"- Üljünk le a kanapéra, el szeretnék mondani valamit..."

És igen..elmeséltem a legnagyobb titkot ami valaha is volt rövid kis életem során..De bakker..sokkal jobban érzem magam ha mondhatom ezt.

Zoé csak hallgatott rezzenételen arccal, majd egy árva könnycsepp folyt le az arcán,majd még egy és mégegy..
Hirtelen azon kaptam magam,higy a legjobb barátnőm a nyakamon csüngve zokog. Nem bírtam tovább és nálam is elindult a vízesés.

- Köszi, hogy elmondtad- momdta két orrfújás között Zoé- Tudod hol lakik?

- Már nem tarthattam magamban és csak benned bízok igazán-mondtam miközben próbáltam egy mosolyt magamra varázsolni- De nemtudom hol lakik..Miért kérded?

- Mert meg akarom ölni!- mondtta halál nyugodtan- bántotta a barátnőmet,chh a nővéremet. Ezért lakolnia kell!

- Jól van nyugi majd egyszer megölöd de nem ma- nevettem  fel,majd ő is és végül már azt se tudtuk min röhögünk.

- Na de készülődnöm kell, mert ma mennem kell dolgozni- tört le hirtelen a jókedvem.

- Mi? Hülye vagy? Ilyen állapotban tudod mikor foglak elengedni dolgozni..Bízd csak rám lerendezem én Peterrel.

- Te vagy a legjobb!!!- ugrottam Zoé nyakába.

- Neked mindig!-mondta.- Na de ha nembaj akkor elmennék mert Bennel lesz randim....- motyogta

- Mivan? A randidat egy világfájdalom sem ronthatja el,szóval húzd fel a segged a kanapéról és menj!

- Biztos?

-Biztos!

- Nagyon szeretlek de azért ne várj ébren♥

-Ohh okés- majd amint kimondtam mar csukódott is az ajtó.

Akkora kő esett le a szívemről,mintha egy tonnát szedtek volna le róla. Boldog voltam. Kurva boldog.