~ Hanna szemszöge ~

Reggel 10 óra körül keltünk fel. Vagyis inkább én mert Jason még az igazak álmát aludta. Én háttal voltam neki ő pedig átkarolt és magához húzott. Imádok vele aludni. Minden egyes percet élvezek amikor vele vagyok. Nem is tudom mivel érdemeltem őt ki..

Pár perc múlva felé fordultam és elkezdtem a hajával játszani, mire elkezdett ébredezni.

- Jó reggelt álomszuszék!

-Jóreggelt! Mennyi idő van?- kérdezte mély, rekedtes hangján.

- Negyed tizenegy van.

- Akkor még nem késtük le a reggelit.

- Nem igazán vagyok most éhes..

- Nem is az evésre gondoltam..

Majd egy huncut mosollyal elkezdett magához húzni és szenvedélyesen megcsókolt.

- Na mi az nem volt elég az esti még reggeli is kell?

- Nem tehetek róla..kellesz nekem. Most.

Nem tudtam neki ellenálni. Maga alá húzott majd ugyanúgy mint este a nyakamtól kezdte. Mikor a kulcscsontomhoz ért még a hideg is kirázott. Tudja hol van a gyenge pontom. Már a pólóm alá rakta a kezét  és lehúzta rólam. Már a melltartómat akarta levenni amikor megcsörrent a telefonom. Észre vettem , hogy Mona az így hát letoltam magamról és a telefonért nyúltam. Láttam Jason tekintetét. Eléggé idegesnek tűnt, de élveztem , hogy kicsit húzhatom az agyát.

- Szia Mona.

- Szia! Most indul majd a gépem és gondoltam felhívlak hogy még így elköszönjek. Remélem nem baj.

- Dehogyis, ráérek. ( ekkor Jason feje vörös színre váltott) Nagyon aranyos vagy!! De kérlek nagyon vigyázz magadra okés?

- Okés!

- Meddig leszel Kanadában?

- Egy vagy két hétig majd meg látom , hogy lesz.

- Hogy fogom nélküled kibírni ezt a két hetet..

- Jajj nyugi ,van aki elszórakoztat helyettem is, ott van Jason.

- Igen..itt van nekem Jason..

- Most viszont mennem kell, anya ki visz a reptérre.

- Rendben, de nagyon vigyázz magadra és bármi baj van hívjál.

- Okés. Szia Hanna! Szeretlek.

- Én is téged! Szia.

Mikor letettem a telefont, Jason vörös fejével találtam szembe magam.

- Nem hiszem el, hogy pont most..aahh- mondta dühösen Jason, majd újra elkezdett közeledni felém.

- Jason, éhes vagyok!

- Ezt most nem mondod komolyan?

- Dehogynem.. de azért szeretlek tudod..

- Jah..én is de tudod, h legközelebb nem úszod meg!

~ Mona szemszöge ~

Már a repülőn ültem Kanada felé. Az égben gyönyörködtem és az élet nagy dolgain kezdtem el ábrándozni. Tíz perc után rájöttem , hogy inkább hanyagolom a témát, így hát gondoltam alszom egy kicsit. A stewardess hangjára keltem fel, aki a rádióban jelentette be, hogy  Kapcsolják be biztonsági öveiket, hamarosan megkezdjük a leszállást."

Fél óra múlva taxival mentem a hotelhez. Gyönyörű volt. Nemcsak maga az épület hanem a szobámban is gyönyörű látvány fogadott. Nagyon elfáradtam az utazástól, pedig a repülő utat végig aludtam. Megint aludtam egy órát aztán úgy döntöttem elmegyek sétálni ,kicsit körülnézni. Át öltöztem egy kényelmesebb ruhába. Ma csak  Montreal-ba tudtam elmenni , de majd a következő napokban szeretném megnézni a Niagara-vízesést.

Lifttel mentem fel a szobámig mert már nem volt erőm felmászni a lépcsőn. Viszont annyian voltak , hogy alig fértem be. De nem adtam fel, addig tolakodtam meg fészkalódtam amik kénytelenek voltak helyet szorítani nekem. Már majdnem mindenki kiszállt a liftből csak én és egy bizonyos személy nem. Mikor jobban megnéztem azt hittem halucinálok vagy csak a rák egyik mellékhatása lehet..Adam állt mellettem. Hogy megbizonyosodjak a dologról úgy döntöttem ki próbálok egy cselt. Tehát.. kicsit közelebb mentem hozzá mivel arcát eltakarta valami papirral amit olvasott szóval közelebb mentem és " véletlenül" rá léptem a lábára.