Amelia

Itt vagyok Amelia!-jött be Thor a szobába két őr kíséretében- Hogy van Loki?-térdelt le mellénk, én pedig Loki arcát simogattam. Olyan volt mint egy ártatlan gyermek. Arca sima volt és békés, pedig szörnyű amin keresztül ment.

-Életben van, de nagyon gyenge és néha magában beszél-sírtam el magam ismét, ahogy az ifjabbik hercegre néztem.

-Azonnal el kell vinnünk a gyógyítóhoz-és már jött is oda a két őr, akik szinte kitépték a karjaim közül őt- Óvatosan!-kiabáltam velük, majd Thor hercegre néztem.

-Nem hallják? Tudják mit? Majd én viszem az öcsémet! Menjenek innen a fenébe-a két őr szégyenében kiment. Thor lassan a karjába vette Loki herceget, és elindultunk ketten a gyógyítóhoz.

Egy sötét, ingoványos ösvényen mentünk végig a palota mögött. Nagyon lassan lépkedtünk és közben figyeltük a herceg reakcióit, én néha megnéztem vérzik-e még. Sajnos folyamatosan vérzett. Aggódtunk miatta, féltünk, hogy nem éli túl.

Egy kisebb házikóhoz értünk, aminek  kéményből szállt a füst éppen. Nagyon megnyugtató volt kívülről. Szinte rögtön úgy éreztem Loki biztonságban lesz. Thor kétszer kopogott, közben letette a herceget, akit ketten tartottuk a derekánál.

-Adélia? Loki haldoklik!-rontott be Thor, amikor egy idős hosszú ősz hajú hölgy ajtót nyitott neki.

- Tegyétek az ágyra azonnal!-utasított minket, de nem tűnt idegesnek. Thor óvatosan lefektette Lokit, aki valamit motyogott majd oldalra fordította a fejét.

-Meg tudja gyógyítani?-kérdeztem remegő hangon. Erre a hölgy megsimította az arcom és így szólt.

-Herceg ön menjen el nyugodtan. A lány majd segít nekem. Mondja meg a királynak, hogy addig itt lesz velem amíg az öccse fel nem ébred.

-Ha bármire szükséged van Adelia kérlek szólj. Jövök mindennap és apám is jönni fog. Vigyázz az öcsémre!-Thor aggódó arccal lépett ki a kis rozoga ajtón. Körülnézve azt láttam, hogy egy aprócska szobába vagyunk. Mindenhol fűszerek és gyógynövények voltak tasakokban és üvegekben. Illatuk bejárta az egész kunyhót.

-Ha eleget nézelődött a kis hölgy akkor talán kérem segítsen!-szólt nekem a idős hölgy.

-Igen elnézést, itt vagyok-léptem oda hozzá.

-Vetkőztesse le a herceget.

-Én?

-Igen maga, én addig vizet forralok és előkészülök. Össze kell varrni néhány sebet-majd elindult.

-Jól van, hát nem lehet olyan nehéz-kezdtem el a herceg ingét kigombolni. Hófehér mellkasa azonnal megvillant, és én nagyot nyeltem közben, mert szép volt a látvány. Mikor már a nadrágot is levettem róla már csak alsó volt rajta, de szerencsére azt nem kellett levennem.

-Olyan régen láttam ezt a kölyköt. Persze csak maga előtt hívom így. A tiszteletet meg kell adni neki hiszen herceg. Régen sokat jött ám hozzám-közben tisztítani kezdte a sebeket.

-Meg akart halni-kezdtem suttogva, mire a hölgy felém fordult.

-Igen, mert senki nem figyelt rá. Soha nem figyeltek rá, csak az édesanyja. Frigga királynő halála után teljesen elveszítette önmagát. Most egy ideig nem tér majd magához, mert adok neki egy főzetet ami álomban tartja. Így nem érez fájdalmat legalábbis a testében.

-Olyan békés most-hajoltam közel a herceg arcához, és egy tincset elsimítottam az arcából.

-Amelia ugye?-nézett rám a hölgy.

-Igen, de honnan tudja?

-Elég sok mindent tudok. Vigyázz a szívedre-érintette meg a mellkasomat.

-A szívemre? De miért?

-Mert máris szereted-mutatott a hercegre mosolyogva.

-Nem ! Ez nem igaz!-tagadtam bőszen.

-Elég sokat láttam már ahhoz , hogy felismerjem a szerelmet. De el kell szomorítsalak leányom. A herceg nem úgy gondol a szerelemre mint egy olyan lélek amilyen te vagy.

-Nem is lényeg ez, mert én csak segíteni akarok neki. És ennyi-pufogtam egy sort.

-Azt hiszem most már rendben lesz. Sokat alszik majd. Néha azért majd beszéljen hozzá. Főleg éjszaka. Az éjszakák a legnehezebbek. Maga itt alszik majd vele. És ha baj van nekem szól.

-Rendben. Így lesz-mondtam kimérten, mert nem tetszett amit az előbb mondott. Mégis hogy lennék már szerelmes a hercegbe? Ez képtelenség, teljességgel kizárt.

Nagyon hamar este lett és az idős hölgy nyugovóra tért. Én egy edénybe melegítettem vizet és egy puha szivaccsal megtisztítottam a herceget, ő mozdulatlanul viselte. Tényleg nem volt magánál, nagyon mély álomba lehetett. Már csak néhány gyertya égett. Thor herceg már biztosan szólt édesanyámnak és elmondta hol vagyok és mi történt. Fogalmam sem volt róla, hogy meddig leszünk itt, de a gyógyulás érdekében képes lennék itt rostokolni hosszú hetekig. Miután én is megtisztálkodtam, lefeküdtem az aprócska heverőre és nagyot ásítva kifújtam a levegőt. A herceg tisztán és csöndben feküdt a beteg ágyon. Folyamatosan figyeltem, ahogy emelkedik a mellkasa. Bár a gyógyító szerint már nincs életveszélyben én még mindig tartottam a legrosszabbtól.

Az éjszaka közepén halk nyöszörgésre keltem föl. A herceg nyugtalanul motyogott magában. Azonnal felkeltem és odaléptem hozzá.

-Loki herceg? Mi a baj?-láttam, hogy izzadni kezd, és kissé remegett-Istenem, most meg mit csináljak?-kérdeztem magamtól.

-Hagyj már békén! Hagyj engem békén-mondogatta folyamatosan.

-Jól van nincsen semmi baj -mondtam ki hirtelen, és a fejéhez léptem, majd lágy csókot nyomtam a homlokára. Ettől megnyugodott és egyenletesebben kezdett lélegezni. Édes hangon nyöszörgött egy kicsit, és nem bírtam ki, hogy adjak még egy puszit neki, de azt vettem észre, hogy kínosan az ajkait bámulom és közelítek felé. Éreztem ahogy lélegzik és édes markáns illata az orromba száll. A hideg végig futott a hátamon amikor arra gondoltam, hogy meg akarom csókolni. És meg is akartam tenni..

-Minden rendben?-nyitott be a hölgy. Sietősen közeledett felénk.

-Igen persze, csak csak..-zavaromban levertem egy bögrét.

-Mondtam, hogy vigyázz a szívedre kislány! Ne játssz a tűzzel-intett az ujjával.

-Csak megnyugtattam , mert rosszat álmodott szegény. Azt hiszi, hogy én vagyok az édesanyja. Így hamarabb megnyugszik. Csak egy puszit adtam neki-magyarázkodtam.

-További jó éjszakát kedves Amelia-csukta be az ajtót, és elment.

Miután elment még figyeltem a herceget kicsit. Minden percben azt vettem észre, hogy mosolygok amikor ránézek, de nem tudtam miért. Nem szerethetek bele. Hirtelen megráztam magam és lefeküdtem aludni. Az éjszaka további része nyugodtan telt.

-Hol a fenébe vagyok?-azonnal kipattantam az ágyból. A herceg az ágyán ült és engem nézett mérgesen.

-Herceg? Máris felébredt?-léptem oda hozzá, ő pedig szigorúan végigmért. Majd saját sebeit kezdte figyelni.

-Semmire nem emlékszem, miért vagyok Adeliánál? Te mit keresel itt ? És miért vagyok összevarrva?-kérdései záporoztak felém, de mire válaszolhattam volna Adelia benyitott.

-Azt hiszem nem láttam még senkit ilyen hamar felébredni. Talán nem is volt olyan nagy baj-nevetett föl.

-Mi történt velem? Ez a cseléd miért van itt ?-hangja lenéző és arrogáns  volt, ami nagyon bántott.

-Meg akarta ölni magát herceg. A bátyja hozta tegnap ide, hogy gondját viseljem. Ez a cseléd lány pedig lelkiismeretesen segített az ápolásában. Legyen kedvesebb vele kérem-hajolt meg a hölgy.

-A bátyám itt van?- döbbent le a férfi.

-Igen uram! Tegnap érkezett, és éppen időben talált önre. Majd jön meglátogatni.

-Ne merjétek beengedni! Megértettétek? Látni sem akarom-állt volna föl, de megfogtam a karját.

-Uram kérem pihenjen-mondtam neki halkan, de ő fintorgott egyet.

-Nekem ne mond meg mit csináljak!-húzta el a kezét durva mozdulattal.

-Sajnálom én csak..

-Te csak?-kérdezett vissza.

-Ugyan herceg! Hagyja már ezt a lányt. A bátyjával meg ideje beszélnie, van mit tisztázniuk. Nagyon aggódott önért.

-Aggódott? Tényleg? Mindjárt elsírom magam. Eddig nem aggódott?-fogta meg hirtelen a fejét- Azt hiszem vissza kell feküdnöm.

-Szédül?-kérdezte Adelia.

-Igen egy kicsit-válaszolt a fekete hajú.

-Csinálok egy teát-ajánlottam fel és a szemébe néztem.

-Inkább Adelia csináld meg te. Ez a szerencsétlen még a végén megmérgez-mondta és közben a fejét fogta. Ezzel annyira megbántott, hogy kirohantam a házból és meg sem álltam a palotáig...