta, így próbálta nyugtatni a lányt. Higgadt fejjel kell gondolkodnia, józanésszel elmondania a barátainak azt, mibe keverte őket egy ősrégi végrendelet által. Be kell nekik adagolnia, de hogyan? Azt még ő maga sem tudta. Látomásként megjelent lelki szemei előtt Tim Night. Pillanatra elmosolyodott és felsóhajtott. Gyorsan elhessegette maga elől a látomást. Most nem szabad a férfire gondolnia. De csak nem akart onnan távozni Tim Night. Ahogy a férfire gondolt, egyre erősebb vágy fogta el. Az egész teste vágyott a férfi után. Felriadt az ábrándozásból. Attila rázta a vállát.

– Huhu, Vica! Ébresztő! A szép szemeid a semmibe meredtek. Itt az idő, hogy telefonálj.

Ránézett Attilára. Ahogy nézte a fiút, egyre jobban rájött arra, hogy neki már az égvilágon már semmi köze sincs hozzá. Semmi érzelmet nem táplál már iránta. Csupán már egyetlen férfi érdekli: Tim Night.

– Mi van? – kérdezett vissza.

– Telefonálnod kell! – mutatott rá a kezében tartott telefonra.

– Tényleg!

Hirtelen jött ötlettől vezérelve, Mariannt hívta elsőnek. Vele elsős koruk óta egy osztályba jártak. Bár a középiskola elsodorta egymástól őket, de ők ketten azóta is barátok voltak. Éva két hónnappal volt idősebb a lánynál. Majdnem akkora magas, mint ő, kissé tömzsi, fekete haja és szeme van. Haja félhosszú és göndör. Álomittas hang szólt bele a telefonba.

– Halló! – ásított egy hatalmasat. – Bocsi, de nagyon álmos vagyok egész éjjel tanultam a nyelvvizsgára. – igazi nyelvzseni volt, most épp kínaiból szeretett volna letenni egy középfokú nyelvvizsgát. – jövő héten lesz a vizsga. – Évának akkor ugrott be. Régen nem beszéltek. Az utolsó beszélgetésükkor, mintha említette volna, hogy a közeljövőben nyelvvizsgázni fog. – Rég beszéltünk. Azt hittem, hogy már el is feledkeztél rólam.

– Nem. Erről nincs szó. Sok volt a dolgom. Nem értem rá, valahogy mostanában sosincs időm semmire. A hétvégék is elszaladnak. Nagyon fárasztó állandó hajnalban felkelés. Előbb-utóbb muszáj lesz váltam. Néha már a szervezetem is tiltakozik ellene. Ki vagyok merülve, de rendesen. Hétvégén nem tudok pihenni sem. – csuklott el a hangja.

– Elhiszem! Mióta mondom neked ugyanezt! Váltanod kellene! Erre van egy remek ötletem! Át kell jönnöd hozzám, és egy jó nagyot dumcsizni! – rikkantott bele a telefonba Mariann.

– Remek ötlet! Pont ezért hívtalak! Találkoznunk kell, de nem csak veled, hanem a többiekkel is! Inkább gyertek ide hozzánk!

– Szóval egy csajos buli? – Mariannak egyre jobban tetszett az ötlet és egyre jobb kedve kerekedett.

– Nem egészen! Fontos dologról kell veletek beszélnem! Még Gábort is fel kell hívnom!

– Huha! Fel is ébredtem! Nagyon komolyan cseng a hangod! Te nem ilyen vagy?

– Hidd el, meg van rá az okom! Dolgozol holnap?

– Nem! Még jó két hétig szabadságon leszek!

– Holnap tízkor nálunk.

Éva nem várta meg a választ és kinyomta. De abban a pillanatban már tárcsázta Gábort. Vidám hang válaszolt a hívásra.

– Szeva, kisanyám! Rég hallottam felőled!

Éva rögtön a tárgyra tért. Még nem is köszönt a fiúnak.

– Ez így van! Rég találkoztunk, mindig csak üzenetet váltunk. Arra szeretnélek kérni, hogy holnap tízre legyél itt, mert beszélni akarok veletek.

– Hu de komolynak tetszünk lenni! A reggeli kávémat azért még megihatom?

– Nem tetszünk, de muszáj annak lennem! Felőlem akár hármat is bevághatsz. És ha jól viselkedsz, talán tőlem is kapsz még egyet. Holnap tízkor nálunk.

Gábortól is úgy búcsúzott el, mint Marianntól. Azonnal kinyomta és hívta a másik volt főiskolai csoporttársát, Andreát. Szöszi lánynak szintén vidáman csengett a hangja, amint felvette telefont.

– Ja de jó, hogy hívtál! Mert épp keresni akartalak téged vagy Mariannt. Jó lenne, ha valamikor összetalálkoznánk.

– Épp ezért hívtalak! Holnap tízkor gyere el hozzánk, feltétlenül!

– Oké! Mindenki ott lesz a buliba?

– Mindenki!

Kivéve, ha hívatlan vendégek is betoppannak a megbeszélés kellős közepén. Krisztiánt és Dórát nem tudta elérni. Attila búcsút intett a lánynak és biztosította az felől, hogy holnap itt lesz a megbeszélésen. Éva megfürdött és igyekezett minél előbb elaludni. De zaklatott állapotban alig tudott elaludni. A két barátja késő este hívta vissza őt.

12.

Nyugodalmas éjszaka ereszkedett rá a házra. Nyitott ablakokon át behallatszott a tücskök ciripelése. Éjfél előtt percekkel autó fékezett a ház előtt. Három fekete ruhába öltözött férfi szállt ki belőle és közelítette meg a bejárati ajtót. A három férfi egyike, maga Tim Night volt. Megborzongott. Eszébe jutott a húsz évvel ezelőtti délután. Akkor hárman jöttek, és rossz hírt kellett közölnie. Most is ketten állnak mellette és ugyanúgy rossz hírt kell közölnie. És ez a hír még egy haláleset közlésénél is rosszabb. Ő szerinte. Rátenyerelt a csengőre. Éva kivételével a többiek felriadtak a csengő hangjára. Riadtan és álmosan néztek egymásra az előszobában. Katalin felkapott egy masszív esernyőt és kifelé araszoltak a férje után az udvarra. Hangja halk volt és félelemmel teli.

– Ki az?

Nem kapott választ. Összenéztek. Óvatosan elfordította a kulcsot a zárban, és résnyire nyitotta ki az ajtót. Döbbenetére Tim Night-tal találta szembe magát. Férje és lánya kíváncsian tekintette ki a válla felett. Ádám szájából egy döbbent ordítás hallatszott, míg a lányuk csak tátogott. Valahonnan ismerős volt a férfi számára, de nemcsak neki, hanem apja számára is.

– Maga? Nem ismeri az órát? A frászt hozza az emberre. Elfelejtett valamit közölni délután és most jutott az eszébe? Nem várhatna reggelig?

– Egyáltalán nem várhatunk reggelig. Addigra talán már túl késő lesz.

Meg sem várva a szívélyes invitálást, a három férfi a házigazdák előtt bevonultak a lakásba. Tim úgy vonult elől, mint aki otthon érzi magát. Körbe tekintet a szülők szobájába. Húsz évvel ezelőtt járt itt, de úgy tett, mint aki először járna ezen a helyen. Pedig napi szinten követte a család életét.

– Persze! Csak nyugodtan! Érezzék otthon magukat az urak! Miután kényelembe helyezték magukat, lennének szívesek elmondani, mi a fenét keresnek itt éjnek éjjelén?

– Ez a jelent nagyon is ismerős számomra, anya. Csak akkor délután volt, és ha nem tévedek ő volt az, aki közölte velünk a nagyi halálát. És miatta veszekedtünk nem is olyan rég. – mutatott rá a nagyobbik lánya Timre.

– Ezek szerint, tisztában vannak a helyezettel?

– Azt nem mondanám! – lépett előrébb Ádám. – Azt hittem, örökre elfelejthetem magukat és azt az átkozott húsz évvel ezelőtti délutánt. Amit délután, vagyis este Katalin felvázolt nekünk, és elmondta, hogy hol jártak a délután a kisebbik lányommal és kivel találkoztak... Még hogy az anyósom egy különleges szervezet tagja volt, melynek a feladata a földön kívüli élet titkolása az emberek előtt. Ez nevetséges.

Tim komoran ránézett a férfire. A hangja a parancsoló volt és kemény.

– Üljenek le! – csak meredten néztek rá azok hárman. – Kérem! Üljenek le!

Nem tehettek mást, kelletlenül, de engedelmeskedtek Tim Night-nak. Tim ráült egy székre, másik két férfi testőrként álltak mellé.

– Amit estefelé hallott a feleségétől mind igaz. – Ádám és a lánya meglepetten néztek a férfire. Katalin lehajtott fejjel nézte a nem rég újonnan vásárolt szőnyeget. Ő tudta, hogy miről beszél a férfi. – Amikor Rózsa asszony a szervezethez került, a családja folyamatos megfigyelés alatt állt és áll a mai napig. Azon a napon, mikor Éva megtalálta a nagyanyja ládáját és benne a végrendeletet és felhívta a szervezetet, baj történt.

– Végrendeletet? Miféle végrendeletet? – ránézett a feleségére. – Ezt mért nem mondtad este?

– A lánya a ládában megtalálta a nagyanyja végrendeletét, s ezáltal a szervezet tagjává vált a feleségével együtt. Mint mondtam, aznap egy ősrégi ellenség ismételten megjelent a színen. Nincs más választásunk. Maguk ketten, ön és a lánya – Tim rájuk mutatott – a védelmünk alá kerülnek, épp úgy, mint Éva barátainak hozzátartozói. Ha nem tesszük meg a lépést, megtalálják magukat, és önökön keresztül igyekeznek megzsarolni minket, Évát, a barátait. Éppúgy, mint húsz évvel ezelőtt inváziót indítanak a Föld ellen. Olyan helyre visszük önöket, ahova nem ér el a kezük és nem fogják önöket megtalálni. Itt az ideje, hogy elbúcsúzzanak egymástól.

– De hát... nem értem...

Félóra múlva apa és lánya, könnyektől áztatott arccal nézek vissza a házra. Nem gondolták volna, hogy évek múltával látják vissza szeretteiket. Ádámot továbbá bántotta a lelkiismeret – furdalás, hogy kisebbik lányától nem tudott elbúcsúzni.

13.

A felkelő Nap sugarai a Duna felett vérvörösre festette az eget. Gyenge nyári szellő csiklandozta meg Éva talpát. Vidáman ébredt fel, és ahogy kinézett a nyári tájra, a szíve megtelt boldogsággal. El is feledették vele a vele történteket és a ráváró feladatot. Elfeledte vele mind azt, ami az este történt. A telefonhívásokat, a szülei és nővére veszekedését, s azt is, hogy oly nehezen tudott csak elaludni. Vidáman, szökdécselve vonult be a konyhába, ahol csak az anyját találta, beletemetkezve az újságba. Körbe tekintett. Ilyen korán még sem az apja, sem pedig a testvére nem szoktak elindulni a munkába. Mielőtt kérdezhetett volna, anyja az újságból válaszolt a fel nem tett kérdésére.

– Ne keresd őket! Tegnap éjjel vendégeink voltak. S a vendégekkel együtt távoztak. Ők is veszélyben voltak és vannak az miatt, hogy felhívtad a számot és átvetted az anyám végrendeletét. Minden majdnem ugyanúgy játszódott le, mint húsz évvel ezelőtt azon az átkozott novemberi délutánon. Elvitték őket egy biztonságos helyre. Én sem tudom hova.

Éva nem tudott szóhoz jutni a hallottaktól. A könnyeit nyeldeste. Mérges volt az anyjára, a Szövetségre, az apjára. Miért nem búcsúzott el tőle? Lehet, már soha többé nem látja viszont a szeretteit?

– Miért nem szóltál? És hogy tehették ezt? Az apám és a testvérem. Jogom lett volna tőlük elbúcsúzni!

Nem nézett fel. Továbbra is az újságba temetkezve válaszolt.

– Így látták jónak! Gondold el, hogy megijedtünk az éjszaka közepén, mikor megszólalt a bejárati csengő. Úgy jöttek befelé, mint akik otthon érzik magukat. Apád is kérdőre vonta a fiatalembert, de mindhiába. Ránk parancsoltak, hogy üljünk le és hallgassunk. Amit elmondhattak az apádnak és a nővérednek, azt elmondták. Aztán a másik pillanatban már nem ültek mellettem, nem voltak sehol. Még nekem sem engedték meg, hogy elbúcsúzzak tőlük. Azt csak a Jóisten tudja, hol vannak most.

Nem válaszolt az anyjának. Megfordult és berohant a szobájába. Zokogva dőlt rá az ágyára. Elaludt. A csengő hangjára riadt fel. Hallotta, hogy megérkeztek a barátai, akiket iderendelt mára. A lányok jókedvűek voltak, mint mindig. Történt akármi, jó vagy rossz dolog, ők állandóan találtak módot rá, hogy ne legyenek rosszkedvek, mindig mosoly volt az arcukon. Betántorgott a konyhába. Gábor azon nyomban a nyakába ugrott. Vidámak voltak. Leszámítva három személyt. Ő magát, anyját és Attilát. Percekkel később mindenki előtt forró kávé gőzölgött. Éva tipródott rajta, hogyan adja elő a mondani valóját a többiek számára. Mariann mindig éleslátású volt, azonnal szemet szúrt számra, hogy barátnőjének lelkét valami nyomja.

– Valami baj van? Meggyötrőt az arcod, és sírtál is? – erre a mondatra mindegyikük felkapta a fejét és kíváncsian ránéztek. A lányok rögtön abbahagyták a vihorászást. Dóra, aki majdnem úgy nézett ki, mint Éva, annak ellenére, hogy nem voltak ikrek, nagyon is sok volt a két lány között a hasonlóság. Külsőleg és belsőleg is egyaránt. Andi a kék szemét Évára emelete, hosszú szőke haját dobálta egyik oldalról a másikra. Gábor a tüsire vágott haját vakargatta.

– Igen! Sírtam! Köszönöm, hogy eljöttetek! Nem is tudom, hogy álljak neki annak, ami miatt idehívattalak titeket. Nagyon nehéz ezt elmondanom, mert amit most mondok, hatással lesz az egész életetekre.

Amíg Éva próbálta szavakba önteni a mondandóját, nem vették észre a váratlan vendégeket. Percekkel később ismerős férfihang ütötte meg a fülét. Az ajtóhoz fordultak.

– Szép napot mindenkinek! – arca csupa mosoly volt, kezét széttárta, mintha mindenkit meg akarna ölelni. – Örülök, hogy mind itt vagytok!