Ekkor viszont Tusdar, mintha meggondolta volna magát, felém indult. Xander pedig felkapta a kardját, ám a másik katona egyből átvette Tusdar helyét. Én megtorpantam. Nyakamba égő fájdalom hasított és térdre estem.

-Sky fuss! -hallottam meg Xander hangját, de nem bírtam felállni.

Tusdar rángatott fel, kardját nyakamnak szegezte.

-Talán, még meg tudnánk egyezni hercegnő. Folytathatnánk a kísérleteket, Xander pedig élhet a tömlöcben a helyeden. És ha megkapom az erőd, elküldöm az emlékek szigetére, azokkal együtt, akiket közel engedett magához.

-Az csak egy újabb ok lenne a halálra. Soha nem egyezem bele. -erre megint éles fájdalom cikázott át rajtam. A bőröm lángolt, Tusdar haragja miatt pedig, már a közeli erdő is égett. Minden erőmmel azon voltam, hogy ne veszítsem el az eszméletem.

-Akkor nézd végig hogyan veszem el az életét. -mondta és ellökött magától.

Xander abban a pillanatban ütötte le a katonát és már felénk tartott. Kardjaik megint összecsattantak. Onnantól pedig, minden olyan lassan történt. A szirt szélére sodródtak és mivel Xander fáradt volt, újra elvesztette kardját, mely most a szakadékba zuhant. Felsikoltottam, és muszáj volt erőt vennem magamon. Már csak néhány lépésnyire voltam, amikor Tusdar kardja már a magasba lendült, ám Xander elkapta a kezét és rácsúsztatta a markolatra, mire a kard váratlan sebességgel fagyott meg és tört szilánkokra. Felsóhajtottam, de a nyugodtságom egy pillanatig tartott. Közelharcba kezdtek, viszont Tusdar előrántotta tőrét. Újra felkiáltottam, de már késő volt. A penge Xander hasába fúródott.

Xander

-Neem! Xander! -hallottam meg Sky hangját és ezt követően éles fájdalom hasított belém. Mozdulatlanná dermedtem. Nem győzhetett Tusdar. Nem és nem!

-Nem kellet volna így alakulnia, testvér. -suttogta Tusdar.

-Nem hagyom többé, hogy mást is bánts..

-Késő.. -kezdte Tusdar, de megragadtam a gallérját.

Már csak egy lehetőségem volt. Az utolsó..

Nagyot rántottam rajta és mindketten a szakadékba estünk. Vége van. A hátam egy sziklának vágódott, egy pillanatig nem jutottam levegőhöz. Még hallottam csontjaim reccsenését, ahogy földet értem az egyik kiálló szirten. Az utolsó, amit láttam, hogy Tusdar tovább zuhan a mélységbe. Majd egy pillanatnyi éles fájdalom és mindent elnyelő, teljes sötétség vett körbe.

Sky

Az égő fájdalom megszűnt, ahogy Tusdar lezuhant. Helyére egy még észveszejtőbb fájdalom lépett. Ashtan valahonnan mellém került és próbált visszatartani.

-Le kell mennem! Ő nem hallhatott meg!

-Sky..

-Neem! -kibontakoztam szorításából és a szakadék felé hajoltam. -Ott van! -még könnyeim fátyolán keresztül is láttam Xander testét. Elindultam lefelé, Ashtan pedig követett. Vagy háromszor is elkapott, mert már engem is elhagyott az erőm és majdnem a szakadékban végeztem én is. Az utolsó, néhány méteren csak csúsztunk lefelé. Xander borzalmasan nézett ki, mindenfelé patakokban folyt a vér.

-Xander.. Xander.. -emeltem fel a fejét és szorítottam magamhoz. -Nem, nem, nem! Nem hagyhatsz itt egyedül... Ezek után.. Te vagy az utolsó reményem.. Szeretlek.. -suttogtam ajkaira, melyeket lassan egybefontam az enyéimmel.

Nem így kellett volna történnie. El kellett volna fogadnom az ajánlatot. Akkor most is élne. Meg kellett volna csókoljam, amikor még megtehettem volna. Nem így, nem most...

Végül, én is megadtam magam a sötétségnek. Nem voltak álmaim. Nem volt Xander. Nem volt élet. Nélküle nem volt többé semmi sem. És soha, de soha nem is lesz.

...

Résnyire nyitottam a szemem. A holdfény beragyogta a szobát. A csillagok pedig, erősebben ragyogtak, mint valaha. Mindenhol nyugodt békés csend honolt. Gyorsan elkezdtem öltözködni, bár minden mozdulat sajgott. Hányinger is kerülgetett, de tudnom kellett, hogy álmodtam-e. Mert muszáj volt álmodnom. Nem lehetett az a borzalmas rémálom valóság. Nem lehet, hogy.. hogy.. Mélyeket lélegeztem, mégis a szemeim megteltek könnyekkel. A folyosón sem álltak őrök. Minden csendes volt. Csillagok táncoltak előttem, ahogy a folyosókon haladtam. Mintha megint vezetni akartak volna. Így hát követtem őket a kertig. Odakint eddig két sírkő állt, mellettük most pedig másik kettő. Az egyik azt hiszem Garioné a másik.. Kezemmel próbáltam visszafojtani zokogásom hangját. Lassan lecsúsztam a fal mellett.

-Miért? Miért hagytál el..?

-Hercegnő. -egy viszonylag kemény hang szólított meg.

-Edwan.. mond hogy nem igaz.. kérlek..

-Velem kell jönnöd. Zerin már vár.

-Nem akarok elmenni... mi történt azután, hogy..?

-Bocsáss meg. De erre egyedül Ashtan adhat választ. És már vár rád.

-Hol? -kérdeztem erőtlenül.

-A tónál.

Lassan bólintottam és még egy pillantást vetettem a kövekre, de nem tudtam odamenni. Edwan felsegített Zerinre. Arcáról pedig semmit nem tudtam leolvasni. Ahogy máskor se. Pedig most az életem adtam volna, egyetlen reménysugárért.

Ashtan egyedül állt a tónál és a vizet nézte. Majd felénk fordult, arcára lágy mosoly kúszott.

-Ashtan.. -kezdtem, mire ő szorosan átkarolt, nekem meg újra fullasztó érzés keletkezett a torkomban.

-Hát megéri így a szerelem? -tette fel a kérdést, de úgy hangzott mintha nem is nekem szólt volna.

A szívem pontosan tudta a választ. Emlékeztem mindenre, mindenre, ami történt. Ahogy idekerültem. Xander első mosolyára. Arra, amikor meg akarta mutatni, mi a szerelem. Amikor először érzett kísértést arra, hogy megcsókoljon. A táncunkra. Minden egyes pillanatra, melyet már soha nem vehettek el tőlem.

-A szerelem mindent megér.. Még akkor is, ha mindent elveszítek. -ekkor Ashtan elengedett, én meglepetten pillantottam rá.

-Végre megértetted, mi a szerelem. Viszont, mi van akkor, ha mindez a miénk lehet? -szólalt meg mögöttem egy hang. Egy hang melyet tízmillió közül is megismertem volna. Megpördültem, ő pedig ott állt. Hollófekete haja arcába hullott, mélykék szeme könnyektől csillogott, ajka mosolyra húzódott.

-Xander.. Xander!

Ő kitárta a karjait, én pedig közéjük vetettem magam. El se hittem, el se hittem hogy él. Hogy itt van.

-De hogyan..? -kérdeztem, mikor kissé magamhoz tértem és megnyugodtam.

Helyette Ashtan válaszolt.

-Esresa sok mindent elmondott. Tudta, hogy fel fogja áldozni az életét értem. Mert én kellett volna meghalljak, mivel elkértem tőle az ellenszert, amikor megmérgeztek. De abban is biztos volt, ha meghal kérdések tömege marad megválaszolatlanul. Így elmesélt nekem sok mindent, azt leszámítva, hogy fel akarja áldozni magát. Beszélt az erődről, melyet csak annak tudsz adni, akit a legjobban szeretsz. Pontosabban az ő erejét teszed erősebbé. Tusdar csókja azért nem hatott, mert a te szíved már rég elrabolta valaki.

Ezzel Xanderre sandítottam. Ő is meglepetten nézett, hol rám hol Ashtanra. Valószínűleg még ő sem tudott a magyarázatról.

-Ezért maradhatott Xander is életben. A te szerelmed volt a kulcs. És persze a szívtolvaj csókja.

-Akármi volt már nem számít. Sajnálom a nővéred. -mondtam együttérzőn Ashtannak, mire enyhe mosollyal bólintott.

-Azt hiszem, magatokra hagylak. Van még egy két dolgom és indulok a Nap Birodalomba.

Xander Ashtan vállára tette a kezét.

-Jó király lesz belőled.

Ezzel átölelték egymást, én pedig mosolyogva figyeltem őket és még mindig nem tudtam elhinni, hogy mindez velem történik. Hogy Tusdar végleg elment. Én pedig boldogan élhetek, még nagyon sokáig.

Xanderrel leheveredtünk a fűbe, hátamat mellkasának döntöttem. Most rajta volt a sor. Mindent részletesen elmesélt az apám haláláról. Hibásnak érezte magát, pedig nem volt az. Annie sem, hiszen Tusdar megfenyegette, hogy megöli a családját, ha nem árul el bennünket. Xander jó királyként, helyesen döntött. Visszaküldte Anniet a családjához, akiket Ashtan engedett el a Nap Birodalomból. Szívből örültem ennek. A másik sír, amit láttam az apám kívánságára, anyám sírja lett, persze csak jelképesen. Valóban nagyon szerették egymást. Esresát pedig a kis ház melletti erdőbe temették. Miután kicsit a jövőnkről is beszélgettünk felé fordultam.

-Még mindig úgy érzem álmodom.

-Talán, egy kis játék segítene. -jelent meg Xander arcán, egy rég nem látott pajkos mosoly.

Felvontam az egyik szemöldököm, mert nem értettem miről beszél. Majd amikor felfogtam elnevettem magam.

-Te aljas Szívtolvaj. -incselkedtem vele és felkeltem. Valójában újra zavarom próbáltam elrejteni, akkor is, ha nem volt már igazán miért. Xander is felállt és leporolta magát.

-Azt hittem kérnél tőlem valamit. -suttogta a fülembe, mire kellemes borzongás futott végig rajtam.

-Igen kérnék. Bizonyítékot. -fordultam felé és próbáltam megnyugodni, pedig a szívem majd kiugrott a helyéről.

-Miféle bizonyítékot? -kérdezte, pedig tudtam, hogy pontosan tudja mire gondolok.

-Tudod a választ. -fontam össze a kezeim magam előtt, tettetett sértődöttséggel.

-De nehéz valakivel komolyan játszani.. -sóhajtotta, mikor már arca, néhány centire volt az enyémtől. Kezét a tarkómra csúsztatta és magához húzott. Úgy csókolt, hogy az egyszerre volt félénk és mohó. Viszont én többet akartam. El akartam veszni a pillanatban, így meghosszabbítottam a csókot, erre ő is felbátorodott és a végén lihegve váltunk el egymástól. Végre tényleg el mertem hinni, velem van és velem is marad mindörökre. Az egyetlen tolvaj, aki képes volt megváltoztatni az életem és ellopni a szívemet..

Na halihó!

Nem tudom ki hogy van vele, de én kisírtam magam, miközben írtam a fejezetet. Nem akarom magam dicsérni, fényezni vagy ilyesmi, de veletek együtt én is nagyon megszerettem a szereplőimet. Még lesz egy, vagy két bónusz fejezet, de a történetemet nem tervezem bővebben folytatni, szerintem ez így lett kerek egész. Ha bármi kérdésetek van nyugodtan tegyétek fel. Emellett írok arról is egy kis részt, hogy mi hogy változott a történet folyamán, amikor éppen életre kelt magától, vagy amikor épp nem volt ötletem és tettem bele valami pluszt. Szóval nem mindent így terveztem és ezeket is megosztom veletek, amit majd véleményezhettek. Persze, ha úgy gondoljátok valami jobb lett volna, attól nem fogok változtatni a már kész történeten. De volt sok b terv meg ötlet. A javításoknak is idővel nekifogok és hogy a jövőben mikre számíthattok, vagy épp nem számíthattok tőlem és miért, arra is választ adok hamarosan.

Addig is, mindenkinek millió pusszantás, meg minden ami szép és jó!