Olyan furcsa volt ez az állandó sötétség. Bár nem volt kifejezetten kellemetlen, hisz én is nagyon szerettem a nyári estéket. És az idő is egész jó volt. Megint az ablakhoz sétáltam, és elképedtem, mennyire magas a kastély is az alattam tátongó mélységről nem is beszélve. Azt hiszem egyre kíváncsibb lettem. És mivel engedélyt kaptam elmenni, hát gondoltam felfedezem a kastélyt. Az őrök nem kérdezték hova megyek, így tudtam, hogy Xander igazat mondott.

Igazából hazudtam neki. Nem várt haza senki. Egy bátyám tényleg volt külföldön, de ő talán már el is felejtett. Anyám autó balesetben meghalt. Apám pedig elhagyott szóval egyértelmű volt, hogy nem is kellettem neki. A barátnőimet meg kitaláltam. Igazán senki se hiányolt. Senki. Ezt eleinte kicsit szomorúan vettem tudomásul, de idővel megszoktam. Zack volt a mindenem, de már neki se kellek. Borzasztóan fájt.

Időközben végig néztem a képeken a falon. Egyen Xander volt a családjával. A testvére hasonlított rá, csak haja teljesen szőke volt. És volt egy másik, amin már olyan volt, mint amilyennek én is láttam. A többin gondolom az ősei lehettek. A kastély falai mindenütt feketék voltak. De szépen faragott minták díszítették. Néhol fehérrel megjelent a hold is. Meg furcsa állatok is voltak a falon, melyek hasonlította a mi világunkban levőkhöz, de mégis teljesen mások voltak. Bennük voltak még különböző színek. Valahogy mégis ámulatba ejtett minden.

A kastély egyik oldalán egy hatalmas és gyönyörű erkély állt. Körbenőtték a holdvirágok és szinte ragyogtak az éjszakában. Elakadt a lélegzetem is mikor megláttam.

-Ennyire tetszik?

Megpördültem ijedtemben. Xander a kapunak dőlt, vállán fekete varjú szerű madár ült. Szemei kéken ragyogtak, ami emlékeztetett az álmomban látott szempárra. Talán ő hozott volna ide? Majdnem el is felejtettem válaszolni.

-Gyönyörű. Akár... -torkomon akadt a mondat.

-Akár?

-Semmi.

-Azt hittem megegyeztünk, hogy nem hazudsz. -mondta, szemében sértettség csillogott.

-Nem hazudok és abban egyeztünk meg, hogy válaszolnom kell bármire.

Erre csak mélyet sóhajtott.

-És a te szüleid?

Láttam, hogy kissé megütközött a kérdésemen.

-Miért akarsz tudni róluk?

-Mert láttam a festményt. De ha nem akarsz róluk beszélni, nem muszáj.

-Talán máskor.

Bólintottam és visszafordultam a város felé. Hallottam, ahogy közelebb lép. Kezét ő is a díszesen faragott korlátra tette.

-Köszönöm.

Felé pillantottam.

-Szívesen. És ő ki? Kérdeztem a madárra nézve.

-A neve Serin és egy csillagvarjú. Képes változtatni a méretét. És mondjuk azt, hogy nagy segítség, amikor gond van a Birodalomban.

-Gyakran vannak gondok?

-Sajnos, egyre gyakrabban.

-Na de miért?

-Mondtam, hogy sose hagyod abba a kérdezősködést. -szája huncut mosolyra húzódott.

-Akkor ne válaszolj -fontam magam előtt keresztbe a karjaim.

-Különböző okokból. Viták, területi megosztásból akadó gondok, vadállatok is sokszor okoznak gondot, élelmezés... stb. Mint egy átlag Birodalomban.

-Értem. Elég nehéz lehet...

-Néha az is. De megbirkózom vele valahogy... Lenne kedved esetleg most velem jönni? A piacra kell mennem. És a segítség soha nem árt.

-Hát... úgyis nagyon unatkozom itt. -furcsamód nehéz volt ellenszenvesnek lennem.

-Tényleg? Ne haragudj, majd keresünk neked elfoglaltságot.

-Kik azok a mi?

-Pontosabban én.

-Pff. -fújtattam.

-Ez meg milyen reakció volt?

-Csak úgy jött.

Ekkor Serin leszállt a földre és mérete hirtelen növekedni kezdett.

-Azt ne mond, hogy vele megyünk. -hátráltam riadtan.

-Ha ennyire akarod nem mondom.

-Na de..

-Ha attól félsz leesel ne aggódj, majd elkaplak. De akár át is ölelhetsz. -kacsintott rám, amire csak egy szúrós pillantással akartam reagálni, ehelyett alig bírtam visszatartani a nevetésem, amit pedig Xander láthatott ebből az egy fintor lehetett.

Xander, gyorsan felpattant rá majd a kezét nyújtotta. Mivel nem tudtam volna másképp felmászni el kellett fogadjam, de utána tenyeremet csak a hátára tettem.

-Ugyan már, nem foglak megharapni.

-Pedig elég éles a nyelved.

-Ahogy gondolod. Gyerünk Serin!

A madár abban a pillanatban kitárta a szárnyait és hirtelen emelkedett a levegőbe. De Xander megint állta a szavát. Karját abban a pillanatban, hogy elkezdtem csúszni hátamnak vetette, így nem zuhantam le. Gyorsan átkaroltam a mellkasát ő meg csak nevetett. Éreztem, ahogy a vér az arcomba szökik, dühömben, de nem tehettem semmit, így inkább gyönyörködtem a kilátásban. A város gyönyörű volt. A hold mindent bevilágított igaz nem volt telihold. Nem voltam oda a repülésért, de ez minden képzeletemet felül múlta. Egy darabig néztem a várost még, de aztán az égre emeltem tekintetem. A csillagok körbevettek minket és úgy ragyogtak, ahogy otthonról sohase láttam még. Majd mintha csak leszakadtak volna az égről közvetlen előttem, mintha táncot lejtettek volna.

-Ezek micsodák?

-Csillagok.

-Na de hogy lehet?

-A csillagok ritkán lejönnek hozzánk. De ahogy látom téged különösen kedvelnek. Néha ki is választanak valakit, akinek jelenlétében különösen kedvüket lelik és vele tartanak, amíg csak tehetik. Néha segítenek is. Amíg ők itt vannak soha nem tévedünk el.

Úgy éreztem egyre több felfedezni való vár rám. Élveztem minden percét, és minden mást elfelejtettem. Nyugodt voltam és szabad. Serin ereszkedni kezdett és egy kapunál rakott le minket.

-Innen gyalog megyünk -szólt Xander és besétált a kapu alatt ahová a táncoló csillagok is követtek. Ahogy a csillagok mindent fényárba borítottak az emberek felénk pillantottak. Néhányukkal furcsa állatok is voltak, vagy éppen eladásra kínáltak különböző kölyköket, növényeket és sok minden mást is.

Nagy volt a zsivaj, de most hogy láttak minket a levegő mintha kissé feszültebbé vált volna. Xanderen is ezt vettem észre.

-Minden rendben?- kérdeztem.

-Hogy?

-Minden rendben? -ismételtem.

-Igen persze. Ha gondolod nézz csak szét nyugodtan.

Egy pillanatra elgondolkodtam, most mitévő legyek. Végül úgy döntöttem talán jobb, ha egyedül intézi az ügyeit. Egyik árustól a másikig sétáltam, mikor egy öregember magához intett.

-Kisasszony megkérdezhetem maga honnan jött?

-Egy másik világból.

-Sejtettem. -mondta kissé mogorván. -Az javaslom vigyázzon az úrfival.

-Na de miért kéne..? -kérdeztem volna, de megláttam, hogy már felém is közeledik.

-Megtetszett valami?

-Nem.

-Biztos? Szívesen megveszek bármit.

-Azt hiszem nincs szükségem semmire. De köszönöm.

-Hát ahogy gondolod. -sandított az öregre, aki csak mosolygott, bár ez nem volt túl bizalomgerjesztő.

-Akarsz még nézelődni, vagy visszamehetünk?

Szívem szerint nézelődtem volna még, de úgy éreztem, hogy Xander érdekében jobb lenne visszatérni. És valamiért én is így éreztem helyesnek. Az öregtől valahogy kirázott a hideg.

-Menjünk. -mondtam, mire Xander kissé fellélegzett. Elindult én pedig követtem. Serin már várt minket és igazán csak most vettem szemügyre a madarat. A hold megvilágított néhány fehér apró foltot a hátán. Már értettem honnan kapta a fajta a nevét.

-Hogy került ő hozzád?

-Sehogy. Én nem kényszerítem az állatokat arra, hogy az enyémek legyenek. Nem tenném ezt senkivel. Viszont a nép haragját vívnám ki, ha betiltanám. Serin önszántából szegődött hozzám. És én nagyon örülök neki. -mondta és végigsimított a madár tollas hátán. Majd felpattant rá és a kezét nyújtva vigyorgott le rám. Tudtam mire gondol úgyhogy megszorítottam a kezét amennyire csak tudtam. Nevetett, mire átöleltem. És visszatértünk a kastélyba.